2010. február 26., péntek

Villamossal Nürnbergben

Már reggel, kelés után minden olyan fura volt. Sőt! Már előtte is, ugyanis olyan hülyeséget álmodtam, teljesen a hatása alatt álltam. Egy ismeretlen földszinti lakásban voltam valahol, és arra vártam, hogy teljen az idő. Tudtam,  nemsokára indulnom kell, el kell érnem a járgányt (metrót, vagy buszt, vagy villamost, ezt már nem tudom, erre nem emlékszem) amivel dolgozni megyek. Jöttek-mentek idegen emberek a lakásban, ott volt többek között Klári néni is, egy nagyon régi szomszéd, de nem ismert meg. :) Na ja, biztosan romlott a látása szegénykének. Egy csomó minden történt még ebben a kesze-kusza álomban, de azok nem lényegesek. A lényeg most jön. Indulnom kell, hogy le ne késsem a járatot. Fel akarom venni a cipőm, de az nincs sehol! A lakásban mindenhol, össze-vissza levetett cipők hevernek, de mind koszos és lestrapált. Folyton az órámra nézek és érzem, hogy elönt a hideg veríték, kezdek pánikba esni, nincsen cipőm, nem tudok elindulni....... Aztán óracsörgés. Stand up, fürdés, hajmosás, trallala. Természetesen a frizura nem sikerült, a fogkrém rátoccsant a blúzomra, az egész reggeli kezdés méltó folytatása volt a rémálmomnak. Azért a fogmosás közben elméláztam az álmomban átélteken és újra kirázott tőle a hideg. Megállapítottam, hogy borzasztó lehet elkésni a munkahelyről. Én, aki annyira izgulós vagyok, az ilyen izgalmakat ki se bírnám. Na ennél a gondolatnál érkezett Mr. Tocccs, fogkrém formájában. :) Aztán buszra szálltam, amit éppen hogy, csak egy sprinttel sikerült elérnem. Nem én késtem, a busz jött 3 perccel korábban. Aztán átszálltam a metróra. Ja, az itteni metrónk (2 vonala) külön postot érdemel, ugyanis sofőr nélküliek. Automatizáltak. Bezony. Nem, már nem félek bennük. Csak egy kicsit. :))))))  Aztán a metró egy állomás előtt megáll, bemondják technikai szünet. Jujujj, csak nehogy boruljon a menetrendem, hiszen még egy villamosra is át kell szállnom, az visz el a munkahelyemig! Megkönnyebbülés, a metró megy tovább. Megérkezek a Főpályaudvaron. Felvágtatok a lépcsőn mint egy pariba és mit látok? Éppen bejött a villamosom, már szállnak be az emberek, gyorsan beugrok én is. Bent még gyorsan ránézek a kiírásra, igen ez az 5-ötös. A képen látszik a megálló. Itt a végén ugrottam be a villamosba, időm nem volt semmire.
Leülök és nézegetek. Kivételesen nem olvasok, elfelejtettem elhozni a könyvemet.Utazunk. Jééééé, de érdekes, eddig nem is tűnt fel, mennyi török bolt, étterem van errefelé. Vagy csak nem vettem őket, mert mindig olvastam?? Lehet. Aztán várok erre a megállóra:
 De a Nürnberg-i Biztosító tornya csak nem akar megérkezni. Már nagyon gyanus az egész, de még mindig vagyok annyira  "szőke", hogy nem szállok ki. Aztán egyszercsak belémvillan a felismerés: rossz járaton ülök! Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az rosszul gondolja. Aki azt mondja, hogy ennyire nem lehet lüke valaki, az is rosszul gondolja! Lehet kérem! :))) Engem nagyon aggaszt különben a történet, főleg az a része, hogy simán kiértékeltem az új képeket, az új városrészeket és nem reagáltam. Nem kellett volna leírnom igaz? :))) Valahol kiszálltam (durván 6 megállóval később), aztán pánikba estem. Hívtam apust, de ő a vigyorgáson kívül csak azt tudta mondani, hogy nincs jobb ötlete, menjek vissza a kezdőpontig. Nem ismeri a vonalakat, ő csak autóval jár. Azt azért megkérdezte, hogy biztosan még Nürnbergben vagyok? :) Folyt a tenyeremen a víz amíg a visszafelé tartó 7-esre vártam, nagyon izgultam. És akkor, amikor felajzva, pánikolva vártam a villamosra beugrott az álmom. Pontosan ezt éreztem akkor is! Na erre varrjatok gombot! Az álmom figyelmeztetett, csak én nem értettem az üzenetét. Most már tudom. Azon kívül azt is megtanultam, hogy abban a bizonyos megállóban 2 járatnak is van megállója és csak az elején mennek ugyan azon a nyomvonalon. :) A munkahelyemre a bő háromnegyed órás városnézés után, kb. 15 perces késéssel érkeztem. Kifulladva és mentegetőzve estem be Entschuldigunggal, amikor is a főnökasszony nagy szemeket meresztett rám és nem értette mi a baj? Miért kérek elnézést?  Mondom neki: "hát késtem, ezért schuldibuldizok". Áááá, válaszol nevetve, és akkor mi van? Neeem vesszük ezt annyira szigorúan, ne is foglalkozzak vele.
Pufff, ha ezt tudtam volna már előtte is! Nincs sz@r álmom, és nincs pánik a városnézés alatt! :)))

28 megjegyzés :

Névtelen írta...

Marha jòòò sztori! Akkor mègsem igaz, hogya nèmetek annyit adnak a pontossàgra? :D
Jòl megùsztad.
èn pl. arra jòttem rà, hogy nèha àlmodok olyanròl, ami màsnap valamilyen formàban megelevenedik, vagy visszakòszòn. Egy tàrgy, szemèly, vagy esemèny.Mintha megèreznèm, mi lesz velem, vagy mit fogok làtni màsnap.

èrdekes!

Andrea írta...

De jó!! Lehet, hogy "több" is van benned? Talán extraszensz a néni?!?! :) Próbálgasd ezeket a képességeidet, ha megy, nyitunk egy léleklátós, táltos, kézrátevös, jövöbelátós, álomfejtös studiot! :)) Csak ne legyen messze, mert az átszállásokkal bajban vagyok! :)

Névtelen írta...

buy tramadol online safest place buy tramadol online - tramadol dosage maximum

Névtelen írta...

buy tramadol online ultram side effects itching - tramadol hcl 50mg 627

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol generic for ultram - tramadol for dogs no rx

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol sr tabs 100mg - buying tramadol with mastercard

Névtelen írta...

buy tramadol online safe buy tramadol online - tramadol capsules 50mg for dogs

Névtelen írta...

xanax online xanax side effects nausea headache - xanax 1 mg and weed

Névtelen írta...

generic xanax buy xanax generic online - are xanax pills purple

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol withdrawal help - buy tramadol 24x7

Névtelen írta...

xanax online xanax effects sleep - xanax effects birth control

Névtelen írta...

buy cialis online generic cialis us - cialis daily not working

Névtelen írta...

cheap tadalafil cialis reviews side effects - how much cialis daily

Névtelen írta...

order cialis cialis price drop - order cialis online with prescription

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#63987 2 50mg tramadol - tramadol addiction helpline

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol 50mg vs vicodin 5mg - amneal tramadol ingredients

Névtelen írta...

buy tramadol online cheap tramadol for pain - tramadol 100mg bestellen

Névtelen írta...

cheap tramadol online tramadol withdrawal tiredness - buy tramadol 200mg online

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#63987 buy generic tramadol - tramadol hcl recreational dosage

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#74967 can take 2 tramadol 50mg - tramadol 50mg not working

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol dosage medication - tramadol drug test

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol dosage supplied - cheap online tramadol no prescription

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#63987 tramadol ultram recovery - buy tramadol overnight saturday delivery

Névtelen írta...

buy tramadol online with mastercard que es tramadol 50 mg - tramadol good suboxone withdrawal

Névtelen írta...

buy tramadol online no prescription cheap tramadol non addictive - tramadol buy cheap

Névtelen írta...

buy ativan online buy ativan no rx - buy lorazepam online no prescription

Névtelen írta...

Your oωn article offeгs verified useful
to mysеlf. Ιt’s very іnformative anԁ you are obviously quite well-informeԁ in this rеgion.

Yοu possesѕ openеd my own eyes in order
to various views on this topіc along wіth intriguing
аnd гeliable агticleѕ.
Also see my site - buy viagra

Névtelen írta...

Υоur articlе has eѕtаblished
useful to mуself. Ӏt’s гeally infοrmative anԁ уou're simply clearly really knowledgeable of this type. You possess popped my personal eye to be able to varying thoughts about this matter together with intriguing, notable and solid content.

my page; viagra