2010. február 26., péntek

Villamossal Nürnbergben

Már reggel, kelés után minden olyan fura volt. Sőt! Már előtte is, ugyanis olyan hülyeséget álmodtam, teljesen a hatása alatt álltam. Egy ismeretlen földszinti lakásban voltam valahol, és arra vártam, hogy teljen az idő. Tudtam,  nemsokára indulnom kell, el kell érnem a járgányt (metrót, vagy buszt, vagy villamost, ezt már nem tudom, erre nem emlékszem) amivel dolgozni megyek. Jöttek-mentek idegen emberek a lakásban, ott volt többek között Klári néni is, egy nagyon régi szomszéd, de nem ismert meg. :) Na ja, biztosan romlott a látása szegénykének. Egy csomó minden történt még ebben a kesze-kusza álomban, de azok nem lényegesek. A lényeg most jön. Indulnom kell, hogy le ne késsem a járatot. Fel akarom venni a cipőm, de az nincs sehol! A lakásban mindenhol, össze-vissza levetett cipők hevernek, de mind koszos és lestrapált. Folyton az órámra nézek és érzem, hogy elönt a hideg veríték, kezdek pánikba esni, nincsen cipőm, nem tudok elindulni....... Aztán óracsörgés. Stand up, fürdés, hajmosás, trallala. Természetesen a frizura nem sikerült, a fogkrém rátoccsant a blúzomra, az egész reggeli kezdés méltó folytatása volt a rémálmomnak. Azért a fogmosás közben elméláztam az álmomban átélteken és újra kirázott tőle a hideg. Megállapítottam, hogy borzasztó lehet elkésni a munkahelyről. Én, aki annyira izgulós vagyok, az ilyen izgalmakat ki se bírnám. Na ennél a gondolatnál érkezett Mr. Tocccs, fogkrém formájában. :) Aztán buszra szálltam, amit éppen hogy, csak egy sprinttel sikerült elérnem. Nem én késtem, a busz jött 3 perccel korábban. Aztán átszálltam a metróra. Ja, az itteni metrónk (2 vonala) külön postot érdemel, ugyanis sofőr nélküliek. Automatizáltak. Bezony. Nem, már nem félek bennük. Csak egy kicsit. :))))))  Aztán a metró egy állomás előtt megáll, bemondják technikai szünet. Jujujj, csak nehogy boruljon a menetrendem, hiszen még egy villamosra is át kell szállnom, az visz el a munkahelyemig! Megkönnyebbülés, a metró megy tovább. Megérkezek a Főpályaudvaron. Felvágtatok a lépcsőn mint egy pariba és mit látok? Éppen bejött a villamosom, már szállnak be az emberek, gyorsan beugrok én is. Bent még gyorsan ránézek a kiírásra, igen ez az 5-ötös. A képen látszik a megálló. Itt a végén ugrottam be a villamosba, időm nem volt semmire.
Leülök és nézegetek. Kivételesen nem olvasok, elfelejtettem elhozni a könyvemet.Utazunk. Jééééé, de érdekes, eddig nem is tűnt fel, mennyi török bolt, étterem van errefelé. Vagy csak nem vettem őket, mert mindig olvastam?? Lehet. Aztán várok erre a megállóra:
 De a Nürnberg-i Biztosító tornya csak nem akar megérkezni. Már nagyon gyanus az egész, de még mindig vagyok annyira  "szőke", hogy nem szállok ki. Aztán egyszercsak belémvillan a felismerés: rossz járaton ülök! Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az rosszul gondolja. Aki azt mondja, hogy ennyire nem lehet lüke valaki, az is rosszul gondolja! Lehet kérem! :))) Engem nagyon aggaszt különben a történet, főleg az a része, hogy simán kiértékeltem az új képeket, az új városrészeket és nem reagáltam. Nem kellett volna leírnom igaz? :))) Valahol kiszálltam (durván 6 megállóval később), aztán pánikba estem. Hívtam apust, de ő a vigyorgáson kívül csak azt tudta mondani, hogy nincs jobb ötlete, menjek vissza a kezdőpontig. Nem ismeri a vonalakat, ő csak autóval jár. Azt azért megkérdezte, hogy biztosan még Nürnbergben vagyok? :) Folyt a tenyeremen a víz amíg a visszafelé tartó 7-esre vártam, nagyon izgultam. És akkor, amikor felajzva, pánikolva vártam a villamosra beugrott az álmom. Pontosan ezt éreztem akkor is! Na erre varrjatok gombot! Az álmom figyelmeztetett, csak én nem értettem az üzenetét. Most már tudom. Azon kívül azt is megtanultam, hogy abban a bizonyos megállóban 2 járatnak is van megállója és csak az elején mennek ugyan azon a nyomvonalon. :) A munkahelyemre a bő háromnegyed órás városnézés után, kb. 15 perces késéssel érkeztem. Kifulladva és mentegetőzve estem be Entschuldigunggal, amikor is a főnökasszony nagy szemeket meresztett rám és nem értette mi a baj? Miért kérek elnézést?  Mondom neki: "hát késtem, ezért schuldibuldizok". Áááá, válaszol nevetve, és akkor mi van? Neeem vesszük ezt annyira szigorúan, ne is foglalkozzak vele.
Pufff, ha ezt tudtam volna már előtte is! Nincs sz@r álmom, és nincs pánik a városnézés alatt! :)))

2010. február 23., kedd

Fennforgás, hiányzás, James Hunter, jó kedv :)

Igérem jövök, sietek, hama-hama! Látástól-Mikulásig munka van, itt is ott is, nagyon élvezem!!! Az irodai egeret már megszelidítettem, Kezes Bárány az új neve. Mesélek ígérem, annyi minden történt és történik, juppiii!
Nagyon csöndesen hozzátenném: hála az égnek. Nagyon régóta vártam erre a csodára.
Rettenetesen el vagyok maradva email válaszokkal is, igérem pótolom!!! Puszilok mindenkit és küldöm nektek a világ legjobb zenészének :)), az abszolút kedvencemnek, James Hunter-nek Carina c. számát. (jösssszasz, a James Hunter Storyt se fejeztem be! Söt, el se kezdtem!!! Pótolni. Egyes!! Leülhet. Nem. Inkább menjen aludni!  :)) )

2010. február 16., kedd

Apple egerentyű

Kerestem a neten egy fotót a rágcsálóról. Íme: Mighty Mouse személyesen :) Így már azért látszik, hogy nincs szegénynek se "jobbja", se "balja", ahogy "közepe" se. Már átvitt értelemben, a Windows-ossal összehasonlítva.
Klikk a kicsire, felnagyítva remekül látszik rajta mi mindene hiányzik.:) Gyönyörű mondat volt ez is... , a fogalmazás remekei sorozatból.
---------------------------------------------

2010. február 13., szombat

Adobe Photoshop

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy képszerkesztés, biztos körberöhögöm. De legalábbis körbevigyorgom. Semmire se tartottam az egészet. Láttam magam előtt, ahogy nagypapák buherálják az unokás képeket. Szemfájdító színű szivecskékkel, meg angyalkákkal cseszik el a fotót.  Egek, halál izgalmas lehet a fényképeket színes keretbe helyezni,  ki a fenét érdekel? Van elrettentő példa a Photoshop megerőszakolására a családban. (Távoli ág, hála Isten .. :) ) Az egyik hímnemű egyed valami borzalmas egyvelegeket hoz össze különböző képekből, az eredménytől a lélegzet is eláll. El bizony, mert annyira randák. Betesz egy "meleg"két háttért, arra rápakolja a Bécsi Prater óriáskerekét, aminek a kontúrjait egy kicst elhomályosítja, kvázi glóriát téve a képen (naná, egy másik képről idevágott) álló emberkére, aki mögött jobbra balra további bécsi (Steffl, Schönbrunn, Hofburg, stb) nevezetességek láthatóak. Iszonyat!   A legszörnyűbb az volt, hogy senki nem merte ezt neki megmondani. Csak én! Volt is mosolyszünet sokáig, nem is kaptunk tőle karácsonyi lapokat, de sajnos ezeknek a szép időknek vége, a "Művész" úr ismét küldi a borzalmait. A képek izléstelenségét überolja a rájuk írt magas pátoszú szövegeivel, agyhalál. :)) Szóval nekem sokáig ez volt a Photoshop. Jézus, azok a sz@rságok, amiket a K. csinál????
Na, aztán megtörtént a találkozásom az AdobePhotoshoppal. Egy munkánkhoz kellett. Apránként tapogattam, próbálgattam a szoftvert: emmeg mi, emmeg mi, jééé, hogy miket tud? :))) Aztán a randevúink megsokasodtak. Az "ezt itt lenyomom, most mit csinálhattam, hova tünt a kép?" időszak elmúlta után rádöbbentem, hogy ez szerelem. És mindent tudni akarok! :) Könyvek, szaklapok beszerzése volt a következő állomás. Ez egy tartós szerelem kérem. És aki azt mondja, hogy áh, a képszerkesztők csak nagypapáknak valók, hogy a bilin ülő unokát valamilyen borzalmas szinű, mintájú keretbe tegyék, annak azt mondom, hogy nekem is ez a meggyőződés volt az életem egyik tévedése.  :)
Ez pedig egy jópofa kép az "igazi" Photohopról

Köszönöm a szorítást!

Mögvan! Sikerült. Felvettek! :)))) Próbamunkára voltam hivatalos, ahol nagyon meg voltak velem elégedve. Hosszú idő óta várok erre, jöhetett volna már sokkal korábban is. Valószínűleg tudatalatt blokkoltam is a dolgot, mert én olyan munkahelyet képzeltem el, ahol ingatlanozással foglalkoznak, de nem, mégse, inkább legyen reklámügynökség, áh nem, mégis  inkább ingatlanos cég, azt jobban ismerem..... na de a reklámot imádom, érdekel a marketing, ... de mégis, de mégse, de mégis de mégse.....  Gondolom a tudatalattim egy kicsit megkavarodott az elképzeléseimtől, így történt, hogy a pályázataimra csekély kivételtől eltekinte lemondások érkeztek. Ez, ahol jövő hétfőtöl kezdek egy iroda, ahol ingatlanozászal foglalkoznak és egyben egy reklámügynökség. :))))))) Ilyen nincs, igaz? Jupiiiiii! Ahhoz képest, hogy életemben először ültem Mac komputernél, egy pár szentségelés után már ráállt a kezem. Az Apple egeret többször ki akartam vágni, hát igen, közel 20 éves windows után állati fura volt. (nincs rajta középső görgetőgomb és nem lehet a bal-, ill. jobboldalán klikkelni, mert nincs neki. Egy darab műanyag állat az egész, és az egész "hátán" lehet csak klikkelni. Ebbe a mondatba tény, belekavarodtam, de nem tudom jobban elmagyarázni. Majd keresek róla képet a neten, látva érthetővé lesz a klikkkérdés. Látva minden egyszerűbb. A vizuális tipus különben a leghülyébb, de egyben a leggyakoribb is. :)  .) A főnök azt ígérte, hogy szerez nekem egy windows szerű Mausit nekem, a gépemhez. Mert kapok egy vadi új Mac-et. El se hiszem. Adtak egy munkát, el kellett készítenem egy expozét és ahhoz a képeket Photoshoppal meg kellett buhernom. Had ne mondjam, hogy pontosan ezeket a munkákat imádom csinálni! A progi amivel dolgoznom kellett a FreeHand. Soha életemben nem láttam, de mivel ezek a (nem is tudom, talán grafikai programoknak híjják üket?!?)  progik  alapjaikban és az eszközkézletükben nagy vonalakban hasonlóak egymáshoz, így a PageMaker és az InDesign használata után nagyon hamar ráéreztem az irodai  FreeHand kezelésére. Természetesen nem professzionális szinten kezelem őket, a prospektusok elkészítéséhez nincs is szükség különös kunsztra. Szóval felláltam arról a magányos padról, újra kék az ég. :)

2010. február 11., csütörtök

Születésnap

Drága Apukám!

Születésnapod alkalmából fogadd szeretettel a jókívánságainkat! Kívánunk neked nagyon jó egészséget, boldogságot, békességet, szeretetet! Nagyon remélem, hogy hamarosan végre ismét találkozni tudunk ..... ez lenne az igazi ajándék ....
Andi, A. és E. 

aboutpixel.de Blümchen für dich © Mosquita

2010. február 10., szerda

Szorítás!!!

Kérlek benneteket, szorítsatok holnap reggel 9-től nekem! Többet most nem mondhatok .... majd holnap mesélek!!!

aboutpixel.de Gänseblümchen © Babsi Nowak

2010. február 6., szombat

Gyereknevelés

Az előző történethez szervesen hozzátartozik: a fiamat elkísérő nagymama megjegyzése:  teljesen le volt nyűgözve attól, milyen szépen beszéltem az elveszettnek hitt kismucimmal, pedig el tudja képzelni mennyire ideges lehettem. A muci nem kapott se manuális, se verbális pofont és ez szerinte klasse.:) Az ő férje márpedig jól megpofozta a fiát régen, amikor az sötétedésig nem tért haza a focizásból. Az apuka utána ment, megtalálta, leb....ta és megpofozta. Persze előszőr én is hőzöngtem magamban, de valahogy kristálytisztán kirajzolódott a szitu. A kisfiam elvesztette a mobiltelefonját útközben és rettegett az okozott kár miatt. Nem mert se visszajönni, se bennünket felhívni. Megpróbálta felnőtt segítséggel elsimítani az ügyet, megkeresni az elvesztett telefont .:) És ez volt ami motiválta, a kárt igyekezett jóvátenni. Ezért nem engedte, hogy az ismerősék felhívjanak minket a görögnél, nem akarta, hogy kitudódjon a balhé. Állati mérges voltam, de ennek ellenére úgy, de úgy megsajnáltam szegényt! Néztem a kis szemeit, az arcát, istenem ezek a gyerekarcok annyira szépek és hihetetlenül őszinték! Drága kis szivi, hogy izgulhatott, hogy mit kap majd tőlünk az elveszett mobilért! Pedig tudja, hogy tőlünk aztán nem szabad félnie, itt nincs kérem se verés, se más. Még ha kajabálok (istenem előfordul ..) is lelkiismeretfurdalásom támad és bocsánatot kérek tőle. Bizony, szerintem nagyon fontos, hogy a szülők is lássák be, ha hibáztak. Az erőfölény miatt, például hogy erősebb a hangunk, jobban tudunk kiabálni borzasztó perceket okozhatunk a gyerekeknek. Nem szabad ilyenekkel élni! Mi már elég korán bevontuk a Mucit a beszélgetésekbe, mindenről van tudomása és mindenről szabad kérdeznie. Nincs olyan válasz, hogy ehhez semmi közöd, vagy ah, te ezt úgyse érted, nem! Még a legbonyolultabb dolgot is megprószáljuk lefordítani, érthetővé tenni, hogy tényleg ne érezze magát kirekesztve.
De visszatérve a múlt szombatra, ekkor azért már izgult. Na ja, telefont még nem hagyott el, el se tudta képzelni mi lesz a reakciónk. Annyira szeretem ezt a kis tutukát!! Jaj de sok marha nevet mondok ám neki, de csak úgy, pusztán szeretetből. És ő szereti is, mert vigyorgunk rajta jókat.
Különben totális  happy end lett a történet vége, még az elvesztett mobilját is megtaláltam az úton visszafelé! És a második félidőben Bunjaku (egy issten!! :)) )további 2 gólt rúgott amit már teljes mellszélességgel élveztem!
Gyerek megvan, mobiltelefon megvan, és a Nürnberg GYŐZŐTT!!! :))

2010. február 5., péntek

11 nem fogadott hívás ......

A múlt szombaton egy röpke félóra alatt átélhettük a világvégét, aminek hangulatáról természetesen a  mi kis JuniorChefünk gondoskodott. Kvázi testközelbe hozta a rettegést. Meccset nézni mentünk. A görög étterem elsősorban nem a konyhája (sajnos), hanem a Sky előfizetése és a nagy plazmatévéje miatt lett viszonylag a törzshelyünk. Az összes Glubb-meccset ott nézzük. Falattal indul a program, majd a kosztolás után gyerek a mobiltelefonjával felszerelkezve elindul hazafelé, ugyanis elmondása alapján nem bírja a meccsekkel járó izgalmakat, ez nem az ő gyenge idegeinek való. Jobban szeret meccsnézés helyett inkább a barátjával játszani, vagy internetezni. Megértem, engem se érdekelt soha a foci, kb. 2 éve kaptam csak rá.  Na, szóval ezen a szombaton is minden rendben volt, az elején minden olyan szépen indult. Végre valahára jól játszott a Glubbb is (1FCN) a kaja se volt annyira rossz, tuti paletti. Aztán gyerek indul hazafelé:
- Puszi-pápá!
- Puszi!
- Nálad van a mobil?
- Iiiigen!
- Be  is van kapcsolva?
- %/+?=!!!% (fränkischből fordítva: nem vagyok hülye)
- Amint hazaérsz egyből hívsz minket oké?
- Persze!
Aztán eltelik 10 perc .... 20 perc... Hol a gyerek???  Hivjuk fel. Jééézus, nem veszi fel! Hivd újra! Hívom, hívom, de egyszerűen nem veszi fel. Az nem lehet, képtelenség.  Az út maximum 8-10 percnyi hazáig, mi történhetett? A szentségit, a kulcsot is elfelejtettem neki odaadni, szóval a lakásban nem lehet. De ha nincs kulcsa, akkor hol lehet?? Vissza kellett volna már jönnie rég! És miért nem veszi fel a mobilt? ..... természetesen ebben a percekben lőtte be a Nürnberg azt a gyönyörőséges Bunjaku gólt, amiről hónapok óta csak álmodtunk. A csodagolt csak félszemmel fogom, agyilag máshol vagyok. Látom a gyerekemet az emberrablók karmában és juj, le se írom még hogy  (nem szabad rágondolni, leírni meg főleg nem,  mert azzal energiát kaphatna a negativ gondolat .......), egyszerűen nincs magyarázat az eltünésére. :((( Nem bírok várni, mire is végül? Rosszulléttel küzdve, falfehéren elindulok. Muszáj végigmenni az úton, hátha valami beugrik. Remegő kézzel hívom a mobilról újra és újra a számát. Aztán egy bevillanó gondolat. Mi van akkor, ha bement a barátjához, levette a kabátját, aztán nem hallja a hívást ..... á, felhívom őket. Nincsenek otthon. :(( Újabb próba, hívom a barátjának a nagyszüleit, akik ugyanabban a lépcsőházban laknak. Talált, süllyedt!
A nagypapa közli, hogy a felesége éppen útban van a Muccal, próbálják megkeresni az elvesztett mobiltelefont. :)

2010. február 2., kedd

Elhunyt Ferencz Zsuzsanna :(

Le vagyok döbbenve, mélyen megrázott a halálhíre. Személyesen nem találkoztunk soha, egy internetes fórumon ismerkedtünk össze, később hellyel-közzel levelezgettünk is. Leveleit őrzöm. Sajnos a könyvét már nem fogja tudni dedikálni nekem. :(   Kedveltem Zsuzsát, ő egy kivételes ember volt.
Nyugodj békében drága Zsuzsa!
http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4516