2011. szeptember 25., vasárnap

Istenem, azok a kis kezek!

Otthon voltam Győrben. Igaz 2 és fél napnál több nem jutott nekem, de végre láthattam újra az én két kis angyalomat: az Anyukámat és a Fürtikémet.
 

Az augusztusi állapotához képest igen nagy dolog az, hogy az anyukám képes volt koordinálni a kezét és vissza tudta szorítani a kezemet. Pedig Istenem, még mindig csak 44 kg....... ez nem is súly .... :-((( 



A szoba másik lakója (a különben nem fekvőbeteg, a kép megtévesztő) drága kis Nagymamám, mind a 89 évével. 

Fürtikémben egy tündér veszett el. A jósága, embersége sugárzik mindenkire.

Van mit mesélnem.
Fogok is. 

Anyuci, Fürtikém! Sietek vissza hozzátok! Addig is, az ég vigyázzon rátok!! Nagyon szeretlek benneteket.

2011. szeptember 14., szerda

A hal, amit köszönünk de nem kérünk: Pangazius

Tudom, hogy nem illik a megkezdett történeteim sorába, sőt lényegesen fontosabb dolgok foglalkoztatnak, mással van tele a fejem és a szívem, de ez a pangazius hirtelen aktuálissá vált. A halat már többször szóba akartam hozni, de más mindig fontosabb volt ...... meg persze szokás szerint elfelejtettem.

Az előbb láttam a neten egy belőle készült receptet, így már nem várhatok vele. 
Legelőször egy itteni kedvencem, Christian Rach étteremtesztelős műsorában hallottam róla. Egy halódó étterem étlapját tanulmányozva jegyezte meg elhúzott szájjal, hogy "jajjajaj, pangazius hal .... természetesen itt sem hiányozhat az étlapról ez a Vietnámból származó mélyhűtött hal, ami a kedvező ára miatt elég népszerű". (Egy észak-németországi étterem étlapja volt, ami azért is ciki, mert arrafelé aztán lehetne bőven ajánlani friss, helyi fantasztikus halakat, de nem ezt a mélyhűtött, több ezer kilométerről utaztatott izét.) Persze érthető, az  íze és az  olcsósága varázsolja nagyon sok étterem konyhájára. Errefelé Nürnbergben is rendszeresen belebotlok. Christian Rach nem mondott mást, nem is mondhatott, Vietnam akár be is perelhetné őt a tévéadóval együtt hitelrontás, rágalmazás címén, de a téma szöget ütött a fejünkben. 
Aztán a kezembe került egy egész oldalas újságcikk a vietnami pangazius hal tenyésztésének körülményeiről. Volt egy dokumentumfilm is az ARD-ben (német tévé), de erről sajnos lemaradtam. Az előbbi NZ újságcikkben szerepel 2 videó az ARD-s filmből. A filmeket nem lehet lejátszani, a megjelenő üzenet szerint kormányzati kérésre kerültek letiltásra.

A lényeg, hogy a hatalmas kereslet miatt a helyi tenyésztők ráálltak a bizniszre rendesen. Kihasználva minden cseppnyi vizet a Mekongban, egymás hegyén-hátán tenyésztik ezeket a halakat.  Extrém tumultusban és egymás kakijában, vérében vergődnek ezek a szegény halacskák. (Mások kakijában és szennyében is, ez az alábbi videóból ki fog derülni.)


Ezek után döntse el mindenki maga, hogy van-e hozzá gusztusa. 
Mi már régóta nem eszenünk pangaziust. 
És nem is fogunk.
És erről nem a szegény halacskák tehetnek.

2011. szeptember 11., vasárnap

Mesélnivaló

Van. Persze, hogy van. Pontosabban csak lenne, mivel az időmet hozzá rövidre szabták.

Az Anyuról csak nagyon röviden: a múlt hétfő óta egy gondozóház lakója, ahol tegnap egy kisebb csoda történt. Képes volt egy rövidebb sétát tenni az egyik gondozóhölggyel a folyosón. Ez egy fantasztikus hír, miután az elmúlt hetekben egyre rosszabb lett az állapota, már egy percig se bírt ülni az ágyban. Ehhez képest a tegnapi teljesítménye valóban egy csoda, ahogy az is, amit egy kedves régi barátnőmtől hallottam. Bent volt az anyunál és megírta nekem, hogy képes volt pár kanállal önállóan enni! 
Nekem ez a menyország. Bár ha belegondolok, pár hónappal ezelőtt az Anyukám, ha a fél kezét bedugta volna a sejhajába, akkor is ledolgozott volna mindenkit. Most pedig örülök annak, ha 3 kanálnyi falatot önállóan magához tudott venni, meg segítséggel felállt...... 

Úgy folytatnám ezt a történetet, de nem megy, késő van, holnap hajnalban újra wake up, irány a jelenlegi mókahely. Azért jelenlegi, mert felmondtam. Nem azért mert öngyilkos hajlamom van, hanem azért mert találtam egy újat és ezen az új helyen sokkal nagyobb szükség van rám, mint a mostanin. Fel kellett mondanom, különben nem várt volna rám az új Herr Főnök.

Többek között erről is, meg a kabarészámba menő magyarországi okmányirodai ügyintézésről is kívánok mesélni, remélem hamarosan sikerül is!

Egyelőre nehéz az idővel a versenyt tartanom.