Félrefordítások, avagy miért blamálja magát a győri rendőrség?

Holnaptól szárnyalunk. Győr, Balaton, anyukám, nagyikám, és végre egy pár nap rám is jut. Muszáj feltöltenem az akkut.
Addig is itthagynám szeretettel azt a prospektust, amit a győri Önkormányzat adott ki a policájjal együtt,  bűnmegelőzés céljából. Ha azt mondom, majd hanyatt estem a szövegtől nem túloztam.
A családom, majd később az irodában a főnököm is a könnyeivel küzdve (a röhögéstől és nem a meghatottságtól) olvasta fennhangon a német fordítást. El szeretné küldeni a bajor tévének. Nem fogom megakadályozni benne.
Iszonyat. Egyszerűen nem értem. Egyrészt sokan beszélnek magas szinvonalon németül, másrészt könyörgöm, Győr lassan eltűnik, és csak egy része lesz az Audi Werk-nek, hát ha ott nincs elég német aki beszéli a nyelvét, akkor sehol!
Miért röhögtetjük ki magunkat egy ilyen szarral? Ki volt az, vagy kik voltak azok, akik ezt az izét elkövették? Ki volt az, aki a megbízást ennek a német leckéinek éppen az elején járó személynek kiadta? Miből gondolták, hogy menni fog? :-) Amikor készen (készen, ez?? ) lett, miért nem mutatták meg egy, a nyelvet beszélő személynek?
Győr, a folyók városa.
Az ingolstadti Audi testvérkéje. Németek hegyén-hátán. Nekik szól elsősorban ez a németnyelvű fordítás. 
Pont ez a baj! :-)) Ők ugyanis értik és vigyorognak nagyokat a győri önkormányzat és főleg a rendőrség bénaságán. Mert nem kell mindenkinek jól beszélnie németül, ez oké. De ha nem megy, akkor legalább ne nyomtassák ki flyerként százasával, mert fennáll a veszélye, hogy olyan kézbe kerül, ahova nem kéne.
Egy németül beszélő ember kezébe. :-)

Most mennem kell, majd visszatérek erre a részre.
Jó szórakozást!

Félrefordítások

Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?
Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! :-) )

A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!
A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük megírását.
Elnézést, de néha ténylen nagyon hülyének kell lenni ehhez.
A jelenség nem egyedi, naponta érkeznek hozzám a hasonló anyagok.
Jó lenne, ha jövő szakemberei, vagy megtanulnának rendesen németül, vagy kerülnék az amatőrmunkát! Ha a Józsi kilfeldre készül, akkor szánjon már pár ezer forintot a pofásra rendezett és aktuális önéletrajza fordíttatására. Ha nem megy, akkor küldje el magyarul.
Hozni fogom a pályázatokból összeállított Best of összeállításomat, ami szinte naponta bővül (sajnos), de addig is egy aranyos történet.

Egy kolléga hívott telefonon és panaszkodott a szállásadó nénire, aki nem engedi bekapcsolni a nappaliban álló televíziót. Sőt, egy cédulát is ráakasztott, hogy még nyomatékosabb legyen az utasítás. 
- "Márpedig, ha valaki bérel egy lakást, akkor valószínüleg nemcsak a WC használatára jogosult, hanem akár még tévét is nézhet, nem?" - dohogott a kolléga.
Mivel el nem tudtam azt képzelni, hogy a néni megtiltsa a tévézést, ezért próbálkoztam. 
- "Biztos vagy benne, hogy tiltja? Nem azt mondta, illetve nem az áll a papíron, hogy "kaputt"?
- "Nem-nem, a papíron valami olyan áll, hogy nem szabad, meg az, hogy "maschinen". Vagy valami hasonló, de ugye a Maschine a gép, szóval egyértelmű, hogy a tévét nem szabad bekapcsolni. - méltatlankodott a kolléga.
- "Hmm. Nem tudom, felhívom a nénit! 
Azt tudtam, hogy olyan kifejezés, hogy "maschinen" nem létezik, de ez nem jelent semmit, a kolléga nem tud németül, valamilyen cetli meg akkor is lóg a tévén.
Utánajártam.
Aranyos, idősebb frank nénikének szereztem egy pár vidám percet a hívásommal.
- "Ő ilyet, soha nem mondott, hogy nem lehet a tévét nézni. Biztosan nem. Hát azért van a szobában a készülék, hogy nézzék. Micsoda schmarri! " - értetlenkedett a néni
- "De a kollégák szerint, még egy cetlire is fel tetszett írni a tiltást." - kezdtem én se érteni ki kivel van.
- "Cetli?!?! A tévén?!? Ja! Azon az van, hogy nem szabad dohányozni! Bitte nicht rauchen!"
Egy pillanat alatt megvilágosodott. A nénike kézírását nézhették el a fiúk. A rauchen-ből lett a maschinen. Azóta már ők is vigyorogtak rajta. Ráadásul tanultak egy új kifejezést.

Multikulti itthon

Rátérek egy mellékvágányra: A tervem az volt, hogy megszakítások nélkül folytatom a Faber családról szóló történetet, de nem fog menni, mivel annak megírásához sok idő kell, a rövid "jut eszembe" mesélnivalómhoz meg általában kevés, ezért, ha azt akarom, hogy utóbbiakról se feledkezzek meg, le kell írnom. :) Természetesen Faberék folyamatosan íródnak a háttérben, de ahogy említettem, ez rendkívül időigényes.

.... és már vissza is tolatok a célhoz vezető sínpárra 

Az én kis családomból sikerült "multikultit" csinálnom a magyarosch származásommal. Ha jól megnézzük itt van a párom, teljes németckije felmenőkkel, sehol egy beütés a bőmöktől, délsvédektől, vagy akár franciáktól, de főleg nem a magyaroktól. Nyilegyenes vérvonal. Aztán tessék. Itt a kisfiunk. A többedik német, ill. (tülem nézve) a magyar generáció apró kis Mucipucijának már két ország a hazája, és két nyelve van. Jó pár évvel ezelőtt ez a találkozás eleve kizárt lett volna: az NSZK-s hapsi és a cucilasta Magyarországról származó csaj találkozása még-még, de a hosszútávú  kapcsolatuk egyenlő lett volna a lehetetlennel.

A mi multikulti familynkben, pont a bennünket megkülönböztető nyelvekből adódik a legtöbb engem idegesítő, elkeserítő és dühítő szitu, de persze rengeteg poénnak is a forrása. Mi a dühítő? Hát amikor a másik nem értékeli Zorán, az LGT .... stb. zenéjét, szövegét. Amikor nem érti és nem is érzi, hogy miért nem lehet csak úgy, egyszerűen meghallgatni (azaz miért kell tökig feltekerni a hangerőt és együtténekelni ;),  a "Madarak jönnek, madarak jönnek, halál esőt permeteznek ....." és a többi Popfesztiválos számot, ahogy azt se, hogy miért csordul ki a könny, ha Zorán az Apám hittébe és a Csík zenekar a Most múlik pontosan-ba belekezd. Egyszerű a válasz, de kegyetlen. Neki egyik se mond semmit, számára semmiféle töltéssel nem rendelkeznek a nóták, a szövegét pedig egyáltalán nem is érti. Ez nem az ő története. A zenék, a mondatok nem részei a történelmének, nyelvének, gyerekkorának, fiatalkorának, semmit nem érez a hallgatásuk közben. A legrosszabb az, amikor kimondottan idegesítőnek találja az általam imádott zenéket. Szörnyű érzés, nekem elhihetitek. :) A zenétől függök, imádom. Teljesen nyitott vagyok német, ill. angolnyelvű zenék felé is mert ezeket nagyjából értem (persze nem mindenre) de nekem a magyar zene szent. Apus mégcsak meg se próbálja a magyar zenék kostolását, mert nem érti, nem beszél magyarul. Ez pedig sokszor "vita" tárgya, ugyanis néha olyan, de olyan sz@r érzés az, amikor éppen rácuppanok a Fenyő Mikis filmre, annak dalaira, vagy éppen a Presser Gábor és a Csík zenekar közösen előadott gyönyörűségére és a háttérben nem együttörülés fogad, meg tánc és rockandroll és hujujujuuuu,  hanem méla ... nem undor, de közömbösség. Lelombozó amikor a széles mosolyomra és a "na ezt hallgassátok meg"-re zavart krákogás, meg udvarias "aha" a válasz és látom, hallom, érzékelem, hogy már alig várják, hogy vége legyen. Na ilyenkor szokott a kisebb sértődéssel egybekötött vita kitörni, aminek már a szele közeledtén a legszívesebben felülnék a repülőre, vagy (inkább) a repülő szőnyegre, hogy minél gyorsabban elmehessek innen.

Bár voltak a zenében is szerencsés átfedéseink, de ezeket az újjaimon meg tudnám számolni. Egy ilyen volt a Republic, amit a párom is nagyon szeretett. Igaz nem értette a szövegét (hozzáteszem, én se), de a zene kivételesen megfelelt neki nagyon.

Vita tárgya többek között a folyamatos rádiózás az autóban, miven nekem nem kell. A hirek rendben vannak, de a sok ökör és egyre inkább üvöltő reklámra nem vagyok kíváncsi. Továbbá hiába mondják, hogy "ugyan már mindjárt vége, nem kell ezen annyira kiakadni ", nem és nem vagyok meghallgatni semmiféle Madonna meg Máj KellDzsekszon számot, mert ki nem állhatom őket. Nekem nem muszáj állandóan mennie a rádiónak, mert előfordulhat, hogy éppen becsúszok egy Áj láv jú-ba ettől a Jackson gyerektől és attól kimondottan ideges leszek. :) CD-imet szeretem hallgatni, de erre csak akkor van lehetőségem, ha egyedül autókázom. Ha én vagyok a sofőr és velem utazik a család, akkor azért tekintettel vagyok rájuk. Nem (tényleg csak ritkán :) ) muszáj nekik az én kedvenceimet hallgatniuk, de a rádió gombjain ilyenkor kiméletlenül zongorázom.  Ne adj isten kezdődne egy olyan nóta amitől a hajam égnek áll, máris nyomom át a ládikót a következő állomásra. Ha nincs szerencsém (általában nincs), akkor a további 6 adón se találok fogamravalót.

Nem tudom hogyan élik meg más vegyespárok a különböző kultúrák ütközését, nekem a zene mindig is egy fájó pont marad.

A zenén kívül, a többi témában szerencsém van, maximális érdeklődés és figyelemben van részem. A párom az összes Magyarországgal kapcsolatos hírt elolvassa a német újságokban és az interneten, egy pisszenés nélkül nézi meg az összes Magyarországról szóló dokumentumfilmet és képes róla még napokon keresztül is velem beszélgetni, mert érdekli. Egy, a pusztán élő egyszerű emberek életét bemutató potréfilm például neki is könnyeket csalt a szemébe, mert azonosulni tud velünk magyarokkal, szereti Magyarországot.

De ez a zene gyerekek! Őrület! :))

Ahogy írtam, a nyelvi különbözőségekből azért rengeteg poén születik. Majd ha eszembe jutnak, el fogom őket is mesélni. :)

A kisfiam hála isten már tudja/érti, hogy bizonyos kifejezéseket, mondatokat néha egyáltalán nem lehet lefordítani a másik nyelvre. Mégha le is tudnánk fordítani, akkor se lenne semmi értelme. 

Bár néha akkor is megpróbálkozik a lehetetlennel. Ahogy a napokban is.

Az esti fürdések után kivétel nélkül ezzel a csatakiáltással szokta elhagyni a fürdőszobát:

Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok! - kiáltja és rettenetesen élvezi a rímelő szavakat és a saját hangerejét.

Az egyik este csak az apukájának próbálta meggyőzően előadni ezt hülye kis mondást, persze németül

Trillázva érkezett:  "Hier bin ich, glänze ich, wie der schwarze Asphalt ....." aztán már az utolsó szavaknál levitte a hangsúlyt, megadóan legyintett, inkább hagyjuk. :)))

Ha már a zenéket említettem, akkor az egyik (új) nagy kedvencem nem maradhat ki a sorból. Szívet szorító nóta, de leginkább azért, mert értjük.

Magyarul van. A nyelvünkön szól a lelkünkhöz. Más ezt úgysem érti.

Németül tanulók és tudók részére

Valahogy nem bírok kikeveredni ebből a román étteremből, még mindig van valami a tarsolyomban, amit meg szeretnék mutatni. Hozzátenném, hogy nem cikizni, vagy bántani szeretném őket, mert nagyon kedvesek és tényleg szuperül főz a srác, még jó sok falatot ki szeretnék náluk próbálni, de ami vicces, az vicces! :)

A családom (ki más, én ilyet észre nem vennék :) ) vigyorgott fel többször az ételnevek olvasásakor.

Megmutatom nektek is, egy játék formájában.

A játék neve: ÉTLAP

a játék leírása: Találjátok meg a szövegben rejlő hibákat!

Az étlap csak :)) 4 hibát rejt magában. Megpróbáltam két részben lefotózni a könnyebb olvashatóság kedvéért. Ott, ahol a szöveg rosszul olvasható, ott nincs is hiba. :)

Ez az oldal a vasárnapi/ünnepi extra lap, ami csak egy része a többoldalas étlapnak.

A feladvány (az étlap :) ) első része:

A feladvány második része, 3 db elírással:

Kíváncsi vagyok, megtaláljátok a hibucikat?

Németül tanulóknak

Első és legfontosabb tanács: nyugi, nem kell ezt az egészet annyira halálosan komolyan venni! :) 

Tényleg felesleges a görcsölés, hónapok alatt úgyse fog sikerülni. Lassan, apránként kell kétvállra fektetni az idegen nyelvet, ami majd úgyis csak az igazi nyelvi közegben fog kikristályosodni. A nyelvtan természetesen szükséges, de attól nem félni kell, hanem alkalmazni. Hogyan? Hát gyakorolni kell a példamondatokkal, újra és újra átrágni, emésztgetni, kérdezni, ha valamiben nem vagyunk biztosak! Ùjságokat kéne olvasni idegen nyelven, rádiót hallgatni, tévét nézni és BESZÈLNI! 

És ez a második fontos tanács: A beszédtől nem kell félni! 

Mindegy milyen hibásan beszélünk, ez is csak a gyakorlás része! Ha beszélni próbálunk, azzal segítünk a legtöbbet magunknak, hiszen ezzel tökéletesedik a szókincs, a mondatalkotási készség. Ha megpróbálunk német mondatokat összetákolni úgyis egyből rájövünk, hogy hol a gebasz, mi nem megy. Ha hiányzik egy kifejezés, akkor azt gyorsan írjuk fel egy papírra, de játszuk azt, hogy az megvan és fogalmazzuk tovább készre a mondatot.

Lám, kész. Ìrjuk le. Keressük meg hozzá a szótárban a hiányzó kifejezést, hogy ő se hiányozzon.  Hopsz, már a mondat leírásánál érezzük, hogy azt kimondani egyszerűbb volt! :)

Fura érzés kerít a hatalmába, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jól fordítottam. A fene tudja, lehet megint magyarul gondolkodtam ezért nagyon is elképzelhető, hogy nem igazán németes a sorrend. (A Satzstellung) 

Vegyünk egy példát: Kérek egy erős, nagy kávét!  Hoppsz, itt nem vagyok biztos, ha kérek egy nagy és erős kávét, akkor milyen szabály vonatkozik is rá? 

A melléknevet is kell ragoznom, vagy csak a főnevet? Ja, tényleg, persze kell azt is! De ebben a mondatban kettő melléknév is szerepel, hogy is volt? 

Az alanyeset jó, vagy inkább...... ó hát persze, valamit kérek, akkor az tárgyeset, szóval akkusativ. 

Te jó Isten, de ott van az is, hogy "egy"! Ezzel mit kell csinálnom?!? Konjugálni kell őt is?  Igen, de hogy? Marad ein, vagy einen lesz?? Követi a "Kaffee" der-jét? Oh, Du großer Gott, egyáltalán hány f és hány e a kávé?! :)

Ès máris eljutottunk a töprengésünkben a felismerésig. Rájöttünk arra, hogy  a hiányzó szavakon túl melyik nyelvtani részt illetve táblicskut kell megnéznünk hozzá (kezdőként még kikeresni, haladóként már csak ellenőnizni az alkalmazott ragozást), és ezzel a nyelvtan ismételten rögzül. 

Az én módszerem a bonyolultabb formulákra abból állt, hogy egyszerűen megjegyeztem mi az amit soha nem tudok, mi az amit állandóan összekeverek és azt igyekeztem kerülni. :) 

Van ilyen még ma is. Nem tudom, hogy a "sämtliche" után hogyan kell ragozni a a főnevet. Erősen? Gyengén? Vagy vegyesen? Mindegy! A szótáramból kiűztem a sämtlichét, van helyette másik kifejezés, amit alkalmazni tudok. (az is lehet ám, hogy csak egyszer kéne ismét megnéznem ezt a szabályt nyugodtan, odafigyelve, és máris tudnám, de ugyebár a lustaság fél egészség ..)

Bár megnyugtatásként elárulom, hogy a nehéz és eleinte állandóan elfelejtett nyelvtani elemek egy idő után leüllepednek, mégiscsak rögzülnek a fejecskénkben. Persze attól függően, hogy mennyi hely maradt még benne üresen, és mennyire tartjuk azt fontosnak. :)

Vannak persze szavak, amiktől magam is tartózkodom és ezek a hasonló hangzásúak közül valók. A Krapfen és a Karpfen. Horror! :) Egyszer felcseréltem őket és azóta rettegek!! Nem merem kimondani őket, nehogy mégegyszer megtörténjen a szörnyűség, amikor is a ponty helyett fánkot kértem Pékné módra az étteremben. :) Azóta csak akkor merem kiejteni őket, ha előtte megbizonyosodtam arról, hogy a megfelelővel van dolgom, tehát, vagy az étlapról olvasom fel a kedves nevét, vagy a pékség árjegyzékéröl. :)

Az aktív némettanulásos időszakomban, én se tudtam mindent. Akkor a mentségemre szolgált, hogy összesen csak 2 évig, heti 1 órában tanultam a nyelvet a barátnőm anyukájánál, aki általános iskolai némettanárnő. Végigmeneteltem az alapfokú A-n és B-n egészen a középfokúig. A 80 % feletti teljesítményeim mellett ott állt a legutolsó, a legrettegettebb, a középfokú írásbeli, a maga 5 órás időtartamával és az állati nehéz és rém hülye tesztjeivel. 61 pontom lett. (Psszt, másnak el ne áruljátok, de ez volt a határ, 61 ponttal volt meg a középfokú B!! :))

Most se tudok mindent, de mentségemre szolgáljon .... áh, hát találjatok ki nekem valamit! Akármit, bármit! :)) Nem vagyunk tökéletesek és kész. Nem vagyok egy nyelvzseni, a napi gyakorlatot elsősorban a családom tagjainak köszönhetem, akik nem hajlandóak velem magyarul szóba állni. :)

Egy kedves, jelen pillanatban is egy intenzív kurzuson lelkesen németül tanuló ismerősünkkel találkoztunk a múlt szombaton. Szegény, már rázta a fejét, mert én állandóan kijavítottam...... ahogy engem a párom. Hiába is nyugtatgattam, hogy ne izguljon én ugyan ezeket a hibákat követtem el régen (khmmm, most is néha :) ) azért könnyű nekem őket felismerni ..... de ő inkább egyre bánatosabb lett, egyre nehezebbnek ítélte a helyzetét.

De E. (apus) mindannyiunk megnyugtatására közölte, hogy nem kell aggódni, csak arról van szó, hogy most Attila vette át erre a pár órára a helyemet és került a táplálkozási lánc legalsó szintjére. :)) A németül tudók  (a párom és a kisfiam) álltak meginghatatlanul a csúcson (bár nem éreztették) , én felkerültem a középmezőnybe, és ezzel Attila sajnos átvette a helyemet ennek a bizonyos láncnak az alján. :))

Régen (aktív nyelvtanuló koromban) természetesen megvettem én is számos kiadványt a német nyelvtani összefoglalókról, vonzatos és visszaható igékről. Beszereztem nyelvkönyveket, tesztfüzeteket, de csak elenyésző részüket forgattam valóban át. Manapság gyakrabban előfordul, hogy előveszek egy-egy ilyen kötetet, vagy azért, mert valaminek utána szeretnék nézni (khmmm elfelejtettem ...) vagy azért, mert valamilyen apropóból aktualitást nyert, sokszor éppen a kisfiam gimnáziumi németórái kapcsán. Ilyenkor széttúrom a gyűjteményem, fellapozom a cuccot és vigyorogva bemutatom a megtalált anyagot. Hasonlítunk, néha tényleg érdekes, hogy tanultam én és hogy tanulják ugyanazt az anyagot a német derekek a gimnáziumban.  

Az egyik könyv, Szabó Katalin: Wer? Was? Wo? Wie? (Ki? Mi? Hol? Hogy? ) c. könyve. 

Régen egyáltalán nem, csak mostanság tűntek fel nekem, hogy milyen jópofa rajzok vannak benne!

  

 Itt van mindjárt a jelen és második múlt idő szemléltetése az énekelni igével:

Ich singe = énekelek 

Ich habe gesungen = ènekeltem

A határozatlan névmások és határozatlan számnevek kapcsán egy remek kép, amelyből kiderül, hogy a hölgyek "egyike" nagyon csini. :)

De a kedvencem, az oly sok magyar embernek a saját nyelvén is oltári problémát jelentő ba/be-ban/ben helyhatározó.

(Ijesztő mennyiségű helytelen ragozással találkoztam az elmúlt időszakban különböző internetes fórumokon. A népek kint vannak "Berlinbe", "Nürnbergbe", megérkeztek "Bécsbe" .... szörnyű! ) 

Pedig ez nem olyan nehéz, vagy tévedek??

Hova kérdésre a válasz ba/be,

hol kérdésre pedig ban/ben.

Bár legalább ennyire elborzasztanak a "megyünk németbe", "utazunk olaszba" formulák. Véleményem szerint ezek nem a "nemtudás", a butaság gyerekei, pusztán az igénytelenségé, mégpedig magasfokon.

A német magyarázat: 

Hova lövi a golyót? A szájába. A szemébe.

/In + Akkusativ, azaz tárgyeset./

Hun a goló?  A szájában és a szemében!

/In + Dativ, azaz részeshatározós eset./

Az Artikeleket, azaz a névelőket most hagynám. Arra majd rátérek. Ha valami nehéz a német nyelvben, akkor azok bizony a derdiedaszék! 

A nyelv magasszintű elsajátításához szervesen kapcsolódó helyes kiejtés, szintén állati fontos, messze nem elhanyagolható! Viszont erről a témáról már írtam a kétnyelvűség kapcsán, ezért azt most nem ismétlem.

Az idegen nyelvhez, annak nyelvtanának leüllepedéséhez, megértéséhez, hogy azt használni, alkalmazni tudjuk időre van szükségünk. Az ami az első percben könnyűnek és logikusnak tűnik, lehet 2 nappal késöbb egy dzsumbujjá válik és belekeveredünk az egészbe, mint foxi a lábtörlőbe, de ez teljesen normális! 

Ezen szerintem átment mindegyikünk,  épp ezért nem szabad, hogy bárkit is elriasszon! 

Az utolsó szívhez szóló jótanácsként pedig azt üzenem a nyelvtanulóknak, hogy soha ne adják, még egy fél másodpercig se! Menni fog az! ;)

Fränkisch nyelvlecke

Gerd Bauer, a nürnbergi karikatúrista szellemes rajzait a szombati kiadványaiban rendszeresen megjelenteti a Nürnberg-i Abendzeitung.

A legújabb, az 1.FCN- ről filozófáló szurkoló, akinek a gondolatmenetét, gyors eszmefuttatását követhetjük a drámai felismerésig. Ez az ember kérem aggódik! Tapasztalatból beszél. Bezony ám, és igaza van, az aggodalom jogos!  Ugyanis akkor szokott bekövetkezni a "Tragédia" a csapatnál, amikor éppen a legjobban megy. Ahogy most is. Jól játszanak nagyon a fiúk, ideje aggodalmaskodni! :)

Vegyük át a szöveget! Először "Hochdeutschra", majd onnan magyarra.

Es leffd subber= Es läuft super = szuperül megy minden







Immer wenns subber leffd = Immer wenn es super läuft =  mindig, amikor szuperül megy










Schdaingmer ab! = Steigen wir ab! = kiesünk! (az első ligából!)

Kétnyelvűség II.

Most jön a dolog nemszeretem része. Az, amiről nem szívesen beszélünk, amit nem igazán szeretnénk kiteregetni, főleg nem tudomásul venni, de mégis lényeges pont. Ez a gyerekünk és az ő képességei. 

Bármennyire is imádjuk és tartjuk a világ legokosabb és legintelligensebb gyerekének, nagy valószínűséggel ő sem tökéletes. A gyerekek sem egyformák, különböző képességekkel áldja meg őket az ég, illetve válnak áldozatai, vagy éppen szerencsés élvezői az örökítő géneknek. 

A sok közül most, csak nyelvvel kapcsolatos részt taglalnám. A gyerekek könnyen és teljesen másként tanulnak mint a felnőttek, de az adottságaiknál fogva közöttük is vannak jókora különbségek.

Miért, mi felnőttek egyforma sikerrel tanulunk és sajátítunk el idegen nyelveket? Szerintem nem. Különböznek a képességeink, jobb, vagy rosszabb a hallásunk. 

A nyelvekhez a szavak és a nyelvtan ismeretén kivül még más is kell. A nyelvet érezni kell, annak dallamát, hangsúlyát, ritmusát! Ezt kell tudni kihallani, megérteni, majd  gyakorolni. Hiába egy nyelvtanilag tökéletes mondat, ha rossz helyen van a hangsúly! Èrthetőnek érthető persze, de akkor sem igazi angolos, vagy németes. És itt van a kutya elásva! Az akcentus nélküli beszéd, bizony ez a legnagyobb kihívása minden idegennyelvet tanulónak, de szinte biztos, hogy el lehet felejteni. Nem fog sikerülni maradéktalanul, ha a nyelvet már felnőttként tanuljuk. A hangképző szerveink beálltak a magyar nyelvre, a szavak elejének hangsúlyozása a vérünkben van, tényeg nehéz. Ha más nem szól, szinte észre se vesszük, hogy a másik nyelven rosszul hangsúlyozunk.

Bécsiektől hallott vicc a magyar akcentusról:

- Was is Löffel, Gabel, Messer auf Ungarisch?? / Mi a kanál, villa, kés magyarul?

- Eeeeeeeeeßbeeeeesteeeck / eeeevőőőőeszköz  :)

Benne a tipikusan magyaros hosszan kiejtett e hangok. Az "igazi" Eßbesteck németül másként hangzik.  Röviden kell kiejteni a szótagokat, pattogosan: eszbestek. A magyarok húuuznak rajta, az "e" megnyúlik. 

Hallottam 30 -40 éve Németországban élő emberkéket is, valami bűnrossz eeeßbesteckes akcentussal beszélni, nem ritkaság. (Bár hozzáteszem, hogy nekik általában a nyelvtan se az erősségük, a nyelvet csak "felszedték" az utcán a mindennapok alatt, de soha nem foglalkoztak vele. )  Aztán beszéltem már telefonon egy olyan magyar származású lánnyal, akinél észre se vettem, hogy nem német. Ez nagy szó, mert én általában legkésőbb a második szónál kiszúrom az akcentust.

Ìgy vannak vele a gyerekeink is. Bár általában azt mondják, hogy a kölköcskék szivacsként szívják fel az új nyelvet, nekik ez nem okoz gondot, a szülőket pillanatok alatt le fogják körözni, de itt is vannak kivételek. 

Például ismerek egy kisfiút, a fiam régebbi osztályából. A srác például nem és nem képes akcentus nélkül beszélni. Még ha csak egy icipici akcentus is, de ott van. A mondatszerkesztése, az általa használt kifejezések se vallanak komoly irodalmi német ismeretekre, biztos vagyok abban, hogy nem olvas. A kisgyerek már itt született Dojcslandban, óvodába is járt (soknál sajnos ez is hiányzik!), de mégis meghatározóbb volt a számára az otthon beszélt nyelv, a szülei nyelve. Mivel az anyuka szinte egyáltalán nem, az apuka pedig hellyel-közzel beszél németül (ez se ritkaság), a család nyelve a török maradt. És ez lett a fiú handicapje. Annak ellenére, hogy értelmes, szorgalmas, a nyelv miatt a gimnázium ugrott neki. A gimihez már teljes mélységében és hosszúságában át kell tudni járni a nyelvet, nem lehetnek hiányzó szavak, kifejezések. Nehéz.  Neki már feltétlenül.

Külföldre költözők figyelem! Nagy valószínűséggel a gyerekek könnyen fognak boldogulni az idegen nyelvvel, ez az általános gyakorlat, de tegyük hozzá ilyen is van, amiről az imént írtam.  

Mivel ez a blog mégiscsak a saját, személyes naplóm, ezennel visszakanyarodok hozzám, a saját valóságomhoz, ahol egyből belebotlok a kisfiamba. :)

3 éves koráig egy hangot nem beszélt németül. Csak magyarul tudott. Az élete legelső óvodás napján még egy cetlit adtam le a bécsi óvoda vezetőjének, rajta három kifejezés magyarul és németül. 

"Éhes vagyok, szomjas vagyok, fázom."

Ùgy gondoltam más nem fenyegeti, több kifejezésre nem lesz szükség. Az óvónő nevetett és a papírt eltette. Erre a pár szóra aztán nem is lett soha szükség. Èrtették egymást. :)

A német nyelv a kisfiam életében elsöprő sikert aratott, de sajnos a magyar tudása kárára. Viszont be kell látnom, hogy egyelőre a német a legfontosabb, ezen a nyelven kell vennie az akadályokat. 

Nem minden büszkeség nélkül szeretném megmutatni a múlt héten írt német tesztjét. A 27 gyerek közül csak kettőnek sikerült egyesre (itteni legjobb jegy) megírnia a dolgozatát, de csak egyetlen egy gyereké lett teljesen hibátlan. Ez a gyerek a kisfiam. Maximális pontszámot ért el, hát kérem még az ég is nevetett, annyira boldog volt!

Ez a félig magyar kisgyerek ilyen szinten beszél németül!

.... viszont nagyon rosszul magyarul. :( 

Hogy is van a mondás? Egyik szemem sír, a másik meg üveg nevet ....

Kétnyelvűség

Folytatnám a megkezdett témát,  bár nekem úgy tűnik egyrészt a téma csontig le van rágva, másrészt nem sok embert érdekel. ;) 

Azt már tudom, hogy a kétnyelvűség, többnyelvűség szempontjából kétféle ember létezik: az egyik teljesen evidensnek tartja a többnyelvű családok csemetéinek több nyelven történő nevelését és a másik ..... hát ő is. :)  

A egyetlen különbség a kivitelezés sikerében jelentkezik. Az egyiknek korona kerül a végén a fejére és attól kezdve az egészet a világ legtermészetesebb dolgaként (mert végül is az lenne) interpretálja, míg a másik becsődöl a kölökkel és elkezdi keresni a miértekre a választ. 
A legrosszabb ami történhet az, ha a válaszkereső belefut egy olyan koronás személybe, aki tényleg el se tudja képzelni,  milyen az, ha egy gyerek nem hajlandó az együttműködésre. Ez a fajta Koronás alapból bizalmatlan. Neki sikerült, tehát biztosan a másik csinál valamit rosszul. Biztosan beszélsz eleget a gyerekkel magyarul? Olvasol neki magyar mesét? Jártok magyarnyelvű társaságba? Utazzatok gyakrabban haza! Küldd el a gyereket Magyarországra!

A legfájóbb, legidegesítőbb kijelentések azok, amelyekben leszögezik, hogy az elért eredmények, az azokig vezető út persze Koronáséknak se volt egyszerű, de áldozatot kell hozni a gyerek érdekében, anélkül nem megy. 

Pufff, pofánvágás. Csattan az arcomon az "áldozatvállalás". Mert ez azt jelenti, hogy felelőtlen szülő vagyok, aki még azt a kis áldozatot se tudta meghozni a gyereke érdekében, hogy elcipelje egy olyan magyar klubba amit az a háta közepére se kívánt. Bizony, voltam olyan dög.  Tök idegen felnőttek és gyerekek közé nem kívánkozott, én pedig "rossz" és lelkiismeretlen anyaként toleráltam az óhaját, az azértisnek nem láttam értelmét. 

Arról nem is beszélve, hogy az ide-oda járáshoz ráadásul szükség van egy kis hozzávaló időre, meg rájjavaló pénzre. ;) 

Igazándiból nem szidom én a Koronásékat, csak irígykedek! :) Bár tényleg vannak közöttük nehéz esetek. 

A sikertelen magyartanításommal nem vagyok egyedül, de ahogy már írtam soha, egy percre nem adom fel. A programot folytatom szeretettel és maximális józansággal, remélve, hogy előbb-utóbb célbaérek. Az én óhajom csak annyi lenne, hogy fogadja el a nagyvilág a tényt: van amikor a gyerek akarata erősebb, mint a szülők vágya. 

Összekotortam néhány szösszenetet, amit a témával kapcsolatosan hordtam össze másokkal együtt egy internetes fórumon: 

2008.áprilisa, a gyerekem 8 éves: 
Mióta itt volt az anyu, a kisfiam egyre többször megszólal magyarul. Subidubiduuuuu!  Természetesen odáig vagyok tőle meg vissza, már említettem neki, hogy kap tőlem egy magyar bizonyítványt, amibe már egy 5-öst (magyar osztályozás szerint ) simán beleírhatnék.  Kisnyusz is büszke a teljesítményére, iselyeg-mosolyog. Velem madarat lehetne fogatni, végre itt tartunk, 8 évesen végre megszólal magyarul!  De a csúcsról muszáj beszámolnom: bementem hozzá, ült a fürdőkádban. Rámemelte a szemét és kedvesen, szeretetteljesen ennyit mondott: 
"Szia gyönyörűm! "  Majd fejest ugrottam mellé a kádba

2008.április 09 Különben el se tudom hinni..márpedig a füleim eddig még nem csaptak be....de már egyre több egyszerü mondattal megpróbálkozik. Ma hallottam töle az "én mondtam" röffid mondatot is, ami példa nélküli, hiszen eddig még nem fordult elö a múlt idö alkalmazása az ifiúrnál.  Ma reggelinél odaadta nekem a vajat és azt mondta "parancsolj". Olvadok, érzem hogy olvadok ott szívtájékon. :)

▼

2008. április 13-án reagálás az előzőre egy új fórumtárstól Azt kerdeztem mar, hogy miert nem szimplan csak magyarul beszelsz a fiadhoz?  Lattam mar ilyet, az ismerosom kislanya most elsos, szepen beszel magyarul (kis akcentussal), nemetul meg anyanyelvi szinten. 
▼
Válaszom ugye most csak viccccüsz?  

▼

Fórumtárs Halal komolyan kerdeztem. Mi az akadalya? Gondolom Te beszelsz rendesen magyarul. :) Ha nem hasznalja a nyelvet, tokeletesen el fogja felejteni.  Az egyik kollegam kabe 8 eves koraig csak magyarul beszelt, kijottek, ma mar semmit sem tud, max annyit hogy rendesen ki tudja mondani hogy Mosonmagyaróvár. :)

▼

Az egyik kedves ismerősöm megpróbálja elmagyarázni: A. éknál az a helyzet, hogy A. löki a magyart, a gyerköc apja a németet, a gyerek meg közli, hogy az "Apa az Isten". Amit az tesz, mond, és ahogyan, az a példakép.  Ezért örül A. oly annyira, hogy megszólalt a kis nyuszkó végre magyarul is .

▼

Válaszom, egy kicsivel késöbbről, mivel a sokkot fel kellett dolgoznom :) Komolyan mondom úgy megrázott ez a beírásod, egyszerüen nem tudtam rá válaszolni. Napok óta rázom a fejem, hogy ez nem lehet igaz.  :)
Bizonyára nem olvastál tölem ezzel kapcsolatosan semmit se. Rengetegszer kiveséztem a témát itt a fórumon, írtam többek között a fiam makacsságáról a magyar nyelvet elutasító magatartásáról és a cseles csakazértis fogásaimról úgymint Pöttyös Panni, Frakk, Vuk,.............. és sokszor arról is, hogy soha egy pillanatra se adtam fel a nyelvtanítást!
A feltételezésed sokkolt a beírásodban, hogy miért nem beszélek magyarul a fiamhoz! :))
Ez pedig az általam már említett állati idegesítö szomszédnéni szindróma, akik látatlanba kijelentik: "te vagy a hibás, azért nem beszél a fiad magyarul mert nem beszélsz vele eleget magyarul"..huuuu ettöl pedig a falra mászok!
Akkó mégegyszer: a fiammal csak magyarul beszélek, de mivel apusom (a gyerekem apja) egy hangot nem beszél magyarul, így a hármasunk közös nyelve a német.
Példák erre is, arra is vannak. Egy Californiában élö barátnöm 2 gyereke közül az egyik jól beszél magyarul, igaz amerikai akcentussal és sokszor kicsit fordít angolról magyarra (pl. menj el légyszíves onnan, mert nem tudom látni tévét :) )) ezzel szemben a másik gyereke nem és nem, nem volt hajlandó soha magyarul megszólalni, nem is tud. De azt legalább akcentus nélkül! :) A magyarországi turnék alkalmával az egyik gyerek fordított a másiknak. 

Egyelőre ennyihez volt csak ingerenciám. A témával kapcsolatosan találtam még pár megjegyzésemet a neten, de tartalmukban szinte megegyeznek azokkal a mondatokkal amiket a kétnyelvűség, száznyelvűség témájában már leírtam. A véleményem szinte mindig ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy mindig másokkal vitakoztam, ugyanazzal soha. :)) 

Anyanyelve? Magyar! Beszéli is? Nem .. :(

Már régebben ígértem, hogy írok a kétnyelvűség, többnyelvűség témájáról,  de nehéz volt nekiugranom. Nem tudtam hol kezdjem. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évek alatt a témát fórumokon az ügyben érintettekkel, kiváncsiakkal oda-vissza átbeszéltem. Vitatkoztunk is, egyet is értettünk, de a probléma továbbra is fennáll. A gyerekem inkább érti, mint beszéli az anyanyelvét .... nagyon rossz magyarból. 

Ugye mindenki tudja, hogy a gyerekek másként tanulják a nyelveket mint mi felnőttek. A gyerekek utánoznak, remek megfigyelők és rettentően kiváncsiak. A beszéd kialakulásával képesek egyszerre több nyelvet is a magukévá tenni, akár teljes mélységükben. Kialakul és tökéletesedik az a képességük, amellyel a másik nyelv nyelvtanát, annak összefüggéseit, logikáját, dinamikáját, dallamát és ritmusát hibátlanul elsajátítják. A hangképző szerveik is simulékonyan együttműködnek a feladattal. Azokon a nyelveken fognak tudni (jobban-rosszabbul) beszélni, amelyeket a családja, a közvetlen környezete használ. Sőt, személyekhez is képesek kötni. Az olasz anyukával csak olaszul, a francia apukával csak franciául, a bolgár nagynénivel csak bolgárul társalognak.

Ugye? Èn is így tudtam.   

De mi van akkor, ha ezt a szabályt a gyerekünk nem ismeri? Vagy tesz rá magasról?  :) 

Erről jut eszembe! A kisfiam bébikorában rém rossz alvó volt. Nem akart elaludni az istennek se. Több, a témába vágó könyvet szereztünk be, a remélt megoldás után kutatva, a legutolsó a "Jedes Kind kann schlafen lernen" (mindegyik gyerek képes arra, hogy megtanuljon aludni) cimmel. Apus szomorúan emelte fel a vaskos könyvet és megjegyezte: lehet, benne van a megoldás, na de mikor fogja tudna ezt az André elolvasni? :)))

Ìgy vagyok valahogy a többnyelvűséggel is. Elvileg működik. Sőt, persze hogy működik, hiszen vannak rá példák! Foglalkoznak a témával az egyetemen, körbeszakértették pszichológusok, szakemberek és léteznek a témára nézve hasznos tanácsok, megfontolandó útmutatások.  Ez mind igaz, nem is szabad őket lebecsülni. 

Àltalában ezek, illetve hasonlóak a jó tanácsok:

• az (jelen esetben) anyának következetesen csak magyarul szabad a gyerekéhez szólnia! Ha a gyerek más nyelven próbál válaszolni, akkor azt konzekvensen nem szabad érteni, mert csak így rögződik a gyerekben az, hogy az anyuval csak magyarul tudok kommunikálni ..
• olvasni kell magyar meséket, énekelni magyar dalokat, 
• lehetőség szerint eljárni magyarnyelvű klubbokba ...
• amikor csak lehet Magyarországra utazni, a nyelvi környezet nagyon fontos
• a gyereket magyar táborba kéne küldeni, de legjobb egy magyarországi magyar iskola lenne, amit a németorsági iskolai szünetek alatt látogathatna 

Ezek mind ésszerű, normális, jóindulatú javaslatok, nincs is velük gond.  Bár gondolom velük újat nem mondok senkinek se, nekem se voltak azok. Az igazi gondom az, hogy a nagy elvárások és pedagóiai pálcatörések közepette csak egyvalamit felejtenek el a példálózók és márpedigezők, és ez a GYEREK maga! Mi van akkor, ha a gyerekem nem akar magyarul beszélni?

Azt mondják, hogy ha gyerekem nem tud jól magyarul, az az én hibám. Mert rossz anya vagyok. Mivel egy jó anya mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyereke az anyanyelvét megőrizze, ápolja.

Egy győri szomszédnéni is megmondta, hogy olyan nincs! A gyerek annyi nyelven beszél, ahány nyelven a szülei! Az Andi gyerekének két nyelven kellene beszélnie és punktum! :) A szomszédnéni nem beszél más nyelven, soha nem élt külföldön és lövése sincs arról, hogy mit jelent egy "idegennyelvi környezet", milyen erősek a hatásai, azt meg főleg nem understandolja, hogy mit jelent a fő nyelv és mekkora jelentőséggel bír egy olyan vegyesfelvágott családban, ahol csak az egyik fél beszéli mindkét nyelvet. Próbálkoztam a néninél, de viccesen rámlegyintett, hogy nem kell a rizsa (nem rizs! :)) ) a nővéréék egyik ismerősének a kisfia három nyelven beszél, szóval én azt mondok amit akarok, nincs igazam. :)))

Azt a gyereket, amelyik befogja a fülét és nem akar se magyarnyelvű mesét, se éneket hallani, azzal mit kell csinálni? Meg kell verni? Le kell fogni a kurva kölket és most azértis meghallgatod a hóferkét, vagy mit? 

A gyerekem makacsul ellenált minden próbálkozásomnak. Nem akart magyarul válaszolni, főleg nem gyakorolni. Mesék vannak jelenleg is, alig várja, hogy folytassam a Tündér Lalát. Nekem kell felolvasnom, mert nem tudná magyarul elolvasni, nem is akarja. A történetet néha meg kell szakítanunk kis értelmezésekkel. A legelső gondunk a jogar szónál jelentkezett. Bevallom, németül én se tudtam mit jelent. :) Kíváncsi a történetre, egyelőre tetszik is neki. De mindenre nem kíváncsi, úgy értem magyar mesékre. Kivételek voltak: Pöttyös Panni, Frakk, Vukk. Emlékszem 3 évesen (amikor még csak magyarul tudott) énekelte a szállj el kismadarat is lelkesen.  

Azóta csak leépülünk magyarilag. Bár megkozkáztatom, a gyerekem érdeke valójában az, hogy annak az országnak a nyelvét beszélje kifogástalanul, amelyikben él, amelyikben iskolába jár. Mellette a magyar csak hab lenne a tortán.  A német nyelvet magas szinten beszéli, ez lett az igazi anyanyelve....apanyelve.

Haza nagyon ritkán jártunk ....(sajnos nem kell ahhoz az Òperenciás tengeren is túlra kerülnöd, hogy problémáid legyenek), és tény, ezzel egy nagyon fontos dolog esett ki a kisfiam életéből. Pótolhatatlan veszteség az igazi magyar nyelvi környezet hiánya, mégha csak pár hét akkor is felér egy intenzív nyelvtanfolyammal tudom, de nem ment. Tényleg nem mindenkinek van rá lehetősége, és itt nem kizárólag az anyagiakról van szó.

Persze egy percig se adom fel, folytatom továbbra is úgy ahogy eddig. Magyarul beszélek hozzá és szívből örülök minden egyes nyúlfarknyi magyar szónak amit a válaszába belesző. Még akkor is ha ragozatlan! Mert a miénk. :) Akcentusa is van, hiszen a magyar szavakat a német hanglejtésnek megfelelően ejti ki, de oda se neki, ez is a miénk. :) 

Szeretném megnyugtatni a többi, hozzám hasonlóan bűnrossz anyát, nem vagytok egyedül!! Fel a fejjel! Itt vagyok én is minden igyekezetem ellenére. Van ilyen. Nyugodtan fordítsatok hátat az ellenkezőjét bizonygatóknak, felesleges a vita és meddő. Sehova se visz. Nekünk "rossz anyáknak" csak a saját lelkiismeretünkkel kell szembenéznünk, ő fogja megkérdezi: Biztosan megteszel mindent a gyerekedért? Az ő érdekében? Ha a válaszod igen, akkor fel a mellel, ki a fejjel (vagy fordítva :)

Szeretettel, türelemmel folytatni kell a meccset, soha nem feladni. De tudnunk kell, hogy nem vagyunk hibásak, és főleg nem rossz anyák! A gyerek se hibás, az akarát tiszteletben kell tartani! Nem illünk a sablonba ennyi az egész. Persze a veszteség mértékét semmiképpen nem szeretném lebecsülni, mert az valóban súlyos. Nekem különösen fáj, hiszen nagyon szeretem az anyanyelvemet, ami szerintem gyönyörű. Teljesen nonszensz, ilyet el se tudtam volna képzelni, hogy az én gyerekem ne tudjon magyarul, de most ez van. És ezen dolgozom. De nem mint rossz anya, hanem lelkiismeretes és megértő anyucica. Ahogy a kisfiam engem hív: Anyucica. :)

A témához szeretném megmutatni Tihinek, egy nagyon kedves finnországi ismerősömnek a véleményét, aki ennek a közléséhez hozzájárult:

Kedves Andi,

olvastam blogodat "anyanyelv, anyu nyelve..." Amikor gyerekünk született a közös nyelv feleségemmel még a német volt, gondoltam megtanul a gyerek németül is. De nem így lett, ö csak anyanyelvét tanulta és nem volt hajlandó a németet hallani, csak finnül volt hajlandó válaszolni.

Késöbb próbáltam magyarul tanítani, próbáltam olvasni neki magyar meséket, beszélni vele, csevegni magyarul, de befogta újjaival füleit és nem volt hajlandó hallgatni.

Beláttam, hogy gyerekem erösebb mint én és az ö akarata döntö lett. Késöbb már 3-4 éves korában is tanított nekem finnül, rögtön kijavított, ha valamit hibásan mondtam finnül.

Késöbb az iskolában jól tanult nyelveket és nyelvészként végzett az egyetemen angol, francia szakon. Melléktantárgyként németül és magyarul tanult. Ez mind azért, mert ö így akarta.

Kedves Andi, úgy vélem fiad tudja, hogy mit akar.

üdv. Tihi

 A témát folytatom!

Lehülés a nagyszobában

Hajlamos vagyok nagyszobának hívni a nappalit, mert régen így szoktam meg. A régi 2 szobás panellakásunkban se volt más, csak egy kisszoba és egy nagyszoba, de mindegyik multifunkciós. Játékra, ülésre, alvásra, sőt, a nagyobbik vendégfogadásra is alkalmas volt. Most, hogy megnőtt mi lehet a neve? Nappali? 

Vissza a saját itteni nagyszobámba, a nappaliba. Tény, ez a helyiség a méreteit és fekvését tekintve már felnőtt a feladataihoz. Itt folyik a tévézés, internetezés, gyülünk benne össze, de alvás az nincs. Lehet, ettől nem szoba, csak nappali. Végülis teljesen mindegy, de ha már ennyit írtam a semmiről nem törlöm ki. 

18.15 perckor kezdődött tegnap az a gyilkos kézimeccs, ami miatt erőteljesen lehült a levegő a nappaliban. Jaj borzasztó ám amikor Magyarország és Németország válogatottja játszik egymás ellen, mi pedig szurkolnánk nekik. A szurkolók egyike a magyar csapatnak, a másik az ellenfélnek. A harmadik jelenlevő személy (gyerek) oly mértékben idegesítő a kommentárjaival, hogy nálam majdnem kihúzta a gyufát. Ha vernénk a gyereket (jéeezusom még a gondolata is borzalmas) akkor a tegnapi meccs alatt nyugodtan kioszthattam volna neki 2-3 pofontot. :))  A vitát egy jól irányzott megrovó pillantással és a hozzá tartozó verbális kiegészítéssel oldottam meg, mégpedig ilyenekkel:

"Igen, a Perez nem echte kisalföldi magyar, de magyar állampolgár, ezért játszik a nemzeti válogatottban.  Olyan ez mint Ilkay Gündogán, de főleg a  Cacau (ejtsd: Kakaó :) )  német futballválogatottsága. Náluk ez nem tűnt fel? Egy kicsit gondolkodj el azon amit mondasz és azon meg főleg, hogy mennyire megbántasz vele mást!" 

Apajdagógiának lett ereménye, mert elült a vihar, igaz szájgörbüléssel és sírásra váltó tekintettel, de hála isten ez azt jelzi, hogy megértette és belátta. Sajnálta is biztos, mert csak vicces akart lenni. Márpedig ebben nem ismerek tréfát! Foci, vagy magyar kézi az kérem komoly dolog! Ott nincs kecmec, se vicces beszólogatás, főleg nem teljes identitásvesztett, tiszteletlen átpártolás 100%-osan a német csapat oldalára. :) Egy 50-50 %-os magyar-német gyerektől a megosztottság elvárható kéne, hogy legyen, nem? :) Szegény biztosan nem érti, hogy miért lett az anyukája ennyire "überempfindlich", de tényleg az ilyen sportesemények alkalmával, a feltett kérdések végén levő kérdőjelek akár csak egy hangyányival való eltérése a normálistól már dühít. :) Valószínüleg ezt kéne kezelni, nem a gyereket. :))

Nagyon szeretem a német csapat játékát, állati jók. De mit csináljak, ha már a magyar himnusz hallatán nyelem a könnyeket és magamnak se merem bevallani, de már akkor szívből utálom az ellenfelet. :) Titkon remélem, hogy győőőőőzünk biztosan, de ilyet nem lehet mondani, pontosabban lehet, de csak finoman és jólnevelten, nehogy a másikat megbántsuk. Azt hiszem én se örülnék annak, ha a párom az összes német gól feletti örömében üvöltve táncolna és üvöltené, hogy Toooooooor! :)) Ezért inkább egymást buzdítjuk, vigasztaljuk. De főleg én, mert én szinte egyfolytában beszélek. Sajnálom a szegény kapusukat, akit olyan csúnyán eltalált a labda, együttérzéssel a hangomban ciccegek a kihagyott hétméteres miatt, de jelzem azt is, hogy ejnye, mit csinált ez a Kaufmann? Ez a belemenés azért nagyon nem volt szép tőle ... és semmi buzizás, meg fujjjjogatás. :) Úrinősen viselkedünk.

kép: Bild.de

Normális esetben kritizálni is szoktam a németek edzőjének Heiner Brandt  külsejét is, mivel a lelógó bajszával nekem egyre inkább egy rozmárra hasonlít, de Németország-Magyarország rangadó alkalmával ilyenről szó se lehet! 

A végeredmény: 27:25. Győőőőőőztünk! Jaj, a fene egye meg csak kicsit tudtam neki örülni, csak egy röpke tánc, hujjjuju és iiiiigen!! Nem túl hangos ordításokkal megspékelve, mert ott ült egy másik emberke kérem a közelben, szomorúsággal a szemében. Hát szabad ilyet csinálnom? :)

Örömködés közben persze nyugtatgattam az "ellenfelet", hogy ez így fair, ne akarjon mindig csak Németország győzni, nekik úgyis ott van a foci, és különben is a magyarok már nagyon hosszú évek óta klasszissá fejlődtek és hogy is volt ott Bernben 1954-ben? A biztos befutó magyarok ellen győzött az akkortájt még nem túl erős német válogatott, hát itt most fordítva van .... és lotyogtam még sokáig. Egészen pontosan addig, amíg örömködtem. Hogy a páromnak ne fájjon annyira. :))))

A Nürnberger Zeitung mai számában a meccsről szóló szomorú (nekem jupiiiii!! :) ) beszámoló így kezdődik:

Bundestrainer Heiner Brand war ratlos /tanácstalan/

Kapitän Pascal Hens sprachlos, /nem jutott szóhoz/ und

Regisseur Michael Kraus fassungslos /zavarodott / 

Tetszettek a rímelő sorok.

Izgulnunk továbbra is kell, még nem biztos az olimpiai részvétel, tehát győzni kell a következő meccsen is! Le se merem írni, hogy a németeknek pedig veszíteniük ... :)

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! :)

A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő...

A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A "hässliches Entlein"-t választotta. 

- Tudod ez melyik mese magyarul? - kérdeztem lelkendezve

- Nem - válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában

- A rút kiskacsa, tudod? - próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 

- Ja, und? - fokozta ....

Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 

- Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 

- Ja, schon .....de magyarul biztosan nem érteném - mondta persze ezt is németül. 

 - De miért nem?

- Csak, mert nem ..... - válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából

Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 

- Ez a srác a "Hojnol Tomosz". 

- Nem. Van olyan, hogy "a" és van olyan, hogy "á". De semmiképpen se "o". Másként ejtjük! Próbáld meg!

Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg "Hájnál-lal" egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a "Hajnal-t" ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???

 

 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:

- auf Deutsch!  (németül)

Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 

Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 

- Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 

- Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.

- Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 

- Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.

Már unom. 

Tényleg. 

Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 

Mi több! Ha jól tudna magyarul. 

Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 

A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.

Fals hangok az egészségügyben

A kardiológusnál történt valami, ami miatt Herr Dr. Fehérköpeny nem lesz a jövőben a kezelőorvosom. Hogy is mondjam? A szívélyes és széles mosolya mögött valami mást, kevésbé szívélyeset is észrevettem. Ettől a csepp citromtól aztán keserűvé vált az egész valóság. 

Amíg vártam rá, hallottam a szomszédos rendelőben egy másik pácienssel beszélgetni. Az akcentusokból jó vagyok, a magyart és az ahhoz hasonlót egyből kiszúrom, így kihallottam a néni beszédéből a külföldi beütést. Gondolkodtam magamban: magyar, vagy román? Sokáig nem kellett várnom, a doki megkérdezte a nénit, hogy honnan jött? Romániából! - hangzott a válasz.

Aztán jött hozzám a kardiológus. Blablabla, igazándiból sok időt nem fecsérelt rám, de mentségére nem is volt rá szükség, a leletek mind negatívok és tökéletesek voltak. Aztán hirtelen elmesélte amit az imént hallott. Romániában olyan siralmas lett az egészségügyi ellátás, hogy azok például akik csak sima (állami) biztosítással rendelkeznek nem is jutnak el minden vizsgálatra. Például valaki felhívja a kardiológiát és időpontot kér. Megkérdezik tőle, hogy milyen biztosítása van. Ha állami, akkor egyből közlik, hogy sajnos nem lehetséges a vizsgálat, mert az egészségügyi pénztár nem tudja azt kifizetni.

Ekkor a doki egy pillanatra abbahagyta a történetet, rám emelte a szemét és megkérdezte:

- Mit is mondott? Honnan jött?

- Magyarországról - válaszoltam, még nem ismerve Herr Doktor kérdésének valódi élét. 

- Nálunk sincs minden a legnagyobb rendben, minden állam küzd az egészségüggyel, de ekkora gond mint ami ezek szerint Romániában van, ekkora nincs. - nyökögtem. (Mégis mi a fenét lehet az ilyenhez hozzászólni? )

- Igen, és ezek mind jönnek ide hozzánk! Otthon nem tudják orvosolni a problémáikat, erre mind idejön! Jó lenne már végetvetni ennek a vándorlásnak, mi se tudunk mindent megfizetni, istenem 8 miliárdos a saját egészségügyünk hiánya! - így a Herr.

Néztem nagyot és had ne mondjam, milyen sza....rul éreztem magam. Szerettem volna tiltakozni, hogy félreért, én innen jöttem Nürnbergből a Futrinka utca 8-ból, amiről beszéltem az a származásom. Gondolom a néni se friss romániai bevándorló, aki közvetlenül azután, hogy kiszállt a vonatból, máris  idejött egy EKG-ra a bajor költségvetést megtorbedózva. De nem mondtam semmit. 

A folyosón lépdeltem, amikor meghallottam, ahogy a doki a nevemet hangosan elismételte és hozzátette: aus Ungarn (Magyarországról)  Nem tudom mit csinált. Gondoltam diktafonra mondja a lelelet, de akkor is. Az aus Ungarn-nak nincs keresnivalója a páciens adatai között, mivel a páciens német biztosítással rendelkezik, itt él és mozog, sőt levegőt is itt vesz. Egy pillanatra elméláztam a megalázó szituáción, de úgy gondoltam nincs értelme visszamenni és rákérdezni miért is releváns a származásom, mivel eleve tele volt a gatyám a félelemtől, meg amúgy se tudok egyből ilyen dolgokra reagálni. 

Ezért az anyanyelvemnek köszönhetően egy jól ismert magyar mondást választottam a sértett önérzet kompenzálására.  A gondolatokat a Herrnek címezve csak annyit morogtam a fogaim között: kapd be! 

Má bocsánat, de néha nem kell a dolgokat túlragozni. :)