A Nürnberg-i Hauptmarkt 1/2.

Régóta terveztem írni a túristák által annyira szeretett nürnbergi Hauptmarktról, amit, ha a túristák ott vannak én nagyon nem szeretek. De egy ropogósan hideg, minden jézuskát, nyulat és bioételt nélkülöző (tehát vásár-, és egyéb kirakodás nélküli), egyszerű, mezei vasárnap délidő táján, akkor szeretem! Akkor csak a miénk. Se csoportok, se lökdösődés. Ilyenkor jó a bámészkodás.

A Hauptmarkt, azaz a Főtér

 

A Schöner Brunnen és a (szerintem sajnos) lebontott Kolonnaden 1880-ból

forrás: http://www.petraschuster.de

A téren álló legrégebbi épitészeti emlékek a Schöne Brunnen (Szép Kút) valamint, a templom (Frauenkirche). Németország legrégebbi könyvkereskedésének, a "Korn und Berg" -nek is ezen a téren található a székhelye.

Csak lestem, mert korábban nem tudtam, hogy a középkor elején, ez az egész terület egy bazi nagy mocsár volt, a helyi folyócska, a Pegnitz folyóágya.  (A fiam értetlenkedett ugyan, hogy hogy nem tudtam, ők ezt már réges-régen tanulták az iskolában. Tja, én nem jártam bajor gimibe.) Az egyik császár kicseszésből adta a zsidóknak ezt a rossz minőségű és értéktelen területet, aztán nézett nagyot: a fifikás zsidók az egész mocsarat lecsapolták, kiszárították.

1349-ig az egész tér és a környéke képezte a Zsidónegyedet. Nehéz elképzelni, de ezekben az időkben, a mostani Frauenkirche (ennek karzatán tartja minden évben híres Prolog beszédét a nürnbergi Chritskind, amivel a Nürnberger Christkindlesmarktot megnyitja) helyén egy zsinagóga állt. Ezt a zsinagógát és a  környező zsidó házakat 1349-ben, a zsidóprogrom idején lerombolták. Azt beszélik, a zsinagógából megmaradt néhány kő (de az is lehet, hogy kristály), amiket a mai napig fel lehet lelni a Frauenkirche templomban. Bár lehet, ez is olyan helyi legenda, mint a Hitler-szobája a Hotel Deutscher Hof-ban. Tény, hogy Hitler mindig ott szállt meg, de azt a szobát, ami neki alakítattak át, senki nem ismeri. Vagy csak fosnak, nem árulják el, nehogy kiengedjék a dzsinnt a palackból és induljon a neonáci hülyegyerekek zarándoklata a messiásuk szobájához.

A Hauptmarkt 1809-ig ugyanúgy mint ma, kereskedelmi szerepet töltött be, a jelentősebb vásárainak megfelelően kapta a neveit. Nevezték halpiacnak, borjúpiacnak. A nyugati részén nyitották meg 1560-ban a Nürnbergi Börzét, ezáltal a tér a Herrenmarkt (Urak-tere) elnevezést kapta.

1809/10-óta viseli a tér a mai nevét.

A Neptunbrunnen

A téren állt még egy kút, a Neptunbrunnen. Pechére, zsidó művész készítette, ami a Nationalsozialistenesek bögyét igencsak bökte. A kis genyó Julius Streicher (a nürnbergi Gauleiter, akinek neve lépten-nyomon visszaköszön itt Nürnbergben a Dolfi-idők kapcsán) egyértelmű, hogy viszketett minden zsidó eredetű dologtól, a kúttól is, ráadásul azt is nehezményezte, hogy a kút a masírozó katonák útjában lenne, zavarná a parádét, tehát kiadta a parancsot, 1934 júniusában a kutat el is tüntették. (A kút jelenleg a Stadtparkban áll, de lelkes Hauptmarkt-pártolók csapata szeretné visszavitetni az eredeti helyére)

A képen látható a Neptun-kút, de nézzétek meg a háta mögötti, lila körrel megjelölt kis tornyocskát is! Ez a nürnbergi IHK (Ipar és Kereskedelmi Kamara) tornyocskája, nekem csak a kis "nevető faszi". Nézzétek meg, a következő képeken jobban látszik, ez egy arc! A két ablak a szemei, az alatta levő napóra pedig a kis szája, ami mindig nevet. Ez a kis nevető faszi már sok mindent látott. Átélte a háborút, a bombázásokat, az ínséges időket, koncerteket, vásárokat. Onnan fentről figyeli a Hauptmarktot, az embereket és egyre csak nevet.

Ezen a felvételen is látszik, mekkora szerencséje volt a háborúban!

forrás: Nürnberger Zeitung

 

A képen a kisfaszitól jobbra látható egy nagy beton gúla, ebbe "csomagolták" be a "Schöner Brunnent" a háború alatt.

forrás: http://www.f-nietzsche.de/nurnberg.htm

Rengeteg óvóhely, bunker nyújtott menedéket Nürnberg város kincseinek. Hihetetlen, micsoda fantasztikus erő lakozott az itt élő emberekben (is), milyen erős volt a túlélésbe, az újrakezdésbe vetett hitük! A világ éppen elsüllyedni készült, mégis volt erejük, szívük ahhoz, hogy biztonságba helyezzék a könyveket, szobrokat, festményeket, pedig nem lehettek biztosak abban, hogy lesz jövő.

A kútról (Schöner Brunnen) feltétlenül szeretnék még mesélni valamit. De mielőtt beleugranék (hülye poén volt, tudom, de már hagyom), tartok egy rövid szünetet, legalább egy alvás erejéig.

Aztán jövök.

Addig is, ade! 

Ey horch amol!

Emmeg mi? A "hé, hallgass ide!" itteni megfelelője. Ne keresse senki, a nyelvtanfolyamon nem így tanultátok. Ott még "hör zu!" áll, de mint tudjuk, a német nyelv nem ennyire egyszerű. Az irodalmi németet valahol fent, Hannover környékén beszélik a legszebben, a többiek kicsit vettek el belőle, de egyben tettek is hozzá, így lettek a dialektusok. 

Itt a fränkischt, azaz a frank-dialektust beszélik. Hogy szép-e? Dehogy szép! De a miénk. 
Persze ez is csak leírva fränkisch, a tényleges kiejtéshez passzítva: frängisch.
Dürer kapcsán (aki itt persze "Derrer") már írtam a frankoknál teljesen hiányzó hartes (kemény) t-ről, ami errefelé nem létezik. Minden d-vel mondandó. Az audóval közlekedünk, lottó helyett pedig loddót adunk fel.
Egyetlen szó van a frankoknál, amiben rendes, normális "t" szerepel. Ez a szó a "Senft", a mustár. De ez is poén, mert az igazi német kifejezés a Senf, t-nélkül írandó. Nem úgy a frankoknál! :-) Nincs t-jük, csak egy olyan szóban, amiben pedig nem lenne. Dibikus.

Nürnbergi pályafutásom legelején nem hittem a fülemnek. A bécsi dallamos, éneklős wienerisch dialektus után azért elég brutális módon terített le a frank beszéd. Emlékszem, egy kis lokálban üldögéltünk, amikor a környező asztaltársaságoktól indulva, hirtelen rámzúdult a nyelv. Komolyan mondom, azt hittem túljátszák az emberek, hogy hülyülnek. Ahogy magyarul mi is szoktunk extrém parasztosan beszélni és üvöltve "a rátóti legényeket" énekelni és gurulni a röhögéstől az összes ihajja után. De rájöttem, hogy nem nyerítenek, nem túloznak, mindegyik így beszél. Hihetetlennek tűnt, mert tényleg nem semmi a fränkisch, kezdtem keresni a kandi kamerákat. 
A páromhoz hajoltam, izgatottan kérdeztem, ezek az emberek, hogy beszélnek?
Ő erre elmosolyodott, nyugtatóan megfogta a karomat és elárulta. Legyek erős, ez a fränkisch.
Pffff, ez nem semmi. Szörnyű volt az elején, brutális, kemény, idiótán csengő és hangzó.
Az említett lokálban egyre barátibbá vált a hangulat (hozzáteszem, a szűkszavú és másokkal nem igazán komázó frankok esetében ez nagyon nem jellemző), majd felváltva dobáltunk pénzt a wurlitzerbe .... iselyegtünk-mosolyogtunk egymásra a felhangzó zenék bűvöletében. Röpködtek poénok, mosolyok, amikor az egyik férfi mellettem megállva rámmosolygott és hozzámszólt: 
- "Herzele" ... 
bájosan visszamosolyogtam rá, és arrébb csusszantam a székemmel, mivel nem fért el tőlem és tovább szeretett volna menni 
- He? - kérdeztem egyből a párom, mi az a herzele?
Ő még mindig mosolyogva, bár lehet már nevetve, felhomályosított. Ez a legszebb kifejezés, amit egy nőnek mondhatnak A szívecske. 
Ollálá, a mindenit! Szívecskének szólított egy ismeretlen frank, gyerekek, mi ez, ha nem a legteljesebb integráció?

Ezt az itteni nyelvet megszoktam, elfogadtam, megkedveltem. Kb. 10 éve tanulom is, sok kifejezést ismerek, jó néhány mondatot tudok a helyiek nyelvén, de inkább értem. Ehhez a dialektushoz igen messze ülnek a hangképző szerveim, valamint eléggé hiányos a lexikális tudásom. Az egyik helyi rádióban naponta mutatnak be egy-egy frank kifejezést, amit elmagyaráznak, szemléltetnek, hogy mikor mondja a frank és minek felel meg ugyanez a Hochdeutschban, azaz az irodalmi németben. (abban amit tanultatok).
A frank, nem tököl. Nincsenek bonyolult mondatok, szófosás. Csak a lényeg. Ahogy a párom is mondja, nincs az a bonyolult történet, amit ne lehetne két szóval elmesélni. Mármint frankul. És ők megteszik. Vannak rá multifunkciós kifejezéseik, amik nagyban megkönnyítik a fogalmazást.
Ilyen a "passd scho" például, ami mindenre jó. Ez az "elmegy" jelentheti, hogy az a valami, vagy valaki rendben van, elfogadható, jó, kiváló, sőt egészen a fränkische eufóriának megfelően, akár szuperlativuszként is alkalmazható. Példa: a milyen volt az előadásra adott passd scho válasz jelentheti azt is, hogy félelmetesen jó, kápráztató, fantasztikus. Csak figyelni kell az apró rezdülésekre és máris érteni fogjuk a frankokat.

Az előbb írtam ezt a "d" betűzést, nem tudom mennyire érthető. 
Mutatok hozzá egy szemléltető képet, talán úgy egyszerűbb.
Elmegyünk a cukrászdába, venni szeretnénk tortát. Hmm, nem egyszerű, nagy a választék. Melyiket is válasszuk és hogy írjuk körül az eladónak, hogy melyikre is gondolunk akkor, ha nem tudjuk a nevét?
Itt, ezt a tortát. Azt a tortát?
Itt a tortát, ott a tortát ....... most ezt nézzük fränkischül!

A torta csak németül "Torte", de itt "Doddn".

 A képen látható kommunikáció fränkischül, irodalmi németül és magyarul a következő:

Didoddn dododdn - Die Torte da - az a tortát ott
Die Doddn oder die Doddn? - Diese Torte da oder diese Torte da? - Ezt a tortát, vagy emezt a tortát?
Na, die Dododdn! - Nein, diese Torte da drüben! - Nem, azt a tortát ott mögötte! 
Ach Dododdn die! - Ach diese Torte dort! - A, ez a tortát itt! 

Ugye nem is bonyolult? 

Holnap megmutatom, mennyire ügyesen tudnak spórolni a frankok a felesleges szavakkal, milyen egyszerű a mondatszerkesztésük.

Jó éjszakát! 
A gouds Nächdler! 

===================================================

Update 2015.február 11-én

A "holnap megmutatom"-at, "majd szólok, ha készen lesz"-re módosítanám. 
Sajnos az anyaghoz hiányzik egy fontos videó. 

===================================================

Nürnberg utolsó napjai - 1945

"Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!" - ezek voltak a párom diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta a Nürnberger Zeitung 2015. január 2-i számát. 
Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyan azt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma.

A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről  (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvett. Az eddig titkolózásra a válasz, az egyik teremben máig megmaradt falfestés: egy birodalmi sas, Nürnberg, Fürth cimere és egy bazi nagy horogkereszt. Nem szerettek volna zarándokhelyet a bunkerből, tartanak az újfasiszták elmebeteg tetteitől. 
(Zárójelben jegyezném meg, hogy rendszeresen hallani az újfasisztákról. Az elmúlt héten intéztek el pár oszlopot a nürnbergi Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcáján. Néhányukra horogkeresztet kentek. Sajnos az ilyen teljesen "Standardprogramm". Ha valaki azt hiszi, hogy a hitlerizmusnak vége, az téved. Van még elég sötét agy.)

A "Förderverein Nürnberger Felsengänge" (a pártolói szervezet, akik a földalatti járatok fentartásáért munkálkodnak és akik az idegenvezetéseket végzik) évek óta szeretné megkapni a város engedélyét ennek a bunkernak a látogatására is, de a fenti okok miatt, a város ódzkodik. Nincs engedély.

foto: Nürnberger Zeitung

  
 

















Természetesen kiváncsiak már ezt a bunkert is már megtalálták. Az idiótizmusuk meg is nyilvánult a falon hagyott üzeneteikben. Olvasható többek között az "Es lebe Hitler" (éljen Hitler) és a "Hitler ist eine Drecksau" (Hitler egy mocskos disznó) felirat is.

Nürnberg 1945.április 20-án kapitulált. Nem fogjátok elhinni, de még ezen a napon 3 ember: Otto Kuschow rendőrkapitány, Gauleiter (körzetvezető) Karl Holz és Kampfkommandant (harci? parancsnok) Richar Wolf még mindig nem adta fel. Annak ellenére, hogy az amerikaik már délután boldogan csaccsacsáztak a Hauptmarkton, ünnepelték a győzelmüket, ez a három pali a sleppjével együtt lövöldözött kifelé a rendőrség épületéből. Ketten meghaltak, a harmadikat, Wolfot letartóztatták.

Az áldozatokról
Összesen "csak" 6000 ember vesztette az életét, ami a Drezda-i és Hamburgi emberáldozatok számával össze sem hasonlítható. Kicsit profán a miértre a válasz, de ennek az oka a sör. A sör, ami életet mentett. Ugyanis hála a sok sörfőzőnek, számtalan, a sör hűtésére és tárolására használt pince vált alkalmassá légvédelmi pincének, ahova a lakosok a légitámadások alatt levonulhattak. 
Nürnberg város alatti járatairól tudni kell, se szerük, se számuk. Az u.n. "Felsengänger" séták alkalmával lehet bejárni néhányukat. Idegenvezetővel lehet lejutni a járatokba, állati érdekes történeteket mesélnek a séták során, de ahogy írtam, több van belőlük. Nem tudsz lemenni A-ba, hogy kigyere B-ben és közben mindent megnézzél. Az egész alapja egy, a középkorban kiépített labirintus rendszer, aminek elsődleges célja a várból történő menekülés, kijutás volt. Ezt a labirintus rendszert használták a sörös pincék is, illetve fejlesztették tovább, újabb járatokkal, termekkel toldották meg a későbbi évek folyamán. 

foto: Förderverein Nürnberger Felsengänge e. V.

Rengeteg emlék található még a városban, szerencsére nem minden a második világháborúról szól. Egy biztos, Nürnbergben a múlt jelen van. Kézzelfogható közelségben.

/az előző rész Nürnberg 1945.január 2-i bombázásáról itt olvasható: klikk /

Nürnberg 70 évvel ezelőtt. Pont a mai napon.

70 éve történt. Hajszálra pontosan úgy, ahogy a tragédiák történni és érkezni szoktak. Egy pillanat alatt és a semmiből. Jönnek, zúdulnak, lecsapnak és megállíthatatlanok, feltartóztathatatlanok, visznek magukkal mindent.
1945-ben a maihoz hasonló, hideg januári nap volt, még csak két napja tartott az év. Estefelé járt. Sokan éppen befejezték a szegényes, szűkös vacsorájukat, amikor ismét felsivítottak a légvédelmi szirénák. Nürnbergben mindennaposak voltak a kisebb bombázások, nem az első bombázó közelített a város felé. De ilyen még nem volt.
521 bombázóval támadták az angolok a várost. A bombák fajtája és mennyisége teljesen irrealisztis, kihagyom, szerintem hadászatilag kevésbé képzett emberkéknek, mint nekem is, nem is kell tudnunk. Elég ha képzeletben egymás mellé teszünk 521 db bombázó repülőgépet az égen, amelyek jönnek, halált hoznak.Ha ettől nem ráz ki a hideg, akkor semmitől.
Nürnbergnek, Hitler egyik kedvenc városának, a birodalmi pártnapok házigazdájának elpusztítása szimbolikus jelentőséggel bírt. Egy mindent eldöntő csapás a nácikra, a felelős, a háborút kirobbantó németekre. Nürnberg, Hitler és a nácik. Pusztuljanak.
A pusztítás eredménye: több mint 1800 halott és 100.000 földönfutó. Jellemzően nem férfiak és nem katonák. Az áldozatok nagy része idős ember, nők és gyerekek. Ezt pontosan tudták a szövetségesek, tisztában voltak azzal, hogy kik lesznek az áldozatok. 

Az egyik idős hölgy (Ingeborg Wagner) 14 évesen élte át ezt az éjszakát. Vonyított mint egy kutya. Mindenüket elvesztették. A legjobban a zongorájáért fájt a szíve, amin rendszeresen gyakorolt. Zongoristának készült. Az álomból később nem lett semmi. A nagyszülőkhöz menekültek Hersbruckba, ahol zongorázás helyett tehénfejés várt rá. Nürnberg bombázásával kapcsolatosan úgy fogalmaz, hogy csak visszakapták azt, amit megérdemeltek. "Mi" kezdtük a háborút.
84 évesen már azt is tudja, hogy az akkori saját tragédiáján tovább tudott lépni. Annak ellenére, hogy "Kriegskind" azaz háborús gyerek volt, egy teljes értékű felnőtté vált. Már azt is tudja, hogy az igazi nagy sorscsapások később érkeztek az életében.
(az interjú Ingeborg Wagnerrel itt olvasható: klikk a cikkre) A Nürnberger Zeitung-ban napok óta, további visszaemlékezések olvashatóak a szomorú, 70 éves jubileum kapcsán.

A bombázás után a belváros szinte porrá és hamuvá vált. Az újjáépítés során természetesen nem lehetett mindent pontosan a korábbiaknak, az eredeti formáknak megfelelően felépíteni, rendbehozni, de a belváros számos épülete őrzi a régi időket. 

Régi fényképeken tárul elénk a borzalom. Részletek a bombázás utáni állapotokról.

foto: Stadtarchiv

Amerre a néni megy ... a romhalmaz után jobbra a Hauptmarkt.

foto: Archiv

foto: Stadtarchiv Nürnberg

Albrecht Dürer háza

foto: Archiv

foto: Archiv

foto: Hochbauamt Nürnberg

foto: Ray d'Addario

Quelle: Repro Hagen Gerullis / Foto Roland Fengler

 Az alábbi térképen színekkel jelölték a légicsapások rombolását: világospirossal jelölik a régi, sötétpirossal pedig az új totális károkat. Világoskék a színe a korábbi súlyos károknak, fekete a újaknak.
(javaslom megnézni a nagy felbontású képet a wikipédián: Nürnberg bombázása)

Holnaptól látogatható egy kiállítás a fenti témában a nürnbergi "Heimatministerium" épületében. Megnézzük. 

Nürnberg az én városom. Hitlerestől, Christkindlesmarktostól, 1FCN-estől, családostól, munkahelyestől, barátostól, a nürnbergi magyarokkal együtt, kompletten az enyém. A múltjával és jelenével együtt. Szeretem.

A Nürnberger Lebkuchenről

A híres helyi specialitás, a nürnbergi Lebkuchen. 

Ezért a különleges fűszerezésű mézeskalácsért szinte mindenki lelkesedik. A túristák, az itt élők, mindenki. Csak én nem. Az ízlésem sok mindenben nem követi a tömeget, a Túró Rudi hiánya sem okozott törést a mindennapjaimban.

Ennek a mézes sütinek több híres testvére van Németországban, pl. az Aachener Printen vagy a Pulsnitzer Pfefferkuchen, de én maradnék a nürnberginél. A nürnberger Lebkuchenről tudni kell, hogy csak a téli hónapokban kapható, akkor van szezonja. Hogy miért csak akkor? Csak. Mert ez a tradició, ez a süti, az adventi időszaké.

A neve nagy valószinűséggel a latin "libum" kifejezésből származik, amit a németek "Fladen"-nek fordítanak, ez pedig magyarul a lepény. Formáját tekintve stimmel is. Szerettem volna saját fényképet feltenni az Elisen-sütinkről (a naaagy, csokis fajta), de nálunk itthon ez nem lehetséges. Megint elfogyott. A családom férfi tagjai túlontúl szeretik. Sok időt nem hagytak ennek az új csomagnak, ami két napja még érintetlenül állt a konyhában. Saját fotó hiján, körülnézek az interneten, ott van elég. Apropó, az Elisen-Lebkuchen összetételére vonatkozó szabály: max. 10%-nyi liszt és max. 7,5% keményítő kerülhet bele, ezzel szemben legalább 25% mandulát, mogyorót vagy diót kell, hogy tartalmazzon. És pont ez az a Lebkuchen, ami a femilim szerint a legeslegfinomabb. Ez a konyhából hamar eltűnős fajta.

Az eredetét keresve találkozunk a belga Dinant nevével, mint feltalálóval. Az ő kreációját vették át (mondom, most maradok a frankoknál) a frank kolostorok, de a formáján kivül a recpetjét már módosítva. A nürnbergiek nem fognak azzal a hírrel különösebben foglalkozni, miszerint a jelenlegi nürnbergi mézeskalács receptje egy heilsbronnhoz közeli rendházból származik. Ez csak a Nürnbergtől ca. 20 km-re levő heilsbronni embereket izgatja fel.

Ez a Lebkuchen hálás dolog volt, mivel nagyon sokáig elállt. Az ínséges időkben aztán ezekből a készletekből osztogattak a szerzetesek az éhezőknek. Még valami! Ez a Lebkuchen a története elején még egyáltalán nem volt édes. Rengeteg különleges és drága fűszert tartalmazott, de nem volt édes. Talán hihetetlen, de léteztek ilyen idők, amikor a gyömbér még nem kínálta magát az egyszerű élelmiszerboltokban. Kereskedők szállították a távolabbi országok mesés fűszereit, amik jellemzően a következőek: ánizs, édeskömény, gyömbér, kardamom, koriander, szerencsendió, szegfűszeg, szegfűbors és fahéj.

Milyen korban járunk? A 15.század végétől jegyzik errefelé ezt a mézessütit.

Régen nem tudom mennyibe kerültek, de jelenleg az áruk húzós. Főleg a díszdobozosé. 10 - 14,-€ -ba kerül egy, a képen látható doboz, amelyben 5 db nagyobb méretű Lebkuchen vár a sorsára. Persze léteznek ennél olcsóbbak is, a Norma-Brutal és a Lidl-Brutal féle Aachenben és Pusztavacson direkt a diszkontereknek gyártott gut und günstig, ipari mézessütik. Sok viseli a "nürnberger Lebkuchen" nevet, bár 1996 óta, a márka levédése óta nem tehetnék meg. A nürnbergi sültkolbászhoz a "Nürnberger Bratwurst" -hoz hasonlóan, csak a városban gyártott termék viselhetné a nürnbergi ez, vagy az nevet.

A Lebkuchen lehet natúr, de szerintem, ha már ennyit vesződtek az előállításával, akkor ne sajnálják róla azt a csoki glazúrt. Had szóljon!

Biztosan én vagyok az egyedüli, akinek a mezei magyar mézes puszedlit egy kulináris highlight és szívesebben fogyasztja, mint ezt a nagyon exlusiv és nem igazán olcsó csoda sütit.  

De a Nürnberger Lebkuchen akkor is tartja a világban bizonyára jogosan elfoglalt helyét, megingathatatlan. Maradjon is még az sokáig!

foto: Wikipedia

Ferdinand Wolff, Nürnberger Lebkuchenfabrik Verpackung von runden Nürnberger Lebkuchen in Kartons.
forrás: Wikipedia 

Milyen volt a híres Nürnberg-i Christkindlesmarkt régen?

Ígértem, hogy a Nürnbergi Karácsonyi Piacról többet nem írok, de nem tudom ezt betartani. Olyan fantasztikus fotókat találtam a régmúltból, amiket főben járó bűn lenne nem megmutatni.

 

1628-ból származik az az írásos feljegyzés, ami megemlíti a "Nürnberger Christkindlesmarktot". Érdekes, hogy a 19.században egyre inkább veszített a jelentőségéből, ezért a főtérről száműzték. Az új helye többek között az "Insel Schütt"-ön volt (ez egy sziget, egy nem igazán városrész neve Nürnbergben, amit lehet, hogy helytelen, de én kisalföldi lévén Szigetköznek fordítok). 1933-ban tért vissza a karácsonyi piac a Hauptmarktra. Ugyanebben az évben volt az első fellépése a Jézuskának, aki még nem egy élő személy, hanem a képen látható felfüggesztett figura. 

 Foto: © christkindlesmarkt

A második világháború kitörése utáni években nem került megrendezésre a Christkindlesmarkt. Az alábbi kép 1947-ben készült a Hauptmarkton. A háttérben a téren álló nevezetes kút a "Schöne Brunnen" (nem keverendő össze a bécsi Schönbrunnal), illetve a Sebalduskirche (Sebaldustemplom) romjai. Egy, fenyőgallyat árusító kereskedő és a vevői láthatóak a képen.

Ebben az évben tért vissza Friedrich Bröger az angol hadifogságból, aki egy évvel később megírta a híres Prologot, azt a beszédet amelyet a Christkind évről évre elmond. 

Foto: © NN Archiv

Egy kis karácsonyi hangulat a romok közepén. A háború utáni első Christkindlesmarktot 1948-ban nyitották meg. Ezen szerepelt legelőször a Nürnberger Christkind (Jézuska),akit Sofie Keeser színésznő alakított. Az ő szájából hangzott el legelőszőr a Prolog.
  

foto: © Stadtarchiv Nürnberg

Forrásom: www.nordbayern.de

A nürnbergi Jézuska III.

Nem kell aggódni, harmadszor már nem fogok ugyanarról írni, maximum egy update-re ugrottam be a nürnbergi Jézuska cipője miatt. 

Az eddigi Jézuskákkal soha nem foglalkoztam, különösebben nem is érdekeltek, de ez a Teresa, a jelenlegi Christkind nekem nagyon szimpatikus. A csajban van valami, nem tudom mi. 
Tavalyi királylánysága alatt megtapasztalta, hogy a gyerekek igenis figyelnek a részletekre, mindent észrevesznek. A kényelmes hótipróit is kiszúrták a mesebeli ruhája alatt. Hiába volt felül minden arany és csillogós. Meg is kérdezték tőle, hogy járhat a Jézuska egy ilyen cipőben?! Teresa pedig komolyan veszi a munkáját. Már be is szerezte az idei aranycipellőit.
Hát nem helyes ez a kiscsaj?

A korábbi évek Christkindes bejegyzései: 
képek 2009-ből, illetve 2013-ból.

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum - de nem egy műértő szemével

Hát nem hittem volna, hogy egyszer pont én fogok teljesen értetlenül állni egy impozáns múzeum közepén és csak azon töprengeni, hogy most meg mi történt? Miért nem tetszik? Pedig így álltam a múlt vasárnap a Nürnberg-i Germanisches Nationalmuseumban, elveszve a rengeteg vallásos témájú festmény és szobor között. Döbbenten vettem észre, hogy nem érdekel. Hogy unom. Túl sok volt ugyanabból. A temérdek vallásos, istenes kép láttán felmerült a kérdés, "ezek régen mást nem tudtak festeni?"
Korai volt a kérdés, mert a múzeum egy másik részén ötmilló portré közt botorkálva ismét nem értettem a világot. Ki ez a rengeteg ember a képeken, mi közöm hozzájuk? A 602-es számú várkapitány és kedves neje, annak nagynénije, a megannyi ilyen-olyan pénzes ember és pereputtyának portréja idegesített.
Egy igazi műértő itt aztán kitombolhatná magát, de én attól tartok, nem.
Az ecsetkezelések, színek, vásznak, stílusok, iskolák és mesterek paradicsoma lehet ez a tárlat annak, aki igazi festészet-freak. Én még pálcikaembereket se tudok rajzolni. Festeni pedig ..... hogy is mondjam, még a teámmal is leöntöm magamat. Az ügyetlenség definiciója a nevemet viseli.
A kiállítással az a gondom, hogy nem hozzám szól. Lehet, hogy túlontúl megszoktam a valakikről szóló kiállításokat, a Habsburgokat Bécsben és az összes magyar vonatkozású múzeumot Magyarországon. Azokat az arcokat (hellyel-közzel) azért ismerem. Tudom ki volt Sisi és azt is, hogy ki volt Petőfi Sándor. A velük kapcsolatos tárgyak érdekelnek, hiszen van hozzájuk "közöm". A falumúzeumok is megérintenek, mert emberek életét tükrözik, a bútorok, a használati tárgyak mesélnek.
Ebben a nürnbergi múzeumban nem találkoztam "ismerőssel", számomra nem volt személyes, nem is fogott meg amit láttam. Az épület gyönyörű, meg is állapítottuk, hogy milyen kár így elcseszni, de klassz lakásokat lehetne benne kialakítani .... má' bocsánat a kultúrbarbárságért. 

A hangszerterem is elkedvetlenített. Számolatlan csemballó áll egymás után hosszú sorban. Mind egyforma, vagy legalábbis annak tűnnek. Legalább egyiken szerepelt volna egy név, hogy ezen a csemballón játszott Mozart, Bach, Wagner, Elvis Presley, James Hunter ... mindegy. Valaki. De nem. "A csemballó valószínüleg egy olaszországi operaházban állhatott" .. ilyenek szerepeltek a kis táblákon. Érdekelt? Nem. A másik, amit hiányoltam, a szinte minden múzeumban már régóta megtalálható, a kor igényeinek, a technika fejlődésének megfelelő interaktív segédeszközök. De jó lett volna mondjuk meghallgatni, hogy is szólnak ezek a csemballók! De semmi. Hegedák és fújós hangszerek regimentje (csemballóékkal sorsközösséget vállalva) szintén a kiállítás részét képezik. Lett volna 3 hegedű, 3 csemballó, még érdekelnének is. Elolvastam volna amit tudni kell(ene) róluk. De így, tömegesen nem érdekelnek. A képen is látható, milyen hosszú a csemballók sora. Mit lehetne mást csinálni, mint végigrohanni mellettük?

Szégyellem, de elegünk lett ebből a múzeumból. Pedig a honlapjukon ez szerepel:  "Das Germanische Nationalmuseum ist das größte kulturhistorische Museum des deutschen Sprachraums" szóval  Németország legnagyobb németnyelvű kultúrtörténeti múzeuma. Nekem meg nem tetszett. Talán túl sok a csemballójuk, nem tudom...

Azért láttunk néhány vigyorognivalót is. Például ezt a lovagi páncélt. Pontosabban a sisakját. Biztosan "Fürth"-ből jött a lovag, ott nézhettek ki így az emberek. Vagy a holdról. Nem édes? :-)
 

Kijött utánunk egy múzeumi dolgozó, (azt mondta, hogy ő a biztonsági főnök), akinek feltűnt, milyen gyorsan újra kijöttünk. Ritkán távoznak a látogatók ilyen rövid idő után. Kiváncsi volt az okra, bár némi tiszteletet véltem felfedezni a szemében. Mivel udvarias a párom, nem a valóságot válaszolta, csak azt, hogy ó, már sokszor voltunk ám bent. Beszélgettünk vele egy-két dologról, kérdeztem is a kiállított aranysüvegről és kezdtem magamnak beismerni, hogy talán jobb lett volna idegenvezetéssel végigmenni.... vagy kevésbé idegesnek lenni .... ah, gyarló az ember. 
Elárulta, hogy nagyon jól tesszük, ha megyünk, mert vasárnap délutánonként olyan fél 3-tól a múzeumban kitör a pokol. Jönnek a látogatók. Sokan. A termekben megfordulni szinte képtelenség. Sok közöttük a kifinomult, hozzáértő, műértő sznob. És ezek a finom emberek könyökkel vágnak utat maguknak, udvariatlanul, gorombán tolják félre a másikat, mindent a művészetért. Jól tesszük, ha megyünk.

Csalódtam a múzeumban, annak megismert részében. Az egész kiállítást természetesen nem láttam, lehet, hogy a csillagok állása, a bioritmusunk minden hibás volt abban, hogy nem tudtuk befogadni a látványt. Most már egyre inkább úgy érzem, hogy ez a szegény múzeum nem tehet semmiről. Nem szeretnék senkit se lebeszélni róla, be kell menni. Remélem más nálunk nagyobb szerencsével fog járni. Úgy érzem, a szemünk és a szívünk ezen a vasárnapon csukva volt. 
De ti menjetek el!  http://www.gnm.de/museum/

Az impozáns épület előtt halad el a Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcája. Az oszlopokon különböző nyelveken kerültek bevésésre az ENSZ Emberi Jogok egyetemes nyilatkozatának főbb pontjai. Az utca végén, egy épület falán látható a márványtábla a nyelvekről. Ezen már évekkel ezelőtt kiakadtam, azóta is kiakadok, ahányszor csak arra megyek. Többek között a zulu és a hopi nyelv is képviselve van, de a magyar nem. 
A párom próbált vigasztalni, miszerint az osztrák nyelv se szerepel rajta. 
Ezen a múlt vasárnapon valahogy semmi nem stimmelt. Vagyis dehogynem! Az ebéd jó volt. 

Nürnberger Christkind - Teresa Treuheit

Ahogy minden évben, úgy az idén is: az advent kezdete előtti hét péntekén eljön ő, a Nürnbergi Jézuska, a Christkind.
Izgalmas ám a teljesen elsötétített Főtéren (Hauptmarkt) állva várni, hogy a nagy-nagy csendben megjelenjen a hölgyemény a Frauenkirche karzatán. Az itt élőknek (főleg a gyerekes családoknak) egyszer mindenképpen át kellene élniük ezt a csodát. Igéző. Egyszer átéltük mi is ezt ........  és ez nekünk elég is volt. Nem szeretjük a tömeget, piszkálja az aurámat. A tollal bélelt télikabátunk pedig itthon nehezen tisztítható, márpedig a rákent mustár és rálöttyintett forralt bor nem mutat rajta túl babán.

Az idén (se) mentünk be Jézuskanézőbe, de természetesen a tévében megnéztük, hogy a szánkat azért jártathassuk, oszt kritizálhassunk. Az is gond, hogy a Christkind olyankor érkezik, amikor nálunk még bőven munkaidő van, ráadásul pénteken, ami a munkahelyemen eleve zártosztályi állapotokat jelent. Diszpozíciós nap, ezt a szót szeretem ám használni, mert ez egy olyan kifejezés, amivel azért fel lehet vágni. Bezony, csengése van, dallama és olyan szép, komoly. Nem zárás van az irodában, nem határidős bevallás, nem beosztás készítés, hanem diszpozíció. De végül is, Wurst.

Vissza a Jézuskánkhoz. Talán már írtam róla pár éve, azt hiszem ....  de lusta vagyok utánanézni, sajnálom, ha ismétlem magam. 

2 évente választanak új Christkindet, akinek a tisztsége ezzel a bizonyos nappal, a Frauenkirche karzatán elmondott "Prológ"-val kezdődik. Ezek a Jézuskának megválasztott lányok, általában fiatalok, szépen tudnak szöveget mondani és egyáltalán nem tramplik. Az idei Christkind nekem különösen szimpatikus. Hogy miért? Nem árulom el!

Tessék rájönni a fotó alapján.

Gondolom mindenki (aki ismer személyesen, vagy néha erre jár) már rájöhetett a megfejtésre.
Teresa Treuheit az új Nürnbergi Christkind, éves bérlettel rendelkező szenvedélyes Glubberer, azaz 1.FCN szurkoló. Hát nem szép? Egy helyi Jézuska, legyen is Nürnberg szurkoló! (Mivel a csapat a kiesés szélén áll, sokan kérik Teresát, hogy vesse be az égi hatalmát és kapcsolatait, segítsen a csapatnak.)

A helyi újságban követgettem a Teresa megválasztása utáni eseményeket, a felkészítését a nevezetes napra. A nürnbergi színház egyik színészével, Marco Steeger-val gyakorolták a beszédet, a tökéletes kiejtést, a hangsúlyozást, a fellépésre koncentrálva. A Jézuska idei fellépése tetszett, gyönyörűen beszélt, de valahogy túl gyorsnak, szinpadiasnak, majdnem táncszerűnek találtam a kézmozdulatait, ahogy a bal és a jobb karjával a karzatról lefelé mutatott az emberekre.  
Ahogy a tévében hallottam, ez nem volt véletlen, nem Teresának az elkapkodott mozdulatait láttuk, hanem  az új koreográfiát. Próbáltak szakítani a hagyományos gesztikulációval, kis lendületet kívántak belecsempészni az előadásba.

Néhány kép a felkészülésről:

© Roland Fengler. / Nürnberger Zeitung

Eláruljam, hogy melyik darabban láttam Marco Steegert, a színészt? A Rockyban!! Ő játsza Frank Furthert, a képen kérem ő látható, a pali szenzációs:

Foto © Marion Bührle

A musicalról készült összefoglaló: KLIKK

Még jó, hogy Teresa ezzel a kis gesztikulációval megúszta, járhatott volna rosszabbul is. :-) Tollakkal a fenekében Time Warp-ra bevonulás ..... ha-ha-ha

Zárom soraim az idén tényleg különösen szimpatikus és meg kell mondjam, valóban nagyon bájos kis 18 éves gimnazista Jézuskánk képeivel.

Sok sikert, nagylány!

Vasárnap délután

Ahol ennyi bicikli van, ott kell, hogy legyen egy Wirtshaus a közelben,de legalább egy Biergarten!

Nézzük csak meg! 

.....

Talált! Gyerünk, befelé!

Hitleri idők 6. - Rendeletek, Verordnungen

Vissza a Dokuzentrum épületében levő kiállításra.

Egy UV-lámpákkal megvilágított folyosószerű részhez értünk. Fehér papírokra nyomtatott törvények, rendeletek tömege.

Ezt a rengeteg szabályt még átolvasni is képtelenség. Ide futottam, meg oda. Csak néhány részletet tudok közreadni, a kék fény nem volt alkalmas a fotózásra.


Volt néhány, kevésbé felszisszenésre okot adó paragrafus:

1. A melegvérű állatok levágása, vérüknek vétele előtt, az állatokat el kell kábítani. (Az állatok leölésénél alkalmazott zsidó rítus ellenében.)
60. A badeni főiskolákra (ekkortól, meg akkortól), nem árja származású hallgatók nem nyerhetnek felvételt. 
68. Zsidó hallgatók nem részesülhetnek kedvezményekben.
69. Táviratok telefonon történő feladása esetén, tilos zsidó nevek használata a betűzéshez.

Aztán a szigorúbbak:
70. A tanári egyesületek nem árja tagjai kizárásra kerülnek.
71. A betegbiztosítókkal együttműködő orvosok közül, a nem árja orvosok tevékenysége befejeződik.  

És egy "gyöngyszem" a Pfalz-i NSDAP (náci párt) Gauleiterétől (körzetvezetőjétől)
59. A zsidók politikai őrizetből elbocsátásra kerülnek, ha: vagy két, az elbocsátást kérvényező személy, vagy az elitéltet betegnek nyilvánító orvos felváltja az elitéltet és helyette bemegy a börtönbe. (azért ez kemény nem? Elnézést, hogy nem megfelelően viselkedek, de ezen tényleg röhögnöm kellett. ) 

A piros színű táblán szereplő infók alapján: a külföldön élő zsidók elvesztik a német állampolgárságukat. A külföldre költözők, a külföldre költözés napjával szintén elvesztik a német állampolgárságukat. 
De mi benne a lényeg? Hát az, hogy az állampolgárság elvesztésével a teljes vagyonuk a birodalomra szállt! Cakk, 250.000 embert raboltak ki így egy éjszaka alatt. A zsidók vagyona, azok halála esetén, ment az államkasszába. 
A zsidók tartozását is regulázták. A német birodalom természetesen csak a vagyon erejéig szavatolt az esetleges tartozásokért. 

A kiállításon ezennel végigmentünk. Persze, sokkal több mindent láttam, mint amit leírtam.Rengeteg kép, rengeteg információ, roppant érdekes.

Ajánlom.