Se a bevezetőhöz, se a helyzetemhez abszolute nem harmónikázik, de egyrészt teljesen másként vagyok bekötve, mint embertársaim, másrészt valóban fantasztikus napokat éltünk át, ergo szarok én a jelenlegi problémámra, inkább elmesélem néhány élményemet a nyaralásunkból. Máshová készültünk, más volt a terv, de közbeszólt az élet, ...... na mindegy, szóval ismét Bécsben landoltunk. Hazamentünk.
Ugye én másképpen, intenzívebben élem meg Bécset, mint más normális ember (ha-ha-ha, még időben javítottam a leírt mondatomat: "mint egy normális ember"-t ), vagy akár egy túrista. Az ott élő, gyökeret eresztett, helyismerettel, barátokkal, ismerőssel, törzshelyekkel rendelkező emberek életében van szerencsém osztozni. Köszönet érte a páromnak, aki kézenfogott és történeteivel elrepített engem is a múltjába, ezzel a varázslatos várossal kapcsolatos múltjába. Kezdem megérteni a feltétlen ragaszkodását Bécshez, bár a tudásának, információinak a tizedét se tudom feldolgozni, főleg nem megjegyezni. Neki minden belvárosi utca ismerős, bármerre megyünk, mindig akad mesélnivalója. Hálás közönsége vagyunk, a kisfiam és én.
Ennyi körítés elég lesz, most kicsit hanyatlököm az eddigiek stílusát. Nem következik most semmi magasztos, se Sissi, se Franzl, egyszerűen csak WC-re fogunk menni.
Egy hosszú belvárosi keccsülés után kihirdettem a családomnak, hogy engem nem érdekel, de úgy érzem, hogy muszáj meginnom egy eszpresszót ... oppardon egy kleinen Braunert, mert elhány erőm, ráadásul állati szomjas vagyok. Első kerület ... okosan és figyelmesen kikerülve a neves kávéházakat, Sacher Hotelt, Kärtner Straßén levő iddogálókat, vadásztam valami megfizethetőbb helyre. Valahol a Kärtner Str. közepén aszontam, le innen emberek, ebből elég. Sok jó kis kiülős, beülős flamózó következett, de egyik se kocsma jellegű, má' bocsánat, de úgy értem, hogy ezeken a csöppnyi, mégis tele levő lokálokban elsősorban az enni kívánó emberkékre vártak. Aztán éreztem, nem megy tovább. Mit látok? Az utcafronton helyes kis asztalok, székek, nagymálnával száguldó pincér mellett megy tovább (!!!) apus és a kisfiam. Ez nem lehet igaz! Nem veszik észre, hogy megérkeztünk?? Hát bitte! Tüntetőleg megálltam és lepakoltam magamat egy asztalhoz. Nagy öröm nem látszott a párom arcán amikor visszasétált hozzám és megkérdezte, hogy tényleg a Diglas-nál kívánom okvetlenül csillapítani a szomjamat? De teljesen felesleges volt a kérdése, ekkora már miattam akár aranyárban is mérhették a nedüt ... döntöttem. Én maradok und slussz.
Azért illendőségből persze megkérdeztem, hogy miért, mi ez a Douglas?
Apus lemondóan sóhajtott és halkan válaszolt. Nem Douglas ez, hanem Diglas. Egy régi, bécsi kávéház ....
Opps.
Fasza. Ezek szerint megihattam volna a kleinen Brauneromat akár a Hotel Sacherben is. Nem vagyok sóher, de nagyétkű és folyton szomjas kiscsaládomat inkább ruháznám, mint etetném, meggondolandó mire mit adunk ki. Ismerős a szitu, igaz? Kicsit lerombolta volna az örömömet, ha egy wunderbares Wienerschnitzel (plusz pommes, plusz saláta) áráért ittam volna egy szimpla feketét.
De nem. Nem volt túl drága, bár a málnákkal és a söcivel együtt, khhm, ennyiért ketten akár ebédelhettünk is volna, de nem is ez a lényeg, hanem az a kávé! Dúdolt! Komolyan mondom, hogy én még ilyen selymes ízű, fantasztikus kávét még soha nem ittam. Erőset, gyengét, égett szagút (ebben jó vagyok, mert sokszor elfelejtem a feltett kávét), már igen, de ilyet, soha. Ez valóban kávé volt.
A képen a Kávé
(bár fele már hiányzik a csészéből, fényképezésileg későn kapcsoltam ...)
Emlékeztek, régen Magyarországon is lehetett még málnaszörpöt kapni az éttermekben, amik sajnos mára már eltűntek a Colák, Fanták és társaik között. Bajoroszágban sincs, de Bécsben hála ég még mindig. Ha kellemes üdítő italra vágytok, akkor kérjetek egy Soda Himbeer-t (ez a málnaszörp), vagy Soda Zitrone-t (ezt nem fordítom).
Soda Himbeer, azaz a Nammálna ... a háttérben pedig .... , na ja, egy Ottakringer
Aztán persze be kell térnie mindenkinek a legkisebb helyiségbe, nekem is.
A női mosdóba belépve, két wc-t láttam. Az egyiknek zöldes színű volt az üvegajtaja, rajta egy nagy behajtani tilos ábrával. Foglalt volt. A mellette levő wc ajtaja átlátszó üveg volt. Láttam a wc-t. Átlátszó üveg? Látni, ahogy a népek végzik a dolgukat?! Én oda nem megyek be. A helyzetet megnehezítette egy húsz év körüli, a wc-kel szemben levő mosdó feletti tükörben, magát nagy igyekezettel sminkelő lány. Most mit csináljak, de ciki. Ha én most a wc-be bemegyek, akkor a csaj mindent látni fog .... neee, gyerekek, már nem vagyok húsz éves, nekem ez kellemetlen. Misinájjak, hmm.. Először is alaposan kezet mostam. Majd papírtörölközővel gondosan megtörölgettem a kezemet... hú, anyukám, még meddig fested magad, menjél már ki, jaj de ciki. Szerintem ez a csaj arra vár, hogy én most mit lépek ....áh, Andi ne legyél már ennyire mamlasz... de nem.... kullogjak ki szégyenszemre ....
Bementem a wc-be. Szembfordultam az ajtóval, rémültem láttam, a csajt a tükörben. Ahogy én őt, úgy ő is engem.... most mi lesz .. és elfordítottam a reteszt.
És az üveg tejszerű zöldre váltott, vége volt belátásnak és a kilátásnak! Juhuuuuuuuuu. Bassszus és most nincs nálam a telefon!
Azóta levadásztam a cuccot az interneten, ezt muszáj megnéznetek. Az üvegben levő kristályok szerkezete változik meg az áram hatására.
 |
| www.heute.at |
A videón láthatjátok, mi is történik. Szerintem is coool. :-)
/forrás: http://www.heute.at/news/oesterreich/wien/art23652,876820/
Szóval még egyszer: Cafe Diglas. Ha jó kávét szeretnétek inni és egy jót vigyorgni a wc-ben, menjetek el oda, ha Bécs I. kerületében jártok.
