Ezeken felül sok a surlódás. A vitákat pedig utálom, mert piros leszek tőlük mint a paprika és rosszullét környékez. Szívdobogásos, felstruccolt, túlpörgős. Márpedig ezekből a vitákból is van dögivel.
Nehezíti még az életem az is, hogy visszahallok sok mindent, néha olyanok szájából is, amit azért nem gondoltam volna. Rosszul esik. Annak ellenére, hogy sokan értik, sőt maguk is mondják, hogy biztos nem könnyű nekem a két tűz között lavírozni, mégis én vagyok a hülyepicsa. Mert hibást, bűnbakot találniuk kell. Én pedig kielégítem nekik ezt a szerepet. Brrr. Képviselnem kell a dolgozók érdekeit, a cégét is és ez utóbbit aztán maximálisan.Maximális lojalitást követelnek. Logikus. De ott vannak a dolgozók, akik közül jó néhány hordozza magában azt a jó nagy buta hozzáállást, hogy "na nehogy ámmá ez a tyúk mondja meg nekünk a tutit'", ők nem is tudják milyen hibát követnek el. Pedig ha tudnák, hogy mi minden múlik ezen a tyúkon ... a fizetésüktől kezdve, az ilyen-olyan költségtérítésig. Bár jobb, ha nem tudják. Én mindig elegánsan kitérek a téma elől, rá szoktam kenni a Herr Főnökre, hogy az ő döntése, én az ilyenekhez kicsi vagyok, de ez nem igaz. A főnök tőlem várja a javaslatokat, ahogy a "Human Resourtes" kérdések döntéseiben is bent van általában a kezem. Csak ezt is a főnökre fogom. Mert így mindenkinek egyszerűbb. Nekem azért, mert így megtarthatom a kollégák kivívott bizalmát és elfogadását, nem kezdenek el tőlem félni és óvatoskodni, ez nagyon megmérgezné az együttműködést. Nem én vagyok a mummus. A játékszabályokat nekem is be kell tartanom, nekik is.
De akkor is sok-sok Kovácsék Józsija marad, akik nem értik a világot. Meggyőzték saját magukat arról, hogy nekem van személy szerint problémám velük, és pusztán rosszindulatból izélgetem őket. Az ilyeneket aztán az ellenkezőjéről meggyőzni lehetetlen. Pontosan annyi értelme van mint szembeszélben pisálni. Győztesen nem lehet kijönni belőle. Szárazon se. :-)
Ahogy a főnököm mondja, "hidd el Andrea, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a munkánk. Állítom azt képzelik, hogy itt ülünk az irodában és borzalmasan unatkozunk. Csak vagyunk, ülünk, mert igazándiból semmi dolgunk. Mégis mi lenne? Aztán amikor már nagyon unjuk magunkat (ettünk, ittunk, kávéztunk, a focimeccseket is átbeszéltük), akkor az egyhangúságot és a semmittevést megtörve, fogjuk magunkat és egyszerűen találomra felütjük a személyi anyagos dossziékat és akinél kinyílt, azt elkezdjük baszogatni."
Szomorúan tapasztalom azt is, hogy a magyar szakmunkások között sajnos egyre többen felejtették el az anyanyelvünk alapvetői szabályait, a manapság egyre inkább terjedő nyelvi leépülésnek megfelelően, már nem is használják a ban/ben ragokat, ez már egy standard. A kedvencem, amikor írnak nekem, a busznak. Így, hogy : Szerbusz Andrea. És néha érdeklődnek a füzetésről. Fiatal emberek. Fogatlanul, igénytelenül, csak a pénz számit. Németül nem tanulnak, mert voltak már 5 évig Stuttgartba a mercédeszné´ és ottan sohase kellett. És itt jön ugyebár a hülyepicsa-szindróma, mert nem akarom elfogadni azt, hogy Németországban ne lenne az embernek szüksége a német nyelvre ...a pályázó szaki felcsattan, hogy mán akkor se, meg eddig még sose köllött neki beszélnie, már pedig neki ne mondjam. Sose vót probléma.
Kedves SchlosserJózsi, ugye magyar cég alkalmazásában állt és ők kütttték magácskát odaja Stuttgartba, ugye-ugye? Ott voltak mindahányan, maga, a Gyula és az Ottó. A Tóth Ottó. És további 15 csőszerelő. A brigádbú vót egy-kettő amellik beszít németű, ők kommunikáltak a dojcs emberekkel és fordítottak a többinek. Ezért nem kellett magának beszínie.
Ja. Na, hát ez az! Nálunk nincs lehetőség minden egyes Józsi mellé tolmácsot szerződtetni!
Meg kérem, itt van az a fránya stílus is. Illetve a modor. Főleg annak hiánya. Néhánynak kilóg a kapanyél a szájából. A mai kedvencem, egy korábbi dolgozónk telefonhívása lett. Egy elszámolásával kapcsolatosan kellett feltennem neki két kérdést. Az emailban udvarisan kértem, ezt, meg ezt kérnénk indokolni, mivel a mi adataink alapján eltérés van. Ma hívott. Ezzel kezdte:
- Na szervusz Andrea., ma bekapcsoltam a számítógépet, aztán láttam, hogy írtál nekem emailt!
- Örülök neki, hogy megkaptad, kb. 2 hete küldtem.
- Na, hát ezzel az emaillal aztán felbasztad az agyamat.
..... (ez volt aztán a korábban mindig talpig nyálas fickótól a nem várt fordulat ..)
aztán, mivel már edzett vagyok, nem törtem ki könnyekben, nem küldtem el sehova, hanem a szokott módon cselekedtem. Jobb kezem mutatóujja mozgásba lendül és cakkk, hívás befejezése.
És gondoltam persze én is, hogy ..... de le nem írom!
Szörnyű.
Mit gondolkodhatott ez az ember azon, hogy is fogalmazza meg a legfrappánsabban a felháborodását! :-) Ennyire futotta.
Múlt pénteken egy másik kolléga hívása hozta mozgásba a "hívás befejezése" gombot, ami a "baszd meg" elhangzása után, egyből megtörtént.
Csak az a baj, hogy tényleg nem tudják, mert a Főnökre fogom.
De személyi ügyekben döntök.
Hú baszd meg, ha ezt tudtátok volna, nem lett volna baszdmegelés.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése