Múzeumi hiradó 4 - Nürnberg Industriekultur Museum /utolsó előtti rész/

Most jön az a rész, ami a lányoknak kevésbé érdekes, bár én ott töltöttem el a legeslegtöbb időt, nem is akárhogy, szájat tátva. :) Ez pedig az 1FCN sarok.  

Jó volt megnézni összefoglalókat a régi meccsekből, lehetett mosolyogni a régi sportruházatokon, inkluzíve frizurákon. :) 

Sajnos az összes felvétel nem csal mosolyt az arcunkra. Ùgy értem a magyar arcokra. A lejátszható filmek között szerepel az 1954-es VB összefoglalója is. Vérzik a szív, borzasztó, de ez volt az a bizonyos világbajnokság, ahol az a fantasztikus magyar válagatott a Bern-i döntőn kikapott a németek csapatától.  Németországban ezt a döntőt a Berni csodaként, azaz "Das Wunder von Bern" emlegetik. Ìgy egyszerűen. Csoda. :)

Itt ír róla a Wikipédia. 

Különben az Aranycsapat tagjainak nevét, élükön Puskás Öcsivel, a focival kicsit is tisztában levő németek mind, egytől-egyig ismerik, maximum nem tudják kiejteni. :) Rettenetesen jó érzés a róla, az akkori magyar csapatról szóló szép szavakat hallani.  Viszont ezt a "Berni csodát"  lassan-lassan nem bírom hallani. :) Kínzás! Rengetegszer adják a TV-ben, a fénye (sajnos) nem kopik.

Mindennek tetejében a 2:0-ás magyar vezetést követően Max Morlock, az egykori 1FCN játékos rúgta be a németek első gólját. Vele indult a lavina ... 

A múzeumban ez az egyik ínyencség. Vitrin mögött kiállítva:

 

A döntőről készült összefoglalóban sajnos csak három gólt láthatunk: a három német gólt. :( 

Max Morlock vitrine (majdnem vitrinyje -t írtam :)  mellett áll egy másik, benne a kapuszseni Heinrich Stuhlfauth simlissapkája.  Róla korábban már itt írtam. 

Stulfauth jellemző viseletei közé tartoztak a szürke pulóverek és a simlissapka. A kapuban is ezeket hordta.

 

Jól van, vége a focinak! 

Huhuuu, csajok! Most már Ti is visszafordulhattok! :) Bemegyünk egy korabeli kocsmába, jó? Mit isztok? Micsodát???? Milyen ásványvíz?!? Nürnbergben vizet akartok ínni? Hát nem figyeltetek az előbb?

Na, akkor ki kér még sört?

A következő állomás a "Beszélő konyha". Egy forgószinpadra állítottak fel három konyhát, egymástól elválasztva. A legelső konyha az 1800-as évek vége feléről, az elektromosság előtti időkből való. A következő kép (fordul tovább a díszlet) már 1900-ból való, a házban lakók nagy örömére, bevezették az áramot. A harmadik, az utolsó színhely ismét a konyha, mégpedig 1930-ból. Mit mondjak, pure luxus! :)) 

A főszereplők: a mosógép és a sparhelt. Kettejük párbeszédéből lehet megtudni milyen volt az élet azokban az időkben. Mikor kelt a cseléd, hogyan intézték a "úrnővel" a tennivalókat. Szegény lányt nagyon sajnálja a mosógép, ugyanis előző nap, késő éjjelig vasalnia kellett gyertya (vagy petróleumlámpa?) lángja mellett.

Maguk a főszereplők is változnak, alakot váltanak. Az alábbi képen, a bal alsó sarokban látható mosómasa 1930-re kicsit azért átalakul. :) 

1930-re már a szolgálólány sorsa is rendeződőtt, ugyanis elment gyárimunkásnak. Ezzel rendes fizetése lett és ami nagyon fontos, szabályozott munkaideje! Nem úgy mint az úrnő nassságánál ugyibár. :)

 

..... jé, még mindig nem értem a végére! De ma már nem is fogom tudni befejezni, ugyhogy holnap jövök ismét! 

Múzeumi hiradó 3 - Nürnberg Industriekultur Museum

Nagyon le vagyok maradva ezzel a blogírással, mondhatni egyáltalán nem vagyok naprakész. A megválaszolandó levelek is csak gyűlnek-gyűlnek ...  Rengeteg mondandóm lenne, mesélnivalóm, de ahogy a Hahó Öcsiből ismerjük: Időőő, Öcsikém, nincs időőő!!! :))

Mindegy, majd megpróbálok belehúzni.

Ismét múzeumoztunk januárban, mégpedig a Nürnbergi Iparkultúra Múzeumban jártunk. Ez is egy kicsit kedvenc helyünk, már többször végigjártuk a termeit. 

Már a kiállítás első termében szembesülhetünk a régi idők lehetőségeivel. Bajorország 1851-52 közötti iskolastatisztikája érzésem szerint készülhetett volna 1920-30 -közöttig akár Magyarországon is.

A képen látható körön színekkel ábrázolták az arányokat.

Piri: Az egyszerű munkások, cselédek, alkalmazottként dolgozó iparosok, parasztok gyerekei túlnyomórészt csak elemei iskolába járhattak. Az én Fürtikémnek (nagymami) is csak 4 elemije van, de okosabb és bölcsebb nálam.

Sárga: A középosztályból származó családok gyerekei (csak nagyon ritkán alsóbb osztályból valók is)  juthattak el a reáliskolákig, közgazdasági iskolákig, technikumokig. Ezen osztályhoz tartoztak a vállalkozó iparosok, kisebb üzemek tulajdonosai, középbeosztású alkalmazottak, hivatalnokok.

Halovány sárga: A felsőbb osztályhoz tartozó diplomások, magas beosztású alkalmazottak, hivatalnokok, vagyonos vállalkozók, nagybirtokosok gyerekeinek aztán szabad volt az út a humán gimnáziumig, latiniskoláig, felsőbb lányiskolákig. 

Az információk felett áll egy kérdés. Mit gondolnak a látogató gyerekek, milyen lehetőségeik lennének, ha az akkori (1850-es) években élnének? Hova járhatnának iskolába, mit engedne meg a szociális helyzetük? 

Körbenéztünk egy régi osztályteremben is. Jópofák a padok, én is még ilyenekben ültem, bár akkortájt még bele is fértem. 

A katedrán, a tanár széke mellett álló kis fehér valami hogy mi lehet? Arra gondoltam bili, de a többiek (familia) kinevettek. A párom szerint köpőcsésze. Erre én is kinevettem őt, bár tudtam, hogy igaza lesz. :))

Menjünk tovább .....

Ugye tudjátok, hogy imádom a sört, aminek a kultusza az én családomban virágzik. :) A Nürnbergi és a környékről való sörök kitűnőek, minőségi sörök! A müncheni sör az ittenieknek (akik már a jó sörökhöz vannak szokva) nem ízlik. Nem arról van szó, hogy a müncheni sör rossz, dehogy! Csak arról, hogy a frank sör lényegesen finomabb.  

Nürnberg a sörrel kapcsolatosan komoly kultúrával és múlttal rendelkezik, ezt támasztja alá az alábbi kép is:

 A szöveg alapján:

"Régi tradiciója van a sörkészítésnek Nürnbergben. Az első sörfőzéssel kapcsolatos előírások a XIII.századból származnak. 1800-ban csak Nürnberg régi belvárosában (Altstadt) 34 sörfőző működött!

Az 1868-as iparűzési szabadság bevezetésével kialakultak az ipari sörfözdék. A nürnbergi Linde cég hűtőgépei forradalmasították az iparágat. A népességgel együtt nőtt a kereslet. 

Az egész világra kiterjedő sörexportot tekintve, Nürnberg magasan a legelső volt a Bajor városok között. Aztán a konkurrencia nyomása és a koncentráltság (nagyhal megeszi a kishalat) eredményeképpen a sokszínű Nürnbergi Sörfözdék világa mára már csak történelem."  (fordítottam: Èn :) )

Èn a "kincsekkel":

Akar valaki borzongani? Helyes!  Akkor vessünk egy pillantást egy fogorvosi rendelőre! :) 

Na, mi az ami ismerős? Nem tudom, én nagyon sok elemét ismertem fel "sajnos". A szék, a köpőcsésze, a herkentyűk! Szerintem a 70-es években pont így néztek ki a fogorvosi rendelők. Manapság megállnák a helyüket a szellemvasútban is. 

.... a múzeumról szóló beszámolót, a következő bejegyzésben még folytatom!

Mogyorós-cseresznyés süti ... a kukába vele!

Ìgérem sokat már nem mutatok belőlük nehogy unalmassá váljon, de szerintem a hozzám hasonló, a konyhát kissé ellenségüknek tartó muciknak tanulságos lehet minden elcseszett étel.

Ugye azt mondják, hogy a hülye a saját hibájából tanul, az okos meg máséból. 

Micsoda?!?

Ezt a mondatot kitörlöm! :))) 

Ha ráklikkeltek, elvileg egy újabb ablakban megnyitódik a kép, immárom nagyban. Ùgy jobban látható a fantasztikus recept.

Itt pedig látható a fenti recept alapján készített saját termék:

Azt mondjátok kicsit más? Én is.  

A receptes képen látható puha-pihe levegős, könnyű tészta helyett kaptam egy összeaszott, összetapadt taplószerű képződményt. :( Kemény és száraz volt a tészta, mint a cipőtalp.

Anyóspajti egy pillantást vetett a műre, rákérdezett a receptre és habozás nélkül rávágta.

- Nem. Sütűpor nélkül nem megy. Legalább egy késhegynyi, de kellett volna bele. 

De ekkor már túl késő volt.

Mogyorós-cserkós süti (????) csusszant bele a szemetesszütyőbe.

Lányok, szerintetek mi történt?  

A legnagyobb bánatom különben a kidobott, nem igazán olcsó alapanyagokon felül az a rengeteg idő és munka, amit ezekre a izékre fordítottam. 

Kezdők a konyhában - süti a kukában

Végre újra sikerült!!  Ismét elcsesztem egy süteményt! Ez az újabb akció ismételten megerősítette, nekem tényleg teljesen felesleges próbálkoznom a konyhában. 

Bizonyára profik egyből rájönnének hol a hiba a receptben, de én nem! És ez választ el minket. Örökre. :)

Én betartom kérem a leírt útmutatót, nem improvizálok (nem is tudnék), nem helyettesítem be a hozzávalókat más, szerintem jobban passzoló anyagokkal, követem a receptet az ujjammal is, mint a szentírást. 

A vége viszont mindig más mint a receptben. Ott lehet szelni is! Az enyémet csak kanalazni. Ha egyáltalán eljutok addig! :)

A képen szereplő sütit megkívántuk családilag. Főleg a fiatalember, aki napokon keresztül ezzel kínzott: Anyu azt ígérted, hogy megcsinálod ezt a nyami-nyami sütit! 

Mit tehettem? Szidtam magamat, mi a francnak ígértem meg, de aztán úgy döntöttem, egy gyereknek nem lehet hazudni. Felnőttnek se, de egy kilátásba helyezett sütemény és a rá váró gyerek kölcsönhatása különleges erőket szabadít fel. Èn legalábbis már nem bírtam hallgatni. :)

Nekiálltam a recept alapján.

Ime:

ráklikkelve nagyobb lesz a kép, reményeim szerint le lehet olvasni róla mindent

A tészta ment. Ùgy ahogy. Az nem volt komplikált. De a gond a krémmel volt. Nézzük csak meg a receptet! Mi kell hozzá? 

• 500 ml habtejszín
• 30 g kristálycukor
• 20 g kakaópor
• 50 g étcsokoládé

más nem. Gyakorlottak biztos már most tudják: cöcö! Ebből nem lesz olyan valami mint a képen!

Én nem tudtam. Bíztam a hiányos fizikai és kémiai ismereteimben, a cucc egymásra hatása felolvasztva, lehűtve, kicsappanva, összeugorva, kikeverve. Gondoltam, csak felfujódik. De nem tette. Folyt tovább. 

De a legjobb benne a 60 ml rumocska volt, amivel a tésztát kellett meglocsolni. A fényképen látható kis csoszát mertem vele tele, de csak egy részét lötyköltem rá a piskótaszerű, aránylag jól sikerült tésztára.

Aztán érkezett a büntetés! A tészta a nyakába kapta a krémet. 

Ugye nem kell mondanom? Folyt amerre látott! :)

Viszont ízileg még elment. Volna. A krém egy túl édes, kakaós letyek volt (fogyasztható), de a tészta! Jupiiii, a rumtól megőrült! :))

Nem tudtam, hogy ez a különleges (természetesen osztrák) rum nem valamilyen pancs, hanem személyesen a Stroh Rumhoz van szerencsém, ami 80 fokos!!! 

Nem  viccelek, csak egy szeletet ettem meg a párommal, és már pöszén néztünk. A rum egyből felszállt az agyba, pillanatokon belül éreztük a hatását. A kisfiamnak csak két falatot engedélyeztünk, kicsit morgolódott, is, hogy mi a francnak kellett beleöntenem a rumot ... de aztán ő is belátta, hogy a SÜTINEK jobb helye lesz a kukában.

Szerintem három lehetőség van:

1. elcseszték az újságnál a recept fordításást

2. rossz képet tett a recepthez a képszerkesztő

3. elcseszték a szerkesztést a nyomdában ...

Valami nem stimmel. 

Konyhatündérek! Szerintetek mi lenne a megoldás, mit kéne csinálni a krémmel, hogy olyan legyen mint az eredeti recepten?

A magyar sajtószabadságért

Egyáltalán nem politizálok. Vitatkozni sincs kedvem róla, írni meg pláne nem! Hiszem, hogy mindenki másként látja a problémákat, ahogy azok megoldását is, de most történt valami, ami miatt kivételt teszek:  ez pedig a médiatörvény. 
Orbán Viktor és társasága "csendrendeletével" kapcsolatosan mélységesen felháborodtam. 

Külföldön élő magyarként speciális a helyzetem a hazámról érkező hírekkel kapcsolatosan, ugyanis a német családomnak, az itteni ismerősöknek, barátoknak én nemcsak az "Andrea" vagyok, hanem "egy magyar", aki a szemükben ezt az idegen kultúrát az ottani embereket képviseli. Velem azonosítják a gulyást, Puskás Öcsit, a Balatont, a gyönyörü Budapestet és Piroschkát, a jobbikról megjelent híreket és most már Orbán Viktort is.  (utóbbi kettőnek nagyon nem örülök, inkább maradnék csak Erős Pista, vagy Egri Leányka! :) )  

A feltett kérdések ezért sokszor személyhez szólóak és nagyon költőiek : "na, mi van veletek Magyarok, bevezettétek a diktatúrát? Itt is így kezdődött ám! Jött az a kis osztrák sörtebajszú, először is átvette a kontrollt a médiák fölött, vége lett a sajtószabadságnak, megszüntette a véleményszabadságot ...a többit meg már ismeritek!" és sajnos nevetnek a fejüket csóválva.

Ez a nevetés fájó, mert kinevetnek. Engem, és velem együtt az összes magyart. Nem rosszindulatúan nevetnek, csak meg nem értőn. Ès igazuk van, nonszensz! Iyen nem történhet meg napjaink Európájában, hogy egy kormányzó párt, a 2/3-os fölényét kihasználva olyan intézkedést foganatosít, ami a demokrácia alapjaival áll ellentétben!  Ez tényleg röhejes. Nekünk magyaroknak pedig méltán fájó. 

A Nürnberger Abendzeitung (röviden AZ, nekem kiejtve is "az", a család többi tagjának "ácet" - :)) ) múlt hétvégi számában akadtam rá egy, a magyar Médiatörvénnyel kapcsolatos  állásfoglalásra. A cikket fekhasználhatom, a  szerkesztőség írásos engedélyével rendelkezem. 

Hans-Werner Rodrian úr az újság "Utazás" mellékletében, annak szerkesztősége nevében fogalmazta meg a véleményét. 

A korábbi, Magyarországgal társított fogalmakhoz (mint például: gulyás, puszta, termálfürdők, hegedűszó)  2011.január 1-vel egy új kifejezés társul; cenzúraállam.

Az Orbán Viktor által bevezetett médiatörvény miatt,  az újság -kvázi válaszként- egy icipici változtatást eszközölt. Egy Sárvárról, a fürdőjéről és a Spirit Hotelról szóló már elkészült cikk landol ez miatt a fiókban (ahogy a cikkben szerepel a "méregszekrényben"),  az újság hasábjain a jelen magyarországi médiatörvény bevezetése miatt nem fogják leközölni. Ìgy az elmaradt kedvcsináló reklám mind Sárvár városának, a klassz hotelnek, ahogy egész Magyarországnak sajnálatos veszteség. 
Csak OV-nek nem .... ő valószínűleg az újság "együttérzését" inkább másnak, a belügyekbe való beavatkozásnak minősítené.

A megjelent cikket az alábbi linken lehet közvetlenül elérni: Ach Ungarn!

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! :)

A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő...

A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A "hässliches Entlein"-t választotta. 

- Tudod ez melyik mese magyarul? - kérdeztem lelkendezve

- Nem - válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában

- A rút kiskacsa, tudod? - próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 

- Ja, und? - fokozta ....

Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 

- Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 

- Ja, schon .....de magyarul biztosan nem érteném - mondta persze ezt is németül. 

 - De miért nem?

- Csak, mert nem ..... - válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából

Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 

- Ez a srác a "Hojnol Tomosz". 

- Nem. Van olyan, hogy "a" és van olyan, hogy "á". De semmiképpen se "o". Másként ejtjük! Próbáld meg!

Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg "Hájnál-lal" egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a "Hajnal-t" ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???

 

 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:

- auf Deutsch!  (németül)

Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 

Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 

- Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 

- Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.

- Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 

- Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.

Már unom. 

Tényleg. 

Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 

Mi több! Ha jól tudna magyarul. 

Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 

A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.

Múzeumi hiradó 2

Az 1. rész itt látható (az, hogy "olvasható" az túlzás lenne :)

A kommunizmus szelleme kísért persze itt is:

A "család" szerint néha túl sokáig időztem egy-egy résznél, ilyenkor várniuk kellett egy csöppet :)))

...mert inkább ők várjanak, mintsem én maradjak le egy szebb darabról!
Egymás mellé montíroztam a régi NDK és az NSZK vasúti hölgydolgozóinak bájos egyenruháját.
Na, lehet találgatni, melyik-melyik?
Kosztüm, vagy otthonka? :)

Aztán elértük a highlightot! A kommunikációs kiállítás egy új részét, a stúdiót.

 A 2-es kamera

A hírolvasó kolléga

 és műsorvezető kolléganője

 A gyártásvezető-rendező

 és felvételek az adásokból
(ARD és Franken TV)

 

Az elkészült csodás felvételeket fészbúkos ismerőseimmel már korábban is megosztottam, ők már szörnyűlködhettek rajta.

    Kisfiam természetesen velem együtt belehúzott az "adásszerkesztésbe" és gyártottuk a 30 mp-es felvételeket. A blogjában megemlíti a "kék- és zöldképernyö technikát" amivel ezek a felvételek készültek, de én nem, mert nem értem. :) André beszámolója németül
El se akartunk jönni, rettenetesen élveztük! Imádjuk a múzeumot, föleg az ilyet! :))

De  most mennem kell, mivel hallom a Rendező úr éhes! Sajnos nemcsak ő, hanem a "Közönség" is! Mind a ketten. :)))

Mahlzeit! :))

Múzeumi hiradó 1

Valamiért szeretjük a múzeumokat. Hála isten a gyerekecske is. Ha választhat, ahogy a múlt szomorú vasárnap például megtehette, inkább a múzeumot javasolta mozi helyett. 

Hogy mitől volt a múlt vasárnap szomorú? Attól, hogy a téliszünet utolsó napja volt. Magán viselte az utolsó szünidei nap terhét. Hétfőtől újra kezdődött az iskola, igazán nem volt mindegy milyenre sikerül a búcsú.

A nürnbergi közlekedési múzeumot, alias DB Museumot (ahol a "DB" a Deutsche Bahn-t, azaz a német vasútat jelenti) korábban gyakrabban látogattuk, érdekes kis hely. Ùgy döntöttünk, újra megnézzük.  

Nagyon-nagyon nagy bánatomra elfelejtettem magammal vinni a kamerámat, így jobb híján a mobiltelefonnal voltam kénytelen felvételeket készíteni. Rengeteg kép készült bízva a Photoshop erejében, de sajnos nagyrészük használhatatlan. Szemcsés, élvezhetetlen.

A téliszünet egyik fénypontjának sikeredett ez a múzeumlátogatás. De erre csak a kiállítás végefelé döbbentünk rá.

A múzeum weboldala annak, akit érdekel: klikk

Régi és új vonatok

 Az egyikből ki, a másikba be ..

 

Melyikkel menjek?

 Az "Adler" (Sas) személyesen. 

Németország legelső gőzmozdonya. 

1835. december 7-én indult első útjára: Nürnbergből Fürthbe.

Biztosítottuk a forgalmat!

A bakter neve: André

Az állomásé: Hódmezővásárhelykutasipuszta :)

Megmozgattuk a világot

Felpróbáltuk nemzetek vasútjának egyensapkáját

 

 

Persze, közben azért ügyeltünk a rendre!

Nem köpködtünk, se a pályaudvar területén, se a vagonokban, se a síneken! Nem köptünk a lépcsőkre se, a népegészségügyi rendeleteket figyelembe vettük.

... a történetet a feltöltött képek száma miatt megszakítom és új bejegyzésként folytatom.

Jó? :))

Csomag Magyarországról

Az anyutól. Az ilyen csomagok felbontása előtt azért mindig van egy kis izgalom, kiváncsian várjuk mit sikerült az anyunak újra küldenie. Nem, nem a megbeszélt és megrendelt cuccok miatt izgulunk, hanem az improvizatív részek miatt. :) Ebben felülmúlhatatlan. Tudjuk, hogy jót akar, de tényleg néha a küldemények láttán a röhögéstől (jobbik eset) és a megdöbbenéstől nem tudunk megmozdulni. 

Èvek óta folyik közöttünk a csata és a meggyőzés arról, mi az amire feltétlen szükségünk lehet. Az anyu még mindig úgy gondolja, hogy ebben a szegény Németországban nem jutunk hozzá se fokhagymához, se paradicsomhoz és ungarische paprikához. Hát küld.  Nem egyet-kettőt, hanem úgy rendesen megméri. Ha már egyszer küldi. :) Ahogy tököt is hozott egyszer magával. Nyáron autóban. A tökinek nem lett volna baja, ha természetes valójában hozza magával, de lereszelten és mélyhűtötten esélye se volt szegénykének a túlélésre.

Kaptam már sok "klassz" kis pulóvert, passzentos pólót (sajnos jelenleg nem 38-as a méretem, el lehet képzelni milyen előnyös nekem egy testresimuló cucc) .....  majdnem sírtam rajtuk. FELESLEGES. Kidobott pénz. 

El lehet képzelni a csalódottságot mindkét oldalon. 

Az anyu szomorú és mérges, hiszen ő csak jót akart, és nem igaz hogy randa az a pulcsi és ölég nagy, ki gondolta volna, hogy ennyit híztál és mit kő ebből ügyet csinálni, majd felveszed "kabátalá".  

A másik oldal én. Csalódott és ideges, hiszen annyiszor, de annyiszor mondtam, hogy nekem ne vegyen semmit se, nem egyforma az izlésünk! A ruhaneműt fel kell próbálnom, az, hogy "ócsó volt", az még nem elég indok arra, hogy megvegye. Ha szorít, vagy viszketek benne, vagy egyszerűen csak k....va ronda, akkor nem kell!!! Es ezen nem kell megsértődni, ezt el lehet kerülni azzal, hogy tényleg nem vesz meg minden olyat giccset (lakásdísznek becézett toszásokat brrr)  cuccot, amit nem kértünk. 

A 10 éves unokája a technika jelenlegi állásával maximálisan lépést tartva, a computervilágban szerzett ismereteivel, a felszerelésével már az egész lépcsőházat megelőzte, biztosan nem fog örülni a Dörmögő Dömötör különszámának, amelyikhez járt 240,-Ft-ért egy jó kis PC-játék. Nem, nem kell a gyereket megkérdezni, én mondom, hogy felesleges. Nem fog neki örülni! Hiába mondta az újságos, hogy jó kis játék, sokan megvették az újságot direkt ezért, Te légyszíves ne vedd meg!! Tedd inkább el a lovettát és a többi meg nem vett praktikus ajándék árából vegyél inkább kislányodnak még egy könyvet amiért könyörög, vagy egy Unicomot, teszem azt Wilmoskörte pálinkát! :) Az is van itt a Metróban, de annak legalább örülünk! :)

A Dörmögőék sorsa ekkorra azonban már beteljesült, mivel már rég megvette. A telefonban esetleges alternatívaként említi, de már késő. :)

Szegény anyu, milyen dög vagyok, hogy ezt leírom, hiszen ő tényleg csak jót akar, de nem jól csinálja. 

A decemberi csomagban (3 táska!) aztán sokminden volt. Amiknek nagyon örültem, azok a megrendelt könyveim, az újságok. A kis csecsebecséken, karácsonyi díszeken túltettem magam, nézzük a többit. A kezembe akadt  egy zacskó, az alján már erősen mozgásba indult barna letyekkel, a közepe felé valamik. Bele se mertem szagolni. Nem értettem miért küld nekem datolyát, soha nem ettem meg, utálom. Kiderült, nem datolya volt, hanem aszalt szilva. És nem érti, hogy azt miért kellett kidobni?! 

Kaptunk olivabogyót is bebee. Eredeti zacskós spanyol importot, egy magyar boltból. Erre ritkaság bizony. A nürnbergi olasz nagykerben és az zöldségesnél friss, még "gőzölög" az olivabogyó magában, vagy a hasában töltve ezzel-azzal, de hol van ez ugyibár zamatában az eredeti spanyol-magyar tescós sparos sós vízben úszó társától?

Ès ott bújt el az egyik táskában a nagybetűs "AJÀNDÈK" ami állati vidám perceket okozott nekünk. Hálaisten az anyunak is a telefonban. Hahotázásunkat hallva, ő is elkezdett nevetni rajta. Tudjátok mit kaptam a hideg téli napokra? 

Egy cicanadrágot!! 

  Folyt a könnyem a rötyögéstől. Elképzeltem felvéve, viselve, vakarózva ....  egy álom!! :)))

 

 

Cicus kötött kérem és "kellemes szintetikus műszálból" (otthonkák testvére) keverték. Az anyag egyik nagy előnye, hogy ha sokáig dörzsöljük cicust a fejünkhöz, a keletkező elektromos feszültség miatt fel tudjuk vele állítani a hajunkat! A többi előnyét sajnos nem ismerem.  :)

A mérete 2-es. Mihez képest ugye? A mosása és a szárítása babra munkának tűnik ezért azt hiszem felkínálom.

Kell valakinek egy cicagatyesz? Divatos zöld színű és még soha nem hordott. Nem is lesz!

Ha nem kell senkinek, lesz ami lesz, megpróbálom .... talán nem tiltanak le ......

1....2....3.....Ebay! :))))

Megihletve a régi Győr által - Jobbrabalra

Köszönet "Régi Győrnek" az ötletéért, aki a Facebookon ezzel a névvel egy szenzációs csoportot indított. Válogatott felvételeket ad közre Győrről, a kedvenc városomról. Majd mind fekete-fehér (1930-1970 között készültek), és a látvány rajtuk sokszor szívbemarkoló. Régi emlékek, utcák, terek, járművek, egykoron élt emberek, valamint már általunk se nagyon ismert épületek. Helyszínek, házak, amiket az idő és a történelem már rég elfújt.

Egyfajta időutazás, a kedvesebbik fajtából.

Győr volt és marad a Városom. A legkedvencebb kedvenc. A kötődésemet ehhez a helyhez már nem lehetne eltépni se szép szóval, se erőszakkal. :) Nem is akarom, de higyjétek el, ha akarnám se menne, a gyökereim túl mélyen vannak a földjében, túl sok mindent történt velem ott. A mai napig is töltekezem a régi emlékekekből.

A képek nézegetése közben természetesen egy csomó régi sztrori ugrott be, amik közül sokat csak lesütött szemmel pironkodva, vagy éppen széles jókedvvel hahotázva lehetne, szabadna csak elmesélni, hát itt van mindjárt egy a vidámabbak közül. Főszereplője az egyik Kazinczy utcai épület. Az épület földszintjén működő egység, a Gül Baba presszó.

1990 környékén járhatunk, már létezett Győrben a Meki, vagy ahogy neveztük, a Fincsi. (hogy mitől volt fincsi ez a műanyag kutya kaja nem tudom, de arra emlékszem, hogy itt "illett" akkortájt mindenkinek megjelennie, sikknek számított). Szombatonkénti programunkhoz általában szervesen hozzátartozott a régi (akkor még nem egyetem) Műszaki Főiskola aulájában tartott diszkó. A bulit a Fincsiben kezdtük (brrr) majd a barátainkkal együtt elindultunk a fősuli felé. Szép hosszú, hülyéskedéssel, vigyorgással teli menet volt ez a belvárosból, a Révfalusi hídon át ... előre menve, lemaradva, a többiekkel egymást keresgélve.  Feltűnt, hogy a kor akkori divatjának megfelelően a barátaink (meg fog ölni, de leírom: a Ferikéék :) ) a mekis üditőspoharat valahogy mindig magukkal vitték, iszogattak belőle, de a legesleginkább feltűnő jelenség, a széles jókedvük volt, ami percekkel később megmagyarázhatatlanul kerekedett. Nem értettük. 

Amikor aztán már jó sokat szórakoztak a naívságunkon, végre maximálisan kiélvezték a szitut, megszántak minket, elárulták a titkot. A Güll Babába tértek be feltünés nélkül, ahol szenzációsan olcsó a tütü. Az ott vásárolt kommersz (szigorúan! :)) ) barack landolt aztán a mekis narancslében. A koktél szívószállal történt fogyasztása után érthető volt a napsütéses hangulatuk. :))

Nem tudtuk elképzelni, hol az a Güll Baba?! Mivel utcanevekből nagyon gyatrán áltunk (legfőképpen én), nekünk aztán hiába is mondták, hogy a Kazinczy utcában, egyből visszakérdeztem, hát az meg hol van??

Ekkor született meg a Güll Baba új neve, és maradt a mi kis őrült társaságunk részére továbbra is, mindörökké: A JobbraBalra.   

Ez a név a lüttyőknek (khmmm :) )  szóló helymeghatározásnak indult: hát mész a Baroson a Kisbarosig, aztán ott jobbra fordulsz, mész egy kicsit tovább, aztán balra! Èrted? Jobbra, aztán balra! Ott van a presszó. Jobbrabalra. :)

Jobbrabalrában szigorú rend uralkodott. Először kassza, elmondva, beütve, kifizetve a rendelés, majd a kapott blokkal a következő sorbanállás a pultnál. A kasszás hölgyet Margitkának hívták. Hozzánk képest jóval idősebb volt, de valamiért a fiúk nagyon kedvelték. Margitka szerette a Hubertuszt. A fiúk elmondása alapján a következő jelenet szokott lejátszódni a Jobbrabalrában. Sor a kasszánál. Sorrakerülés. 

- Helló fiúk!

- Csókolom Margitka! 2 fél barackot kérek.

- Rendben, még valamit?

- Margitka, játszik a Hubi?

- Játszik fiúk!

- Rendben, akkor még Margitkának egy fél Hubertuszt!

- Köszönöm fiúk!

Aztán blokk ide, blokk oda, italok kiadva, egy részük a pocakokban, más részük a mekis üdítős letyekben landolva. Margitka egy hajtásra kiitta a Hubiját és dolgozott tovább serényen. :)

Soha többé nem tudtam azt mondani, hogy Güll Baba, és állandó vigyorgás jött rám, ahányszor csak elmentem a presszó előtt. A kérdést: "Játszik a Hubi, Margitka?" a mai napig  nem felejtettem el, ilyet nem is lehet. . 

Drága Margitka, így utólag és ismeretlenül is: Egészségére!

Absage, avagy a várva nem várt elutasítás

Az elutasító levelekből álló gyűjteményem legnagyobb becsben tartott darabja az egyik nürnbergi munkaerőközvetítőtől érkezett. A pályázat kelte és a válasz között eltelt egy kis idő. :) Egy teljes év nem, de a különböző évszámok akkor is nagyon viccesen virítanak a levélen, főleg, hogy egy álláshirdetéssel kapcsolatos válaszról van szó. :)

2007.szeptember 13-tól, 2008.január 15-ig tartott a kiértékelése fickónak, közel 4 hónapra volt szüksége arra, hogy rájöjjön miért nem vagyok alkalmas a kiírt munkára. :)))
Azt írja, hogy mégiscsak kiderült a meghirdetett tevéknységről, hogy az csak teljes munkaidőben realizálható, és mivel én elsősorban részmunkaidős tevékenységet keresek, ezért szeretettel visszaküldi a pályázati anyagomat és csók.
Ritka hülye az illető (le merem írni), mert egy hangot nem beszélt velem, nem találkoztunk se személyesen, se telefonon, szóval az, hogy én elsősorban ezt, vagy azt keresek, azt ő nem tudhatja. (Hajnalka, ezt te nem tudhatod! :) )
Èppenséggel jelentkeztem egy állásra, ami részmunkadiős volt, oszt ennyi. Ebből neki nem lett volna szabad ennyire messzemenő következtetést levonnia.

klikk a levélre

Nagyon-nagyon zene!! Chris Rea - Daytona

A hullámvasúton

A munkakereséssel töltött időszakot jellemezhetném akár egy végtelen menetnek is a hullámvasúton. Fent és lent, változó fizikai behatásokkal. Rémület, nyugalom, izgalom, jó kedv, hányinger .. , de a lényeg, hogy mindig mozgásban.

Számos pályázatot készítettem és küldtem el az elmúlt évek alatt, jártam jó néhány helyi munkaközvetítő irodájában, kaptam sok ígéretet, kecsegtettek, javasoltak, ajánlottak, de persze komoly gyűjteménnyel rendelkezem a "sajnálattal közöljük ..." kezdetű válaszlevelekből is. 

Kisebb sikerek azért akadtak persze. Volt munkahely ahol a munkavégzésről számlát állítottam ki (mire nem jó ugyibár, ha valaki vállalkozó is egyben ;) ) , volt ahol rendesen, hivatalosan alkalmaztak. A helyzetem a munkavállalásnál könnyebb, mint sok engedéllyel nem rendelkező emberkének, mivel én egy teljesen hivatalos, mindenféle megkötöttségek nélküli "Arbeitsgenehmigung-al", azaz munkavállalási engedéllyel rendelkezem. Ùgy vállalhatok munkát mint a németek.

A munkakeresősdi hullámvasútján két okból utazom fel és alá. Az egyik, hogy tényleg szükség lett volna a keresetemre (jó lett volna, de jó lenne még most is egy állás!), a másik ok pedig saját magam lennék. Szeretném bebizonyítani, hogy megcsinálom, megoldom saját erőből, Vitamin-B nélkül. A Vitamin-B Németországban a kapcsolatokat, a protekciót jelenti. A "B" betű a Beziehungen szóból ered. Hát igen, tényleg csak magamnak szeretném bebizonyítani, más ezt nem kéri. A párom se, tudja ő, hogy bárhol megállnám a helyem, de valahogy nincs szerencsém. Mármint abban, hogy megtaláljam ezt a bárholt. 

Persze az első és legfontosabb dolog a saját vállalkozásunk további fellendítése, szerintem ez az egyedüli jövőnk és lehetőségünk, de én akkor is úgy, de úgy szeretnék munkabérrel rendelkezni!! Sima, mezei munkabérrel! Mint más! Biztos nagyon nehéz lehet újra visszaszokni a "geregelte" munkanapokba, de én szeretném.  Kipróbálnám milyen az amikor a teljes szabadságnak és egyéb lehetőségeknek ugyan lőttek, de cserébe van minden hónapban egy biztos bevétel, a munkabér. :) Ezért küzdöm még mindig, újra és újra. (a párom annyit mondott, hogy ő a helyemben már réges régen feladta volna)

Ma 13.00 órakor lett volna egy "Vorstellungsgespräch"-em, azaz egy állásinterjúm. December végén hívott egy társaság, nagyon örültem a hírnek, ugyanis direkt választottak ki a pályázatom alapján, nem munkaközvetítőn keresztül. 8 órás állás, irodában, mint a mesében! Tegnapig. 

Frau X felhívott és sajnálattal közölte, a meghírdetett állásra megtalálták a megfelelő emberkét, és tényleg nagyon sajnálja, de ezért a terminünket is le kell, hogy mondja. :(  Kicsit rossz volt még pár percig, de valahogy már hozzászoktam. A hullámvasúton a vagonom éppen lefelé száguldott ....... aztán újra fel, mivel hívtak egy (na ja, diesmal egy munkaközvetítőtől) cégtől egy másik pályázatom miatt. A hölgy nagyon kedvesen csicsergett, szerinte az amire jelentkeztem az nem nekem való, az önéletrajzom alapján sokkal több potenciál van bennem, mit szólnék egy Teamassistentines álláshoz? Hullámvasút brümmmbrümmm felfeléééé.....

Szóval kérek mindenkit, tanuljon tőlem, ne adja fel soha! Nem kellhetünk az összes munkahelyre, nem biztos, hogy pont azt és úgy tanultuk amire ott szükség lenne. Előfordulhat az is, hogy nem mindenkinek elég tetszetős az életrajzunk (életkor, ostblockos származás, gyerek..)  ahogy nekünk se lenne válogatás nélkül minden munka megfelelő. Kitartás, de azért közbe-közbe nem árt, ha az életrajzunkat és a motivációs levelünket újra a kezecskénkbe vesszük és kritikus szemmel átvizslatjuk. A legjobb, ha kritikára odaadjuk egy barátunknak, vagy ne adj isten, egy pont ilyennel foglalkozó szakembernek. 
Szar lesz a kritika én tudom (átéltem), de lesznek gondolatok figyeljétek meg, amik szöget ütnek! :) Ezeket aztán tudomásul lehet venni és felhasználni.  Az én életrajzomat már nem is tudom hányszor módosítottam, bár az összes módosítással egyre biztosabb lettem abban, hogy már csak egy hajszálnyira állok a tökéletestől! :))


Harcra fel, a munkaerőpiac vár mindenkit! Csak nehéz megtalálni, hogy pontosan hol is várnak ránk.