A magyar sajtószabadságért

Egyáltalán nem politizálok. Vitatkozni sincs kedvem róla, írni meg pláne nem! Hiszem, hogy mindenki másként látja a problémákat, ahogy azok megoldását is, de most történt valami, ami miatt kivételt teszek:  ez pedig a médiatörvény. 
Orbán Viktor és társasága "csendrendeletével" kapcsolatosan mélységesen felháborodtam. 

Külföldön élő magyarként speciális a helyzetem a hazámról érkező hírekkel kapcsolatosan, ugyanis a német családomnak, az itteni ismerősöknek, barátoknak én nemcsak az "Andrea" vagyok, hanem "egy magyar", aki a szemükben ezt az idegen kultúrát az ottani embereket képviseli. Velem azonosítják a gulyást, Puskás Öcsit, a Balatont, a gyönyörü Budapestet és Piroschkát, a jobbikról megjelent híreket és most már Orbán Viktort is.  (utóbbi kettőnek nagyon nem örülök, inkább maradnék csak Erős Pista, vagy Egri Leányka! :) )  

A feltett kérdések ezért sokszor személyhez szólóak és nagyon költőiek : "na, mi van veletek Magyarok, bevezettétek a diktatúrát? Itt is így kezdődött ám! Jött az a kis osztrák sörtebajszú, először is átvette a kontrollt a médiák fölött, vége lett a sajtószabadságnak, megszüntette a véleményszabadságot ...a többit meg már ismeritek!" és sajnos nevetnek a fejüket csóválva.

Ez a nevetés fájó, mert kinevetnek. Engem, és velem együtt az összes magyart. Nem rosszindulatúan nevetnek, csak meg nem értőn. Ès igazuk van, nonszensz! Iyen nem történhet meg napjaink Európájában, hogy egy kormányzó párt, a 2/3-os fölényét kihasználva olyan intézkedést foganatosít, ami a demokrácia alapjaival áll ellentétben!  Ez tényleg röhejes. Nekünk magyaroknak pedig méltán fájó. 

A Nürnberger Abendzeitung (röviden AZ, nekem kiejtve is "az", a család többi tagjának "ácet" - :)) ) múlt hétvégi számában akadtam rá egy, a magyar Médiatörvénnyel kapcsolatos  állásfoglalásra. A cikket fekhasználhatom, a  szerkesztőség írásos engedélyével rendelkezem. 

Hans-Werner Rodrian úr az újság "Utazás" mellékletében, annak szerkesztősége nevében fogalmazta meg a véleményét. 

A korábbi, Magyarországgal társított fogalmakhoz (mint például: gulyás, puszta, termálfürdők, hegedűszó)  2011.január 1-vel egy új kifejezés társul; cenzúraállam.

Az Orbán Viktor által bevezetett médiatörvény miatt,  az újság -kvázi válaszként- egy icipici változtatást eszközölt. Egy Sárvárról, a fürdőjéről és a Spirit Hotelról szóló már elkészült cikk landol ez miatt a fiókban (ahogy a cikkben szerepel a "méregszekrényben"),  az újság hasábjain a jelen magyarországi médiatörvény bevezetése miatt nem fogják leközölni. Ìgy az elmaradt kedvcsináló reklám mind Sárvár városának, a klassz hotelnek, ahogy egész Magyarországnak sajnálatos veszteség. 
Csak OV-nek nem .... ő valószínűleg az újság "együttérzését" inkább másnak, a belügyekbe való beavatkozásnak minősítené.

A megjelent cikket az alábbi linken lehet közvetlenül elérni: Ach Ungarn!

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! :)

A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő...

A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A "hässliches Entlein"-t választotta. 

- Tudod ez melyik mese magyarul? - kérdeztem lelkendezve

- Nem - válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában

- A rút kiskacsa, tudod? - próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 

- Ja, und? - fokozta ....

Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 

- Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 

- Ja, schon .....de magyarul biztosan nem érteném - mondta persze ezt is németül. 

 - De miért nem?

- Csak, mert nem ..... - válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából

Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 

- Ez a srác a "Hojnol Tomosz". 

- Nem. Van olyan, hogy "a" és van olyan, hogy "á". De semmiképpen se "o". Másként ejtjük! Próbáld meg!

Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg "Hájnál-lal" egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a "Hajnal-t" ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???

 

 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:

- auf Deutsch!  (németül)

Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 

Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 

- Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 

- Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.

- Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 

- Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.

Már unom. 

Tényleg. 

Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 

Mi több! Ha jól tudna magyarul. 

Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 

A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.

Múzeumi hiradó 2

Az 1. rész itt látható (az, hogy "olvasható" az túlzás lenne :)

A kommunizmus szelleme kísért persze itt is:

A "család" szerint néha túl sokáig időztem egy-egy résznél, ilyenkor várniuk kellett egy csöppet :)))

...mert inkább ők várjanak, mintsem én maradjak le egy szebb darabról!
Egymás mellé montíroztam a régi NDK és az NSZK vasúti hölgydolgozóinak bájos egyenruháját.
Na, lehet találgatni, melyik-melyik?
Kosztüm, vagy otthonka? :)

Aztán elértük a highlightot! A kommunikációs kiállítás egy új részét, a stúdiót.

 A 2-es kamera

A hírolvasó kolléga

 és műsorvezető kolléganője

 A gyártásvezető-rendező

 és felvételek az adásokból
(ARD és Franken TV)

 

Az elkészült csodás felvételeket fészbúkos ismerőseimmel már korábban is megosztottam, ők már szörnyűlködhettek rajta.

    Kisfiam természetesen velem együtt belehúzott az "adásszerkesztésbe" és gyártottuk a 30 mp-es felvételeket. A blogjában megemlíti a "kék- és zöldképernyö technikát" amivel ezek a felvételek készültek, de én nem, mert nem értem. :) André beszámolója németül
El se akartunk jönni, rettenetesen élveztük! Imádjuk a múzeumot, föleg az ilyet! :))

De  most mennem kell, mivel hallom a Rendező úr éhes! Sajnos nemcsak ő, hanem a "Közönség" is! Mind a ketten. :)))

Mahlzeit! :))

Múzeumi hiradó 1

Valamiért szeretjük a múzeumokat. Hála isten a gyerekecske is. Ha választhat, ahogy a múlt szomorú vasárnap például megtehette, inkább a múzeumot javasolta mozi helyett. 

Hogy mitől volt a múlt vasárnap szomorú? Attól, hogy a téliszünet utolsó napja volt. Magán viselte az utolsó szünidei nap terhét. Hétfőtől újra kezdődött az iskola, igazán nem volt mindegy milyenre sikerül a búcsú.

A nürnbergi közlekedési múzeumot, alias DB Museumot (ahol a "DB" a Deutsche Bahn-t, azaz a német vasútat jelenti) korábban gyakrabban látogattuk, érdekes kis hely. Ùgy döntöttünk, újra megnézzük.  

Nagyon-nagyon nagy bánatomra elfelejtettem magammal vinni a kamerámat, így jobb híján a mobiltelefonnal voltam kénytelen felvételeket készíteni. Rengeteg kép készült bízva a Photoshop erejében, de sajnos nagyrészük használhatatlan. Szemcsés, élvezhetetlen.

A téliszünet egyik fénypontjának sikeredett ez a múzeumlátogatás. De erre csak a kiállítás végefelé döbbentünk rá.

A múzeum weboldala annak, akit érdekel: klikk

Régi és új vonatok

 Az egyikből ki, a másikba be ..

 

Melyikkel menjek?

 Az "Adler" (Sas) személyesen. 

Németország legelső gőzmozdonya. 

1835. december 7-én indult első útjára: Nürnbergből Fürthbe.

Biztosítottuk a forgalmat!

A bakter neve: André

Az állomásé: Hódmezővásárhelykutasipuszta :)

Megmozgattuk a világot

Felpróbáltuk nemzetek vasútjának egyensapkáját

 

 

Persze, közben azért ügyeltünk a rendre!

Nem köpködtünk, se a pályaudvar területén, se a vagonokban, se a síneken! Nem köptünk a lépcsőkre se, a népegészségügyi rendeleteket figyelembe vettük.

... a történetet a feltöltött képek száma miatt megszakítom és új bejegyzésként folytatom.

Jó? :))

Csomag Magyarországról

Az anyutól. Az ilyen csomagok felbontása előtt azért mindig van egy kis izgalom, kiváncsian várjuk mit sikerült az anyunak újra küldenie. Nem, nem a megbeszélt és megrendelt cuccok miatt izgulunk, hanem az improvizatív részek miatt. :) Ebben felülmúlhatatlan. Tudjuk, hogy jót akar, de tényleg néha a küldemények láttán a röhögéstől (jobbik eset) és a megdöbbenéstől nem tudunk megmozdulni. 

Èvek óta folyik közöttünk a csata és a meggyőzés arról, mi az amire feltétlen szükségünk lehet. Az anyu még mindig úgy gondolja, hogy ebben a szegény Németországban nem jutunk hozzá se fokhagymához, se paradicsomhoz és ungarische paprikához. Hát küld.  Nem egyet-kettőt, hanem úgy rendesen megméri. Ha már egyszer küldi. :) Ahogy tököt is hozott egyszer magával. Nyáron autóban. A tökinek nem lett volna baja, ha természetes valójában hozza magával, de lereszelten és mélyhűtötten esélye se volt szegénykének a túlélésre.

Kaptam már sok "klassz" kis pulóvert, passzentos pólót (sajnos jelenleg nem 38-as a méretem, el lehet képzelni milyen előnyös nekem egy testresimuló cucc) .....  majdnem sírtam rajtuk. FELESLEGES. Kidobott pénz. 

El lehet képzelni a csalódottságot mindkét oldalon. 

Az anyu szomorú és mérges, hiszen ő csak jót akart, és nem igaz hogy randa az a pulcsi és ölég nagy, ki gondolta volna, hogy ennyit híztál és mit kő ebből ügyet csinálni, majd felveszed "kabátalá".  

A másik oldal én. Csalódott és ideges, hiszen annyiszor, de annyiszor mondtam, hogy nekem ne vegyen semmit se, nem egyforma az izlésünk! A ruhaneműt fel kell próbálnom, az, hogy "ócsó volt", az még nem elég indok arra, hogy megvegye. Ha szorít, vagy viszketek benne, vagy egyszerűen csak k....va ronda, akkor nem kell!!! Es ezen nem kell megsértődni, ezt el lehet kerülni azzal, hogy tényleg nem vesz meg minden olyat giccset (lakásdísznek becézett toszásokat brrr)  cuccot, amit nem kértünk. 

A 10 éves unokája a technika jelenlegi állásával maximálisan lépést tartva, a computervilágban szerzett ismereteivel, a felszerelésével már az egész lépcsőházat megelőzte, biztosan nem fog örülni a Dörmögő Dömötör különszámának, amelyikhez járt 240,-Ft-ért egy jó kis PC-játék. Nem, nem kell a gyereket megkérdezni, én mondom, hogy felesleges. Nem fog neki örülni! Hiába mondta az újságos, hogy jó kis játék, sokan megvették az újságot direkt ezért, Te légyszíves ne vedd meg!! Tedd inkább el a lovettát és a többi meg nem vett praktikus ajándék árából vegyél inkább kislányodnak még egy könyvet amiért könyörög, vagy egy Unicomot, teszem azt Wilmoskörte pálinkát! :) Az is van itt a Metróban, de annak legalább örülünk! :)

A Dörmögőék sorsa ekkorra azonban már beteljesült, mivel már rég megvette. A telefonban esetleges alternatívaként említi, de már késő. :)

Szegény anyu, milyen dög vagyok, hogy ezt leírom, hiszen ő tényleg csak jót akar, de nem jól csinálja. 

A decemberi csomagban (3 táska!) aztán sokminden volt. Amiknek nagyon örültem, azok a megrendelt könyveim, az újságok. A kis csecsebecséken, karácsonyi díszeken túltettem magam, nézzük a többit. A kezembe akadt  egy zacskó, az alján már erősen mozgásba indult barna letyekkel, a közepe felé valamik. Bele se mertem szagolni. Nem értettem miért küld nekem datolyát, soha nem ettem meg, utálom. Kiderült, nem datolya volt, hanem aszalt szilva. És nem érti, hogy azt miért kellett kidobni?! 

Kaptunk olivabogyót is bebee. Eredeti zacskós spanyol importot, egy magyar boltból. Erre ritkaság bizony. A nürnbergi olasz nagykerben és az zöldségesnél friss, még "gőzölög" az olivabogyó magában, vagy a hasában töltve ezzel-azzal, de hol van ez ugyibár zamatában az eredeti spanyol-magyar tescós sparos sós vízben úszó társától?

Ès ott bújt el az egyik táskában a nagybetűs "AJÀNDÈK" ami állati vidám perceket okozott nekünk. Hálaisten az anyunak is a telefonban. Hahotázásunkat hallva, ő is elkezdett nevetni rajta. Tudjátok mit kaptam a hideg téli napokra? 

Egy cicanadrágot!! 

  Folyt a könnyem a rötyögéstől. Elképzeltem felvéve, viselve, vakarózva ....  egy álom!! :)))

 

 

Cicus kötött kérem és "kellemes szintetikus műszálból" (otthonkák testvére) keverték. Az anyag egyik nagy előnye, hogy ha sokáig dörzsöljük cicust a fejünkhöz, a keletkező elektromos feszültség miatt fel tudjuk vele állítani a hajunkat! A többi előnyét sajnos nem ismerem.  :)

A mérete 2-es. Mihez képest ugye? A mosása és a szárítása babra munkának tűnik ezért azt hiszem felkínálom.

Kell valakinek egy cicagatyesz? Divatos zöld színű és még soha nem hordott. Nem is lesz!

Ha nem kell senkinek, lesz ami lesz, megpróbálom .... talán nem tiltanak le ......

1....2....3.....Ebay! :))))

Megihletve a régi Győr által - Jobbrabalra

Köszönet "Régi Győrnek" az ötletéért, aki a Facebookon ezzel a névvel egy szenzációs csoportot indított. Válogatott felvételeket ad közre Győrről, a kedvenc városomról. Majd mind fekete-fehér (1930-1970 között készültek), és a látvány rajtuk sokszor szívbemarkoló. Régi emlékek, utcák, terek, járművek, egykoron élt emberek, valamint már általunk se nagyon ismert épületek. Helyszínek, házak, amiket az idő és a történelem már rég elfújt.

Egyfajta időutazás, a kedvesebbik fajtából.

Győr volt és marad a Városom. A legkedvencebb kedvenc. A kötődésemet ehhez a helyhez már nem lehetne eltépni se szép szóval, se erőszakkal. :) Nem is akarom, de higyjétek el, ha akarnám se menne, a gyökereim túl mélyen vannak a földjében, túl sok mindent történt velem ott. A mai napig is töltekezem a régi emlékekekből.

A képek nézegetése közben természetesen egy csomó régi sztrori ugrott be, amik közül sokat csak lesütött szemmel pironkodva, vagy éppen széles jókedvvel hahotázva lehetne, szabadna csak elmesélni, hát itt van mindjárt egy a vidámabbak közül. Főszereplője az egyik Kazinczy utcai épület. Az épület földszintjén működő egység, a Gül Baba presszó.

1990 környékén járhatunk, már létezett Győrben a Meki, vagy ahogy neveztük, a Fincsi. (hogy mitől volt fincsi ez a műanyag kutya kaja nem tudom, de arra emlékszem, hogy itt "illett" akkortájt mindenkinek megjelennie, sikknek számított). Szombatonkénti programunkhoz általában szervesen hozzátartozott a régi (akkor még nem egyetem) Műszaki Főiskola aulájában tartott diszkó. A bulit a Fincsiben kezdtük (brrr) majd a barátainkkal együtt elindultunk a fősuli felé. Szép hosszú, hülyéskedéssel, vigyorgással teli menet volt ez a belvárosból, a Révfalusi hídon át ... előre menve, lemaradva, a többiekkel egymást keresgélve.  Feltűnt, hogy a kor akkori divatjának megfelelően a barátaink (meg fog ölni, de leírom: a Ferikéék :) ) a mekis üditőspoharat valahogy mindig magukkal vitték, iszogattak belőle, de a legesleginkább feltűnő jelenség, a széles jókedvük volt, ami percekkel később megmagyarázhatatlanul kerekedett. Nem értettük. 

Amikor aztán már jó sokat szórakoztak a naívságunkon, végre maximálisan kiélvezték a szitut, megszántak minket, elárulták a titkot. A Güll Babába tértek be feltünés nélkül, ahol szenzációsan olcsó a tütü. Az ott vásárolt kommersz (szigorúan! :)) ) barack landolt aztán a mekis narancslében. A koktél szívószállal történt fogyasztása után érthető volt a napsütéses hangulatuk. :))

Nem tudtuk elképzelni, hol az a Güll Baba?! Mivel utcanevekből nagyon gyatrán áltunk (legfőképpen én), nekünk aztán hiába is mondták, hogy a Kazinczy utcában, egyből visszakérdeztem, hát az meg hol van??

Ekkor született meg a Güll Baba új neve, és maradt a mi kis őrült társaságunk részére továbbra is, mindörökké: A JobbraBalra.   

Ez a név a lüttyőknek (khmmm :) )  szóló helymeghatározásnak indult: hát mész a Baroson a Kisbarosig, aztán ott jobbra fordulsz, mész egy kicsit tovább, aztán balra! Èrted? Jobbra, aztán balra! Ott van a presszó. Jobbrabalra. :)

Jobbrabalrában szigorú rend uralkodott. Először kassza, elmondva, beütve, kifizetve a rendelés, majd a kapott blokkal a következő sorbanállás a pultnál. A kasszás hölgyet Margitkának hívták. Hozzánk képest jóval idősebb volt, de valamiért a fiúk nagyon kedvelték. Margitka szerette a Hubertuszt. A fiúk elmondása alapján a következő jelenet szokott lejátszódni a Jobbrabalrában. Sor a kasszánál. Sorrakerülés. 

- Helló fiúk!

- Csókolom Margitka! 2 fél barackot kérek.

- Rendben, még valamit?

- Margitka, játszik a Hubi?

- Játszik fiúk!

- Rendben, akkor még Margitkának egy fél Hubertuszt!

- Köszönöm fiúk!

Aztán blokk ide, blokk oda, italok kiadva, egy részük a pocakokban, más részük a mekis üdítős letyekben landolva. Margitka egy hajtásra kiitta a Hubiját és dolgozott tovább serényen. :)

Soha többé nem tudtam azt mondani, hogy Güll Baba, és állandó vigyorgás jött rám, ahányszor csak elmentem a presszó előtt. A kérdést: "Játszik a Hubi, Margitka?" a mai napig  nem felejtettem el, ilyet nem is lehet. . 

Drága Margitka, így utólag és ismeretlenül is: Egészségére!

Absage, avagy a várva nem várt elutasítás

Az elutasító levelekből álló gyűjteményem legnagyobb becsben tartott darabja az egyik nürnbergi munkaerőközvetítőtől érkezett. A pályázat kelte és a válasz között eltelt egy kis idő. :) Egy teljes év nem, de a különböző évszámok akkor is nagyon viccesen virítanak a levélen, főleg, hogy egy álláshirdetéssel kapcsolatos válaszról van szó. :)

2007.szeptember 13-tól, 2008.január 15-ig tartott a kiértékelése fickónak, közel 4 hónapra volt szüksége arra, hogy rájöjjön miért nem vagyok alkalmas a kiírt munkára. :)))
Azt írja, hogy mégiscsak kiderült a meghirdetett tevéknységről, hogy az csak teljes munkaidőben realizálható, és mivel én elsősorban részmunkaidős tevékenységet keresek, ezért szeretettel visszaküldi a pályázati anyagomat és csók.
Ritka hülye az illető (le merem írni), mert egy hangot nem beszélt velem, nem találkoztunk se személyesen, se telefonon, szóval az, hogy én elsősorban ezt, vagy azt keresek, azt ő nem tudhatja. (Hajnalka, ezt te nem tudhatod! :) )
Èppenséggel jelentkeztem egy állásra, ami részmunkadiős volt, oszt ennyi. Ebből neki nem lett volna szabad ennyire messzemenő következtetést levonnia.

klikk a levélre

Nagyon-nagyon zene!! Chris Rea - Daytona

A hullámvasúton

A munkakereséssel töltött időszakot jellemezhetném akár egy végtelen menetnek is a hullámvasúton. Fent és lent, változó fizikai behatásokkal. Rémület, nyugalom, izgalom, jó kedv, hányinger .. , de a lényeg, hogy mindig mozgásban.

Számos pályázatot készítettem és küldtem el az elmúlt évek alatt, jártam jó néhány helyi munkaközvetítő irodájában, kaptam sok ígéretet, kecsegtettek, javasoltak, ajánlottak, de persze komoly gyűjteménnyel rendelkezem a "sajnálattal közöljük ..." kezdetű válaszlevelekből is. 

Kisebb sikerek azért akadtak persze. Volt munkahely ahol a munkavégzésről számlát állítottam ki (mire nem jó ugyibár, ha valaki vállalkozó is egyben ;) ) , volt ahol rendesen, hivatalosan alkalmaztak. A helyzetem a munkavállalásnál könnyebb, mint sok engedéllyel nem rendelkező emberkének, mivel én egy teljesen hivatalos, mindenféle megkötöttségek nélküli "Arbeitsgenehmigung-al", azaz munkavállalási engedéllyel rendelkezem. Ùgy vállalhatok munkát mint a németek.

A munkakeresősdi hullámvasútján két okból utazom fel és alá. Az egyik, hogy tényleg szükség lett volna a keresetemre (jó lett volna, de jó lenne még most is egy állás!), a másik ok pedig saját magam lennék. Szeretném bebizonyítani, hogy megcsinálom, megoldom saját erőből, Vitamin-B nélkül. A Vitamin-B Németországban a kapcsolatokat, a protekciót jelenti. A "B" betű a Beziehungen szóból ered. Hát igen, tényleg csak magamnak szeretném bebizonyítani, más ezt nem kéri. A párom se, tudja ő, hogy bárhol megállnám a helyem, de valahogy nincs szerencsém. Mármint abban, hogy megtaláljam ezt a bárholt. 

Persze az első és legfontosabb dolog a saját vállalkozásunk további fellendítése, szerintem ez az egyedüli jövőnk és lehetőségünk, de én akkor is úgy, de úgy szeretnék munkabérrel rendelkezni!! Sima, mezei munkabérrel! Mint más! Biztos nagyon nehéz lehet újra visszaszokni a "geregelte" munkanapokba, de én szeretném.  Kipróbálnám milyen az amikor a teljes szabadságnak és egyéb lehetőségeknek ugyan lőttek, de cserébe van minden hónapban egy biztos bevétel, a munkabér. :) Ezért küzdöm még mindig, újra és újra. (a párom annyit mondott, hogy ő a helyemben már réges régen feladta volna)

Ma 13.00 órakor lett volna egy "Vorstellungsgespräch"-em, azaz egy állásinterjúm. December végén hívott egy társaság, nagyon örültem a hírnek, ugyanis direkt választottak ki a pályázatom alapján, nem munkaközvetítőn keresztül. 8 órás állás, irodában, mint a mesében! Tegnapig. 

Frau X felhívott és sajnálattal közölte, a meghírdetett állásra megtalálták a megfelelő emberkét, és tényleg nagyon sajnálja, de ezért a terminünket is le kell, hogy mondja. :(  Kicsit rossz volt még pár percig, de valahogy már hozzászoktam. A hullámvasúton a vagonom éppen lefelé száguldott ....... aztán újra fel, mivel hívtak egy (na ja, diesmal egy munkaközvetítőtől) cégtől egy másik pályázatom miatt. A hölgy nagyon kedvesen csicsergett, szerinte az amire jelentkeztem az nem nekem való, az önéletrajzom alapján sokkal több potenciál van bennem, mit szólnék egy Teamassistentines álláshoz? Hullámvasút brümmmbrümmm felfeléééé.....

Szóval kérek mindenkit, tanuljon tőlem, ne adja fel soha! Nem kellhetünk az összes munkahelyre, nem biztos, hogy pont azt és úgy tanultuk amire ott szükség lenne. Előfordulhat az is, hogy nem mindenkinek elég tetszetős az életrajzunk (életkor, ostblockos származás, gyerek..)  ahogy nekünk se lenne válogatás nélkül minden munka megfelelő. Kitartás, de azért közbe-közbe nem árt, ha az életrajzunkat és a motivációs levelünket újra a kezecskénkbe vesszük és kritikus szemmel átvizslatjuk. A legjobb, ha kritikára odaadjuk egy barátunknak, vagy ne adj isten, egy pont ilyennel foglalkozó szakembernek. 
Szar lesz a kritika én tudom (átéltem), de lesznek gondolatok figyeljétek meg, amik szöget ütnek! :) Ezeket aztán tudomásul lehet venni és felhasználni.  Az én életrajzomat már nem is tudom hányszor módosítottam, bár az összes módosítással egyre biztosabb lettem abban, hogy már csak egy hajszálnyira állok a tökéletestől! :))


Harcra fel, a munkaerőpiac vár mindenkit! Csak nehéz megtalálni, hogy pontosan hol is várnak ránk.

Javier Pinola

Foto: Wolfgang Zink / Nürnberger Zeitung

Im Interview zeigte sich Javier Pinola als nachdenklicher Zeitgenosse.

Foto: Wolfgang Zink

schließen

 Az előzőekből tudjuk, hogy Pinola argentin származású balhátvéd, az 1FCN futballistája és egy igazi közönségkedvenc. (bár sokan kérdezik, hogy mikor megy már fodrászhoz? :) Szereti a hátul hosszí fazont a fiú, nem tudom .... )

2005. nyara óta tagja a nürnbergi csapatnak. Pino végigélte a 2007-es kupamámort és a depressziós lecsúszást a másodosztályba.

  

Bizony, 2008-ban megtörtént ez is,  minden szurkoló rettenete, siralmas játékot produkálva, az 1FCN lekerült a II.ligába. 

Természetesen sok profi játékos szerződése csak az első osztályra szól, egy lecsúszott csapathoz (ha a szerződés erre külön nem tér ki) már nem köti semmi sem. Az ilyen esetekben néhány játékos szerződése a végéhez ér, a játékosok, a trénerek és a klubok egyeztethetik egymással az elképzeléseiket. A futballisták esetében érhető a helyzet, komoly munkával felverekedték magukat a profi csapatokhoz, feljutottak a futballcsillagok közelébe, hát nem szívesen szállnának alá. Azt se lehet tudni, mennyi idejük van még a játékra, sérüléssel mindig számolniuk kell. 

Az egyesületeknek egy ilyen lekerülés pedig az erkölcsi veszteségen felül egy nagyon komoly anyagi veszteség. A tv-közvetítések díjai, a reklámok, mind-mind csökkennek, részben megszünnek. A II.osztályú csapatok meccseit már nem közvetíti a televízió, maximum az összefoglalókat. Bár léteznek olyan szerződések is, amelyekkel a focista az alacsonyabb osztályba való lekerülés esetén is a csapat játékosa marad (ahogy a nürnbergi csapatnál erre már példa is volt), de ez többnyire az egyesületnek gondot jelent, mivel a kondiciók változatlanok maradnak, szóval a fizetése a sportolónak marad. Ezzel szemben viszont a bevételek jelentősen (elsősorban tévé-díjak) elmaradnak.  Maradt például 2008-ban jó néhány játékos fizetése és a megfelelő prémiumok, amiket a nyertes meccsek után ki kell fizetnie az egyesületnek....... a II.ligában pedig egy cseppet többször nyert az 1FCN. :) Komoly milliók hiányoztak ....

Ekkor, a lekerülés előtt szóbajött az is, hogy Pinola máshol folytatja a futballkarrierjét .....de Pino maradt. A hiúságát különösen legyezte az, amikor a szurkolók egy nyúlfarknyi  időn belül 20 ezer emailt küldtek el az egyesületnek, amelyben a "Lieblinget" a maradásra kérték.

Pino tehát maradt, és végigharcolt a csapattal egy egész szezont a másodosztályban. Bár akkortájt egy kicsit úgy tűnt, mintha Pinola egyedüli felelősséget érezne a csapat lecsúszásáért, mivel a meccseken egyedül próbálta meg jóvátenni az egészet. Szívét adta a csapatért az biztos, de az akkori edző (Oenning) is fékezgette, hogy tényleg nem csak rajta múlt, múlik az egész. :)

Nemrégiben a Schalke 04 ajánlatán azonban egy kicsit jobban elgondolkodott (néhány szurkoló nehezményezi is a döntésig eltelt kicsit talán hosszabb időt .. :) ) , hiszen a saját bevallása szerint még mindig az egyik álma, hogy a Bajnokok Ligájában játszhasson, de ehhez persze olyan csapat kell, amelyik khhhh az első osztályban ott legfelül az első 2 (vagy 3.) helyen tanyázik, mint pl. a Schalke 04. A többinek csak álom marad a részvétel. ("Ès?! Nincs semmi gond,  idén 2010-ben megnyerjük újra a német kupát, ezzel bekerülünk az Európa Ligába - szólalt meg az előbb mögöttem egy hang, a páromé, az örök optimistáé. :)) Már csak három meccs van hátra, egyik ellenfél a Schalke, a másik a Bayern München, nem probléma ... ":)))

Aztán döntött Pino. Ùjra csak maradt. A döntését megkönnyítette, hogy szeret Nürnbergben élni, jól érzi magát itt a családjával. Szereti a Clubbot. Állítólag a döntés a felesége kezében volt, aki azt mondta, hogy itt szeretne maradni. :) 

Javier Pinolával a napokban készült egy interjú a Nürnberger Zeitungban: "Eigentlich bin ich ja ganz lieb" (valójában egész kedves vagyok) címmel. Németül tudók, hajrá! :)

A cikk érinti az idei szezon egyik meccsén történt blamázst, nevezetesen azt, amikor a Bayern-1FCN rangadó alatt Pino kicsit leköpte Schweinsteigert. 

Persze, hogy nem illik köpködni! Főleg egy Schweinit, egy válogatott játékost nem is lehet, ahogy egy Bayern München ellen se lehet a bíróknak fújni, hogy néz az ki? Már a meccs alatt is jól lehetett látni, amikor Schweinsteiger igen helesen belekönyököl Pinola arcába. A játékos a földre is került, de a bíróknak és a partjelzőknek ez valahogy nem tűnt fel..... Schweini provokálta Pinot, egy argentin játékoshoz nem kell sok ütés. A cikkben mesél Pinola az esetről. Háromszor kapta már az arcába Schweini könyökét, majd a negyedik után szólt neki, hogy hagyja abba. Aztán jött az a bizonyos szabadrúgás, amikor Schweini ötödször is az ellenfele arcába "mélyesztette" a könyökét. Immárom nagyon fájdalmasan. Pino robbant. Leköpte Schweinit. 

Riport a meccs után a tévében Schweinsteigerrel. Fel van háborodva. Nyilatkozik. Csak arról amit Pino tett. És ítél. Mert egy Schweini megteheti. Asszongya, az ilyen dolog egyszerűen megengedhetetlen, büntetésre van szükség!! A saját sportszerűtlen játékáról, a könyöklésről egészen véletlenül egy hangot se szól. Meg se említi, fel sem merül a fejében, pedig emberek százezrei látták a közvetítést, akik azt is mondhatják, na ja, miért provokáltad a másikat? Te se voltál kispálya! Kérem szépen egy élő ikont, egy Bundesligaspielert, egy Bayern München sztárt leköpni?!? 

Pinot 4 (!!) mecsre tiltotta el a DFB (Deutsche Fußballbund = Német Futballszövetség)  (3-at el is vesztettünk. :) )

A DFB-ről tudni kell, hogy olyan esetekben is ítélkezhet,  feljelentéseknek utánna járhat, amik esetleg a mérkőzés alatt nem kerültek orvoslásra, magyarul, amit a bíró nem látott, amik felett nem ítélkezett.

Ebben az esetben a "gonosz-gonosz" Pinola tettét vizsgálták felül, találván őt bűnösnek. Roppant érdekes módon, Schweinsteiger akcióit nem vizsgálták. No comment.

Ezzel a Schweinsteigerrel különben eléggé skizofrén módon állok, mivel egyrészt utálom, mint Bayern München játékost, másrészt szeretem, amikor a német válogatottban játszik. Pontosabban nem csak őt, hanem az egész csapatot. Gyerünk Schweiniiiiiiii!!! De az más. 

Mondtam már? Szeretem a focit. :) 

Történetek a foci házatájáról - Javier Pinola, az argentin kedvenc

A hapsit nagyon lehet kedvelni. A küzdeni vágyása, a játéka teszi roppant szimpatikussá az argentin származású balhátvédet. Meg persze az, hogy Clubberer, azaz, az 1FC Nürnberg játékosa. ;) Pino a Nürnberg rajongóinak már régóta az egyik nagy-nagy kedvence. Szimpatikus ember, aki egy picit talán robbanékony, de istenem, milyen legyen egy argentin játékos?! 

Az 1FCN évekkel ezelőtt első ligásként, de érezhető problémákkal küzdött. Nagynevű csapatok szeretik elcsippenteni a konkurrens klubbok kiválóságait, ekkor éppen a Schalke 04 vetett szemet Pinolára. Az elcsippentéshez hozzátenném, hogy benne élenjár az általam nagyon utált Bayern München, ahol a sportvezetés szinte sportot űzött az elsőligás csapatok legjobb játékosainak megvásárlásaiból, kvázi ezzel gyengítve a konkurrenciát. Tehetséges focistákat vásároltak "el", akiket aztán a kispadon, vagy csak a lelátókon tartogattak, mivel a saját nagy sztárjátékosaik mellett nem volt rájuk igazán igény, nem kerültek be a csapatba. A lényeg viszont az volt, hogy másnál nehogy erősítsék a mezönyt. A BM-nél elég pénz áll a rendelkezésre, így nem nehéz a dolguk, simán össze tudnak vásárolni egy Übermanschaftot. Az más kérdés, hogy pont ezért utálják is őket elegen. Közéjük tartozom. A Bayern nekem az arroganciát, a túltengő önbizalmat testesíti meg. Nem véletlen, hogy Arroganc arénának hívjuk sokan az Allianz arénájukat. Hogy lehet kérem 30 millió eurót kifizetni egy Gomezért?! Akkortájt az 1FCN egész éves (játékosokra kiadható) kerete 2 millió euró volt, a Bayerné 100 millió .... el lehet képzelni milyen lehetőségei voltak ennek a két klubnak, sztárjátékosok beszerzéséhez .....

Nem nehéz megérteni mitől játszik erős futballt a sztárjátékosokkal teletűzdelt Bayern München és mitől teljesít néha alul-felül a Nürnberg, amivel biztosítják a drámát az 1FCN szukolók életében. A csapat harmónikus teljesítményt mutat a meglepetések terén, például nagyon jók a "Hogyan repítsük a mennyekbe, majd a rövid eufória után hogyan taszítsuk a pokolba a szurkolóinkat?" játékban. :) Szinte verhetetlenek! Ezért mondom, egy 1FCN szurkoló élete drámai! Soha nem tudni hol fog landolni a csapat. Nyerünk? Vesztünk? Senki nem tudja. Milyen unalmas egy Bayern szurkoló élete, semmi izgalom, állandóan csak nyernek. 

De bezzeg egy Clubberer élete más! A nagy érzelmek, a mennybemenetelek (mint pl. 2007-ben a német kupa megnyerése) és a pokoljárások (rögtön 2008-ban, a 2007-es kupagyőzelmet követő évben közvetlenül sutty, lecsúszás a második osztályba :) ) mellett lehetőségük nyílik a II.osztályban a korábbi nagy stadionok (Schalke, Bayern ...stb) után majdhogynem kis falucsapatok lelátóin üldögölni, olyan klubbokhoz elkisérni az imádott 1FCN-t, amelyek még a navi rendszerében se szerepelnek! :) Na, és innen felemelkedni kérem, ez maga a gyönyörűség!
Aztán jöhetnek az örömkönnyek, a libabőrös együtthömpölygés a szurkolókkal, a szárnyalás és sírva ordítás: Nie mehr zweite Liga!! (soha többé második liga!)  Na ezekért a percekért érdemes Clubberernek lenni! :)
Mielőtt visszatérnék Pinolára, mutatok néhány képet 2007-ből, a nevezetes napról, amikor a Kupagyőztes csapat visszaérkezett a városba. A város főterén hatalmas ovációval várta őket több százezer ember, fenomenális volt a hangulat.

 

 

 

 

A Polgármesteri Hivatalban került kiállításra a kupa, azaz a "Pokal". A falakon szenzációs felvételek az összegyűlt, a csapatot, és Hans Meier-t, az akkori edzőt ünneplő emberekről. Természetesen polók is készültek, a mucin is egy ilyen van. Felsorolva az évszámok, amikor a csapat elnyerte a német kupát.

Kupagyőzelmek: 2007, 1962, 1939, 1935

 Már a döntő meccs előtt is kapható volt egy T-Shirt, amelynek felirata szerint, megyünk Berlinbe!!! :)

 

Oppsz, szokás szerint megint messze eltértem a tárgytól! :)) Javier Pinolát ezennel átcsúsztatom a következő bejegyzésembe.

Ez is Bundesliga ! /a foci vicces oldala/

A focit véresen komolyan veszik kérem mások is! Néha túlzottan is, sőt annyira komolyan, hogy az eredmény nem más, mint egy, már-már kabaréba illő jelenet. A német első liga házatájáról mindig jó kis történeteket hallani, a legújabb a kedvencem.  Szerintem egy gyöngyszem.  

A történet a Borussia Dortmund és gelsenkircheni Schalke 04 csapatokkal kapcsolatos.  

A két csapatot régi utálat köti össze, a Fradi-Ùjpest "szerelemmel" és "összetartással" tudnám jellemezni.

  

A renkívüli havazás miatt megsérült a Schalke 04 stadion lelátójának a teteje, sürgős javításra volt szükség. A veszély elhárítására megrendelt dortmundi vállalkozó az embereivel mindent megtett, kijavította a tetőt. Viszont, mielőtt elmentek, az egyik dolgozó nem volt rest és egy Borussia Dortmund zászlót tűzött ki a Schalke 04 stadionjának tetejére. A dologból óriási botrány kerekedett.

Az eredmények: a dolgozót azonnali hatállyal elbocsátották a cég alkalmazásából. Gelsenkirchen város döntése alapján tilalmat rendeltek el, a pali nem léphet be a városba.

Nem hittem el, azt gondoltam viccelnek, de nem. Ez halál komoly, a tett nem más, mint egyfajta felségsértés, súlyos büntetést követelt.

A helyi (nürnbergi) rádióban kellő szörnyűlködéssel kommentálták a hírt. Megpróbálták vázolni a helyzetet, mi lenne akkor, ha netalántán a nürnbergi 1FC stadionjára valaki kitűzné a Greuther Fürth (ellenség!!!!! ) zászlóját?!??! Borzalmas, istenkáromlás! 

Azóta egy dortmundi hotel felajánlásáról hallottam, amely szeretné megajándékozni a bátor (?) embert. Ingyensört ajánlott fel a részére, egy egész évre! A hapsi eddig még nem jelentkezett, úgy tűnik szégyelli magát a tettéért. 

Most nem ezért, vagy azért, de szerintem ez csak poén volt, annak szánta ő is, nem lehet, nem lenne szabad, hogy a tettét ennyire komolyan vegyék. Persze erről például életem párjának nagyon is más a véleménye. Szerinte ilyennel nem lehet viccelni! Hogy egy Borussia Dortmund zászló a Schalke stadionján?!??! Ez egy borzalmas tett, ilyenre nincs bocsánat!  :))) Na ja, a férfiak persze, hogy másként látják, hiszen érzékenyebbek mindenre ami focival kezdődik. :)

BUÈK!

Mindenkinek, szeretettel! Boldogabbat, gazdagabbat, eredményesebbet!

aboutpixel.de / © Ronald Leine

Kezdők a konyhában 2. - a marcipános süti

Soha többé! Amúgy is kezdtem már megijedni a sikereimtől, ugyanis jó néhány ételt sikerült jól elkészítenem, és ez az eredményesség egyáltalán nem jellemző rám. De végre kifogtam néhány olyan receptet is, amelyek értelmezése még úgy ahogy ment, de a hamik elkészítése után végre újra elhangozhatott a számból a megnyugtató, a régi időket idéző mondat:  

"Mondom én, hogy teljesen felesleges próbálkoznom, nem  nekem való ez a főzöcske!"  - és a falatok elegáns mozdulattal landoltak a kukában. Megnyugodtam. :)

Előrebocsátom, a hiba nem a receptek készítőjében van, hanem az én készülékemben. A célom a félrement próbálkozások bemutatásával nem más, mint a többi hozzám hasonló amatör konyhatündér bátorítása, az elszenvedett tapasztalatok megosztása. 

Bemutatom mi is történt a tervezett marcipáncsillaggal

A marcipáncsillag receptjét innen vettem. Betartva a nem túl bonyolult leírást (aminek persze örültem), már az elején megállapítottam, hogy valami nem stimmül. A massza rendkívűl neveletlenül viselkedett. Kezelhetetlen volt és irányíthatatlan. Irányíthatatlan, mert soha nem arra kanyarodott amerre én akartam. 

Ragadt, tapadt, szétesett. A recepthez tartozó 10 dkg liszt se tette könnyebbé a dolgomat, a trutyi tapadt továbbra is. Porcukrot is tettem bele, de úgy vettem észre, valami olyan mennyiségre lenne szükség belőle, ami nem lehet normális. Az elején naívan megpróbáltam a csillagformás kiszúrást, de reménytelen volt. A képeken jól látszik, milyen nehéz lehetett a masszát eltávolítani a kredenc tetejéről.

 

Feladva a csillagozást, kis golyókat gyurmáztam a kezemmel, aztán kilapítva ráfektettem őket a sütőpapírra. Nem tűntek lelkesnek. Mindegy, a cél előtt ne adjuk fel, megsütöttem őket. Izzadtak, de én könnyeknek láttam a cseppeket, sírt a marcipán. Siratta a fiatalságát, az életét, ami ily csúfosan kell, hogy végetérjen. A korábbi terveknek, álmoknak végeszakadt, ezt tudta jól. A csillagról és az est fénypontjáról szőtt elképzelései megsemmisültek már akkor, amikor a kezembe vettem. 

Szegény marcipán! Nem kellett volna találkoznia velem, de ezt már sajnos nem tudom jóvátenni ...

Olyanok lettek mint a cipőtalp. Az ízüket nem tudnám jellemezni, mert nem volt. A dolog pikantériája a fájdalmas sütést követő főzöcske a bajor tévében. Egy híres szakácsnő éppen marcipános sütit sütött a kamerák előtt és kb. 2-szer ismételte meg, hogy csak lisztet ne!! Nem szabad lisztet adni a masszához, mert azzal meggyilkoljuk. Kizárólag csak porcukorral lehett lazítani a masszát, lisztet a közelébe se szabad engedni.

Mondta ő, minekután több mint 10 dkg liszttel halálra ítéltem 300 dkg marcipánt.

Kivégeztem a masszát akaratomon kivül. Elnézést kérek tőletek soha meg nem születhetett marcipán szívecskék! :) 

A recept tulajdonosától is elnézést kérek, ő csak jót akart és örömet szerezni a recept megosztásával!