Az orvosnál

Természetesen Bajorországban 2 hetes pünkösdi szünet van, a dokinénim június 7-ig szabin, a közelben rendelő szakorvosok szintén szabin, vagy éppen úgy tele, hogy esély se volt arra, hogy valamelyikhez eljuthassak. Aztán sikerült időpontot kapnom egy, a dokim helyettesítését is ellátó szakorvosnál. Rettegtem. (Tudom, már legalább háromszor írtam le ezt a kifejezést, de ez a legkifejezőbb az akkori állapotomra. A sima félelemtől már messze jártam.) 

Iszonyú volt a várakozás, a vizsgálat alatt a "jézusom, mit láthat, mit tud megállapítani ....", de valahogy akkor is bíztam a saját teóriámban. Ugye azt nem lehetett "elképzelnem", hogy minden rendben van, mert nem volt minden rendben, ennek megvolt a megfelelő "materializálódott" formája, de arra, hogy az mi és miért, arra volt a tökéletes elképzelésem. Az általam ismeretlen dokinéni egyrészt nem is volt túl szimpatikus, másodszor ki is hallatszott amit az asszisztensnője rólam mondott (az adatok felvételekor elmondtam neki, hogy nagyon félek, mert az interneten .......blablabla) és erre a dokinő értetlenkedése (jó vicc, az interneten néznek utána, milyen hülyeség, kiváncsi lennék hány szakorvos van online, aki választ adhat, meg különben is, .....blablabla,) hát mit mondjak, már ilyen "hüleként" elkönyveltnek hívtak be a pokolba. :)  A dokinő, aki 2-szer is kihangsúlyozta, hogy ő csak helyettesíti az én orvosomat (ilyenkor én persze mindig elnézést kértem a zavarásért :))) ), érezhető volt, hogy haladni szerette. Nagyjából figyelt, de inkább bele volt merülve a kartonomba, amit korábban a szerintem ránézésre 16 éves asszisztensnője állított ki a velem folytatott 3 perces beszélgetés kapcsán. Ùgy voltam vele, hogy majd inkább a doktonőnek elmondom az egészet, mert hülyeség dátumokat, meg akkor mit észleltemet elmesélni kétszer. Az asszisztensnek a fő pontokat említettem, a dokinőnek pedig szerettem volna a bekezdéseket is. :) 

Márpedig eleinte úgy tűnt, nem fogja hagyni, igyekezett volna, na nézzük akkor meg ..., de én nem hagytam magam. Előadtam a teóriámat, mutattam a hozzá tartozó feljegyzéseimet és kezdte érdekelni.

Jóvannna, most már nem  húzom tovább, megmondom ki a gyilkos!

A dokinő véleménye: igazság lehet az elképzelésemben, úgy lesz ahogy gondoltam. Semmi gyanusat nem lát, semmi nem indokolná azt, hogy kórházba küldjön. A dolog teljesen normális, előidézője a stressz, az elmúlt időszakban átélt problémák. 

Azt nem mondom, hogy teljesen megkönnyebültem, csak annyi volt tuti, hogy nem vagyok halálos beteg. Ès ne tudjátok meg micsoda felemelő érzés! :)) A héten pénteken kell még felhívnom egy eredményért, de úgy érzem nem lesz gond, mivel az eredeti problémám a (már megint gyüvök a teóriámmal, de ez van :) ) a teóriámnak megfelelően a múlt hét vasárnapján el is múlt. Azóta persze még nem nyugodtam le teljesen, állandó izgalommal figyelem, ellenőrzöm magamat, kicsit azért izgulva, nehogy újra az legyen. 

Pár napja furán köhögök. :)))) Ùgy döntöttem nem nézek utána a neten! :))

Ìgértem azt is, hogy elmesélem kihez fordultam még segítségért. Meg fogom tenni. De ez már egy külön történet. Az illetőnek is (még) tartozom ennek a megírásával. ;)