Namost, Anyóspajti (aki egy tüneményes, igazi szeretetreméltó hölgy) a nürnbergi szinháznál dolgozik, ismeri a zenefüggésemet. Neki köszönhettem már jegyeket a My Fair Lady és a Show Boat musicalokra, újabb meglepetéssel várt. Tavaly karácsonykor megpendítette a közelgő évad terveit, így a Rocky Horrort is.
- Ugye Andrea, téged érdekelne a Rocky? - szólt az ártatlan kérdés
Ha jól emlékszem, két-három tánclépéssel és jó néhány artikulálatlan juhhhézással válaszoltam meg a naiv kérdést. A felajánlott jegyek hallatán indiánüvöltéssel zártam a különben egészen nornális párbeszédet. Yeeeesss!!! - és ha jól emlékszem csacsacsázni kezdtem a plüssmacival.
Aztán rögvest felmerült a kellemetlen kérdés: na de kivel menjek színházba?
Félve néztem Apusra, ....de már láttam, hogy rázza a fejét, neeem, ő aztán nem. Oda nem. Ezt nem kívánhatom tőle. Ezt tényleg nem. Sok minden hülyeségre kapható, akár még Bécsig is eljön velem James Hunter koncertre, táncol velem asztalon, de a Rocky Horror Picture Showt ....... bitte, aber tényleg ne ...
Nem is reméltem, hogy a kisfiam, aki mindenben a Nagy Fehér Szikla, az ApaIsten szavát issza, annak leghülyébb ötletét is a magáénak érzi, az összes zenei, izlésbeli kérdésben velem szemben kizárólag és csakis Apukát támogatja, na ez a gyerek, az én kis tutukám, a rettegett "neeem, engem se érdekel" válasz helyett, csak a vállát vonogatta és szinte látszott rajta, hogy kivételesen nem követi Papchent, de nem ám! Győztem kérem szépen! A színház, a zene iránti szeretetemmel megfertőztem a mucit, aki hála ég kiváncsi lett az előadásra. Azt mondta, eljön velem.
Februárban volt a főpróba. Ekkor láttuk Rockyt előszőr és szerettünk bele. Fantasztikus előadás és szinészek. A jelenetek néha, na hogy is mondjam, nem kimondottan a 13 éves kisfiamnak valók lennének, de le van ejtve, ő ugyis már egy kis felnőtt. A főpróba akkor is csak főpróba, nekem a végéről hiányzott a mindent elsöprő érzés, a taps, a juhhhuu. Klaus Kusenberg a szinház igazgatója, aki egyben a rendkivül merész darab (merész, mert a nürnbergi színház elsősorban prózai darabokat játszik prózai szinészekkel, a musicalok a szinház közvetlen közelében álló, gyönyörűszép régi épületben tanyázó operaház repertoárjához tartoznak, ráadásul a Rocky Horror elég nehéz darab, igencsak mellé lehet vele nyúlni) rendezője, a próba végén köszönte a nézők szíves részvételét, és közölte, hogy a művészekkel még aznap éjjel folytatják a próbát, mert még nagyon sok vele a teendő.
 |
| Foto: A nürnbergi szinház / Christian Höhn Fotodesign |
Megigézve dumáltuk végig a hazautat, rettenetesen örültem a fantasztikus élménynek, a varázslatos előadásnak és madarat lehett volna velem fogatni, mert a gyerekem hozzám hasonlóan el volt varázsolva. Valami megérintette, amit hétköznapi nevén úgy hívnak: művészet.
Még ezen az éjjelen megszületett az ötletünk, szeretnénk még egyszer megnézni Rockyt.
Május 18-ig kellett várnunk, az előadások telt házzal mentek, nem volt jegy. Főleg nem péntek estére, ahogy szerettük volna. De Anyóspajti (mondom nagyon tündér!) nem véletlenül tegeződik a színészekkel, és főnöke a jegyszedős, ruhatáros személyzetnek, tudta, hogy ezt meg kell oldania. Apropó Klaus Kusenberg az összes premier előtt megkeresi a párom anyukáját, akinek háromszor kell a diri háta mögé köpnie és toi-toi-toi-t kivánnia. Kusenberg úgy tartja, hogy Frau K. (anyós) nélkül nem kezdődhet premier, mert akkor az a darab nem lesz szerencsés. Így volt ez a Rockyval is.
A főpróba alkalmával ajándékba kaptunk egy táskát, amit az előadások alkalmával árusítanak a nézőknek. A táskában megannyi érdekes cucc. Fogalmam se volt a rendeltetésükről, de aztán utánaolvastam a neten, illetve végre-valahára elolvastam a hozzávaló leírást.
Ha! Most már minden világos, azóta kérem profik lettünk!
Már tudjuk, hogy mikor kell előrehajítani a virágszirmokat, a konfettit, a kártyát, mikor kell eldurrantani a levegővel teli zacsit és azt is, hogy miután Frank N. Furter kinyírta a dagi Eddyt, attól kezdve annak neve elhangzásakor pssssszt-vel kell segítenünk eltussolni az ügyet. A legnagyobb geg a darabban a WC-papírok repülése. A nézők komplett rolnikat nem vihetnek be a nézőtérre, de visznek. Ahogy azok a klopapirok repültek! Mint a szélsárkány!
Megrészegültem egy fantasztikus szinésznő, Josephine Köhler tehetségétől. Nő létére elvarázsolt a hölgyemény. Már a darab elején felfigyeltem rá, ugyanis furcsának találtam a földszinti nézőtér jobb első ajtajánál álló "beengedő hölgyet". A kosztümje rendben volt, ilyenje van "Anyukának" (Hofi után szabadon) is. A kis sál is rendben volt. De valahogy túl szép volt az arca, túl rendben volt. Ahogy a haja is. Harmonikázott a megjelenése, mert Anyóspajti is mindig nagyon helyre, de valahogy akkor is túl túl volt. Megböktem a kisfiamat és rámutattam a hölgyeményre.
- Te, André, nem lennék meglepve, ha ott az a néni játszana a darabban!
Pár perccel később a hölgy egy hirtelen mozdulattal bevágta az ajtót, csak úgy durrant. Ugyanebben a másodpercben rászegedődött a reflektor körfénye és kezdődött a varázslat.
Lassan-lassan, a színpadig táncolva szabadult meg a ruhatáros nénik egyenruhájától és ejtett minket ámulatba a fantasztikus "science fiction double feature"-vel.
Hogy ez melyik szám? Ez:
De legyen már valami a "mi", a saját nürnbergi Rockynkból is:
Én (őrült tyúk) a többi nálam fiatalabb és sok-sok lényegesen idősebb nézővel együtt dobáltam a cuccot, a WC-papírral egyetemben, és vihogtam-vihogtam, tapsoltam, énekeltem és azt kivántam, ez az este soha ne múljon el. Mindörökké színház, mindörökké szerelem.
A legnagyobb örömöm, hogy a kisfiam ismét szeretne színházba menni. Nem muszáj a Rockynak lenni, mást is szívesen megnézne.
Azt hiszem ez győzelem. Elértem valamit. A művészetek közelébe került. Hát van ennél klasszabb dolog?
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése