Akar a fene!

Drezdába menni. Úgy értem a Herr Főnökkel. Mert vele igazi büntetés lenne. 3 órás út fel Drezdába, ott blablablabla majd valamikor visszatérés. 8-10 órás kirándulás, köszönöm nem. 
Az autója vadi új, minden elektronyos, meg hangvezérlésű benne, állatira élvezi (nem mondja, de tuti), én pedig nem vagyok kiváncsi a 600 lóerős járműre, az iszonyatos gyorsulásokra, a kanyarokra. Tudom hogy vezet, eddig is féltem, mert az enyémtől khmm jóval eltérő a stílusa. Egy ilyen új szupercsodában ötször jobban félnék, mert én se lennék különb, biztosan meg kívánnám mutatni a közönségemnek, a benne ülőknek, mennyire harap a gép és mi mindent tud. És, természetesen még mindig csak 7 litert fogyaszt! :-) Ezen a fogyasztásos mizérián be szoktam pöccenni, mert egyszerűen nem tudom megérteni, hogy emberek, akik tele vannak zsozsóval, megvehetik akármelyik XXXL kategóriás szuperverdát, olyan arckifejezéssel, mintha az életük múlna rajta, drámai hangon és elhomályosuló szemekkel közlik, csak 7,4 liter a fogyasztása! Akkor is, ha mind a négy kerék megy (vagy meghajtott? :-) Basszus, hát neked miért nem mindegy? Akkor mi lenne, ha 8,429 litert csócsálna be 100 km-en, mondd mi? Visszavinnéd a szalonba és váltanál havibérletet buszra? Áh!

Szóval új a chefe verdája és nekem járt volna osztályrészemül (büntetésül) a holnapi Drezdai út. 
Isten bizony kivert a víz, amikor közölte, hogy holnap megy oda és jobb keze mutatóujjával váratlanul rám mutatott: És te, Andrea jössz velem.
Nem vagyok jó színész, de nem is akarok színészkedni, ezért nem sokáig tököltem azon, hogy hogy mondjam és milyen szavakat használjak.
- Neeeeeein, bitte neiiiin! - és úgy érzem magyarázatként elég volt a képemre írt kétségbeesés. 
Kicsit kérette magát, de győztem. Tudod én telefonon keresztül is tolmácsolni, nem lesz gond. 

A múlt héten már volt egy utam Herr Főnökkel az új státusszimbólumában, markolásztam néha az ülés szélét. Nem volt veszélyes, mert nem egy vadorzó, de szokatlan. A telefonálásos akciója röhögésbe fulladt, a következő miatt. Ráhajolt a kormánykerékre, amin több bizbasz van mint amit auf einen Blick fel lehet fogni, majd szépen tagoltan közölte a kormánnyal (micsinájjak, tisztára így néz ki, mintha a kormánnyal és az ablakkal beszélgetne), hogy "Telefonkönyv".
A fedélzeti komputer pofás kis kijelzőjén egyből megjelent a Telefonkönyv, majd a kormány, bájos női hangja visszakérdezett, bár az is lehet, hogy csak mondta.
"Telefonkönyv"
Herr Főnök közölte a nevét a felhívandónak. 
A kormánykerék (de hülyén hangzik, de nekem tetszik ) visszakérdezett.
"Az irodai, vagy a mobilszámát?"
Ha! Eddig jutottunk a műveletben. A főnök tőlem más várt. Teljesen mást. Leesett állat, kimeredt szemeket,  bugyuta arckifejezést ... de nem ezt kapta. 
Én kinevettem. Elővettem a telefonomat (ami természetesen szintén nem az enyém, hanem a cégé, de ezt kértem, így ezt kaptam) és ugyan ezt a kunsztot bemutattam vele.
A kis beszélője (szintén aranyos néni hang, sőt a nevemet is tudja, azon szokott szólítani) megkérdezte, hogy az illető melyik telefonját hívja fel nekem. Áh, tudod mit Sziri (ez a neve a kis dögnek) írj egy emailt Minta Lajosnak. 
A főnökömhöz fordultam és negédesen mosolyogva, a szívébe döftem a tőrt. 
"Hát ezért kár volt ám egy egész autót megvenni, látja, tud ilyet a mobiltelefonom is! Sőt, emailt is ír! "
A főnöknek van humora (ami tényleg szenzációs, imádom, imádjuk, eszméletlen jókat tud mondani), így nem sértődött meg. Azóta bárkivel is beszél és az autójára terelődik a beszélgetés, ő egyből közli, hogy sajnos eléggé elhamarkodott döntés volt a tütűt megvennie ... ha tudta volna, hogy a kéz nélküli telefonálásra egy iphone is alkalmas, hát biztosan nem autót vesz, hanem mobiltelefont. Csak későn tudta meg. És jókat vigyorgunk hozzá.

Mindegy, a holnapi Drezdai utat megúsztam. Vigyáznak rám az angyalok. Bár Drezda gyönyörű, fantasztikus város, ismét el szeretnék oda jutni, de nem fél órára egy építkezésre a főnökömmel, hanem mondjuk 2 napra a családommal. Van benne minőségi különbség.

Drezdáról eszembe jutott egy valóban megtörtént story.
Egy nénike kívánt vonatjegyet venni, Lipcsében élő fiát szerette volna meglátogatni. A nemzetközi járatok ablaknál az ügyintéző elkezdte keresni a néninek a menetrendben. Emlékeztek? Anno domino még ezek a vastag könyvecskék voltak a hivatalos menetrendek, lapoztunk bennük lelkesen, próbáltuk értelmezni a kis fekete négyzetet, a kalapácsot, az üres kört és minden egyebet, amivel kiokoskodhattuk, mikor megy a vonat és meddig. 
Szóval nénike vár a válaszra.
A MÁV-os hölgyike forgatja, forgatja a nemzetközi menetrendet.
- ".. és mondja aranyos, biztos, hogy Lipcsében lakik a fia?"
- "persze, hogy biztos, 20 éve ott él" - már voltam kint náluk"
- "nem értem, tényleg lenne ilyen város, hogy Lipcse?"
a nénike kezdett megijedni .... 
Okkal.
A MÁVos néni befejezettnek tekintette az érdeklődést. Megállapította, hogy abba a városba, ahol a néni fia él nem megy vonat és kész.
Ilyen, hogy Lipcse nem szerepel a menetrendben.
Olyan nem. Csak Leipzig.
Csak ezt a mávos kezitcsókolom nem tudta.

Szegény nénike lehet Drezdába se kapott volna jegyet, mert olyan sincs. Csak Dresden. Ahova én holnap juhuuuuu nem megyek a főnökkel!!