A sziklák birodalma

A "Frank Svájc", azaz a "Fränkische Schweiz" egy mesebeli vidék. Tele fákkal, sziklákkal, lélegzetelállító tájakkal, patakokkal, kis folyókkal, barlangokkal, várakkal, várromokkal, történetekkel. Pont ilyennek tudnám elképzelni a tündérek, koboldok és legendák országát. Ráadásul hihetetlen jókat lehet arrafelé enni, jóféle sörük van és nagy-nagy szerencsénkre Nürnbergtől nincs messze.

Sajnos ez a Fränkische Schweiz a motorosok mekkája is egyben. Érthető, ezeken a gyönyörű tájakon élvezet az utazás. De néhány elmebetegnek, önkéntes szervdonornak nem elég a sebesség, belehúz. A múlt vasárnap egy ilyen idióta került el bennünket olyan sebeséggel, hogy még a velünk utazó plüssállat is beleborzongott. Képzeljetek el egy bakonyos szerpentint, ahol egy motoros nyilvessző kilő mögöttetek és előzni kezd a beláthatlan kanyarban. A víz kivert. Megnéztem a rendszámtábláját, nem nürnbergi volt. Pár km arrébb egy szemből érkező autó vezetője az ablakon kinyújtott karjával jelezte nekünk, hogy tyíhó, lassabban. Köszi, gondoltuk biztosan trafipax lesz, erre figyelmeztetett. Aztán párszáz méterrel tovább 2-3 lovas nélküli motor állt az úton és az egyikük velünk, szóval az érkező forgalommal szembefordulva ugyanúgy intett a karjával, ahogyan a korábbi autós. Vigyázz, lassan! És már láttuk is miért. Uramisten, az előbbi nyilvessző feküdt baloldalt az úton, a motorja pár méterrel arrébb. Megismertem a rendszámáról. Körölütte 2-3 ember, egy nő gugolt mellette, beszélt hozzá és próbálta betakarni a balesetes fejét, védeni az erős naptól. Szörnyű volt. Nem álltunk meg, mert volt már segítsége, ráadásul nem is tudtunk volna megállni, nem volt hol. Autóztunk tovább és pár percen belül már meg is jelent a fák fölött a mentőhelikopter. Remélem időben érkeztek, nem lett nagy baj. A motorosnak gyors és százszázalékos felépülést kívánok. Ha ismét motorra fog szállni remélhetőleg ő már többet nem fogja a saját és mások testi épségét kockáztatni. Sajnos a motorosbalesetek száma a Fränkische Schweiz-ban magas. A hétvégén ott mindig történik valami.

Egy pár infó a tájegységről. Itt lehet ugrani, száraz lesz. :-) Kb. 160 millió évvel ezelőtt Délnémetország wasser alatt állt, egy azóta már eltűnt, visszahúzódott tenger víze alatt. A rendszeres földkéregmozgások következtében közetek rakódtak le a tenger aljára, majd ezek a közetrétegek egymásra rakódva, elmozdulva ..... áh, neee. Mivel ezt a mészkős, meg dolomitos dolgot már anno dominó földrajzból megtanultuk, így most kihagynám, jó? Ugorgyunk, a víz visszahúzódása utánra. Na, szóval állnak a hegyek és a baromi nagy, szépséges és monumentális sziklák. Isten hozott Fränkische Schweiz! 

Vasárnap lévén, naná nem mi vagyunk az egyetlen család azzal a wunderbare ötlettel, hogy gyerünk, menjünk a Fränkische Schweiz-ba ... sajnos. Emberhegyek autóznak velünk egyirányba, a cél azonos. Namost a tömeggel nekem nagy gondjaim vannak, az aurám nem bírja. Bár lehet, hogy ezt fóbiának hívják. A hétvégi látogatásaink alkalmával van amit kihagyunk, méghozzá mindenáron, ez pedig a kis település a Pottenstein. A nyári bobpályája a vizibiciklizős tavacskája és a félelmetes cseppkőbarlangja a borzongatós nevű Teufelshöle (Ördögbarlang) a medvecsontvázzal tényleg szenzációs, de ide nem akkor kell mennünk, amikor turistabuszokkal van tele a parkolója és az összes nürnberg környéki Jürgen, Stefan, Sven, Antje, Gretl' és a femilijük kutyástól is ott toporog.

Gyermeknek múlt vasárnap feladtuk a magas labdát, keressen valamit ezen a részen, ahova elutazhatnánk. Guglikája kiköpte egy kis település nevét: Tüchersfeld. Hmm, ez meg mi lehet. Mi van ott látnivaló? Hát egy múzeum, a Fränkisches Schweiz-Museum, felelte a muci. Páromnak ez már beugrott. Ja, arra már jártam, de biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egésznapos program. A múzeum is mellette levő szikla megtekintése nem fog túl sok időt elrabolni tőlünk ... próbálta kicsit lehűteni az optimizmusunkat. Mindegy, menjünk.
El is mentünk. Jól tettük.
Kicsit izgultunk, ahogy Pottenstein mellett vitt az útunk, az ott parkoló autók látványa sokkoló volt. Nem az autók, hanem a számuk. Hama-hama leszögeztem, ha ne'talántán ugyanez vár ránk Tüchersfeldben, akko' már most mondom, hogy nem megyek be!
És képzeljétek el, Tüchersfeldben rajtunk kivül nem volt senki a múzeumban! A kis településen először is átgurultunk, mert természetesen nem találtuk meg elsőre a múzeumhoz vezető utat. Érthető, azt hittük, hogy arra lesz, amerre sok autó, emberek, stb. A település egyetlen utcáján végiggurulva már jót vigyorogtunk. Két szomszédos ház előtt két konkurrens csapat lobogója. A bauerneké (Bayern München) és a nürnbergi 1.FCN-é. El tudjuk képzelni, milyen klassz lehet a szomszédok viszonya. Ha van egyáltalán. :-)

A településen szinte tapintható a csend, fantasztikus. Ilyet még nem ..., de legalábbis már régen nem tapasztaltam. A múzeum egy bazi nagy szikla tövében található, egy korábbi u.n. Judenhof, azaz zsidóudvar területén. Számomra a múzeum fő érdekesse a régi épületek, amiken keresztül masíroztunk. A régi viseleteket bemutató korabeli házat, sikerült olyan pofásra megcsinálni, hogy képzeletben már be is rendeztem, ottlakásra. 
Az alábbi képen látható épületről van szó.

 

foto: wikipedia / Fränkische Schweiz

Ez pedig a szemben levő épület, ami szintén a múzeum része

Van modern "tácsszkrín" izé is az épületben, amit a fiam addig nyomkodott, amíg véletlenül magyar vonatkozású hírekre nem talált. Szó van benne pusztításról, valami nyilakról .. khmm, inkább hagyjuk. 

A múzeumban a belépőjegyet árusító hölgy udvariasan érdeklődött affelől, hogy honnan értesültünk a múzeumról? Hát mi elmeséltük. 

Sajnos a múzeumnak túlontől kevés a látogatója, az emberek nem ismerik. Javasoltam valami helyi legenda felfedését, esetleg kitalálását. Találjanak már a környéken valami rejtélyes csontvázat, építsék fel köré az elrabolt királylány legendáját, de ha ez nem megy, akkor legyen legalább egy szellem, egy "Weiße Frau", vagy legalábbis egy Margitka (lásd:Zimmer Feri 2. ), ezek tuti tippek. Özönleni fognak a látogatók, mert borzongásra mindenki vágyik. 

A múzeum weboldala: Fränkisches Schweiz-Museum

Aki teheti, látogasson el Tüchersfeldbe és nézze meg ezt a múzeumot, szívből ajánlom!

Vidám élet a várban ... na de addig! :)

De nehogy szomorúságba döntsek másokat is, jöjjön most valami kellemesebb téma! Térjünk vissza a múlt vasárnapig!

A vasárnapi kirándulásunk persze nemcsak lélekgyógyító, simogató volt, hanem vidám, sőt néha röhögésbe fulladó! Bármennyire is ronda a szó, hogy "röhögés" akkor is a legfontosabb. Nevetés, röhögés, e nélkül nincs élet. Szerencsém van, tudok nevetni, és nemcsak másokon, magamon is! 

Egyáltalán nem sértődöm meg, ha a hegymászás közben én maradok legutolsónak a meredeken, a többiek pedig a "csúcson" (unatkozva, rám várva), a nyelvüket rajtam köszörülve, széles mosollyal kérdezik, hogy na? Megy? :)))

- Dehogy megy! - és vigyorgok rajta magam is. 

- Jönnék én gyerekek gyorsabban is, emelném is a lábamat, de nem hagyja! 

- Kämpfen (harcolni) Anyu, kämpfen!  - vigyorog Muci, aki éppen akkor nem Cukorfalat. :)

- Remélem nem hiába teszem meg ezeket a métereket, lesz ott fent a csúcson dupla adag oxigén! 

- Szóval még ma felérsz ide? Csak, hogy érdemes-e még itt sokáig rád várnunk! - ha-ha, kontráz E.

- Jövök én, várjatok! - és egyre inkább feszít a bosszú, a düh, adok én nektek fajankók! :) Akkor is fel fogok menni! :)

- A gondom nem is az, hogy felfelé ilyen nehéz, hanem mi lesz, majd lefelé? - enyhítem a konfliktust, ami azért is jó, mert amíg beszélek, feltünésmentesen meg tudok állni.

- A francnak kellett ezeket a várakat olyan magasra építeni!?

Az elején még vigyorogtam. Menetközben nem mindig. Hegynek fel fenyegetőztem is néha:

- Le ne merj fényképezni! :)

A cél és az útirány: Ruine Neideck = A Neideck-i vár (ami megmaradt belőle, szóval a romok)

Merre van?

A Fränkische Schweizben (a Frank Svájcban) járunk, a frankok egy gyönyörű szép, hegyes-völgyes-kisfolyós meseországában. 

Hatalmas sziklák, középkori várak romjai, cseppkőbarlangok, szép kis régi házak és isssteni pisztrángok a tányéron!

Végre (kicsit ugyan fujtatva), én is megérkeztem a világ tetején. André mögött balra a táj, jobbra a vidék látható.

Szeretem ezeket a régi várakat! Magyart, osztrákot, németet is, mindent. A régi köveket megérintve, körbenézve gondolkodom, milyen lehetett régen az élet ebben a várban? Hogy éltek az emberek? Eddig jutok, tovább nem, mert hallom a nyerítést. A család megtalálta a régi WC-t!. Ezt persze nekem is látnom kell, vigyorogni valóról nem szabad lemaradni. 

Der Aborterker, szóval a "Itt aztán végeszakad mindennek" erkély. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy a várfalra volt kvázi ráakasztva a pottyantós budi. (Kerestem a régi fényképek között, de nem találtam rá, pedig az egyik skanzenben fotóztam már egy ilyet. )  A végtermék lefelé szabadon távozik. A páciens a letolt gatyóval ott ül a várfalra akasztott kifelé lógó rötyiben és alatta a végtelen. A képen csak a "lőrés" látszik, még azon túl, hátrefelé állt (?), feküdt (?), lógott (?) a korabeli WC. Azt hiszem meggondolnám a dolgot. Nagyon. 

Ùjabb vigyorgás a következő információs táblánál, ami a vár lakóinak vízellátásáról, és a ciszternáról tudósít.  

A korabeli időkben a víz nemcsak az ostromok allatt játszott fontos szerepet, hanem  nagyon fontos volt a mosakodáshoz is (tehár tisztálkodtak is a népek) és a főzéshez. 

A várban élő emberek, kivétel nélkül, túlnyomórészt bort ittak majd később sört! Csak az ostromok idején ittak vizet! :))) Vidám élet lehetett arrafelé, ha folyt a bor, a sör! A részegség csak a harcok idején lehetett egy hangyányit problémás, kénytelenek voltak vizet inni szegények. Vagy ki tudja? Lehet, csak vizezték a bort! :)

készül a panorámakép a szupertelefonnal

Aztán lejöttünk a meredeken. Ùgy történt, ahogy megjósoltam. Született soproni lányként,  kellő tapasztalatokra tettem szert a Lővérekben való kirándulások során, ahogy azt is tudom, fáramászni dettó: felfelé könnyebb. De lejönni a fárol, az a kunszt! Az az ág, amelyik felfelé nagy segítséget jelentett, a lefelelé haladásnál már egyáltalán nincs jó helyen, lábbal már nem érhető el. :))   Lefelé sokkal rosszabb. 

Az egész turnénk ideje alatt kínosan ügyeltem arra, hogy a szintén éppen arra kirándulgató embereknek ne tűnjön fel, az alkalomra (hegyimenet, erdő) remekül kiválasztott 3-4 cm-es sarkú bokacsizmám. :)) Nem kívántam közröhej tárgyává válni. Látjátok? Nem kell nekem az ég büntetése, ki tudok én egyedül is cseszni magammal! Ùgy fájt benne a lábam, hogy ihajj!

Jelentem, jó a kedvem! Különösebb okom pedig nem lenne rá, sőt...de mégis! 

Ezek a fák ott a Fränkische Schweiz-ban, a titkos szerükkel, kisugárzásukkal, szeretetükkel begyógyították a sebeimet! Biztos vagyok benne, hogy nektek is élnek, léteznek a közeletekben ilyen varázsfák! Csak ki kell menni hozzájuk és szeretni őket! Meghálálják, többszörösen adják vissza a szeretetet, a kedves gondolatokat. Örülnek mindegyikünknek, hiszen összetartozunk. Mi és a fák, a kövek, a moha, a víz .... részesei vagyunk a természetnek, rokonok.