Egyedül a városban

kép: aboutpixel.de / Tim Becker

Hát nehogy azt higyjétek, hogy vicces volt! Egyáltalán nem.

Azt hittem, hogy a kisfiammal és a párommal közösen végrehajtott belvárosbeli shoppingolások kizárólag vérnyomáskarbantartásra valók -bár a le-fel futkározó szisztolés értékeim miatt nekem nem igazán ajánlottak :) -, másra nem. Hát tévedtem. Másra is jók. Nevetni, hülyülni, együtt lenni. De ezt csak tegnap óta tudom. 

Eleinte örültem annak, hogy végre nyugalom van, a gyerek anyóspajtinál, a páromnak estig terminjei, juhuu, szabad a vásár! Néhány dologra már feltétlenül szükségem volt, ezért muszáj volt bemennem a belvárosba.  Előre élveztem és kóstolgattam a közeledő élmény ízét: istenem, talpig nyugalomban garázdálkodhatok az áruházban és senki nem fog izgatni 10 perc után az ebből nekem elég vannal és nem fognak megőrjíteni az éhes vagyokkal, meg a nem értem, de ebben az áruházban 10 perc után úgy kapar a torkom, ha perceken belül nem ihatok valamit, nekem végemmel. De nem ám!! Nyugi lesz és jóság!

Ennyit az elméletről.

A gyakorlatban másként nézett ki. Már elhagyatva léptem át a szentély kapuját. Majd mindenki nekem is jött. Megfigyeltem, rendszerint akkor szoktam ilyen láthatatlanná válni mások számára, amikor leértékelve érzem magam, és a magabiztosságom nem viszem magamnal.

Amíg kint a hüssön elkelt, addigra az áruház melegében oltárian sok lett a pulcsim és a kis kabátkám. Kézre, nyakba akasztva, megspékelve a kézitáskával, egyre nehezebbé vált a lavírozás a sorok között.  Ha legalább a kisfiam ott lett volna, hogy várjál Mucikám, fogd meg ezt egy kicsit! ..... de nem. Kiszolgáltatva a ruhaosztály klímarendszerének, annak kénye-kedvének, hát szenvedtem.

A legszörnyűbb az volt, hogy nem volt egy fia ember se, akihez szólhattam volna. Nem volt senki, akinek meglengethettem volna a "Leo-Look"-ban készült nagyestélyit, vagy az iszonyat pávatollas tangabugyit, hogy ezt figyeld!  Nem vigyorgott senki vissza rám.  :( 

Nem kommentálta senki a hatvalagnyi blúz mennyiségét és kinézetét, amikkel bevonultam a próbafülkébe, nem is segített. De legfőképpen nem volt senki, aki megerősített volna a véleményeimben, hogy huuu ez nagyon randa, ezt le is veszem, huuu ez akkora mint egy sátor és legfőképpen ott álltam egyszem humor nélkül. 

Csak egyetlen egy ember, egy frank nénike  szólított meg a pizsamáknál, de engem az idős emberek amúgy is mindig megtalálnak, hozzám mindig szól valamelyikük.   A néni elmesélte, hogy kórházba készül négy napra és erre kell neki pizsama, bár gondja van, mert azt nem tudja eltűrni amelyik ujjatlan, de azt se amelyik újja túl hosszú. Nem is tudja mit tegyen, szerintem melyiket válassza?  Igaz, van még 2 csodálatosan szép hálóingje, még az édesanyjáé volt, aki 1976-ban meghalt, mégis megvan mind a 2 és hibátlanok,  szépek.

Nem hagyhattam ott szegényt, segítettem neki a válogatásban. Átvettem vele egy pár pizsit, de ennek a találkozásnak is végeszakadt, ismét ott álltam elhagyatva a bugyik, zoknik, gatyák és blúzok rengetegében.

De jó lenne, ha itt lennének a fiúk.., vagy legalább az egyik Morgó! Milyen jó, istenem mennyivel másabb velük itt lenni, mint egyedül. :(

20 percig álltam döntésképtelenűl a sálak előtt, a színeken tökörészve. Mégiscsak halványkék, vagy sötétkék legyen? Vagy az a vajszínű? Végre senki nem fogta a fejét és türelmetlenkedett, de ebben az egyedülis állapotomban már ez a fajta szabadság se vigasztalt.  

Aztán felfigyeltem valamire. Kapart a torkom! Kiszáradt! :) Jé, ezt ismerem, ezzel a dumával szoktak kihozni a sodromból a fiúk!  De tényleg, most nekem is. 

Úgy éreztem már csak perceim vannak hátra, mint Zrínyi rohantam ki az áruházból és rontottam be a vele szemben levő kávéházba. Az a 3 dl-es almafröccs (1,60 euro) az életemet mentette meg. A poharat a kezemben szorongatva lehuppantam egy üres asztalhoz és elmerültem a buborékokban. Azt hiszitek egy hajtásra ki tudtam inni? Nem! Egyrészt  nehéz volt nyelnem, mivel a torkom el volt "dugulva" a szárazságtól, másrészt a letyek túl hideg volt. 

Aztán hazametróztam. Rosszkedvűen, egyedül. Este a megbeszélései után felhívott apus. Vidáman érdeklődött aziránt, hogy sikerült-e már kijönnöm az áruházból és ugye nem felejtettem el mindent felpróbálni! :) Meglepődötten fogadta a hírt, miszerint nem volt jó egyedül, nélkülük.

A társas magány is rossz lehet, de én mondom nektek, az egyedüli magány rettenetes! :)

Shopping

Bezzeg ha én vagyok a kísérő!

Felépítem a koncepciót, mire van szükségük a fiúknak és azok hol kaphatóak. Sőt! Tisztességgel asszisztálok, egy kanyi hang nélkül a 300. fürdőgatya felpróbálásához. Hozom-viszem a darabokat, felakasztok, leakasztok összezárt szájjal.

A szorosan összezárt szájra szükség van (csak rontanám a bulit :) ), ugyanis megjegyzés, dünnyögés, morgolódás végigkíséri az egészet. A különben angyali türelmű és modorú párom, aki még a hangját se emeli fel soha, egy ilyen bevásárlásos akció alatt egyre inkább elveszíti a türelmét és úri modorát.  Az idő múlásával már nagyon dühös mondatokat hallani a próbafülkéből. Miszerint minden és mindenki hibás. A " hogyaza" gatya, amelyiknek nem lehet kigombolni az elejét, a hülye selejtes póló, amelyik nem akar megvállni az akasztójától, a hosszabb a rövidebb rövidnadrág és az öszes tökkelütött, amelyik hagyja magát rávenni egy nem normális, több órás áruházlátogatásra. :)))

Amikor a türelem cérnája elszakad (figyelem, itt nagyon fontos az összezárt szám, ami persze már nyílóban ) kezdődik a végső rész:

"Kész. Nem kell nekem semmi. Mindenem van, innen most rögtön kimegyünk!" - így a hímnemű kórus

"Oké, de úszóbugyi nélkül kicsit hülyén fogsz kinézni a Balatonon a reckenő hőségben.!"  - próbálkozom szelíd meggyőzéssel

Férfi ezen láthatóan elmereng, majd a gondolatot tett követi. Egyszerúen leemel egy fürdőgatyeszt a sok közül és közli, hogy ez jó, ezt visszük! :)))

Tanulság: nem szabad utolsó pillanatra hagyni olyan nagybevásárlásokat, amik az össszes létezö alsó- és felsőruházatra kiterjednek és amik rádásásul az egész családot érintik. Iszonyat.

Igen ez a tanulság, tudjuk jól! Csak azt nem értjük, mi a francért csináljuk akkor is másképp már évek óta?!?Akár karácsony, akár nyár, akár elsőáldozás, mi mindig a legutolsó napon megyünk vásárolni és olyankor persze már nemcsak egy ing hiányzik, hanem MINDEN! :))

Shopping

Ha írni még nem is, de olvasni már jobban megy.
Találtam már egy ismerőst, aki szintén errefelé "blogozik", ott el voltam egy darabig. :)

Jövő héten indulunk nyaralni és szinte pánikba estem, mert még annyi minden hiányzik, a gumimatractól kezdve a balatoni fényeket kecsesen visszaverö csingilingiig, egyszóval minden!

Erre fel ma 3 és fél órát töltöttem el az egyik áruházban vásárlással! Erre egy férfi se lenne képes!! Bizony, ezt a tézisemet a pénztárosnö megerősítette. :)
Mind nagyon hasznos darab, mindre szükség volt, az előnyeiket és szükségességüket mindegyiknek meg tudom magyarázni, ebben nagyon jó vagyok!
Derekas munkát végeztem. Èletem parja is megdícsért, kellemesen csalódott bennem, ugyanis ő csak az áruházban eltöltött időre koncentrált, és abból vont le (hála isten nagyon helytelenül ;) ) a számla végösszegét saccolva rossz következtetést.

Egyszerüen imádok vásárolni, ruhákat próbálgatni, közben nem érzek se éhséget, se szomjúságot, se fáradságot.  Vagyis dehogynem! Sokszor fáraszt a párom és főleg a kisfiam, meg tudok őrülni velük a közös bevetéseken. Durván 20 másodpercenkként mormogják: meddig akarsz még itt maradni? Ezt nem kell felpróbálni, ez passzol tuti, ezt visszük! Már 20 perce itt keringüng, elég volt már! èhesek vagyunk, szomjasak vagyunk ... eh!

Tuti valamilyen kábítószert fújnak az áruházak légterébe, ettől lesz élvezhető, sőt! Ókor-ókor egyszerűen isssteni dolog a shoppingolás! Ez persze csak nőkön ható szer, a férfiak szaglása amúgy se túl jó. (szándékosan nem írtam, hogy nem fejlett :) )