Folytatva a magyarországi ügyintézéseink sorát, következzen most egy gyöngyszem. A helyszín: népességnyilvántartási osztály
A győri okmányiroda káoszában, az embertömeg összevisszaságában, háromszori sorbanállás után "máris" sikerült beadnom az útlevéligénylésemet, a lakcimkártya módosításával egyetemben. A történet itt olvasható: Ügyintézés Magyarországon 1 Az útlevelemet érvénytelenítették, a személyi igazolványomat elvették. Mindenféle létezést bizonyító okirat nélkül maradtam a világban. (De ez akkor még nem tudatosult bennem, mivel a jelentőségére csak pár órával később derült fény az OTP-nél. Na, akkor kezdtem szentségelni.)
Már csak a címeket kellett elintéznünk:
A címváltozással kapcsolatosan az önkormányzat egy másik osztályára kellett beballagnunk, ahova természetesen nem lehetett egyből bejutni, a folyosón kellett várakoznunk. A "kérjük ne kopogjon'" feliratot tiszteletben tartva, jólnevelten várakozásnak indultunk a folyosón. Az összes, szomszédos, illetve szembelevő iroda ajtaja folyamatos mozgásban volt. Ügyintézők, az osztályok dolgozói jöttek ki-be, csak a mi ajtónk maradt csukva. Eltelt 3/4 óra.Aztán még több.
Sehun sámli. A többiek az osztályon már az ebédről is visszatértek, ezt az egymás között elejtett mondataikból értettem. Mi van akkor, ha a mi ügyintézőink itt sincsenek? Vagy már ebédről vissza se jönnek?
Az ajtón az osztály nevén kívül semmi egyéb információ, nincs kifüggesztett sorszám, rajtunk kivül senki se vár ..... biztos, hogy jó helyen vagyunk?
- Kopogj már be! - hangzott fel mögöttem, vagy ötvenszer.
- Nem kopogok, ki van írva, hogy nem szabad kopogni!
- De könyörgöm, lehet, hogy nincs is bent senki és mi itt hiába állunk!
Rátapasztottam a fülemet az ajtóra. Pisszegtem a feldúlt családomnak, hogy ha állandóan morognak, nem hallok semmit se.
Úgy hallottam van bent valaki.
De mi van akkor, ha több asztalnál is folyik ügyfélfogadás, és pont a harmadik ügyintézőhöz bemehetnénk?
A fene egye meg, nem szeretek pofátlan lenni, de tényleg, be kéne mennem, megkérdezni mi a helyzet.
Kopogtam és benyitottam.
Rosszkor. Több íróasztal is volt a helyiségben, de csak egy iróasztalnál ült egy hölgy, vele szemben egy másik. Ügyintéztek.
Opsz, bocsánat.... Hebegtem, habogtam, aztán kisomfordáltam.
A családom férfitagjai enyhén türelmetlenek voltak. Az enyhén nem igaz, csak nem merem leírni a valóságot.
Aztán, valamikor sorrakerültünk.
A címmódosítási kérelmemnél természetesen kiderült, hogy érvényes papírok hiányában nem tehetem meg. Vagy személyi, vagy útlevél, valami szükséges. :-)
Kérem szépen ez EGY HIVATAL, de előtte senki, de senki nem figyelmeztetett arra, hogy baj lesz a sorrenddel! Előbb kéne a lakcímkártyát az épület másik felében elintézni, aztán leadni a személyit!
De hála ég, Magyarszágon vagyunk, ahol kellő rugalmassággal kezeljük a szigorú szabályokat. Egy telefon elég volt a "lenti" ügyintéző hölgynek és a "fentiek" máris megbizonyosodtak az állításom valóságosságáról. Pár perccel ezelőtt még léteztem papíron.
Játszuk azt, hogy ide tetszett előszőr jönni.
Jó. Benne vagyok. :-)
Otthon vagyunk, na.
A magyarországi állandó lakcímem postai címre módosult. Kezdtem örülni, hogy meglennénk. Ekkor került sor a kisfiamra, aki közel 9 éve nem él Magyarországon. A címről szerettük volna őt kijelenteni. Ekkor szólt az ügyintézőhölgy, hogy ez nem fog menni, ehhez a gyámügy kell.
Az információkat németre fordítottam.
Két arcot láttam.
Egyik apusé volt, a dühtől kezdett pirosodni, a másik az Andréé, aki kezdett sápadni. Szegénykém halálosan megrémült, úgy értette, hogy nem hagyhatja el Győrt. :-)
- Minek kell gyámügy? Egy gyermek szülei határozhatnak és eldönthetik hol él a gyermekük nem? Kijelenthetik az adott címről, sőt az országból is kitelepülés miatt a gyámügy nélkül is? Velünk, a szülőkkel él a gyermek egy külföldi címen, tessék kérem megnézni!
- Nem, sajnos ez egy új jogszabály (rendelet, törvény, már nem tudom mit mondott), amivel megszigorították a gyermekek esetében a lakcímről való kijelentéseket. A gyámügynek kell hozzá az engedélye.
- Mi ez a baromság? Mitől félnek? - kérdeztem, de belátom hülye kérdés volt, a kormány az aggodalmáról nem tájékoztatja az alattvalókat.
- Kérem, a gyerekem óvodába és iskolába is már Ausztriában és Dojcslandban járt, nem itt élt.
- Sajnos nem tehetünk semmit, be kell tartanunk az előírást ...
Ekkor már a párom nagyon ideges volt, egyfolytában elfelé készült. Úgy emlékszem ekkor hallottam halk sziszegéseket a balkánról, meg az ész megállról.
Az ügyintéző hölgy a főnöknőjével egyetemben sajnálkozva tárta szét a karját, hogy nem megy. A gyerekünk itt van bejelentve, ezen a győri címen állandó lakosként, a gyámügy nélkül nem lehet őt kijelenteni. A gyerek a nyilvántartás szerint itt lakik.
- Árulják el nekem, az mégis hogy lehet, hogy ez a 12 éves gyermek, aki ezen a címen lakik, nem látogatta se az óvodát, és közel 6 éve iskolaköteles lenne, de NEM JÁR Magyarországon iskolába??? Egy hangot nem írtak nekünk a "Hivatalok" a beiskolázási kötelezettségről, a gyerek átcsúszott ennek a tipikusan magyarosch nyilvántartási rendszernek az apró lukacskáin.
A címről való végleges kijelentése csak egy technikai lépés lenne, nem vagyok hajlandó a gyámügyre menni egy ilyen baromság miatt! (nem is tudnék, érvénytelenített útlevéllel és személyi nélkül :-) )
A párom már ment volna ... de hála isten ekkor érkezett a megoldás.
- Van a gyereknek német útlevele? - kérdezték az ügyintézők.
- Van. Sőt! Csak német útlevele van. (a magyar meghosszabbítását korábban egyedül nem tudtam elintézni, kellett volna hozzá mind a két szülő)
... Katikám, akkor ...?
... hát, Valikám, szerintem is, ebben az esetben, mivel van német útlevele, akkor ezt így elfogadhatjuk......ezt beírjuk és akkor rendben kell, hogy legyen.
Na, mondom én rugalmasak vagyunk!
Otthon vagyunk.
A győri okmányiroda káoszában, az embertömeg összevisszaságában, háromszori sorbanállás után "máris" sikerült beadnom az útlevéligénylésemet, a lakcimkártya módosításával egyetemben. A történet itt olvasható: Ügyintézés Magyarországon 1 Az útlevelemet érvénytelenítették, a személyi igazolványomat elvették. Mindenféle létezést bizonyító okirat nélkül maradtam a világban. (De ez akkor még nem tudatosult bennem, mivel a jelentőségére csak pár órával később derült fény az OTP-nél. Na, akkor kezdtem szentségelni.)
Már csak a címeket kellett elintéznünk:
A címváltozással kapcsolatosan az önkormányzat egy másik osztályára kellett beballagnunk, ahova természetesen nem lehetett egyből bejutni, a folyosón kellett várakoznunk. A "kérjük ne kopogjon'" feliratot tiszteletben tartva, jólnevelten várakozásnak indultunk a folyosón. Az összes, szomszédos, illetve szembelevő iroda ajtaja folyamatos mozgásban volt. Ügyintézők, az osztályok dolgozói jöttek ki-be, csak a mi ajtónk maradt csukva. Eltelt 3/4 óra.Aztán még több.
Sehun sámli. A többiek az osztályon már az ebédről is visszatértek, ezt az egymás között elejtett mondataikból értettem. Mi van akkor, ha a mi ügyintézőink itt sincsenek? Vagy már ebédről vissza se jönnek?
Az ajtón az osztály nevén kívül semmi egyéb információ, nincs kifüggesztett sorszám, rajtunk kivül senki se vár ..... biztos, hogy jó helyen vagyunk?
- Kopogj már be! - hangzott fel mögöttem, vagy ötvenszer.
- Nem kopogok, ki van írva, hogy nem szabad kopogni!
- De könyörgöm, lehet, hogy nincs is bent senki és mi itt hiába állunk!
Rátapasztottam a fülemet az ajtóra. Pisszegtem a feldúlt családomnak, hogy ha állandóan morognak, nem hallok semmit se.
Úgy hallottam van bent valaki.
De mi van akkor, ha több asztalnál is folyik ügyfélfogadás, és pont a harmadik ügyintézőhöz bemehetnénk?
A fene egye meg, nem szeretek pofátlan lenni, de tényleg, be kéne mennem, megkérdezni mi a helyzet.
Kopogtam és benyitottam.
Rosszkor. Több íróasztal is volt a helyiségben, de csak egy iróasztalnál ült egy hölgy, vele szemben egy másik. Ügyintéztek.
Opsz, bocsánat.... Hebegtem, habogtam, aztán kisomfordáltam.
A családom férfitagjai enyhén türelmetlenek voltak. Az enyhén nem igaz, csak nem merem leírni a valóságot.
Aztán, valamikor sorrakerültünk.
A címmódosítási kérelmemnél természetesen kiderült, hogy érvényes papírok hiányában nem tehetem meg. Vagy személyi, vagy útlevél, valami szükséges. :-)
Kérem szépen ez EGY HIVATAL, de előtte senki, de senki nem figyelmeztetett arra, hogy baj lesz a sorrenddel! Előbb kéne a lakcímkártyát az épület másik felében elintézni, aztán leadni a személyit!
De hála ég, Magyarszágon vagyunk, ahol kellő rugalmassággal kezeljük a szigorú szabályokat. Egy telefon elég volt a "lenti" ügyintéző hölgynek és a "fentiek" máris megbizonyosodtak az állításom valóságosságáról. Pár perccel ezelőtt még léteztem papíron.
Játszuk azt, hogy ide tetszett előszőr jönni.
Jó. Benne vagyok. :-)
Otthon vagyunk, na.
A magyarországi állandó lakcímem postai címre módosult. Kezdtem örülni, hogy meglennénk. Ekkor került sor a kisfiamra, aki közel 9 éve nem él Magyarországon. A címről szerettük volna őt kijelenteni. Ekkor szólt az ügyintézőhölgy, hogy ez nem fog menni, ehhez a gyámügy kell.
Az információkat németre fordítottam.
Két arcot láttam.
Egyik apusé volt, a dühtől kezdett pirosodni, a másik az Andréé, aki kezdett sápadni. Szegénykém halálosan megrémült, úgy értette, hogy nem hagyhatja el Győrt. :-)
- Minek kell gyámügy? Egy gyermek szülei határozhatnak és eldönthetik hol él a gyermekük nem? Kijelenthetik az adott címről, sőt az országból is kitelepülés miatt a gyámügy nélkül is? Velünk, a szülőkkel él a gyermek egy külföldi címen, tessék kérem megnézni!
- Nem, sajnos ez egy új jogszabály (rendelet, törvény, már nem tudom mit mondott), amivel megszigorították a gyermekek esetében a lakcímről való kijelentéseket. A gyámügynek kell hozzá az engedélye.
- Mi ez a baromság? Mitől félnek? - kérdeztem, de belátom hülye kérdés volt, a kormány az aggodalmáról nem tájékoztatja az alattvalókat.
- Kérem, a gyerekem óvodába és iskolába is már Ausztriában és Dojcslandban járt, nem itt élt.
- Sajnos nem tehetünk semmit, be kell tartanunk az előírást ...
Ekkor már a párom nagyon ideges volt, egyfolytában elfelé készült. Úgy emlékszem ekkor hallottam halk sziszegéseket a balkánról, meg az ész megállról.
Az ügyintéző hölgy a főnöknőjével egyetemben sajnálkozva tárta szét a karját, hogy nem megy. A gyerekünk itt van bejelentve, ezen a győri címen állandó lakosként, a gyámügy nélkül nem lehet őt kijelenteni. A gyerek a nyilvántartás szerint itt lakik.
- Árulják el nekem, az mégis hogy lehet, hogy ez a 12 éves gyermek, aki ezen a címen lakik, nem látogatta se az óvodát, és közel 6 éve iskolaköteles lenne, de NEM JÁR Magyarországon iskolába??? Egy hangot nem írtak nekünk a "Hivatalok" a beiskolázási kötelezettségről, a gyerek átcsúszott ennek a tipikusan magyarosch nyilvántartási rendszernek az apró lukacskáin.
A címről való végleges kijelentése csak egy technikai lépés lenne, nem vagyok hajlandó a gyámügyre menni egy ilyen baromság miatt! (nem is tudnék, érvénytelenített útlevéllel és személyi nélkül :-) )
A párom már ment volna ... de hála isten ekkor érkezett a megoldás.
- Van a gyereknek német útlevele? - kérdezték az ügyintézők.
- Van. Sőt! Csak német útlevele van. (a magyar meghosszabbítását korábban egyedül nem tudtam elintézni, kellett volna hozzá mind a két szülő)
... Katikám, akkor ...?
... hát, Valikám, szerintem is, ebben az esetben, mivel van német útlevele, akkor ezt így elfogadhatjuk......ezt beírjuk és akkor rendben kell, hogy legyen.
Na, mondom én rugalmasak vagyunk!
Otthon vagyunk.
Érdekelne, hogyan oldották meg Magyarországról kitelepülő családok a kiskorú gyermekeik kijelentését az állandó magyarországi lakcímről? Mindenkinek el kellett mennie a gyámügyhöz? Mi van akkor, ha a gyámügy nem javasolja? Vagy ilyen nem fordulhat elő? Akkor mi a fenének kell a gyámügy??
Valaki homályosítson már fel!
Utóirat:
Azon pedig egyáltalán nem csodálkozom, hogy miután a Városgazdálkodásnál lejelentettük az anyukám ciméről a szemétszállítást és azt ők tudomásul is vették (állítólag), továbbra is érkeznek rendszeresen a fizetési felszólítások! :-)
Utóirat:
Azon pedig egyáltalán nem csodálkozom, hogy miután a Városgazdálkodásnál lejelentettük az anyukám ciméről a szemétszállítást és azt ők tudomásul is vették (állítólag), továbbra is érkeznek rendszeresen a fizetési felszólítások! :-)
Magyarország, én így szeretlek, soha nem okozol meglepetést! :-)
