Macus

Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor.  A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig.  A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le. 
Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet? 
Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek.
Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! :-)
Így a macira is.

Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte.
 A rajongótábora alakul.  Maga a lakás különben egy rejtély, mivel nem lakott. A macus mégis, nap mint nap megjelenik, mindig másként öltözve.


Annak aki ismer, illetve megismert, asszem érthető, hogy én is a plüssi kedvelői közé tartozom,  elvarázsolt a kis dög. Szegényke magányosan álldogál a nyitott ablaknál és látszik a kis gombszemeiben a vágy a társaságra, a barátságra. A Fensterbär (Ablakmaci) Bécsből magányos. 
Szeressük őt! :-) 

 Az osztrák Kurier ezt írja a magányos szőrmókról:  http://kurier.at/kult/4505343-der-einsame-fensterbaer-am-wiener-guertel.php

 A'sszem, mégis inkább elmegyek aludni ....00 óra 12 perc van, hát BUÉK mindenkinek!

Az angyalok magányosak

A Fürtikémen merengtem. Nem hagy nyugodni, miért is lett neki ez a sorsa, mit keres ő ott, ahol van? Három felnőtt gyerekkel, 4 unokával .... egy keményen és a szájat néha összeszorítani muszájos, végigdolgozott élet végén, egy gondozóotthon lakója...

Ráadásul kissé el is hagyva. Pedig csak szeretni kéne őt, viszontszeretni. Ahogy ő tette hosszú éveken keresztül másokkal. Adott mindig. Most jól esne neki is, ha valamit kaphatna. Nem pénzt. Szeretetet.

A Fürtikém távol az igazi otthonától, ahova pedig folyamatosan visszavágyna. Szeretnék csodát tenni, hazavinni, felfogadni valakit mellé, de egyedül nem tudom megoldani.

Nem vagyok krőzus. És rettenetesen messze vagyok tőle.

Haza már nem mehetek, nekem ott nincs jövőm, nincs munkám.

Pedig szar dolog, hogy csak rám nehezedik a megoldás kínja. Nincs aki segítsen. Nem is akarnak. Nem is látogatják. Nincs pénzük, idejük ....

A rengeteg szétosztott szeretete után ....... 

De engem a hülye kifogásaikkal nem etetnek meg. Átlátok rajtuk, mert sajnos eléggé átlátszóak. 

Azt is tudom, hogy jön még kutyára teherautó.

Visszakapják az élettől. 

Mind.

Fürtikém, mint a többi angyal magányos. 

És az angyalok magányosan repülnek.

Erről énekel Christina Stürmer is, szeretem ezt a számát.

Fürtikém jut róla az eszembe.

Meg az Anyu.

Ő is egyedül repül.

Drága angyalkáim ...

Születtek 90, illetve 69 évvel ezelőtt

Nagy futás volt az igaz, de sikerült! Győrben jártunk.

Meséljenek a képek:

 Ő az én kis Nagymamim, mind a 90 évével, .....

.... akit azok az ünnepélyes percek könnyekig meghatottak.

És tessék, a bizonyíték, ott a tévé. 

Már az én Anyukámnak se kell a falat bámulnia!!

 

Neki is születésnapja volt. Igaz a helyzete, az állapota nem annyira rózsás, de akkor is csoda történt, visszatért az életbe! Alig 2 hónappal ezelőtt, alvó babaként messze járt tőlünk, nem vett részt a tudatosságban. Egyedül nem boldogult se az evéssel, se az ivással, őt látva kétségbe voltam esve ...

Mostanra kérem az Anyukám kivirágzott!! Fantasztikus teljesítményekre képes, úgymint tud ülni, kommunikálni, önállóan enni, inni, de itt azért meg is állnék. A betegség nem múlt el, csak megkönyörült rajtunk, pontosabban az Anyukámon. A szervezetét tisztántartó, tápláló infúziók meggyőzték a bajt, viselkedjen egy kicsit emberibben. Ne legyen gonosz, vad és kegyetlen.

Nagyon örültem annak is, hogy az Anyu ismét koordináltan képes használni a kis kezét, működik a finommotorika.Csak a hozzávaló erő hiányzik. De mindegy, ez akkor is fantasztikus teljesítmény tőle.

Az Anyukám újra működő kis kezei, ahogy megpróbálkozott az ajándéka felbontásával. 

Tudta mit kéne csinálni és azt is hogy hogyan.

 

Utazás telekocsival

 

A hazaútra először autót kerestem az összes lehetséges telekocsis portálon. Reméltem, valahova majd csak beférek, annyival kevesebb lenne az összköltség.

Bár ezek a telekocsis utak nem mindig a legjobbak. Többnyire a régi buszos iskolakirándulásokat juttatják az eszembe, amikor vittük a limonádét és a kókadt szendvicseket magunkkal, amikor büdösben, és melegben púposkodtunk összezárva mindahányan. Nem szeretnék igazságtalan lenni,  mert ezek a jó kis régi osztálykirándulások a löttyedt parizeres zsömivel, a klasszikus májkrémes konzervvel és a meleg limcsivel teljesen rendben voltak, imádtuk, hiszen nem csak erről szóltak. Meleg volt, délutánra szigorúan ragadt a kezünk a kosztól, a hőségtől és a párától összeugrott a hajunk, ránktapadt a póló, a gatya, de akkor ez teljesen rendben volt, röhögtünk nagyokat és ordítva énekeltük együtt a nótákat, élveztük a buszozás minden percét. Gyerekként nem vagyunk se kényelmesek, se finnyások. A buli és jókedv mindenek felett. 

A felnőttkort elérve kényelmesedünk. Már vannak, pontosabban lennének elvárások. Már nem szeretem, ha a sontyorodott zsömlét taperászva ragad a kezem és nem ott állunk meg, ahol jól esne, ha a hosszú út mások kénye-kedvéből még hosszabb lesz..

Telekocsis útun pisi csak a benzinkútnál, evés a tankolások alatt, vagy ölben kiterített szalvétáról, lehetőleg nem lélegzik, nem mozog .... 9-en egy kisbuszban, 5-en egy személyautóban (optimálisan, mivel minden helyet el kell adni, kőőő a pénz) 100-ra beállt mutató, mert így tudja tartani a benzinfogyasztást, vagy éppen 200-al tép, mert imád vezetni ..... nem könnyű. :-)

Van akik ebből ipart csináltak, hetente többször fordulnak. Van olyan, aki 50,-EUR-t kér Győr-Nürnberg távolságra. Olcsónak se nevezném, amikor 32-40 euróért utaztatnak mások. Ráadásul sokszor letérnek az útról, mivel van aki Regensburgban, Passauban, Bécsben kíván be- illetve kiszállni. Ezzel a kitérőkkel aztán nyúlik az út, mint a rétestészta, de neki ezzel az újabb utasokkal  "dől" aztán a lovetta.  A buszok néhánya eleve lassan halad, mert vén romok, illetve tökig van utasokkal és ott az üzemanyagfelhasználás mummusa. És ha ez nem elég, ott van még a zenéjük is. Hangos. Nekik tetszik.

Nem akarom megbántani őket,  nincs rá okom, de hogy is mondjam, nem hiszem, hogy rajtam kivül mindenki örülne annak, ha a szenzációs és fantasztikus James Huntert kellene hallgatnia x-watton  és hosszú kilómétereken keresztül.

Na ja. Ha nem tetszik lehet mással menni mondaná. Persze, hogy lehet, de utólag már könnyű okosnak lenni.

Megfigyeltem, erre a marha nagy optimalizálásra (a lehetséges helyek optimális kihasználására) majd mindenki rákapott. Egy "feketén" vállalkozónál (mert számlát természetesen ő se ad), aki ebből él érthető, de a privátszemélyeknél azért fennakadtam.

Egy korábbi utam tervezésénél belefutottam egy ilyen, "pszichopatába". A hirdetése alapján 3 hely lenne mellette az ótóban és 14.00 órakor indulnánk. Az induláson kicsit bosszankodtam, mivel gyakorlott utazóként tudom, hogy ilyen későn elindulni iszonyú. 650 km, este 20.00 - 21.00 óra előtt semmiképpen nem érkeznénk meg, köszönöm szépen elment a napom. 2 nap múlva már indulnom is kell vissza, nem kaptam több szabadságot. Mindegy, nincs más autó, megyünk. Foglaltam egy helyet nála.

Pár nappal később kaptam tőle egy üzenetet, hogy az a helyzet a felesége is jön, ezzel öten lennénk !!!! Megpróbálja rávenni anyut, hogy ő is vezessen, így akkor tudunk helyeket cserélni, de az az igazság, hogy a nő nem nagyon szeret vezetni ..... nem is szokott vezetni akkor, amikor idegenek is ülnek az autóban.

Pffff, fasza, ezek szerint apu vezet, anyu tornyosul elöl a kényelmes helyen, nekem pedig további két emberkével kell hátul (egy ráadásul nem is nagy autóban) szorongva púposkodnunk, tényleg megtisztelő, hogy beülhetünk ... kezdtem nagyon nem örülni a fejleményeknek. Megnéztem még egyszer a hirdetését. Amit ott láttam megijesztett. A pali kvázi 25 km-es szakaszokra és percnyi pontosságra bontotta le az utat, egy Nürnberg környéki kisvárostól kezve egy régi Jugó országbeli városig. Törtekkel is dolgozott. Jééézusom, ez a pali nem száz! :-)

Megpróbálkoztam, szerettem volna legalább egy korábbi indulást elérni, de jött a válasza: Az a helyzet, hogy déli 12.00 -kor érkezik meg vonattal egy nagyvárosból ahol hét közben dolgozik, aztán még be kíván menni az irodába, hogy kicsit körülnézzen (!!!), ezért semmiképpen nem tud 14.00 óra előtt elindulni.

Ekkor döntöttem úgy, hogy vele NEM. Ez az ember pszichopata. Miért nem jön haza egy nappal korábban este a vonatával, mi a szart akar tapogatni az irodában az elutazása előtti percekben, miért nem akar időben elindulni? Hogy fog beféri annak a falatnyi autónak a csomagtartójába a táskám, öt ember poggyásza, mi lesz ebből te jó ég? 

Áh, hagyjuk, döntöttem. Lemondtam.

Az utat 1 nappal eltoltam. Sikerült egy magyar srác autójában helyet kapni, aranyos volt kedves, de sajnos ment a helyoptimalizáció keményen. Nürnbergben épp kiszállt egy fiú, akinek a helyére becsüccsentem. Regensburgot ő se hagyta ki :-), keményen bementünk a pályaudvarig, ott kívánt kiszállni egy másik. Bécsben aztán ismét be kellett menni a III. kerületbe, ott szállt ki egy utas, illetve várnunk kellett 2 hátizsákos német turistára, akik Budapestig utaztak. De ő legalább nem kért sokat. 30-35 eurót. A cserélődő utasokkal és a befolyó pénzzel aztán a visszaútját is biztosította. Hibának találtam nála azt, hogy előre nem tájékoztatott minket arról, hogy meg kíván állni enni egy Rosenbergerben (autópálya melletti étterem). Ha tudom, akkor én is úgy készülök.

A történet legelején ugye azt írtam, hogy a jövő heti utamra szerettem volna autót találni. (itt is voltak ám pszichopaták, akik a "július 6-án szeretnék Győrbe utazni" hirdetésemre felkínálták a fantasztikus lehetőséget, junius 28-án elmehetnék velük Győrig ...persze csak ha érdekel ... :-)) )

Mivel nekem szállást is kell Győrben intéznem, így sokáig nem tökölhetek, biztosra kell mennem. Beláttam, nem fogok autót találni, saját kocsival kell mennem. Persze, hogy kényelmesebb, de így több lesz az utiköltség és mivel egyedül nem merek elindulni, a páromnak is jönnie kell, ez pedig a szálloda- és papizás költségeit erőteljesen megnyomja.

Gondoltam én is csinálok bizniszt belőle, felkínálom magunkat a telekocsin. Éppen be akartam írni a mitfahrgel.... meg az oszkárra ..., amikor apusnak hirtelen világos lett, mit is tervezek. Egyből lefújta. Azt hitte viccelek azzal, hogy valakit még viszünk. :-) 

- "Hova akarsz valakit magaddal vinni? Hogyan? Az autónkban, ami az utazásaink során mindig tele van, táskákkal, cucokkal, mégis hova férne be valaki? Maximum egy plüssállat. Nem, nem viszünk senkit se magunkkal! Ha már X száz euróba kerül amúgy is az egész út, akkor nehogy már az a 30,-EUR számítson, annyit nem ér meg."

Igaza van. Mi soha senkit nem viszünk, nekünk, velünk tényleg semmi értelme. Először is, mindig megállunk enni valamelyik törzshelyünkön, aztán kávét inni valamelyik Rosenbergben, vagy Landzeitban (ahol ha éppen úgy adódik elbeszélgetünk magunkban, vagy másokkal ;-) ), aztán ha újra pisi lesz, akkor megint lemegyünk az autópályáról ..... és esetleg eszünkbe jut, hogy Neusiedel am See-ben milyen issssteni a Steckerlfisch, akkor ott is megállunk. Ha már lementünk, akkor csak-csak bemegyünk egy Billába, vagy Sparba bevásárolni ...... Sooßban benézünk a Heurigerbe és felvesszük az előzőleg megrendelt két láda fantasztikus bort és ehhez a szabadsághoz mi ragaszkodunk. Természetesen nem ezt játszuk végig minden alkalommal, kicsit túloztam. De ebéd (és nem pisivel együtt 20 perc alatt letolt falat) valamint egy kávépause mindig, kötelezően a programunk.

Én személy szerint szivesen vinnék valakit (max. 2 föt), de többet soha! Ùgy tartom, hogy az utasnak és a cókmókjának is legyen kényelmes helye, ne kelljen koszos helyre beülnie, ne fújjanak füstöt az orcájába, érezze, hogy egyenértékű utas, de könyörgöm ne rohanjunk. Időt ne azzal veszítsünk, hogy utasokért kanyargunk ide-oda, hanem azzal ami nekünk jó. 

A mi társaságunk a hama-hama célbaérni akaró utasoknak és azoknak, akik egy fillért se kívánnak kiadni az út során felmerülő extrákra (saját papijukat, italukat hozzák magukkal) nem valók. A páromnak meg egyáltalán nem.

Azt hiszem nekem se....

Jobb ha maradok utas.

Persze ha találok majd autót. :-)

A stációink képekben

Ebéd

Kávé

Grillezett makréla

Heuriger

 

Sikerült!! (Bár keserű szájízzel. )

A lényeg, hogy az Anyukám már pár napja tévét néz! Ahogy ma az egyik gondozó lánytól (gondozó, hmm, igaz ők ennél sokkal többek, csupa lélek, fantasztikus emberek) hallottam például, hogy ma reggel 6-kor bekapcsolták a tévét. találtak valami dáridószerűt benne, így nótaszóra történt a mosakodás és az átöltözés. Bulinak nevezték, nevettek. A buli még az egyik új szobatárs arcára is mosolyt csalt, holott a néni az egyik felére lebénult. Mégis nevetett. Az ilyen hírek egyszerűen felvillanyoznak. Apró örömök, de legalább léteznek ezek a percek, és nemcsak a szenvedés.

El se hiszem, az anyukám már nem fekszik órákon keresztül a semmit bámulva, végre van neki "társasága". 

Pedig eleinte féltem, annyi ponton megbukhatott volna a dolog. Számolnom kellett azzal, hogy a kábeltévé a szobába nem vezethető be, ahogy azzal is, hogy az a bizonyos "sárga" fal az ágya lábánál nem alkalmas arra, hogy felszereljék rá a tévét. 

Köszönettel tartozom M.-nek a villámsebességgel reagáló ismerősnek, a gondozóház vezetőjének, a dolgozóknak, a karbantartóknak akik bevezették a szobába a kábeltévét, felszerelték a tévét és beüzemelték, mindenkinek aki segített! 

Az Ayukám még nem tudja, nem is fogja megtudni, mivel meglepetésnek szánom, július 8-án a születésnapján ott leszek nála! (Fürtikének is nagy meglepetés lesz, a drágám július 7-én lesz 90 éves!!) Majd akkor látni fogom én is a tévéjüket. Megjegyezném, hogy ilyen modern, lapos izénk még nekünk sincs itthon. Lehet nevetni, de egy 100 éves, 51 cm-es képátmérőjű monstrum a lakótársunk. Éveken keresztül a lélekrohasztó anyagi csőccség mellett, még gondolni se gondolhattunk tévévásárlásra. Hiányzott mindenre a pénz, főleg olyan luxusdolgokra, mint plazmatévé nem is gondoltunk (nem is hiányzott)

Most esetleg már mehetne, de ahogy a párom fogalmazott: 

-"Éveken keresztül el voltunk ezzel a régi, kicsi szar tévével, pár hónapot, akár újabb éveket is kibirnánk, nekünk ez nem olyan fontos. Az Anyukádnak viszont nagy szüksége van jelenleg egy tévére. Inkább ezt finanszírozzuk. Mi még ráérünk. " - és ez mind a páromtól jött. Ő találta ki a tévét, én nem is gondoltam rá, eszembe se jutott, hiszen nagyon sok pénz, még nekünk sincs.

A legutolsó győri látogatásunk alkalmával aztán belendült. Az otthon folyosóján, illetve az anyu szobájában megvizslatta az állmennyezetet, megkérdezte merre van kábeltévé doboza az épületben, aztán készen állt a tervvel. Itt elosztót beszerelni, arra felvezetni, ott mehet a cső mellett, itt be ....... az ötletét, a stációkat lefényképeztük. A képeket photoshoppal megbuhertam, nyilakat pakoltam rá, kicsinyitettem, nagyítottam .... ahogy hallottam, a műszakiak a mi terveink alapján dolgoztak. :-)

Visszatérve a páromra. Hát ő ilyen ember. Nem is adnám semmiért. Azt hiszem érthető.

A keserű szájízt a fészbúkkal szereztem. Az elején naivan azt hittem, hogy a kérésemmel nyitott fülekre találok, de már tudom, hogy a mai virtuális baráti társaság nem alkalmas a valós összetartásra, a segítségnyújtásra. Nem, nem rosszak az emberek, csak olyan szinten, amilyen szinten szeretnénk már nem kívánnak/tudnak résztvenni a másik életében. Sokan biztosan nem olvasták,  néhányan meg biztosan úgy tartották, ahogy az egyik ismerős, aki szerint egy ekkora városban mint Győr, manapság már nem lehet gond egy tévé megvétele. A lényeget nem értették. 

Ugyanis 650 km-nyi távolságból még egy sószóró és egy pár zokni megvétele is kurva nagy kihívás. 

Már nem kívánom ragozni, de csalódtam a nagy virtuális/baráti/ismerősi plattformban. Bár lehet, hogy csak én vagyon túlontúl érzékeny. Szociálisan biztosan. Emlékszem, egyszer egy ismerős arról számolt be, hogy az anyukájának ellopták a rotációs kapáját, ő pedig segítséget kér, mert muszáj lesz felkapálnia a kertet. 

Engem ez a hír is megérintett. Úgy emlékszem írtam is neki valamit. Valami együttérzőt. Mert úgy vagyok vele, hogy nem mehetünk el a mások problémája mellett. Nekem nem az, de a másiknak igen. 

Ha más írta volna, hogy a súlyosan beteg anyukájának szeretne Nürnbergben akármit beszerezni, de nem tudja hol lehet kapni, ahogy ismerem magamat, már másnap a nyakamba vettem volna a várost.

Kicsit rosszul esett, hogy még arra se kaptam ötleteket, egyáltalán milyen üzletek vannak Győrben, hol érdeklődjek az ilyen tévék után. 

Saját erőből megtaláltam az egyik ilyen műszaki diszkontot (persze, hogy meg lehet mindent találni a neten, hogyne, de basszus, gondoltam az ismerősök jobban kiismerik magukat abban a városban, ahol én már több mint 10 éve nem élek, és írnak, figyu, próbáld meg őket, meg őket felhívni, ezek új üzletek  ..., de nix ..) A tévé felszereléséről is azt gondoltam, hogy valakire szükségem lesz okvetlenül, aki ezt fel tudja szerelni, illetve az adókat be tudja állítani. Hála isten megoldódott.

De tanultam az esetből. Ezentúl én is kizárólag maradok a vicces képek megosztásánál. 

Mások kérését figyelemre se fogom méltatni, nem érdekel.
Sajnálom, én se érek rá, ahogy mások se.

Most mit csodálkozom? 

Azért, mert tényleg nem gondoltam, hogy nem működik. Naivitás? 

Azt hiszem nem az. Én másképp vagyok bekötve. Figyelek másokra. 

Segítsetek!

Az anyukámat a rendszeres infúziókkal (hála az összes orvosnak, ápolónak, gondozónak) újra felébresztették a Csipkerózsika álmából, drága szivem visszatért a tudatosságba, visszatért közénk, hozzám. 

Elmondhatatlan érzés ám az, hogy újra tud beszélni, hogy esténként már őt is kérhetem a telefonhoz és nemcsak az állapota után kell érdeklődnön a lányoknál az otthonban.  :-(

Szellemi vetélkedőt sajnos még mindig nem tudna nyerni, ez a hanyatlás a betegség velejárója, de nem érdekel, boldog vagyok. Számomra azzal, ahogy az anyukám rám néz, hogy lát engem, hogy érti, hogy ki vagyok, ahogy azokat a barna, meleg kis szemeit rám emeli, és még arra is képes, hogy válaszoljon, mindezzel megtörtént a csoda! Két hónappal ezelőtt, az utolsó előtti utamnál zokogva hagytam el az otthont, olyan szörnyű állapotban volt, azt hittem utoljára látom. Ehhez képest a jelenlegi állapota fantasztikus! Ez sajnos nem javulás, nem a betegség múlt el, csak (dehogy csak!), az állapotán enyhítettek.

Nem tudok eléggé hálás lenni annak a győri belosztály dolgozóinak, az orvosoknak, a nővérkéknek, mindenkinek, aki részese volt ennek a csodának! Ezek az emberek tettek azokra a tényekre, miszerint  "előrehaladott ...", meg "nincs terápia", meg "nem tudunk mit csinálni", az anyukámat visszahozták az életbe. 

Köszönöm.

Viszont az anyunak most lett igazán borzasztó, a tudatosság visszatértével érzi és érti igazán a betegségét az állapotát. Mivel a 30 kg körüli testsúlya, illetve a korábbi lábműtétjének következtében a mozgás, sőt, egyelőre még az ülés is teljesen kizárva, így szegénykém az ágy rabja.

És ez szó szerint értendő.

Fekszik rendületlenül, napközben felemelt fejtámasszal, de akkor se lát mást, csak vele szemben a falat.... nekem pedig megszakad a szívem.

Szeretném, ha az anyukámnak, aki bár továbbra is ágybanfekvő, de már nyitott szemekkel és nyitott elmével (kb. 85 %-os). ne csak a sárga falat kéne bámulnia. 

Jó lenne egy tévé. 

A tévét ő is szeretné - az más kérdés, hogy mennyire kötné le .... bizonyára nem úgy mint bennünket, de akkor is .... Szeretnék egy tévét az anyukámnak.

Ehhez viszont szükségem lenne segítségre. Nem kell megijedni, nem pénzt tarhállok, a kivitelezéshez keresek segítőket, amihez nekem sajnos hiányzik 650 km, plussz néhány csavarhúzó, csavar, tipli és fúrógép.  

A tévé, amit elképzeltünk kb. 61-66 cm képátmérőjű, LED tévé. A győri Media Izé honlapján ettől csak nagyobbakat találtam, ráadásul nagyon is el tudom képzelni, hogy Magyarországon nem ez a legolcsóbb szakáruház. 

Segítsetek kérlek! Jó lene valaki, aki ért hozzá, aki le tudná bonyolítani a tévé megvásárlását (én fizetem), a tartó felfúrását, a tévé bekötését és az adók beállítását ........ ne maradjon az anyukám ebben a sivárságban.

Nincs túl jó kedve, azt tudom. Küldtem neki postán egy kis rádiót. Kérdeztem tőle, hogy milyen? Jó a hangja?

- Jó. Nagyon jó. Csak nem hallgatom. Nincs kedvem.... - mondta az Anyukám. :-((

Ezért kell a tévé. Muszáj.

Elterelné egy kicsit a gondolatait, lefoglalná.

Segítsetek légyszíves!

A képek önmagukért beszélnek, bár sokat vacilláltam, szabad-e őket megmutatnom, mennyire tartozik ez a tragédia a nagyvilágra? 

Lehet semennyire, de most nagyon kell nekem a segítség. És a képeken látszik, hogy mennyire .....

Szomorú a valóság, igaz?

All you need is Löw

Ittenem, de sok félresikerült nótát kellett már végigszenvednem az elmúlt hetekben, amiket a foci-EB lázában hoztak össze zenekarok. A szörnyűtől az iszonyatig, minden megvolt.

Az eddigi egyetlen nemhogy tűrhető, de csúcsszuper szám továbbra is Campinóék dala, a Tage wie diese, ahogy már ajánlottam. 

Nochmal:  Die Toten Hosen

Aztán az előbb rábukkantam egy újságcikkre, amelyben egy stuttgarti tanárról, név szerint Nikolaus Reiff-ről írnak. A tanár bácsinak a híres Beatles dal, az All you need is love -ról ugrott be, hogy az angol kifejezés "love" és a németek Bundestrainerének a neve: Löw, a kiejtésükben hasonlóak. A "láv" és a "Löv" nincs messze egymástól. 

A tanár úr megkomponálta a művét (egy rockos himnuszt Jogi Löwről), amit persze a foci EB időszakára tervezett. Rááldozta a karácsonyi szünetét (akkor komponálta a mjuzikot), majd a farsangi szünetét is, amikor zenészekkel felvette a nótát.

Kolléga Reiff :-) különben nem vérbeli fociszurkoló, pusztán csak egy stuttgarti szakközépiskola angol-német-zene szakos tanára, de ezzel a zenei ötletével képes volt lázbahozni a környezetét, a diákokat. Többek között 300 tanuló működik közre, ők szerepelnek a vidófilmben, valamint természetesen Reiff úr, ismerősei, az édesapja.

Jó, a szám nem egy hatalmas durranás, de jópofa, "Ohrwurm", azaz füllbemászó. (a videjjó egy Peter Maffay paródiával kezdődik, de ezt a Maffay kedvelők - ahogy én is - úgyis érteni fogják, a többieknek meg usssenem érdekes)

A nóta aranyos, a tanár ötlete pedig csillagos ötös. Ha tetszik, akkor itt támogathatjátok az ötletet a közvetlen megosztással, "lájkolással": http://www.fussballhit-2012.de/

 

Kollege Reiff - All you need is Löw

EB 2012 ...végre foci!

Már alig várom a pénteket, akkor kezdődik az őrület. Lengyelország kezd Görögország ellen, aztán az oroszok a csehekkel mérkőznek, szerintem az elején nekem teljesen mindegy lesz ki játszik ki ellen, lényeg, hogy foci! Nézni fogom a  meccseket, ki vagyok éhezve.

Szombaton este aztán a német válogatotton a sor, nagyon remélem, hogy nem esnek pofira mindjárt az elején. 

Az EB-vel (német nevén EM) kapcsolatosan akad egy-két vigyorgásra való hír is. Közülük kettőt emelnék ki.

Az egyik a német karikaturista Christoph Härringer remek rajza, ami a helyi újságban is megjelent. (A művész oldala: Härringers Spottschau)

A képen néhány, az EB-n résztvető nemzet problémáját mutatja be:

• A görögök küzdenek az államcsőddel.
• A spanyolok és az angolok életét a játékosok sérülései nehezítik.
• Az olaszoknál bibi van a bundabotrány miatt, ráadásul a föld is reng.
• A németeknél mi Jogi Löwnek, a válogatott edzőjének a legnagyobb problémája? Hogy bal-, vagy jobb oldalt játszassa Philipp Lahm-ot. :-)) (Pedig arra gondoltam, hogy a megfelelő színű és mintájú sál kiválasztása lesz Jogi mester gondja, bár a hajsampon és dezodor kérdését se becsülném le. :-) )

Aztán itt vannak az osztrákok. A szokott vicces, és a nagytestvérnek beszólogatós stílusban, most egy reklámmal "kedveskednek". 

A fogadóiroda vudubabáján a felirat: "Az Ön kezében van" 

A képpel a kollégáim között nagy sikert nem arattam .... khmm.

Falco ismét

Nem elfeledni! Az eredeti nevét se! Johann Hölzel, alias Falco nagy művész volt.  

Véleményem szerint zenéjével vastagon megelőzte a korát.

Egy jó kis "Falcós" szám, ami talán kevésbé ismert.

America

A Bayern-Chelsea meccs kapcsán (Bayern fanok inkább ne olvassanak bele!)

Focirajongók biztosan tudják, a többieket meg úgysem érdekli, de azért leírom: a Bajnokok Ligájának döntő meccsét játszotta otthon ("Daheim") a Bayern München a londoni Chelsea ellen. (Az, hogy hogyan sikerült az antifocit játszó Chelseanek eljutni a döntőig az, sokaknak rejtély.) A meccs kb. úgy nézett ki, ahogy előre mindenki gondolta. A Bauerék lefocizták a londoniakat. Csak azt a fránya gólt nem bííírták belőni, ami nélkül meg ugyebár nem lehet meccset nyerni! A Bayern helyett győzött a Chelsea, megablamázs a bajor szupermancsaftnak. A sportgézában megjelent cikkben összefoglalják a fontos információkat én ezzel most nem müttyögnék.

Valljuk be, a Bayernt sokan utálják! A bajnokság időszaka alatt Németország nagyon sok stadionjában hangzik fel ujjongás amikor a Bayern München gólt kaszíroz, nemcsak az 1.FCN szurkolói az egyetlenek.

fotó: Bild.de

És ha Bayern, akkor persze Uli. Ő az aki elsőre az eszünkbe jut. Ő Uli Hoeneß a Vorstandsvorsitzender, az egyesület első számú embere, az elnök, az atyaúristen. Ő dönt játékosok és edzők sorsáról. És sajnos rendszeresen szokott nyilatkozni. :-)

 

Namost ez az Uli féle arrogancia az, amit az ember fia nehezen tolerál. Apropó, Uli kolbászgyáros.

Nürnbergiek biztosan ismerik a nevet: HoWe. Hoeneß és Weiß a két tulajdonos kezdőbetűiből áll a név. Bár a Weiß része már régóta kivásárolva Uli által, de a név maradt. A híres nürnbergi Bratwurstoknak köszönheti vagyona jelentős részét. Hozzá kell tennem, nagyon finomak! (nem borzasztó? A Bayern egyik legnagyobb támogatója pont Nürnbergben keresi meg a pénzét? :-) )

Uli és az általa képviselt "menedzsment" nekem se szimpatikus. Hogy miért nem? Éveken keresztül az volt a trend a Bayern Münchennél, hogy a Bundesligában játszó német csapatok kiváló játékosait becserkészték és elvásárolták. A Bayernél aztán ezek a játékosok jellemzően csak a kispadon ülhettek. Játszani nem lehetett nekik, hogyan is, mikor 35 millióért vásárolt Gomezek meg Rybérik játszottak már a csapatban, őket kellett foglalkoztatni. A lényeg az volt, hogy az elvásárolt játékosokkal gyengítsék az ellenfelet. Egy kis büdzséjű csapatnak (mint például a kiskedvencemnek az 1.FCN-nek) ilyen kaliberű játékosokra, amilyenek a BM-nél játszanak nincs pénze. A Nürnbergnek kiváló a "Nachwuchs, azaz az utánpótlás politikája, megpróbál "saját anyagból" is dolgozni. 18-19-huszonvalahány éves játékosok játszanak zömében a Clubbnál, még egy kicsi Raulunk sincs. Pedig őt aztán nagyon elfogadnám.

A sztárokkal teletűzdelt BM-nek az erős csapata természetesen nem elég, megveszik a konkurrens csapatok jó játékosait, hogy kilegyen a létszám a kispadon. :-)

Még valami! A Borussia Dortmund megismételte a tavalyi bravúrját, idén ismét bajnok lett, sőt! Az övék a német kupa is. Fantasztikus, elegáns focit játszanak, modern futballt. Uli persze hozta a formáját. Nyilatkozataiban a Dortmundot lelkes kis focistácskáknak nevezte, akik a hazai vízeken egyelőre az übermotivációjuktól hajtva talán még valamit összehoznak, de a nemzetközi porondon természetesen szóba se jöhetnek, ott már csak a Bayern München számít. Ha-ha-ha, Uli! Jó volt látni ahogy az Übermanchaftod elvesztett mindent! Ráadásul ötödször rúgta zsinórban a Dortmund seggbe a BM-t! 

Mit csináljak, nem szeretem a Bayern Münchent! Ahogy téged se, Uli.

Ez miatt, a csapatra és néhány képviselőjére jellemző arrogancia miatt hívják sokan a mücheni  Allianz Arénát, Arroganz Arénának.

A Chelseas meccsen kivül mi volt még? Összefoglalnám az idei évet: 

Az idei csodálatias fociévben a Bauer Münken:

nem lett: német bajnok

nem lett: kupagyőztes

és a Chelseanak köszönhetően 
nem lett: a Bajnokok Ligájának győztese

Hi-hi-hi :-)

Természetesen a legújabb hírek az újságokban borzasztóan jellemzőek erre a müncheni társaságra: A Bayern München erőteljes játékos vásárlásba kezd, Uli beerősít, kinyitja a pénztárcákat. :-)) Hála isten vannak azért olyan játékosok is,akiknek nincs az a pénz amiért muszáj lenne a sportbeli továbbfejlődésük érdekében blablabla, a Bayernnél játszani! Van aki beint nekik. Példul Marco Reus (Mönchengladbach), akit hiába kerülgettek Uliék, csókútatta őket és inkább elment a Dortmundhoz (hozzá kell tennem, csakugyan a Dortmund-i környékről származik, de akkor is végre valaki, aki nem esik hasra Uliék előtt és nem tartja álmai netovábbjának a Bayernt.) 

Szóval ez a fociév nekünk, Bayern-ellenes ligának kellemesen telt.

Használjuk ki okosan az időt, nevessünk most a Bayern Münchenen (ki tudja mi lesz jövőre, lehet lefagy a mosoly az arcunkról)! Jöjjenek a képek!

http://www.gymmick.de/

Az utolsó képhez egy kis magyarázat: évekkel ezelőtt a Bayer-Leverkusen járt hasonló cipőben, mind idén a Bayern. Mindenhol csak másodikak lettek. Ulink a szokott, kevésbé szimpatikus stílusában röhögte ki őket, ha-ha-ha, a Vizemeisterek! (második helyezett)

Hát Uli idén te is megkaptad! 

A Bayern München mindenhol csak Vizemeister!

Gratulálunk! :-) 

(a rajz készítője a Leverkusen címerébe stoppolta be a Bayern-Münchent, emlékeztetve erre a régi történetre)

Utazom

Rövidre fogom, muszáj, istentelen késő van.

Holnap indulok. Szombaton érkezem vissza. Haza? Itthon? Hol van, melyik országban, melyik városban? Ezt már tényleg nem igazán tudom.

Anyuciiiii!!! Drágám!

Jövök!!!

És tényleg, rövidre fogtam.

Ez egyszer sikerült.

Foci, foci, foci és Tote Hosen

Nem lennék igazi Nürnberg-i, és főleg nem igazi 1.FCN szurkoló, ha kedvelném a Bayern Münchent és a Greuther Fürthöt.

Nem is kedvelem őket. Sőt. 

Nagy-nagy elégedettségünkre, a Bayern  idén ismét nem nyert se német bajnokságot, se kupát.

A Fürth felküzdötte magát az I.Ligába. Bár ahogy a rádióban hallottam, még ebben is bénák. Ugyanis 8 éven keresztül jártak folyamatosan közel a tűzhöz, de a bajnokság végén szinte mindig csak a negyedikek lettek. Lieber Fünfter als Fürther (inkább ötödik mint fürthi) szól a helyi mondás. 
Sokszor felhangzik a remekbeszabott nóta: Alle Blumen blühen, alle Blumen blühen nur das Fürther Kleeblatt nicht. (minden virág virágzik, minden virág virágzik, csak a fürthi lóhere nem)

Pólokat lehetett vásárolni a fanboltjukban (léteznek Fürth-i szurkolók egyáltalán? :-)) ), a következő felirattal: Führt a "felkerülhetetlen" (Unaufsteigbar). 

Hogy mitől bénák? Hát ezért, mert még ezt se tudták betartani. Felkerültek!  :-)

Ahogy manapság hallani, a Fürthiek szeretnének ismét inkább ötödikek lenni. :-)) (immárom az első ligában)

  

A "harc" (amit nem szabad ám véresen komolyan venni!) Nürnberg és Fürth között (fränkischül: Nämberch és Färdd) folytatódik.

Ezeket ma kaptam:

Egy szenzációs hír! 

Fürth bőven a tervezett határidő előtt elkészült az új stadionjával, ami praktikus és környezetbarát. A 2013-ban az első osztálybol való kiesésük után egyszerüen ki kell engedni belőle a levegöt. :-))

Jelenleg most folyik egy gyilkos meccs, pontosabban a visszavágó. Fortuna Düsseldorf 15 évi távollét után remélhetőleg visszatér megérdemelten az elsőosztályba. Helyette Hertha száll le a másodosztályba.

Fortuna Düsseldorf az elmúlt években megjárta a poklot, egészen a negyedik osztályig repült. Ezekben az alacsony osztályokban már tényleg nem nagyon van pénz. A csapat anyagilag a padlón volt. Az az ember aki végig a saját pénzéből támogatta a szerelmetes kedvencét nem más, mint a Toten Hosen frontembere: Campino

Campino most is ott izgul a meccsen, a félidőben láttam a vele készített riportot, a pali kész az izgalomtól. :-)

A zenéje különben fantasztikus! 

A legújabb számát nyelvtudástól függetlenül, mindenkinek ajánlom! A szám fantörpikus!

Tage wie diese

 

 

A családi pótlék esete a Noszty Ferivel

A magyarországi ügyintézés témaköréhez tartozik ugyan, de ez kivételesen nem saját történet.

Egy ismerősömmel (akinek legyen a neve mondjuk Noszty Feri) történik pontosan a napokban. 

Helyszín: Magyarország. 

Főszereplő: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, lánykori nevén: TB

Noszty Feri Németországban dolgozik, felesége és két kiskorú gyermeke Magyarországon él. Feri megigényelte a német családi pótlékot. Az elejétől kezdve lebeszéltem róla, mivel nem teljesül az összes feltétel, nála nevezetesen hiányzik a német lakcím. Hiába, hajthatatlan volt, abban bízott, majd csak megoldódik, esetleg az ügyintéző nem fogja észrevenni annak a hiányát. (Mások okulására azért hozzátenném, hogy Németországban Einwohneramtnak hívják nagyobb településeken a népességnyilvántartót, és a lakcímbejelentésről egy u.n. Anmeldung-ot (bejelentőt) kapunk. Ez az okirat kell aztán szinte mindenhova. Ez kvázi a lakcímkártyánk. )

Feri kitöltött és beszerzett mindent, pecsételtetett az Egészségbiztosítási Pénztárnál, beszerezte a kért születési anyakönyveket, írt, töltötte a kérdőíveket, és valószínűleg számolt is. Számolta a visszamenőleg folyósítandó családi pótlék összegét. Aztán gondolom átváltotta képzeletben forintra is és onnantól máris sokkal szebben mosolygott a nap. :-)

(holnap ide be fogom írni infóként, hogy mennyi is a családi pótlék, azaz Kindergeld errefelé. Ma nem, mert lusta vagyok előkeresni és késő van.)

Ferinek egyik nap újabb levele érkezett a Familienkassától, amelyben a kérelméhez kapcsolódóan további dokumentumokat kértek. Közöttük volt az "Anmeldung".

Puffff.

Nem akartam bántani, de már az elején megmondtam, hogy nem fog menni.

Amíg a bajor Familienkassa kerekei csak őrölgettek, addig a Magyar Királyi TB fénysebességel dolgozott.

Bebizonyították, hogy létezik Magyarországon is olyan szerv, ami rugalmas, ahol nem szaroznak, nem kérnek mindenféle határozatot, tojnak jogerőre való emelkedésekre, dolgozunk elvtársak!

A TB a saját részéről befejezettnek tekintette az ügyet. Mivel Feri megigényelte a német családi pótlékot (ami akkor se járna neki teljes összegben ha német lakcímmel rendelkezne. Mivel a családja Magyarországon él, így csak a német és a magyar csal.pótlék különbözetére lenne jogosult.), valószinűleg meg is kapja, tehát:

1. Ab sofort megszüntették a teljes családi pótlék folyósítását.

2. Ab sofort megvonták a feleség GYED-ét.

Feri kétségbeesett felesége keresi a választ a miértekre. Feri az elkövetkező napokban kívánja tisztázni az ügyet Magyarországon.

Ferikém, sok sikert! :-(

***************************************************************

Ahogy tegnap ígértem, kikerestem a táblicskumat:

A pótlék összege havonta egy gyermek után:

 Magyarországon  12.200.- Ft /ca. 42,- EUR. Dojcslandban  184,-EUR 

A különbség 142,-EUR, durván 41.500,-Ft.

A pótlék összege havonta két gyermek után:

Magyarországon  26.600,-Ft / ca. 91,-EUR. Dojcslandban 368,-EUR

A különbség 277,-EUR, durván 81.000,-Ft.

Infók a német családi pótlékról:

http://www.kindergeldinfo.de

http://www.arbeitsagentur.de

A fenti történet folytása itt: Klikk

Ügyintézés Magyarországon: útlevél és lakcím 2.

Folytatva a magyarországi ügyintézéseink sorát, következzen most egy gyöngyszem. A helyszín: népességnyilvántartási osztály

A győri okmányiroda káoszában, az embertömeg összevisszaságában, háromszori sorbanállás után "máris" sikerült beadnom az útlevéligénylésemet, a lakcimkártya módosításával egyetemben. A történet itt olvasható: Ügyintézés Magyarországon 1  Az útlevelemet érvénytelenítették, a személyi igazolványomat elvették. Mindenféle létezést bizonyító okirat nélkül maradtam a világban. (De ez akkor még nem tudatosult bennem, mivel a jelentőségére csak pár órával később derült fény az OTP-nél. Na, akkor kezdtem szentségelni.)
Már csak a címeket kellett elintéznünk:
A címváltozással kapcsolatosan az önkormányzat egy másik osztályára kellett beballagnunk, ahova természetesen nem lehetett egyből bejutni, a folyosón kellett várakoznunk. A "kérjük ne kopogjon'" feliratot tiszteletben tartva, jólnevelten várakozásnak indultunk a folyosón. Az összes, szomszédos, illetve szembelevő iroda ajtaja folyamatos mozgásban volt. Ügyintézők, az osztályok dolgozói jöttek ki-be, csak a mi ajtónk maradt csukva. Eltelt 3/4 óra.Aztán még több.
Sehun sámli. A többiek az osztályon már az ebédről is visszatértek, ezt az egymás között elejtett mondataikból értettem. Mi van akkor, ha a mi ügyintézőink itt sincsenek? Vagy már ebédről vissza se jönnek?
Az ajtón az osztály nevén kívül semmi egyéb információ, nincs kifüggesztett sorszám, rajtunk kivül senki se vár ..... biztos, hogy jó helyen vagyunk?
- Kopogj már be! - hangzott fel mögöttem, vagy ötvenszer.
- Nem kopogok, ki van írva, hogy nem szabad kopogni!
- De könyörgöm, lehet, hogy nincs is bent senki és mi itt hiába állunk!
Rátapasztottam a fülemet az ajtóra. Pisszegtem a feldúlt családomnak, hogy ha állandóan morognak, nem hallok semmit se.
Úgy hallottam van bent valaki.
De mi van akkor, ha több asztalnál is folyik ügyfélfogadás, és pont a harmadik ügyintézőhöz bemehetnénk?
A fene egye meg, nem szeretek pofátlan lenni, de tényleg, be kéne mennem, megkérdezni mi a helyzet.
Kopogtam és benyitottam.
Rosszkor. Több íróasztal is volt a helyiségben, de csak egy iróasztalnál ült egy hölgy, vele szemben egy másik. Ügyintéztek.
Opsz, bocsánat....  Hebegtem, habogtam, aztán kisomfordáltam.
A családom férfitagjai enyhén türelmetlenek voltak. Az enyhén nem igaz, csak nem merem leírni a valóságot.

Aztán, valamikor sorrakerültünk.
A címmódosítási kérelmemnél természetesen kiderült, hogy érvényes papírok hiányában nem tehetem meg. Vagy személyi, vagy útlevél, valami szükséges. :-)
Kérem szépen ez EGY HIVATAL, de előtte senki, de senki nem figyelmeztetett arra, hogy baj lesz a sorrenddel! Előbb kéne a lakcímkártyát az épület másik felében elintézni, aztán leadni a személyit!
De hála ég, Magyarszágon vagyunk, ahol kellő rugalmassággal kezeljük a szigorú szabályokat. Egy telefon elég volt a "lenti" ügyintéző hölgynek és a "fentiek" máris megbizonyosodtak az állításom valóságosságáról. Pár perccel ezelőtt még léteztem papíron. 
Játszuk azt, hogy ide tetszett előszőr jönni. 
Jó. Benne vagyok. :-)
Otthon vagyunk, na. 

A magyarországi állandó lakcímem postai címre módosult. Kezdtem örülni, hogy meglennénk. Ekkor került sor a kisfiamra, aki közel 9 éve nem él Magyarországon. A címről szerettük volna őt kijelenteni. Ekkor szólt az ügyintézőhölgy, hogy ez nem fog menni, ehhez a gyámügy kell.
Az információkat németre fordítottam.
Két arcot láttam.
Egyik apusé volt, a dühtől kezdett pirosodni, a másik az Andréé, aki kezdett sápadni. Szegénykém halálosan megrémült, úgy értette, hogy nem hagyhatja el Győrt. :-)
- Minek kell gyámügy? Egy gyermek szülei határozhatnak és eldönthetik hol él a gyermekük nem? Kijelenthetik az adott címről, sőt az országból is kitelepülés miatt a gyámügy nélkül is? Velünk, a szülőkkel él a gyermek egy külföldi címen, tessék kérem megnézni!
- Nem, sajnos ez egy új jogszabály (rendelet, törvény, már nem tudom mit mondott), amivel megszigorították a gyermekek esetében a lakcímről való kijelentéseket. A gyámügynek kell hozzá az engedélye. 
- Mi ez a baromság? Mitől félnek? - kérdeztem, de belátom hülye kérdés volt, a kormány az aggodalmáról nem tájékoztatja az alattvalókat.
- Kérem, a gyerekem óvodába és iskolába is már Ausztriában és Dojcslandban járt, nem itt élt.
- Sajnos nem tehetünk semmit, be kell tartanunk az előírást ...
Ekkor már a párom nagyon ideges volt, egyfolytában elfelé készült. Úgy emlékszem ekkor hallottam halk sziszegéseket a balkánról, meg az ész megállról. 
Az ügyintéző hölgy a főnöknőjével egyetemben sajnálkozva tárta szét a karját, hogy nem megy. A gyerekünk itt van bejelentve, ezen a győri címen állandó lakosként, a gyámügy nélkül nem lehet őt kijelenteni. A gyerek a nyilvántartás szerint itt lakik.
- Árulják el nekem, az mégis hogy lehet, hogy ez a 12 éves gyermek, aki ezen a címen lakik, nem látogatta se az óvodát, és közel 6 éve iskolaköteles lenne, de NEM JÁR Magyarországon iskolába??? Egy hangot nem írtak nekünk a "Hivatalok" a beiskolázási kötelezettségről, a gyerek átcsúszott ennek a tipikusan magyarosch nyilvántartási rendszernek az apró lukacskáin.
A címről való végleges kijelentése csak egy technikai lépés lenne, nem vagyok hajlandó a gyámügyre menni egy ilyen baromság miatt! (nem is tudnék, érvénytelenített útlevéllel és személyi nélkül :-) )
A párom már ment volna ... de hála isten ekkor érkezett a megoldás.
- Van a gyereknek német útlevele? - kérdezték az ügyintézők.
- Van. Sőt! Csak német útlevele van. (a magyar meghosszabbítását korábban egyedül nem tudtam elintézni, kellett volna hozzá mind a két szülő)
... Katikám, akkor ...?
... hát, Valikám, szerintem is, ebben az esetben, mivel van német útlevele, akkor ezt így elfogadhatjuk......ezt beírjuk és akkor rendben kell, hogy legyen.

Na, mondom én rugalmasak vagyunk!
Otthon vagyunk.

Érdekelne, hogyan oldották meg Magyarországról kitelepülő családok a kiskorú gyermekeik kijelentését az állandó magyarországi lakcímről? Mindenkinek el kellett mennie a gyámügyhöz? Mi van akkor, ha a gyámügy nem javasolja? Vagy ilyen nem fordulhat elő? Akkor mi a fenének kell a gyámügy?? 

Valaki homályosítson már fel!

Utóirat:
Azon pedig egyáltalán nem csodálkozom, hogy miután a Városgazdálkodásnál lejelentettük az anyukám ciméről a szemétszállítást és azt ők tudomásul is vették (állítólag), továbbra is érkeznek rendszeresen a fizetési felszólítások! :-) 

Magyarország, én így szeretlek, soha nem okozol meglepetést! :-)

A számítógép is ember!

A miénk is az. Jelenleg beteg ember. De már a javulás útján. Azt már tudjuk, hogy egy ventillátora nyekk. Ki kéne cserélni.

A képen látható, hogy a hűtését a CPU-nak (a fiamtól tudom, hogy létezik ilyen, ő az agya a gépnek és milllen fontos! :-) már megoldottuk a hajszárítóval.

Az adatokat átmentettük a hamarjában vásárolt externe Festplattéra (magyarul külső adattároló?), de valahogy nem vagyunk tovább. (csak, hogy érzékeltessem mennyire hülék vagyunk a hardwerhez: a párom nézett egy ilyet a szakáruházban, az állt rajta 1 terrabájt. Mivel nem tudta (ahogy persze én se), hogy ez sok, vagy kevés, inkább vett egy számmal nagyobbat, 2 terrabájtosat. :-)) )

De a géppel továbbra se tudunk dolgozni, nem merünk. Az időszakos levelezést és egy-két fontos hírt arra a bizonyos kék színű "f-es" közösségi portálra, a telefonjainkról küldtem. Mert már ilyeneket is tudunk, bezony! Még nem is dicsekedtem vele, de a céges mobiltelefonom egy ilyen hiper-szuper kütyü, tegnap hallottam, hogy a legújabb modellje, amivel most jönnek ki a gyártóék, 600,-EUR-t fog kóstálni. Komolyan kérdezem: ki a fene ad ki érte ennyi pénzt? Biztosíthatok mindenkit, én ennyit soha a büdös életbe ki nem adnék egy handyért, legyen akár milyen víkonka, meg okos. Teljesen felesleges. Ennyit nem ér meg. 600 euró.... úr Isten!

Az internetezés persze se a céges okoskáról, se a kisfiam Ipodjáról nem nagy élmény. Az ember nem látja a bötüket a kijelzőn, a virsli ujjainkkal pedig mindig mellényomunk, áh! Mivel a kisfiam a legutóbbi matekdolgozatok eredményeinek logikus és egyetlen következményeként teljes számítógép+Ipod+egyéb ketyere megvonást "élvez", jelenleg az ő ámítógépénél ülök. De itt se lehet nyugodtan írni, megőrjít a folyamatos topogása. Állandóan feltűnik a fülem mögül, behajolva kontrollálja, mit művelek a gépével. Sóhajtozik, láthatóan és hallhatóan szenved. És roppant idegesítő, a szitu azt hiszem mindenki számára világos.

Éppen hangosan pakolja össze az iskolatáskáját, mellettem jobbra kotorászik a fiókban, méltatlankodva a még vissza nem kapott dolgozatok miatt, megjegyezve, hogy biztosan beteg lesz megint a töritanárnő, na de hol van a matekfüzet, merre lehet a latinkönyv, ..... végig dumál! :-)))

Látom már mennem kell. Én ezt nem bírom. :-)

Feladom.