Első és legfontosabb tanács: nyugi, nem kell ezt az egészet annyira halálosan komolyan venni! :)
Tényleg felesleges a görcsölés, hónapok alatt úgyse fog sikerülni. Lassan, apránként kell kétvállra fektetni az idegen nyelvet, ami majd úgyis csak az igazi nyelvi közegben fog kikristályosodni. A nyelvtan természetesen szükséges, de attól nem félni kell, hanem alkalmazni. Hogyan? Hát gyakorolni kell a példamondatokkal, újra és újra átrágni, emésztgetni, kérdezni, ha valamiben nem vagyunk biztosak! Ùjságokat kéne olvasni idegen nyelven, rádiót hallgatni, tévét nézni és BESZÈLNI!
És ez a második fontos tanács: A beszédtől nem kell félni!
Mindegy milyen hibásan beszélünk, ez is csak a gyakorlás része! Ha beszélni próbálunk, azzal segítünk a legtöbbet magunknak, hiszen ezzel tökéletesedik a szókincs, a mondatalkotási készség. Ha megpróbálunk német mondatokat összetákolni úgyis egyből rájövünk, hogy hol a gebasz, mi nem megy. Ha hiányzik egy kifejezés, akkor azt gyorsan írjuk fel egy papírra, de játszuk azt, hogy az megvan és fogalmazzuk tovább készre a mondatot.
Lám, kész. Ìrjuk le. Keressük meg hozzá a szótárban a hiányzó kifejezést, hogy ő se hiányozzon. Hopsz, már a mondat leírásánál érezzük, hogy azt kimondani egyszerűbb volt! :)
Fura érzés kerít a hatalmába, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jól fordítottam. A fene tudja, lehet megint magyarul gondolkodtam ezért nagyon is elképzelhető, hogy nem igazán németes a sorrend. (A Satzstellung)
Vegyünk egy példát: Kérek egy erős, nagy kávét! Hoppsz, itt nem vagyok biztos, ha kérek egy nagy és erős kávét, akkor milyen szabály vonatkozik is rá?
A melléknevet is kell ragoznom, vagy csak a főnevet? Ja, tényleg, persze kell azt is! De ebben a mondatban kettő melléknév is szerepel, hogy is volt?
Az alanyeset jó, vagy inkább...... ó hát persze, valamit kérek, akkor az tárgyeset, szóval akkusativ.
Te jó Isten, de ott van az is, hogy "egy"! Ezzel mit kell csinálnom?!? Konjugálni kell őt is? Igen, de hogy? Marad ein, vagy einen lesz?? Követi a "Kaffee" der-jét? Oh, Du großer Gott, egyáltalán hány f és hány e a kávé?! :)
Ès máris eljutottunk a töprengésünkben a felismerésig. Rájöttünk arra, hogy a hiányzó szavakon túl melyik nyelvtani részt illetve táblicskut kell megnéznünk hozzá (kezdőként még kikeresni, haladóként már csak ellenőnizni az alkalmazott ragozást), és ezzel a nyelvtan ismételten rögzül.
Az én módszerem a bonyolultabb formulákra abból állt, hogy egyszerűen megjegyeztem mi az amit soha nem tudok, mi az amit állandóan összekeverek és azt igyekeztem kerülni. :)
Van ilyen még ma is. Nem tudom, hogy a "sämtliche" után hogyan kell ragozni a a főnevet. Erősen? Gyengén? Vagy vegyesen? Mindegy! A szótáramból kiűztem a sämtlichét, van helyette másik kifejezés, amit alkalmazni tudok. (az is lehet ám, hogy csak egyszer kéne ismét megnéznem ezt a szabályt nyugodtan, odafigyelve, és máris tudnám, de ugyebár a lustaság fél egészség ..)
Bár megnyugtatásként elárulom, hogy a nehéz és eleinte állandóan elfelejtett nyelvtani elemek egy idő után leüllepednek, mégiscsak rögzülnek a fejecskénkben. Persze attól függően, hogy mennyi hely maradt még benne üresen, és mennyire tartjuk azt fontosnak. :)
Vannak persze szavak, amiktől magam is tartózkodom és ezek a hasonló hangzásúak közül valók. A Krapfen és a Karpfen. Horror! :) Egyszer felcseréltem őket és azóta rettegek!! Nem merem kimondani őket, nehogy mégegyszer megtörténjen a szörnyűség, amikor is a ponty helyett fánkot kértem Pékné módra az étteremben. :) Azóta csak akkor merem kiejteni őket, ha előtte megbizonyosodtam arról, hogy a megfelelővel van dolgom, tehát, vagy az étlapról olvasom fel a kedves nevét, vagy a pékség árjegyzékéröl. :)
Az aktív némettanulásos időszakomban, én se tudtam mindent. Akkor a mentségemre szolgált, hogy összesen csak 2 évig, heti 1 órában tanultam a nyelvet a barátnőm anyukájánál, aki általános iskolai némettanárnő. Végigmeneteltem az alapfokú A-n és B-n egészen a középfokúig. A 80 % feletti teljesítményeim mellett ott állt a legutolsó, a legrettegettebb, a középfokú írásbeli, a maga 5 órás időtartamával és az állati nehéz és rém hülye tesztjeivel. 61 pontom lett. (Psszt, másnak el ne áruljátok, de ez volt a határ, 61 ponttal volt meg a középfokú B!! :))
Most se tudok mindent, de mentségemre szolgáljon .... áh, hát találjatok ki nekem valamit! Akármit, bármit! :)) Nem vagyunk tökéletesek és kész. Nem vagyok egy nyelvzseni, a napi gyakorlatot elsősorban a családom tagjainak köszönhetem, akik nem hajlandóak velem magyarul szóba állni. :)
Egy kedves, jelen pillanatban is egy intenzív kurzuson lelkesen németül tanuló ismerősünkkel találkoztunk a múlt szombaton. Szegény, már rázta a fejét, mert én állandóan kijavítottam...... ahogy engem a párom. Hiába is nyugtatgattam, hogy ne izguljon én ugyan ezeket a hibákat követtem el régen (khmmm, most is néha :) ) azért könnyű nekem őket felismerni ..... de ő inkább egyre bánatosabb lett, egyre nehezebbnek ítélte a helyzetét.
De E. (apus) mindannyiunk megnyugtatására közölte, hogy nem kell aggódni, csak arról van szó, hogy most Attila vette át erre a pár órára a helyemet és került a táplálkozási lánc legalsó szintjére. :)) A németül tudók (a párom és a kisfiam) álltak meginghatatlanul a csúcson (bár nem éreztették) , én felkerültem a középmezőnybe, és ezzel Attila sajnos átvette a helyemet ennek a bizonyos láncnak az alján. :))
Régen (aktív nyelvtanuló koromban) természetesen megvettem én is számos kiadványt a német nyelvtani összefoglalókról, vonzatos és visszaható igékről. Beszereztem nyelvkönyveket, tesztfüzeteket, de csak elenyésző részüket forgattam valóban át. Manapság gyakrabban előfordul, hogy előveszek egy-egy ilyen kötetet, vagy azért, mert valaminek utána szeretnék nézni (khmmm elfelejtettem ...) vagy azért, mert valamilyen apropóból aktualitást nyert, sokszor éppen a kisfiam gimnáziumi németórái kapcsán. Ilyenkor széttúrom a gyűjteményem, fellapozom a cuccot és vigyorogva bemutatom a megtalált anyagot. Hasonlítunk, néha tényleg érdekes, hogy tanultam én és hogy tanulják ugyanazt az anyagot a német derekek a gimnáziumban. Az egyik könyv, Szabó Katalin: Wer? Was? Wo? Wie? (Ki? Mi? Hol? Hogy? ) c. könyve.
Régen egyáltalán nem, csak mostanság tűntek fel nekem, hogy milyen jópofa rajzok vannak benne!
Itt van mindjárt a jelen és második múlt idő szemléltetése az énekelni igével:
Ich singe = énekelek
Ich habe gesungen = ènekeltem
A határozatlan névmások és határozatlan számnevek kapcsán egy remek kép, amelyből kiderül, hogy a hölgyek "egyike" nagyon csini. :)
De a kedvencem, az oly sok magyar embernek a saját nyelvén is oltári problémát jelentő ba/be-ban/ben helyhatározó.
(Ijesztő mennyiségű helytelen ragozással találkoztam az elmúlt időszakban különböző internetes fórumokon. A népek kint vannak "Berlinbe", "Nürnbergbe", megérkeztek "Bécsbe" .... szörnyű! )
Pedig ez nem olyan nehéz, vagy tévedek??
Hova kérdésre a válasz ba/be,
hol kérdésre pedig ban/ben.
Bár legalább ennyire elborzasztanak a "megyünk németbe", "utazunk olaszba" formulák. Véleményem szerint ezek nem a "nemtudás", a butaság gyerekei, pusztán az igénytelenségé, mégpedig magasfokon.
A német magyarázat:
Hova lövi a golyót? A szájába. A szemébe.
/In + Akkusativ, azaz tárgyeset./
Hun a goló? A szájában és a szemében!
/In + Dativ, azaz részeshatározós eset./
Az Artikeleket, azaz a névelőket most hagynám. Arra majd rátérek. Ha valami nehéz a német nyelvben, akkor azok bizony a derdiedaszék!
A nyelv magasszintű elsajátításához szervesen kapcsolódó helyes kiejtés, szintén állati fontos, messze nem elhanyagolható! Viszont erről a témáról már írtam a kétnyelvűség kapcsán, ezért azt most nem ismétlem.
Az idegen nyelvhez, annak nyelvtanának leüllepedéséhez, megértéséhez, hogy azt használni, alkalmazni tudjuk időre van szükségünk. Az ami az első percben könnyűnek és logikusnak tűnik, lehet 2 nappal késöbb egy dzsumbujjá válik és belekeveredünk az egészbe, mint foxi a lábtörlőbe, de ez teljesen normális!
Ezen szerintem átment mindegyikünk, épp ezért nem szabad, hogy bárkit is elriasszon!
Az utolsó szívhez szóló jótanácsként pedig azt üzenem a nyelvtanulóknak, hogy soha ne adják, még egy fél másodpercig se! Menni fog az! ;)
