Hogyan lesz valakiből focidrukker? 1.

Pedig, becsületszavamra mondom, a focit mindig is utáltam! Annak ellenére, hogy az alapjai ott vannak a családomban. A nagypapám, az apu, mindkettő kiváló futbalista volt, majd edző. Akkor is, vagy mindezek ellenére, ez a fajta labdajáték se fogott meg. 

 Gyerekként még elbiciklizgettem, labdázgattam az apu edzésein, pörögtem a (nekem) gyönyörűszép kék-fehér macimban, ugrabugráltam, el voltam. Néha megcsodáltam milyen bődületes kitartás és erő van a játékosokban, akik a napi munkájuk után még legyúrták a kemény edzéseket, meg figyelgettem ahogy a  gyúró és mindenes a kimosott kék-fehér mezeket, gatyákat, zoknikat aggatja fel a pálya menti bokrokra száradni. Emlékszem az öltözők, a folyosó erőteljes szagára (nem tudom mi lehetett az), a kopogó stoplikra. Néhányan a fiúk közül valóban említésre méltó lábszaggal rendelkeztek, ekkortájt többször is felhanzott a röhögésbe fulladó kérdés:
- "Gyurikám, ez a természetes lábszagod, vagy kened valamivel?"
  Néha láttam a támadósorról, a védelemről készített taktikai rajzokat és próbáltam rájönni a pálcikaemberkék és a nyilak jelentésére, de nem ment. Nem láttam át a foci, a játék lényegét, de nem is érdekelt. Nem lányoknak való, kész.
  
Emlékszem továbbá az idegenben játszott meccsekre. Naná, hogy nem magára a játékra, hanem az ebédekre, a gőzölgő húslevesekre és a párizsi szeletek illatára. Az apu ezeket a közös ebédeket azzal kezdte, hogy az összes sószórót kézbevette, és leellenőrízte, ugyanis már nagyon elege volt a fiúk idétlen tréfáiból. Valamelyik mindig próbálkozott suttyomban és gané módon meglazítani a sószóró tetejét. Az áldozat sózásos  mozdulatától aztán a sószóró teteje egyszerűen levált, és a kis üveg teljes tartalmával zsutty beleesett a levesbe. Néha majdnem sírás volt a vége, hiszen ezek a fiúk a meccsek után főleg éhesek voltak. Arra is emlékszem, hogy csapatot kísérő intézőnél, Dankli bácsinál levő pénz sokszor csak az egy adag falatra volt elég, de istenem, fiatal sportoló emberek, egészséges étvággyal .... az apu sokszor fizette a saját pénzéből a repetát.

http://integral-dac.hu

A hazai meccsek alatt mint kivételezett gyerek bemászkálhattam az egyesület kis földszintes épületébe, sőt meccsek alkalmával fel is mászhattam a megfigyelős ketrecbe, ami pontosan a játékoskijáró fölött pompázott. A ketrecben asszem volt egy fapad, és az ott ülők feladata volt a góloknak megfelelően kilógatni az eredményt jelző táblákat. Ezek böhöm nagy (már nekem annak tűntek valahány, 8-10-11 éves gyerekként) táblák voltak, amiket ki kellett lógatni a ketrecen kivülre, és a megfelelő egyensúlyozással (ami persze erőt és egészséget igényelt, nekem ezekből egyik sem volt),  bele kellett csúsztatni egy keretbe, ami aztán a táblicskut tartotta.
Egyszer állati büszkén, irigy tekintetek kereszttüzében (legalábbis így szerettem volna, tehát így is éreztem) kapaszkodtam felfelé a vaslétrán, engedélyt kaptam az ott tartózkodásra. Fantasztikus érzés volt ám, hiszen oda aztán senki más fel nem mehetett. A meccs tulajdonképpen nem érdekelt, föntről bámészkodtam. A bácsinak, akivel fent voltam valamiért el kellett mennie, egyedül maradtam. Izgultam, ne legyen gól.
Lett. 
Kétségbeesetten kerestem a megfelelő táblát, huuuu, megvan. Miközben folyt a víz a homlokomról és próbáltam tuszkolni azt az izét a helyére, kishíján bőgtem. Megfogadtam, hogy soha, de soha a büdös életben ide fel nem jövök, meccs alatt legalábbis biztosan nem. Ezt a blamázst.
Egész testemben remegtem, de túl voltam rajta. Kitettem az 0:1-t. Aztán mocorgásra lettem figyelmes, az emberek tekingettek fel hozzám és csóválták a fejüket is, de nem értettem mi a bajuk. Az egyik felkiáltott:
- "Kislány, az eredmény!"
- "..igen, lett egy gól..."
- "Bizony, csak nem az ellenfélnek! Mi rúgtuk a gólt!"
... még mindig nem értettem ..
- "Fordítva tetted fel a táblákat! 
... a francba, a francba, a francba ...
utálom a focit ..
Később megszégyenülve másztam le és bújtam el jó messzire, de beláttam. A táblák sorrendje valóban nem mindegy. A ketrecbe visszamászó bácsi se volt velem túl kedves, hát ezen a vasárnapon nekem minden nagyon összejött. Hülye foci ... , kit érdekel ....:-(

Aztán később jöttek a fiúk. Volt közöttük focista is. Akkor ez volt a menő a lányok között. Egyszer két barátnőmmel együtt, a kapott ingyenjegyeinkkel kiballagtunk egy meccsre. A csapatokban a srácok játszottak, de a foci minket különösebben nem érdekelt, az első félidőt simán végig pofáztunk. Emlékszem, az egyik barátnőm akkori fiúja már egy másik egyesülethez igazolt, és a csapata történetesen éppen "ellenünk" játszott. Mi rendes barátnőhöz méltóan a fiú akcióit is megtapsoltuk. Egy idő után aztán ránk szóltak a szektor vérmes (igazi) szurkolói:
- "Lányok, ilyet azért itt nem nagyon illik csinálni, itt nem tapsikolunk az ellenfélnek!"
- "De miért, hát ők is olyan ügyesek, klasszul játszanak, csak elismerjük a teljesítményüket!" - poénkodtunk
- "Természetesen azt lehet lányok, de nem itt, a Bé-középben!!" :-)
Hozzáteszem, még ekkor se értettem a focit, de nem is szerettem volna érteni, nem érdekelt.
A további időkben ez csak roszabbá vált.
A foci iránti közömbösségem utálatba csapott át.

Innen folytatom ...

Mjuzik

Ez is már régi. Bár régen még nem ismertem a Toten Hosenéket, tehát nekem majdnem minden régi számuk új.

Ezt ma hallottam munkába menet, mit mondjak, kimondottan veszélyes volt a közlekedésre nézve, mivel a jobb kezem egyből a hangerőgombot taperászta, feltekerte és juhuuuuu, nyomjuk a pedált, utazuuuunk! :-)

Sozialschmarotzer

A Feriékről ugrott be a kifejezés, Sozialschmarotzer.  A köznyelv az állam, a szociális rendszer vérét szívó élősködőket hívja így. Ide tartoznak a munkanélküliséget kihasználó, a szociális juttatásokkal visszaélő emberek.

Sajnos jó néhány hazánkfia is ezek közé tartozik. Nekem ők a fifikás magyarék, az ügyeskedők. Idegesítő módon pont azt próbálják meg az új hazájukra is átmenteni, ami otthon is szar volt, ami törvénytelen, ami valójában őket is zavarta.
De mert ügyes ez a fajta és persze hihetetlenül okos, az elsö dolga, hogy a Kindergeldet (családi pótlékot) elintézi, mert az ugyibár jár neki, van itteni címe! Ketyeg a pénz, örül Józsi piszkosul, mennyire simán ment minden.

Persze a fizetnivalókkal ennyire nem siet. Az egészségbiztosításra asszongya, hogy azért ezzel egy kicsit várna, hiszen itt drága. Szinte saját magát is képes meggyőzni arról, hogy ő most nem csalni kíván, dehogy!, csak megpróbálja értelmezni a jogszabályokat, hátha nem kell külön biztosítás, mi van, ha a magyarországi elég lenne? Jó, jó, a törvény szerint minden németországi lakosnak (vállalkozónak is) rendelkeznie kell itteni betegbiztosítással, de szociálhiénánk erre azt mondja, hogy álljon meg a menet, hát az EU-ban vagyunk, vagy nem? És két EU országban tilos a biztosítottság! Meg különben is már hallott/látott/olvasott olyanról, hogy itt élnek emberek magyarországi biztosítottsággal és minden a legnagyobb rendben! :-)
Trükkös magyarunk rettenetesen rafinált. Magyarországon valahol, valamilyen retyerutyájánál pár órára papíron bejelentették, vagy valamilyen Józsi and Józsi Bt.-ben részesedése van, ezzel a nyögvenyelős biztosítottságát megteremtette a látszatfoglalkoztatottsága, vagy látszatvállalkozása után és aszongya, hogy ez elég kell, hogy legyen, na ne ám, hogy "németbe" is fizessen. (apropó az újmagyarék 90 %-a magyarba, meg németbe utazik, sőt él! A ragok használatát nem ismerik, talán azt se tudják, hogy léteznek.)
Kérdezném, hogy az, aki papíron otthon húzza az ekét akár csak napi 1 órában, meg vállalkozik (ittenem ...), az hogy a francban élhet Dojcslandban?? 
Nem szeretnék a helyében lenni akkor, amikor majd a német királyi biztosító megneszeli az okosságot és rájön arra, hogy Józsiék már 1 éve német címen élve, sajnos csak 2 hete rendelkeznek egészségbiztosítással ......
Ha naaagy szerencséje van, akkor meguszhatja. Ha kevésbé szerencsés, akkor esetleg a lakcímbejelentés napjáig visszamenőleg kell majd megfizetniük a hiányzó tagdíjat, persze a kamatokkal és a büntivel együtt. (kvázi amióta kaszálja a német családi pótlékot)
Rosszabb esetben páros lábbal rúgja ki a királyi biztosító, ami azt jelenti, hogy onnantól már csak magánbiztosított lehet... az pedig húzós. Oltári húzós.
Aztán újmagyarunk persze tököl az autón is. 3 hónap után már nem túrista a zember, főleg nem akkor, ha bejelentett címen lakozik, szóval a tütüt át kell jelenteni dojcsra. Érthető, hiszen ott ahol használjuk a gípjárművet, ott koptatjuk az aszfaltot, ott durrogjuk a büdit és a mérgező anyagokat az ájerbe, ott kell fizetnünk és nem a Hortobágyon.  De ezt is meggondolja persze, mert ez ismét pénzbe kerülne. Érdeklődik mindenfelé, hogy lehetne ezt cselesen kikerülni. Dörzsöli a kezecskéit, mert olllyan okos volt, nem a saját autójával jött ki, de nem ám, az unokaöcsi nevén levőt használja, meg a szomszédét, hahaha, ők meg aztán nem itt laknak, juhhhuu, így kell ezt csinálni gyerekek ...... 
Amíg meg nem fogják, el nem kapja a rend őre. Mert ugye baromira kilóg a lóláb akkor, ha egy dojcslandi lakos nap mint nap ugyanazt a magyar rendszámú autót használja.
Józsi örül, mert nem fizet biztosítást, és továbbra is magyar rendszámú autóval jár. A következményekkel nem számol. Ahhoz túl buta.
Egy a lényeg, kapja a családi pótlékot az összes gyerek után!
Mert ez jár neki, van német lakcíme! :-)

Érkeznek persze a hullámmal a vállalkozók gyöngyei is, akik megpróbálják a lehetetlent. Furmányosan adót megtakarítani. Azt hiszik, hogy még mindig Magyarországon vannak. Nem akarom őket elkeseríteni, de a munkámból kifolyólag látom, hogy milyen szinten működnek együtt hatóságok, és ami számomra is a seggreülés erejével hatott, magyar és német hatóságok! Kár, hogy Józsiéknak minderről a tervek szövögetése mellett fogalmuk sincs. 

Családi pótlék ügy harmadszor, DE!

Azért az egyén felelősségére is kitérnék.

Ahogy írtam, Feriéktől megvonta a magyar állam az összes cuciális plusszt, pontosabban csak az anyukától. A német családi pénztár (amik a területi Munkaügyi Hivatalok, azaz Bundesagentur für Arbeit-ekhez tartoznak) értesítése alapján, Feri kérvényét elutasították.
A hivatal a 2012.március 15-én kelt kérvényt (jól gondoltam, Fecóék 2011.júniusáig visszamenőleg szerették volna az összes lóvét) a családi pótlék folyósításáról elutasítja.
Az indoklásban szerepel többek között egy hiányzó aláírása Ferinének, meg a gyerekek születési anyakönyvi kivonata, de lássuk be, ezek könnyűszerrel pótolhatóak lettek volna. Nem így a "Nachweis über Ihren Wohnsitz im Inland", a németországi lakhelyről szóló igazolás. Feri ha 100 évig él akkor se fogja megérteni, hogy márpedig e nélkül nem fog menni. Haragszik az egész világra, és tényleg nem érti, hogy miért nem lehet őt valahol valakinek pro forma bejelentenie ..... Nem érti azt se, ha valaki valahol be van jelentve, azt először is ellenőrzik, másrészt annak, aki neki a lakást a rendelkezésre bocsátotta, annak ebből bevétele kell, hogy származzon, ami után adóznia kell....  Feri csalódott a világban.

Apropó lakcím. Személyes történetem a lakcímbejelentéssel kapcsolatosan: aláírtam a bérleti szerződést, kivettem egy lakást Nürnbergben. A népességnyilvántartónál bejelentkeztünk a lakcímre mind a hárman. Mivel az összes bútort újonnan vásároltuk, azokat természetesen nem tudták a kereskedők azonnal szállítani, volt néhány hét csúszás. A konyha volt a legproblémásabb, 4 hétig tartott. Az Einwohneramtól egy szép napon megérkezett egy ellenőr, aki megállapította, hogy a lakás nagy és tágas, de a konyha üres. Márpedig konyha nélkül egyetlen család se élhet, ezért egyszerűen lehúzta a lakók közül a páromat és a kisfiamat. Erről persze mi nem tudtunk semmit, a bútorok, a konyha megérkezéséig Anyóspajtinál laktunk. Az egészről csak később értesültünk, mehettünk rendezni az ügyet a hatósághoz. Vittük a bútorok, a konyha megrendeléséről szóló iratokat, a visszaigazolásokat és a számlákat. Ennyire komolyan veheti egy hatóság az ellenőrzést, óva intek mindenkit a próbálkozástól.

Ferinek felajánlottam a jobbomat.Segítek neki kérvényt kiállítani a német egészségügyi biztosítójának, amiben kéri a biztosításának kiterjesztését saját részére az otthoni tartózkodása alatt, illetve a magyarországon élő családjára. 
Az AOK válasza alul látható, amiben kvázi továbbpasszolják a labdát a magyar TB-nek.  (tudom másképp hívják, de ez most wurst)

"Wer von Ihren Familienangehörigen .." mondat azt mondja, hogy "azt, hogy a hozzátartozói közül kire terjedhet ki a biztosítottság, azt a lakhelyének (azaz Magyarország) érvényes előírásai szabályozzák"
 A következő mondat számunkra magyar embereknek újabb burkolt figyelmeztetés arra, hogy gond lesz. :-)  
Asszongyák, hogy a magyar biztosítótól fognak kapni egy hivatalos listát
amelyben azokat az egészségügyi teljesítések sorolják fel, amikre kiterjed a biztosítottság. Ezeken kivül, felül, nem tud a német biztosító számlákat átvállalni. Azokat a teljesítéseket, amiket a magyarországi biztosító nem áll, azokat ők se fogják fizetni tudni.
Megmondjam, hogy ez nekem mit sugall? Hogy számtalan betegségmegelőzéses vizsgálat, illetve a szakorvosi pontos diagnózisok felállításának érdekében elrendelt speciális gépekkel és költséges laborokban történő vizsgálatokat (amik Németországban olyan magától értetődőek mint az, hogy a vajaskenyérre vajat kenünk), Magyarországon nem fogja tudni a páciens érvényesítetni. Nem, mert nem léteznek.
Sajnos ez egy olyan pont, amire valóban azt kell, hogy mondjam Dojcslandban jobb. A megelőzésre komoly figyelmet fordítanak. Életkortól függően megvannak azok a szűrővizsgálatok, amiket a egészségbiztosításunk kvázi szponzorál. 45 felett vagy? Célszerű lenne megnézetned az agyadat, menj el szakorvoshoz, mi fizetjük. Fiúból vagy és elmúltál ennyi, meg ennyi? Van még prosztatád? Menj el urológushoz, ez a kor veszélyes lehet, zárjuk ki a gondokat. Te dokihoz mész, mi pedig fizetjük. És ez nem szerelemből csinálja a biztosító, hanem gazdasági megfontolásokból. Egy időben észrevett betegséget, hülyén fogalmazva kisebb "gondot" még alacsonyabb ráfordítással, kevesebb költséggel lehet gyógyítani mint egy előrehaladottat.

Visszakanyarodnék Ferihez, aki felháborodottan mesélte, hogy asszonykája már ötödik hónapja nem kap semmit! Micsoda dolog ....
Megpróbáltam halkan ugyan, de szemfelnyitós szándékkal hatni Ferire: 
- "Attól tartok, ez nem fog menni ...... el kéne mennie a feleségednek dolgozni. Legalább egy 6 órás munka kellene ahhoz, hogy visszanyerje a biztosítottságát, ráadásul pénzt is keresne.... tudod mások is dolgoznak ....."
aztán érkezett Feri válasza, amire megmondom őszintén nem készültem:
- "Ki? Az én asszonykám nem fog dolgozni menni, neki erre nincs ideje. A kisebbik gyerek most megy óvodába, a nagyobbik pedig iskolába! Hát hogy menne a feleségem dolgozni??"
Pfff. Bizony. Így már érthető.
Csúnya világ.
Mindenki más hibás, csak szegény Feriék nem.
Asszonykának nincs ideje dolgoznia menni.
Nekem meg nincs időm tovább ezzel a témával foglalkozni, ideges lettem Nosztyéktól.
Azt hiszem érthető.

Ops, jut eszembe, újabb iratpótlásról szóló felhívás érkezett, de most már nem a Feri, hanem egy ismerőse ügyében. :-) Még egy fenomén. A pali megpróbálkozott vele, gondolván hátha neki nagyobb szerencséje lesz és majd ő átcsúszik a hivatal rostáján. Dettó. Ő se érti.
Tőle is kérik a lakcímbejelentést. Már nem fordítom és nem magyarázom. Csak továbbküldöm neki a postát. 
És csókúttatom. 



Ha valakit érdekelnének az előzmények:
Előzmény Feriékről - a történet eleje
Előzmény Feriékről - A "megoldás"  

Goldenblog 2012

Most pedig tarhálni fogok.
Ciki, mert rühellem, utálom azt is, ha más csinálja ..... de ugyibár mi mindannyian többre vágyunk. Hát arról van szó, hogy szeretném, ha még több emberhez is eljuthatnának az irományaim.
Viszont a reklámhoz, nyomuláshoz én nem értek, nem is szeretnék hozzá érteni, a nagy számmal ellentétben (ki gondolná, igaz?) roppant szerény és önkritikus emberke vagyok. Szóval én nem ajánlgatom magamat máshol, a blogomat, maximum ismerősöknek megemlítem, de már ez is ciki, mert annyira önfényezésnek tűnik a szememben, és brrrr, kényelmetlen, na!

Nem űzöm-fűzöm tovább, rátérek a lényegre. A HVG-nek köszönhetően idén is lehetőség nyílt blogok tömkelegének a bemutatkozásra. Különböző kategóriákban egy, ill. több szerzővel rendelkező blogok indulnak. Amatőrök, profik, már rég felfedezettek és ismeretlenek. A célom a részvétellel ugyanaz, mint az összes világmegváltós (vagy legalábbis jobbátevős) terveket dédelgető, másoknak mindent elmesélni kívánó grafománnak, hogy eljuthassunk másokhoz is. :-) Ugye nem baj?

Ha kedveled az írásaim, akkor szívesen venném, ha támogatnál egy szavazat erejével!
Köszönöm.

Hű, túl vagyok rajta....

Ha már Bécs

A többiek a lakásunkból (értsd: a fijúk) szabira utaztak. Hova mennének máshova, persze, hogy Bécsbe! 
A naptárban már hónapok óta bejelölve az augusztus 20-a, a mellékelt fotón látható módon.

Annak ellenére, hogy nem vagyok velük, nekem is jut az élményekből. Visszaképzelem magam ebbe a városba, ahol annyira szerettünk élni. Ahova visszavágyunk. 
És máris látom a kedvenc helyeinket, a bécsi ismerősöket és hallom a számomra annyira kedves "wienerischt".
Aztán már jön is a zene. Egy nagy-nagy kedvencem Wolfgang Ambros, aki Bécsben simán csak a Wolferl. 

Wolferl egy eléggé ismert száma a "Du verstehst mi ned" (dojcsul: Du verstehts mich nicht, magyarul: Te engem nem értesz). Véletlenül az előbb (... na ja, nem véletlen, hogy pont ma kicsit osztrákozom) találtam rá egy olyan változatára, amit még korábban én se láttam. 
Van benn egy kicsi-pici wienerisch élőbeszéd is, nem sok, csak egy kis kóstoló. 
A film aranyos, Ambros zenéjét imádom, ez a száma sowieso egy régi kedvencem.
Talán másnak is tetszik!

Wienerisch - "Marie"

A "Piefke", a "Blitzgneißer" szavakról már írtam. Most jöjjön a kedvencem, a lágyan, és a szó végét hosszan megnyújtva kiejtendő:

Marie

(kiejtve: Máriiii) 

Ezt a kifejezést még az osztrákokat ki nem állható főnököm és kolléganőm is napirenden használja. Előtte nem ismerték, de tőlem átvették. Beloptam az életükbe egy újat az "ellenségtől". :-)
Marie egy női név. De Bécsben ez a pénzt jelenti. Hast a' Marie? (Hast du Marie?) azaz "Van pénzed?" -kérdezik a bécsiek.
De miért pont Marie?

A magyarázathoz vissza kell menni 1897-be. A bécsi práterben járunk, ami kivétel nélkül minden nap tele volt szórakozó emberekkel. A Práterben már ekkor is léteztek vendéglátóhelyek, de mozgóárusok is, akik Fleisch und Käse = húst és sajtot (ahol a hús értelemszerűen nem nyers pacal)  kínáltak a népnek. Ekkortájt volt nagyon menő a Strauss dinasztia, a zenéjük. A valcer aratott minden társadalmi rétegnél. Maga a tánc, a valcer különben egy felsőausztriai néptáncból a "Landler"-ből fejlődött ki. 
A práterben a párok élőzenére táncolhatták az imádott valcerüket, de ez nem volt ingyenmulatság. 5 krajcárt kellett a táncért cserébe fizetniük. Ezért a köznyelvben a valcert "5 krajcáros táncnak" hívták.
A táncért járó díjat gyakran a hölgyek fizették a szegény katona udvarlójuk helyett. A fiúknak nem igazán volt rá pénzük. A lányok jobban álltak anyagilag, ők többnyire szobalányok, illetve cseh származású szakácsnők voltak az úri házaknál. És nagyon gyakori név volt közöttük a Marie. Így vált ez a kedves hangzású név, a pénz szinonímájává Bécsben.

Forrás és egyben könyvajánlatom:  Edith Kneifl - Der Tod fährt Riesenrad (Ein historischer Wien-Krimi)  a Haymont Verlagtól

A családi pótlék esete a Noszty Ferivel - a megoldás

Kiváncsi voltam, mi lett a vége az előző történetnek. Az előzmény

Feri felkereste az önkormányzatnál az illetékes ügyintézőt, aki aztán az összes lehetséges reményfelhőt elhessegette a család korábban békés, kék egéről. Az érvényes paragrafusok értelmében a hivatal jogosan járt el.

Mivel Feri gyerekei még kicsik, ráadásul az egyik beteg, a felesége otthon van velük GYES-en. A beteg kicsi után még valami juttatásban is részesültek. Addig a napig. Aztán Feriék, azzal az irománnyal, amelyikkel megigényelték a német családi pótlékot, egyben a saját ítéletüket írták alá, kizárták magukat a Nagy Magyar Szociális Rendszerből. Erre tessék gombot varrni!
Attól függetlenül, hogy a másik EU országban a családi pótlék még nem adatott meg nekik, sőt, meg se fogják kapni, a magyar hatóság máris szagot kapva intézkedett.
Hama-gyorsan megvonták a GYES-t, a családi pótlékot, megvonták a beteg gyermek után járó segélyt és megszüntették az egészségbiztosítását a család nőnemű és gyermeknemű egyedeinek, mivel az egész, az aktív kereső apuka után járt korábban. A feleségnek legalább egy részmunkaidős állást kéne ahhoz vállalnia, hogy a fenti szociális juttatásokra való jogosultságát megszerezhesse. Nem vissza, mivel az elszállt, hanem meg.

Két oldalról tudom nézni ezt az ügyet. 
A magyar érdekeket tekintve: miért a magyar rendszert pumpolja az a valaki, aki más országban keresi a pénzét, fizeti a szociális hozzájárulásokat, adókat? Tessék azt (annak az országnak) a gazdaságot terhelni a családra kiterjesztett szociális ellátásokkal! 

és német Empfindlichkeit-tel (érzékenységgel): Egy nálunk dolgozó apuka miatt kéne nekünk eltartani komplett egy olyan családot, amelyik nem is itt él? Még ha csak az egészségügyi biztosításról is van szó, miért mi? Mi közünk van a többiekhez? Támogatják legalább az iparunkat? Járnak itt fodrászhoz, múzeumba, vásárolnak a pékünknél??

Akárhogy is van. Emberi méltóságot sértőnek, miattam akár alkotmányellenesnek is, de legfőképpen pofátlanságnak tartom azt, hogy két EU ország székként viselkedve hagyja a polgárát kettejük közé pofára esni. Magyarországnak elég a beteg döntéséhez egy egyszerű kérvény. Huuu, hála isten újabb embereket húzhatunk ki az eltartandók, támogatandók listájáról ...
Németország pedig nem is tud a magyarországi eseményekről. A német hivatal csak nem hagy jóvá egy kérvényt. 
Magyarország és Németország a törvényeknek és a szabályoknak megfelőlen jár el.
Az egész csak a Feriéknek szar.

Félrefordítások, avagy miért blamálja magát a győri rendőrség?

Holnaptól szárnyalunk. Győr, Balaton, anyukám, nagyikám, és végre egy pár nap rám is jut. Muszáj feltöltenem az akkut.
Addig is itthagynám szeretettel azt a prospektust, amit a győri Önkormányzat adott ki a policájjal együtt,  bűnmegelőzés céljából. Ha azt mondom, majd hanyatt estem a szövegtől nem túloztam.
A családom, majd később az irodában a főnököm is a könnyeivel küzdve (a röhögéstől és nem a meghatottságtól) olvasta fennhangon a német fordítást. El szeretné küldeni a bajor tévének. Nem fogom megakadályozni benne.
Iszonyat. Egyszerűen nem értem. Egyrészt sokan beszélnek magas szinvonalon németül, másrészt könyörgöm, Győr lassan eltűnik, és csak egy része lesz az Audi Werk-nek, hát ha ott nincs elég német aki beszéli a nyelvét, akkor sehol!
Miért röhögtetjük ki magunkat egy ilyen szarral? Ki volt az, vagy kik voltak azok, akik ezt az izét elkövették? Ki volt az, aki a megbízást ennek a német leckéinek éppen az elején járó személynek kiadta? Miből gondolták, hogy menni fog? :-) Amikor készen (készen, ez?? ) lett, miért nem mutatták meg egy, a nyelvet beszélő személynek?
Győr, a folyók városa.
Az ingolstadti Audi testvérkéje. Németek hegyén-hátán. Nekik szól elsősorban ez a németnyelvű fordítás. 
Pont ez a baj! :-)) Ők ugyanis értik és vigyorognak nagyokat a győri önkormányzat és főleg a rendőrség bénaságán. Mert nem kell mindenkinek jól beszélnie németül, ez oké. De ha nem megy, akkor legalább ne nyomtassák ki flyerként százasával, mert fennáll a veszélye, hogy olyan kézbe kerül, ahova nem kéne.
Egy németül beszélő ember kezébe. :-)

Most mennem kell, majd visszatérek erre a részre.
Jó szórakozást!

Félrefordítások - OFFI

Bár az is aki fizet, néha ráfizet. Az alábbi fordításnál mindenképpen. A múlt héten kaptam egy jelentkezőtől.
Tessék megnézni a művet. El tudom képzelni, hogy az OFFI német-angol nyelvre specializálódott fordítója (bár ahogy elnézem jobb lenne, ha más szakmát választana) elővette a számítógépéből a "bizonyítány mintát" és azt átdolgozta. De csak részben. Itt-ott maradtak az angol kifejezések. 

A szakmánál a német Zentralheizung und Rohrindustrie mindent visz. Magyarra fordítva kb. ez: Központifűtés és csőipar. :-)) Ekkora hülyeséget! Csőipar, mint foglalkozás.
Gondolom központifűtés és csőhálózat szerelő lehetett a páciens, én ezt Zentralheizungs*- und Rohrnetzbauernek, vagy Rohrleitungsbauernek fordítom, de ugyebár én akár még hibázhatok is, mivel nem vagyok fordító, főleg nem az OFFI-nál. :-)

Szép, az általam kettős aláhúzással díszített "füllen" kifejezés is, ami maximális elírás. A bizonyítvány értelmében a páciens jogosult a szakma gyakorlására, a munka kivitelezésére. És ez lehetne akár (aus)führen is, de füllen? Tölteni? :-)
Bár ez a mondat (auf der Grundlage der Zahl .....) egy akkora baromság, hogy ihajj!

Az aláírás feletti szöveghez azt hiszem nagyon sokat kellett innia az illetőnek, vagy valamilyen cuccot fogyasztott. :-)  Az a mondat nem fordítás, hanem egy baromság. (köszönet Amának, hogy felhívta rá a figyelmemet! Én csak a bizonyítvány fordítására fókuszáltam.)

Szégyen, hogy

1. valaki fordítóként ilyen munkát végez és ad ki a kezéből
2. egy fordítóirodában nincs még egy ember, aki ezt átolvasná, lektorálná,
3. pénzt kérnek érte

Hajrá Magyarország!
De ne így, mert ilyen munkával nem érsz célba sohasem!

Klikk a képre, mindjárt olvashatóbb lesz!

Félrefordítások

Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?
Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! :-) )

A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!
A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük megírását.
Elnézést, de néha ténylen nagyon hülyének kell lenni ehhez.
A jelenség nem egyedi, naponta érkeznek hozzám a hasonló anyagok.
Jó lenne, ha jövő szakemberei, vagy megtanulnának rendesen németül, vagy kerülnék az amatőrmunkát! Ha a Józsi kilfeldre készül, akkor szánjon már pár ezer forintot a pofásra rendezett és aktuális önéletrajza fordíttatására. Ha nem megy, akkor küldje el magyarul.
Hozni fogom a pályázatokból összeállított Best of összeállításomat, ami szinte naponta bővül (sajnos), de addig is egy aranyos történet.

Egy kolléga hívott telefonon és panaszkodott a szállásadó nénire, aki nem engedi bekapcsolni a nappaliban álló televíziót. Sőt, egy cédulát is ráakasztott, hogy még nyomatékosabb legyen az utasítás. 
- "Márpedig, ha valaki bérel egy lakást, akkor valószínüleg nemcsak a WC használatára jogosult, hanem akár még tévét is nézhet, nem?" - dohogott a kolléga.
Mivel el nem tudtam azt képzelni, hogy a néni megtiltsa a tévézést, ezért próbálkoztam. 
- "Biztos vagy benne, hogy tiltja? Nem azt mondta, illetve nem az áll a papíron, hogy "kaputt"?
- "Nem-nem, a papíron valami olyan áll, hogy nem szabad, meg az, hogy "maschinen". Vagy valami hasonló, de ugye a Maschine a gép, szóval egyértelmű, hogy a tévét nem szabad bekapcsolni. - méltatlankodott a kolléga.
- "Hmm. Nem tudom, felhívom a nénit! 
Azt tudtam, hogy olyan kifejezés, hogy "maschinen" nem létezik, de ez nem jelent semmit, a kolléga nem tud németül, valamilyen cetli meg akkor is lóg a tévén.
Utánajártam.
Aranyos, idősebb frank nénikének szereztem egy pár vidám percet a hívásommal.
- "Ő ilyet, soha nem mondott, hogy nem lehet a tévét nézni. Biztosan nem. Hát azért van a szobában a készülék, hogy nézzék. Micsoda schmarri! " - értetlenkedett a néni
- "De a kollégák szerint, még egy cetlire is fel tetszett írni a tiltást." - kezdtem én se érteni ki kivel van.
- "Cetli?!?! A tévén?!? Ja! Azon az van, hogy nem szabad dohányozni! Bitte nicht rauchen!"
Egy pillanat alatt megvilágosodott. A nénike kézírását nézhették el a fiúk. A rauchen-ből lett a maschinen. Azóta már ők is vigyorogtak rajta. Ráadásul tanultak egy új kifejezést.

Macus

Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor.  A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig.  A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le. 
Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet? 
Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek.
Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! :-)
Így a macira is.

Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte.
 A rajongótábora alakul.  Maga a lakás különben egy rejtély, mivel nem lakott. A macus mégis, nap mint nap megjelenik, mindig másként öltözve.


Annak aki ismer, illetve megismert, asszem érthető, hogy én is a plüssi kedvelői közé tartozom,  elvarázsolt a kis dög. Szegényke magányosan álldogál a nyitott ablaknál és látszik a kis gombszemeiben a vágy a társaságra, a barátságra. A Fensterbär (Ablakmaci) Bécsből magányos. 
Szeressük őt! :-) 

 Az osztrák Kurier ezt írja a magányos szőrmókról:  http://kurier.at/kult/4505343-der-einsame-fensterbaer-am-wiener-guertel.php

 A'sszem, mégis inkább elmegyek aludni ....00 óra 12 perc van, hát BUÉK mindenkinek!

Az angyalok magányosak

A Fürtikémen merengtem. Nem hagy nyugodni, miért is lett neki ez a sorsa, mit keres ő ott, ahol van? Három felnőtt gyerekkel, 4 unokával .... egy keményen és a szájat néha összeszorítani muszájos, végigdolgozott élet végén, egy gondozóotthon lakója...

Ráadásul kissé el is hagyva. Pedig csak szeretni kéne őt, viszontszeretni. Ahogy ő tette hosszú éveken keresztül másokkal. Adott mindig. Most jól esne neki is, ha valamit kaphatna. Nem pénzt. Szeretetet.

A Fürtikém távol az igazi otthonától, ahova pedig folyamatosan visszavágyna. Szeretnék csodát tenni, hazavinni, felfogadni valakit mellé, de egyedül nem tudom megoldani.

Nem vagyok krőzus. És rettenetesen messze vagyok tőle.

Haza már nem mehetek, nekem ott nincs jövőm, nincs munkám.

Pedig szar dolog, hogy csak rám nehezedik a megoldás kínja. Nincs aki segítsen. Nem is akarnak. Nem is látogatják. Nincs pénzük, idejük ....

A rengeteg szétosztott szeretete után ....... 

De engem a hülye kifogásaikkal nem etetnek meg. Átlátok rajtuk, mert sajnos eléggé átlátszóak. 

Azt is tudom, hogy jön még kutyára teherautó.

Visszakapják az élettől. 

Mind.

Fürtikém, mint a többi angyal magányos. 

És az angyalok magányosan repülnek.

Erről énekel Christina Stürmer is, szeretem ezt a számát.

Fürtikém jut róla az eszembe.

Meg az Anyu.

Ő is egyedül repül.

Drága angyalkáim ...

Születtek 90, illetve 69 évvel ezelőtt

Nagy futás volt az igaz, de sikerült! Győrben jártunk.

Meséljenek a képek:

 Ő az én kis Nagymamim, mind a 90 évével, .....

.... akit azok az ünnepélyes percek könnyekig meghatottak.

És tessék, a bizonyíték, ott a tévé. 

Már az én Anyukámnak se kell a falat bámulnia!!

 

Neki is születésnapja volt. Igaz a helyzete, az állapota nem annyira rózsás, de akkor is csoda történt, visszatért az életbe! Alig 2 hónappal ezelőtt, alvó babaként messze járt tőlünk, nem vett részt a tudatosságban. Egyedül nem boldogult se az evéssel, se az ivással, őt látva kétségbe voltam esve ...

Mostanra kérem az Anyukám kivirágzott!! Fantasztikus teljesítményekre képes, úgymint tud ülni, kommunikálni, önállóan enni, inni, de itt azért meg is állnék. A betegség nem múlt el, csak megkönyörült rajtunk, pontosabban az Anyukámon. A szervezetét tisztántartó, tápláló infúziók meggyőzték a bajt, viselkedjen egy kicsit emberibben. Ne legyen gonosz, vad és kegyetlen.

Nagyon örültem annak is, hogy az Anyu ismét koordináltan képes használni a kis kezét, működik a finommotorika.Csak a hozzávaló erő hiányzik. De mindegy, ez akkor is fantasztikus teljesítmény tőle.

Az Anyukám újra működő kis kezei, ahogy megpróbálkozott az ajándéka felbontásával. 

Tudta mit kéne csinálni és azt is hogy hogyan.

 

Utazás telekocsival

 

A hazaútra először autót kerestem az összes lehetséges telekocsis portálon. Reméltem, valahova majd csak beférek, annyival kevesebb lenne az összköltség.

Bár ezek a telekocsis utak nem mindig a legjobbak. Többnyire a régi buszos iskolakirándulásokat juttatják az eszembe, amikor vittük a limonádét és a kókadt szendvicseket magunkkal, amikor büdösben, és melegben púposkodtunk összezárva mindahányan. Nem szeretnék igazságtalan lenni,  mert ezek a jó kis régi osztálykirándulások a löttyedt parizeres zsömivel, a klasszikus májkrémes konzervvel és a meleg limcsivel teljesen rendben voltak, imádtuk, hiszen nem csak erről szóltak. Meleg volt, délutánra szigorúan ragadt a kezünk a kosztól, a hőségtől és a párától összeugrott a hajunk, ránktapadt a póló, a gatya, de akkor ez teljesen rendben volt, röhögtünk nagyokat és ordítva énekeltük együtt a nótákat, élveztük a buszozás minden percét. Gyerekként nem vagyunk se kényelmesek, se finnyások. A buli és jókedv mindenek felett. 

A felnőttkort elérve kényelmesedünk. Már vannak, pontosabban lennének elvárások. Már nem szeretem, ha a sontyorodott zsömlét taperászva ragad a kezem és nem ott állunk meg, ahol jól esne, ha a hosszú út mások kénye-kedvéből még hosszabb lesz..

Telekocsis útun pisi csak a benzinkútnál, evés a tankolások alatt, vagy ölben kiterített szalvétáról, lehetőleg nem lélegzik, nem mozog .... 9-en egy kisbuszban, 5-en egy személyautóban (optimálisan, mivel minden helyet el kell adni, kőőő a pénz) 100-ra beállt mutató, mert így tudja tartani a benzinfogyasztást, vagy éppen 200-al tép, mert imád vezetni ..... nem könnyű. :-)

Van akik ebből ipart csináltak, hetente többször fordulnak. Van olyan, aki 50,-EUR-t kér Győr-Nürnberg távolságra. Olcsónak se nevezném, amikor 32-40 euróért utaztatnak mások. Ráadásul sokszor letérnek az útról, mivel van aki Regensburgban, Passauban, Bécsben kíván be- illetve kiszállni. Ezzel a kitérőkkel aztán nyúlik az út, mint a rétestészta, de neki ezzel az újabb utasokkal  "dől" aztán a lovetta.  A buszok néhánya eleve lassan halad, mert vén romok, illetve tökig van utasokkal és ott az üzemanyagfelhasználás mummusa. És ha ez nem elég, ott van még a zenéjük is. Hangos. Nekik tetszik.

Nem akarom megbántani őket,  nincs rá okom, de hogy is mondjam, nem hiszem, hogy rajtam kivül mindenki örülne annak, ha a szenzációs és fantasztikus James Huntert kellene hallgatnia x-watton  és hosszú kilómétereken keresztül.

Na ja. Ha nem tetszik lehet mással menni mondaná. Persze, hogy lehet, de utólag már könnyű okosnak lenni.

Megfigyeltem, erre a marha nagy optimalizálásra (a lehetséges helyek optimális kihasználására) majd mindenki rákapott. Egy "feketén" vállalkozónál (mert számlát természetesen ő se ad), aki ebből él érthető, de a privátszemélyeknél azért fennakadtam.

Egy korábbi utam tervezésénél belefutottam egy ilyen, "pszichopatába". A hirdetése alapján 3 hely lenne mellette az ótóban és 14.00 órakor indulnánk. Az induláson kicsit bosszankodtam, mivel gyakorlott utazóként tudom, hogy ilyen későn elindulni iszonyú. 650 km, este 20.00 - 21.00 óra előtt semmiképpen nem érkeznénk meg, köszönöm szépen elment a napom. 2 nap múlva már indulnom is kell vissza, nem kaptam több szabadságot. Mindegy, nincs más autó, megyünk. Foglaltam egy helyet nála.

Pár nappal később kaptam tőle egy üzenetet, hogy az a helyzet a felesége is jön, ezzel öten lennénk !!!! Megpróbálja rávenni anyut, hogy ő is vezessen, így akkor tudunk helyeket cserélni, de az az igazság, hogy a nő nem nagyon szeret vezetni ..... nem is szokott vezetni akkor, amikor idegenek is ülnek az autóban.

Pffff, fasza, ezek szerint apu vezet, anyu tornyosul elöl a kényelmes helyen, nekem pedig további két emberkével kell hátul (egy ráadásul nem is nagy autóban) szorongva púposkodnunk, tényleg megtisztelő, hogy beülhetünk ... kezdtem nagyon nem örülni a fejleményeknek. Megnéztem még egyszer a hirdetését. Amit ott láttam megijesztett. A pali kvázi 25 km-es szakaszokra és percnyi pontosságra bontotta le az utat, egy Nürnberg környéki kisvárostól kezve egy régi Jugó országbeli városig. Törtekkel is dolgozott. Jééézusom, ez a pali nem száz! :-)

Megpróbálkoztam, szerettem volna legalább egy korábbi indulást elérni, de jött a válasza: Az a helyzet, hogy déli 12.00 -kor érkezik meg vonattal egy nagyvárosból ahol hét közben dolgozik, aztán még be kíván menni az irodába, hogy kicsit körülnézzen (!!!), ezért semmiképpen nem tud 14.00 óra előtt elindulni.

Ekkor döntöttem úgy, hogy vele NEM. Ez az ember pszichopata. Miért nem jön haza egy nappal korábban este a vonatával, mi a szart akar tapogatni az irodában az elutazása előtti percekben, miért nem akar időben elindulni? Hogy fog beféri annak a falatnyi autónak a csomagtartójába a táskám, öt ember poggyásza, mi lesz ebből te jó ég? 

Áh, hagyjuk, döntöttem. Lemondtam.

Az utat 1 nappal eltoltam. Sikerült egy magyar srác autójában helyet kapni, aranyos volt kedves, de sajnos ment a helyoptimalizáció keményen. Nürnbergben épp kiszállt egy fiú, akinek a helyére becsüccsentem. Regensburgot ő se hagyta ki :-), keményen bementünk a pályaudvarig, ott kívánt kiszállni egy másik. Bécsben aztán ismét be kellett menni a III. kerületbe, ott szállt ki egy utas, illetve várnunk kellett 2 hátizsákos német turistára, akik Budapestig utaztak. De ő legalább nem kért sokat. 30-35 eurót. A cserélődő utasokkal és a befolyó pénzzel aztán a visszaútját is biztosította. Hibának találtam nála azt, hogy előre nem tájékoztatott minket arról, hogy meg kíván állni enni egy Rosenbergerben (autópálya melletti étterem). Ha tudom, akkor én is úgy készülök.

A történet legelején ugye azt írtam, hogy a jövő heti utamra szerettem volna autót találni. (itt is voltak ám pszichopaták, akik a "július 6-án szeretnék Győrbe utazni" hirdetésemre felkínálták a fantasztikus lehetőséget, junius 28-án elmehetnék velük Győrig ...persze csak ha érdekel ... :-)) )

Mivel nekem szállást is kell Győrben intéznem, így sokáig nem tökölhetek, biztosra kell mennem. Beláttam, nem fogok autót találni, saját kocsival kell mennem. Persze, hogy kényelmesebb, de így több lesz az utiköltség és mivel egyedül nem merek elindulni, a páromnak is jönnie kell, ez pedig a szálloda- és papizás költségeit erőteljesen megnyomja.

Gondoltam én is csinálok bizniszt belőle, felkínálom magunkat a telekocsin. Éppen be akartam írni a mitfahrgel.... meg az oszkárra ..., amikor apusnak hirtelen világos lett, mit is tervezek. Egyből lefújta. Azt hitte viccelek azzal, hogy valakit még viszünk. :-) 

- "Hova akarsz valakit magaddal vinni? Hogyan? Az autónkban, ami az utazásaink során mindig tele van, táskákkal, cucokkal, mégis hova férne be valaki? Maximum egy plüssállat. Nem, nem viszünk senkit se magunkkal! Ha már X száz euróba kerül amúgy is az egész út, akkor nehogy már az a 30,-EUR számítson, annyit nem ér meg."

Igaza van. Mi soha senkit nem viszünk, nekünk, velünk tényleg semmi értelme. Először is, mindig megállunk enni valamelyik törzshelyünkön, aztán kávét inni valamelyik Rosenbergben, vagy Landzeitban (ahol ha éppen úgy adódik elbeszélgetünk magunkban, vagy másokkal ;-) ), aztán ha újra pisi lesz, akkor megint lemegyünk az autópályáról ..... és esetleg eszünkbe jut, hogy Neusiedel am See-ben milyen issssteni a Steckerlfisch, akkor ott is megállunk. Ha már lementünk, akkor csak-csak bemegyünk egy Billába, vagy Sparba bevásárolni ...... Sooßban benézünk a Heurigerbe és felvesszük az előzőleg megrendelt két láda fantasztikus bort és ehhez a szabadsághoz mi ragaszkodunk. Természetesen nem ezt játszuk végig minden alkalommal, kicsit túloztam. De ebéd (és nem pisivel együtt 20 perc alatt letolt falat) valamint egy kávépause mindig, kötelezően a programunk.

Én személy szerint szivesen vinnék valakit (max. 2 föt), de többet soha! Ùgy tartom, hogy az utasnak és a cókmókjának is legyen kényelmes helye, ne kelljen koszos helyre beülnie, ne fújjanak füstöt az orcájába, érezze, hogy egyenértékű utas, de könyörgöm ne rohanjunk. Időt ne azzal veszítsünk, hogy utasokért kanyargunk ide-oda, hanem azzal ami nekünk jó. 

A mi társaságunk a hama-hama célbaérni akaró utasoknak és azoknak, akik egy fillért se kívánnak kiadni az út során felmerülő extrákra (saját papijukat, italukat hozzák magukkal) nem valók. A páromnak meg egyáltalán nem.

Azt hiszem nekem se....

Jobb ha maradok utas.

Persze ha találok majd autót. :-)

A stációink képekben

Ebéd

Kávé

Grillezett makréla

Heuriger