A gimiről

A suli hatalmas, navigációs biszbasz nélkül én eltévednék benne. Nemcsak a gimi, hanem egy reáliskola is üzemel a falak között, 2200 gyerekkel a fedélzeten. Ez iszonyatos mennyiség, főleg a frissen bekerült miniknek, a mostani ötödikeseknek. Ott szambáznak a nagyok között, el tudom képzelni azt a levegővisszatartást, amit annak a rengeteg nagy, lakli gyereknek a látványa okozhat. A kisfiam barátnőjének (régi barátság, az első osztályt is együtt kezdték) komoly problémája volt vele, félt a nagyoktól. Èrtem én, hiába nem harapnak, akkor is csak ott vannak, tornyosulnak a lépcsőházban, a szünetben az udvaron és az aulában. Érettségi felé ballagó 18 évesek, termetük, viselkedésük riasztó egy 10 éves, pici kislánynak.

Ma 14 oldalas levelet (szerintem ez már könyv) kaptunk az iskolától. Köszöntik a mindenkit és többek között informálnak arról is, hogy az idei tanév rekordot döntött. 166 új ötödikes érkezett az iskolába, még soha, egyetlen egy évben se volt ennyi új tanuló, ezért egyszerre 6 ötödik osztályt indítottak.

A legjobbakat kívánják a muciknak és eredményes érettségit 2018-ban! :))

A gimiben lehetőség van a napközire, itt Ganztagschulénak (napos iskola) hívják. Ez hála isten ingyenes. Ellentétben a korábbi, az általános iskolai  Mittagsbetreuung-gal, azaz déli felügyelettel. Az általános iskolákban van ilyen, hogy déli felügyelet, illetve a Hort, azaz napközi. A napközi ingyenes, szervezete a Freistaat Bayern-hez (Bajor Szabadállam) tartozik.

A Mittagsbetreuung-nak nem a Freistaat Bayern a gazdája hanem privát, ergó fizetős. És ez nagy kitolás a szülőkkel, de nem volt mit tenni. Fizettünk mint a katonatiszt. Talán majd egyszer sikerül az elvtársaknak a nagy Bajorországon belül egyeztetni a tanítás utáni gyerekmegörzőket, azok hovatartozását, az ott dolgozók státuszát, és ettől kezdve nem lesz pénzes az egyik, miközben a másik  ingyenes. Természetesen a hami mind a kétféle "gyerekmegőrzőben" fizetős. 

Visszagurgulászva a gimihez. Àllati jó a menzás megoldásuk! A menzára jelentkezett gyerekek direkt hozzáféréssel rendelkeznek a gimi internetes oldalán levö "Menü" oldalhoz és ott tudják előre kiválasztani a napi ebédet. 3 féle menüből választhatnak. Sajnos az én kisfiam a "mérgező zöldségeket és halált okozó salátákat" soha nem választja. Ez egy tragédia, de konok a kölök.

Rettenetesen izgultam az iskolakezdés előtt, bevallom (nem röhögni!!) egyszer még "tálcafogást" is akartam gyakorolni a fiammal, a hogyan kell tartani a megpakolt tálcát ahhoz, hogy ne folyjon a szemünkbe a leves, ne guruljon a földre a gombóc, de kinevetett. Azt mondta, azért annyira nem béna, hogy ne tudjon egy tálcát elvinni! Na jó, pozitívan bólogattam, de szerintem jön még kutyára teherautó. ;) Annak idején nekem is volt csere köppenyem, meg is volt a dolga! :) A ráborult leves, főzelék megszárad ugyan, ügyes kézzel a nagyja (tészta, bab, répa) le is vakarható, de sajnos az oltári büdös kajaszag megmarad. Mondom neki mindig: én ezt is tudom, mert voltam gyerek! :) 

Tessék, egy részlet a fiam angol munkafüzetéből:

Véletlenül találtam rá, és nagyon örültem neki. Arra a kérdésre, hogy honnan jöttél, azt válaszolja az én kis mucim, hogy I´m from Hungary. :)) Először Vienna (Bécs) volt a kis fejében, de látszik azt áthúzta és mégis Hungary lett! Pedig kézzel-lábbal tiltakozik a fél magyarsága ellen, ő német gyerek és Németországban az emberek németül beszélnek és nem magyarul. :) De ezek szerint ennek a 10 éves kisfiúnak a szívében ott mélyen mégis csak megbújik a megértés, talán a büszkeség is. Bizony büszkeség azért, mert ő már belekóstolt a nagyvilágba és már tudja, hogy milyen klassz dolog több ország gyerekének lenni. Itt születni, ott óvodába járni és egy harmadikban iskolába. :)

Gimnázium

Hát elkezdődött a gimi. Állítom a nyuszkónak nem téma, de nekünk felnőtteknek egy kicsit macerásabb erre az új iskolára való átállás. Macerás, mert aggódunk. Ezek az aggodalmak kimerítik az összes lehetséges, meg persze az összes, igazándiból még szóba se jöhető agyrém kincsestárát, de hát ezért vagyunk kérem szülők!  Na jó, pontosítok. A gyerekünk apukája csak a lehetséges dolgokat gondolja végig, én pedig a piroska és a farkastól kezdve mindent. Tegnapelőtt véletlenül megláttam a tévében Scully és Mulder ügynököt, azóta az ufóktól is tartok egy kicsit. :) A szülőknek a gimiből küldött levelek alaphangja is már más. Általános iskola: Liebe Eltern! azaz kedves szülők. A gimiből már: Sehr geehrte Eltern! azaz tisztelt szülők megszólítással érkeznek a levelek.   

Ùj tantárgyak, könyvek, munkafüzetek, órarend, nagyon oda kell figyelnünk nekünk is az elején, hogy minden belekerüljün az iskolatáskába. A könyvekkel és füzetekkel nem lenne gond, mert ezen a területen a kisfiam profi! Mindent magával visz, ha kő, ha nem! :))  A szerdai napon a valóban szükséges cuccokkal megpakolt táska 7,1 kg-ot nyomott!! Szörnyű! És ha a Juniorchef még beleteszi a többi, mondjuk úgy, az adott napon kevésbé szükséges tanszert, akkor a táska összsúlya eléri a cipelhetetlen kategóriát. 

A gimiről és a vele kapcsolatos mindennapokról még mesélek, de most mennem kell, krimi lesz! 

indulás

Túl vagyok rajta!

Ùjra nekifutok a Bewerberrundénak, talán ma sikerül befejeznem! :)

Pitty-putty, máris eltelt az a pár év a munkakereséssel. Ez így elég vidáman cseng, de hogy mi van ténylegesen a szavak mögött, inkább ne tudja meg senki, ahogy azt se, hogy ez az állapot mit művel menet közben a lelkünkkel.. :(   Irgalmatlanul hosszú idő, helyenként fogyadozó erővel.
A jobb napokat gyakran váltják a legfőbb ellenfél, a kilátástalanság vezetésével a kétségbeesettek,  és ezekből a csatákból nehéz győztesen kikerülni. A gondolatok szoros hálót vonnak a tudat és a tudatalatti köré, moccanni se lehet. A háló szorítása néha lazul, ilyenkor lehet kisliccolni belőle, nagy levegőt venni és újra tervezni! Bár ez már szinte művészet ;), ehhez már szükség van egy nagyon nagy adag egészséges életigenlésre és humorra.Az adott nappal elboldogulok, a tegnap hála isten elmúlt. De a holnaptól rettegek, mert megoldást nem kínál. De ez elmúlt, szóval lapozzunk. Ezeket csak azért írtam le, hogy másokat bátorítsak, a "pályatársakba", "kollégákba" erőt öntsek, ha valakinek szüksége lenne rá, akkor ötletekkel is szolgálhatok. Fel a fejjel!

Itt van például ez az édes kis maci, aki szintén munkanélküli, de nincs minden ötlet híján! :) Húsvéti nyuszinak jelentkezik. :)

kép: www.aboutpixel.de / wieder auf jobsuche © regine schöttl

Vissza a történetemhez.
Végre valahol valaki tényleg elolvasta a pályázatomat és életkor, gyerek, ostblockos végzettség ellenére érdemesnek talált egy munkára. A hölgy az egyik nagyobb Zeitarbeitsfirmának, szóval közvetítő cégnek az alkalmazottja. (Errefelé egyre inkább csak ilyen cégeken keresztül működik a dolog, mivel a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak dolgozókat, inkább ilyen Zeitarbeit társaságokkal működnek együtt.
A Zeitarbeit cégnél kerülünk alkalmazásra, trallala-trallala, biztos mindenki ismeri a felállást. Az is tuti, hogy a cégeknél a leépítésnél előszőr a Zeitarbeitos dolgozókat rúgják sejhajon, nincs kecmec.)

Személyes meghallgatásra invitált, amihez nem fűztem túl nagy reményeket, mivel ez lett volna kb. az ötvenedik, de azért izgultam rendesen. Kérdezett, mosolygott, beszélgettünk. A cég, ahova engem ajánl, jelenleg egy nagyobb akciót tart és ehhez több munkavállalót keres adatrögzítőnek.
Abban maradtunk, hogy majd értesít a továbbiakról. 1 hétre rá jött a telefonhívása, gratulált ahhoz, hogy továbbjutottam, a cég szeretne személyesen is megismerni. Az interjún többedmagammal fogok résztvenni (további pályázókkal), készüljek fel, durván 6 órán keresztül fog tartani. Lesz benne teszt, személyes beszélgetés, minden. A cég nagyon alaposan szeretné megismerni a pályázókat, mivel az állásra mindenki nem alkalmas.

Eljött a nap, készültem erre a tömeges felvételi tesztre, a Bewerberrundéra. Becsekkolás. A titkárnőnél már készen várt a nevemre kiállított látogatós igazolvány, kitűztem magamra. Közel egyidőben érkeztem egy korombeli, vidám német, frank csajjal, aki egy mosoly volt. Szimpatikus. Bevezettek minket egy tárgyalóba, ahol egy hosszú tárgyalóasztal körül 14 szék várt ránk. Az asztalon a tárgyalótermek teljes vendéglátása, kaja és tütü nélkül. :) 
Egymás mellé ültünk a kiskezitcsókolommal, mivel mi már régebb óta ismerjük egymást.:) Pillanatok alatt elkezdtünk beszélgetni négyen-öten, majd egyre többen lettünk. Egyre nagyobb aggódalommal figyeltem, hogy a többiek mind németek! Én voltam az egyetlen, migrációs háttérű versenyző. Volt közöttünk jó pár könyvelő, aki közül ketten több mint 20 évig a Quellénél dolgoztak. (Talán otthon is ismert ennek hatalmas cégnek a története, hogy építették fel a Schickedanzék évtizedeken keresztül és hogy tette tönkre Madlein Schickedanz az örökös az egészet pár év leforgása alatt. )
A meeting a főnökség bemutatásával kezdődött. Aztán azt kérték, hogy sorban mindenki mutassa be magát, meséljen honnan jött, mit csinált, mivel foglalkozik ....stb. Miután meghallottam, hogy az egyik (tényleg nagyon szimpatikus) lány most végzett a tanulmányaival mint általános iskolai tanár, de nem talált munkát, kezdtem tényleg megijedni. Mitől? Hát attól, hogy az összes többinek a német az anyanyelve és ki tudja, mennyire komoly szerepe van a betöltendő állásnál a nyelvismeretnek. Tudok németül nem erről van szó. De képzeljétek el, ha elétek tesznek egy csúnya kézírással írt papírt és a lakóhely rovatban valami oltári kriksz-kraksz áll, de akkor is, pillanatok alatt felismeritek, hogy ez Hódmezővásárhely! Mikor tudná ezt egy külföldi felismerni, illetve egyáltalán kisilabizálni? Ehhez ennek a városnak a nevét ismerni kell! Szóval ilyenektől féltem. Végetért a bemutatkozás, aztán csoportokba osztottak minket. Négyünknek át kellett menni egy kisebb terembe, ahol 30 percet kaptunk arra, hogy a rendelkezésre álló papírok, ragasztók, ollók, vonalzók segítségével egy 20 munkahelyes irodát rendezzünk be. Idő indult, ketten a cég részéről folyamatosan mögöttünk álltak, szemmel tartva minden mozdulatunkat, ötletünket és jegyzeteltek-jegyzeteltek-jegyzeteltek. Tudtam abban a pillanatban, hogy nemcsak arra kíváncsiak, hogy oldjuk meg a feladatot (bár az is fontos volt), hanem a team-munka. Vannak-e önálló ötleteink, illetve mennyire figyelünk oda a másik javaslatára, tudjuk-e azt alkalmazni, továbbfejleszteni.
A tesztet a 2. számú PC-teszt követte, egy újabb irodában.

Egy A4-es lapon volt a kész szöveg, amit be kellett püttyögnünk 20 perc alatt. Nem volt szabad bekapcsolni a helyesírásvizsgáló funkciót, szóval marhára kellett figyelni. A szövegben előfordultak rendesen számok, százalékok. Egy adatokkal teli mini táblázatot is be kellett tudni szúrni, aminek a soraiban kicsit szerkeszteni kellett tudni a cellákat. A feladat egyáltalán nem volt nehéz, de vele tényleg mérhető a PC-fittség. A párom szerint be kéne szereznem a "Waffenschein-et", azaz a fegyverviselési engedélyt, mert tisztára géppisztolylövések hangját hallani amikor írok (olyan gyorsan pötyögök a tasztatúrán ). :)) De ugyibár a teszt alkalmával minden más. Nem otthon ülünk a megszokott gépnél, feljebb-lejjebb van az asztal, a monitor, más az egér, izgulás a köbön és persze ott liheg a nyakamba a fő mummus, az idő. Elsőként lettem készen, még volt időm átolvasni. Találtam is benne egy-két hibucit, amit javítottam. Deutschland-ot például Deutshcland-nak írtam és ez elsőre nem tűnt fel! (itt jön a képbe amiről már írtam, hogy nem az anyanyelvem)

A teszt után került sor az egyéni elbeszélgetésekre, amitől az elején nem is tartottam. Aztán eléggé. :) Akik már bent jártak mesélték, hogy nagyon nehéz visszaadni azt amit kérnek! Miért, mit kérnek???! Az egyik "vizsgáztató" elmondja, hogy milyen tevékenységet végez a cég, felsorol egy csomó mindent, szakkifejezések, plaplapla. Aztán beszélgetés folyik mindenről, kérdések rólad, neked, tőled, de a legvégén jön a becsali kérdés. Megkérnek, hogy foglald össze a tudnivalókat a cég tevékenységéről. Persze eddigre már rég elfelejtetted azt is, hogy hívnak. :))

A pályázó társaim szerettek volna nekem is maximális segítséget nyújtani így megpróbálták összefoglalni, hogy mit is fogok hallani. Az egyik csaj azt mondta, hogy vigyázz, lesz a szövegben a Zweitkonto, a másik szerint Zeitkonto, a harmadik szerint pedig Geldkonto! Ebből világossá vált, hogy egyikük sincs tisztában azzal, miről is volt szó! :)) Aztán jöttek értem. Az elején amikor elhangzott a történet a cégről, már magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy reménytelen! :)) Érteni tökéletesen lehetett, de visszaadni nem. Ugye az egész bemutatás alatt az ember arra koncentrál, hogy a szövegből tovább következtessen a rá váró munkára, annak nehézségére, buktatóira, azt próbáljuk megérteni, nem az általános blablát.

A legvégén persze nekem is érkezett a kérés, de viccesen megoldottam. 

Lassan végetért a Bewerberrunde, ami 3 és fél órát tartott. Kifelé menet jókat vigyorogtam a számomra 2 legszimpatikusabb résztvevővel (egyikük a tantónéni), mert azt találtam mondani, hogy nem is tudom, én csak egy sima adatrögzítői állást pályáztam meg, nem az ügyvezetőit! A lányok is osztották a véleményem, jókat hahotázva. :)))  Ha egy ilyen állásra ilyen komoly interjún kell résztvenni, akkor mi lehet feljebb? :)

Azóta már tudom, hogy ebből a 10 emberből 3 jelentkezését elutasították (nem feleltek meg), további 2 személy a B-tervbe került (ha kiesnének mások, akkor vennék őket fel). En pedig azon roppant szerencsések közé tartozom - migrációs háttér ide, vagy oda -, akik felvételt nyertek!!! A tantónénivel együtt megyek adatot rögzíteni. Legalább lesz közöttünk egy igazi írástudó. :)

Bewerberrunde

Bizony, már ilyenen is voltam! Hogy mi ez? Sofort mesélem, csak előtte a bevezető. :) Aki még nem tudná, annak elmondom, hogy évek óta munkát keresek. Még arra is képes voltam (40 felett), hogy elmenjek egy kaufmännische (kereskedelmi, közgazdasági) továbbképzésre. Erre az itteni képzésre égetően szükségem volt ahhoz, hogy az önéletrajzom "up to date" legyen, tehát tök friss és naná, hogy német vonatkozású. Persze az is szempont volt, hogy az iskolai végzettségem ne az 1984-es ungarische cucialista tervgazdálkodásos közgáz-érettségiben csúcsosodjon ki. :) Az, hogy Magyarországon mit csináltam mit nem, az itt a "hol volt hol nem volt" kategória, a kutyát se érdekli. A német munkahelyek számítanak, és persze érvényes a "messziről jött ember ...." ;)

Nem voltam nagyon meglepődve az osztálytársaim láttán, csak kicsit megrémített a dolog. Ò te jó ég! Német, korombeli férfiak, nők, hasonló közgazdasági végzettséggel mint én és ők se találnak munkát? Akkor mi lesz velem ostblockkos nénivel? Magyarországon sokan el se hiszik, hogy milyen komoly gondot jelent Németországban a munkanélküliség. Fura volt életemben először németül tanulni. Sok kifejezést a régi közgázas időkből persze felismertem, de az itteni anyag már tényleg nem a cucialista tervgazdálkodást taglalta. :) A marketinges részt és a logisztikát már teljesen németül tanultam, és az anyagban már rengeteg az olyan kifejezés, aminek a magyar megfelelőjét már nem ismerem. A tanfolyást 2 hónap kötelező gyakorlat követte egy cégnél, amit szintén önállóan kellett megtalálnom/nunk. Ezek a Praktikumplatzok  (gyakornoki) helyek is rágós falatok, ki tudja ki lesz az, akinek egyáltalán szüksége lesz egy gyakornokra, még akkor is, ha semmibe se kerül. Bizony, itt ember hegyek pitiznek gyakorlatok alkalmával a helyért, mert másként nem megy! Ha beváltál és jól muzsikálsz, akkor maximum kapsz egy jó praktikumos bizonyítványt (akár 44 évesen is ;) ) ha még ennél is nagyobb szerencséd van, akkor még az is megtörténhet, hogy átvesznek, alkalmaznak.

Az elmúlt éveket összefoglalva elmondhatom, hogy több száz pályázatot küldtem el, résztvettem jó néhány állásinterjún.... de nix. Vannak olyan munkák amire tényleg mindenkit felvennének, de ezek általában vállalhatatlanok. Ha úgy érzem szerencsém van, végre valami jó, ami örömmel vállalható, akkor meg kifogom a Schatzit. :)))).  Puff.

Ez a munkakeresés az én koromban, az én szakmámban, meg az ostblockos származásommal szinte reménytelen errefelé. Pedig feltétlen szükségünk lenne (lett volna) rá. A vállalkozásunkat egy hajóhoz tudnám hasonlítani, ami egyrészt állandóan léket kapott, másrészt átgázoltak rajta nagy tengerjárók és ahhoz, hogy újra feltúrbórudizzuk, kéne egy kis tőke. A tökeerős (szigorúan rövid ö ;) )  menyasszony szerepét én játszanám.
De aztán megtört a jég! :) A jégtörő ez a bizonyos többlépcsős, többszemélyes "Bewerberrunde" volt, amiről eredetileg írni szerettem volna, de nem megy. Nem, mert elfáradtak az ujjaim, a szemeim és a szavak se jönnek. Majd holnap mesélem tovább. :) Gute Nacht mindenkinek!

A Meccs vége

Oda voltam, meg vissza az egésztől az elején, tényleg! Aztán hirtelen arra eszméltem, hogy elkezdődött a meccs én én ebből a kezdésből semmit, de semmit nem vettem észre! :)) Itt jön a képbe egyszer a "Spielfeld"-től, azaz a pályától levő távolság, illetve az, hogy korábban ezeket a meccseket szinte kizárólag kisebb-nagyobb kivetítőkön, tévéképernyőkön néztem, és a kezdés előtt az utolsó másodpercekben mindig ugyan azt a reklámot nyomták. Feltűnik egy sziget, és az előtérben egy pohár söci. Igaz már több százszor láttam, a haj akkor is szőke, most meg nem mondom melyik.... doch, megvan!  Krombacher!:)) A reklám zenéje pedig beleég az ember fejébe. A ZDF-en a krimik előtt dettó ugyan ezt a reklámot adják, néha tényleg el kell gondolkodnom, mi is következik most? Bundesliga, vagy krimi?? :)

Szóval a Max Morlock ;) stadionban hiányzott nekem egyrészt a reklám, hogy tudjam kezdődik az izgalom, másrészt a közeli kép, amikor a labda útjára indul. :) Azt hiszem szoknom kell az ilyen life stadionos meccseket, mert egyfolytában azon vettem magam észre, hogy egészen egyszerűen hiányzik a kamerával felvett közeli kép, meg az ismétlés. :) Ha éppen szürcsöltem a sörből, vagy tökörésztem a kabátommal, akkor állandóan lemaradtam valamiről. Csak a huuuuuut, meg a hiiiiiiiiit hallottam,  fütyülésre, vagy tapsviharra eszméltem. Nehéz volt koncentrációznom, ezt még gyakorolnom kell. :))  Bizonyára könnyebb dolgom lesz, ha kicsi lejjebb ülünk, bár ott meg hiányozni fog gondolom a rálátás az egész pályára. :)

Jó néhány játékost fel se ismertem (engedtessék meg nekem, van pár új fiú, még gyakorolnom kell) és valahogy onnan fentről olyan lassúnak, gyerekjátéknak tűnt az egész. Tényleg teljesen mást láttam, mint korábban a tévében. Nem tudom jobban körülírni. Amíg a tévében, a kivetítőn minden gyors, technikás, és pazar, addig a stadionban az egész olyan nyamvatag, a labda ide-oda ballag, a focisták közbe-közbe felemelik a lábukat, de a tempó lassú. 

Aztán jött egy szabadrúgás a Clubb javára. Valahogy éreztem, elő a kamerával, mert most .... !!!

És góóóóól!!!!  1:0 für den Clubbbbbb!!!!!

Himbilimbizett a csuklómon a kamera, jó hogy orrba nem vágott, mivel felugrottam ahogy az egész stadion felugrott, kezeket a fejek fölé emelve, jubeln, éljenzés, juhuuuuuu!!!! Èljen!!!! Micsoda fejesgól!

A meccs többi része nem annyira érdekes, 2:1-re kikaptunk. :)))))

Aztán ugye izgalom, kicsit hűvös ülőke, sör ..... mielőtt kitört a félidő tudtam, hogy hama!!!! A pályát már korábban becéloztam, két szintről kellett levágtáznom a női WC-ig. Apus persze már az elején közölte, hogy nem kell aggódnom, a férfi-WC az mindig tele van, de a nőknél semmi gond! Ha!!

Mire az első félidő lefújása után levágtáztam (mint egy táltos), már csak a 3. helyet sikerült megszereznem. Aztán pillanatok alatt kacskaringózott a sor (a képen kb. a harmadát látni). Nem tudom, ha csak a képen látható sor középtájára sikerült volna az érkezésem ......... azt hiszem szem nem maradt volna szárazon. Én bepipi, az tuti. De ugyibár női ösztönök, ezt én már a meccs kezdetén tudtam! A férfiaknak fogalmuk sincs a 6. érzékről, miattam mondhatnak azt amit akarnak! Ha én azt mondom, hogy sietni kell a vöcögére mert sokan lesznek, akkor én megyek is. Az, hogy a hapik mit mesélnek nyugtatásul, az nem érdekel. Èn (mi nők :) a megérzéseinkre hallgatunk és ez mindig biztosabb mint az Y-kromoszómások kósza ötletei. 

Különben el kell, hogy meséljem, apus teljesen értetlenül állt a kérdés felett. Azt mondta, hogy ő még ennyi "Weiber"-t :) , azaz nőt még soha nem látott Clubb-meccsen. Régen alig, de tényleg alig voltak női szurkolók, a stadion szinte férfikézben leledzett. Ugye-ugye, a világ változik? :)) Én is figyelgettem a résztvevőket (próbáltam erőt és ötleteket gyűjteni a jövőre nézve :) ) sál és egyéb cuccok viselése kapcsán és tényleg, nagyon sok az iszonyúan fiatal, a fiatal, és az én korosztályombeli csaj! Idősebb hölgyek is jelen vannak, valóban érdekes! A WC-ben persze kihallgattam a "profik" beszélgetését, miszerint: tjaaa, egy Clubberernek mindent el kell tudni viselni, de néha tényleg nagyon nehéz. Ahogy ma is. Egy ilyen gyönge csapattól kikapni?!?  :)

Aztán vége lett mindennek. Szomorú vége. A párom mesélte, hogy emlékszik, gyerekkorában ez pont így volt. Apukája Clubbmeccsre ment, aztán hazatért. Ha nyert a csapat jó volt a hétvége, ha vesztett, akkor apukája szótlanságba és kedvtelenségbe burkolózott egész hétvégére.

Most sincs másképp. Egy ilyen vereség el tudja b....ni cseszni az egész hétvégét. Tényleg. :(

Aztán lassan elballagtunk. Kifelé még lefényképeztem (belehűltem egy kis kraftot a már régen elbúcsúzott elembe)  egy plakátot. Az áll rajta, hogy a Club ápolja a tradiciókat és ez tényleg így van és ez tetszik. 

Ez a csapat az ÈN CSAPATOM is! :)  Csak azt nem értem, miért, miért kell mindig kikapniuk? :(

Einmal Clubberer, immer Clubberer!   

Aki egyszer Clubberré vált, az örökre az is marad!

A Meccs. Kettedik rész

Nem tudtam tegnap befejezni a történetet, mert kezdődött a Tetthely és nekem a krimi szent! :)

Akkor vissza az 1FCN - Freiburg meccsre, jó? A jegyünk egy nem túl jó, de nem is túl rossz szektorba szólt, bár szerintem túl magasan ültünk. Fölöttünk volt még jó pár sor, ültek még ott is emberkék bőven, de akkor is: nekem a pálya messzi volt. Apus szerint a hely nicht schlecht, de természetesen össze se lehet hasonlítani a Haupttribünnel (fő tribün), ahol ő VIP-kártyával szokott üldögélni.  (2 ismerőse az egyesülettől szokta néhanapján a saját VIP-kártyáját a részére átadni, de csak olyankor, amikor ők valamilyen oknál fogva nem tudnak kimenni a meccsre. Ja, és  sajnos mindig csak egyet. )
A Hauptribünön nem annyira szűkek a székek és kényelmesebbek mint mondjuk a 20-asban ahol most mi ültünk. (Nem is tudtam hova tegyem a sörös poharamat, jobbra,balra, mindenhol csak lábak.) Az ellátás is ott jobb (közelebb vannak a falatos és italos helyek), és tökéletesen lehet látni amikor megérkeznek a csapatok a buszokkal, mindenki ott settenkedik el. 

De mindegy, szuveniru nyihuhu, nyekukucsku protku, azért nagyon örültünk az ingyenjegynek! (Különben 35,-EUR lett volna darabja, így 70,-EUR-t spóroltunk.Ráadásul az Öffikre se kellett külön jegyet vennünk, mivel akár meccsre, akár színházba, akár az operába megyünk, az érvényes belépőjegyünkkel mentesülünk arra a napra a tömegközlekedésre váltandó jegyektől.

Nordkurve e-vel ;) )

A Nordkurve ("északi kanyar" szektor) a helyi Ultrák szektora . A nürnbergi szurkolók fantasztikusak, több ezren kísérik a csapatot a legmesszebben fekvő városba is. Teszik mindezt a II. osztályban is, ahova azért a Clubb le-le szokott csússzanni. :)
A csapat tényleg csúcstartó a kategóriájában, 2007-ben még kupagyőztesként ünnepeltek  (emlékszem az akkori edzőről Hans Meier-ről utcát kívántak elnevezni :), fantasztikus örömmámorban úszott az egész város, hősöknek járó fogadtatásban részesült a csapat a főtéren és a Polgármesteri Hivatalban is, aztán 1 évvel később siralmas teljesítményt nyújtva landoltak a Bundesliga II-ben (NB II.). Hans Meier fejét, fogát követelve lázongtak az emberek, már régen nem volt szó utcaavatásról. :)  Különben Hans Meier (aki később a Mönchengladbach edzője lett) visszavonult. Hol él kérem? Nürnbergben, pedig nem is idevalósi. De szeret itt, megértem. Tavaly óta állandó bérlete van a Clubmeccsekre, többször lehetett  őt látni sportműsorok összefoglalóiban, ahogy ott ül a tribünön.

Szóval a Nordkurve és az Ultrák. Állandóan készülnek valamilyen koreográfiával, feliratokkal, szövegekkel. Tetszik amit csinálnak, mert szívvel-lélekkel  teszik. Engem lelkesít ez a fajta fanatikusság, bár én ilyenre soha nem lennék képes, nem is vágyom rá, de másokét szívesen elnézegetem. Persze szükséges hozzá egy kis "szerelem" a csapat iránt, anélkül lehet én is csak azt mondanám, hogy hülye, randalírozó, bohócok, kit érdekel! :) 

 

Kezdődik a buli! Először a zászlók jönnek. A Nordkurve előtt sorakoznak fel, onnan indulnak. Aztán zászlókkal bemenetelnek a pályára és már fel is áll a szőr az összes rendelkezésre álló testrészen, mert felhangzik a ZENE! Die Legende lebt - A legenda él címmel. Ez a zene a Klub-Himnusz. (Majdnem kivülről tudom! Azoknál a részeknél persze ahol hibádzik a szöveg, ott tátogok büszkén! De psssszt!) Az alábbi youtubos felvétel még 2009-ben készült, az örömmámorról, éppen az utolsó meccsen, amikor a csapat győzelmet aratott és ezzel a győzelemmel  visszatért az első osztályba, a Bundesliga I-be!! Èrdemes megnézni, egyszer rajta van a csapat (ma már sokan közülük másfelé játszanak, például ott a Stefan Reinartz* aki a manapság már ellenfélként szokott - bizony bizony - sajnos gólt rúgni a Clubbnak. Megfigyeltük, ez a dolog gyakran bejön, volt játékos gólt rúg. ), másrészt hallatszik a Clubb-Himnusz, harmadszor átérezhető az az elementáris hangulat, ami ehhez a csapathoz kapcsolódik. További érdekesség, hogy az akkor még szintén istenített (nekem nagyon is tetsző, jól néz ki a hapsi ;) )Michael Oenning még edző. Aztán a következő szezonban a csapata újra a kiesés felé kaccsintgatott, így Oenning  sajnos "el", helyére pedig érkezett Dieter Hecking, aki jelenleg is az edző. Bár ki tudja meddig ..... :))

A videón szereplő meccs után a játékosok egyből felhúzták a pólókat az "Aufstieg" (felkerülést, feljutást jelent a magasabb osztályba) szöveggel és a szurkolókkal együtt énekelve, mámorosan ünnepelték a  "Nie mehr 2. Liga!!", "soha többé II.osztályt"! :)) Ettől kezdve lehetett a Fan-Shopokban kapni az új Clubbtrikókat és sálakat a  "Wir waren nur mal kurz weg und jetzt sind wir wieder da." (magyarul kb. azt jelenti, hogy "csak elugrottunk egy rövid időre, de már újra itt vagyunk" feliratokkal.

Amíg a stadionban állnak a zászlókkal az emberkék a pályán, szól ezerrel a Clubb himnusz, többezer (több mint 35.000 -ren voltunk összesen ezen a meccsen, de nem volt teltház) ember áll énekelve a lelátókon a sálát magasra emelve, addig a hatalmas kivetítőkön ott áll Henrich Stuhlfauth, a képen mögötte az 1FCN logója, előtte pedig a híres mondata, amiről már írtam. Es ist eine Ehre ....... 

Fantasztikus érzés, tiszta katarzis komolyan! Ès jönnek a fiúk!!!!!!

...folytatása következik!

 * köszönet Petersennek, hogy felhívta a figyelmemet egy elírásomra! Ìrta, hogy Kießling a kupagyőzelem utáni évben már nem játszott a Clubbnál, ezért ő nem szerepelhet a videón. Stimmel! Összekevertem 2 db Stefant! Stefan Reinartz (aki azóta a Bayern Leverkusen játékosa) szerepel a videófelvételen és nem Stefan Kießling.  

A Meccs. Èletem első 1FCN meccse

Már itt is vagyok, mindjárt mondom mi történt. Kikaptunk. Mi. Mi a Klub. :(  Mivel egy idő óta teljesen azonosultam az 1FCN-nel,  a fejedelmi többes indokolt.Még soha nem láttam focimeccset ekkora stadionban, igaz korábban az érdeklődés hiánya miatt be se mentem volna.  Elsőbálosként Első meccsesként, még csak kóstolgattam a feelinget, bevallom még egy nyamvadt sálat se mertem magamra aggatni. Fan-cuccok híján, arra gondoltam, elviszem magammal a Clubbpárnát! A család férfitagjai javasolták ugyan a szekrények rejtekében megbúvó Clubb-zászlókat, sálakat, de a nyúl az nyúl! :)


A képen szereplő sál egy másik kedvenc, a Bécs-i Rapid Wien sálja. A nürnbergi csapat a Schalke 04 -el és a Rapid Wien-nel pusziban van, a csapatok meccsén mindig ott ül néhány szurkolójuk. Különben lehet kapni olyan fan-sálakat is amelyikek duplák, szóval az egyik vége mondjuk 1FCN, a másik pedig Rapid Wien, vagy éppen Schalke 04.

Már fél 2-kor tele volt az S-Bahn (itteni HÈV) Clubererekkel, ülőhely se volt. Csak hangulat. Rengeteg Marek Mintal utazott velünk a sportmezek feliratai szerint. :)

 

A stadion közelében egyre nagyobb lett a tömeg, ekkor sajnáltam legelőször, hogy még egy sálam sincs! :))

 

 

A szektoroknak (Blockok)  nemcsak számuk van, mindegyik egy korábbi játékos nevét viseli. A névadó játékosok plakátról néznek le ránk. A 18-as szektor Heinrich Stuhlfauth nevét viseli, róla már írtam. 

Jaj, nagyon izgultam ám, elvarázsolt az a rengeteg ember, a hangulat, az tény, hogy végre én is jelen vagyok! :)) (infó csak lányoknak:  3-szor kellett pisilni mennem, úgy izgultam, de pssszt! :))

Egy kép a meccs előtti bemelegítésről. Apropó Austriában is meccsnek hívják és das. Csak másképp írják. Ausztriában Corner a szöglet, Németországban simán Ecke. 

A többit holnap folytatom, messze nincs vége a történetnek! :)

A kedvencem - még mindig James Hunter ;) -

Lehet, hogy ez a szám már volt de, nem baj! Nem tudom megunni, egyszerűen rajongok Vadász Jani zenéjéért. Sajnos Magyarországon egyáltalán nem ismert, nem játszanak tőle még egy nyamvadt Carinát se. :(

Nagy kár! 

Ìme a  The Hard Way c. száma, a The Hard Way c.albumáról. A felvétel egy koncertjén készült. Dzsémsz mindig ilyen jókedvű és mindig ilyen gyorsan beszél angolul, én sajnos nem értem. :( Bár egy nagyon kedves, angliában élő ismerősöm /Perecke ;) / szerint, egyáltalán nem gyors a Jani beszéde, ő ért mindent. 

Èn is szeretném érteni a poénjait!! Segítsen valaki! Englischileg még nagyon messze járok az elfogadható szinttől. Akár amerikai, akár a colchesteri angol, ha a James Hunter beszéli, nem bírom követni. :)

Ezt úgyse hiszitek el, pedig így van!!

Ma szinte az egész  napomat az 1FCN-nek szenteltem (tényleg sokáig tart ám egy ilyen blogbejegyzés összeállítása) és nem fogjátok elhinni, de úgy tűnik ott "FENT"  kultiválták a témát és az erőlködésemet megjutalmazták.

Ez a mai postával érkezett:

Megmondjam mi áll a levélben? La-la-la-la, gratulálnak ahhoz hogy résztvettünk és nyertünk a nyereményjátékon: 2 belépőt nyertünk a szombati Freiburg elleni meccsre!! Jupppppiiii!!  Előfizetői vagyunk az itteni napilapnak (nem Bild Zeitung ;) ) és az előfizetőknek szólt a játék. 

Na? Erre varrjatok gombot! :))))

1FCN - Heinrich Stuhlfauth

Max Morlock után itt van még egy karizmatikus ember: Heinrich Stuhlfauth, vagy ahogy hívták: Heiner Stuhlfauth. 1896.január 11-én született Nürnbergben és 1966.szeptember 12-én halt meg ez a kiváló sportoló. Otthon azt mondanánk a kapusok gyöngye. Stuhlfauth, Morlockhoz hasonlóan igazi Clubberer volt. (Az 1FCN-t hívják Clubbnak, a szurkolókat, a szimpatizánsokat pedig Clubberernek. Èn is az vagyok. :) )

Stuhlfauth idejében még más szabályok voltak érvényben a bajnokcsapatok elsőségét illetően. Manapság az a bajnok aki a tabella elején áll, régen viszont döntőmérkőzést játszott a két legjobb csapat a címért. Heinrich Stuhlfauth az 1920-as években 5-ször állt a kapusként a pályán a Nürnberg csapatával a német bajnokságot eldöntő meccsek alkalmával és soha nem kapott egyetlen gólt se! (A későbbi évekről még nincs információm, és most lusta vagyok utánanézni. Majd.)

Tőle ered a híres mondás: 

„Es ist eine Ehre für diese Stadt, diesen Verein und die Bewohner Nürnbergs zu spielen.
Möge all dies immer bewahrt werden und der großartige FC Nürnberg niemals untergehen.“

Ugyanez magyarul az én fordításomban:

Egy megtiszteltetés ezért a városért, ezért az egyesületért és a nürnbergi polgárokért játszani. 

Òvni kell, őrizni ezt az egészet, és akkor ez a nagyszerű  FC Nürnberg soha nem is fog elveszni.

Ez az idézet minden hazai meccs elején megjelenik a stadion kijelzőjén, nagyon sok szurkoló pólóján olvasható. A Clubb weboldalán, klikk is ott szerepel legfelül. Ezek nagyon különleges mondatok, hiszen olyanok mint egy szimbólum, töltéssel rendelkeznek. Hogy egy sportoló megtiszteltetésnek érezte azt, hogy ebben a csapatban játszhat, azért az utókornak is elegendő jelentőséggel bír. Szerintem is csak így érdemes!

A Max Morlock Stadion :) előtt zászlók lengenek emléket állítva a korábbi bajnoki-, illetve kupagyőzelmeknek. A zászlókon az évszámok és a régi játékosok közül mindig egy fotója, valamint természetesen az esemény. 

Az 1FCN a fennállása alatt 9-szer volt Német Bajnok és 4-szer Kupagyőztes. Továbbá a MI Clubbunk a  rekord kieső (az elsőosztályból) és rekord felkerülő csapat! :)) A Clubbal soha nem unalmas az élet!

 

Szegény Katrin! :)

Mielőtt folytatnám a megkezdett témát, gyorsan még valamit le kell írnom, különben elfelejtem. Már írtam Katrin Müller Hohensteinröl egy, szerintem teljesen feleslegesen kiforgatott elszólása kapcsán. A történet az alábbi linken érhető el, a tartalma kicsit szükséges a továbbiak megértéséhez.;)

VM 2010 - Szösszenetek 3 - avagy az innerer Reichsparteitag

A helyi újságban jelent meg egy cikk, amiben az éppen elkezdődött német bajnokságról gyártottak az újságírók vicces előrejelzéseket. Ebben szerepelt újra Katrin. 

Az egyik újságíró szerint KMH következő blamázsa már "vorprogrammiert", azaz előre programozott. Szerinte Katrin a következőt fogja mondani az itteni NB1, azaz a Bundesliga állása kapcsán:   

"És a tabellán a Führer, a Bayern München!  

Szegény Katrin, hogy ebből megint mi lesz, hiszen ezt a Führer-t azaz Vezetőt már megint csak "onnan" ismerjük! :)) 

1FCN - Max Morlock

Séta tovább a D-betűs Dutzendteich környékén :) Ès már el is értük az 1FCN Stadionját, ami nekünk csak Frankenstadion, vagy Max Morlock Stadion de semmi esetre se Easy Credit Stadion!

Max Morlock egy legenda. 1925. május 11-én született Nürnbergben és 1994. szeptember 10-én halt meg. A sportolói pályafutása alatt csak és kizárólag a Nürnberg csapatában játszott, a mancsafthoz mindvégig hű maradt. Bár ezekben az időkben még teljesen ismeretlen és gondolom elképzelhetetlen is volt a mostani módi, hogy egy játékos ma még a Werda Brémánál, holnap a Milánnál, holnapután pedig a Kijev Moszkvánál játszon. A régiek szívből választottak és a szerelem, a tisztelet a rajongásuk a csapatukért örökké megmaradt.  Morlock idejében a városok csapatai alapvetően a városi srácokból álltak. Egy nürnbergi futballcsapatban csak nürnbergiek játszottak, már egy Schwabach-i (nagyon közeli kisváros) játékos is "Ausländernek", azaz "külföldinek" számított.

Morlock 900 (!!) meccset játszott az 1FCN színeiben, 700 gólt rúgott. Tagja volt a német válogatottnak az 1954-es világbajnokságon is, bár igaz, ez a szereplése nekünk magyaroknak fájdalmas emlék. 2:0-ra vezettünk az első félidőben, amikor Max Morlock belőtte a németeket felszabadító gólt, az állás 2:1-re változott. Ez a gól lélektanilag nagyon fontos volt, egyszerre hihetővé vált, hogy talán mégis le lehet győzni a magyarokat! A végét mindenki ismeri, a legyőzhetettlennek ismert magyar Aranycsapat a döntőmérkőzést 3:2-re elvesztette. :( Magát a meccset a németek csak a Das Wunder von Bern-ként, azaz a a Berni csodaként emlegetik, film is készült róla. Egyrészt roppant idegesít a téma, mert sajnos nagyon gyakran adják a német tévében a régi képsorokat, sokszor beszélnek róla, de ami bizsergeti a szívemet az a fantasztikus elismerés és tisztelet, ahogy a mai napig az akkori magyar futballistákról beszélnek. Kár, hogy nem tettem el az újságcikket, de néhány éve volt errefelé egy nagy találkozó, a régi válogatott még életben levő (szörnyű ilyet leírni) tagjai találkoztak egymással. Láttam a tévében is a róla szóló szemkönnyezős közvetítést.... Volt akinek már csak a felesége tudott elmenni a találkozóra, de valóban megható volt az a tisztelet és szeretet, ami ezeket az egykor egymás ellen élethalálharcot vívó, rivális sportolókat összekötötte. Nagybetűs Sportemberek egyől-egyig. A berni csoda (németül), klikk

Most mondjátok meg, hát nem jobban megérdemelné egy nürnbergi stadion az ő nevét?! Max Morlock Stadion! Vagy ami korábban volt, Franken Stadion, hiszen ez a város a frankoké. De nem kérem, megy a biznisz, a fő szponzor az Easy Credit és a szerződésben kikötésre került a névhasználat. De már hála isten nem sokáig, a szerződés lassan lejár. Az Easy Credit Stadion név miatt hiába röhögnek a fürthiek, az ő csapatuk a Playmobil Stadion után, a jelenleg az új szponzorra átkeresztelt Trolli Stadionban játszik! :)) Az se piskóta, he-he-he! :)

Furchtbar (borzalmas) nem??

Ez lenne az igazi!!!

 ..... de nincs ám még vége, folytatom a történetet!

Dutzendteich és a helyesírás

Be kell vallanom, a tegnapi bejegyzésemben az elejétől a végéig konzekvensen Dutzenteich-et írtam a Dutzendteich helyett. Nincs különbség igaz? De! :)) Hiányzik a D!

Higyjétek el, hogy soha nem vettem volna észre a hibát, mert az én szemem a magyar szövegre és a magyar helyesírásra van beállítva. A fejemben hátul ott egy nagy raktár, benne a magyar nyelvtan, (többnyire :)) a helyesen írt szavak képe. Amikor valamit leírok, annak képe egyből hátramegy a szememen keresztül ebbe a "raktárba" és ott villámgyorsan összehasonításra kerül a már meglévő másolatokkal. Ha nem stimmel, egyből jön vissza a vészjelzés, amit az üzenet alapján máris lokalizál a szem. Lehet javitani! :)

De a német szavak ojjaj! Kevés példányuk ül biztosan a fejemben levő polcokon, van amelyiket hiába teszek fel újra és újra, sajnos állandóan leesik. Befut a parancs a szememen keresztül a fejembe, kezében mondjuk a Tucat tó németül és körbenéz. Hé, fiúk! Ìgy kell ezt írni?? A fiúk pedig megrántják a vállukat, magukban persze szitkozódnak, hogy mégis honnan kéne tudnunk .... és nem túl nagy meggyőződéssel, de válaszolnak: Ja, így. 

Kösz, és már fut is vissza az információ a szememig. Rendben van, mehetsz tovább! :)))

Ès bizony maradna is a hiba az idők végezetéig a szövegben ha a család nem segítene. De ők segítenek, ahogy tegnap is. Előbb-utóbb valamelyikük csak-csak rápillant a képernyőre. (Bár a kisfiam kinevetős, fejrázós, jézusom Anyu, hogy lehet ezt így írni kritikáját kicsit nehezen tűröm ...)

Tegnap 2 méter távolságból érkezett a hang a kanapé irányából:

- "Azért a tucatot d-vel írod, ugye?"

- "A mivel?? Milyen d-vel? Ùgy érted Dutzend?"

- fejbólintásos nyugtázás

- "Ujujjujj dehogy is, minden szóból hiányzik! Az összeset ki kell javítanom. :(  De mondd csak, ezt Te hogy veszed észre ilyen messziről?!?!"

- "Egy ekkora hibát? Egyből kiböki az ember szemét!"

Hogy vannak ezzel mások nem tudom, nálam ez a probléma rendszeres. Jól ismert és állandóan használt német szavakat is képes vagyok hibásan leírni, gondolván, ha mégse lenne jó, egyből észreveszem, és ez a tévedés. A rosszul leírt (elütés, betűcsere) magyar szavakat ismerem fel csak egyből a leírás pillanatában, de nem a németet.

kép: aboutpixel.de / Buchstaben © Uwe Dreßler

Nürnberg - a Dutzendteich és környéke

Tőlem nem szabad ám tisztességes, minden részletre kiterjedő idegenvezetést elvárni, én csak a magam módján, a´la Andi vagyok képes dolgokat bemutatni, ahogy én is hallottam, tapasztaltam, meg amennyire érdekelt. ;)

A Dutzendteichel kapcsolatban is majdnem azonnal belecsaptam a nürnbergi focicsapat az 1FCN, meg a Nürnbergi Volkfest-es témákba, de egy pillanatra belegondoltam .... ezért most visszagurulnék a téma elejére, essen egy pár szó a környékről!

A Dutzendteich (magyul a Tucat tó) neve hallatán természetesen én is megkérdeztem, hogy miért? A nem túl széles körben - érthető igaz? ;) - feltett kérdéseimre kapott válaszok általában:

"a mit tudom én, ez a neve és kész", 

"biztos azért,mert 12 kisebb tóból alakult ki", 

"honnan tudnám, mióta az eszemet tudom így hívjuk"

Ès persze a javaslatok, hogy ha ennyire érdekel, akkor nézzek utána!

A wikipédia a névadással kapcsolatosan azt mondja, hogy nem a korábban arrafelé kialakult tucatnyi tóból  (ami pontosan csak 8 volt) ered a megnevezés, hanem:  a név eredhet a "nád" szó egy régi német megfelelőjéből a Doutze szóból, illetve az 1594-es Pfinzing-Atlas leírásából, ami a területet "Tutschetey"-nek, azaz sáros, mocsaras területnek nevezi.  (A wikipédiás oldalon érdemes megnézni azt a klassz légifotót, amelyen látszik a Dutzendteich és a környéke, klikk ide!)

Családom férfitagja megerősítette az információt, ugyanis Hitler idejében, az ő vezényletére kezdték meg az akkortájt mocsaras, iszapos környék (a tó rendben volt :) lecsapolását. Az überdimenzionálisra álmodott birodalmi területi terveihez volt szüksége a Dutzenteich egész környékére.

A Reichsparteitagsgelände, Hitler megaterve csak részben készült el. Ezen a linken gyönyörűen meg lehet nézni az egész területet, és a hozzá tartozó információkat. Szenzációs régi és új képek, valamint nagyon pontos leírások ..  kmm, igaz németül, de segítek, ha valakinek van kérdése! Becsszó!

A Dutzendteich már a 17.században is kedvelt kirándulóhelynek számított. Nyáron vicibiciklik, csónakok, télen korcsolyázók. Bár nem minden télen, ugyanis néha leengedik télre a tó vízét. Hogy mi okból nem tudom, de most lusta vagyok utánakeresgélni, mert akkor soha nem leszek kész ezzel a bejegyzéssel!

Lecsapom a wassert a homlokomról, mert végre elértem ahhoz a ponthoz, amikor hála isten, ilyen egyszerűen  leírhatom: egyik nap kimentünk szivacslabdázni a Dutzendteich-hoz! :) 

Előtérben a Dutzendteich, a háttérben a Kongresshalle, ami része a Reichsparteitagsgeländének. 

Az épületben található a Dokumentationszentrum.

Csússzunk kicsit balra! 

Máris látható az éppen épülő, készülő Nürnberger Volksfest, azaz az itteni Búcsú.

Hát nem szép?

Egy gyerekkel minden sokkal jobb! A táj is vidámabb!

Majdnem tenisz! Majdnem! :)

Sajnos a (rossz) példa ragadós

Vissza kell szoknom a normális életbe, az elmúlt hetekben túl sok volt a számítógépezés. Voltak napok, amikor böven 10 óra felett volt a csüccs. Persze ebben minden benne van: munka, blog, youtube, munka, fórum, facebook, munka, blog ........ , de tényleg túl sok.

És ez ragad másra is, látja a gyerek! :) Mostanra a család másik fő számítógépes "szakembere "a kisfiam lett, vigyázni kell. 

Részlet a ma délelőtti biciklitúrát megelőző párbeszédből:

- André, gyere indulunk! - hallottam a gyermekem apjának a hangját, akinek felhívására nem érkezett válasz. Apuka ezért kénytelen volt személyes látogatást tenni a gyerekszobában. Apa-fia beszélgetését közvetlenül nem hallottam, csak az egészet lezáró utolsó mondatot, amit az ajtó becsapása után apuka harsogott a levegőbe:

- Ilyen nincs!!! Még nem ér rá, mert nincs kész a blogbejegyzésével!!  :))

(csendben röhögtem magamban, bár valamennyire tényleg tragédia, hogy egy 10 éves gyerek nem ér rá, mert írja a blogját! :)))

Fiú a számítógépnél ....blogot ír