BUÈK!

Mindenkinek, szeretettel! Boldogabbat, gazdagabbat, eredményesebbet!

aboutpixel.de / © Ronald Leine

Kezdők a konyhában 2. - a marcipános süti

Soha többé! Amúgy is kezdtem már megijedni a sikereimtől, ugyanis jó néhány ételt sikerült jól elkészítenem, és ez az eredményesség egyáltalán nem jellemző rám. De végre kifogtam néhány olyan receptet is, amelyek értelmezése még úgy ahogy ment, de a hamik elkészítése után végre újra elhangozhatott a számból a megnyugtató, a régi időket idéző mondat:  

"Mondom én, hogy teljesen felesleges próbálkoznom, nem  nekem való ez a főzöcske!"  - és a falatok elegáns mozdulattal landoltak a kukában. Megnyugodtam. :)

Előrebocsátom, a hiba nem a receptek készítőjében van, hanem az én készülékemben. A célom a félrement próbálkozások bemutatásával nem más, mint a többi hozzám hasonló amatör konyhatündér bátorítása, az elszenvedett tapasztalatok megosztása. 

Bemutatom mi is történt a tervezett marcipáncsillaggal

A marcipáncsillag receptjét innen vettem. Betartva a nem túl bonyolult leírást (aminek persze örültem), már az elején megállapítottam, hogy valami nem stimmül. A massza rendkívűl neveletlenül viselkedett. Kezelhetetlen volt és irányíthatatlan. Irányíthatatlan, mert soha nem arra kanyarodott amerre én akartam. 

Ragadt, tapadt, szétesett. A recepthez tartozó 10 dkg liszt se tette könnyebbé a dolgomat, a trutyi tapadt továbbra is. Porcukrot is tettem bele, de úgy vettem észre, valami olyan mennyiségre lenne szükség belőle, ami nem lehet normális. Az elején naívan megpróbáltam a csillagformás kiszúrást, de reménytelen volt. A képeken jól látszik, milyen nehéz lehetett a masszát eltávolítani a kredenc tetejéről.

 

Feladva a csillagozást, kis golyókat gyurmáztam a kezemmel, aztán kilapítva ráfektettem őket a sütőpapírra. Nem tűntek lelkesnek. Mindegy, a cél előtt ne adjuk fel, megsütöttem őket. Izzadtak, de én könnyeknek láttam a cseppeket, sírt a marcipán. Siratta a fiatalságát, az életét, ami ily csúfosan kell, hogy végetérjen. A korábbi terveknek, álmoknak végeszakadt, ezt tudta jól. A csillagról és az est fénypontjáról szőtt elképzelései megsemmisültek már akkor, amikor a kezembe vettem. 

Szegény marcipán! Nem kellett volna találkoznia velem, de ezt már sajnos nem tudom jóvátenni ...

Olyanok lettek mint a cipőtalp. Az ízüket nem tudnám jellemezni, mert nem volt. A dolog pikantériája a fájdalmas sütést követő főzöcske a bajor tévében. Egy híres szakácsnő éppen marcipános sütit sütött a kamerák előtt és kb. 2-szer ismételte meg, hogy csak lisztet ne!! Nem szabad lisztet adni a masszához, mert azzal meggyilkoljuk. Kizárólag csak porcukorral lehett lazítani a masszát, lisztet a közelébe se szabad engedni.

Mondta ő, minekután több mint 10 dkg liszttel halálra ítéltem 300 dkg marcipánt.

Kivégeztem a masszát akaratomon kivül. Elnézést kérek tőletek soha meg nem születhetett marcipán szívecskék! :) 

A recept tulajdonosától is elnézést kérek, ő csak jót akart és örömet szerezni a recept megosztásával! 

Sorszám kell a PC-hez :)

Három müködőképes PC van a lakásban. A sajátom erősen leamortizálta magát, ezért a kedvenc gépem a páromé. Hátránya, hogy hiányoznak belőle a magyar karakterek (de az ő gépében nem akarok semmit se átállítani, módosítani), az előnye viszont a új, fültől-fülig érő monitor. Sőt! 3 emberfej is beleférne fültől-fülig, olyan széles. Ha tehetem, csak az övét puszpitolom. A párom már többször megjegyezte, hogy ez az ő gépe .... , de nem járt sikerrel. :)   

Tegnap este egyszercsak a vállam fölött áthajolva ráragasztott egy post-it cetlit a monitorára. A cetlin szereplő szöveg miatt rám jött a vigyorgás, ugyanis Papchen (ahogy a kisfiúnk őt hívja) ma délelőtt kb. 11-órától bejelentkezett a saját gépére, kvázi helyet foglalt magának! :))))  Még van egy kis időm, mivel még nem jött vissza egy fontos, fél 9-kor kezdődött megbeszélésről. :)

Ajándék

Mániám, hobbim a Photoshop, már évek óta. Nem tudom megunni, de ahogy elnézem, teljesen megtanulni se. :) Rengeteg könyvem van a PS-ről, mindig találok bennük valami újat, illetve olyat, amit még mindig nem értek. A speciális, a fotózással kapcsolatos nüanszokat még nem tettem a magamévá, de egyre nagyobb étvágyam mutatkozik magára a fotózásra. Szép szakma, bizonyára.

Az ajándékot azoknak szánom,  akik bizonyos színek definiálásához és "ellopásához" nem rendelkeznek Photoshoppal. Milyen színek és mihez?! Elég, ha egy céges papírt, vagy egy meghívót szeretnénk megszerkeszteni, kellhet pl. egy bizonyos narancssárga, vagy okkerzöld, de ezeket a színárnyalatokat magunktól nem fogjuk tudni kikeverni, a színeket annyira nem látjuk jól a fantáziánkban. Ezeket próbálgatni kell. Magukhoz a színekhez pedig jó egy minta, azaz egy már látott kép, amelyiken az elképzelt szín megtetszett.

Egy szemléltetőkép a Photoshoppal: (profik bizonyára látják a képen, hogy nekem egy ősrégi verzióm van, a 6.0-ás, de mit csináljak, szegény ember vízzel főz :) )

A színt a "pipettával" tudom felvenni. A szín természetesen meghatározható. RGB, ill. CMYK színekről beszélünk attól függően, hogy képernyőre, vagy nyomdába kerül az anyag. Nem bonyolítom jó? :)

Amire nekünk gyakran szükségünk lehet, az általában az RGB színek, azaz mennyi az értéke a Red-nek, a Green-nek és a Blue-nak! (Az értékek 255 egységig mennek.), valamint a szín hexadecimális kódja: Ezek a kódok egy kettőskereszttel  # (vagy linzersüti, kinek mi .. :) )  kezdődnek, majd jön a kód, ami nem más mint számok, betűk vegyesen.  Az Andrejjja háttérszíne például a #99CB36. (klikk a képre, nagyobban jobban fognak látszani a részletek)

Ezt a bizonyos zöldet én is lopkovicoltam az internetről, konkrétan úgy, hogy azt a bizonyos talált képet egyszerűen lementettem a gépemre és PS-el megnyitottam. A pipettával mintát vettem a zöldikéről és már festhettem is vele kedvemre.  Az eredeti képre már nincs is szükségem, csak a színét kívántam meg. 

Az alábbi képeken egy rövid bemutatót szeretnék tartani az én kis Photoshopomról, annak természetesen csak egy icipici területéről, mégpedig arról, mit tudunk vele kihozni, akár csak egy betűnél, egy szónál. 

Leírtam a nevemet. A névre aztán tettem glanzot, színátmenetet, nyakon öntöttem  valamilyen mintával  (dudorral :)), természetesen kapott árnyékot is. Aztán módosítottam a betű típusát, majd a ráfröcskölt színt, a mintát és a végén kikaptam alóla a hátteret is. 

Ugye milyen jókat lehet vele játszani?

De hogy hol az ajándék? Itt: DarkCryptX ColorPix Ezzel a kis ingyenesen letölthető progival máris lopkovicálni, illetve meghatározni tudjátok majd a színeket. Mihez kellhet még? Nagyon jól tud jönni egy önálló színkikeverés, amikor az ötszázadik blogtemplatest töltitek le (mert a régit már nagyon meguntátok), és az alkotók színeivel nem vagytok 100 %-osan megbékélve. Ez most rövid összefoglalása volt az előző két napi ténykedésemnek a blogon. :) 

Miért változtattam a blogom külsején?

1. A régit már nagyon untam.

2. A régi headerön, volt azért egy-két nem odaillő, hozzámillő tárgy..... zavart.

3. Néhány dolog rosszul, ill. egyáltalán nem működött az előző sablonban .... váltanom kellett. 

Mi történt azóta?

1. Az újat nem igazán tudom megszokni.

2. Az újnak egyáltalán nincs headerje, sok időmbe telt a keresgélés megfelelő kép után.

3. Az új sablonnal ugyan azok a funkciók nem működnek, mint a régivel! :)))))))

Mindegy. Váltottam. 

Ja, a ColorPix-hez jó szórakozást, a kezelése lepkekönnyű! 

Photoshopos képbuheráshoz pedig szívesen állok rendelkezésre! :)

A Karácsonyról

Nem, inkább mégse. Gondoltam elmondom, hogy is vagyok ezzel a karácsonnyal, de inkább hagyjuk. Nem olyan lényeges téma, kiakasztani pedig nem szeretnék senkit se. Csak pár gondolat, de tényleg nem szeretnék belemenni a sűrűjébe. 

A kezdődő ellenérzés már az advent időszakában megjelenik, egyszerűen idegesítő az a mennyiségű krisztmesz ami a rádiókból folyik, őrület. Ráadásul össze-vissza minden. Egy stille Nacht a´la klasszikusan, egy rákendrollos Elvis-krisztmesz, aztán egy modern (a kólás nő) karácsonyi dal .... Az adventi 4 hét alatt bőven meg lehet utálni a nótákat.  Nem vagyok vallásos (sőt!), nekem ez a nap gyerekkoromtól  kezdve nem szólt másról, csak az ajándékozásról (persze a mostanival össze nem hasonlítható dimenziókban), maximum a családról. Aztán felnőttem. A családom sajnos messze él. A karácsony nélkülük már nem teljes. A karácsony errefelé ugyan úgy ahogy más országokban, nem más mint giccsekkel nyakonöntött konzumterror. Mondom, nekem, aki egyáltalán nem vallásos.Ez az ünnep amivé avanzsált nem tetszik. Persze, hogy tehetünk róla mi magunk is, de könyörgöm mit csináljak? Jövőre mindenképpen el szeretnénk utazni valahova, ahol nyugi van. Talán akkor, ha nem lesz az egész egy "muszáj",  újra ráérzünk az ízére és értékelni fogjuk. 

A másik gondom a karácsonyi főzöcske. Istenem, miért büntetsz engem ilyenekkel? :)))) Honnan a fenéből tudnék én egy ilyen-olyan menüt összerántani? Na jó, nem megyek bele a részletekbe, lapozzunk! :)

24-én 18.00 órakor, az egész napi őrület és takarítás, készülődés után "enyhén" stresszelve állapítottam meg, hogy állati éhes vagyok, és nics falat, a többiek is csak ülnek és várják a csodát, nekem kell nekiállnom a halpanírozásnak, annak a kisütéséhez. Éreztem, hogy elönt a düh, már-már azt gondoltam feladom..... Àh, hagyjuk! :) 

A Mikulásom se bírta a stresszt, öntöttem neki kis kontyalávalót. Meg magamnak is. Nem tudom melyikünknek volt több hely a kontya alatt, de ketten (a Mikulás és én) megittuk a nedü felét. Nem vészes, csak tojáslikőr, de a gyomromnak így hosszú évek kihagyása után állati fura lehetett. :)

Karácsony

 

Friss jegesmacik a nürnbergi állatkertben

Flocke anyukájának ismét picinyei lettek, két kis fehér jegesmedve. Reméljük őket már nem fogyasztja el, ahogy tavaly a másik kettővel tette.

Macianyu Vera barlangja be van videózva (a kifejezést a nem létező magyar szenvedő igeragozás szabályai szerint alkalmaztam :)) ), az első felvételen egészen klasszul látható az egyik kis maci-muci születése.

A jelenlegi 2 videó közül az elsőre, a Die Geburt -ra (A születés) videóra kattintsatok!

Apropó emlékeztek a híres testvérükre Flockéra? 

2008-ban született a Nürnberg-i állatkertben, a története és a fényképei bejárták a világot. Flocke médiasztárrá avanzsált. Szerintem mindenki tudja ki ő, nagyjából ismeri is a történetét, arról most nem írnék. (Persze ha valaki nem ismerné és érdekli, az csak szóljon!) A Tiergarten Nürnberg (az állatkert) hivatalos oldalán rengeteg fénykép, videó  található Flockéról (az Eisbär Flocke menüpont alatt), a születésétől kezdve 2010 áprilisáig, amikortól sajnos vége lett mindennek, elvitték innen a kis macit. Flocke, Rasputinnal együtt már Franciaországban él. Azt, hogy "kis" maci inkább visszavonom. Flocke már egy nagy darab kamaszmedve, a pihepuha kis csibész a múltté. 

Találtam én is fényképeket erről a kis bolondos maciról. 2009-ben, amikorra úgy ítéltük, hogy elmúlt a Flocke-őrület, talán nem lesznek emberhegyek a rezidenciája előtt, mi is meglátogattuk őt az állatkertben.

Kérem, amit ez a kis állat ott összehülyült! Hát tündéri volt tényleg. Ugrált, játszott, játszott és játszott. Az "otthonát" még hófehéren hagyta el, de a kinti területen szinte a legelső dolga az volt, hogy meghempergett a koszban. Alaposan csinálta és élvezettel.Nagy vigyorgást kelltett a színváltásával, az alábbi képeken követhető a folyamat. :)

Alig tudtam eljönni a Flocke-birtok elől, tényleg jó volt őt figyelgetni. Az elválást lényegében ő könyítette meg azzal, hogy a díszes és számos nézőközönségére tekintet nélkül, egyszerűen csak elfáradt és a nagy traktorgumijára borulva elszenderedett. :) 

 

 

 

Lesenacht a gimiben

Már most úgy hiányzik, sőt már 18:15 óta hiányzik egyfolytában, azóta amióta elhagytuk a gimnázium épületét. A kisfiam az új osztálytársaival, az új iskolájában ott alvásra készül. Olyan fura, hogy nem (csak) a megszokott gyerekek, idegen osztályterem még idegenebb szülök ... egy kicsit izgulok. 

Mit csináljak? Imádom ezt a kis emberkét. 

A hálózsák még otthon, a megérkezését követő másodpercekben a kipróbáláson:

 

 

Már az osztályteremben járunk. A képen  a felfújható ágyikó és a gyermek, aki éppen manuálterápiával fuvatja felfelé az alvóalkalmatosságot.

 

 
 

Az ideális sarok. Àllítólag ott lehet a legjobban aludni. :) (ketten is ezt állították az osztályból)

Plüssék élete nem könnyű .... Sally (kenguru) szinte könyörögve kér bennünket, hogy ne hagyjuk ott, vigyük őt is haza magunkkal. Huhninak (Tyúki) már tökmindegy. :)  

Nem fog menni, a barátotok ragaszkodik hozzátok, ott kell, hogy maradjatok. Neki se könnyű egyedül, bármennyire is már 10 éves nagyfiú. Öleljétek át és vigyázzatok az álmára legyetek szívesek!

Hol a csomag?

Holnap Lesenacht az iskolában. Eddig ilyen csak az általánosban volt, de kizárólag nyáron, 100° fokban.  December lévén úgy gondoltam jó lenne a mucinak egy hálózsák, ezért rendeltem egyet a neten.

Aztán élvezkedtem, kukkoltam merre jár a cucc.

Jó nem? :)

Ne hagyj egyedül .....már megint! :)

aboutpixel.de © Burkhard Trautsch

Igggen, hétfőn már megint dokinál jártam, most mammográfián, de ez az orvososdi kezd igencsak unalmas témává válni, inkább nem is ragoznám. :) 
Azt üzenem a lányoknak-asszonyoknak, hogy tényleg menjenek el a szűrővizsgálatokra, ne legyenek beszariak! A nagy száj és az okos tanácsadás természetesen nálam is remekül működik a vizsgálatok után! Előtte talán egy hangyányit vékonykább volt a hangom. :)

Különben tényleg vicces, mert a szituáció állandóan ismétlődik. Újra túl a vizsgálatokon (mammográfiás felvételek) várakozás a dokira egy vizsgálóban. Keskeny kis cella vizsgálóággyal és egy ultrahanggal. Idegesség érkezik, tamtam a torokban, be fogok rosálni.....mit csináljak ...nézzük csak mit lehet nézni? Opps, szemben a falon plakát lóg. UH-s felvételek különböző cystákról, karzinomákról és fibroadenomákról. A képeket számomra csak az alattuk szereplő írás különbözteti meg egymástól. De nem! Van különbség. Próbálok rájönni a jellemző tulajdonságokra. Aha, a "jók" szélei harmónikusak, lágyak, a "rosszaké" talán cakkosabb, durvább? Elolvasom a megfejtést, és örülök, jól látom! :) Oppá, az öröm nem tart sokáig, sőt kinyilni se bír, máris lehervad, mert mint a villám érkezik a gondolat: mi lehet az én felvételemen? Hol a doki? 2 éve szinte nem is kellett várnom, máris jött, most mi tart ennyi ideig? Csak nem a felvételeim kiértékelése folyik? Csak nem az tart ilyen sokáig? Minden pillanatban várom, hogy nyíljon az ajtó és begördüljön a kicsi és enyhén köpcös Dr. W. akihez már volt szerencsém. Essünk már túl rajta. 

Az ajtó egyszercsak tényleg kinyílik és ott áll Dr W. helyett Dr. Adonis a maga kb. 190 centijével. A pali 10 pontos! Elragadó külső (nem túl nyálas, és nem izomagy), szimpatikus szemek, arc, szemüveg, jézusom én meg itt állok egyszál kombinében..... huuu néha olyan ciki tud lenni az ilyen. Ha túl jóképű az orvos az nem jó. Férjnek való, de nem kezelőorvosnak.

Vicces közjáték. Az érkezéskor kitöltött adatlapon többek között ehhez hasonló kérdés is szerepelt: van-e a családban rákos megbetegedés és milyen fajta. Nem, nem nem. Az adatlapot az asszisztens lány átnézte, majd rámkérdezett, hogy volt-e a családban rákos megbetegedés, mellrák?

Nem! - válaszolom De oda is írtam a lapra! - teszem még hozzá. 

Jó, rendben. - bólint a lány és valamit firkant a papírra.

Később a doki megdícsér, hogy jól teszem, hogy eljárok erre a kontrollra, mivel a családban már volt mellrák. Pironkodva, de ellent kellett mondanom neki. 

Nem, Herr Doktor senkinek nem volt mellrákja a családban ....- szabadkozom. 

De volt, ez áll az adatlapján. - zárta le a vitát Herr Dr. Jólnézki.

Beszélgettünk is egy csöppet. Vicc is volt. Említett egy német mondást, ami szerint ha valaki teljesen egészséges az csak azt jelenti, hogy még nem lett alaposan kivizsgálva. :)  

Ja és mi a vége? A lényeg két szóban összefoglalható: minden rendben :)

Kreatív blogger díj

Kaptam Kormitól a "falatok királynőjétől" bebebeee még szeptemberben, de kussoltam róla. Kussoltam, mert úgy éreztem ehhez egy kicsit több kell, ....... nem is tudom. Korminak persze akkor már fű alatt megköszöntem, de akkor is kényelmetlenül éreztem magam. Mégiscsak egymás ismeretlen ismerősei vagyunk már hosszú évek óta, a kedves gesztust tényleg csak az ő személyes udvariasságának tudtam be. Az, hogy valakinek tetszik amit csinálok az nagyon klassz, de valljuk be: a cél az lenne, hogy még több emberhez eljusson a hangunk. 

Van valami enyhe exhibicionizmus természetesen az egészben,  én személy szerint kész lennék megosztani az egész világgal a gondolataimat, de mindezért cserébe szükségem is van (lenne) az elismerésre. :)) Arra gondoltam, hogy majd akkor szeretném a díjat offiziell "átalvenni", ha már egy picit biztosabb leszek abban, hogy az amit csinálok jó,  másokat is szórakoztat.

Az elmúlt időszakban hájjal lettem kenegetve, olyan helyekről kaptam pozitív visszajelzést és elismerést, amire nem is számítottam. Az, hogy a saját familym nem ismeri a blogomat az  ugye tiszta sor (nincs idejük), tőlük eddig egy hang se érkezett, pontosabban az anyutól annyi, hogy jézusom hogy lehet valakinek ennyit írnia?! :)))  Amikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye a tartalomról, arra azt válaszolta, hogy arról fogalma sincs, neki ilyenekre nincs ideje, ennyi felesleges szöveget ő biztosan nem fog elolvasni. :) Látszik, hogy felnőttem. Nálamnál van már érdekesebb személy, úgy hívják unoka. :)

Ezennel megköszönöm mindenkinek aki írt nekem, aki támogatott, vagy csak pusztán ide-ide jár olvasgatni ... jó érzés! :) A díjat így már ki is merem tenni a blogomban.

Viszont az elismeréshez tartoznak kötelezettségek is. Pont 7 darab:

1. Meg kell köszönni. - Most már mehet élesben is. Köszönöm Kormi! :)
2. A logót ki kell tenni a blogomra. - kitettem.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam. - belinkeltem a Főzök-sütök-mosogatok -ot
4. Tovább kell adnom 7 embernek. - sajnos nem olvasok más blogokat, igazán nem tudom kinek kéne küldenem. Aki jó és tartalmas, az már úgyis megkapta másoktól minimum háromszor, ebben a játékban úgyis én vagyok a legutolsó. :)
5. Be kell linkelnem őket. - okafogyott
6. Megjegyzést kell hagyni náluk. - szintúgy
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot. - több is kiderült már rólam. :) Hülyülős, komolytalan, azt hiszem ezek a legfontosabb paraméterek. Ja! És jó! Nagyon jó!! Aranyos is! :)

Ismét a kedvencem: James Hunter .... Vadász Jani :)

képek: Wolfgang Gonaus

Sokan tudják, lehet az is, hogy már mindenki, IMÀDOM a palit, a zenéjét! Fantasztikus, pont azokat a hangokat énekli, amiktől egyből jól leszek!

Valami ilyesmi lehetett a Beatles zenéjével is, ha jól emlékszem kutatták, vizsgálták a sikerük okát és jobb híján a zenéjük hangfekvésében találták meg az esetleges magyarázatot. Számos Beatles dal A-molban (vagy valamelyik molban) írodott és ez kimondottan kellemes az emberi agynak.

James Hunter hangja, stílusa, mókázása, természetessége kedves mind a fülnek mind a szemnek. :) Ráadásul pont azokat a zenéket nyomja, amiknél, a stílusnál én az időben (50-es évek) eleve leragadtam. 

 


A következő szám egy nagy kedvencem, bár hülyeség ilyet írnom, mert az összes száma a kedvencem, szóval úgy módosítanék, hogy a kedvencek listán eléggé felül áll. :)

Dzsémszi: Class Act /life/

a nóta talán jobb minőségben, de Nélküle: 

A csöcsös ajtó

Emlékszem, amikor legelőszőr hallottam a kifejezést folyt a könnyem a röhögéstől. Mi az a csöcsös üveg, vagy ajtó?  Mindjárt elmondom!

10 évvel ezelőtt egy rövid 1-2 éves balatoni tartozkodással büntetett az ég. Büntetett, mert állati rossz volt ezen a településen lakni. Meglepett az ottani rosszindulat és az emberi butaság. Azt hittem mielőtt odaköltöztünk, hogy majd falun másabb lesz, mint városban. De jó lesz nekem egy kisebb, de bizonyára összetartó és jobban egymásra utalt közösség részeseként. Ez a tézis bizonyára Magyarországon az összes falura igaz lehet, de nem erre a településre. Itt kérem a harc  a "Zimmer Feri" és a "turizmus" nevében véresen komolyan folyt. Megfigyelés alá került mindenki. Hol, milyen autó áll, mi a rendszáma, hány fő lehet a Giziéknél, mennyi ideig maradnak? Forrt az irigység a márkáról és holland guldenröl lemaradt jószomszédoknál, akik állandóan azt számolták, mennyi lehet a bevétele a konkurrenciának? Ha a zimmerferiseknél nem járt éppen az önkormányzattól az idegenforgalmi adót számonkérő ellenőr, akkor Kellemesék tettek róla és megtették a névtelen bejelentést. Ez persze igaz volt évekkel később is, amikor egy telkünk közvetlen szomszédja az elmaradt gyomírtás, parlagfűmentesítés miatt nem minket hívott fel telefonon, hanem feljelentést tett az önkormányzatnál. :) Korábban a  férje végezte el a részünkre ezeket a munkákat pénzért, természetesen számla nélkül. Aztán szétváltak az útjaik és anyu ettől kezdve sajnos nem látta megoldottnak a kérdést. Azt, hogy az ex pénz keressen nem tolerálhatta. 

Korábban persze voltak fontos kérdések, amik miatt telefonon még külföldön is megtalált minket. Ilyen volt a hozzájárulásunk hama-hama megküldése az építési hatóságnak, amelyben lemondunk a fellebezési jogunkról és minden feltétel nélkül hozzájárulunk a használatbavételi engedélyükhöz. Ebben az esetben természetesen fel lehet minket hívni, érthető. Késlekedés nélkül írtuk alá és küldtük vissza a kért nyilatkozatot, nehogy szegények időt veszítsenek! Aztán évekkel később ugye ez az emlék megfakul, a jó szomszédból ellenség lesz. Méghozzá olyan gonosz ellenség, amelyikkel a gaz miatt meg se próbáljuk a kommunikációt, nem! Feljelentjük, mert ha minden sikerült, büntetést is kiszabnak rájuk!

Na és a hab a tortán:  Sasék. A nevet tőlem kapták. Sasék a helyi kétszemélyes megfigyelő állomás. Apu és anyu, akik mindent láttak, mindent tudtak, mindenről rendelkeztek információval. A házunk építése alatt folyamatosan bejártak, az összes belső munkálatot szemmel követték, fejből tudták hol mennek a padlófűtésünk csövei és elmondták ezerszer, hogy ők ennek hibáiból tanulva a saját házukban már nem így, meg úgy fogják lerakatni. Sőt! Saját maguk fogják ezt is megcsinálni, mert ők ellentétben velünk, ilyenre pénzt nem fognak kiadni, a házunk építése alatt ellesték a technológiát. :) Majd még mesélnem kell róluk, van egy pár sztori abból az időkből! 

 

Egy nap, megérkezett Sasék bejárati ajtaja. Berakták. Fa volt üveg bizbaszokkal, nekem inkább csicsásnak tűnt, mint szépnek, de különösebben nem érdekelt.

Sas dícshimnuszokat zengett az ajtóról, a modern dizájnról, az 5 ponton záró-fogó ?? biztonsági zárszerkezetéről, az áráról (már hogy micsoda lóvét ki tudak csengetni), elnézegették a nyílászárót kintről-bentről, a szemük szinte könnyben úszott. 

Nyár volt, eljött hozzám a barátnőm a férjével. Amikor megérkeztek, kiszálltak az autóból, megmutattam nekik a házunkat és persze Sasékra is kitértem, akkor még jó volt a viszonyunk. Sasék házára pillantva a barátnőm férje szélesen vigyorgott és megjegyezte:

- Jé, Saséknak van csöcsös ajtajuk!

Értetlenkedtem, az meg mi?

Hát elmagyarázta, hogy ez a borzalom jelenleg nagy divat bizonyos emberek között (nem merem leírni hogy nevezte őket igazán :) ), tombol az osztottáblás ablak, ajtó és a domború üveg őrület. Pedig egyrészt marha rondák, másrészt kabaré, mert az üveg nagyít, így amikor a tulajdonos Józsik a házban az ajtó felé közelítenek, az ajtó előtt állóknak úgy tűnik, mintha Józsinak csöcsei nőttek volna! 

Folyt a könnyem a röhögéstől, láttam Sast csöcsösen az ajtóhoz közelíteni. Ettől kezdve nem bírtam ki másként tekinteni rá, elég volt az ajtajukat meglátnom már rázott a röhögés.

Hogy képekkel is szemléltessem a vizuális típusok számára:

Batman Józsi alapesetben:

 Batmanék ajtaja:

 Batman Józsi a csöcsös üveg mögött:

Jó vigyorgást! :))

Szívhasadás

EMBER csupa nagybetűvel:. Böjte Csaba.

Ahogy nézed a felvételt érzed, hogy szorít a torkod, folyik a könnyed. A lelked sír. A gyerekekért megszakad a szív. 

Legszívesebben ölbe kapnám az összeset, azt a kis félőst az ágyon vissza se adnám, agyonszeretném és elfutnék vele messzire. Elvinném magammal és megtennék mindent, hogy soha többé ne érje utol se könny, se nélkülözés, se szomorúság, ezentúl csak nevessen! De jó lenne!

 Segítsünk! 

Fals hangok az egészségügyben

A kardiológusnál történt valami, ami miatt Herr Dr. Fehérköpeny nem lesz a jövőben a kezelőorvosom. Hogy is mondjam? A szívélyes és széles mosolya mögött valami mást, kevésbé szívélyeset is észrevettem. Ettől a csepp citromtól aztán keserűvé vált az egész valóság. 

Amíg vártam rá, hallottam a szomszédos rendelőben egy másik pácienssel beszélgetni. Az akcentusokból jó vagyok, a magyart és az ahhoz hasonlót egyből kiszúrom, így kihallottam a néni beszédéből a külföldi beütést. Gondolkodtam magamban: magyar, vagy román? Sokáig nem kellett várnom, a doki megkérdezte a nénit, hogy honnan jött? Romániából! - hangzott a válasz.

Aztán jött hozzám a kardiológus. Blablabla, igazándiból sok időt nem fecsérelt rám, de mentségére nem is volt rá szükség, a leletek mind negatívok és tökéletesek voltak. Aztán hirtelen elmesélte amit az imént hallott. Romániában olyan siralmas lett az egészségügyi ellátás, hogy azok például akik csak sima (állami) biztosítással rendelkeznek nem is jutnak el minden vizsgálatra. Például valaki felhívja a kardiológiát és időpontot kér. Megkérdezik tőle, hogy milyen biztosítása van. Ha állami, akkor egyből közlik, hogy sajnos nem lehetséges a vizsgálat, mert az egészségügyi pénztár nem tudja azt kifizetni.

Ekkor a doki egy pillanatra abbahagyta a történetet, rám emelte a szemét és megkérdezte:

- Mit is mondott? Honnan jött?

- Magyarországról - válaszoltam, még nem ismerve Herr Doktor kérdésének valódi élét. 

- Nálunk sincs minden a legnagyobb rendben, minden állam küzd az egészségüggyel, de ekkora gond mint ami ezek szerint Romániában van, ekkora nincs. - nyökögtem. (Mégis mi a fenét lehet az ilyenhez hozzászólni? )

- Igen, és ezek mind jönnek ide hozzánk! Otthon nem tudják orvosolni a problémáikat, erre mind idejön! Jó lenne már végetvetni ennek a vándorlásnak, mi se tudunk mindent megfizetni, istenem 8 miliárdos a saját egészségügyünk hiánya! - így a Herr.

Néztem nagyot és had ne mondjam, milyen sza....rul éreztem magam. Szerettem volna tiltakozni, hogy félreért, én innen jöttem Nürnbergből a Futrinka utca 8-ból, amiről beszéltem az a származásom. Gondolom a néni se friss romániai bevándorló, aki közvetlenül azután, hogy kiszállt a vonatból, máris  idejött egy EKG-ra a bajor költségvetést megtorbedózva. De nem mondtam semmit. 

A folyosón lépdeltem, amikor meghallottam, ahogy a doki a nevemet hangosan elismételte és hozzátette: aus Ungarn (Magyarországról)  Nem tudom mit csinált. Gondoltam diktafonra mondja a lelelet, de akkor is. Az aus Ungarn-nak nincs keresnivalója a páciens adatai között, mivel a páciens német biztosítással rendelkezik, itt él és mozog, sőt levegőt is itt vesz. Egy pillanatra elméláztam a megalázó szituáción, de úgy gondoltam nincs értelme visszamenni és rákérdezni miért is releváns a származásom, mivel eleve tele volt a gatyám a félelemtől, meg amúgy se tudok egyből ilyen dolgokra reagálni. 

Ezért az anyanyelvemnek köszönhetően egy jól ismert magyar mondást választottam a sértett önérzet kompenzálására.  A gondolatokat a Herrnek címezve csak annyit morogtam a fogaim között: kapd be! 

Má bocsánat, de néha nem kell a dolgokat túlragozni. :)

Ne hagyj egyedül a röntgenképpel!

Nyugodtan kijelenthetem, hogy nálamnál jobban senki nem fosik, (hoppárdon) fél az orvosnál. Mit mitől?! Hát attól a diagnózistól, amire nem vagyok felkészülve! Odamegyünk teljesen egészségesen, mit sem sejtve a dokihoz, ő pedig felállít egy kórképet és megmondja mi a bajunk. Szörnyű!

Tetszik a mondás, miszerint nem kell mindennel orvoshoz futkosni, de ezt sajnos a többi hipochonderségre hajlamos pácienssel együtt nem tudom a magamévá tenni. Mit tegyünk a bajainkkal, a hirtelen fellépő sosemvolt szimptómáinkkal? Az őrület eleve otthon kezdődik, a megfejtés utáni vadászattal az interneten. A találatok, a lehetséges betegségekről minden elképzelést felülmúlnak. Nekünk félőseknek nem akceptálható az ésszerű magyarázat, ismerősök nyugtató szava, nem. Mi tudjuk, hogy valami nagy baj van. A tüneteinkhez köthető betegségeket aztán meg is találjuk a neten. Ha széles a skála, azaz a rossz testtartástól kezdve a megfázásig minden lehet, akkor se nyugszunk meg. Addig keresünk, addig módosítjuk a keresést, amíg meg nem jelennek a gyilkos kórok nevei is. Tessék. Tudtam!! :)

Ehhez hasonló az u.n. medikus-betegség is, amikor az orvostanhallgatók az éppen tanult betegséget képesek diagnosztizálni saját magukon.

Megjegyzem ezek a dolgok átmenetiek. Amíg jól telnek a napjaim, nincs izgalom. De amint az életben gondjaim támadnak, jelentkeznek. Van munkám, jól megy a vállalkozás (legalábbis reményteli ;) ) nincs egészségügyi problémám. Beüt a krach, jönnek a nyűgök. Nem egyből persze, de jönnek. Leképeződik a mummus. 

Ìgy lett idén is, de igazán az elmúlt két hónapban csúcsosodott ki az orvoshozjárós statisztikám. Volt köztük olyan is ami muszáj volt  (pl. a fogorvosi kontroll), különben elveszítem a biztosításnál nagyon is sokat jelentő bónuszpontjaimat. A nőgyógyászati rákszűrés is novemberben, decemberben szokott nálam sorra kerülni, mivel vége az évnek, így tovább már nem tudom toligálni.  

kép: aboutpixel.de / © Alexander Kreher

Tegnap azonban új műsorszámként kardiológiára voltam hivatalos, 24 órás EKG volt betervezve. Bár a doktornőm megmondta előre, hogy minden rendben lesz, nem fognak semmit se találni, de el kell rá mennem, a vizsgálatra szükségem van ahhoz, hogy megnyugodjak! :)  A psziché mindenek felett! 

Egyedül orvoshoz nem tudok elmenni, kísérőre szükségem van mindenképpen. Nekem a váróban beszélnem kell valakivel, mindegy miről, beszélnem kell, le kell foglalnom magam.  Az áldozat rendszerint apus, aki egy hang nélkül kísér engem ezekre a vizsgálatokra.  Örülni persze nem örül, mert tudja, hogy feleslegesek, ussssincs semmi bajom, másrészt rengeteg időveszteséggel járnak. A kardiológus kvázi az egész délelőttünket elfogyasztotta, miközben apus ki-be járkált telefonálni. Murphy bácsi törvényei nálunk fokozottan müködnek, az összes olyan fontos visszahívás megérkezett nála, amire már napok óta várt. A telefonja nem csöng, nem zenél, nem brukkokol, nem ad ki semmiféle hangot, csak a kijelzője villog. Vannak fontos emberek, akik mindenhol mobiltelefonoznak, de mi nem szoktunk. Mi nem vagyunk olyan fontosak, mást pedig eszünkbe se jutna zavarni. 
A váróteremben ülök és érzem, hogy eluralkodik rajtam a rémület. De csak rajtam van stressznadrág. A többiek lapozgatják a magazinokat, békésen várnak a sorukra. Nincs ott izgalom, kétségbeesés csak az enyém. Figyelgetem a recepciós lányokat is, hallgatom a telefonhívásokat és az újonnan érkező páciensekkel folytatott beszélgetésüket. Mintha egy cukrászdában lennénk. Csendes, kellemes a környezet ... másnak. A gondolataim cikáznak, ez mi, az mi, jaj legyek már túl rajta! Nehezen viselem ezeket a perceket. Aztán végre szólítanak. Be még mindig nem mehetek, de már közelebb kerültem a Nagy Fehérköpenyeshez. Egyelőre újabb székben kell helyetfoglalnom a folyosón, de ez már a vizsgálók, öltözők területe. Rémes. Asszisztens lányok jönnek-mennek, kezükben kartonok, röntgenfelvételek. Kínkeservesen próbálkozom velük kapcsolatba kerülni, ácsingózom legalább egy félmosoly iránt, de a lányok nagyon profik (vagy nagyon buták) és egyetlen pillantással se méltatnak. Elsuhannak előttem, de nem is látnak. Pedig annyira félek, olyan jó lenne egy kis biztató mosoly, valami!
Aztán feltűnik az egyikük, a kezében levő mellkasröntgent tartja menet közben fel a fényhez, jól láthatóan tűnődik rajta. Megnézem magamnak a képet. Balra a bordák alatt egy nagyobb fehér "felhő". Ez mi lehet? A lány odaér a kolléganőjéhez, mutatja neki a képet. 
- Van szerinted rajta valami feltűnő? - kérdezi a másikat
- Hááát egy kicsit furcsa .. - válaszolja a kérdezett 
De már nem érek tűnődni a látottakon, mert Fehér Köppeny hív személyesen. A pali első ránézésre unszimpatikus. Másodszorra meg nagyon. Magas, sovány. Jó eséllyel indulok nála én, a megtestesült Rizikófaktor. El tudom képzelni hogy utálhatja a "stabilabb" embereket. Az ilyen típusoknak mint a doki a túlsúly tabu, megbocsáthatatlan dolog. 
A vizsgálatokat nem mesélem, nem túl érdekesek, csak a rend kedvéért a felsorolásuk: szív-UH, terheléses EKG, mellkasröntgen. Ide-oda cikázok az egyik szobából a másikba, majd újra várnom kell a folyosón. Aztán újra bekísérnek az egyik rendelőbe, ahol pár percet várnom kell a dokira. Az íróasztalnál ülve, sajnos tökéletes rálátásom nyílik a rólam készült röntgenképre, ami felfüggesztve várja a sorsom beteljesülését, a borzalmas ítéletet, a diagnózis kíméletlen közlését. Ùristen az ott mi? A torkomban dobog a szívem amint megpillantom a már korábban, egy másik felvételen is látott "felhőt" ott a szív alatt .... érzem, ahogy nagy hirtelen elindul a vízkiválasztás a hátamon, majd ahogy lezúdul a kispatakká összeállt wasser lefelé. Egyedül maradtam a világmindenség összes kínjával, első helyen a röntgenképemmel és sehol senki akit kérdezhetnék.
Ezek a kínzó várakozásban eltelt percek nem közönséges percek. Ezek veszélyeztetik rendesen az egészségemet. :) Aztán nemszimpatikus, de mégiscsak orvos be hozzám. Széles mosoly és megnyugtató mondatok. Úgy fogalmaz, hogy Sie sind kerngesund! szóval Ön tökéletesen egészséges!
Hátpatak kiszárad, remegés el, szárnyak ki!
Öröm!
Èlet! 
Habostorta! :) !

A kedvenc zenéim sorozatból: Crowded House - Dont dream its over!

 Fantasztikus zene, nem?

Nürnberg alulról

A helyi újságot a Nürnberger Zeitungot nagyon szeretem. Szinte minden nap akad benne valami fogamravaló. Èlvezem a történeteit, az új és a korabeli fotóit, de ami benne hidegen hagy, az a napjaink politikai, gazdasági történése. Tudom, hogy ez csak struccpolitika, meghogy érint, de akkor se érdekel. Nem érdekelnek a hülye cikkek és még hülyébb statisztikák a gazdaság erősödéséről, a munkanélküliek számának csökkenéséről, amikor a saját bőrömön tapasztalom, hogy nincs munka, az emberek egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Virág elvtárs szavait idézem: "én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik." Ìgy van! :)

Sokaknak még mindig Németország tűnik az elszegényedésböl a gazdagodás felé vezető egyetlen kiútnak, ebben az országban látják megcsillani a reménysugarat. 

A héten is beszéltem valakivel telefonon, akit hallgatva gondjaim támadtak a válaszok megfelelő csomagolásával. Bizony, mert nem szeretek kritikát gyakorolni és mást  (főleg egy ilyen kedves embert mint K. ) megsérteni. Márpedig néha muszáj, mert lassan elegem van a hasonló kérdésekből. A szitu csak annyi, hogy otthon már elege van és úgy döntött, hogy ha már egyáltalán nem megy tovább, akkor nem érdekli, kijön Dojcslandba és ha más nincs, akkor elmegy takarítani. Németül természetesen nem tud. Semennyit se. 

Ugye igazam van abban, hogy ez egy precízen és nagy körültekintéssel összállított terv? :) Pénz nélkül, megfelelő végzettség nélkül (ez alatt azt értem, hogy tudni kellene, mire van szükség az itteni munkaerőpiacon) képes lenne elindulni az ismeretlenbe, mert a naivitás erősebb mint a realitás. Márpedig a gondolat megvetette magát szilárdan a fejében, mert készült! A lebeszélő technikámat hárítva, ragyogó ötletekkel bombázott. Miért, mit tudni, lehet, hogy éppen egy fogorvos keres takarítót heti pár alkalomra? Vagy éppen lehetnék házvezetőnő? 

De a legbájosabb kérdés ez volt az összes közül: és mennyibe kerül ott a munkavállalási engedély? :)))) .... hagyjuk, inkább ne is menjünk bele. :)

Biztos haragszik rám, ezer százalék, hogy más válaszokra számított. Az tényleg jó, ha egy orvosi praxis takizásából összejön havi 200 euró, ebből már nincs sok kiadás! A lakásbérlet se lehet túl sok, kb. 300 euró rezsistől, a kaját kihozhatja 130 euróból, de el lehet lesni a fotószintézis technikáját a zöldnövényektől, így a kaján is lehetne spórolni... .. szörnyű, inkább hagyjuk.

Azt viszont eldöntöttem, hogy a jövőben a hasonló öngyilkosságokhoz nem fogok asszisztálni. Egyetlen kérdéssel le lehet rövidíteni a témát. 

- Beszélsz németül? 

- Kicsit igen ...

--Oké, akkor gondolkodjunk tovább. 

viszont ha a válasz nem, akkor nincs tovább matatás a setétben. Reménytelen eset. 

A nürnbergi szegényekkel, hajléktalanokkal foglalkozik az említett újság keddi számának a NürnbergPlus melléklete, Unsichtbare Grenzen und Zufluchtsorte  ,azaz Láthatatlan határok és menedékek címmel.  Egy 61 éves úr, Carlo Schnabe (és Jürgen Heiß) vezetésével indulnak városlátogatásra csoportok, de nem az építészeti emlékeket, hanem a rászorultakat ellátó intézményeket, helyeket ismerhetjük meg. A program lehetőséget ad személyes találkozásokra is az érintett sorsú emberekkel. 

Carlo Schnabe 8 éve veszítette el a munkáját, amivel belépett a  Hartz-IV-esek (ez az itteni szociális segély, összege meghatározott, ha jól tévedek jelenleg 359,-EUR*)  népes táborába.  Àrulta a hajléktalanok újságját a Straßenkreuzer-t, és jelenleg 20 órában a Straßenkreuzer Magazin alkalmazásában áll mint "idegenvezető", ő vezeti ezeket a speciális városlátogatásokat. A helyszíneket nagyon is jól ismeri. 

A cikkben szó esik a Nürnbergi Főpàlyaudvarról és az alatta meghúzódó metróállomás lehetőségeiről, hova, meddig szabad érvényes menetjegy, ill. vásárlási szándék nélkül is bemenni, hol szabad a hajléktalanoknak is a tartózkodás, melyik az a rész, amelyik 24 órán keresztül nyitva áll mindenki számára. Carlo megmutatja a Bahnhofmissiot (a pályaudvai segítő missziót, ahol az utazóknak és arra rászolultaknak mindig akad egy kis hideg falat és tea) majd elindul a csoport a Hummelsteiner Weg 36. számhoz. Ott, egy 3-szobás lakásban alakították ki az Assisi Szent Ferenc "utca-ambulanciát", ahol 2 orvos és 4 ápoló fogadja a pácienseket, akik vagy nem rendelkeznek biztosítással, vagy meghaladja az erejüket a praxisdíj, vagy a receptdíj kifizetése.  Csak pár száz méterrel arréb egy ingyenkonyha, ebéddel és vacsorával. Napi 120-170 adag étel fogy. Azért ez magas szám. (persze egy ötszázezres lélekszámú városban ez a szám nem olyan magas, így is lehet nézni ..)

De most megállok. Mivel az eddigieken lehet ásítozni, meg legyinteni, hogy ez mindenhol így van, otthon is egyre több a szegény, a lecsúszott egzisztenciájú ember, a hajléktalan, még szép, hogy Nürnbergben is akad.

A teljes cikk

De! Itt is emelkedik a számuk! Az utcai ambulanciát naponta 50 ember veszi igénybe, akik között az elmúlt években egyre több a nyugdíjas és a vállalkozó. Ez új jelenség a "tipikus" nincstelenek mellett. Németországban létezik Praxisgebühr, azaz praxisdíj. Ez negyedévente 10,-euró. Most tessék megmondani,  mekora összegnek képzeli valaki ezt a 10 eurót? Németoszágba készülő, arról az álmok bárányfelhőit kergető hölgyek és urak elképzelhetőnek tartják-e egyáltalán, hogy egy ekkora összeg kifizetése gondot jelenthet bárkinek is abban a gazdag országban? A nyugdíjasoknak, ugyanúgy a rosszul menő (vagy éppen kintlévőségekkel küzdő) vállalkozás tulajdonosának ez nagy pénz! És nem tudnak elmenni egy "rendes" orvoshoz, mert nem áll rendelkezésükre 10,-euró.

A fiam gimnáziumi osztálya moziba készült. Az egyik kis haverja nem tudott elmenni, el is mondta őszintén az okát, a szülei nem tudnak rá pénzt adni. A mozijegy 7,90 euró. Kell még hozzá jegy az Öffikre, meg popcorn (aranyárban mérik, ráadásul ha nem figyelek, képesek nekem édeset adni a sós helyett brrr ) trillárom haj, 15 euróig is elmehet a számla. A tutorok (az osztályt patronáló gyerekek a felsőbb évfolyamból) összedugták a fejüket és közölték, hogy nem gond, majd megoldják, de a kisfiú mégsem ment el. Talán ő szégyellte, talán a szülei nem tudom, de biztos, hogy az ingyenkenyérnek más lehet az íze. :( 

Ugye ez az összeg se tűnik egetverőnek, mégis van akinek magas. Ahhoz pedig, hogy gond legyen a kifizetése nem kell kérem se munkanélkülinek, se nincstelennek lenni. 

Ez is Nürnberg. 

2010 novembere.

Persze nem azt mondom, hogy ez a jellemző, hogy itt nincs lehetőség, dehogynem! Bejöhet a számítás, de nyelvtudás nélkül nem szabad túl nagyot álmodni. A németek külön szerencséje különben a bazi erős és jól működő szociális hálójuk. Ez sok embert felfog és megtart az esésben, de ebből kikeveredni (újrakezdeni) legalább annyira nehéz, mint egy polipot rendesen betuszkolni úgy egy neccszatyorba, hogy a csápjai lehetőleg ne lógjanak kifelé a likakon. :)

*Itt lehet informálódni a rendelkezésről, a segély összegéről, ill. az  annak mértékét befolyásoló tényezőkről.

Az előbbi zenekar újra: STS - Medley 2003

Ùjra bizony, mert jók! Még egy számot szerettem volna mutatni az STS-től, de ez a ?&%!" (csúnya szavak helyett használom) youtube szinte már mindent eltávolított, letiltott .... csak ezt a medleyt találtam, érdemes belenézni. Két nagysikerű számukkal kedződik és pontban a 2, 37 percnél kezdődik az a nóta, amit imádok, amit meg akartam mutatni. Szerintem sokan ismerik, ha máshonnan nem akkor valamilyen sörfesztiválról, ott ez a nóta kötelező. :) Fürstenfeld a szám címe és egy örök darab. Ezt is sokat énekeltük, mert az tudni kell, ha már Fürstenfeldig eljutottunk, akkor már minden rendben. Onnan már csak egy ugrás a határ ... és Magyarország!!! :))

 

Szóval mjuzik: ich will hoam nach Fürstenfeld / haza akarok menni Fürstenfeldre! :) 

Szomszédok

Másnak is van gondja a nem normális szomszédokkal ezt tiszta sor! Már dal is született róla, és ez a nóta az előadójával egyetemben (az osztrák STS)  az egyik nagy-nagy kedvencem. 

A legjobb benne a refrén, amit haj de sokszor mi is (ti is) ordítva énekelhetnénk:

Miért nem lehet nekem egy tök normális szomszédom,

Èdes istenem ne büntess így engem! :))

Warum krieg i net eienen ganz normalen Nachbarn

Mein Gott, straf mich net so!

 a videó beágyazása le van tiltva, ezért a lejátszáshoz klikkeljetek az alábbi linkre: 

klikk: Der Nachbar - STS / a szomszéd

Itt olvasható a szám eredeti német (osztrák az, nem német! :) szövege, klikk!