A Nürnberg-i Hauptmarkt 1/2.

Régóta terveztem írni a túristák által annyira szeretett nürnbergi Hauptmarktról, amit, ha a túristák ott vannak én nagyon nem szeretek. De egy ropogósan hideg, minden jézuskát, nyulat és bioételt nélkülöző (tehát vásár-, és egyéb kirakodás nélküli), egyszerű, mezei vasárnap délidő táján, akkor szeretem! Akkor csak a miénk. Se csoportok, se lökdösődés. Ilyenkor jó a bámészkodás.

A Hauptmarkt, azaz a Főtér

 

A Schöner Brunnen és a (szerintem sajnos) lebontott Kolonnaden 1880-ból

forrás: http://www.petraschuster.de

A téren álló legrégebbi épitészeti emlékek a Schöne Brunnen (Szép Kút) valamint, a templom (Frauenkirche). Németország legrégebbi könyvkereskedésének, a "Korn und Berg" -nek is ezen a téren található a székhelye.

Csak lestem, mert korábban nem tudtam, hogy a középkor elején, ez az egész terület egy bazi nagy mocsár volt, a helyi folyócska, a Pegnitz folyóágya.  (A fiam értetlenkedett ugyan, hogy hogy nem tudtam, ők ezt már réges-régen tanulták az iskolában. Tja, én nem jártam bajor gimibe.) Az egyik császár kicseszésből adta a zsidóknak ezt a rossz minőségű és értéktelen területet, aztán nézett nagyot: a fifikás zsidók az egész mocsarat lecsapolták, kiszárították.

1349-ig az egész tér és a környéke képezte a Zsidónegyedet. Nehéz elképzelni, de ezekben az időkben, a mostani Frauenkirche (ennek karzatán tartja minden évben híres Prolog beszédét a nürnbergi Chritskind, amivel a Nürnberger Christkindlesmarktot megnyitja) helyén egy zsinagóga állt. Ezt a zsinagógát és a  környező zsidó házakat 1349-ben, a zsidóprogrom idején lerombolták. Azt beszélik, a zsinagógából megmaradt néhány kő (de az is lehet, hogy kristály), amiket a mai napig fel lehet lelni a Frauenkirche templomban. Bár lehet, ez is olyan helyi legenda, mint a Hitler-szobája a Hotel Deutscher Hof-ban. Tény, hogy Hitler mindig ott szállt meg, de azt a szobát, ami neki alakítattak át, senki nem ismeri. Vagy csak fosnak, nem árulják el, nehogy kiengedjék a dzsinnt a palackból és induljon a neonáci hülyegyerekek zarándoklata a messiásuk szobájához.

A Hauptmarkt 1809-ig ugyanúgy mint ma, kereskedelmi szerepet töltött be, a jelentősebb vásárainak megfelelően kapta a neveit. Nevezték halpiacnak, borjúpiacnak. A nyugati részén nyitották meg 1560-ban a Nürnbergi Börzét, ezáltal a tér a Herrenmarkt (Urak-tere) elnevezést kapta.

1809/10-óta viseli a tér a mai nevét.

A Neptunbrunnen

A téren állt még egy kút, a Neptunbrunnen. Pechére, zsidó művész készítette, ami a Nationalsozialistenesek bögyét igencsak bökte. A kis genyó Julius Streicher (a nürnbergi Gauleiter, akinek neve lépten-nyomon visszaköszön itt Nürnbergben a Dolfi-idők kapcsán) egyértelmű, hogy viszketett minden zsidó eredetű dologtól, a kúttól is, ráadásul azt is nehezményezte, hogy a kút a masírozó katonák útjában lenne, zavarná a parádét, tehát kiadta a parancsot, 1934 júniusában a kutat el is tüntették. (A kút jelenleg a Stadtparkban áll, de lelkes Hauptmarkt-pártolók csapata szeretné visszavitetni az eredeti helyére)

A képen látható a Neptun-kút, de nézzétek meg a háta mögötti, lila körrel megjelölt kis tornyocskát is! Ez a nürnbergi IHK (Ipar és Kereskedelmi Kamara) tornyocskája, nekem csak a kis "nevető faszi". Nézzétek meg, a következő képeken jobban látszik, ez egy arc! A két ablak a szemei, az alatta levő napóra pedig a kis szája, ami mindig nevet. Ez a kis nevető faszi már sok mindent látott. Átélte a háborút, a bombázásokat, az ínséges időket, koncerteket, vásárokat. Onnan fentről figyeli a Hauptmarktot, az embereket és egyre csak nevet.

Ezen a felvételen is látszik, mekkora szerencséje volt a háborúban!

forrás: Nürnberger Zeitung

 

A képen a kisfaszitól jobbra látható egy nagy beton gúla, ebbe "csomagolták" be a "Schöner Brunnent" a háború alatt.

forrás: http://www.f-nietzsche.de/nurnberg.htm

Rengeteg óvóhely, bunker nyújtott menedéket Nürnberg város kincseinek. Hihetetlen, micsoda fantasztikus erő lakozott az itt élő emberekben (is), milyen erős volt a túlélésbe, az újrakezdésbe vetett hitük! A világ éppen elsüllyedni készült, mégis volt erejük, szívük ahhoz, hogy biztonságba helyezzék a könyveket, szobrokat, festményeket, pedig nem lehettek biztosak abban, hogy lesz jövő.

A kútról (Schöner Brunnen) feltétlenül szeretnék még mesélni valamit. De mielőtt beleugranék (hülye poén volt, tudom, de már hagyom), tartok egy rövid szünetet, legalább egy alvás erejéig.

Aztán jövök.

Addig is, ade! 

Hitleri idők 2. - Zsidóüldözés és árjásítás

  
Még 2013. július végéig látható a Nürnbergi Dokumentációs Múzeum (Dokuzentrum) épületében egy külön kiállítás, ami szerintem egy hihetetlenül érdekes témát ölel fel a zsidóüldözéssel kapcsolatban, mégpedig a kik húztak hasznot a helyi zsidók vagyonának elkobzásából, mi történt a mesés vagyonokkal, illetve mi lett a vállalkozókkal? - kérdések tekintetében. Döbbenetes információk,  szinte napról-napra követhetjük a nürnbergi-fürthi zsidók életének ellehetetlenítését, az esztelen törvények és rendelkezések létrejöttét, az emberek üldézését ... a végső állomásig.

Már 1933-ban elkezdődött a zsídó üzletek bojkottja. A rákövetkező években a zsidó lakosság nagy része ellehetetlenült (egész Németországban). Az árjásítással összefüggő, a zsidókat a szakmákból kizáró rendeletek következtében tömegek maradtak munka nélkül és kerültek ezzel a nincstelenség szélére.

1935-ben Dolfiék törvénybe is foglalták az őrület pontjait. Szép városom nevét bemocskoló törvény született, a Nürnbergi Törvények (Nürnberger Gesetze). (más néven Nürnbergi Fajtörvény / Nürnberger Rassengesetze, illetve Árjatörvény / Ariergesetze)

A Dokuzentrumban helyet kapott kiállítás plakátja: 

Jogfosztottan

Megalázva

Kirabolva

Nézzétek meg ezt a plakáton szereplő korabeli dokumentumot! Mazsolázzátok át, képzeljétek el, hogy ott álltok az anyukátokkal egy hivatalban, a kosaratokban, dobozokban a fenti tárgyakkal. Mindez történik: 1939-ben. A birodalmi pártnapok városának (Nürnbergnek) zálogházában. "An das Leihamt der Stadt der Reichsparteitage" Auf Grund der Verordnung vom 21.II. 1939 liefere ich ab: az 1939.február 21-i rendelet értelmében az alábbi tárgyakat szolgáltatom be: és a hivatalnok (vélhetően SS-es egyenruhában) átveszi tőled és a könnyeit törölgető anyukádtól a listán szereplő tárgyakat. Az egész háztartásotok, a mindenetek, az életetek darabjai ... a kiskanál, a nagykanál, a tejeskanna, a cukortartó, a gyerekgyűrű, egy bross, egy óralánc, néhány halkés, egy kézitükör, egy széttört csillár, az aranyóra, és még a defektes vajtartó is beszolgáltatásra kerül. És nem kapsz helyette mást. Az árát se kapod meg. Be kell szolgáltatnod, mert másnak kell. Kinek? Hát másnak. 

Mi lesz veletek?
Munkátok elvéve, ott álltok jogfosztva, megalázva és kiszolgáltatva a gyűlöletnek... menekülni sehova nem lehet ... el tudod ezt képzelni? 

Julius Streicher der Gauleiter
Németország körzetekre lett felosztva, Hitler puszipajtása, Julius Streicher kapta meg a nürnbergi körzetet, ő lett a helyi területi vezető, a Gauleiter. Streicher tegező viszonyban volt a kisbajszúval, az elején még minden rendben volt. Streicher látható a képen 1938. aug. 11-én, éppen a nürnbergi nagyzsinagóga lebontását rendeli el.( (Streichert 1946-ban a Nürnbergi Per során elítélték és kivégezték.)

forrás: Wikipédia fotós: Weber

Az eredeti terv szerint, a zsidóktól elvett vagyonok a német birodalom, a Deutsches Reich tulajdonát kellett, hogy gazdagítsák. Az emberi kapzsiság azonban itt is néha közbeszólt. Streicher szintúgy. A vagyonos zsidóktól elvett, vagy jelképesen áron megvásárolt (volt, hogy csak 1 birodalmi márkáért, volt, hogy csak papiron létezett a szerződés, a vételár soha nem került kifizetésre) ingatlanok tulajdonjogát Streicher egyszerűen magára, illetve a hithű haverjaira iratta át. A kiállításon egy többméteres molinón látható a korrupt városi vezetés és hatóságok működése, összefonódása, továbbá jó néhány sundámbundám bizniszük levezetése.
Berlinben Hitleréknek is feltűnt, valami fura dolog történik Nürnberg tájékán, sokkal kevesebb money érkezik mint kéne, hova tűnhetnek a bevételek? Utánanéztek.
Streicher lebukott, "fenékbe is rúgták", leváltották, de semmi további hátránya nem származott a disznóságaiból. Ugyan úgy, mint a jelenkor politikusainak. Élnek tovább mint Marci hevesen. Mint a mi német oktatási miniszterasszonykánk, Dr. Schavan, akiről szintén kiderült, hogy a doktori munkája másoké. Azóta már nem dr, szégyenében lemondott, elment nyugdíjba. A havi nyugdíja 13.000,-EUR (!) Röhej nem?
Szégyen, milyen világban élünk. Schavan asszonykának remélem eszébe fog jutni egy-két nemes cselekedet, hogy lehetne a pénzéből másokat segíteni ... ha magától nem megy, lopja el mások humánus ötleteit, ebben az esetben ezt nem fogják tőle számonkérni, sőt!

Na, de vissza a Streicher féle apparátusban dolgozók kezenyomát dícsérő történetekhez!

Ismeritek Gustav Schickedanz nevét? Pontosabban a Schickedanz nevet? Nem? És ha azt mondom Quelle-Katalógus? Na ugye!
A bácsi az alapítója. Ő bizony ő, a nagy német gazdasági csodaként is emlegetett Schickedanz. Persze a 30-as években azért kicsit könnyebb volt neki a további üzletszerzés, közel ült a tűzhöz, a nácik tűzéhez, leesett neki jó néhány falat. Teljesen igazságtalan azért nem szeretnék lenni, tény, hogy már a háború előtt is vállalkozó volt, nem kizárólag a zsidók üzletére tette rá a kezét. De profitált belőle, nem vitás.

Gustav Schickedanz sikeres vállalkozónak számított Fürthben a textilkereskedésével, valamint az 1929-ben alapított "Quelle" csomagküldőjével. A körzeti vezetéshez (Gauleitung) és a Drezda-Bank nürnbergi fiókjához fűződő kapcsolatait kihasználva, remek üzleteket kötött. Nagy stílusban vásárolta fel a zsidó üzemeket, többek között az Egyesült Papírgyárat, amiről tudnunk kell, hogy innen indult hódító útjára a "Tempo" papírzsebkendő.
Schickedanz bekebelezett jó néhány zsidó kézben levő üzemet, valamint számos ingatlant (épületet és telket). A Quelle megkapta a "keresztény vállalkozás árja tulajdonossal" kitüntető címet. Guszti a náci párt tagja lett, de valahogy nem tűnt lelkes nácinak, ezt Berlinben is kiszúrták, ezért figyeltették. A jelentések egyértelműen megerősítették az árjásításból, a zsidók vagyonának elkobzásából piszkosul profitáló szerepét, politikailag viszont az ég világon semmi nem jött át. Nem volt meggyőződött nacionálszocialista. Nem hát. Csak meglovagolta a hullámokat, kihasználta mások tönkremenetelét. Politikai meggyőződés nélkül, a nácik seggének partvonalán úszva harácsolt össze magának további vagyonokat.

Ignaz Mayer már 1920-ban igazgatta csomagküldő szolgálatát (valószínüleg Schickedanz konkurrenciája lehetett), valamint textillel és rövidáruval foglalkozó üzletét. 1929-ben aztán továbbfejlesztette cégét, amit ekkora "Német Szövőüzem Ignaz Mayer-nek" hívtak. Streicher, a kis piszok disznó, antiszemita hecchecckampányt folytatott Mayer ellen, a "Stürmer" c. kiadványban rohangászott ki a vállalkozó ellen. Streicherék eredményes munkájának következtében, 1938-ban Mayernek el kellett adnia a cégét Schickedanznak 1,9 millió birodalmi márkáért. Guszti a cég nevét kicsi módosította, majd 1939-ben hozzácsapta az akkorra szintén "árjásított" papírgyára igazgatóságát is, egy területre rendezte mindkettőt.

Ignaz Mayernek 1938-ban sikerült (szerencsés volt nagyon) Svájcon keresztül eljutnia Amerikába. 1940-ben a nácik elvették a német állampolgárságát. Szerencsére az életét már nem tudták.

.... folytatom!