Rontás

Időközben rájöttem, hogy a vudu, vagy voodoo mégsem az én sportom, ugyanis nem másnak akarok rosszat, hanem magamnak jót! :) De másnak még jól jöhet egy kis feketemágia, ezért egy információt megosztok veletek. Az alábbi képeken szereplő praktikus kis vudu-babák darabja csak 6,95 dollár, a Baron Bob-nál kaphatóak. Csak nevet kell adni nekik és már mehet is a vudu! :)))) Szegény fehérke olyan szomorú a képen .....

kép innen: www.baronbob.com

Gonosz szellem ingyenesen elvihető!

valódi boszorkányok lakta ház       / aboutpixel.de / © Gerd Gropp/

Nem tudom mi a helyes kifejezés: elátkozva, vagy megátkozva? Gondolom attól függ, hogy örökre szól, vagy csak egy bizonyos időre?  Már kezdem hinni, hogy az én büntetésem örökre szól, ugyanis nem múlik. 7-8 éve kísért egy szerencsétlenséget hozó ártó szellem akit már kezdek nagyon unni, így mielőtt túlzottan megszokna nálam, felajánlom inkább szíves elvitelre! A cucc ingyenes! Igaz használt, de garantáltan működik és rendkivűl rosszindulatú. Kimondottan ideális nagy gonoszságokhoz, de persze apróbb betartásokhoz, kellemetlenségek előidézésében is tökéletes, nagyon magas hatásfokkal dolgozik.

Kezdem fontolgatni az ördögűzést, címeket kérek, hol végeznek ilyet? Èrdekelnének vudu szertartások időpontjai, tanfolyamok, és információk a "Hogyan rázzuk le a gonoszt?" témájában! :)

Hogy már megint mi a fene történt? El fogom mesélni! :) Bővebben a témáról később!

Mjuzik, ami nagyon jó!

Kezdők a konyhában - kelesszünk az élesztővel!

Nem vagyok irígy, szívesen megosztom másokkal a konyhában való tartózkodásaim alatt összeszedegetett tapasztalataimat. Nem sok az igaz, de van köztük hasznos is. :) Az észosztásnál a hozzám hasonló kezdőknek szeretnék segíteni, mivel nekik még nem tűnik fel a bénaságom. :)

Először is tisztázzuk, ki a kezdő, illetve meddig az? A kezdő a saját definícióm szerint az a személy, aki korábban a Mama-Hotel szerencsés lakójaként élvezte anyu/apu/nagyi házikosztját és most hirtelen ott találja magát egyes-egyedül a lakása/albérlete konyhájában azzal az eltökélt szándékkal, hogy aztán mostantól ő főzni fog. A receptek, az akarat a helyén, a tanácstalanság is orvosolható, de nincs a közelben senki aki segíthetne és a gyakorlat nagyon hiányzik. Meddig kezdő egy kezdő? Ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy se az életkorral, se az elkészített ételek számával nem függ össze. :) Vannak született kétbalkezesek, akik a T-betűt a fakanálon még hosszú évtizedekig feltüntethetik! :))

Mára a sajtos pogácsával készültem. A falatot már legalább tízszer megsütöttem, de mégcsak most, a legutolsónál sikerült puhára. Nem gondoltam, hogy valaha is sikerülni fog. :) (bár nekem és a kisfiamnak az előző gumipogácsák is nagyon ízlettek, büszkék voltunk magunkra, legalább le nem égettük ...)  Rádöbbentem, a titok az élesztőben, pontosabban a kelesztésben van! Azt csesztem el eddig mindig, kivétel nélkül. Ugye a receptben lazán csak odavetik, hogy megfuttatjuk az élesztőt a langyos tejben .... stb. Ez kérem egy kezdőnek nehezen érthető utasítás. Hogy futtatjuk meg? Keverjük-kavarjuk, mi lesz vele? Most már tudom. A képen két csosza látható. A jobb oldaliban a "felfuttatott" élesztő, a bal oldaliban pedig a mozgásra képtelen (nem tejeskávé). Tanácsom, hogy mindig 2 csomag élesztőt vegyetek, mert előfordulhat, hogy valamiért az élesztő nem fut fel a tejben!

  Lehet látni, hogy dolgozik az egyik csomag és hogy alszik a másik:

Egy deci hideg tejbe teszek egy pici cukit és belemorzsolom a 4 dkg élesztőt. Beteszem a mikróba (mikrót különben nagyon nem szabad használni, lebeszélek róla mindenkit!) és csak picit melegítem, annyira, hogy langyossá váljon a tej. Aztán kiveszem és kevergetem a löttyöt, miközben várom a csodát. Ha szerencsém van elindul az erjedés, ha nem, a´viszontlátásra pogácsa! 

A tésztát pedig tessék addig letakarva pihentetni, ameddig a receptben írva vagyon! Meleg helyen, nem kaphat huzatot a massza, különben megfázik és nem lesz kedve megdagadni. Ha az áll a receptben, hogy 1 óra múlva át kell gyúrni és újra pihentetni kell, akkor nem kérdés, így kell tenni, különben gumi lesz a vége.

Kedvcsinálónak

Biztosak lehettek, ha nekem sikerült, akkor nektek is fog! :)

A tésztát kétfelé vettem, kétszerre sütöttem ki a pogikat. Szemmértékkel feleztem, ezért érthető, hogy mellélőttem. :) Az első etáp résztvevői laposka kis falatok, sok-sok szabad térrel a sütöpapíron. A második turnus résztvevői nagyok, dagadtak, szinte összenöttek, de nem gond! :))

A felső képen a második, a mindjárt következő képeken az első turnus részvevői:

Imádom a pogácsát! Azt is elárulom mi volt előtte: gulyásleves. És kivételesen ez is jól sikerült.

Egy újabb konyhai toporgásom eredménye (igaz ez most negatív előjellel) a marcipános csillag.
Róla a történet itt olvasható:
Kezdők a konyhában 2. - A marcipános süti

Muszáj lefogyni!

Nem mindenkinek adatik meg az a testi metamorfózis, amiben nekem az eddigi életem során már részem volt. Nem az öregedésre, dehogy! A kilókra gondolok! :)  A legutolsó, a jelenlegi állomást szívesen elfelejteném, kihagynám a sorból. Gyerekként még sovány gebécske, huszonvalahányig vékonyka, aztán egészen 33 éves koromig teljesen normális  volt az alakom. Istenem, 25 évesen 68 cm-es derékbőséggel, angyali nyugalommal gusztálhattam a rucikat a butikokban. Mini, passzentos, kivágott, bevágós :), tényleg jöhetett minden. Csak a magasságom miatt kellett 38-as méretet választanom, különben "szélességben" jó volt a 36-os méret, azt valahogy soha nem töltöttem ki. :) Persze soványkán, jó alakúan, kit érdekel mások jajongása a kilókról? Oda se figyeltem az ilyenekre, hogy vigyázz, jön még kutyára teherautó, te is meghízhatsz .......Áh! Èn? Soha! El se lehet képzelni, irreális.

Aztán hurok kerül a nyakra .... és elkezdődik.  Nálam nem kellett hozzá más, mint egy db mucika és 9 hónapig tartó terhesség. Plussz finom falatok. Minden nap estig, késő délutánig dolgoztunk és utána indultunk valahova, valami jót enni! Korábban ezt a fajta dőzsölést nem ismertem, őszinte leszek jobb is volt. Viszont nagyon rá lehet kapni. Elfogytak azok az esték, amiken csak egy pohár tejet ittam meg vajaskenyérrel, vagy éppen semmit se ettem, mert nem voltam éhes. Azzal, hogy minden nap mentünk valahova, gusztusom támadt a falatokra. Ki az a hülye aki egy étteremben ül és köszöni szépen nem kér semmit? Soha nem ettem sokat, maximum féladag hamikat tudok elpusztítani, de ahogy írtam a hangsúly a rendszerességen volt. Minden nap ettünk-ittunk-bodorodtunk. A sör pedig (a nagy-nagy kedvencem) rendszeres kísérője volt az esti vacsoráknak. A terhességem ideje alatt persze már nem, de Clausthallerből (alkoholmentes) jó néhányat elpusztítottam. A kilók a viselőjük számára elég alattomosan, szinte észrevehetetlenül rakódnak le, én se voltam tisztában a változásokkal. Pontosabban a változás nagyságrendjével. :) A kisfiam születése után csak lestem, ugyanis az összes korábbi kismama pocakja a szülés után eltünt, de az enyém nem! :))) A nyuszkó 8-9 hónapos lehetett, éppen egy Balaton környéki faluban éltünk, ahol még nem ismert a helyi védőnős csapat. Amikor legelőszőr lementem a rendelésre, azt hitték kismama vagyok és kértek, hogy várjak a másik ajtónál, mert ott folyik a terhesgondozás! :)) 

Azóta eltelt 10 év és ez alatt a hosszú idöszak alatt a korábban poénosra vett túlsúly megbosszulta magát. Először is "lett" vérnyomásom, fizikailag messze nem vagyok terhelhető és persze bekövetkezett az is, amitől minden nő retteg, már a kukásautókról se fügyülnek utánam. :)

Rosszul érzem magam a bőrömben és változtatni szeretnék. Komolyan. De nehéz. Soha nem sportoltam, nem vagyok egy fittnesguru, nem is szeretnék azzá válni, viszont mozgás nélkül a programomnak lűttek! :) Ezért kitaláltam a napi (na jó kétnaponta, de van, hogy csak háromnaponta) 1 órás gyaloglás mellett, hogy előveszem a durván 10 éve vásárolt (Àpdétes) Norbi duciknak szóló videókazettáját és újra elkezdem a tornát. Hát nagyon fura! Köszönhetően a 2000 óta eltelt történéseknek, a filmen szereplő Norbikát sajnos már más szemmel látom és juj, nem szimpatikus. Annyit letyetel és oly idegesítő! :) De a torna jó! Annak ellenére, hogy csak álldigálós az egész, egy fia csüccs nélkül. Pedig egész idő alatt azt vártam, mikor érünk már a földközeli gyakorlatokhoz. Hát ilyen nincs benne, marad a kitartás. :) De legalább csak 30 perc és tényleg ki lehet bírni.  Sorstársaimnak (plusszkilósék klubja) azt ajánlom, ne várjanak olyan sokáig mint én, nem szabad!! A cuccot le kell adni, nem szabad gyűjteni! Rajtam se 5 kg a felesleg, hanem legalább 20 kg. (Ha nem 30 .... de ezt le fogom tagadni. :) A falatokon is változtatni kell ez evidens, de ebben a témában nem mélyednék el, mivel a vele kapcsolatos információkban térdig járhatunk az interneten.

Különben tetszik, biztos nem is tudja mindegyikőtök, hogy ez a Norbi milyen okos! :))

Így néz ki a videjjó toktya:

Az egyik kedvencem aus Wien: Wolfgang Ambros

I red und red, i versuch zu erklärn.
I bin schon ganz hasrig, mir fallt nix mehr ein
wos soll jetzt werdn?
Egal was i sag, es is alles ned woa,
du glaubst ma ka Wuat, du siehst es ned ein,
und mir is zum rean.
I bin offn und ehrlich, wie seltn zuvua,
i sog, was i denk, oba du bist so stur,
i bin boid so weit, dass i nimmermehr was, was i tua.

Du verstehst mi ned, du verstehst mi ned,
mir kummt sogoa vua, du huachst goa ned zua.
Du schaust nur bled, ja du schaust nur bled
und sagst immer, unsere Liebe vergeht,
des begreif i ned, des begreif i ned,
des kann doch ned sein, des geht ma ned ein,
des kann doch ned sein, dass es immer so weitergeht.

Unser tägliches Spiel, es fangt an in da Fruah,
gestern woas spät, wo woast denn so lang?
Do hab i scho gnua.
I huach goa ned hin, es ist sinnlos wozu?
Du gibst ned nach, du suachst nach an Grund,
geh gib doch a Ruah.
Wenn i ab und zu tua, wos i momentan wü,
dann wirfst ma glei vua, i verletz dein Gefühl,
i sag besser nix, i was nur sovü.

Du verstehst mi ned, du verstehst mi ned,
mir kummt sogoa vua, du huachst goa ned zua.
Du schaust nur bled, ja du schaust nur bled
und sagst immer, unsere Liebe vergeht,
des begreif i ned, des begreif i ned,
des kann doch ned sein, des geht ma ned ein,
des kann doch ned sein, dass es immer so weitergeht.

/Wolferl egy life felvételen ugyan ezzel a számmal: http://www.youtube.com/watch?v=NiQCGwbjx9E /

Néha főzök én is

A magyar és a frank konyhát összekötő igencsak vékony pallón egyensúlyozva, újra és újra megpróbálkozom a lehetetlennel, olyat főzni, amit mind a ketten megeszünk. Megfigyeltem, azok a falatok sikerülnek a legjobban, amiknek az elkészítése előtt már nem érdekel semmi, tojok a kinek mi ízlikre, ezt én most megpróbálom megfőzni és slussz! :) Na így történt ez 2 napja is. Karfiolra támadt kedvem. Nem azért mert annyira szeretem, hanem azért, mert már régen nem ettem és néha elkap a lelkiismeret, túl kevés a zöldség, az egészséges falat amit megeszünk. Ilyenkor aztán nagyon hamar tenni kívánok az ügy érdekében. Most a karfiol volt soron. Halványan derengett a csőbensütés gondolata is, de természetesen nekem az ilyesmikhez részletes, szájbarágós, fényképekkel alátámasztott, kipróbált receptre van szükségem, amik forrása naná, hogy az internet. Nem olvasok gasztroblogokat, mivel nincs rá (sajnos) szükségem, ennyire nagyban nem űzöm az ipart, de a kereséseim eredményeit hozzáadom a kedvencekhez, és így a találat kapcsán előfordul, hogy az adott hamiblogban kicsit elmélyedek. A karfiolos keresésemet eredmény koronázta, A Zamat és illat  blogban találtam rá arra amit kerestem. A guszta kép már megragadta a fantáziámat a 13 mondatos egyszerű leírás, pedig teljesen megnyugtatott. Meg fogod csinálni! Lehet nem sikerül, de meg fogod próbálni!

Hát el kell, hogy mondjam: odavagyok magamtól, meg vissza! Sikerült! Sőt olyan jól, hogy majdnem megettük az egészet! A hangsúly a többesszámon van. Ugyanis apus, az echte frank konyhán felnőtt (ami ugyebár az ungarische konyhával nem teljesen kompatibilis :) )  rendkivül finnyás és válogatós Gurmet  3-szor is vett belőle. Próbálta persze viccesen elütni az érdeklődésemet, azt ismételgette, hogy egyszerűen csak nagyon éhes :), de engem nem tévesztett meg! Ìzlett neki! :)

Köszönet a blogos kiskezitcsókolomnak az ötletért, a receptért. 

Itt pedig álljon az én remekem:

Nemzetek csatája ... máris itt a lestyán! :)

A csata nálunk is zajlik. Helyszíne a konyha és az étkező. A magyar gyomor és a frank konyha rengeteg ponton tér el egymástól, és ezt még megfejeljük mi ketten, a párom és én, két rendkivül finnyás ember. Ha valami nekem nem ízlik (és itt elég ám annyi is, hogy fura a színe, az állaga), akkor én köszönöm szépen nem kérek többet. A falatozást rögtön abba is hagyom, de tapasztalatból tudom, hogy ez rendszerint már akkor is késő. A gyomromat már elcsesztem. Elég 2 kanálnyi étel ahhoz, hogy további 1-2 napon keresztül csak arra gondoljak. :) Èrzem az illatát, az ízét, látom magam előtt és az egész így zusammen kicsit rossz. Ezek után érthető, hogy eredően óvatosan viseltetek az idegen ízekkel szemben. Vannak ételek amiket imádok, ezeket képes lennék nap, mint nap megenni, de sajnos ezek száma igencsak alacsony. A filesteak az egyetlen étel, amit akkor is meg tudnék enni, ha nem vagyok éhes. :) Különben csak akkor eszem, ha éhes vagyok. Vannak időszakok, amikor bereggelizek, aztán délutánig semmire se vágyom, egyáltalán nem vagyok éhes. Vallom én is, nem akkor kell enni, amikor delet kongatnak a templomban, hanem akkor amikor megéheztél! Viszont az én sajátságos étkezési ritmusom messze eltér a családométól. A fiúk nehezen torelálják a hosszú várakozási időket ami érthető, hiszen már gyárilag is másként vannak bekötve. Férfiből vannak. Az állandó éhségüket viszont én tolerálom nehezen, néha idegesítő is, amikor durván 10 perccel azután, hogy megérkeztünk a belváros egyik áruházában elhangzig valamelyikőjük szájából, a: "nem is tudom....azt hiszem ....éhes vagyok  (ich weiß es nicht .... ich glaube.... ich habe Hunger) mondat, amitől a hajam kiegyenesedik és a legszívesebben ordítani tudnék! :) Ordítani, mert nem akarom hallani a kontrázást, azt a választ, ami a másik hímneműtől érkezik rögvest, amelyben biztosítani szeretné az előzőleg szólót, hogy ő is! És, hogy már sokáig nem bírja! :))) Én pedig ott állok, előtte még tisztára feldobva, bugyigatyablúzkabát próbatervekkel a fejemben és élvezem, élvezem, élvezem, hogy végre ott vagyok az elemeim között, juhuuuuu .....aztán itt ez a két hapi, akik a folyamatos Hungeeeeeer-rel kicsavarják belőlem a jókedvet. Kedvem még lenne továbbshoppingolni, de az asszisztencia nélkül nem megy. Aztán bedobom dühösen a törölközőt, de ugye jön a kérdés, hova menjünk enni? Itt újabb ponton ütköznek az érdekek és a gyomrok. Olyan étterem, ahol csak helyi frank falat van, szóba se jöhet. El se tudjátok képzelni micsoda jó dolguk van azoknak, akik Magyarországon élnek és úgy döntenek, hogy bekapnak valahol valamit! Nem kell kerülgetniük az étlapot, mert valamit, bármit biztosan találnak! A legeslegrosszabb esetben is ott a fél rántottsajt rizzsel, vagy zöldkörettel. Vagy gulyásleves, vagy nem tudom, de inkább bele se gondolok, annyira hiányzik már minden. :( A frank konyhára most nem térnék ki, mert még jönni fog. 

foto: Wikipedia

Azért álljon itt legalább egy kép a nevezetes nürnbergi Bratwurstról, azaz sültkolbiról. A nürnbergi kolbászkák rövidek, a frank kolbászkák hosszúak. A méretét tekintve a nürnbergi Bratwurstból 3 db fér bele egy zsömibe, azaz ahogy itt hívják egy Weckla-ba. A kulináris remekmű a 3 in Weckla névre hallgat és nagyon kedvelt. Ez az a falat, amit én is megeszek, de különösebb lelkesedés nélkül. Információként megjegyezném, hogy a kisfiam a lakásunk elhagyásának pillanatától kezdve ismételgeti (mint egy papagáj) ama szándékát, hogy a nevezett falatot a belvárosban mindenképpppppen ennie kell, a nélkül nem jöhetünk haza! :)
A kolbászkákat mustárral szokás enni, de persze a ketchupos kíséret is megoldott, ha borzongva is (úristen, ketchupot kérnek hozzá!! ) tekintettel vannak a túristákra. :) Ahogy a lángoshoz is kínálnak nutellát ugyibár.... :)

a lestyánról jutott eszembe

Nem ragoznám tovább, a lényeg, hogy a párom és én, még véletlenül se szeretjük ugyan azt az ételt. Vannak igaz néha átfedések, de a konyháink fő vonala, a kedvenc ételeink, ízeink, merőben másak. Ezért felesleges nekem ilyeneket tanácsolni, hogy főzz például egy rakottkrumplit, vagy főzeléket, nem lehet, hogy az E. azt se eszi meg! De. Lehet. Nem kéri, nem ízlik neki. Az ételizesítő amivel a tányérkámban csillogó levest, paprikáskrumplit, gulyáslevest kicsit még ízesítem, az PistaBácsi, az erősebb fajtából. A sima húslevesembe is teszek olykor-olykor. Ezzel szemben a kisfiam apja szinte mindenbe azt a borzalmas ízű, szagú Maggit csurgatja, amit én ki nem állhatok. Egyszerűen nem értem, hogy mi a fenének kell egy fantasztikus, harmónikus ízű levest egy ilyen intenzív (ráadásul nekem büdös :) ) trutyival mint a Maggi elcseszni? A lestyán bizony az a növény, amit itt Maggipflanzennek, azaz Magginövénynek hívnak, bár azt nem tudom, milyen töménységben tartalmazza  ezt a szerencsétlen növényt az általam igencsak utált üveges Maggi. Jókat szoktam vigyorogni, amikor az éttermekben hallom, hogy a kedves vendég rendeli a Maggit. (na mivan Sepp, nem elég rossz a leves? - gondolom  és csak egy kicsit vagyok kekec ;) ) Sok helyen eleve a terített asztalok kelléke, úgymint nálunk otthon a piros-fehér kocka az abroszon. Anyóspajtitól tudom, hogy a párom apukája, vagy a nagypapája (már nem tudom) is Maggizott. Egy családi ebédnél finoman rászólt valaki, hogy vigyázz, sok lesz! Erre a bácsi berágott, és dühösen locsolta tovább az ételizesítőt a levesébe. Tajtékozott, hogy ne szóljon bele senki, márpedig ő ezt így szereti.....sajnos az üveg jelentős részét belelotyálta a falatba. Aztán megette a levest. Csakazértis! :)) Megjegyzem hasonló, de persze lényegesen lightosabb szitut már én is átéltem. :))

Az ellenfelek:

Nesze nekem Halloween!

Michaela Rupprecht / pixelio.de

Èvek óta utálom ezt a napot. Nem mások örömét irigylem, a saját nyugalmunkat féltem, ugyanis nehéz előle elbújni. Résztvenni nem kívánok benne, mert nem érdekel, nem találom értelmét. Meghagynám a keltáknak és az amiknak, ott ezt értékelik. Nekem had ne kelljen. A happy halloweenes üdvözletektől, meg az ilyen hülye kérdésektől, hogy "hogy ünnepled idén a halloweent?" a falramászok. Miért ünnepelném? Ez egy ünnep talán? Nee. Tessékengembékénhagyni!

A gyerekem (ahogy a többi is a korosztályából) az elmúlt 2-3 évben lelkesen várta ezeket a napokat, nem értem el nála semmit se a folyamatos morgásommal, és a halloween ellen viselt bősz hadjáratommal. A gyerek kérem gyerekből van, neki ez az este a minél nagyobb mennyiségben begyűjthető édességet jelenti, így fontos! Csapatostól, szülői erősítéssel járják a beöltözött kölkecskék a környéket és tudják, hogy ezen az estén nyugodton be lehet csengetni mások ajtaján, a hülye Süßes sonst gibt´s saures! (édességet, különben lesz keserüség!) mondatokkal és a népek megajándékozzák őket cukival, csokival. 
 

2 éven át kísérgettem a fiamat ezen az elcseszett estén és nagyon hülén éreztem magam az összes ház előtt, ahova a gyerekek becsengettek. Miért kell vadidegenekhez menni tarhálni? Erre a kisfiam mindig azt mondta, hogy anyu, te ezt nem érted, ez tök jó!  
Fifikásabbak közölték, hogy ha nincs vers, akkor nincs ajándék, szóval egy-két idióta rigmust meg kellett tanulniuk a gyerekeknek. (Az első évben fogalmam se volt róla, hogy ilyen szövegek egyáltalán léteznek .... ) Hozzánk is jöttek gyerekek, több mázsa édességet "dobtunk" ki nekik, ami meg kell mondjam, nem egy fillérbe került. Külön bevásárlást rendeztünk e célra, szinte szeretettel válogattuk ki az édességeket a fiam szakértésével, mégis mi az amit a gyerekek annyira szeretnek! Aztán rájöttem, hogy elcsesztük, mert összekevertük ezt a "jeles ünnepet" ha-ha-ha :) a Mikulással. A Bounty, meg a többi szelet csoki a túlzás kategóriáját feszegette, nem kellett volna. Ugyibár azt hittem, hogy csak az ismerős gyerekek jönnek errefelé, nekik szántam az ajándékokat.  Arra a hatalmas népvándorlásra, ami volt, nem számítottam. A fiam és barátai által "zsákmányolt" cuccokat aztán át kellett néznem (ahogy az erdőben szedett gombát is megmutatjátok a gombaszakértőnek), mivel a több éve lejárt, illetve már élő lakóval (fujjj) rendelkező csemegéket kukázni kellett. Szégyellje magát az a felnőtt, aki ilyenre képes, a lejárt, romlott édességet adja a gyerekeknek, ahelyett, hogy maga enné meg! :)) Volt olyan évünk, amikor úton voltunk, csak késő este érkeztünk haza. Hát a lépcsőházunkban a bosszúból mindenfelé szétszórt rízsszemek nem igazán tetszettek. Okos kis gyerekek a még okosabb szüleikkel bosszút álltak! Azon, aki nem nyitja ki az ajtaját, bosszút kell állni! Èdes nem? 
Idén még messzebb mentek. (Mert pssszt, köztünk maradjon, de lehúzzuk a rolókat, azt játszuk, hogy nem vagyunk itthon. ;) ) A kapucsengőt benyomták és leragasztották celluxal, had szóljon! Had zengjen a ház, tanuljon belőle mindenki, a halloween egy csodálatos ünnep, tessék mindenkinek résztvenni benne!  Később magasról tettem a látszatra, felhúztam a rolót, nem érdekel. Aki akarja láthatja, hogy itthon vagyunk, de NEM nyitjuk ki az ajtót és slussz! 2 kislányördög a kedves szülők asszisztálása mellett nyomta tele lehullott falevelekkel a postaládánkat. Apuka a háttérben karbatett kézzel, jólesően köpködött és mosolyogva várt a kis rémségekre. Tudtam volna jól valagbarúgni. Csak úgy. Halloweenesen.  A környék füstszagban úszott a hülyegyerekek (már nem a fiam korosztálya, idősebbek) petárdáitól és hallottam dobogó, menekülő lábakat is több ízben. Egy pali a szomszéd házból eredt kétszer is menekülő sátánok, ördögök után, "pofátlanság, mégis mit képzeltek, mit műveltetek az ajtóval, azannnya ...!!" El tudom képzelni, hogy ha nálunk 10-évesek rízzsel és falevéllel állnak bosszút, mit művelhettek a petárdás kamaszok. 

Szóval ez a bajom a halloweennel. Ha ki akarok belőle maradni, nem hagyják. Ez pedig baj. Ezért utálom.

Halloweenről a jövőben se akarunk tudni csak a Hallo Wien!-ről  (a kifejezés nem saját kreáció, volt Bécsben egy ilyen nevű rendezvény) az, jó lenne! Ahogy jó lenne Bécsbe visszaköltözni, de addig is marad a sóhajtás: Hallo Wien.... 

A helyi újságban megjelent egy hozzám hasonlóan "lelkes" újságíró tollából egy cikk, a halloweennel kapcsolatosan. Véleménye szerint az amikon már bosszút álltunk, mivel napjainkra már majdnem minden kicsi luknak (falu) van saját Oktoberfestje és ez elég. Hogy ez miért bosszú? Az Oktoberfest azzá, amivé kinőtte magát az minden, de nem ünnep! Sokan kívánják hozzám hasonlóan a hátuk közepére. A témáról külön szót fogok ejteni. 

Marion / pixelio.de 

Végre kiderül, mi is az a rántás!

Az alábbi képekkel be szeretném bizonyítani azt az állításomat, hogy nekem Horváth Ili szakácskönyve az etalon. :) Az első képen a jelenleg is "használt", agyonforgatott, szétlapozott könyvem, amit 1993-ban adtak ki. A könyv tényleg már szétesőben, a szárazbabfőzeléket és a perkeltet már csak a jóindulat tartja meg a lapok között. A második képen a gondoskodó előrelátásom, hiszen beszereztem a könyv újabb, 2008-as kiadását.

 

Ili néni szépen elmagyarázza a szakácskönyvében mi is az a rántás, a habarás, úgy egyáltalán a sűrítés, de a szöveg azért már felnötteknek íródott. A hasonlóan szakszerű, de mégiscsak nekünk fiataloknak :) szóló hangnemet a kedvencemben, az Első szakácskönyvemben találtam. Kedves 30 és 40 felettiek! Végre lehull a lepel a rántásról és a habarásról! 

Íme:  

.....az étel, egy kevés vízzel elvert lisztet mindig tehet utána. Ha pedig túl sűrű lett, akkor egy kis tiszta vízzel higithatja. Az ajánlom, hogy tejjel, tejföllel készült ételeket inkább habarj, mint ránts. Ez egyszerűbb és egészségesebb is. (lemaradt a fényképről ;) ) 

 Felhívom a figyelmet a félliteres aluminium lábaskára, ami nélkül meg se próbáljátok!

 

 Ezen is érdemes elgondolkodni: 

Aztán ha már a nehezén túl vagyunk, bele lehet vágni a bonyolultabb ételek (italok) elkészítésébe!

Ès még valami! Lányok! A konyha egy szentély, ahova csak rendesen felöltözve lehet betérni. Ha csak sörért mentek, oké, de különben be kell tartani a munkavédelmi előírásokat:

Èn és a gasztroblog! :)

Ha-ha-ha, én tényleg ahhoz az embercsoporthoz tartozom, amelyik a kedve és lelkesedése ellenére teljesen befuccsol a konyhában. Eleinte a lelkes, majd én megmutatom időszakomban fogtam a kottát (receptek) és szigorúan a leírás szerint haladtam pontról-pontra. Azt hittem, ha kellőképpen figyelmes vagyok és betartom az összes utasítást, sikerülni fog! A fenét! Valamin mindig elúsztam. Emlékszem, az elején még azon is dühöngtem, hogy micsoda szemtelenség olyan receptet megjelentetni, amelyikben ilyeneket írnak: ízlés szerint sózni, meg fűszerezni! Hát pont ez az! Ki a fene tudja az elején, hogy egyáltalán mi az a mennyiség ami ezekbők az ételízesítőkből szükséges? Gramm, vagy deka? :)) Na aztán a következő kifejezések sikerrel kiverték nálam biztosítékot: "világosszínű, fokhagymás rántást készítünk", "behabarjuk az ételt" ... ??? Persze sehol, egy receptben se volt leírva, hogy kedves Andika, a rántás alatt a következőt értjük ....... ! :) Kudarc, kudarc után. A hozzávalókkal is meg voltam lőve, mert nekem a "tegyünk hozzá annyi tejet/vizet/lisztet, amennyit a tésztája felvesz", hagyjuk annyi ideig állni/főni/erjedni/ amennyi ideig ezt a hús/tészta/málnaszörp megkívánja. Nem tudtam mit kívánnak, mert egyrészt nekem nem mondták, másrészt egyáltalán nem volt tapasztalatom, így tökéletesen hiányzott az összehasonlítási alap. Fiatalkorban nekem aztán hiába is mutatták otthon, egyáltalán nem érdekelt, biztos voltam benne, hogy nekem ilyenekkel soha az életben nem kell majd foglalkoznom. Gazdag leszek nagyon, vagy királylány, ők pedig csak éttermekben étkeznek. ;) 

Nem is tudtam túlzottan lelkesedni a falatokért, nem voltam soha, ahogy most se vagyok nagyevő. 34 éves koromig szinte egyáltalán nem jártam főzés céljából a konyhában. Aztán jött a pánik (szó szerint), mert rádöbbentem, hogy segítség nélkül még magamat se tudom ellátni, egyáltalán nem tudok főzni! Az is kikristályosodott, hogy mekkora marhaság volt ész nélkül hadakoznom a főzés ellen. Talán mások még időben tanulnak a példámból. 

 
Szerencsémre volt egy szenzációs könyvem, az:   

"Első szakácskönyvem". Gyerekeknek, fiataloknak íródott, pont erre volt szükségem! Rajzok még arról is, hogy néz ki egy lábos és hogyan egy fazék. Részletes leírások, rántás, habarás wunderszépen elmagyarázva, ki nem adtam a kezemből! A könyv még mindig megvan (még szép, a staubolást még csak gyakorlom ;) ) alkalomadtán be fogok mutatni egy-két oldalt belőle, tényleg bájos! 

Ezek után érthető azt hiszem, hogy is állok a gasztrocsodákkal! :) Lenyűgözőnek találom természetesen az egész konyhaművészetet, rettenetesen tetszik, de ahogy írtam: ez művészet. Mindenki nem érthet hozzá. Èlvezettel nézegetem a főzőcskés műsorokat amikben profi szakácsok főzőcskélnek és csacsognak, semmi stressz, semmi a szentségit, kifutott, hogy az az ... leégett! De nem ám, sőt! Lazák,  nem izzadnak, nem kapkodnak, minden a helyén és minden tökéletesen néz ki a tányérokokon, illetve azt megelőzően a pitlikben. A hőfok is tudja, hogy kell viselkedie, a szeletek is összerántják magukat a serpenyő méretére, nem lóg ki belőlük egyetlen kóbor centiméter se. A serpenyők természetesen nem a Gut und günstig, azaz az otthoni tescotakarékos kategóriához hasonló minőségűek, hanem csúcsmodellek. Èppen csak nem dúdolnak a sülő hús alatt. :) Ezeket az adásokat nézve újra lendületbe szoktam jönni, hiszen még a legbonyolultabb falat készítése közben is az az érzésem, hogy jé, milyen pofonegyszerű! De már tudom, illúziókat kergetek!

Hogy miket szeretek? Elsősorban a magyar ételeket, amik itt nincsenek. Odaadnám a fél királyságomat egy fasírtos tökfőzelékért, egy halászléért és egy kisadag eceteshalért. A szatmári (aszaltszilvával töltött) csirkemell, a kijevi pulykamell, és az őszibarackkal töltött rokonuk errefelé ismeretlen fogalom. (nem, nem, hiába is mondjátok, én nem tudom ezeket elkészíteni. ;) ) 

A helyi konyhát még ennyi év eltelte után se szeretem, nem is eszem. Bár az itteni ponty (nem panírozott, de valami hasonló bundába pakolják), az a neve, hogy:

fränkischer Karpfen és nagy-nagy kedvencem.  Pontyot különben csak az R-betűs hónapokban lehet kapni, szóval májustól-augusztusig nyista pontyika. Magyarországon nem ismert ez a fajta elkészítési mód, otthon jellemzően U-formára levágott rántott pontyfiléket eszünk. Errefelé (és úgy tudom ez áll egész Németországra) nem ismert a mi kis rántottpontyunk, U-formára csak lazacot vágnak. A karácsonyi ponty utáni hajszának már évek óta pontot tettem a végére, mivel maximum pontyfiléket lehet kapni, a klasszikus patkókákat el lehet felejteni, sehol nem lehet kapni. A halas csak egy fél, ill. egész pontyot ajánl, azt mondja, ha  nekem levágna egy pár szeletet a döglött állatból, akkor gondja lenne a maradékkal, mert azt senki nem venné meg. (pszzt, annyira nem is szeretem ám a rántott pontyot, de csönd!)

foto: www.winzerhof-weinstuben.de

 Vannak liebling hamijaim, például az egyik étteremben, ami különben a kedvenc helyem. Talán átjön a képről az is, hogy miért. Ennek a helynek valami fantasztikus pozitív kisugárzása van, itt megállt az idő. Itt nincs rohanás, idegesgedés, itt jó lenni. És jó is enni. ) Itt mindig ugyanazt eszem, a chef által készített filésteaket fóliás krumplival és salátával. Egyiket se tudnám otthon elkészíteni, mert ott kezdődik, hogy a saláta dresszingjének receptje - amitől olyan mennyei íze lesz a salátának, és amit diszkréten elfordulva, hogy a többi vendég és a személyzet ne  vegye észre, az utolsó cseppig kiiszok :)  -  titok! A krumplihoz órák kellenének, a filésteakkal pedig meg se próbálkozom, kár lenne annyi pénzt kidobni a kukába. :) A dresszing miatt már többen érdeklődtünk a főnökasszonynál, akinek különben a saját fia a konyhafőnök, de nincs válasz. Csak az, hogy ő se tudja, és a chef azt válaszolta, hogy ha ennyire ízlik, akkor jöjjünk gyakrabban! :)

Hogy mit is akartam a gasztrobloggal? Ja, már megint eltértem a témától, soha nem tudom rövidre fogni! Kormi barátnőm (még soha az életben nem találkoztunk személyesen, de virtuálisan közel 10 éve ismerjük egymást) szuper kis gasztroblogját nézegettem és ott futottam bele egy krumplilevesbe (bocsánat, folyamatosan krumplit írok a burgonya helyett :) ) , ami lestyánnal készült. A növényen elgondolkodtam, majd jött a felismerés. Szóval a gasztroblog kapcsán a lestyánról akartam eredetileg írni, de látom már megint eltévelyegtem. Mindegy, pótolom! Gyerünk lestyán! :)

Megoldódott

A sajátoméval együtt, 15 ember sorsa dőlt el a múlt csütörtökön: a munka végetért. A megbízónál a kampányt idő előtt lefújták, nem volt többé szükség a rendes létszám feletti dolgozókra. Dilettánsan hangzik, minekután elvesztettem a munkahelyemet, de rúgjatok seggbe, én akkor is megkönnyebbültem és örültem! A többi 14 gondolom nem volt túl lelkes, de nem mutatták. Tudomásul vették és nem sírtak, nem kiabáltak. A németek sokat tűrnek, edzettek. Én voltam az egyedüli, aki egy kicsit morgolódott, hogy azért a mai világban, a jelenlegi technika mellett, talán lehetett volna minket értesíteni is, mégpedig időben, már olyan időben, hogy ne jöjjünk ide feleslegesen, ne csesszük el a délelőttünket .... (bár ezt nem mertem mondani, hogy akkor alszunk még egy kicsit. Hogy jött volna ki? :) ) és az előző órákat arra és abban a hitben, hogy jövünk dolgozni! Kartárogatás, sajnálják, de a megbízójuk lefújta az akció folytatását, ezt ők is elég későn tudták meg, de aztán egyből értesítették a mi "gazdáinkat", szóval a Zeitarbeit cégeket, akik valószínüleg már nem tudtak minket időben elérni. (mint kiderült stimmel, az ötödik Mailboxos -üzenetrögzítős- páciens után, már meg se próbálták  utolérni az egész stábot ...) A felmondási idő 1 hét, szóval jövő hét szerdáig fizetve vagyunk. 

Lassan kezdek visszatérni a rendes időszámításba, már nem jön hozzá új, feldolgozandó élmény. A megélt közel 3 hét érzései, elkeseredettsége, igzalma, az újra és újra visszatérő lelkesedés, a felemás helyzetek, a párbeszédek, az elutasítás, az elfogadás mind-mind kezdenek formát ölteni, mégpedig letisztultat. Ha visszanézek már nincs "talán", már olyanak maradnak a szereplők amilyenekké ez alatt a rövid idő alatt váltak, pontosabban, amikkel én azonosítottam őket. Aki jó volt és barátságos, annak szerencséje van, hiszen az emlékeim és a benyomásaim által az is marad, de a gúnyos tekintetű, fura figurák már nem kapnak kegyelmet, nem tudnak semmit se jóvá tenni.... minden elmúlt. Ez a fura, közel három hét, nem múlt el nálam nyomtalanul, tegnap is még vele álmodtam. Izzadtam, izgultam nem volt kellemes. Nem értem, mire van még szüksége a tudatalattimnak, miért nem tud már végre pontot rakni a fejezet végére?! Az élményekről mesélni fogok, ahogy már 3 hete egyfolytában ígérem! :)))

Thorben Wengert / pixelio.de

Még mindig nem ...

....nem megy az írás, még nem. Ez a 3. hét amit még mindig tökéletes izgalomban és össze-visszaságban töltök. A munka NEHÈZ, mert sokrétű, szinte minden nap újabb esetekkel találkozom, állandóan kérdezek, jegyzetelek, próbálom megjegyezni a kódszámokat, a tennivalókat, miközben az izgalomtól, nehogy elcsesszek valamit és a koncentrációtól teljesen kimerültek a telepeim. A legnagyobb "Scheiße" (bocsánat) az a műszakozás. Az egész nap a halaké. Reggel wake up 3/4 7-kor, mert a Kismucit látnom kell!!!!! Együtt reggelizek vele, aztán ő elballag az iskolába. Kismuci ez alatt a reggeli 1 óra alatt sikeresen feltornázza a vérnyomásom kb. 320-ra, mert amit a ráérőségével művel, az hihetetlen! A Juniorchef távozása után megpróbálom magamat ismét vizszintes helyzetbe hozni és tovább aludni. Ez 50 % -ban szokott sikerülni. Ha szerencsém van elalszom, és 10-ig sikerül még további 2 órát pihentető alvással tölteni. Aztán gyerünk. Mosás még belefér, de a fennmaradó idő további részét a saját munkáink töltik ki, magyarul: csinálom a vállalkozásunk rám eső részét. Valamikor dél körül kristályosodik ki a gondolat, ma mit eszünk?? Semmit. Immárom 3. hete nincs itthon főzikélés. Tojás van, vagy virsli, vagy szendvics, vagy ahogy ma (a legrosszabb brrrrr) burgerkirályból hamburger és saláta. (mentségemre legyen szólva, ilyeneket nem szoktunk enni, maximum 3-4-szer fordul elő évente. Fontolgatjuk a javaslatot, miszerint: az összes eladott hamburgerhez kötelezően járni kell 5 ml snapsznak, a gyomorrontás/hányinger/rossz közérzet mérséklésére! :) ) 

Oké, megvolt a nap highlightja, elfogyasztottuk a fennséges rántottát ..... és máris közelít az időpont. Indulni kell. A kezdés időpontja is összevissza. Egyik nap 13.30. A másikon 15.30. A műszak vége a feldolgozandó cucctól függ és ez a méreg. Volt, hogy 22.00 óra után szédelegtem ki az ajtón, volt, hogy 19.00-kor agyö! Ha a napi átlagot nézem, akkor sajnos azt mondhatom, hogy nem éri meg. 6  óra körüli az átlag. Ezért pedig nem éri meg a feje tetejére állítani a bioritmusomat, kiesni a normál életritmusból és a legrosszabb: egyszerűen nem látni a kisfiamat!!! Szörnyű!!! A közlekedés is pénzbe kerül, akár buszozom, akár autózom, napi 3,60 euró alatt nem megy. Ùgy tűnik kicsit megeredt a nyelvem, de még közel se vagyok ahhoz, hogy úgy igazándiból mesélni tudjak! :) Egy biztos. Nem érzem magam jól ezen a helyen és ezzel nem vagyok egyedül. Az egyik kolléga (együtt kezdtünk) már felmondott, ma volt az utolsó napja. Az indokaival maximálisan egyetértek,  (meg fogom írni), de vele ellentétben én, eddig még nem mertem felmondani. Talán majd holnap.

Csúszás

Önálló gondolatokra jelenleg nem futja, az agyam sporolós, energiakímélő üzemmódra kapcsolt. Szükség is van rá az esti munka miatt. Viszont a Copy+Paste paranccsal még így lelassulva is remekül boldogulok, szóval rövid helyzetjelentésként álljon itt az előző bejegyzésem kapcsán írt  válaszom Kormi megjegyzésére: 

 Sajnos hétvégénél előbb nem hiszem, hogy sikerül beszámolót írnom, nagyon ki vagyok purcanva. Egyrészt nehéz a munka, mert rengeteg az új, idegen információ, amit fel kell tudni dolgozni, és nem szabad tévedni, másrészt délutános műszakban vagyok (inkább, mint a reggel 4-es kelés ;) ) iccaka 22-ig, és ekkortájt a koncentrációs képességem hagy némi kivánnivalót maga után. Alvás kevés, mert izgulok! :))

 Ìgérem sietek, amint tudok már írok is! Eddig nagyon vegyesek voltak a benyomásaim. A megszöksz-től kezdve a megszoksz-ig minden megvolt. Be kell valjam, nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz ez az "egyszerű" adatrögzítéses tevékenység.

Az első (fél) munkanap

Izgulok! Nagyon. 13.00 órára kell menni, ma lesz a betanítás. Ha rágnám a körmeimet, akkor az elközvetkező 3 óra alatt tuti lerágnám őket tövig. De én nem rágok körmöt, én hajat pödrök. Ez is jó, ezzel is lehet ártani, mivel egy-két erőteljesebb csavarintás után apad a számuk. :)

Pozitívan kell hozzáállnom a mai naphoz. Tele van a gatyó elől is hátul is, ezért most agykontroll a köbön. :) Elképzelem, hogy ott vagyok az irodában. A feladatok ismertetése és a magyarázatok után megkönnyebülök, és egy nagy sóhaj tör fel, juhuuuu, ez tök könnyű!! Èrtem!! Nem lesz gond! 

Ezt most háromszor elképzeltem és átéltem és kezdem elhinni. De mit nekem pozitív gondolkodás, elmetükör technika,  Pánik Andi temészetesen erősebb ;), izgul továbbra is.

Jaj, szorítsatok! :)