Úgy haladnék az írással, el se hiszitek! 3-4 megkezdett, elkezdett történet, vázlat üdögél már a piszkozatok között, és akkor az összes többi, jó régen beharangozott sztoryt már csak pironkodva, szemlesütve, rebegve .... sőt már úgy se merem megemlíteni. A Fabell Castellék folytatása, a találkozás Schäffer Erzsivel, James Hunterrel, a hogyan lett belőlem 40 évi fociutálat után szenvedélyes 1.FCN focirajongó, meg-meg-meg. Késésben vagyok, tény. És itt van az anyu, a legutolsó utunk, hú, van, lenne mit mondanom.
Elég sok piszkozat üldögél még mindig "átszínezésre várva", illetve került törlésre, és nekik (ha egészen őszinte akarok lenni) jobb is így. Sok az első nekifutásra, hirtelen felindultságból elkövetett reagálás, amikkel emberek engem bántó kijelentéseit, buta megjegyzéseit méltattam. Márpedig a tapintatlan emberek miatt kár az időért és kár a belefeccolt energiáért. Sokan észre se veszik milyen mélyen megbántottak, hiszen talán nem is piszkálni akartak, nem is annak szánták, csak úgy mellékesen megjegyezték, hogy ezt, vagy azt nem így csinálnák, meg ők aztán a helyemben.........., áh! Le vannak ejtve.
Bár ha őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy nem könnyen teszem át magam a hasonlókon. Amíg én igyekszem másnak az életébe nem beleokoskodni (mivel tudom jól, néha mennyire távol áll a valóságtól az a kép, az a benyomás amit kivülállóként láthatunk, tapasztalhatunk), addig mások megpróbálnak nekem segítő útmutatást adni. Kéretlent és tapintatlant.
Na gut, ha már mégis belekezdtem ebbe a témába, akkor egyet mégiscsak előveszek a ha nem is törlésre, de (soha) meg nem jelenésre szánt piszkozatok közül:
Az egyik (pedig kimondottan értelmes) ismerősöm egészen egyszerűen megfogalmazta nekem azt a kínzó gondolatát, hogy mit tenne ő a helyemben akkor, ha az édesanyja kórházba kerülne. Azt írta, hogy ha egy hétig csak kenyeret enne és vizet inna, akkor is eljönne meglátogatni az anyukáját és a nagymamáját. Felülne a vonatra és egy nap alatt megfordulna. .....pufffff neki.
Nem is tudom mit lehetne egy ilyenre válaszolni. Mármint szépen... . Nem ismeri a helyzetemet, fogalma sincs az életemről, de durván pálcát tör felettem. Honnan veszik emberek ezt a tapintatlanságot? Engem ezzel (annak ellenére, hogy bődületes közhely) a mondatával mélyen megsebzett. Írjam azt, hogy én meg az ő helyében távoltartanám magam mások kritizálásától? Hiszen ezzel nem segít egy cseppet se, ezzel csak bánt. Biztosíthatom, élhetne akár hónapokig is kenyéren meg vízen, lehet akkor se tudna elutazni, hiszen nem ezen múlik, ennyire demagóg szintre nem lehet leegyszerűsíteni a dolgokat. Közel 700 km-es távolság, új hajtós munkahely (elején érthetően nulla szabadsággal), család, anyagiak, ezek a tényezők! A vonattal való megfordulással egyetemben. Megnézném hogyan fordul meg valaki egy nap alatt. A legeslegrosszabb pedig az, hogy utána a részéről befejezte a beszélgetést. A válaszlevelemre (pedig isten bizony finom volt és kedves és szívhez szóló) már tett magasról. Pedig beleírtam, hogy mennyire fáj ez a mondata.....Erre már nem érkezett válasz, mert ő megmondta mi a véleménye, a többire már valószínűleg nem volt ideje, ahogy azon se gondolkodott el, hogy hoppsz, nem akartam, de úgy tűnik megbántottam az Andit. Nem téma. Le vagyok írva.
Azóta is.
Mindettől függetlenül remélem, hogy ezt itt nem olvassa. Elég, ha én meg vagyok sértődve. :-)
Ráadásúl túlérzékeny is vagyok.
A véleményem: ne akarjunk senkinek se kéretlen jó tanácsot adni, mert az ami nekünk jó, vagy jó lenne, az lehet másnak pont a méreg, a lehető legrosszabb, ill. még véletlenül sincs rá szüksége! Csalóka az igazságunk, mert az csak onnan, a mi szemszögünkből látszik annak. Bármennyire is tapasztaltnak, mindentudónak képzeljük magunkat, tévedünk. Fogalmunk sincs a másik ember életéről, érzéseiről, a valóságról a kulisszák mögött. Segítsünk, érezzünk együtt, támogassuk a másikat a bajában, emeljük fel a fejét, fogjuk meg a kezét, sírjunk vele! De hagyjuk békén!
A "más mit tenne a helyünkben?"-ről jutott eszembe ez a kis rajz amit a heti TV Hören und Sehen újságban láttam.
A fiúk a fán éppen az interneten próbálnak tanács után kutatni, hátha van valaki, aki már volt hasonló helyzetben!
Szerintem tanácsot biztosan fognak kapni, barátok, kivülállók majd megmondják mit kéne tenniük, mi a helyes. :-)))
