Pitty-putty, máris eltelt az a pár év a munkakereséssel. Ez így elég vidáman cseng, de hogy mi van ténylegesen a szavak mögött, inkább ne tudja meg senki, ahogy azt se, hogy ez az állapot mit művel menet közben a lelkünkkel.. :( Irgalmatlanul hosszú idő, helyenként fogyadozó erővel.
A jobb napokat gyakran váltják a legfőbb ellenfél, a kilátástalanság vezetésével a kétségbeesettek, és ezekből a csatákból nehéz győztesen kikerülni. A gondolatok szoros hálót vonnak a tudat és a tudatalatti köré, moccanni se lehet. A háló szorítása néha lazul, ilyenkor lehet kisliccolni belőle, nagy levegőt venni és újra tervezni! Bár ez már szinte művészet ;), ehhez már szükség van egy nagyon nagy adag egészséges életigenlésre és humorra.Az adott nappal elboldogulok, a tegnap hála isten elmúlt. De a holnaptól rettegek, mert megoldást nem kínál. De ez elmúlt, szóval lapozzunk. Ezeket csak azért írtam le, hogy másokat bátorítsak, a "pályatársakba", "kollégákba" erőt öntsek, ha valakinek szüksége lenne rá, akkor ötletekkel is szolgálhatok. Fel a fejjel!
Itt van például ez az édes kis maci, aki szintén munkanélküli, de nincs minden ötlet híján! :) Húsvéti nyuszinak jelentkezik. :)
 |
| kép: www.aboutpixel.de / wieder auf jobsuche © regine schöttl |
Vissza a történetemhez.
Végre valahol valaki tényleg elolvasta a pályázatomat és életkor, gyerek, ostblockos végzettség ellenére érdemesnek talált egy munkára. A hölgy az egyik nagyobb Zeitarbeitsfirmának, szóval közvetítő cégnek az alkalmazottja. (Errefelé egyre inkább csak ilyen cégeken keresztül működik a dolog, mivel a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak dolgozókat, inkább ilyen Zeitarbeit társaságokkal működnek együtt.
A Zeitarbeit cégnél kerülünk alkalmazásra, trallala-trallala, biztos mindenki ismeri a felállást. Az is tuti, hogy a cégeknél a leépítésnél előszőr a Zeitarbeitos dolgozókat rúgják sejhajon, nincs kecmec.)
Személyes meghallgatásra invitált, amihez nem fűztem túl nagy reményeket, mivel ez lett volna kb. az ötvenedik, de azért izgultam rendesen. Kérdezett, mosolygott, beszélgettünk. A cég, ahova engem ajánl, jelenleg egy nagyobb akciót tart és ehhez több munkavállalót keres adatrögzítőnek.
Abban maradtunk, hogy majd értesít a továbbiakról. 1 hétre rá jött a telefonhívása, gratulált ahhoz, hogy továbbjutottam, a cég szeretne személyesen is megismerni. Az interjún többedmagammal fogok résztvenni (további pályázókkal), készüljek fel, durván 6 órán keresztül fog tartani. Lesz benne teszt, személyes beszélgetés, minden. A cég nagyon alaposan szeretné megismerni a pályázókat, mivel az állásra mindenki nem alkalmas.
Eljött a nap, készültem erre a tömeges felvételi tesztre, a Bewerberrundéra. Becsekkolás. A titkárnőnél már készen várt a nevemre kiállított látogatós igazolvány, kitűztem magamra. Közel egyidőben érkeztem egy korombeli, vidám német, frank csajjal, aki egy mosoly volt. Szimpatikus. Bevezettek minket egy tárgyalóba, ahol egy hosszú tárgyalóasztal körül 14 szék várt ránk. Az asztalon a tárgyalótermek teljes vendéglátása, kaja és tütü nélkül. :)
Egymás mellé ültünk a kiskezitcsókolommal, mivel mi már régebb óta ismerjük egymást.:) Pillanatok alatt elkezdtünk beszélgetni négyen-öten, majd egyre többen lettünk. Egyre nagyobb aggódalommal figyeltem, hogy a többiek mind németek! Én voltam az egyetlen, migrációs háttérű versenyző. Volt közöttünk jó pár könyvelő, aki közül ketten több mint 20 évig a Quellénél dolgoztak. (Talán otthon is ismert ennek hatalmas cégnek a története, hogy építették fel a Schickedanzék évtizedeken keresztül és hogy tette tönkre Madlein Schickedanz az örökös az egészet pár év leforgása alatt. )
A meeting a főnökség bemutatásával kezdődött. Aztán azt kérték, hogy sorban mindenki mutassa be magát, meséljen honnan jött, mit csinált, mivel foglalkozik ....stb. Miután meghallottam, hogy az egyik (tényleg nagyon szimpatikus) lány most végzett a tanulmányaival mint általános iskolai tanár, de nem talált munkát, kezdtem tényleg megijedni. Mitől? Hát attól, hogy az összes többinek a német az anyanyelve és ki tudja, mennyire komoly szerepe van a betöltendő állásnál a nyelvismeretnek. Tudok németül nem erről van szó. De képzeljétek el, ha elétek tesznek egy csúnya kézírással írt papírt és a lakóhely rovatban valami oltári kriksz-kraksz áll, de akkor is, pillanatok alatt felismeritek, hogy ez Hódmezővásárhely! Mikor tudná ezt egy külföldi felismerni, illetve egyáltalán kisilabizálni? Ehhez ennek a városnak a nevét ismerni kell! Szóval ilyenektől féltem. Végetért a bemutatkozás, aztán csoportokba osztottak minket. Négyünknek át kellett menni egy kisebb terembe, ahol 30 percet kaptunk arra, hogy a rendelkezésre álló papírok, ragasztók, ollók, vonalzók segítségével egy 20 munkahelyes irodát rendezzünk be. Idő indult, ketten a cég részéről folyamatosan mögöttünk álltak, szemmel tartva minden mozdulatunkat, ötletünket és jegyzeteltek-jegyzeteltek-jegyzeteltek. Tudtam abban a pillanatban, hogy nemcsak arra kíváncsiak, hogy oldjuk meg a feladatot (bár az is fontos volt), hanem a team-munka. Vannak-e önálló ötleteink, illetve mennyire figyelünk oda a másik javaslatára, tudjuk-e azt alkalmazni, továbbfejleszteni.
A tesztet a 2. számú PC-teszt követte, egy újabb irodában.
Egy A4-es lapon volt a kész szöveg, amit be kellett püttyögnünk 20 perc alatt. Nem volt szabad bekapcsolni a helyesírásvizsgáló funkciót, szóval marhára kellett figyelni. A szövegben előfordultak rendesen számok, százalékok. Egy adatokkal teli mini táblázatot is be kellett tudni szúrni, aminek a soraiban kicsit szerkeszteni kellett tudni a cellákat. A feladat egyáltalán nem volt nehéz, de vele tényleg mérhető a PC-fittség. A párom szerint be kéne szereznem a "Waffenschein-et", azaz a fegyverviselési engedélyt, mert tisztára géppisztolylövések hangját hallani amikor írok (olyan gyorsan pötyögök a tasztatúrán ). :)) De ugyibár a teszt alkalmával minden más. Nem otthon ülünk a megszokott gépnél, feljebb-lejjebb van az asztal, a monitor, más az egér, izgulás a köbön és persze ott liheg a nyakamba a fő mummus, az idő. Elsőként lettem készen, még volt időm átolvasni. Találtam is benne egy-két hibucit, amit javítottam. Deutschland-ot például Deutshcland-nak írtam és ez elsőre nem tűnt fel! (itt jön a képbe amiről már írtam, hogy nem az anyanyelvem)
A teszt után került sor az egyéni elbeszélgetésekre, amitől az elején nem is tartottam. Aztán eléggé. :) Akik már bent jártak mesélték, hogy nagyon nehéz visszaadni azt amit kérnek! Miért, mit kérnek???! Az egyik "vizsgáztató" elmondja, hogy milyen tevékenységet végez a cég, felsorol egy csomó mindent, szakkifejezések, plaplapla. Aztán beszélgetés folyik mindenről, kérdések rólad, neked, tőled, de a legvégén jön a becsali kérdés. Megkérnek, hogy foglald össze a tudnivalókat a cég tevékenységéről. Persze eddigre már rég elfelejtetted azt is, hogy hívnak. :))
A pályázó társaim szerettek volna nekem is maximális segítséget nyújtani így megpróbálták összefoglalni, hogy mit is fogok hallani. Az egyik csaj azt mondta, hogy vigyázz, lesz a szövegben a Zweitkonto, a másik szerint Zeitkonto, a harmadik szerint pedig Geldkonto! Ebből világossá vált, hogy egyikük sincs tisztában azzal, miről is volt szó! :)) Aztán jöttek értem. Az elején amikor elhangzott a történet a cégről, már magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy reménytelen! :)) Érteni tökéletesen lehetett, de visszaadni nem. Ugye az egész bemutatás alatt az ember arra koncentrál, hogy a szövegből tovább következtessen a rá váró munkára, annak nehézségére, buktatóira, azt próbáljuk megérteni, nem az általános blablát.
A legvégén persze nekem is érkezett a kérés, de viccesen megoldottam.
Lassan végetért a Bewerberrunde, ami 3 és fél órát tartott. Kifelé menet jókat vigyorogtam a számomra 2 legszimpatikusabb résztvevővel (egyikük a tantónéni), mert azt találtam mondani, hogy nem is tudom, én csak egy sima adatrögzítői állást pályáztam meg, nem az ügyvezetőit! A lányok is osztották a véleményem, jókat hahotázva. :))) Ha egy ilyen állásra ilyen komoly interjún kell résztvenni, akkor mi lehet feljebb? :)
Azóta már tudom, hogy ebből a 10 emberből 3 jelentkezését elutasították (nem feleltek meg), további 2 személy a B-tervbe került (ha kiesnének mások, akkor vennék őket fel). En pedig azon roppant szerencsések közé tartozom - migrációs háttér ide, vagy oda -, akik felvételt nyertek!!! A tantónénivel együtt megyek adatot rögzíteni. Legalább lesz közöttünk egy igazi írástudó. :)
