És erre a Kakas (update)

Megszületett az előző történet folytatása, aminek fő- és egyetlen szereplője  a maradék szárnyas, a kakas! Mit mondjak a cikk elolvasásakor felröhögtem.

forrás: Nürnberger Zeitung

Fürth városa egy újabb kihívással találta szembe magát. Miután a tyúkokat megcsíppentették és elvitték a nürnbergi állatmenhelyre, már csak a kakas maradt. Márpedig ez a tollas nem adja könnyen magát. 
Masíroz szegény a csajai nélkül, hasítja az utcákat keresztül-kasul és megállás nélkül panaszkodik, jár a szája, csak kukorékol, kukorékol ....
Az első lakossági panaszok már megérkeztek a városnál.
A város újabb befogóakcióra készül. Ismét a tűzoltós-metódust alkalmazva.
Látom magam előtt ezt a kis felfújt mellű, tollas paprikajancsit, ahogy a világnak szétkürtöli a bánatát, a csajai elvesztését. Édes pofa.

A banda három tagja rendőrkézen, a főnököt még keresik

Hátborzongató híreket olvastam a helyi újságban egy bandáról, aminek tagjai a Nürnberggel szomszédos (és a nürnbergiek által nagyon utált.... nem annyira kedvelt ) városban, Fürthben garázdálkodtak. Az éjszakai randalírozásukkal, hangoskodásukkal zavarták a lakók nyugalmát. A bandára kb. egy évvel ezelőtt figyeltek fel a Landmannstraße környékének lakói.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, a kemény napoknak vége, a múlt csütörtökön végre elkapták őket!

Az elfogásuknál a tévé is jelen volt. A banda cseles és raffinált húzásokkal tett be hónapokon keresztül az üldözőknek, a becserkészésük nehéz diónak bizonyult. Napközben keresztül-kasul sétáltak az utcákon, éreztetvén hatalmukat, erejüket. A déli városrészt soha nem hagyták el, mégis észrevétlenek maradtak. A rejtekhelyeiket mesteri érzékkel választották ki és váltogatták. Kicseleztek mindenkit, pedig komoly, felkészült szervezetek próbálkoztak a kézrekerítésükben. A sorozatos kudarcok után felismerték az emberek, hogy csak összefogással fogják tudni elkapni ezeket a veszélyes bűnözőket.

A korábban külön-külön csődött mondott próbálkozások résztvevői (állatvédők egyesülete, rendőrség, egy szárnyas-kisállattenyésztő egyesület delegáltja, egy vadász, a városi főerdész, a nürnbergi állatkert egy specialistája, egy csali kakas.. ) felismerve ezen akciók eredménytelenségét, összefogott. A tűzoltósággal kiegészülve, együtt indultak akcióba. 
Ezen a bizonyos csütörtöki napon, az esti homály érkezésével indult a félelmetes akció. A tűzoltók két autóval közelítették meg a négytagú banda lehetséges rejtekhelyét, az egyik ipartelep körtefáját. 
A bűnözők a fa lombjaiban bújtak el és hajtották álomra a fejüket.

A veszélyes akció sikerrel zárult, bár a főnököt, a kakast nem sikerült elcsípniük, ő még mindig szabadlábon van. A banda tagjait, mind a három pipit, sikerült ártalmatlanná tenni. Ők hárman már a nürnbergi állatmenhely lakói.
A rendőrség is csak találgat, mi lehet a főnökkel? Elképzelhető, hogy sikerült őt elűzni a territóriumjából? Esetleg csak elbújt és marad az általa nagyon megkedvelt déli városrészben? Már szervezi az új bandáját? Ki tudja?
Egy biztos, nagyon óvatos lettem.
Az éjszakában felhangzó kukorékulásra roppant módon figyelek.
A bestia még szabadlábon.

A teljes bandát ábrázoló kép megtekintését csak az erősebb idegzettel rendelkezőknek ajánlom! 

A rettegés, a félelem Fürth utcáin ...

 

Fotó: © Glaser / www.nordbayern.de

Itt pedig az eredeti cikk, ami mellett nem tudtam csak úgy elmenni, muszáj volt közreadnom. :-) Drei fürther Südstadthüner gefasst Hahn auf freiem Fuß

Bécsben jártam (ki gondolná? :) )

.... mégpedig tavaly augusztusban. A múzeumok, emlékhelyek közül sokat, már sokszor láttunk, ezért a kevésbé izgalmas Kaisergruftra került a sor.  Ez az a hely ahova tényleg csak akkor mész, ha már mindent láttál. Főleg egy gyerekkel. Egy Sisi lakosztállyal, Hofburggal, Schönbrunnal nem veszi fel a vesrsenyt. A Kaisergruft a császárok, a császári család temetkezési helye, magyarul a Császári kripta, ami Bécs belvárosában található, a Hofburg közelében.

A Kaisergruft
Anna császárnő alapította 1617-ben a Kapucínus kolostort és rendelte el benne a kripta építését. Ennek a kriptának aztán egy évvel később ő lett az első "lakója", majd szintén egy évvel később követte őt férje, Mátyas császár. A Habsburgok hivatalos temetkezési helyének számít a Kaisergruft 1633-tól.  A Habsburg, illetve a Habsburg-Lothringen család számos tagja mellett, 12 császár és 19 császárnő nyugszik a termekben. 

A legutolsó itt eltemetett Habsburg: Habsburg Otto. Mivel ő már se császári, se királyi címet nem viselt, ment is egy darabig a hercehurca, kaphat-e bebocsátást a kriptába. Azt hiszem sokan osztják a véleményemet, Otto bácsinak halála után ott volt a megérdemelt helye. Kiemelkedő ember volt. Istenem, hogy nem koronázták meg? És?  Egyrészt erről ő nem tehet, a történelem elsodorta a Monarchiát. Másrészt ezt a széles látókörű, tanult, olvasott, tájékozott, intelligens embert a tettei, a gondolatai és az élete tette uralkodóvá, nem a cím, a trallala és nem egy korona. Habsburg Otto, Európa népeinek, azok jogaiért küzdő császára volt.
(Habsburg Otto 2011-ben hunyt el, és akkor tényleg sokat cikkeztek arról, hogy folytatják-e a tradíciót, bekerülhet-e egy, igaz Habsburg, de cím nélküli az elődei, a királyok és császárok közé, vagy nem? Ehhez képest minden csinnadratta nélkül simán beengedték Ottó bácsi 2010-ben elhunyt feleségét. A koporsója ott áll Ottó bácsi koporsója mellett. Regina von Sachsen-Meiningen csak Habsburg Ottóval kötött házassága után lett von Habsburg. Halála után egy évvel később, férje halálával egyidőben helyezték el az ő maradványait is a Gruftban a férje mellett.)

A kriptába történő bebocsátás
Ez a beengedési szertartás érdekes. A temetési menet eléri a kripta bezárt ajtaját. Az egyik herold  megzörgeti az ajtót. A kopogtatásra kiszól bentről az egyik kapucinus szerzetes:
- "Ki kívánja bebocsátást?"  „Wer begehrt Einlass?“ 
A herold a válaszában felsorolja az elhunyt összes, életében kapott és hordott címét és cafrangját.
A kapucinus szerzetes válaszol:
- "Nem ismerjük!"
A herold másodszor is bekopogtat. A kérdés ismét felhangzik:
- "Ki kívánja a bebocsátást?"
A herold már csak a címek egy rövid összefoglalásával válaszol, de az ajtó mögött a szerzetesek kérlelhetetlenek.
- "Nem ismerjük!"
A herold harmadszor is bekopogtat. Az ismét felhanzó kérdésre ezúttal másképp válaszol. Csak a keresztnevét említi az elhunytnak, amihez hozzáteszi: ... egy halandó, vétkes ember.   („ein sterblicher und sündiger Mensch“)
.... és az ajtó feltárul, az érkező bebocsátást nyer.
Valahol roppant érdekesnek tartom ezt az egészet, hiszen annak ellenére, hogy ez a kiváltságosok "helye", pont ők azok, akik a kiváltságaikkal mégse nyernek bebocsátást. Ezek ideje a halállal végetért. Tökéletes értékelése az ember utolsó állomásának, a végnek, amikor a címekkel, vagyonokkal, fontossággal már nem érnek el semmit.. Itt már nem a címzetes nagyúr érkezik, hanem Mátyás a halandó és vétkező ember. Kizárólag ő nyer bebocsátást. Neki van ott helye, nem a címeknek. Érdekes szokás, igaz?

Egy részlet a "Kronprinz Rudolfs letzte Liebe", azaz Rudolf trónörökös utolsó szerelme c. filmből, amiből jobban érthető válik a ceremónia:

A kriptába történő bebocsátásról ír egy blogoló, méghozzá pontosan Otto von Habsburg temetése kapcsán. A blog németül íródott. Itt lehet elérni, klikk  
Otto von Habsburg temetése alkalmával a második kopogtatás után eltértek a hagyományoktól. Elvileg egy rövidebb összefoglalásnak kellett volna elhangoznia (ahogy az előbbi filmrészletből is kiderül), de itt más történt. A világi címek és kitüntetések kerültek felsorolásra, amiket Habsburg Otto élete munkájával szerzett. 

A Kaisergruftot érdemes megnézni. De előtte mindenképpen célszerű felkészülni a történelemből .... mert, hmmm, szégyellem, de bevallom, hogy azt a rengeteg császárt, császárnőt, királyt, királynőt, herceget és hercegkisasszonyt nem is bírtam követni. Nagyon jól kell(ene) ismerni a Habsburg ház történetét, ahogy az európai történelmet. Itt van például egy kisgyerek koporsója. Leopold Johann IV.Károly császár elsőszülött fia volt, láthatjuk, még az egyéves születésnapját se érhette meg. A halálával lépett életve a "pragmatika szankció", ami a Habsburg ház női ágán történő örökösödést jelentette. Így történt, hogy Leopold Johann halálával lánytestvére, Mária Terézia jutott a trónra. Apja, IV. Károly halála után a hölgyemény lett Ausztria császárnője. (Mária Terézia 1740-ben került a trónra.) 
Tegye fel a kezét, aki erre még emlékezett a tanulmányaiból! De őszintén!
Mert én nem.
Ha Mária Terézia, akkor nekem csak a rengeteg gyermek és a testőrei, na meg a nemi vágya jut az eszembe. Bocsánat, ha nem voltak helyénvalók a szavak, mégiscsak egy temetőben járunk.

 A rengeteg szarkofág, nyughely között sétálva engem főleg egyetlen koporsó fogott meg. (azóta utánakerestem a neten, összesen három ilyen van a kriptában, nekem csak egyet sikerült megtalálnom). Egy gyermek koporsója. Még arra se méltatták szegényt, hogy nevet adjanak neki. Jó, jó biztosan másképpen volt az akkori időkben, néha a pap nem lehetett elég gyors, mire odaért volna, hogy megkeresztelje az újszülöttet, késő volt, a pici meghalt. De akkor is. Azért ráírhattak volna valamit, lehetett volna egy neve a kicsinek. Egy kis angyal, vagy tündér, vagy drága, bármi. De nevetlenül eltávozni?! Nekünk a jelen korban, kulturánkkal, szokásainkkal, de legfőképpen a szívünkkel, ridegnek, embertelennek tűnik az ilyen. Kiváncsi lennék a valós történetre. Mi történt és miért nem lett neve a kicsinek.

Természetesen itt fekszik Franz'l és imádott Sissi -je is. (Sisi nevét eredetileg egy s-vel írták!)
Ferenc Józseftől jobbra Sissi, balra pedig a fiúk,Rudolf a trónörökös nyugszik. (aki öngyilkossággal vetett véget életének). Sissi koporsójánál mindig van magyar nemzeti színű szalaggal átkötött virág. 

Érdekes az is, hogy az uralkodók nem egyenrangú házastársai és leszármazottjaik nem kerülhettek haláluk után a Kaisergruftba. Ezért például Ferenc Ferdinánd köszönte szépen a bécsi lehetőséget és építtetett magának, a feleségének és három gyermeküknek egy saját kriptát az Artstetten-i kastélyban. (Az 1914-es szarajevói merénylet után ott helyezték őket örök nyugalomra.)


A Kaisergruftból jó végre kijönni. 
De mindenképpen érdemes bemenni!

Az osztrák autópályamatricáról (die Kiberei ist ned deppat)

A Pickerl
Bizony, Ausztriában ez a neve, Pickerl. Hát nem szebb, mint az Autobahnvignette? Ugyan így a nylontáska. Bécsben kérek egy "Sackerl-t" (zákerlt), Nürnbergben meg egy "Tütte-t" (tűtét). Most őszintén, nem elegánsabb az a zákerl? Dallama van, aranyos. Az a tűte pedig, jaj. Főleg ha kicsit affektálósan ejtik, bitte eine thűűthe ... de ezzel persze csak a hozzám hasonló Bécs-kedvelők értenek egyet, más nem osztja a véleményemet.
Egy volt német kolléganőm, aki állandóan fel volt háborodva a külföldieket ért megkülönböztetések miatt, előszeretettel kántálta, hogy hülye Össik (osztrákok), mindegy mi kapcsán.Már már hisztérikus ellentmondó volt, akár a paradicsom, a karfiol, az osztrák zene, akármi volt a téma. Direkt vicces volt, ahogy felizgatta magát egy egyszerű Paradeiser miatt, nem hagyott ki egyetlen helyzetet se, némán nem tűrt semmit. Mertem azt mondani: "ich habe Paradeiser dabei" (hoztam paradicsomot), rögvest lecsapott és közölte, hogy nem tudja miről beszélek, de ha arra gömbölyű, piros színű, zamatos zöldségre gondolok, akkor az a Tomaten. Azt, hogy Paradeiser ő nem érti, azt csak a hülye Össik mondják. A karfiolnál ugyan ez volt a helyzet. Nekem Karfiol, neki Blumenkohl. Sokszor élveztem a heccelését, annyira kiszámítható volt a reakciója. Megmondjam mit ért el vele? Semmit. Csak azt, hogy nem tudtam megszeretni. Érdemes ilyen pitiáner dolgokért megbántani a másik embert? Ő mérgezte magát a felesleges utálattal én meg kiröhögtem.

Kanyarok vissza a matricához.
Emlékszem 2010-ben lila színű volt az osztrák autópályamatrica Pickerl. A lila pedig a zöld-fehér Rapid Wien szurkolók szemében a világon legjobban utált szín, a ércriválisuk, az Austria Wien színe. Ebben az évben a hithű Rapidlerek a brrr lila matricát fordítva ragasztották fel a kocsik szélvédőire, ezzel protestálva a lehetetlen szín ellen. Még facebook csoportjuk is alakult. Rapidler stellen die Vignette auf den Kopf azaz, Rapid szurkolók fejre állítják a matricát. 

Szóval itt van ez a Pickerl. Megveszed, felragasztod, utazol.
Kellemetlen többletköltség, de valahogy át kell kellni a Monarcia Osztrák részén, muszáj megvenni. Ha nem is az éves, de legrövidebb, a 10 napos matrica hozzátartozik az úthoz. A szélvédőre való felragasztása után egyben már nem távolítható el, hiszen eleve így gyártották, hogy ne lehessen vele visszaélni. Egyszer használatos. Persze nem az öntudatos  hazánkfiának, aki ezt a békát nem hajlandó lenyelni az osztrákoktól. Olvastam már olyat is, aki direkt bosszúnak tekinti a labancok ellen a Monarchiás idők miatt. :-) A magyarok (akik természetesen nincsenek egyedül) próbálkozásai fellelhetőek a neten. Eladná, átadná az alig használt matricát. Természetesen nem azért mert nem tudná kifizetni, vagy akármi, meg bármi, de miért ne használhatná más is, nekik már nem kell, arányos áron átadná ....emberbaráti szeretetből, pusztán jó szándéktól vezérelve. Mu-ha-ha!
A másik most ért haza, le tudta húzni a matricát egyben és sérülés nélkül (a faszi egy igazi tehetség, a matrica épségben levehetetlen), hát gondolt egy nagyot, átadná (természetesen ingyen, ismét mu-ha-ha) valakinek. Kérdezem, kinek jut eszébe egy út után, pusztán kiváncsiságból megpróbálni lecincálni a matricát? Csak úgy spontán, mert minden érdekli?

Hogyan is jön le épségben egy ilyen matrica?
Ha csak egy csíkban, felül ragasztják fel, vagy alákennek Niveát, bármilyen krémet. De stopppp! Ez itt nem ötlet kívánt lenni, hiszen mindez szabálytalan, büntetik!
Az osztrák rendőrség nem hülye. Ami "bécsiül" így hangzik: Die Kieberi ist ned deppat.
A Kieberei ismeri a trükköket. Speciális kamerákkal le tudják olvasni a matricákat, valamint az elszineződésükből azt is, hogy van-e alattuk vazelin, vagy popsikenőcs és mennyire rendesen van felragasztva. És büntetik.
Ersatzmaut-ot, azaz kiegészítő bírságot vetnek ki arra az autósra, akinek a szélvédőjére a matrica nem korrekten került felragasztásra. Ez alatt értik, a finoman csak fellehelt, részben felragasztott (felül ragasztva, többi része lóg) vagy krém alapozással feltett matricát. 120,-EUR a bírság, amit három héten belül fizetni kell. A fizetés elmaradása esetén már 300,-€ és 3000,-€ lesz a fizetendő összeg.
Azzal, hogy valaki átszelte Osztrákiát és nem állították meg, még nem úszta meg. A kamerát ami becserkészte, nem biztos, hogy észrevette.A hidakról is fényképeznek, mérik a követési távolságot, a matricákat.
Érdemes kockáztatni?

Liebe Grüße .....

írja mindig az emailokban, én olvasom, de tudom, hazudik. Üdvözöl, szól, mosolyog rám, beszél hozzám, mert kénytelen, de minden, minden hamis. Ez a színjáték hamis és vérlázító, undorító, viszketést okozó, rossz közérzetet, úgy tudnék bőgni, ordítani, de leginkább elfutni, kifutni a világból.
Valami nem működik és ezt tudjuk érezzük szinte az első perctől kezdve. Idegek és egymásnak feszülő akaratok, érdekek harca, messze az egészségestől. Nem látni bele a másik kártyáiba, a fejébe, hol siklott félre és min az egész, mi volt az a mondat, helyzet, válasz, napállás, ami miatt becsődöltünk. Márpedig becsődültünk. Nem megy együtt. Ellenségekké válva,  írtózva várja két, vagy több ember a hétfő reggelt.
Gyomorösszeugrós pillanatok, kilincs a kézben, ajtó benyit és jaj, ott van, ott ül, utálom, utálom, ő is utál, mindenki utálja ő is utál mindenkit, de mit segít ez, most be kell mennem, szólnom kell.
- Guten Morgen Simone! 
- Schönen guten Morgen Andrea! 
pffff, megtörtént, legalább ezen túl vagyunk, izzadó tenyérrel tovább mehetek az irodámba .... jaj csak ne kelljen hozzá szólni.

Kerülgetés, felesleges, feltűnő, érezhető párhuzamos járatok, ignorálás, neki ezt nem kell tudnia, rá ez nem tartozik, nekem ezt miért nem mondta, Scheiße, meg kell kérdeznem a kimutatással kapcsolatosan, nem merem, nem akarom, nem normális az egész ... de be kell mennem hozzá... próbálj természetes maradni, csak lazán, basszus nem megy, gombóc van a torkomban, kérdezd úgy, ahogy korábban, minden oké, vigyázz, lassan beszélj, egyszerűen fogalmazz, gondold át azt a mondatot, ne legyen benne nyelvtani hiba, jaj görcsölök, jaj már itt állok és de utálom magamat, miért vagyok ennyire balfasz, naná, hogy makogok, naná, hogy dadogok, naná, hogy elcseszem, persze, hogy naivnak tettetett, érdeklődő, tágranyílt szemmel rám néz, nem kérdez csak néz és vár, de olvasok a tekintetében, benne áll az utálat, meg a jaj de hülye vagy, látod, még értelmesen beszélni se tudsz, ki nem állhatlak, de most erről nem tehet, hiszen hogyan is érthette amit mondtam, leblokkolt, de meg kell ismételnem mit is akarok, magyarul már réges régen és simán lezavartam volna mindent, de megalázó, de ciki, de szar helyzet, ki akarok menni, mikor megy már haza, mikor megy már el, miért van itt .....

Már nincs itt. Többet nem jön. Döntés fentről. Nem kell, nem megy, nem való rá, nem alkalmas, szakmai, emberi problémák, hibák. Sértődések, viták, meg nem értések, beszólások, visszaszólások, fejcsóválások, ez így nem működik. Ezt mondta, azt mondta, jézusom ez komoly? Sajnos komoly, a hátad mögött bizony. A te hátad mögött pedig ... was? Ez nem lehet igaz, még ilyet, de kár, hogy nem előbb lett vége.

Megkönnyebülés, fellélegzés, jókedv, szeretet, napsugár, hopszassza, trallala, viccek, hülyülés, hátbavágások, na mi volt a meccsen, gyerekek képzeljétek .... röhögés, röhögés, felszabadult röhögés. Felszabadultunk. 

Voltatok már hasonló helyzetben? A munkahelyi terrorról, azaz mai modern kifejezéssel élve, a munkahelyi mobbingról írtam. Iszonyatos pár hónap telt el vele. Ő meg én. Sokáig halogattam a témát, mert amíg tartott, addig a kétségbeesésen túl, a sebnyalogatással foglalkoztam. Amikor győzelemmel végetért, a felejtés és a happy end mindent törölt.
De hány és hány embernek teszi tönkre az életét akár csak egy, betartó, kellemetlenkedő kolléga. Kiváltó okai különbözők, az irígység, butaság, szakmai féltékenység, karierharc bármi lehet, sőt elég, a nem bírom a pofádat. Ez a mobbing belekúszik az életünkbe, alattomosan helyet csinál magának a gondolatok között, előre törekszik és spricceli a gyilkos mérgét mindenhova. Ott lesz hirtelen minden elvégzendő munkában, telefonbeszélgetésben, levélírásban, értekezleten, behálózza a kezedet, elmédet. Egyre nehezebben megy a munka, egyre fogy a kedv, a lendület, a motiváció, már mindenben kételkedsz, legfőképpen magadban, hiszen olyan furán néznek rád mások, mi van, ha igaza lesz ennek az utálatos illetőnek és te tényleg olyan tehetségtelen, hülye, balfék vagy ... 
Egy ilyen légkörben nem lehet létezni. Megbetegít.

Szinte a legelején felismertem a baljós jeleket, de a többiek nem vettek komolyan. Túldramatizálom. Aztán ahogy az egész egyre inkább lendületbe jött, úgy lettek egyre nehezebbek a nappalaim és az éjszakáim. Már pedzegettem az esetleges váltás lehetőségét. Minek maradjak ott, ahol igaz nagyon szeretek, a munkámat élvezem és maximális erőbedobással (igyekezve, hogy kifogástalan legyen) végeztem, de vége! Jött valaki, aki megmérgezte a légkört, megpróbált befolyásolni másokat, belerondított a lelkembe, megnehezítette az együttműködést. Állandó betartásban és befékezésben nem lehet eredményesen dolgozni. De azt is tudtam, hogy nem fogok pitizni. Ha másnak megfelel, ám legyen. Ráadásul a szám is nagyon nagy.
Szerencsémre, nagy-nagy szerencsémre a céges hierarchiánkban ott legfelül is pontosan felismerték a helyzetet. További nagy-nagy szerencsémre másokkal is próbálkozott, ami eléggé kontraproduktívnak minősült.  De őszinte leszek, ez a történet végződhetett volna ám teljesen másképpen!
Szerencsém volt, hogy a józan ész és az emberség nem hagyta magát befolyásolni manipulatív, sötét erőktől, hanem felismerte azok ártó jellegét és szándékát.
Még egyszer leírom: szerencsém volt.
Történhetett volna másképpen is a vége. Ő marad és én megyek. 

Ne hagyjátok magatokat, álljatok ki a benneteket ért igazságtalanság ellen, ne nyeljétek le a mérget, tegyetek valamit ellene. Nem biztos, hogy ti húzzátok majd a hosszabbat, de ne nyuszi módra bánjanak el veletek, az duplán fáj.

A munkahelyen, a kollégákkal eltöltött idő gigantikus méretű. Többet látom a főnökömet, mint a gyerekemet. Nem mindegy, hogy mire kell az energiánkat fordítanunk a munkaidő alatt. A bőgés visszaszorítására, vagy a felszabadult nevetésre. Izgulásra, mert hülyének érzem magam, vagy izgulásra, mert valami állati jó ötletem támadt az elszámolásokkal kapcsolatosan alig bírom visszafogni magam. 

Kívánok mindenkinek jó munkahelyet, baráti, önzetlen, egymást támogató kollégákkal. Nekem hála ég, azt a tavalyi pár hónapot leszámítva ismét ilyen van. Kincs ez, ugye tudjátok? 

Kívánok mindenkinek ...

Nürnberger Christkind - Teresa Treuheit

Ahogy minden évben, úgy az idén is: az advent kezdete előtti hét péntekén eljön ő, a Nürnbergi Jézuska, a Christkind.
Izgalmas ám a teljesen elsötétített Főtéren (Hauptmarkt) állva várni, hogy a nagy-nagy csendben megjelenjen a hölgyemény a Frauenkirche karzatán. Az itt élőknek (főleg a gyerekes családoknak) egyszer mindenképpen át kellene élniük ezt a csodát. Igéző. Egyszer átéltük mi is ezt ........  és ez nekünk elég is volt. Nem szeretjük a tömeget, piszkálja az aurámat. A tollal bélelt télikabátunk pedig itthon nehezen tisztítható, márpedig a rákent mustár és rálöttyintett forralt bor nem mutat rajta túl babán.

Az idén (se) mentünk be Jézuskanézőbe, de természetesen a tévében megnéztük, hogy a szánkat azért jártathassuk, oszt kritizálhassunk. Az is gond, hogy a Christkind olyankor érkezik, amikor nálunk még bőven munkaidő van, ráadásul pénteken, ami a munkahelyemen eleve zártosztályi állapotokat jelent. Diszpozíciós nap, ezt a szót szeretem ám használni, mert ez egy olyan kifejezés, amivel azért fel lehet vágni. Bezony, csengése van, dallama és olyan szép, komoly. Nem zárás van az irodában, nem határidős bevallás, nem beosztás készítés, hanem diszpozíció. De végül is, Wurst.

Vissza a Jézuskánkhoz. Talán már írtam róla pár éve, azt hiszem ....  de lusta vagyok utánanézni, sajnálom, ha ismétlem magam. 

2 évente választanak új Christkindet, akinek a tisztsége ezzel a bizonyos nappal, a Frauenkirche karzatán elmondott "Prológ"-val kezdődik. Ezek a Jézuskának megválasztott lányok, általában fiatalok, szépen tudnak szöveget mondani és egyáltalán nem tramplik. Az idei Christkind nekem különösen szimpatikus. Hogy miért? Nem árulom el!

Tessék rájönni a fotó alapján.

Gondolom mindenki (aki ismer személyesen, vagy néha erre jár) már rájöhetett a megfejtésre.
Teresa Treuheit az új Nürnbergi Christkind, éves bérlettel rendelkező szenvedélyes Glubberer, azaz 1.FCN szurkoló. Hát nem szép? Egy helyi Jézuska, legyen is Nürnberg szurkoló! (Mivel a csapat a kiesés szélén áll, sokan kérik Teresát, hogy vesse be az égi hatalmát és kapcsolatait, segítsen a csapatnak.)

A helyi újságban követgettem a Teresa megválasztása utáni eseményeket, a felkészítését a nevezetes napra. A nürnbergi színház egyik színészével, Marco Steeger-val gyakorolták a beszédet, a tökéletes kiejtést, a hangsúlyozást, a fellépésre koncentrálva. A Jézuska idei fellépése tetszett, gyönyörűen beszélt, de valahogy túl gyorsnak, szinpadiasnak, majdnem táncszerűnek találtam a kézmozdulatait, ahogy a bal és a jobb karjával a karzatról lefelé mutatott az emberekre.  
Ahogy a tévében hallottam, ez nem volt véletlen, nem Teresának az elkapkodott mozdulatait láttuk, hanem  az új koreográfiát. Próbáltak szakítani a hagyományos gesztikulációval, kis lendületet kívántak belecsempészni az előadásba.

Néhány kép a felkészülésről:

© Roland Fengler. / Nürnberger Zeitung

Eláruljam, hogy melyik darabban láttam Marco Steegert, a színészt? A Rockyban!! Ő játsza Frank Furthert, a képen kérem ő látható, a pali szenzációs:

Foto © Marion Bührle

A musicalról készült összefoglaló: KLIKK

Még jó, hogy Teresa ezzel a kis gesztikulációval megúszta, járhatott volna rosszabbul is. :-) Tollakkal a fenekében Time Warp-ra bevonulás ..... ha-ha-ha

Zárom soraim az idén tényleg különösen szimpatikus és meg kell mondjam, valóban nagyon bájos kis 18 éves gimnazista Jézuskánk képeivel.

Sok sikert, nagylány!

Willst du den Glubb an der Spitze sehen?

A mai négysoros:

Willst du den Glubb an der Spitze sehen? 

Musst du die Tabelle drehen!"

 (Ha az 1.FCN-t az első helyen szeretnéd látni, csak fordítsd meg a tabellát!)

Hát igen,...a Clubberek sorsa ... nem egyszerű. 
Sokat nem fogok róla írni, hiszen annak, akit ez a téma érdekel, elég csak egy pillantást vetni a fenti táblicskura, a német Bundesliga jelenlegi állására. És ez van kérem minden évben. A kieséstől való izgalom. De őszintén, hát nem ez az igazi hűség? Nem szebb dolog egy ilyen esendő, emberi csapatért szorítani, mint egy Überspielerekből összevásárolt műanyagért? De "szar" lehet a Bauern-fanoknak (Bayern), hiszen csak a gólarányban kell, hogy bizonytalanok legyenek. 8:0-ra, vagy 13:0-ra győznek... ? Uninterresant. 

Az 1.FCN ebben a szezonban szinte az összes hétvégénket elcseszte, kevésbé vidámmá tette. Kiváncsi leszek milyen lesz a mostani..
Hajrá Glubb!
De ne aggódj, ha nem megy, akkor is veled maradunk!
Igaz, azt már II.ligának hivják, de a szerelem, az szerelem.

Zenék amiket (sajnos) nem ismerünk

Egy korábbi, a zenével kapcsolatos komment kapcsán indult el a vezérhangyám. Tényleg, mi lesz a zenékkel? Sőt! Mi van a zenékkel? A zenei rádióktól sokszor csömöröm van, borzalmasan egysíkúak, ugyanazt a szart nyomják óránként. Miért kéne (tényleg csak kéne, én elkapcsolok, kikapcsolok, engem nem kötnek egy adóhoz se) ugyanazokat a zenéket hallgatnom heti százezerszer, ugyanattól az előadótól, ugyanazt a nótát? Nem akarom! Esetleg maga a szám nem idegesítene annyira, ha csak ókor-ókor játszanák, de napi rendszerességgel neeeee!
Ráadásul úgy emlékszem, régen a lemezeken tizenvalahány nóta is szerepelt. Jobbak, gyengébbek, a lényeg, hogy több. Nem értem, a mai CD-ken csak 1 lenne?

Pofátlanságnak tartom, hogy megpróbálják irányítani az izlésünket, belénk verni, hogy mi a módi, mi az ami jelenleg "in" (német szleng). Háttérben a biznisz, a kiadók, akik próbálják ránk tukmálni a zenéjüket. Ezt hallgasd, ez a tuti, vedd meg, töltsd le, ezzel leszel menő, ezt illik ismerni és dúdolni.
Nálam többet érnének el azzal, ha egy sokkal szélesebb zenei palettát kínálnának fel, ismert és ismeretlen zenékkel, ne adj isten többféle stílusban (jóvanna, tudom, hogy minden rádiónak más a célcsoportja, ezért a stílusok annyira nagyon nem keveredhetnek), de ha ez megoldható lenne, még az is előfordulhat, hogy maradok az adónál, nem kapcsolom el, mert azt mondom, kiváncsi vagyok a következő zenére is. Lennék a rádió egy új hallgatója.
De jelenleg nem. Nem értem például, hogy a Bon Jovi mitű' lett ennyire befutott csávó, a rádióból csak három számát ismerem ..... és ezt a hármat már tényleg nem szeretném meghallgatni, mert már nem bírom. Ez áll persze még sok más nagy sztárra is. Valakit soha nem szerettem. Idegesít az ájlávjús kifehérített négerfiú (ezt lehet sokan nem értik), meg a 60 év körüli hangnélküli, a korát elfogadni nem tudó Madonna, tőlük sowieso herótom van. A zenéjüket soha nem szerettem. Nem áll hozzám közel, sőt, irritál. Ès ők, azért folytak rendesen a csapból.
Had kérdezzem meg. Tényleg nincs más a világon?
Más zenék nem születnek?
Ennyire lehetetlen lenne a mai világban felfedezni a kisebb klubbok, vagy idegen országok jó zenéjét?
A zenei szerkesztők valószínűleg szeretik a szakmájukat, ismernek ezer olyan zenét, amihez az átlagember nem jut el. Miért nem oszthatja meg az összes többit a nagyérdeművel? Miért kell ezeknek a zenei szerkesztőknek és más, a zenei műsorokért felelős emberkéknek megkötni a kezét és ugyan azt a szart játszatni velük heteken keresztül?
Tehetséges emberek, zenészek élnek még ma is, a zene nem halt meg!

James Hunter, a kincs 

Nekem egyszer szerencsém volt. Pár évvel ezelőtt az egyik helyi rádió (amely amúgy iszonyatos zenéket is tud játszani, a csörpi-csörpi csipcsippel, igazán nem túloztam) két napon át játszotta egy ismeretlen énekes, ismeretlen számát. Véletlenül hallottam. És azonnal tudtam, kincsre leltem. Ráleltem James Hunterre.
Róla még úgyis írok, ide csak had szúrjam be azt a nótát, amit tőle azon a szerencsés napon a rádióban hallottam és ami már az első hallás után boldogsághormonokat váltott ki ....és tudtam. Ez az én zeném.

James Hunter: Carina

James Hunter | Carina von concordmusicgroup

Visszatérve a  Jameshez hasonló, ismeretlen zenészekhez. Nem kapnak teret, nem kapnak bemutatkozási lehetőséget, amivel őket is büntetik, de bennünket, hallgatókat is. Ugyanis lemaradunk egy élményről.

Például, itt van ez a banda is, a The Nits. Az életben nem hallottam róluk. A JOS Days c. számukról meg főleg nem.
Pedig nem volt rossz.  Pontosabban, nem volt rossz 1988-ban.
Nekem példul ezt is játszhatták volna néha-néha a ládikók. Sőt! Manapság is. De nem fogják, mert ezen a fene világon mindenki profitérdekelt, pénzt kell termeljen, nyereséget és ebbe olyan, ami pusztán csak "jó", nem fér bele. Az a jó, ami pénzt hoz. Azt kell játszani, de ennél még rosszabb, hogy azt is kell(ene) hallgatni. 
Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, persze el kell telnie néhány évnek. Èletkori sajátosság. Tiniként eszméletlenül szeretnénk tartozni valahová, azonosulni a többiekkel. A zene, ami közös, ami azonos, összekapcsol.
Majd évekkel késöbb rájövünk, hogy van saját izlésünk. Ráadásul homlokegyenest másmilyen, mint a tömegé. Mást is szeretnénk hallgatni. Ki tudja, az is lehet, hogy csak mást szeretnénk hallgatni.
Már csak magunknak kívánunk megfelelni, nem a sleppnek. 
Izlésünk kialakult, már csak a zenék hiányoznak.

Majom a neten

Sőt, egyenesen a facebookon!

Nonja  /kép: facebook/

Előrebocsátom, a következő sorok nem bírnak különösebb hírértékkel, de muszáj megosztanom, nehogy valaki lemaradjon egy mosolyról és elkótyavetyéljen akár csak 2-3 percet az életéből vidámság nélkül. Nem szabad.

Helyszín: Bécs, Tiergarten Schönbrunn (Schönbrunni Állatkert) 

Nonja, az orángután hölgy (37 éves lett, de még mindig gyönyörű, láttam) 2009-ben komoly játékszerhez jutott. Samsungék egy reklámkampány kapcsán a mancsába adtak egy olyan digitális fényképezőgépet, amely a vele készített felvételeket egyből nyomta át a fészbúkra. 
A hölgy készített is jó néhányat. Az oldalán, mert bizony már ez is van, a művek megcsodálhatóak. Nonja oldala: Klikk

Mondom, hogy láttam a hölgyet!

A félreértések elkerülése végett: Nonja, a képen a baloldali ... 

Tessék megnézni, milyen kis akkurátusan készíti elő a fekhelyét!

Ha már majmok, akkor itt egy tegnapi beírás a müncheni magyarok oldaláról:
Egy férfinevű felhasználó (ott él, éppen ott van, nem tudom, lényegtelen) ezt a kérdést tette fel a csoportnak: "meg tudja valaki mondani, hogy hol van ma az octoberfest Münchenbe?" (idézet nem pontos, de már sajnos nem találom, gondolom kapott hideget-meleget és törölte.)

Ha valaki jelenleg Münchenben van és tervezi a Wiese (Octoberfest) meglátogatását, akkor külön tehetséggel megáldott embernek kell lennie ahhoz, hogy azt ne találja meg. Vagy igen nagyon hülyének. Jelenleg Münchenben szinte minden erről szól. A Theresienwiese metrómegálló megtalálásához sem kell vakvezető kutya. Ráadásul a fickó internettel rendelkezett. Ahelyett, hogy megkérdezné a barátját, Guglit, másokat fáraszt. A hol van ma a nevezett esemény, szintén agysebészhez méltó kérdés. Azt sugallja, hogy az Octoberfest színhelye naponta változik. 

Bezony, tegnap esett az eső, valószínűleg behúzták az egész mezőt a közeli Olympiacsarnokba .... hülye ... 

Az új magyar helyesírás is megjelent a mondatában, a ban/ben helyhatározós ragok jelentését már teljesen elfelejtett bugyuták helyesírása: hol van ma az Octoberfest Münchenbe? .... Brrr.

Inkább a Nonja.Az legalább helyes. Akkor is ha butus. Egy embernél már visszataszító a majomész. Mindegy hol vagyunk.
Itt sincs másként, Nürnbergbe'.

A túrós batyu túrója

Ha sorsod külföldre szólít, meg kell, hogy tanuld a falatok nevét, különben éhen maradsz. 
Áh, a rossebeket, ettől nem kell ám félni, az önkiszolgáló boltban megtapogathatsz mindent, nem kell elmagyaráznod egy idegen nyelven, hogy mit kívánsz főzni és mi az a belevaló, amit keresel. Ránézel, vagy  megtapizod a cuccot és a kinézetéből, alakjából, formájából nagyjából rá fogsz jönni, mi az ami kell. :-)
A péknél már nehezebb. Bár nagy segítség lehet a kéz ujjainak használata. Rámutatni a kívánt falatra és az ujjacskák segítségével megmutatni, hány darab kell belőle. Mint az írástudatlan (nem mondom a nép nevét) kecskepásztorok. Rém ciki, de soknak megfelel. A lényeg, hogy "németbe" élnek. 

A túrós batyunk létezik Ausztriában és errefelé Bajorországban is. Talán kevesebb porcukorral, de ízben hasonló. Viszont másképp hívják. A túró tehet róla. Ő Túróságát Ausztriában Topfen-nek, Németországban Quark-nak hívják. A táska itt is ott is Tasche. És néha, amikor a pékség alkalmazottja nem elég rugalmas és internacionál, akkor neked kell segíteni. 

Állati jókat szórakozunk, a páromnak tűnt fel a következő:
A helyszín Nürnberg város egyik péksége:
A kölcsösen elhangzó Grüß Gott-ok (és figyelem, nem Guten Tágok!!) valamint a was hätten Sie gerne után:
- Ich hätte gerne eine Topfentasche ..
 az eladó szemöldöke értetlenkedve a homlokán feljebb szalad és máris artikulálja a kérdést: 
- Heeee?!?! A'wos??
- Eine Qurktasche ... (javítja magát a sorsába beletörődve apus)
- Assssso - és ismét béke honol az eladó lelkében.

A következő alkalommal egy másik péknél:
- Ich häte gerne eine Quarktasche ... - rendel a párom, személyes tapasztalatán alapuló szóválasztással, de az eladó reakciója hasonló a korábbihoz
- A'wos?!?! Topfentasche heißt "des"! - és áll a párom leforrázva, mivel a mondatnak éle van. A kis butus még azt se tudja, hogy hívják a Topfentaschét. 

Aztán a harmadik, negyedik ... ixedik helyen dettó. Rettenetesen jókat röhögünk rajta, akár fogadásokat is lehetne kötni, melyik kifejezés lesz a nyerő a soron következő pékségben, ahol aztán az eladón is múlik. Ha Quarkot mondunk, akkor javítják Topfenre. Ha Topfent mondunk, akkor néha visszakérdeznek, hogy mire gondolunk pontosan. Ritkán van egyezőség. :-)

(Bécsben ráaadásul Topfengolatsche-nak is nevezik a falatot, de arrafelé aztán a Quark tényleg nem jön szóba.) 

4 perc 5 másodperc

Ennyi időbe telt valakinek telefonon felmondanom.
Két stampelt ittam rá az előbb, ami égeti a gyomrom. A korábbi telefonhívás pedig a lelkem. Most minden ég. Ha szar az élet, akkor én most valakinek még szarabbá tettem. Rajtam keresztűl jutott el hozzá egy újabb csapás, nagyon sajnálom. 

Korábban még nehezebb volt, mára már sajnos rutinom lett, így jobban fel vagyok készülve ezekre a telefonbeszélgetésekre, amik azért lényegesen könnyebbek, mint amikor személyes találkozások alkalmával kell közölnöm a rossz hírt. Amikor ott van a másik ember a közvetlen közeledben, akkor érzed, szinte látod a hír megérkezését az agyában, a szívében, a kárt és az űrt, amit okoztál a lelkében.
Nem akarok, de mindig belegondolok. Mit éreznék én most, mire gondolnék .....? Engem se kímélt meg tőle az élet, velem is történt már ilyen, emlékszem rá, ilyet nem lehet elfelejteni. Valami felrobban ott belül, a jelent és a jövőt teljesen szétzúzva. Csak egyetlen kérdés dübürög, a "most mi lesz velem?". Miből fogok megélni, úr isten?
Akkor, abban a pilanatban leredukálódunk. Használhatatlan, teszetosza emberré válunk, aki nem képes ellátni a munkáját. Hülyékké, bénákká, élhetetlenekké tesz minket a felmondás ereje, abban a percben mindenképpen. Loserekké. A család loserei. Mindegy mi a felmondás oka, akár igazságtalanul is kerülhettünk lapátra, lehettünk áldozatai az emberi szemétségnek, fúrásnak, akkor is loserek vagyunk, mert pont velünk történik. 

Telefonon közölni a rossz hírt könnyebb. Tényeket közölsz, ahogy a német mondja "Daten und Fakten", a döntéshez vezető utat kíméletesen, de le tudod írni. Vigyázva, hogy ne bántsd meg a másik embert, a munkára való alkalmatlanságának közlésével a lelkén ejtett sebeket egyből balzsamozod a szorgalmának, kiváló emberségének dícséretével, milyen rendes, aranyos, kedves, csak hát erre, amit nálunk csinált, erre nem tudjuk tovább igénybevenni. Mert ezt nem tudja. És nem kell látnod a gyűlő könnyeket, a hirtelen felbukkanó bizonytalanságot és félelmet a szemében. Nem látok semmit, csak beszélünk. És elég hamar ki tudok jönni a beszélgetésből, hiszen én diktálom, nálam vannak az érvek. A másik erre nincs felkészülve, váratlanul érte. Aztán a végén, amikor a harmadik szárnyaszegett próbálkozás, a "de még vissza tudok jönni valamikor későb? ..." kegyetlen letörése után a nagyon sajnálommal és a minden jót-val letehetem a kagylót.
Persze, hogy szar utána, de megtörtént. Megkönnyebültem.

Őszinte leszek, a szomorú valósághoz kapcsolódik néhány vicces momentum is. Az egyik emberen megesett a szívünk. Történt ugyanis, hogy ez az emberke elindult Magyarországról a messzi, ismeretlen Svájcba. Természetesen mindennemű nyelvtudás és tapasztalat nélkül, felülve egy magyarországi közvetítő hintapacijára. A srác többször is kihangsúlyozta, hogy ő esztergályos, sima esztergályos, CNC-gépekhez nem ért. Egyáltalán nem. Jó, jó, nyugtatta a közvetítő, érti ő, ez természetesen figyelembe van vége, kein Problem. A srác a közel 2000 km megtétele után megérkezett Svájcban. A leendő munkahelyén természetesen CNC-gépek várták. A megrendelő köszönte, nem kérte, innentől nem foglalkozott vele senki se. Sarkonfordultak, őt ott hagyták. A srác kétségbeesve próbálkozott egy pár napig, munkát keresett, de nem talált (érthető, már bocsánat), feladta, elindult hazafelé. Itt léptünk be mi a képbe. Egy dolgozónk ismerőse volt a srác. A dolgozónk esküdözött, igaz, hogy más a szakmája, de ebben (ebben = nálunk, a cégnél végzendő szakmunkák) a szakmában dolgozik közel 15 éve, szuper, ügyes, gyakorlata van ....blablabla. Soha nem veszek fel senkit se írásos pályázat és a vele történő telefonbeszélgetés nélkül, soha. Az ilyen akcióktól, amikor visszafelé jön velem még egy Józsi, jó nagyon, ügyes, nem fogjátok megbánni akciókat a hátam közepére se kívánom, mert nem szokott működni. Másrészt komolytalan. Eddig az összes hasonló próbálkozás vége csőd lett. Ebben az esetben se vártam mást.
Na, szóval a srác útban volt hazafelé, mentsük meg, jöjjön be hozzánk, felvesszük.
- Hogyan jelentkezhetsz erre az állásra, neked más a szakmai végezettséged?
- Ó, ezt is csináltam sokat, van tapasztalatom!
- Biztos vagy benne, hogy ezen a területen profi vagy és profiként meg fogod állni a helyedet?
- Persze.
Na ja, mit is mondhatna mást az utolsó szalmaszáléknak.
A srác bekerült egy csapatba. Az első hete után egyeztetett a Herr Főnök a vezető szerelővel, aki vigyorogva mesélte, hogy ő még ilyet nem látott, mint a munkatársunk. Mind a keze, mind a nagyzsebese (kantáros nadrág) tiszta maradt az egész heti munka alatt! Az elsőosztályos szakmunkástanulókkal történnek meg hasonlók, de egy profival?!
A főnököm vigyorogva simogatta a nemlétező szakállát, csak rázta a fejét, mert ez valóban hihetetlen. Pontosabban hihető, mert annak a bizonyítéka, hogy valaki nem odavaló. 
Egy újabb esélyt kapott a srác, egy másik építkezésen. Ott el volt mint a befőtt.
De lassan körvonalazódott a döntés, a szomorú döntés. Hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk, megkérdeztem vele együttdolgozó kollégákat is, mi a véleményük a munkájáról. Sajnos kivétel nélkül arról számoltak be, hogy igyekvő, szorgalmas, rendes emberke, de neki mindent mondani kell, a kezébe kell adni, önálló munkavégzésre nem alkalmas, a kezét kell fogni. Erre pedig a dolgozóknak se ideje, se idege. Ráadásul csak magyarul beszél. Még azt a kifejezést se ismerte, amit minden más szaki, akik ha egy hangot se beszélnek németül de ezt, hogy Vorschuss, azaz előleg már az elején tudják, nem hiányzik a szótárukból.

Persze továbbra se érzem magam ettől jobban, meg felmentve, de azt hiszem érthető, néha az emberek saját maguk is tehetnek a felmondásról. Nem állítok olyat, ami nem igaz. Ha mégis, akkor vállalnom kell a következményeket.
Ahogy a (ferde) közmondás is tartja:  Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa ^{©Laár Pour Laár Társulat} 

Foci a Monarchiában

Persze nem "akkor", hanem manapság. 

Az osztrákok és a magyarok is 3 góllal kaptak ki tegnap. 

Pedig itt (itt=Bécs, mert pár nap nyaralás mégis összejött) nagyon várták a csodát.

Bíztak is benne!

Olvasom a magyar véleményeket a magyar fociról. Ugyan azok, mind az osztrák vélemények az osztrákok teljesítményéről. Hozzá persze kézlegyintés és ähhh. Nincs különbség.

Ez rendben is van, ha mi, szegény Magyaren kikapunk, nehogy màr a sógorék győzzenek!

Ma délután se várok osztrák győzelmet .... Naná, hogy nem!! A Nürnberg játszik a Rapid Wien ellen. Többet erről majd otthonról. Így telefonon püttyögve nagyon  nehéz.

Mercedes reklám .... kicsit másképpen

A legújabb vihar a biliben. A neten terjed To­bias Haase rövidfilmje, amit az egyik kedvenc helyünkön, a Fränkische Freilandmuseumban (Bad Windsheimben) forgattak.

"Erkennt Gefahren, bevor sie entstehen."

azaz

felismeri a veszélyeket, még mielőtt lérejönnek

MCP from dath - Tobias Haase on Vimeo.

A Mercedes a klipptől hivatalosan elzárkózott.

Goldenblog 2013 - jupiii

El se hiszem, a 15. lettem a 114-ből!!! 

Köszönöm mindenkinek, ismerősnek, ismeretlennek, blogolvasónak! :-) Aranyosak vagytok!
http://goldenblog.hu/hirek/20130826_Ego_eredmeny_2013_goldenblog_kozonseg_sza.aspx

Nekem öröm, ha újra és újra eljöttök ide, mert az azt jelenti, hogy adtam valamit. Nem írok népszerű dolgokról, se aktuális, mindenkit érintő témákról, elsősorban nem megfelelni szeretnék, csak kiadni mindazt magamból, amit ezerfelé kiabálnék a világban, amiről biztosan érzem, hogy tudnia kell mindenkinek, mert fontos, vagy érdekes, vagy röhejes .... 
Muszáj megosztanom. 
Ki kell írnom magamból. Mások örömére, vagy megbotránkoztatására, az mindegy. Az is mindegy, ha a kutyát se érdekli, mert a szándék a lényeg.
Teszem mindezt őszinte szívvel és szeretettel.
Még akkor is ha néha túl őszinte.

Köszönöm nektek még egyszer! Jól esett.