Mummus

Nem is tudom miért nem mertem leírni, nevén nevezni azt a betegséget, amitől úgy rettegtem. Ez volt a méhnyakrák  Talán attól féltem, hogy azzal, hogy már nemcsak gondolatban jelenítem meg, hanem le is írom, azzal energiát kap, materializálódik, kvázi megteremtem. Mit csináljak, ez egy mélyen rögzült szokás, az agykontrollon tanultam még anno 1992-ben. :)
Hála isten elmúlt minden, igaz a múlt héten pénteken még gyöngyöző homlokkal és harmónikázó térdekkel, az őrület (na jó, azért már sokkal nyugodtabb voltam, szóval már csak a félőrület) határán fel kellett hívnom a doktornőt egy laboreredmény miatt. 11.45-kor kellett őt felhívnom, nem is emlékszem arra mi történt ezekben a percekben, egy másik dimenzióban jártam, mégpedig olyanban, ahol nem szokás gondokodni, jelen lenni. :)
A tenyeremben majdnem megolvadt a mobiltelefon, kiszáradt a szám. Az idegességtől olyan vörös kiütéseket produkáltam az arcomra, amiket ember addig nem látott, véleményem szerint újabb fejezet lehetne az orvosi szakkönyvekben. Az asszisztensnő kérte, hogy 15 perccel később hívjam a dokinőt, mert még páciense van. A következő 15-20 percről inkább nem mesélek, nehogy valaki ne tudjon aludni a rémálmoktól! :)

Hívásismétlés, kapcsolás és várakozás a doktornőre, akiről pontosan tudtam, "láttam", éppen akkor veszi maga elé a kartonomat és tanulmányozza a laboreredményt.
Iszonyat....
iszonyat a köbön ........
ezt nem lehet kibírni ....
aztán beszélgetés a doktornővel és visszatérés a jelenbe:  minden rendben!!!! :))
A tüneteket az elmúlt időszak nehézségeinek, a stressznek, a megrázkódtatásoknak köszönhetem. Jó lesz vele vigyázni, az első legfontosabb dolog, hogy megnyugodjak.
Jó.
Majd igyekszem. :)

Bicikli és James Hunter :)

Sietek vissza mesélni, de mivel 1 napja kitört nálunk a nyár, mást nem csinálunk, csak biciklizünk. Fantasztikus dolog ez a bicici, de isten bizony csak ilyenkor tudom élvezni, amikor mosolyog a nap is! D-vitamin gyerünk! :))
Addig is a kedvencem egyik régi nótája:

James Hunter akit ekkor még Howlin Wilf-nek neveztek :)  és a the Vee Jays: Summertime

Hal a szatyorban

Régen oltári jókat vigyorogtunk az ilyeneken: 

Hogy érzed magad?  

- Mint hal a deszkán.  (vagy, mint hal a szatyorban. ) :))) 

Az alábbi képen is halacskáé a főszerep. 

Messzire már nem megy ő se. :) 

kép: Jan Gropp / aboutpixel.de

Az orvosnál

Természetesen Bajorországban 2 hetes pünkösdi szünet van, a dokinénim június 7-ig szabin, a közelben rendelő szakorvosok szintén szabin, vagy éppen úgy tele, hogy esély se volt arra, hogy valamelyikhez eljuthassak. Aztán sikerült időpontot kapnom egy, a dokim helyettesítését is ellátó szakorvosnál. Rettegtem. (Tudom, már legalább háromszor írtam le ezt a kifejezést, de ez a legkifejezőbb az akkori állapotomra. A sima félelemtől már messze jártam.) 

Iszonyú volt a várakozás, a vizsgálat alatt a "jézusom, mit láthat, mit tud megállapítani ....", de valahogy akkor is bíztam a saját teóriámban. Ugye azt nem lehetett "elképzelnem", hogy minden rendben van, mert nem volt minden rendben, ennek megvolt a megfelelő "materializálódott" formája, de arra, hogy az mi és miért, arra volt a tökéletes elképzelésem. Az általam ismeretlen dokinéni egyrészt nem is volt túl szimpatikus, másodszor ki is hallatszott amit az asszisztensnője rólam mondott (az adatok felvételekor elmondtam neki, hogy nagyon félek, mert az interneten .......blablabla) és erre a dokinő értetlenkedése (jó vicc, az interneten néznek utána, milyen hülyeség, kiváncsi lennék hány szakorvos van online, aki választ adhat, meg különben is, .....blablabla,) hát mit mondjak, már ilyen "hüleként" elkönyveltnek hívtak be a pokolba. :)  A dokinő, aki 2-szer is kihangsúlyozta, hogy ő csak helyettesíti az én orvosomat (ilyenkor én persze mindig elnézést kértem a zavarásért :))) ), érezhető volt, hogy haladni szerette. Nagyjából figyelt, de inkább bele volt merülve a kartonomba, amit korábban a szerintem ránézésre 16 éves asszisztensnője állított ki a velem folytatott 3 perces beszélgetés kapcsán. Ùgy voltam vele, hogy majd inkább a doktonőnek elmondom az egészet, mert hülyeség dátumokat, meg akkor mit észleltemet elmesélni kétszer. Az asszisztensnek a fő pontokat említettem, a dokinőnek pedig szerettem volna a bekezdéseket is. :) 

Márpedig eleinte úgy tűnt, nem fogja hagyni, igyekezett volna, na nézzük akkor meg ..., de én nem hagytam magam. Előadtam a teóriámat, mutattam a hozzá tartozó feljegyzéseimet és kezdte érdekelni.

Jóvannna, most már nem  húzom tovább, megmondom ki a gyilkos!

A dokinő véleménye: igazság lehet az elképzelésemben, úgy lesz ahogy gondoltam. Semmi gyanusat nem lát, semmi nem indokolná azt, hogy kórházba küldjön. A dolog teljesen normális, előidézője a stressz, az elmúlt időszakban átélt problémák. 

Azt nem mondom, hogy teljesen megkönnyebültem, csak annyi volt tuti, hogy nem vagyok halálos beteg. Ès ne tudjátok meg micsoda felemelő érzés! :)) A héten pénteken kell még felhívnom egy eredményért, de úgy érzem nem lesz gond, mivel az eredeti problémám a (már megint gyüvök a teóriámmal, de ez van :) ) a teóriámnak megfelelően a múlt hét vasárnapján el is múlt. Azóta persze még nem nyugodtam le teljesen, állandó izgalommal figyelem, ellenőrzöm magamat, kicsit azért izgulva, nehogy újra az legyen. 

Pár napja furán köhögök. :)))) Ùgy döntöttem nem nézek utána a neten! :))

Ìgértem azt is, hogy elmesélem kihez fordultam még segítségért. Meg fogom tenni. De ez már egy külön történet. Az illetőnek is (még) tartozom ennek a megírásával. ;)

A félelem folytatása ..

Ùristen, mi lesz velünk? Ez volt a bumerángként visszatérő gondolat. Nehéz ám bármiféle megoldást, kiutat elképzelni és klasszul azt vizualizálni, ha egyik sincs. Reális, elképzelhető terv híján álmodni se lehet. Aludni meg főleg nem. :) A legrosszabbak azok az éjszakák, amikor még a legvadabb álomban se érzem magam biztonságban, mert az aggodalom onnan is kirángat, felébreszt. Éppen a gyilkos elől menekülök, amikor kitör az álombeli tehetetlen pánik. Mindenki ismeri, a legnagyobb erőfeszítés dacára se tudunk tovább lépni, főleg nem elrohanni. Kiabálni szeretnénk, figyelmeztetni másokat, segítséget kérni, de bármennyire is erőlködünk, nem jön ki hang a torkunkon. Ilyenkor megváltás, ha felébredünk, vagy valaki (aki már nem bírja elviselni az nyöszörgésünket ) felébreszt. Nekem nem. Ha felébredtem, akkor egyből érkezett a gyomorrándulás, hozzá a szokásos gondolatok, a variálás ezerrel, mi lesz most, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet .... én inkább kértem volna vissza a gyilkosomat, vagy a boszorkányomat! :) Még velük is kellemesebb volt.

Aztán itt vannak a jól ismert mondatok:  "belebetegedett a gondjaiba", "az összes szervi probléma lelki eredetű", "ha megbomlik az összhang, a harmónia, könnyen beteggé válhat a test is a lélek után", "az idegrendszert ért sokk, bánat leképeződik a fizikai testben, ami sokszor bizonyíthatóan felelős a halálos betegségek megjelenéséért".  Na ezektől se voltam túl nyugodt, mivel hiszem, hogy igazak. Igyekeztem nem gondolni ilyenekre, sőt örültem, hogy legalább a betegségek megkímélnek, de valahol ezek is csendesen megfordultak a fejemben. Igen, a félelem szerintem ott van mindenkiben, főleg akkor, amikor az életünk egy embertelen nehéz részhez ér. Ilyenkor ezeknek a dolgoknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, hiszen már mindentől rettegünk. Amíg minden okés, addig még a gondolata se merül fel egy lehetséges komoly betegségnek.

Durván 2 hete figyeltem fel valamire, ami nem teljesen illeszkedett bele a szokott "műsorba". Először csak fura volt, aztán úgy tűnt elmúlt. Aztán újra, aztán mást is észleltem, aztán újra elmúlt, aztán ahogy teltek a napok egyre jobban belelovaltam magam az izgalmakba, megállapítottam, hogy valami nagy baj lehet. Elkezdtem utánakeresni az interneten. Hiba volt? Lehet.
Az összes találat, ami a szimptómáimmal kapcsolatosan találtam, az sajnos a legrosszabbat, egy gyilkos kórral kapcsolatos betegséget írta le. Ùgy emlékszem 2 napon keresztül nem is voltam magamnál a rettegéstől. Persze, hogy olvastam azt is, hogy a tüneteket kiválthatja (sőt, elég gyakran elő is fordul) szimpla stressz, problémák, hormonális kever-kavar, de nem tudtam elszakadni a legszörnyűbb diagnózistól.

 - kis kitérő: Rettenetesen féltem a kis életemet, úgy szeretnék még sokáig élni, a pénz tényleg le van tojva! :) A kisfiamat még nagyon sokáig szeretném látni, imádjuk egymást. Istenem ahogy mondja, hogy anyuciiiii! Így magyarul! :) - 

Ahogy egyre inkább tudatosult bennem a dolog, kezdtem az állati ijedtség mellett valamiféle kiutat keresni. Felállítottam magamnak egy teóriát, amit úgy nagyjából alá is tudtam támasztani. (Nem írom le ide, de ha valaki érintett, vagy csak kíváncsi, annak nagyon szívesen megírom. Persze az egész csak a 2-el kezdődő személyi számok tulajdonosait érinti.)

...mindjárt mesélem tovább a történetet. A következő állomás:  Az orvosnál

Félelem

Amikor azt hiszed, hogy kész, mindennek vége, akkor csak ne gondold azt, hogy rosszabb már nem lehet, mert lehet! Bebizonyítottam! A múlt héten kaptam még egy "adaggal", ezúttal egy, az egészséggel kapcsolatos pofont és nem túlzok, ha azt mondom: halálfélelmem volt. Eddig  meg se mertem szólalni, annyira meg voltam ijedve. Ma is még nyalogatom a sebeimet, testileg kevésbé, de lelkileg nagyon megviselt a dolog.
Fogok róla írni. Arról is, kihez fordultam kétségbeesésemben segítségért.

Casting

....annyira fáj minden, direkt jó, hogy a kisfiam hétfő óta csütörtökig az Omijánál (nekem Anyóspajti) leledzik, Istenuccse nem tudom mit kezdhetnénk vele itthon, se kedv, se semmi ..... Ez a kisgyerek különben olyan tényleg mint egy angyal! Gyógyir ő mindenre. A humorát pedig imádom. :)
Hétfön pakolta össze a táskáját: ez azt jelenti, hogy én a ruhanemüt összekészítem, beteszem a táskájába ( ő ezzel persze nem foglalkozik, véleménye szerint "es ist Wurst", szóval tökmindegy mit vesz fel az ember :))) ), csak azt kéri, hogy maradjon elég hely a Barátainak. :)
A maradék helyet aztán kitöltik a Barátok, a Plüssállatok. Szerinte Plüss Angyalok! :)
Szóltam neki, hogy oké, jöhet a játékaival. Erre ő hangosan meghírdette a szobájában a Casting-ot, azaz a válogatót. :)) Plüssiék bemutatták magukat, elvonultak a fiam előtt a Catwalkon. Könnyesre röhögtem magam. :) A szigorú zsűri :)))) pedig döntött. Itt láthatóak a szerencsések, akik utazhatnak:

Akinek pedig kizárólag csak a mérete miatt nem sikerült: Ö 3 in Weckla. Ez a neve. Szerintem nagyon csini az André kinőtt fürdőbugyijában. :))

Amikor már az égiek is elfeledtek

Kétségbeesés magas fokon. A múltkor Èva rámszólt, hogy kapjam össze magam, nem ilyennek ismer, meg különben is egy agykontrollos így nem viselkedhet  .... hát elmélyültem magamban. A szentségit, hát igaza van! Ha elkezdem az önsajnálatot ... itt azért pontosítanék: szóval folytatnám az önsajnálatot, azzal menthetetlenül még mélyebbre süllyednék a szerencsétlenségben, amivel klasszul be is varrnám magam mögött az ajtót, kizárva a visszautat, a napfényre jutás lehetőségét. Tudom, nem lehet feladni, mert azzal tényleg vége mindennek. Nem adtam fel. Viszont a nagyon pozitív gondolatok valahogy nem akarnak jönni, nem tudom elképzelni a megoldást. Bármilyen hiú ábránd bevillan, jön az okostojás belső beszélőm és azt mondja, hogy irreális ..... néha úgy tudnám seggberúgni, tényleg sokat árt nekem.
Térjünk a lényegre. Szükségem van arra, hogy visszatérjen a hitem, a hitbe vetett hitem. Ez utóbbi kicsit banálisan hangzik, pedig egyszerű: újra akarok hinni abban, amiben korábban megkérdőjelezhetetlenül hittem. Ezek a dolgok nagyszerűek, csodálatos lehetőségek a kezünkben, pusztán csak élni kell velük! Működnek, nem kell hinni bennük, tessék kipróbálni!
Mivel a világ legszerencsétlenebb emberének hittem magam, semmi se sikerült, úgy éreztem szükségem van egy kézzelfogható bizonyítékra, ami egyrészt számomra visszaadja a hitemet a küzdéshez, a femilimnek pedig végre be tudom bizonyítani, hogy eeeegen, na ugye, látjátok, hogy van ez? :)))
Elsőre vettem mindjárt a híres agykontrollos Paradicsom tesztet. Három paradeiserből eggyel nem csinálok semmit, viszont kettőt 6-7 órára vízbe merítek. Az kettes számú versenyző víze sima csapvíz. Az első paradeiser áztató vize is sima csappvíz, de ezt a vizet megkezeljük, feltöltjük pozitív energiával. Bevetettem anyait-apait. Szem nem maradt szárazon, ahogy az első vizet energetizáltam. Agykontroll, Reiki, segítségül hívtam az összes létező Fénylényeimet, Angyalaimat, a Ratzinger se tudna jobb szenteltvizet előállítani! :)
Tessék, így kezdődött:

 Már egy hét múlva lehetett látni, hogy az Ègiek engem már kevésbé kedvelnek:

Aztán 2 hét múlva:

Tessék kérem megnézni! Az eredmény:
A legjobban a hármas számú versenyző érzi magát, akivel egyáltalán nem foglalkoztam, szinte a kezembe se vettem. A kettes számú, akinek már régen rosszul kellene érezni magát, még mindig elvan, de már aszódik.
Es itt van az én kis kivételes pártfogoltam, az egyes számú versenyzőm, aki szemmel láthatólag is a teljes rothadás útjára lépett.

Elképesztő!!!!!! A többiekhez képest kiütéssel vesztett. El se tudom képzelni, mi lett volna vele, ha nem vetem be az összes szeretetemet, hitemet a vízének kezelésekor ..........:)
Látjátok? Mondom én, hogy se itt, se ott...... az, hogy itt a földön nem megy minden olajozottan, oké, de most már tudom, hogy azok a fenti hatalmak is kihúztak a listájukról, már ők se segítenek.
Nagy sóhaj. :(
Mi lesz velem?

Egy darab Magyarország

Tavaly szerencsések voltunk, éppen jött egy fiatalember Nürnbergbe és volt még hely az autójában. Ìgy sikerült az anyunak ismét kijönnie. (Vonat már Bécsben átszállós = stressznadrág. Röpcsi csak Pestről indul, oda valahogyan még el is kell jutni, szóval mindenképpen egyszerűbb az autózás.) A fiatalember (kedveském, ha olvasod, akkor nem vigyorogni, mégis hogy írjam másképp? Írjam azt, hogy Attila?!?!? :)))) )  kedves, aranyos, szimpatikus. De sok dolgunk nem volt egymással, jött, hozta az anyut, aztán vitte 1 hét mulva haza. Utána, ahogy az lenni szokott: iwiw, facebook, trallala, rövidre zártuk az ismeretséget. Nem is tudom mikor kezdődött, de elkezdtünk "beszélgetni" az interneten. Rövid levélváltások, bejegyzések egy német nyelvtanfolyam kapcsán, vállalkozásról és az életről Németországban. A barátság addig-addig fajult :), hogy rettentően szívesen vártuk a velük (feleségével együtt) való találkozást a múlt héten, ugyanis 1 hétig itt leledzettek a városban.
Péntek délutánra terveztük a szolid kis találkozást a törzshelyünkön, ami egyrészt roppant költségkímélő hely, másrészt, tök jó!! Attiláék értesültek a személyes problémáimról, ezért nagyon tapintatosan és diszkréten zavarni se akartak minket (ha-ha-ha jó vicc, kértem tőle egy csomó mindent, amit nekem elhoztak és még ők zavarnának!! :))), de nekem fontos volt a találkozó! Eszméletlenül ki vagyok éhezve mindenre ami otthonról jön, főleg az anyanyelvemre.
Na, szóval a találkozó. 5-körülre volt megbeszélve és úgy fél nyolcig, nyolcig tervezve. A törzshelyünkön már 20 perccel korábban ott voltunk és vártunk. Megint fáztam mint mindig, nekem állandóan hideg van. Ott, az Alexnél meg főleg. Hideg a terem, néha kicsit huzatos is, nem is értem, hogy tudnak mások ott egy szál polóban, ingben ücsörögni??? Na, megérkeztek a vendégek, ültetési ceremónia, André menj már arrébb, ne csináld, ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy nintendózni fogsz!, első vigyorok és láss csodát! Kimelegedtem!!! Duma, mesék, nevetés, még egy söcit! Izzadtam, melegem lett, most már tudom miért: ha az ember nagyon jól érzi magát, akkor ez leképeződik a testben is. Nincs gond, újra buzéroz rendesen a vérkeringés, nincs vacogás, fázás, 100 %-osan teljesít a test, mert szintén isssstenien érzi magát! Roppant hálás vagyok Attiláéknak ezért az estéért, nemcsak az ajándékba kapott pörköltkockák, pirospaprikák, Győri Èdesek, citrompótlók, Erős Pistik, majommézes tormák ... stb. miatt, hanem az estéért! Ùjra otthon voltam. Kedves Attila, drága Èva, jó volt veletek!! ;)
A "szolid" buli ha minden igaz kicsit tovább tartott, de mivel mi nem lakunk messze,  fél 12-kor már otthon is voltunk!! :) Másnap volt egy kis (khhh....... ) macskajaj, de semmi gond, a Badezimmerringispiel közelébe se jártunk! A megivott sörök mennyiségére már nem emlékszem, de finom volt!
Fényképek készültek, de először szeretném őket megkapni, aztán majd megnézem mi az ami még photoshoppal menthető. Az első sörnél még lehet fényképezni, de a sokadiknál (ahogy sajnos nálunk is történt, ugyanis túl későn döbbentek rá a kedves vendégek, hogy ott kuksol a kamera a tatyóban) már nem szabad. Ilyenkor már se rúzs, se ápolt smink, a frizura is megvadul és nem tartom kizártnak azt se, hogy a mosoly már csak 60 Malligand foknak megfelelő torzót ölt.
Egy biztos. Hiányzik Magyarország. Rettenetesen.

Talán ...

A tegnapi megbeszélésen még nem született döntés, csak egy ígéret. Holnap minden kiderül. 

Ugye, a vállalkozások csak a mesében, illetve csak a nagyon szerencsések esetében működnek úgy mint egy álom. Hopp, itt az ötlet, holnap megcsináljuk és már folyik is a zsé. A nagyobb költségvonzatú álmok (mint a mienké is), amiknek a realizálása sajnos igen csak hosszí ideig tart, még a Nemzeti Bankot is alapjaiban rengetné meg, nemhogy a mi kis szerény büdzsénket. :) Nálunk ráadásul hatványozottan is jelen van Murphy bácsi (igaz ezt agykontrollosként azonnal vissza is szívtam :) ) , szóval legyen csak volt! De hogy Murphy tényleg "volt" és minket nem kímélt, az már egyszer biztos! :) Ahol valami elakadhatott, az el is akadt. Ha egy engedélyezéshez 4 hét kell, akkor az nálunk tuti 8 hét lett. Valaki hiányzott, a másik aláíró szabadságon volt, illetve az ügyben még nem döntöttek. Jelenleg durván 2 hónap kellene ahhoz, hogy rendbe jöjjenek a dolgok, de erre a két hónapra már nagyon kell a segítség. A kitolt határidők, az elfelejtett akták, az Illetékes Elvtársak szabadságolása,  a következő testületi, ill. szakhatósági ülésekig átcsúsztatott döntések, az átterveztetések, a műemlékvédelem és a hetekig kapirgáló archeológusok, a tájvédelem a lassan-lassan megszületendő növényesítési előírásaival együtt, mind-mind olyan mummusaink, amik ellen mára már elvesztettük a harcot. Lelassították, megállították az egész mindenséget. (nem akarok nagyképűnek tűnni, ezért szándékosan nem írom le azt, hogy projekt. Pedig az. :) ) A tőke pedig áll, majd leül, lehasal, elalszik, majd felriad, körülnéz, feltápászkodik, aztán búcsút int, elmegy oda, ahol van egy kis mozgás. :)

"Az idő pénz." (apropó vannak olyan munkahelyek, ahol egy ilyenért büntetést kéne fizetnem. Frázis-kasszának hívják, magyarosan közhely-kassza. Tönkre lehet menni simán, mert nem csak egy kasszájuk van! Kettő! Káromkodtál? Fizess! - kassza, meg a frázis-kassza. :)))  De visszatérve, sajnos ez a pénzes meg idős cucc az esetünkben nagyon igaz. Ha sokat kell várni megesznek minket a költségek. Azok ugyibár nem késnek. Ezért örültem a Schatzi-banyánál az álláslehetőségnek is, úgy voltam vele, hogy mindegy mennyire minimális amit Kapzsika fizet (mert az volt ám, mimimum-minimum ;) ), de legalább van egy fix. bevételem. Másrészt nagyon szívesen tanulok, hátrányomra semmiképpen nem szolgál az, ha egy újabb helyen is tapasztalatot szerzek, belelátok mások ügyvezetésébe, irodavitelébe. Szerintem ezeket az információkat nem szabad lebecsülni, ezek ismeretek, még akkor is hasznosak, ha negatív élményekhez kapcsolódnak. 

Na, szóval érccsük ugye? Ha a partnerünk segít átvészelni ezt az elkövetkező időszakot, akkor lesz miért újra felkelni, ha nem, akkor kaki lesz a palacsintában és hiába tennénk rá csokit, az ízén valahogy nem változtat. :)

 kép: © S. Hofschlaeger / PIXELIO 

www.pixelio.de

Szorítás!

Ezen a héten sok minden múlik, főleg egy mai megbeszélésen! Ez a megbeszélés 10.00 óra óta már tart, szorítsatok légyszíves!!

Addig is (mert nagyon ideges vagyok ;) ) valami könnyedebbet: nagy meglepetésemre, a kisfiam élvezte a sajtos stangli sütését, még a trutyit is lendülettel gyüszmékelte. El is neveztük André Backstubéjának a konyhát. :)
Képek az alkotóról és a műről.

Talán a jövő héten.......

... már többet fogok tudni, ez a hét egyelőre nem hozott megoldást, csak szomorúságot. Mondhatnám, hogy a kétségbeesés határán vagyok, de inkább nem mondom.  Jelenleg az a legfontosabb ami a kép címe is: 

hogy fennmaradjak a vízen!!!

 

aboutpixel.de sich über Wasser halten © Rainer Sturm

Mikor lesz már vége?

Némaságos hallgatásomnak (de béna kifejezés, de most már hagyom! :) ) ezernyi oka volt. Egyik, sajnos a legrosszabb, egy személyes problémám. Nem családi, nem egészégügyi ..... szóval, ki lehet találni kizárásos alapon. ;) Azt hiszem, ha nem lennék kellőképpen jókedélyű, ha nem látnám mindennek egyből a vicces oldalát, már rég feladtam volna. Imádom a krimit olvasva, nézve, mindenhogyan, de néha tényleg jókat vigyorgok tévés Tetthely krimiken, amikor olyan összegek miatt halnak/ölnek a népek, amiket én ...... szóval már átéltem. Pokol, persze, hogy az, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy annyira el legyek keseredve, hogy bárkinek is, főleg nem magamnak ártsak.

Valamikor azt tanultam agykontrollon, hogy "elvileg" nem lehet másnak rosszat okozni, szóval izé, a pozitív gondolatok küldése a cél, de végül is Dr.Domján Laci csak-csak kimondta, hogy ugyanúgy célbaérhet egy negatív, rosszindulatú gondolatenergia, mint egy pozitív, de ezt sürgősen felejtsük el. Nem is hiszem, hogy bárkit is ez motivált volna az agykontroll elsájátításakor, ezt csak a kiváncsiságból kérdeztük.

Aztán valamikor megtanultam azt is (úgy emlékszem a Reiki mesteremtől Kun Istvántól), hogy minden jó és rossz, amit másnak kívánunk, az mint egy bumeráng tér vissza hozzánk, szóval óvatosan a hülye szomszéddal! :))) Ezt a tézist később többször is hallottam, szóval büntetlenül nem kívánhatunk senkinek se rosszat, mert ez a negatív energia visszatér hozzánk, saját csapdánkba esünk. Ezt tudom is, ez így van!  Eszembe se jutna másnak rosszat kívánni, isten bizony mondom, én túl jó vagyok. :) Na ja, kekec tudok lenni (ki nem?), sértődős is lennék, a szám is nagy, de alapvetően mindenkit akceptálok. Legfeljebb igyekszem kitérni az általam kellemetlennek tartott emberek útjából, oszt máris nincs konfliktus. Az összes jelképes pofon amit az életben másoktól kaptam természetesen nagyon fájt, utáltam is rendesen a gazdájukat, el is mondtam úton-útfélen milyen piszkok, de érdekes módon bosszút soha nem álltam, még gondolatban sem. Annyit kértem csak az égtől, a magasabb intelligenciától, a Fénylényeimtől, hogy siettessék meg egy kicsit a "tetteseim" karmáját, tanulják meg még ebben az életükben, hogy mit tettek, illetve okoztak. Hogy értsék meg az egészet és tegyék jóvá a hibájukat.

Na erre most mit csináltam?! Èletemben előszőr genyó voltam! Schatzi kihozta belőlem a tudatalattim mélyén elásott, de ahogy észrevettem még mindig ölég aktívan forrongó, bugyogó saját, különbejáratú Gonoszkámat,  hát én pedig hozzáfordultam. Arra gondoltam, hogy kívánhatok Schatzi "roppant exklusiv (ha-ha) vállalkozásának" büntetlenül minden rosszat, hiszen jogos, mert amit velem művelt azt nem viheti el szárazon. Mi is történhetne még, akkor se lenne nagy baj ha vissza is üt, mivel a helyzetem úgyis elég sz@r, rosszabb már nem lehet. Erre mi történik? Vuduzok :)) aztán valósággá válik az addigi elképzelhetetlen, bizony még rosszabb lett a helyzetem. :)

Remélem a példámból megtanultátok, hogy tényleg nem szabad másnak rosszat kívánni, még annak se aki maximálisan megérdemli, mert visszakapjátok az összes rosszat! Maximum azt lehet vuduzni, hogy nyiljon ki a szeme az illető-billetőnek és döbbenjen rá mit is tett.

Ez a döbbenetes felismerés történjen lehetőleg még ebben az életében és ne a következőkben amikor is fű-fa-virággént, vagy bokorként újjászületik!

Gondjaim vannak de képes vagyok saját magamon is nevetni, ami megoldásnak semmiképpen se az, de segít átvészelni az időszakot. A kép nekem nagyon tetszik, de sajnos az én alagutam nem ilyen. Ebben az alagútban már látszik annak a vége, látszik a fény. Az enyémben nem. :(

aboutpixel.de / Raus aus der Dunkelheit © Kim Czuma

Anyáknapja - Muttertag

Németországban majd a jövő hétvégén lesz, de én magyar vagyok, szóval ha egy mód van rá, akkor én szeretném ma ünnepelni. :)) Kisfiamnak szóltam:
"Gyere, felhívjuk a Nammmmamát és a Dédikét anyáknapja alkalmából."
"Nem a jövő héten lesz?" - kérdezte Muci
"De. Itt. De nem Magyarországon. Ott mindig május első vasárnapján van." - válaszoltam
"Ah sooo!" - nevetett és elviharzott
Majd visszatért és magyarul (jól van, nem teljesen 100 %-osan, de akkor is magyarul) anyunapra minden jót kívánt! :))) Istenem drága kis mucikám, azt hitte, a Muttertag magyarul Anyunap.
Kaptam ajándékot is tőle, megpróbált magyarul leírni egy mondatot ....annyira imádom, egy talpig kis érző lélek ez a gyerek a születése óta.

Liebe Anyu, binden yót a Anyunappan! :)))

Ùjra egészség .... majdnem ;)

Ha azt mondom, hogy életemben nem éreztem még ilyet, akkor tényleg nem hazudok. Előfordult, hogy megfáztam, de ilyet még nem éltem át. A betegségem előtt 2 hétig a kisfiamat ápoltam bronchitissel. Szorosan őt követte E. (párom), akinek a köhögése hallatán szélesre tátottam a szememet. :) Megszólalt a belső beszélőm: menj át a másik szobába, menekülj! De már késő volt. Megkaptam mindent, kiegészítve a saját különbejáratú vírusommal. Bronchitis és arcüreggyulladás és egy kis infulenza. Láz  39°  felé szambázott és ez is nagyon nehéz volt, mivel már elfelejtettem milyen is lázasnak lenni.  Durván 20 éve nem voltam lázas. Mondjuk ez más kérdés, hogy ez jó, vagy nem?
A láztól és a gyöngeségtől nem tudtam felkelni, de nem ez volt a legrosszabb, hanem a köhögés maga. Szinte folyamatosan kínzott, de annyira, hogy éjszaka még aludni se tudtam. Az infulenza kellemes kísérő tünete a végtagfájdalmak, no ezek se kíméltek.  Summa summárum, még soha nem éltem át ilyen betegséget. Lehet, hogy eddig még soha nem is utaztam el infulenziába?! Talán tényleg csak most, 44 évesen kapott el? Lehet. Azt megállapítottam, hogy nehéz beteg vagyok. Semmi se volt jó, és percenként mást kívántam. A probléma csak annyi, hogy nem kaptam meg mindent:((  Örülhet mindenki, aki a családjától nem messze él, főleg nem külföldön, mert ilyen helyzetekben aztán nincs mit tenni. Mit nem adtam volna egy pipilevesért!!!! De ki az aki nekem elkészíti??? A családom nem tud ilyet főzni. :((((( Ilyenkor hol van az anyukám és a nagymamám??? :((((((

Biztos, hogy a betegséggel függ össze, de néha jéghideg narancs- és almaszeletek úsztak el a szemem előtt, amiket azonnal és rögtön megkívántam. (rosszabb mint a terhesség ;) ) Rácuppantam a Granninire is. Egy biztos. Nagyon rossz betegnek lenni, semmi se jó, illetve semmi se elég jó. Megkívántam példul egy lágytojást. Hát teljesen más volt az íze, nem is tudtam megenni. A sima ásványvíztől is émelyegtem, elképesztő micsoda változásokat (drága Fürtikém /Nagymamám szavaival élve: katrabontot :) ) tud egy ilyen kis fisfos vírus meg baktérium okozni. Ne legyetek betegek, hallgassatok rám!!
A köhögésem még mindig nem múlt el teljesen, de hála az állati erős gyógyszernek, amit csak este, lefekvés előtt vehetek be, legalább az éjszakák nyugalomban telnek.

Volt viszont egy nagyon nagy előnye a betegségnek!!! Megtaláltam a régi naplóimat. Szenzációsak!!! Erről muszáj lesz mesélnem! :) 

 

kép:  @ Joujou / Pixelio   www.pixelio.de