A sziklák birodalma

A "Frank Svájc", azaz a "Fränkische Schweiz" egy mesebeli vidék. Tele fákkal, sziklákkal, lélegzetelállító tájakkal, patakokkal, kis folyókkal, barlangokkal, várakkal, várromokkal, történetekkel. Pont ilyennek tudnám elképzelni a tündérek, koboldok és legendák országát. Ráadásul hihetetlen jókat lehet arrafelé enni, jóféle sörük van és nagy-nagy szerencsénkre Nürnbergtől nincs messze.

Sajnos ez a Fränkische Schweiz a motorosok mekkája is egyben. Érthető, ezeken a gyönyörű tájakon élvezet az utazás. De néhány elmebetegnek, önkéntes szervdonornak nem elég a sebesség, belehúz. A múlt vasárnap egy ilyen idióta került el bennünket olyan sebeséggel, hogy még a velünk utazó plüssállat is beleborzongott. Képzeljetek el egy bakonyos szerpentint, ahol egy motoros nyilvessző kilő mögöttetek és előzni kezd a beláthatlan kanyarban. A víz kivert. Megnéztem a rendszámtábláját, nem nürnbergi volt. Pár km arrébb egy szemből érkező autó vezetője az ablakon kinyújtott karjával jelezte nekünk, hogy tyíhó, lassabban. Köszi, gondoltuk biztosan trafipax lesz, erre figyelmeztetett. Aztán párszáz méterrel tovább 2-3 lovas nélküli motor állt az úton és az egyikük velünk, szóval az érkező forgalommal szembefordulva ugyanúgy intett a karjával, ahogyan a korábbi autós. Vigyázz, lassan! És már láttuk is miért. Uramisten, az előbbi nyilvessző feküdt baloldalt az úton, a motorja pár méterrel arrébb. Megismertem a rendszámáról. Körölütte 2-3 ember, egy nő gugolt mellette, beszélt hozzá és próbálta betakarni a balesetes fejét, védeni az erős naptól. Szörnyű volt. Nem álltunk meg, mert volt már segítsége, ráadásul nem is tudtunk volna megállni, nem volt hol. Autóztunk tovább és pár percen belül már meg is jelent a fák fölött a mentőhelikopter. Remélem időben érkeztek, nem lett nagy baj. A motorosnak gyors és százszázalékos felépülést kívánok. Ha ismét motorra fog szállni remélhetőleg ő már többet nem fogja a saját és mások testi épségét kockáztatni. Sajnos a motorosbalesetek száma a Fränkische Schweiz-ban magas. A hétvégén ott mindig történik valami.

Egy pár infó a tájegységről. Itt lehet ugrani, száraz lesz. :-) Kb. 160 millió évvel ezelőtt Délnémetország wasser alatt állt, egy azóta már eltűnt, visszahúzódott tenger víze alatt. A rendszeres földkéregmozgások következtében közetek rakódtak le a tenger aljára, majd ezek a közetrétegek egymásra rakódva, elmozdulva ..... áh, neee. Mivel ezt a mészkős, meg dolomitos dolgot már anno dominó földrajzból megtanultuk, így most kihagynám, jó? Ugorgyunk, a víz visszahúzódása utánra. Na, szóval állnak a hegyek és a baromi nagy, szépséges és monumentális sziklák. Isten hozott Fränkische Schweiz! 

Vasárnap lévén, naná nem mi vagyunk az egyetlen család azzal a wunderbare ötlettel, hogy gyerünk, menjünk a Fränkische Schweiz-ba ... sajnos. Emberhegyek autóznak velünk egyirányba, a cél azonos. Namost a tömeggel nekem nagy gondjaim vannak, az aurám nem bírja. Bár lehet, hogy ezt fóbiának hívják. A hétvégi látogatásaink alkalmával van amit kihagyunk, méghozzá mindenáron, ez pedig a kis település a Pottenstein. A nyári bobpályája a vizibiciklizős tavacskája és a félelmetes cseppkőbarlangja a borzongatós nevű Teufelshöle (Ördögbarlang) a medvecsontvázzal tényleg szenzációs, de ide nem akkor kell mennünk, amikor turistabuszokkal van tele a parkolója és az összes nürnberg környéki Jürgen, Stefan, Sven, Antje, Gretl' és a femilijük kutyástól is ott toporog.

Gyermeknek múlt vasárnap feladtuk a magas labdát, keressen valamit ezen a részen, ahova elutazhatnánk. Guglikája kiköpte egy kis település nevét: Tüchersfeld. Hmm, ez meg mi lehet. Mi van ott látnivaló? Hát egy múzeum, a Fränkisches Schweiz-Museum, felelte a muci. Páromnak ez már beugrott. Ja, arra már jártam, de biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egésznapos program. A múzeum is mellette levő szikla megtekintése nem fog túl sok időt elrabolni tőlünk ... próbálta kicsit lehűteni az optimizmusunkat. Mindegy, menjünk.
El is mentünk. Jól tettük.
Kicsit izgultunk, ahogy Pottenstein mellett vitt az útunk, az ott parkoló autók látványa sokkoló volt. Nem az autók, hanem a számuk. Hama-hama leszögeztem, ha ne'talántán ugyanez vár ránk Tüchersfeldben, akko' már most mondom, hogy nem megyek be!
És képzeljétek el, Tüchersfeldben rajtunk kivül nem volt senki a múzeumban! A kis településen először is átgurultunk, mert természetesen nem találtuk meg elsőre a múzeumhoz vezető utat. Érthető, azt hittük, hogy arra lesz, amerre sok autó, emberek, stb. A település egyetlen utcáján végiggurulva már jót vigyorogtunk. Két szomszédos ház előtt két konkurrens csapat lobogója. A bauerneké (Bayern München) és a nürnbergi 1.FCN-é. El tudjuk képzelni, milyen klassz lehet a szomszédok viszonya. Ha van egyáltalán. :-)

A településen szinte tapintható a csend, fantasztikus. Ilyet még nem ..., de legalábbis már régen nem tapasztaltam. A múzeum egy bazi nagy szikla tövében található, egy korábbi u.n. Judenhof, azaz zsidóudvar területén. Számomra a múzeum fő érdekesse a régi épületek, amiken keresztül masíroztunk. A régi viseleteket bemutató korabeli házat, sikerült olyan pofásra megcsinálni, hogy képzeletben már be is rendeztem, ottlakásra. 
Az alábbi képen látható épületről van szó.

 

foto: wikipedia / Fränkische Schweiz

Ez pedig a szemben levő épület, ami szintén a múzeum része

Van modern "tácsszkrín" izé is az épületben, amit a fiam addig nyomkodott, amíg véletlenül magyar vonatkozású hírekre nem talált. Szó van benne pusztításról, valami nyilakról .. khmm, inkább hagyjuk. 

A múzeumban a belépőjegyet árusító hölgy udvariasan érdeklődött affelől, hogy honnan értesültünk a múzeumról? Hát mi elmeséltük. 

Sajnos a múzeumnak túlontől kevés a látogatója, az emberek nem ismerik. Javasoltam valami helyi legenda felfedését, esetleg kitalálását. Találjanak már a környéken valami rejtélyes csontvázat, építsék fel köré az elrabolt királylány legendáját, de ha ez nem megy, akkor legyen legalább egy szellem, egy "Weiße Frau", vagy legalábbis egy Margitka (lásd:Zimmer Feri 2. ), ezek tuti tippek. Özönleni fognak a látogatók, mert borzongásra mindenki vágyik. 

A múzeum weboldala: Fränkisches Schweiz-Museum

Aki teheti, látogasson el Tüchersfeldbe és nézze meg ezt a múzeumot, szívből ajánlom!

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum - de nem egy műértő szemével

Hát nem hittem volna, hogy egyszer pont én fogok teljesen értetlenül állni egy impozáns múzeum közepén és csak azon töprengeni, hogy most meg mi történt? Miért nem tetszik? Pedig így álltam a múlt vasárnap a Nürnberg-i Germanisches Nationalmuseumban, elveszve a rengeteg vallásos témájú festmény és szobor között. Döbbenten vettem észre, hogy nem érdekel. Hogy unom. Túl sok volt ugyanabból. A temérdek vallásos, istenes kép láttán felmerült a kérdés, "ezek régen mást nem tudtak festeni?"
Korai volt a kérdés, mert a múzeum egy másik részén ötmilló portré közt botorkálva ismét nem értettem a világot. Ki ez a rengeteg ember a képeken, mi közöm hozzájuk? A 602-es számú várkapitány és kedves neje, annak nagynénije, a megannyi ilyen-olyan pénzes ember és pereputtyának portréja idegesített.
Egy igazi műértő itt aztán kitombolhatná magát, de én attól tartok, nem.
Az ecsetkezelések, színek, vásznak, stílusok, iskolák és mesterek paradicsoma lehet ez a tárlat annak, aki igazi festészet-freak. Én még pálcikaembereket se tudok rajzolni. Festeni pedig ..... hogy is mondjam, még a teámmal is leöntöm magamat. Az ügyetlenség definiciója a nevemet viseli.
A kiállítással az a gondom, hogy nem hozzám szól. Lehet, hogy túlontúl megszoktam a valakikről szóló kiállításokat, a Habsburgokat Bécsben és az összes magyar vonatkozású múzeumot Magyarországon. Azokat az arcokat (hellyel-közzel) azért ismerem. Tudom ki volt Sisi és azt is, hogy ki volt Petőfi Sándor. A velük kapcsolatos tárgyak érdekelnek, hiszen van hozzájuk "közöm". A falumúzeumok is megérintenek, mert emberek életét tükrözik, a bútorok, a használati tárgyak mesélnek.
Ebben a nürnbergi múzeumban nem találkoztam "ismerőssel", számomra nem volt személyes, nem is fogott meg amit láttam. Az épület gyönyörű, meg is állapítottuk, hogy milyen kár így elcseszni, de klassz lakásokat lehetne benne kialakítani .... má' bocsánat a kultúrbarbárságért. 

A hangszerterem is elkedvetlenített. Számolatlan csemballó áll egymás után hosszú sorban. Mind egyforma, vagy legalábbis annak tűnnek. Legalább egyiken szerepelt volna egy név, hogy ezen a csemballón játszott Mozart, Bach, Wagner, Elvis Presley, James Hunter ... mindegy. Valaki. De nem. "A csemballó valószínüleg egy olaszországi operaházban állhatott" .. ilyenek szerepeltek a kis táblákon. Érdekelt? Nem. A másik, amit hiányoltam, a szinte minden múzeumban már régóta megtalálható, a kor igényeinek, a technika fejlődésének megfelelő interaktív segédeszközök. De jó lett volna mondjuk meghallgatni, hogy is szólnak ezek a csemballók! De semmi. Hegedák és fújós hangszerek regimentje (csemballóékkal sorsközösséget vállalva) szintén a kiállítás részét képezik. Lett volna 3 hegedű, 3 csemballó, még érdekelnének is. Elolvastam volna amit tudni kell(ene) róluk. De így, tömegesen nem érdekelnek. A képen is látható, milyen hosszú a csemballók sora. Mit lehetne mást csinálni, mint végigrohanni mellettük?

Szégyellem, de elegünk lett ebből a múzeumból. Pedig a honlapjukon ez szerepel:  "Das Germanische Nationalmuseum ist das größte kulturhistorische Museum des deutschen Sprachraums" szóval  Németország legnagyobb németnyelvű kultúrtörténeti múzeuma. Nekem meg nem tetszett. Talán túl sok a csemballójuk, nem tudom...

Azért láttunk néhány vigyorognivalót is. Például ezt a lovagi páncélt. Pontosabban a sisakját. Biztosan "Fürth"-ből jött a lovag, ott nézhettek ki így az emberek. Vagy a holdról. Nem édes? :-)
 

Kijött utánunk egy múzeumi dolgozó, (azt mondta, hogy ő a biztonsági főnök), akinek feltűnt, milyen gyorsan újra kijöttünk. Ritkán távoznak a látogatók ilyen rövid idő után. Kiváncsi volt az okra, bár némi tiszteletet véltem felfedezni a szemében. Mivel udvarias a párom, nem a valóságot válaszolta, csak azt, hogy ó, már sokszor voltunk ám bent. Beszélgettünk vele egy-két dologról, kérdeztem is a kiállított aranysüvegről és kezdtem magamnak beismerni, hogy talán jobb lett volna idegenvezetéssel végigmenni.... vagy kevésbé idegesnek lenni .... ah, gyarló az ember. 
Elárulta, hogy nagyon jól tesszük, ha megyünk, mert vasárnap délutánonként olyan fél 3-tól a múzeumban kitör a pokol. Jönnek a látogatók. Sokan. A termekben megfordulni szinte képtelenség. Sok közöttük a kifinomult, hozzáértő, műértő sznob. És ezek a finom emberek könyökkel vágnak utat maguknak, udvariatlanul, gorombán tolják félre a másikat, mindent a művészetért. Jól tesszük, ha megyünk.

Csalódtam a múzeumban, annak megismert részében. Az egész kiállítást természetesen nem láttam, lehet, hogy a csillagok állása, a bioritmusunk minden hibás volt abban, hogy nem tudtuk befogadni a látványt. Most már egyre inkább úgy érzem, hogy ez a szegény múzeum nem tehet semmiről. Nem szeretnék senkit se lebeszélni róla, be kell menni. Remélem más nálunk nagyobb szerencsével fog járni. Úgy érzem, a szemünk és a szívünk ezen a vasárnapon csukva volt. 
De ti menjetek el!  http://www.gnm.de/museum/

Az impozáns épület előtt halad el a Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcája. Az oszlopokon különböző nyelveken kerültek bevésésre az ENSZ Emberi Jogok egyetemes nyilatkozatának főbb pontjai. Az utca végén, egy épület falán látható a márványtábla a nyelvekről. Ezen már évekkel ezelőtt kiakadtam, azóta is kiakadok, ahányszor csak arra megyek. Többek között a zulu és a hopi nyelv is képviselve van, de a magyar nem. 
A párom próbált vigasztalni, miszerint az osztrák nyelv se szerepel rajta. 
Ezen a múlt vasárnapon valahogy semmi nem stimmelt. Vagyis dehogynem! Az ebéd jó volt. 

Reiki - és egy találkozó Győrben

Sajnos nélkülem.  :-(

Május 17! Ez egy fontos dátum. Sokunkra egy nagyszerű találkozás vár. Nagyon nagy bánatomra, személyesen nem fogok tudni jelenlenni. Szivből sajnálom. Nekem a reiki és István rengetegett adott. Ès ad azóta is.

Híd a szabadság felé - az Andaui híd

Szeretettel és köszönettel Tihinek a személyes történetéért, aki 1956-ban, 18 évesen ezen a hídon keresztül hagyta el Magyarországot.
Drága Tihi, nélküled soha nem figyeltem volna fel erre a különleges hídra és a vele kapcsolatos torokszorító eseményekre. Történelem, amiből nélküled  kimaradtam volna.

Köszönöm.

Die Brücke von Andau
A szabadság és az önzetlen segítség szimbólumává vált egy icipici híd az osztrák-magyar határon, Andau hídja. Andau különben magyarul Mosontarcsa, de ez a különleges híd a német nevével vált híressé. (Apropó, Mosontarcsa csak 1921-ig tartozott Magyarországhoz, ezt követően Ausztria Burgenland tartományának része lett.)

A hídat már régóta szerettük volna látni, pár napja végre sor került rá. Az első dolog ami meglepett bennünket, az a településtől való távolsága. Andau onnan még elég messze van, legalább 10 km. A hídig vezető út mély benyomást kelt, a menekülő emberek irdatlan hosszú menetelésének mementóiként, különböző szobrok, meghökkentő alkotások figyelmeztetnek a múltra, arra ami ott történt. Az út nyílegyenesen vezet a Hanság-csatornáig, magáig a hídig.

 

Elérve a határt, hála az ismertető tábláknak ott sok minden kiderül. Az egyik legfontosabb információ James Michener amerikai író (vele kapcsolatban Szekér Endre írását ajánlom), "Az andaui híd" c. könyvéből származik. Megerősíti azt a tényt, amin morfondíroztunk, a híd egyáltalán nem "Andau" település hídja, csak ahhoz van legközelebb, így vele azonosítják. A hídat a helyi gazdák, földtulajdonosok használták a földjeik könnyebb eléréséhez, a terményeik áthozatalához. Ahogy Michener, az író fogalmaz: "Diese war vielleicht die unbedeutendste Brücke Europas. Allein die Laune des Schicksals wollte es, dass sie einige Wochen hindurch zu einer der wichtigsten Brücken der Welt wurde"  magyarul: Ez volt talán Európa legjelentéktelenebb hídja, ami aztán a sors szeszélyéből, heteken át a világ legfontosabb hídjává vált. 

A hídat 1956. november 21-én magyar katonák felrobbantották, de azért teljesen használhatatlanná nem tették. Kézikocsikkal és kisszekérrel már nem lehetett rajta átkelni, csak gyalogosan, maximum kézipoggyászokkal.
Mivel a csatorna nem túl mély, a környéke rendezett, nem igazán értettem, hogy miért volt akkora gond a híd felrobbantása, de jött a felismerés ... igen, a Hanság. Az anyuék is résztvettek a Hanság lecsapolásán. Ennek a csatornának a környéke is akkortájt mocsárvidék volt. Megközelíthetetlen, átkelhetetlen mocsár. A hídra szükség volt.

 

A hídat aztán a "hazánkat hősen védelmező" szovjetek végleg elintézték.. 

A jelenlegi híd a korábbi mintájára 1996-ban lett megépítve a 40.évfordulóra,szintén osztrák összefogással.

Képek a hídról Andau község internetes oldalán 

Érdekesség, hogy ezen a hídon menekültek 1944-ben és 1945-ben német katonák is "hazafelé".

De térjünk vissza 1956. novemberébe, amikor is fantasztikus dolog történtek ott Andauban. A magyar forradalom leverésének hírére, az érkező menekültek fogadására megmozdultak az emberek az osztrák oldalon.Tessék kérem elképzelni, ezeknek az osztrák embereknek, a magyar kortársaikhoz hasonlóan ugyanúgy szinte semmijük nem volt, szegénységben, szükségben éltek, MÉGIS megosztották mindenüket a menekülőkkel! Élelmet, takarót, sőt, pénzt adtak. Szinte hihetetlen ez a segítségnyújtás. Mi az ami a szívekből, lelkekből ezt a hihetetlen emberséget, előhozza? Mi történik ilyenkor? Egy arraszálló angyal szárnya simogatja meg az embereket, vagy ez tényleg csak a velünk született jóság, ami ha kell, határt nem ismerve, rosszindulatot, irígységet, közömbösséget elfelejtve, bátran és gondolkodás, mérlegelés nélkül előtör? 

Akárhogy is van, jó tudni, hogy ekkora tettekre képesek vagyunk mi emberek. Egyszerű emberszívvel is lehet csodákat művelni. Erre voltak az osztrákok kérés nélkül hajlandóak.

A hídon át kb. 70.000 magyar ember hagyta el a Magyarországot.

Egy szenzációs film, amit szívből ajánlok (sajnos úgy tudom, a film egyelőre csak németül létezik):  Der Bockerer III - Die Brücke von Andau

Bockerer bá' (akit az általam nagyon szeretett Karl Merkatz osztrák színész alakít) egy bécsi hentes. Neki nem dirigáltak a nácik, hát a kommunisták se fognak! A négyrészes film harmadik része érinti a magyar forradalmat (amire emlékszem, az iskolában még ellenforradalomnak tanultam ..)  

Ha valakit érdekel:  http://www.skip.at/film/36/

http://www.skip.at/film/36/

Az alábbi két perc valahány másodperces videót pedig nyelvtudástól függetlenül nézzétek meg! Eredeti felvételek láthatóak benne. Szivszorítóak.

 Szervusz Andau!

Isten hozott szabadság!

Pause ...

Ez a pause nem volt se szándékos, se tervezett, de nagyon muszáj.
Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek, ki tudja miért, de mégsem úgy mennek a dolgai, ahogy kellene. Amíg a problémáim lefoglalnak, nem találom a nyugalmam, a kellő lendület az íráshoz ilyenkor nyomtalanul eltűnik. 
Pedig annyira sajnálom, hiszen annyi, de annyi minden történik, tele van a jegyzetfüzetem, de este ideülni és vidáman, vagy a sztoritól függően esetleg csak energikusan írni ......., azt nem lehet. Legalábbis én, nem tudok.

De a rossz, úgy tűnik, elhúzott, fellélegezhetek. 
A normalitás visszatért.
Pár nap és jövök. 

Addig is, kivánok mindenkinek boldog  

(boldog =kirándulós, tojáskeresős, sonkaevős, mosolygós, szép idős, egymással beszélgetős, pihenésben, vagy éppen élményekben gazdag, természetfelfedezős) Húsvétot! 

Egyszóval, csodás napokat!

És erre a Kakas (update)

Megszületett az előző történet folytatása, aminek fő- és egyetlen szereplője  a maradék szárnyas, a kakas! Mit mondjak a cikk elolvasásakor felröhögtem.

forrás: Nürnberger Zeitung

Fürth városa egy újabb kihívással találta szembe magát. Miután a tyúkokat megcsíppentették és elvitték a nürnbergi állatmenhelyre, már csak a kakas maradt. Márpedig ez a tollas nem adja könnyen magát. 
Masíroz szegény a csajai nélkül, hasítja az utcákat keresztül-kasul és megállás nélkül panaszkodik, jár a szája, csak kukorékol, kukorékol ....
Az első lakossági panaszok már megérkeztek a városnál.
A város újabb befogóakcióra készül. Ismét a tűzoltós-metódust alkalmazva.
Látom magam előtt ezt a kis felfújt mellű, tollas paprikajancsit, ahogy a világnak szétkürtöli a bánatát, a csajai elvesztését. Édes pofa.

A banda három tagja rendőrkézen, a főnököt még keresik

Hátborzongató híreket olvastam a helyi újságban egy bandáról, aminek tagjai a Nürnberggel szomszédos (és a nürnbergiek által nagyon utált.... nem annyira kedvelt ) városban, Fürthben garázdálkodtak. Az éjszakai randalírozásukkal, hangoskodásukkal zavarták a lakók nyugalmát. A bandára kb. egy évvel ezelőtt figyeltek fel a Landmannstraße környékének lakói.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, a kemény napoknak vége, a múlt csütörtökön végre elkapták őket!

Az elfogásuknál a tévé is jelen volt. A banda cseles és raffinált húzásokkal tett be hónapokon keresztül az üldözőknek, a becserkészésük nehéz diónak bizonyult. Napközben keresztül-kasul sétáltak az utcákon, éreztetvén hatalmukat, erejüket. A déli városrészt soha nem hagyták el, mégis észrevétlenek maradtak. A rejtekhelyeiket mesteri érzékkel választották ki és váltogatták. Kicseleztek mindenkit, pedig komoly, felkészült szervezetek próbálkoztak a kézrekerítésükben. A sorozatos kudarcok után felismerték az emberek, hogy csak összefogással fogják tudni elkapni ezeket a veszélyes bűnözőket.

A korábban külön-külön csődött mondott próbálkozások résztvevői (állatvédők egyesülete, rendőrség, egy szárnyas-kisállattenyésztő egyesület delegáltja, egy vadász, a városi főerdész, a nürnbergi állatkert egy specialistája, egy csali kakas.. ) felismerve ezen akciók eredménytelenségét, összefogott. A tűzoltósággal kiegészülve, együtt indultak akcióba. 
Ezen a bizonyos csütörtöki napon, az esti homály érkezésével indult a félelmetes akció. A tűzoltók két autóval közelítették meg a négytagú banda lehetséges rejtekhelyét, az egyik ipartelep körtefáját. 
A bűnözők a fa lombjaiban bújtak el és hajtották álomra a fejüket.

A veszélyes akció sikerrel zárult, bár a főnököt, a kakast nem sikerült elcsípniük, ő még mindig szabadlábon van. A banda tagjait, mind a három pipit, sikerült ártalmatlanná tenni. Ők hárman már a nürnbergi állatmenhely lakói.
A rendőrség is csak találgat, mi lehet a főnökkel? Elképzelhető, hogy sikerült őt elűzni a territóriumjából? Esetleg csak elbújt és marad az általa nagyon megkedvelt déli városrészben? Már szervezi az új bandáját? Ki tudja?
Egy biztos, nagyon óvatos lettem.
Az éjszakában felhangzó kukorékulásra roppant módon figyelek.
A bestia még szabadlábon.

A teljes bandát ábrázoló kép megtekintését csak az erősebb idegzettel rendelkezőknek ajánlom! 

A rettegés, a félelem Fürth utcáin ...

 

Fotó: © Glaser / www.nordbayern.de

Itt pedig az eredeti cikk, ami mellett nem tudtam csak úgy elmenni, muszáj volt közreadnom. :-) Drei fürther Südstadthüner gefasst Hahn auf freiem Fuß

Bécsben jártam (ki gondolná? :) )

.... mégpedig tavaly augusztusban. A múzeumok, emlékhelyek közül sokat, már sokszor láttunk, ezért a kevésbé izgalmas Kaisergruftra került a sor.  Ez az a hely ahova tényleg csak akkor mész, ha már mindent láttál. Főleg egy gyerekkel. Egy Sisi lakosztállyal, Hofburggal, Schönbrunnal nem veszi fel a vesrsenyt. A Kaisergruft a császárok, a császári család temetkezési helye, magyarul a Császári kripta, ami Bécs belvárosában található, a Hofburg közelében.

A Kaisergruft
Anna császárnő alapította 1617-ben a Kapucínus kolostort és rendelte el benne a kripta építését. Ennek a kriptának aztán egy évvel később ő lett az első "lakója", majd szintén egy évvel később követte őt férje, Mátyas császár. A Habsburgok hivatalos temetkezési helyének számít a Kaisergruft 1633-tól.  A Habsburg, illetve a Habsburg-Lothringen család számos tagja mellett, 12 császár és 19 császárnő nyugszik a termekben. 

A legutolsó itt eltemetett Habsburg: Habsburg Otto. Mivel ő már se császári, se királyi címet nem viselt, ment is egy darabig a hercehurca, kaphat-e bebocsátást a kriptába. Azt hiszem sokan osztják a véleményemet, Otto bácsinak halála után ott volt a megérdemelt helye. Kiemelkedő ember volt. Istenem, hogy nem koronázták meg? És?  Egyrészt erről ő nem tehet, a történelem elsodorta a Monarchiát. Másrészt ezt a széles látókörű, tanult, olvasott, tájékozott, intelligens embert a tettei, a gondolatai és az élete tette uralkodóvá, nem a cím, a trallala és nem egy korona. Habsburg Otto, Európa népeinek, azok jogaiért küzdő császára volt.
(Habsburg Otto 2011-ben hunyt el, és akkor tényleg sokat cikkeztek arról, hogy folytatják-e a tradíciót, bekerülhet-e egy, igaz Habsburg, de cím nélküli az elődei, a királyok és császárok közé, vagy nem? Ehhez képest minden csinnadratta nélkül simán beengedték Ottó bácsi 2010-ben elhunyt feleségét. A koporsója ott áll Ottó bácsi koporsója mellett. Regina von Sachsen-Meiningen csak Habsburg Ottóval kötött házassága után lett von Habsburg. Halála után egy évvel később, férje halálával egyidőben helyezték el az ő maradványait is a Gruftban a férje mellett.)

A kriptába történő bebocsátás
Ez a beengedési szertartás érdekes. A temetési menet eléri a kripta bezárt ajtaját. Az egyik herold  megzörgeti az ajtót. A kopogtatásra kiszól bentről az egyik kapucinus szerzetes:
- "Ki kívánja bebocsátást?"  „Wer begehrt Einlass?“ 
A herold a válaszában felsorolja az elhunyt összes, életében kapott és hordott címét és cafrangját.
A kapucinus szerzetes válaszol:
- "Nem ismerjük!"
A herold másodszor is bekopogtat. A kérdés ismét felhangzik:
- "Ki kívánja a bebocsátást?"
A herold már csak a címek egy rövid összefoglalásával válaszol, de az ajtó mögött a szerzetesek kérlelhetetlenek.
- "Nem ismerjük!"
A herold harmadszor is bekopogtat. Az ismét felhanzó kérdésre ezúttal másképp válaszol. Csak a keresztnevét említi az elhunytnak, amihez hozzáteszi: ... egy halandó, vétkes ember.   („ein sterblicher und sündiger Mensch“)
.... és az ajtó feltárul, az érkező bebocsátást nyer.
Valahol roppant érdekesnek tartom ezt az egészet, hiszen annak ellenére, hogy ez a kiváltságosok "helye", pont ők azok, akik a kiváltságaikkal mégse nyernek bebocsátást. Ezek ideje a halállal végetért. Tökéletes értékelése az ember utolsó állomásának, a végnek, amikor a címekkel, vagyonokkal, fontossággal már nem érnek el semmit.. Itt már nem a címzetes nagyúr érkezik, hanem Mátyás a halandó és vétkező ember. Kizárólag ő nyer bebocsátást. Neki van ott helye, nem a címeknek. Érdekes szokás, igaz?

Egy részlet a "Kronprinz Rudolfs letzte Liebe", azaz Rudolf trónörökös utolsó szerelme c. filmből, amiből jobban érthető válik a ceremónia:

A kriptába történő bebocsátásról ír egy blogoló, méghozzá pontosan Otto von Habsburg temetése kapcsán. A blog németül íródott. Itt lehet elérni, klikk  
Otto von Habsburg temetése alkalmával a második kopogtatás után eltértek a hagyományoktól. Elvileg egy rövidebb összefoglalásnak kellett volna elhangoznia (ahogy az előbbi filmrészletből is kiderül), de itt más történt. A világi címek és kitüntetések kerültek felsorolásra, amiket Habsburg Otto élete munkájával szerzett. 

A Kaisergruftot érdemes megnézni. De előtte mindenképpen célszerű felkészülni a történelemből .... mert, hmmm, szégyellem, de bevallom, hogy azt a rengeteg császárt, császárnőt, királyt, királynőt, herceget és hercegkisasszonyt nem is bírtam követni. Nagyon jól kell(ene) ismerni a Habsburg ház történetét, ahogy az európai történelmet. Itt van például egy kisgyerek koporsója. Leopold Johann IV.Károly császár elsőszülött fia volt, láthatjuk, még az egyéves születésnapját se érhette meg. A halálával lépett életve a "pragmatika szankció", ami a Habsburg ház női ágán történő örökösödést jelentette. Így történt, hogy Leopold Johann halálával lánytestvére, Mária Terézia jutott a trónra. Apja, IV. Károly halála után a hölgyemény lett Ausztria császárnője. (Mária Terézia 1740-ben került a trónra.) 
Tegye fel a kezét, aki erre még emlékezett a tanulmányaiból! De őszintén!
Mert én nem.
Ha Mária Terézia, akkor nekem csak a rengeteg gyermek és a testőrei, na meg a nemi vágya jut az eszembe. Bocsánat, ha nem voltak helyénvalók a szavak, mégiscsak egy temetőben járunk.

 A rengeteg szarkofág, nyughely között sétálva engem főleg egyetlen koporsó fogott meg. (azóta utánakerestem a neten, összesen három ilyen van a kriptában, nekem csak egyet sikerült megtalálnom). Egy gyermek koporsója. Még arra se méltatták szegényt, hogy nevet adjanak neki. Jó, jó biztosan másképpen volt az akkori időkben, néha a pap nem lehetett elég gyors, mire odaért volna, hogy megkeresztelje az újszülöttet, késő volt, a pici meghalt. De akkor is. Azért ráírhattak volna valamit, lehetett volna egy neve a kicsinek. Egy kis angyal, vagy tündér, vagy drága, bármi. De nevetlenül eltávozni?! Nekünk a jelen korban, kulturánkkal, szokásainkkal, de legfőképpen a szívünkkel, ridegnek, embertelennek tűnik az ilyen. Kiváncsi lennék a valós történetre. Mi történt és miért nem lett neve a kicsinek.

Természetesen itt fekszik Franz'l és imádott Sissi -je is. (Sisi nevét eredetileg egy s-vel írták!)
Ferenc Józseftől jobbra Sissi, balra pedig a fiúk,Rudolf a trónörökös nyugszik. (aki öngyilkossággal vetett véget életének). Sissi koporsójánál mindig van magyar nemzeti színű szalaggal átkötött virág. 

Érdekes az is, hogy az uralkodók nem egyenrangú házastársai és leszármazottjaik nem kerülhettek haláluk után a Kaisergruftba. Ezért például Ferenc Ferdinánd köszönte szépen a bécsi lehetőséget és építtetett magának, a feleségének és három gyermeküknek egy saját kriptát az Artstetten-i kastélyban. (Az 1914-es szarajevói merénylet után ott helyezték őket örök nyugalomra.)


A Kaisergruftból jó végre kijönni. 
De mindenképpen érdemes bemenni!

Az osztrák autópályamatricáról (die Kiberei ist ned deppat)

A Pickerl
Bizony, Ausztriában ez a neve, Pickerl. Hát nem szebb, mint az Autobahnvignette? Ugyan így a nylontáska. Bécsben kérek egy "Sackerl-t" (zákerlt), Nürnbergben meg egy "Tütte-t" (tűtét). Most őszintén, nem elegánsabb az a zákerl? Dallama van, aranyos. Az a tűte pedig, jaj. Főleg ha kicsit affektálósan ejtik, bitte eine thűűthe ... de ezzel persze csak a hozzám hasonló Bécs-kedvelők értenek egyet, más nem osztja a véleményemet.
Egy volt német kolléganőm, aki állandóan fel volt háborodva a külföldieket ért megkülönböztetések miatt, előszeretettel kántálta, hogy hülye Össik (osztrákok), mindegy mi kapcsán.Már már hisztérikus ellentmondó volt, akár a paradicsom, a karfiol, az osztrák zene, akármi volt a téma. Direkt vicces volt, ahogy felizgatta magát egy egyszerű Paradeiser miatt, nem hagyott ki egyetlen helyzetet se, némán nem tűrt semmit. Mertem azt mondani: "ich habe Paradeiser dabei" (hoztam paradicsomot), rögvest lecsapott és közölte, hogy nem tudja miről beszélek, de ha arra gömbölyű, piros színű, zamatos zöldségre gondolok, akkor az a Tomaten. Azt, hogy Paradeiser ő nem érti, azt csak a hülye Össik mondják. A karfiolnál ugyan ez volt a helyzet. Nekem Karfiol, neki Blumenkohl. Sokszor élveztem a heccelését, annyira kiszámítható volt a reakciója. Megmondjam mit ért el vele? Semmit. Csak azt, hogy nem tudtam megszeretni. Érdemes ilyen pitiáner dolgokért megbántani a másik embert? Ő mérgezte magát a felesleges utálattal én meg kiröhögtem.

Kanyarok vissza a matricához.
Emlékszem 2010-ben lila színű volt az osztrák autópályamatrica Pickerl. A lila pedig a zöld-fehér Rapid Wien szurkolók szemében a világon legjobban utált szín, a ércriválisuk, az Austria Wien színe. Ebben az évben a hithű Rapidlerek a brrr lila matricát fordítva ragasztották fel a kocsik szélvédőire, ezzel protestálva a lehetetlen szín ellen. Még facebook csoportjuk is alakult. Rapidler stellen die Vignette auf den Kopf azaz, Rapid szurkolók fejre állítják a matricát. 

Szóval itt van ez a Pickerl. Megveszed, felragasztod, utazol.
Kellemetlen többletköltség, de valahogy át kell kellni a Monarcia Osztrák részén, muszáj megvenni. Ha nem is az éves, de legrövidebb, a 10 napos matrica hozzátartozik az úthoz. A szélvédőre való felragasztása után egyben már nem távolítható el, hiszen eleve így gyártották, hogy ne lehessen vele visszaélni. Egyszer használatos. Persze nem az öntudatos  hazánkfiának, aki ezt a békát nem hajlandó lenyelni az osztrákoktól. Olvastam már olyat is, aki direkt bosszúnak tekinti a labancok ellen a Monarchiás idők miatt. :-) A magyarok (akik természetesen nincsenek egyedül) próbálkozásai fellelhetőek a neten. Eladná, átadná az alig használt matricát. Természetesen nem azért mert nem tudná kifizetni, vagy akármi, meg bármi, de miért ne használhatná más is, nekik már nem kell, arányos áron átadná ....emberbaráti szeretetből, pusztán jó szándéktól vezérelve. Mu-ha-ha!
A másik most ért haza, le tudta húzni a matricát egyben és sérülés nélkül (a faszi egy igazi tehetség, a matrica épségben levehetetlen), hát gondolt egy nagyot, átadná (természetesen ingyen, ismét mu-ha-ha) valakinek. Kérdezem, kinek jut eszébe egy út után, pusztán kiváncsiságból megpróbálni lecincálni a matricát? Csak úgy spontán, mert minden érdekli?

Hogyan is jön le épségben egy ilyen matrica?
Ha csak egy csíkban, felül ragasztják fel, vagy alákennek Niveát, bármilyen krémet. De stopppp! Ez itt nem ötlet kívánt lenni, hiszen mindez szabálytalan, büntetik!
Az osztrák rendőrség nem hülye. Ami "bécsiül" így hangzik: Die Kieberi ist ned deppat.
A Kieberei ismeri a trükköket. Speciális kamerákkal le tudják olvasni a matricákat, valamint az elszineződésükből azt is, hogy van-e alattuk vazelin, vagy popsikenőcs és mennyire rendesen van felragasztva. És büntetik.
Ersatzmaut-ot, azaz kiegészítő bírságot vetnek ki arra az autósra, akinek a szélvédőjére a matrica nem korrekten került felragasztásra. Ez alatt értik, a finoman csak fellehelt, részben felragasztott (felül ragasztva, többi része lóg) vagy krém alapozással feltett matricát. 120,-EUR a bírság, amit három héten belül fizetni kell. A fizetés elmaradása esetén már 300,-€ és 3000,-€ lesz a fizetendő összeg.
Azzal, hogy valaki átszelte Osztrákiát és nem állították meg, még nem úszta meg. A kamerát ami becserkészte, nem biztos, hogy észrevette.A hidakról is fényképeznek, mérik a követési távolságot, a matricákat.
Érdemes kockáztatni?

Liebe Grüße .....

írja mindig az emailokban, én olvasom, de tudom, hazudik. Üdvözöl, szól, mosolyog rám, beszél hozzám, mert kénytelen, de minden, minden hamis. Ez a színjáték hamis és vérlázító, undorító, viszketést okozó, rossz közérzetet, úgy tudnék bőgni, ordítani, de leginkább elfutni, kifutni a világból.
Valami nem működik és ezt tudjuk érezzük szinte az első perctől kezdve. Idegek és egymásnak feszülő akaratok, érdekek harca, messze az egészségestől. Nem látni bele a másik kártyáiba, a fejébe, hol siklott félre és min az egész, mi volt az a mondat, helyzet, válasz, napállás, ami miatt becsődöltünk. Márpedig becsődültünk. Nem megy együtt. Ellenségekké válva,  írtózva várja két, vagy több ember a hétfő reggelt.
Gyomorösszeugrós pillanatok, kilincs a kézben, ajtó benyit és jaj, ott van, ott ül, utálom, utálom, ő is utál, mindenki utálja ő is utál mindenkit, de mit segít ez, most be kell mennem, szólnom kell.
- Guten Morgen Simone! 
- Schönen guten Morgen Andrea! 
pffff, megtörtént, legalább ezen túl vagyunk, izzadó tenyérrel tovább mehetek az irodámba .... jaj csak ne kelljen hozzá szólni.

Kerülgetés, felesleges, feltűnő, érezhető párhuzamos járatok, ignorálás, neki ezt nem kell tudnia, rá ez nem tartozik, nekem ezt miért nem mondta, Scheiße, meg kell kérdeznem a kimutatással kapcsolatosan, nem merem, nem akarom, nem normális az egész ... de be kell mennem hozzá... próbálj természetes maradni, csak lazán, basszus nem megy, gombóc van a torkomban, kérdezd úgy, ahogy korábban, minden oké, vigyázz, lassan beszélj, egyszerűen fogalmazz, gondold át azt a mondatot, ne legyen benne nyelvtani hiba, jaj görcsölök, jaj már itt állok és de utálom magamat, miért vagyok ennyire balfasz, naná, hogy makogok, naná, hogy dadogok, naná, hogy elcseszem, persze, hogy naivnak tettetett, érdeklődő, tágranyílt szemmel rám néz, nem kérdez csak néz és vár, de olvasok a tekintetében, benne áll az utálat, meg a jaj de hülye vagy, látod, még értelmesen beszélni se tudsz, ki nem állhatlak, de most erről nem tehet, hiszen hogyan is érthette amit mondtam, leblokkolt, de meg kell ismételnem mit is akarok, magyarul már réges régen és simán lezavartam volna mindent, de megalázó, de ciki, de szar helyzet, ki akarok menni, mikor megy már haza, mikor megy már el, miért van itt .....

Már nincs itt. Többet nem jön. Döntés fentről. Nem kell, nem megy, nem való rá, nem alkalmas, szakmai, emberi problémák, hibák. Sértődések, viták, meg nem értések, beszólások, visszaszólások, fejcsóválások, ez így nem működik. Ezt mondta, azt mondta, jézusom ez komoly? Sajnos komoly, a hátad mögött bizony. A te hátad mögött pedig ... was? Ez nem lehet igaz, még ilyet, de kár, hogy nem előbb lett vége.

Megkönnyebülés, fellélegzés, jókedv, szeretet, napsugár, hopszassza, trallala, viccek, hülyülés, hátbavágások, na mi volt a meccsen, gyerekek képzeljétek .... röhögés, röhögés, felszabadult röhögés. Felszabadultunk. 

Voltatok már hasonló helyzetben? A munkahelyi terrorról, azaz mai modern kifejezéssel élve, a munkahelyi mobbingról írtam. Iszonyatos pár hónap telt el vele. Ő meg én. Sokáig halogattam a témát, mert amíg tartott, addig a kétségbeesésen túl, a sebnyalogatással foglalkoztam. Amikor győzelemmel végetért, a felejtés és a happy end mindent törölt.
De hány és hány embernek teszi tönkre az életét akár csak egy, betartó, kellemetlenkedő kolléga. Kiváltó okai különbözők, az irígység, butaság, szakmai féltékenység, karierharc bármi lehet, sőt elég, a nem bírom a pofádat. Ez a mobbing belekúszik az életünkbe, alattomosan helyet csinál magának a gondolatok között, előre törekszik és spricceli a gyilkos mérgét mindenhova. Ott lesz hirtelen minden elvégzendő munkában, telefonbeszélgetésben, levélírásban, értekezleten, behálózza a kezedet, elmédet. Egyre nehezebben megy a munka, egyre fogy a kedv, a lendület, a motiváció, már mindenben kételkedsz, legfőképpen magadban, hiszen olyan furán néznek rád mások, mi van, ha igaza lesz ennek az utálatos illetőnek és te tényleg olyan tehetségtelen, hülye, balfék vagy ... 
Egy ilyen légkörben nem lehet létezni. Megbetegít.

Szinte a legelején felismertem a baljós jeleket, de a többiek nem vettek komolyan. Túldramatizálom. Aztán ahogy az egész egyre inkább lendületbe jött, úgy lettek egyre nehezebbek a nappalaim és az éjszakáim. Már pedzegettem az esetleges váltás lehetőségét. Minek maradjak ott, ahol igaz nagyon szeretek, a munkámat élvezem és maximális erőbedobással (igyekezve, hogy kifogástalan legyen) végeztem, de vége! Jött valaki, aki megmérgezte a légkört, megpróbált befolyásolni másokat, belerondított a lelkembe, megnehezítette az együttműködést. Állandó betartásban és befékezésben nem lehet eredményesen dolgozni. De azt is tudtam, hogy nem fogok pitizni. Ha másnak megfelel, ám legyen. Ráadásul a szám is nagyon nagy.
Szerencsémre, nagy-nagy szerencsémre a céges hierarchiánkban ott legfelül is pontosan felismerték a helyzetet. További nagy-nagy szerencsémre másokkal is próbálkozott, ami eléggé kontraproduktívnak minősült.  De őszinte leszek, ez a történet végződhetett volna ám teljesen másképpen!
Szerencsém volt, hogy a józan ész és az emberség nem hagyta magát befolyásolni manipulatív, sötét erőktől, hanem felismerte azok ártó jellegét és szándékát.
Még egyszer leírom: szerencsém volt.
Történhetett volna másképpen is a vége. Ő marad és én megyek. 

Ne hagyjátok magatokat, álljatok ki a benneteket ért igazságtalanság ellen, ne nyeljétek le a mérget, tegyetek valamit ellene. Nem biztos, hogy ti húzzátok majd a hosszabbat, de ne nyuszi módra bánjanak el veletek, az duplán fáj.

A munkahelyen, a kollégákkal eltöltött idő gigantikus méretű. Többet látom a főnökömet, mint a gyerekemet. Nem mindegy, hogy mire kell az energiánkat fordítanunk a munkaidő alatt. A bőgés visszaszorítására, vagy a felszabadult nevetésre. Izgulásra, mert hülyének érzem magam, vagy izgulásra, mert valami állati jó ötletem támadt az elszámolásokkal kapcsolatosan alig bírom visszafogni magam. 

Kívánok mindenkinek jó munkahelyet, baráti, önzetlen, egymást támogató kollégákkal. Nekem hála ég, azt a tavalyi pár hónapot leszámítva ismét ilyen van. Kincs ez, ugye tudjátok? 

Kívánok mindenkinek ...

Nürnberger Christkind - Teresa Treuheit

Ahogy minden évben, úgy az idén is: az advent kezdete előtti hét péntekén eljön ő, a Nürnbergi Jézuska, a Christkind.
Izgalmas ám a teljesen elsötétített Főtéren (Hauptmarkt) állva várni, hogy a nagy-nagy csendben megjelenjen a hölgyemény a Frauenkirche karzatán. Az itt élőknek (főleg a gyerekes családoknak) egyszer mindenképpen át kellene élniük ezt a csodát. Igéző. Egyszer átéltük mi is ezt ........  és ez nekünk elég is volt. Nem szeretjük a tömeget, piszkálja az aurámat. A tollal bélelt télikabátunk pedig itthon nehezen tisztítható, márpedig a rákent mustár és rálöttyintett forralt bor nem mutat rajta túl babán.

Az idén (se) mentünk be Jézuskanézőbe, de természetesen a tévében megnéztük, hogy a szánkat azért jártathassuk, oszt kritizálhassunk. Az is gond, hogy a Christkind olyankor érkezik, amikor nálunk még bőven munkaidő van, ráadásul pénteken, ami a munkahelyemen eleve zártosztályi állapotokat jelent. Diszpozíciós nap, ezt a szót szeretem ám használni, mert ez egy olyan kifejezés, amivel azért fel lehet vágni. Bezony, csengése van, dallama és olyan szép, komoly. Nem zárás van az irodában, nem határidős bevallás, nem beosztás készítés, hanem diszpozíció. De végül is, Wurst.

Vissza a Jézuskánkhoz. Talán már írtam róla pár éve, azt hiszem ....  de lusta vagyok utánanézni, sajnálom, ha ismétlem magam. 

2 évente választanak új Christkindet, akinek a tisztsége ezzel a bizonyos nappal, a Frauenkirche karzatán elmondott "Prológ"-val kezdődik. Ezek a Jézuskának megválasztott lányok, általában fiatalok, szépen tudnak szöveget mondani és egyáltalán nem tramplik. Az idei Christkind nekem különösen szimpatikus. Hogy miért? Nem árulom el!

Tessék rájönni a fotó alapján.

Gondolom mindenki (aki ismer személyesen, vagy néha erre jár) már rájöhetett a megfejtésre.
Teresa Treuheit az új Nürnbergi Christkind, éves bérlettel rendelkező szenvedélyes Glubberer, azaz 1.FCN szurkoló. Hát nem szép? Egy helyi Jézuska, legyen is Nürnberg szurkoló! (Mivel a csapat a kiesés szélén áll, sokan kérik Teresát, hogy vesse be az égi hatalmát és kapcsolatait, segítsen a csapatnak.)

A helyi újságban követgettem a Teresa megválasztása utáni eseményeket, a felkészítését a nevezetes napra. A nürnbergi színház egyik színészével, Marco Steeger-val gyakorolták a beszédet, a tökéletes kiejtést, a hangsúlyozást, a fellépésre koncentrálva. A Jézuska idei fellépése tetszett, gyönyörűen beszélt, de valahogy túl gyorsnak, szinpadiasnak, majdnem táncszerűnek találtam a kézmozdulatait, ahogy a bal és a jobb karjával a karzatról lefelé mutatott az emberekre.  
Ahogy a tévében hallottam, ez nem volt véletlen, nem Teresának az elkapkodott mozdulatait láttuk, hanem  az új koreográfiát. Próbáltak szakítani a hagyományos gesztikulációval, kis lendületet kívántak belecsempészni az előadásba.

Néhány kép a felkészülésről:

© Roland Fengler. / Nürnberger Zeitung

Eláruljam, hogy melyik darabban láttam Marco Steegert, a színészt? A Rockyban!! Ő játsza Frank Furthert, a képen kérem ő látható, a pali szenzációs:

Foto © Marion Bührle

A musicalról készült összefoglaló: KLIKK

Még jó, hogy Teresa ezzel a kis gesztikulációval megúszta, járhatott volna rosszabbul is. :-) Tollakkal a fenekében Time Warp-ra bevonulás ..... ha-ha-ha

Zárom soraim az idén tényleg különösen szimpatikus és meg kell mondjam, valóban nagyon bájos kis 18 éves gimnazista Jézuskánk képeivel.

Sok sikert, nagylány!

Willst du den Glubb an der Spitze sehen?

A mai négysoros:

Willst du den Glubb an der Spitze sehen? 

Musst du die Tabelle drehen!"

 (Ha az 1.FCN-t az első helyen szeretnéd látni, csak fordítsd meg a tabellát!)

Hát igen,...a Clubberek sorsa ... nem egyszerű. 
Sokat nem fogok róla írni, hiszen annak, akit ez a téma érdekel, elég csak egy pillantást vetni a fenti táblicskura, a német Bundesliga jelenlegi állására. És ez van kérem minden évben. A kieséstől való izgalom. De őszintén, hát nem ez az igazi hűség? Nem szebb dolog egy ilyen esendő, emberi csapatért szorítani, mint egy Überspielerekből összevásárolt műanyagért? De "szar" lehet a Bauern-fanoknak (Bayern), hiszen csak a gólarányban kell, hogy bizonytalanok legyenek. 8:0-ra, vagy 13:0-ra győznek... ? Uninterresant. 

Az 1.FCN ebben a szezonban szinte az összes hétvégénket elcseszte, kevésbé vidámmá tette. Kiváncsi leszek milyen lesz a mostani..
Hajrá Glubb!
De ne aggódj, ha nem megy, akkor is veled maradunk!
Igaz, azt már II.ligának hivják, de a szerelem, az szerelem.

Zenék amiket (sajnos) nem ismerünk

Egy korábbi, a zenével kapcsolatos komment kapcsán indult el a vezérhangyám. Tényleg, mi lesz a zenékkel? Sőt! Mi van a zenékkel? A zenei rádióktól sokszor csömöröm van, borzalmasan egysíkúak, ugyanazt a szart nyomják óránként. Miért kéne (tényleg csak kéne, én elkapcsolok, kikapcsolok, engem nem kötnek egy adóhoz se) ugyanazokat a zenéket hallgatnom heti százezerszer, ugyanattól az előadótól, ugyanazt a nótát? Nem akarom! Esetleg maga a szám nem idegesítene annyira, ha csak ókor-ókor játszanák, de napi rendszerességgel neeeee!
Ráadásul úgy emlékszem, régen a lemezeken tizenvalahány nóta is szerepelt. Jobbak, gyengébbek, a lényeg, hogy több. Nem értem, a mai CD-ken csak 1 lenne?

Pofátlanságnak tartom, hogy megpróbálják irányítani az izlésünket, belénk verni, hogy mi a módi, mi az ami jelenleg "in" (német szleng). Háttérben a biznisz, a kiadók, akik próbálják ránk tukmálni a zenéjüket. Ezt hallgasd, ez a tuti, vedd meg, töltsd le, ezzel leszel menő, ezt illik ismerni és dúdolni.
Nálam többet érnének el azzal, ha egy sokkal szélesebb zenei palettát kínálnának fel, ismert és ismeretlen zenékkel, ne adj isten többféle stílusban (jóvanna, tudom, hogy minden rádiónak más a célcsoportja, ezért a stílusok annyira nagyon nem keveredhetnek), de ha ez megoldható lenne, még az is előfordulhat, hogy maradok az adónál, nem kapcsolom el, mert azt mondom, kiváncsi vagyok a következő zenére is. Lennék a rádió egy új hallgatója.
De jelenleg nem. Nem értem például, hogy a Bon Jovi mitű' lett ennyire befutott csávó, a rádióból csak három számát ismerem ..... és ezt a hármat már tényleg nem szeretném meghallgatni, mert már nem bírom. Ez áll persze még sok más nagy sztárra is. Valakit soha nem szerettem. Idegesít az ájlávjús kifehérített négerfiú (ezt lehet sokan nem értik), meg a 60 év körüli hangnélküli, a korát elfogadni nem tudó Madonna, tőlük sowieso herótom van. A zenéjüket soha nem szerettem. Nem áll hozzám közel, sőt, irritál. Ès ők, azért folytak rendesen a csapból.
Had kérdezzem meg. Tényleg nincs más a világon?
Más zenék nem születnek?
Ennyire lehetetlen lenne a mai világban felfedezni a kisebb klubbok, vagy idegen országok jó zenéjét?
A zenei szerkesztők valószínűleg szeretik a szakmájukat, ismernek ezer olyan zenét, amihez az átlagember nem jut el. Miért nem oszthatja meg az összes többit a nagyérdeművel? Miért kell ezeknek a zenei szerkesztőknek és más, a zenei műsorokért felelős emberkéknek megkötni a kezét és ugyan azt a szart játszatni velük heteken keresztül?
Tehetséges emberek, zenészek élnek még ma is, a zene nem halt meg!

James Hunter, a kincs 

Nekem egyszer szerencsém volt. Pár évvel ezelőtt az egyik helyi rádió (amely amúgy iszonyatos zenéket is tud játszani, a csörpi-csörpi csipcsippel, igazán nem túloztam) két napon át játszotta egy ismeretlen énekes, ismeretlen számát. Véletlenül hallottam. És azonnal tudtam, kincsre leltem. Ráleltem James Hunterre.
Róla még úgyis írok, ide csak had szúrjam be azt a nótát, amit tőle azon a szerencsés napon a rádióban hallottam és ami már az első hallás után boldogsághormonokat váltott ki ....és tudtam. Ez az én zeném.

James Hunter: Carina

James Hunter | Carina von concordmusicgroup

Visszatérve a  Jameshez hasonló, ismeretlen zenészekhez. Nem kapnak teret, nem kapnak bemutatkozási lehetőséget, amivel őket is büntetik, de bennünket, hallgatókat is. Ugyanis lemaradunk egy élményről.

Például, itt van ez a banda is, a The Nits. Az életben nem hallottam róluk. A JOS Days c. számukról meg főleg nem.
Pedig nem volt rossz.  Pontosabban, nem volt rossz 1988-ban.
Nekem példul ezt is játszhatták volna néha-néha a ládikók. Sőt! Manapság is. De nem fogják, mert ezen a fene világon mindenki profitérdekelt, pénzt kell termeljen, nyereséget és ebbe olyan, ami pusztán csak "jó", nem fér bele. Az a jó, ami pénzt hoz. Azt kell játszani, de ennél még rosszabb, hogy azt is kell(ene) hallgatni. 
Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, persze el kell telnie néhány évnek. Èletkori sajátosság. Tiniként eszméletlenül szeretnénk tartozni valahová, azonosulni a többiekkel. A zene, ami közös, ami azonos, összekapcsol.
Majd évekkel késöbb rájövünk, hogy van saját izlésünk. Ráadásul homlokegyenest másmilyen, mint a tömegé. Mást is szeretnénk hallgatni. Ki tudja, az is lehet, hogy csak mást szeretnénk hallgatni.
Már csak magunknak kívánunk megfelelni, nem a sleppnek. 
Izlésünk kialakult, már csak a zenék hiányoznak.