Még egy hétig gurul a labda .. hajrá Dojcslaaaand!!!

Jaj, hát persze, hogy lenne más témám. Fontosabb, érdekesebb is.
De ahogy a német mondja "Prioritäten setzen", azaz a dolgokat fontosság szerint kell rangsorolni. Márpedig addig, amíg Dojcsland a VB-én továbbra is játékban van, addig a foci adja errefelé a fő-fő-fő prioritást. Aki itt él, az látja az izgalmat, érzékeli az eufóriát, focilázban él az ország. Persze nem mindenki.
Nem láttam az összes meccset, képtelenség is lenne, de a fontosabbakat igen. A német meccseket pedig kivétel nélkül. Sőt, szorítok értük. És mindig eszembe jut, de kár, hogy Magyarország nincs jelen.

Apropó, július 4-én volt 60 éve, hogy a német csapat legyőzte a magyarokat az 1954-es világbajnokságon. A "Berni csodaként" (Das Wunder von Bern) emlegetett eseményről már nemcsak film készült (amivel engem a német közszolgálati tévé átlagosan 3-4-szer kínoz évente, hanem már musical is. Ezt a musicalt soha a büdös életben nem fogom megnézni, ez tuti.) Számomra érdekes információ volt az is, hogy a németek első gólját Max Morlock lőtte, aki nem más, mint az 1.FCN legendás régi csatárja.

A meccsek egy részét, nekünk európai időzónában élőknek, öléggé lehetetlen időkben játszák. Az este 18.00 óra pipec. Viszont a hétfőn 22.00 órakor kezdődő német-algír meccs, azért kitolás volt a javából. Ember, az hosszabbítás nélkül is háromnegyed éjfélig tart!! Másnap munka!
Fél 12-ig bírtam, pedig nem akármit ittam. Gyümölcskoktélt. Nem röhögni, tényleg nem vegyigyümi volt, hanem gyümimix. Méghozzá selbsmade. Mert nincs sör, le akarok fogyni. Muszáj. Azt a rengeteg gyümit, amit be kéne flamóznom ... lehetetlenség. Viszont bedobva a mixerbe, felöntve egy kis letyekkel, tökéletes! Finom is.

Alkohollal ezeket a fociiccakákat ki se bírnám. A másnap reggeleket meg föleg nem. Utána a 9 órás hajtást meg már szóba se hozom.
De a fiúknak könnyebb.Különösen akkor, ha nem mennek másnap dolgozóba.

Szerencsére Dojcsland továbbjutott. Szerencsétlenségemre jövő héten kedden lesz, ismét 22.00 órai kezdettel a Halbfinale. Ha minden igaz, ez magyarul az elődöntő. Nem felejtettem el magyarul, de a focival kapcsolatos kifejezéseket soha nem is ismertem, a játékra itt kaptam rá pár évvel ezelőtt. Az Abseits-et, azaz a lest, is itt tanultam meg. Sőt, azt is mi a különbség az aktív és a passzív les között. Meg a különbséget is az osztrákokhoz képest. Németeknél "Fußballspiel" a meccs, az osztrákoknál Match. A németeknél "Ecke" a szöglet, a sógoroknál "Corner".
 
K.O. Runde. Ìgy hívják németül a csoportdöntőket követő meccseket, amikor is a vesztes "vertschüsst sich" :-), búcsúzik. De ugyanígy K.O. Rundék folynak otthon is, a késő esti időpontok miatt. Sörrel, éberséggel kibírni ezt az időszakot, hát nem kispálya!

Egy német karikatúrista, Tomicek tudja miről írtam. Le is rajzolta. (apropó, Tomicek szenzációs karikatúráit nagyon szeretem, figyelemre méltóak!)

Indul a K.O- Runde

Forrás:  Tomicek / Nürnberger Zeitung

Egy másik jópofa rajz, Härringer tollából. Szívből ajánlom őt is, szenzácios karikatúrákat készít, remek humorral. Ahogy már írtam, 60 éves jubilauma van a nekünk fájó, a németeket pedig az egekig röpítő 1954-es focivébének. Annak, hogy legyőzték a legyőzhetetlen magyar csapatot. Annak, hogy világbajnokok lettek. Már kezdődik a reménykedés, lehetséges, hogy újabb csoda vár erre a focinemzetre? A berni után, most a Rió-i Csoda? Ki tudja ...
már csak egy hét és vége. De addig lesz még néhány KO éjszaka. De megéri. Komolyan kell venni. A foci nem játék. 

Szeretem a focit! VM 2014 - Public viewing

Public-Viewingre, azaz a szurkolók részére közös focinézési lehetőséget biztosító kivetítős helyekre, egyszerűen szükség van. Nekem kevésbé, de ez a korral jár.

A nürnbergi láttán enyhe "love Parade Duisburg" érzés fogott el, nem hiszem, hogy jól érezném magam tizenötezer ember társaságában egy bekerített részen. A Dixi-Klo-k pedig mindenképpen visszatartanak az összes ilyentöl, beleértve a fesztiválokat. A jelenlegi nürnbergit kivitték a reptér közelébe, mivel a korábbi helyén gond lett volna a csendháborítás a késői meccsek miatt  Figyelembe ajánlom a tömeget és a kép jobb oldalán elhelyezkedő budikat. Brrrr. De még egyszer bocsánat, 20 évesen ezt világos, hogy másként látnám. Talán férfiként most is.

forrás: Hit Radio N1 Nürnberg

Ahova szintén nem mennék el, az az Union Berlin Puclic izéje, de az ötletük piszkosul tetszett. Meghirdették, a "szófával a stadionba" akciójukat, ami abból áll, hogy a közös meccsnézésre akármilyen szétesett, öreg ülőalkalmatosságot magukkal hozni kívánok, regisztrálhattak egy oldalon (www.wm-wohnzimmer.berlin ). Ha szerencséjük volt, nyertek és vihetik a cuccot. A stadion mezén kis nappalijukat berendezhetik és így nézhetik a meccset.

Az akcióról a leírás németül itt található: Szófával a stadionba

Ajánlom az összes fénykép megtekintését, jópofák. 
http://www.berlin.de/fussball-wm-2014/3509625-2590974.gallery.html?page=1

forrás: http://www.berlin.de/

 
 

forrás: http://www.berlin.de/

Most megyek, sietek, mert még 20 perc és kezdődik!!!

Szeretem a focit! Foci VB 2014

Keine pánik, az Update jönni fog! 

Egy "decenten" feldíszített erkély a közeli városrészből

Zászlók mindenhol 

A Cadolzburgi vár titka

Nem normális a dolog igaz? Már megint jártunk valahol. Úgy tűnhet, sportot űzünk a hova megyünk vasárnap kérdésből. Tiszta sznobék, meg kispolgárék, igaz? Pedig nem. Akkor miért is vannak ezek a hellyel-közzel rendszeres kirándulások? Állati egyszerű a válasz rá. Szükség van rá, különben bekattannék.
Heti 42 órát töltök papíron a munkahelyemen. De mondom, ez csak a papír. Valójában ez sokkal több. Reggel 8-tól este 6-ig, 7-ig a munkám foglal le. Reggel beülök az autóba este pedig hazajövök. A nap elment és én semmit se láttam belőle. Nincs séta a belvárosban, nincs parfümpróbálgatás a Müllernél, nincs cipőmustra, könyvtárban üdögelés, nincs semmi. Az irodám van, a munka, a megbeszélések és a telefonok tömkelege. Reggeltől mikulásig. Nekem hiába is küldik az áruházak a leértékelésről szóló reklámjaikat. Nem jutok el sehova. Amikor mennék, már becsuktak.  A céges telefonom (áldás, mert szuper, de átok is, mert működésével elérhetővé váltam) miatt kvázi 24 órás on-line ügyeletben vagyok, elérhetően emailoknak, sms-eknek, rendőrségnek, mentőségnek, tűzoltóságnak és persze a dolgozóknak, közvetlen kollégáknak, oszt sajnos a Herrfőnöknek is. Mivel emberekkel dolgozunk, így sok minden történik, bár elsősorban kiszámíthatatlan történésekről van szó. Sérülések, balesetek, problémák, sértődések, kérdések, amik leginkább este, vagy a hétvégén törnek ki. A sértődések, kérdések mögött egyszerű pszichológia áll. Az emberkék hét közben tépelődnek, gondolkodnak, mérgelődnek és a tépelődésük vége 90%-ban, az "ácsi, ezek engem át akarnak dobni!" gondolatok és ekkor már nem tudnak várni. Hétvége ide, vagy oda, a kérdés kikivánkozik. Tárcsázzák a számomat. Emberek és a reakcióik emberiek. Vannak hangos viták is, sokszor érthetetlen személyeskedést is belevéve, de mindettől függetlenül, szeretem a munkámat. Pont olyan és az, amit tudok is csinálni. 
De, kifingat. Nincs megállás. Hétközben nem lehet betegnek lenni, visz a gépszíj tovább. Egyre nehezebbek az éjszakák is. Gondolatokkal terheltek, alvásproblémákkal színezve. Ennyi elég ám hozzá: iccaka van, alszom. Egyszer csak besüvít egy gondolat: nem hívtam fel a Józsit! Tejószagúúristenmileszmost.
És innentől nem lehet ismét tisztességesen aludni. Visszafekvés igen, elalvás nemigen. Az egész ember arra vár, hogy kezdődjön a nap, hogy orvosolni lehessen az esetleges hibát, a bekövetkező logisztikai katasztrófát. Ha kaki került a palacsintába, minél hamarabb cukrot kell rászórnunk a tetejére, vagy újrasütnünk.
A személyes problémáimról, nehézségeimről, az anyukámmal, Fürtikémmel kapcsolatos örök bűntudatomról, valamint a néha-néha megjelenő kisebb egészségügyi problémákról inkább nem is  szólok. Pedig ők is léteznek. Hajjajj, de még mennyire! Az ő segítségükkel teljesedik ki a munkámhoz kapcsolódó őrület. Ezért van szükségem a tapétacserére. Muszáj, különben belepurcanok. A hétköznapok egész embert kívánnak, az akumat néha fel kell töltenem. Alig várom már, hogy menjünk, hogy lássak mást, hogy szó szerint, legyen valami más is az életemben. A nürnbergi doktornőm hasonló "élményekről" számol be. Hétvégeken kap migrénes fejfájást, akkor szédül és jönnek ki az egészségügyi problémái. Persze, hiszen hétköznap nem lehet beteg.

A lakás persze fut. De nem érdekel. Nem tudok mindenben maximálisat hozni. Valaminek a kárára megy a kirándulás, az ejtőzés, az ide-oda menés. A por megvár. Nem sürget és nem is bánatos. De a lelkem nem vár. Az egészségem meg főleg nem. A természet, a kirándulás, a sport (utóbbi nálam csak nagyon lightos, mivel genetikailag ilyen vagyok, lusta) csodákat művel. Feltölti a boldogságkészleteinket, csodát tesz a hajunkkal, bőrünkkel, a sonkáinkkal. 
Menjetek ki ti is mindannyian, mindegy hova, csak menjetek! Erdő, mező, patakpart, várrom, öreg utcák, mindegy, csak menjetek. Szívjátok be az illatokat, simogassatok meg egy-egy fát, biztosan ők is örülnek ezeknek a találkozásoknak, hiszen egyek vagyunk, a természettel egyek. Fedezzétek fel a színeket, a tájakat, kis éttermeket, ételeket. Éljetek.

És vissza is kanyarodnék az alaptémához, a gyönyörű Cadolzburgi várhoz. Egyszer már jártunk ott, de anno lekéstük az idegenvezetést. Mivel olvastuk, hogy 2014.junius 10-vel átépítés miatt bezárják a várat, hát gondoltuk hajrá. A vasárnapi 14.00 órás idegenvezetést még elcsípjük. Biztosan nem lesznek sokan, hiszen ki az a hülye (rajtunk kivül természetesen), aki 36° celsius fok forróságban nem a vizparton, vagy a medencében csücsül ... Hát odamentünk. Egy jó órával korábban. Bejártunk mindent a vár körül. De meleg volt. Nagyon meleg. Mindegy, megvárjuk az idegenvezetést.
De szép kertet csináltak ide! Húúú, de meleg van. Mindegy, ha már eddig eljöttünk, akkor maradunk.
Pisi lesz. De meleg van. Szomjas vagyok. 
Micsoda? Nincs WC? És inni se lehet? 
Mindegy, megvárjuk az idegenvezetést.
Tegnap itt komolyzenei koncert volt. Még itt vannak a székek. Huu de meleg van, nem mozdul a levegő. Hova mentek a nézők tegnap vécére?
Mi? Menjünk? 
Áh, ha már ennyit vártunk, akkor maradjunk már.... pffu de meleg van.
Mit mondasz? Hogy másfél órás lesz az idegenvezetés?? Dehát nekem pisi lesz és szomjas is vagyok!
Hogy majd utána? Már mi után? Nem lesz után.
Különben is, csak hárman vagyunk, ennyi embernek biztosan nem tartják meg a vezetést.
Hogy mi? Nem itt van a találkozó? Hát hol? Ja, a várkapunál? 
Hmmm..... nem tudom. Azt modjátok, hagyjuk a fenébe? Mit mondasz? Hogy majd megnézzük, ha átépítették? Mennyire igazad van! Kár volt ezért a háromnegyed óráért, de miattam, mehetünk.
És felálltunk a padról, átmasíroztunk a várkapunál gyülekező emberek között, talán picit szégyellve magunkat a megfutamodás miatt, de győzött a gyarlóság. Ez a nap nem volt alkalmas a kultúrára. 
A Cadolzburgi vár titkát így nem ismertük meg. Talán nincs is neki. Majd legközelebb. Ha átépítették, újra elmegyünk. Legközelebb nem túl korán, hogy ne kelljen enni-inni-pisilni. Kedves Cadolzburg, szépülj meg, majd jövünk!

Icipici, tényleg nem különösebb lelkiismeret furdalással vetettük be magunkat az olasz fagyishoz. És rontottam el a gyomromat a jeges-kakaóval (hogy minek rendelek én ilyeneket?) és a 3 gombóc tejszínes fallalttal. 

Mivel a kisfiam laptopján írom ezt a bejegyzést, érthetően ideges. Most éppen a Cadolzburgi vár kifejezést kritizálja, szerinte doppelt gemoppelt. A burg eleve azt jelenti, hogy vár, tehát minek odaírni, Cadozlvári vár. Mást is mond. Hogy fél órára kértem el a laptopját és már 50 perc is eltelt. Feladom. Nem könnyű egy 14 éves ifjúval szemben a harc. 
Keresnem kell egy másik, szabad gépet a lakásban. Ha megtalálom, akkor majd folytatom.... 
.
.
.
.
Találtam. Jöjjenek a képek.  

Hátulról közelítve a vár felé 

 Szembe vár

 Az udvarán ..

(de hova mentek az emberek wc-re? 

És mit ittak, de leginkább hol?)

Azt a fáját! Gyönyörű, nem?

Most akkor bemenjünk?

Győzött a fagyi

 

A következő mesélnivalóm színhelye: Bad Windsheim.

A sziklák birodalma

A "Frank Svájc", azaz a "Fränkische Schweiz" egy mesebeli vidék. Tele fákkal, sziklákkal, lélegzetelállító tájakkal, patakokkal, kis folyókkal, barlangokkal, várakkal, várromokkal, történetekkel. Pont ilyennek tudnám elképzelni a tündérek, koboldok és legendák országát. Ráadásul hihetetlen jókat lehet arrafelé enni, jóféle sörük van és nagy-nagy szerencsénkre Nürnbergtől nincs messze.

Sajnos ez a Fränkische Schweiz a motorosok mekkája is egyben. Érthető, ezeken a gyönyörű tájakon élvezet az utazás. De néhány elmebetegnek, önkéntes szervdonornak nem elég a sebesség, belehúz. A múlt vasárnap egy ilyen idióta került el bennünket olyan sebeséggel, hogy még a velünk utazó plüssállat is beleborzongott. Képzeljetek el egy bakonyos szerpentint, ahol egy motoros nyilvessző kilő mögöttetek és előzni kezd a beláthatlan kanyarban. A víz kivert. Megnéztem a rendszámtábláját, nem nürnbergi volt. Pár km arrébb egy szemből érkező autó vezetője az ablakon kinyújtott karjával jelezte nekünk, hogy tyíhó, lassabban. Köszi, gondoltuk biztosan trafipax lesz, erre figyelmeztetett. Aztán párszáz méterrel tovább 2-3 lovas nélküli motor állt az úton és az egyikük velünk, szóval az érkező forgalommal szembefordulva ugyanúgy intett a karjával, ahogyan a korábbi autós. Vigyázz, lassan! És már láttuk is miért. Uramisten, az előbbi nyilvessző feküdt baloldalt az úton, a motorja pár méterrel arrébb. Megismertem a rendszámáról. Körölütte 2-3 ember, egy nő gugolt mellette, beszélt hozzá és próbálta betakarni a balesetes fejét, védeni az erős naptól. Szörnyű volt. Nem álltunk meg, mert volt már segítsége, ráadásul nem is tudtunk volna megállni, nem volt hol. Autóztunk tovább és pár percen belül már meg is jelent a fák fölött a mentőhelikopter. Remélem időben érkeztek, nem lett nagy baj. A motorosnak gyors és százszázalékos felépülést kívánok. Ha ismét motorra fog szállni remélhetőleg ő már többet nem fogja a saját és mások testi épségét kockáztatni. Sajnos a motorosbalesetek száma a Fränkische Schweiz-ban magas. A hétvégén ott mindig történik valami.

Egy pár infó a tájegységről. Itt lehet ugrani, száraz lesz. :-) Kb. 160 millió évvel ezelőtt Délnémetország wasser alatt állt, egy azóta már eltűnt, visszahúzódott tenger víze alatt. A rendszeres földkéregmozgások következtében közetek rakódtak le a tenger aljára, majd ezek a közetrétegek egymásra rakódva, elmozdulva ..... áh, neee. Mivel ezt a mészkős, meg dolomitos dolgot már anno dominó földrajzból megtanultuk, így most kihagynám, jó? Ugorgyunk, a víz visszahúzódása utánra. Na, szóval állnak a hegyek és a baromi nagy, szépséges és monumentális sziklák. Isten hozott Fränkische Schweiz! 

Vasárnap lévén, naná nem mi vagyunk az egyetlen család azzal a wunderbare ötlettel, hogy gyerünk, menjünk a Fränkische Schweiz-ba ... sajnos. Emberhegyek autóznak velünk egyirányba, a cél azonos. Namost a tömeggel nekem nagy gondjaim vannak, az aurám nem bírja. Bár lehet, hogy ezt fóbiának hívják. A hétvégi látogatásaink alkalmával van amit kihagyunk, méghozzá mindenáron, ez pedig a kis település a Pottenstein. A nyári bobpályája a vizibiciklizős tavacskája és a félelmetes cseppkőbarlangja a borzongatós nevű Teufelshöle (Ördögbarlang) a medvecsontvázzal tényleg szenzációs, de ide nem akkor kell mennünk, amikor turistabuszokkal van tele a parkolója és az összes nürnberg környéki Jürgen, Stefan, Sven, Antje, Gretl' és a femilijük kutyástól is ott toporog.

Gyermeknek múlt vasárnap feladtuk a magas labdát, keressen valamit ezen a részen, ahova elutazhatnánk. Guglikája kiköpte egy kis település nevét: Tüchersfeld. Hmm, ez meg mi lehet. Mi van ott látnivaló? Hát egy múzeum, a Fränkisches Schweiz-Museum, felelte a muci. Páromnak ez már beugrott. Ja, arra már jártam, de biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egésznapos program. A múzeum is mellette levő szikla megtekintése nem fog túl sok időt elrabolni tőlünk ... próbálta kicsit lehűteni az optimizmusunkat. Mindegy, menjünk.
El is mentünk. Jól tettük.
Kicsit izgultunk, ahogy Pottenstein mellett vitt az útunk, az ott parkoló autók látványa sokkoló volt. Nem az autók, hanem a számuk. Hama-hama leszögeztem, ha ne'talántán ugyanez vár ránk Tüchersfeldben, akko' már most mondom, hogy nem megyek be!
És képzeljétek el, Tüchersfeldben rajtunk kivül nem volt senki a múzeumban! A kis településen először is átgurultunk, mert természetesen nem találtuk meg elsőre a múzeumhoz vezető utat. Érthető, azt hittük, hogy arra lesz, amerre sok autó, emberek, stb. A település egyetlen utcáján végiggurulva már jót vigyorogtunk. Két szomszédos ház előtt két konkurrens csapat lobogója. A bauerneké (Bayern München) és a nürnbergi 1.FCN-é. El tudjuk képzelni, milyen klassz lehet a szomszédok viszonya. Ha van egyáltalán. :-)

A településen szinte tapintható a csend, fantasztikus. Ilyet még nem ..., de legalábbis már régen nem tapasztaltam. A múzeum egy bazi nagy szikla tövében található, egy korábbi u.n. Judenhof, azaz zsidóudvar területén. Számomra a múzeum fő érdekesse a régi épületek, amiken keresztül masíroztunk. A régi viseleteket bemutató korabeli házat, sikerült olyan pofásra megcsinálni, hogy képzeletben már be is rendeztem, ottlakásra. 
Az alábbi képen látható épületről van szó.

 

foto: wikipedia / Fränkische Schweiz

Ez pedig a szemben levő épület, ami szintén a múzeum része

Van modern "tácsszkrín" izé is az épületben, amit a fiam addig nyomkodott, amíg véletlenül magyar vonatkozású hírekre nem talált. Szó van benne pusztításról, valami nyilakról .. khmm, inkább hagyjuk. 

A múzeumban a belépőjegyet árusító hölgy udvariasan érdeklődött affelől, hogy honnan értesültünk a múzeumról? Hát mi elmeséltük. 

Sajnos a múzeumnak túlontől kevés a látogatója, az emberek nem ismerik. Javasoltam valami helyi legenda felfedését, esetleg kitalálását. Találjanak már a környéken valami rejtélyes csontvázat, építsék fel köré az elrabolt királylány legendáját, de ha ez nem megy, akkor legyen legalább egy szellem, egy "Weiße Frau", vagy legalábbis egy Margitka (lásd:Zimmer Feri 2. ), ezek tuti tippek. Özönleni fognak a látogatók, mert borzongásra mindenki vágyik. 

A múzeum weboldala: Fränkisches Schweiz-Museum

Aki teheti, látogasson el Tüchersfeldbe és nézze meg ezt a múzeumot, szívből ajánlom!

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum - de nem egy műértő szemével

Hát nem hittem volna, hogy egyszer pont én fogok teljesen értetlenül állni egy impozáns múzeum közepén és csak azon töprengeni, hogy most meg mi történt? Miért nem tetszik? Pedig így álltam a múlt vasárnap a Nürnberg-i Germanisches Nationalmuseumban, elveszve a rengeteg vallásos témájú festmény és szobor között. Döbbenten vettem észre, hogy nem érdekel. Hogy unom. Túl sok volt ugyanabból. A temérdek vallásos, istenes kép láttán felmerült a kérdés, "ezek régen mást nem tudtak festeni?"
Korai volt a kérdés, mert a múzeum egy másik részén ötmilló portré közt botorkálva ismét nem értettem a világot. Ki ez a rengeteg ember a képeken, mi közöm hozzájuk? A 602-es számú várkapitány és kedves neje, annak nagynénije, a megannyi ilyen-olyan pénzes ember és pereputtyának portréja idegesített.
Egy igazi műértő itt aztán kitombolhatná magát, de én attól tartok, nem.
Az ecsetkezelések, színek, vásznak, stílusok, iskolák és mesterek paradicsoma lehet ez a tárlat annak, aki igazi festészet-freak. Én még pálcikaembereket se tudok rajzolni. Festeni pedig ..... hogy is mondjam, még a teámmal is leöntöm magamat. Az ügyetlenség definiciója a nevemet viseli.
A kiállítással az a gondom, hogy nem hozzám szól. Lehet, hogy túlontúl megszoktam a valakikről szóló kiállításokat, a Habsburgokat Bécsben és az összes magyar vonatkozású múzeumot Magyarországon. Azokat az arcokat (hellyel-közzel) azért ismerem. Tudom ki volt Sisi és azt is, hogy ki volt Petőfi Sándor. A velük kapcsolatos tárgyak érdekelnek, hiszen van hozzájuk "közöm". A falumúzeumok is megérintenek, mert emberek életét tükrözik, a bútorok, a használati tárgyak mesélnek.
Ebben a nürnbergi múzeumban nem találkoztam "ismerőssel", számomra nem volt személyes, nem is fogott meg amit láttam. Az épület gyönyörű, meg is állapítottuk, hogy milyen kár így elcseszni, de klassz lakásokat lehetne benne kialakítani .... má' bocsánat a kultúrbarbárságért. 

A hangszerterem is elkedvetlenített. Számolatlan csemballó áll egymás után hosszú sorban. Mind egyforma, vagy legalábbis annak tűnnek. Legalább egyiken szerepelt volna egy név, hogy ezen a csemballón játszott Mozart, Bach, Wagner, Elvis Presley, James Hunter ... mindegy. Valaki. De nem. "A csemballó valószínüleg egy olaszországi operaházban állhatott" .. ilyenek szerepeltek a kis táblákon. Érdekelt? Nem. A másik, amit hiányoltam, a szinte minden múzeumban már régóta megtalálható, a kor igényeinek, a technika fejlődésének megfelelő interaktív segédeszközök. De jó lett volna mondjuk meghallgatni, hogy is szólnak ezek a csemballók! De semmi. Hegedák és fújós hangszerek regimentje (csemballóékkal sorsközösséget vállalva) szintén a kiállítás részét képezik. Lett volna 3 hegedű, 3 csemballó, még érdekelnének is. Elolvastam volna amit tudni kell(ene) róluk. De így, tömegesen nem érdekelnek. A képen is látható, milyen hosszú a csemballók sora. Mit lehetne mást csinálni, mint végigrohanni mellettük?

Szégyellem, de elegünk lett ebből a múzeumból. Pedig a honlapjukon ez szerepel:  "Das Germanische Nationalmuseum ist das größte kulturhistorische Museum des deutschen Sprachraums" szóval  Németország legnagyobb németnyelvű kultúrtörténeti múzeuma. Nekem meg nem tetszett. Talán túl sok a csemballójuk, nem tudom...

Azért láttunk néhány vigyorognivalót is. Például ezt a lovagi páncélt. Pontosabban a sisakját. Biztosan "Fürth"-ből jött a lovag, ott nézhettek ki így az emberek. Vagy a holdról. Nem édes? :-)
 

Kijött utánunk egy múzeumi dolgozó, (azt mondta, hogy ő a biztonsági főnök), akinek feltűnt, milyen gyorsan újra kijöttünk. Ritkán távoznak a látogatók ilyen rövid idő után. Kiváncsi volt az okra, bár némi tiszteletet véltem felfedezni a szemében. Mivel udvarias a párom, nem a valóságot válaszolta, csak azt, hogy ó, már sokszor voltunk ám bent. Beszélgettünk vele egy-két dologról, kérdeztem is a kiállított aranysüvegről és kezdtem magamnak beismerni, hogy talán jobb lett volna idegenvezetéssel végigmenni.... vagy kevésbé idegesnek lenni .... ah, gyarló az ember. 
Elárulta, hogy nagyon jól tesszük, ha megyünk, mert vasárnap délutánonként olyan fél 3-tól a múzeumban kitör a pokol. Jönnek a látogatók. Sokan. A termekben megfordulni szinte képtelenség. Sok közöttük a kifinomult, hozzáértő, műértő sznob. És ezek a finom emberek könyökkel vágnak utat maguknak, udvariatlanul, gorombán tolják félre a másikat, mindent a művészetért. Jól tesszük, ha megyünk.

Csalódtam a múzeumban, annak megismert részében. Az egész kiállítást természetesen nem láttam, lehet, hogy a csillagok állása, a bioritmusunk minden hibás volt abban, hogy nem tudtuk befogadni a látványt. Most már egyre inkább úgy érzem, hogy ez a szegény múzeum nem tehet semmiről. Nem szeretnék senkit se lebeszélni róla, be kell menni. Remélem más nálunk nagyobb szerencsével fog járni. Úgy érzem, a szemünk és a szívünk ezen a vasárnapon csukva volt. 
De ti menjetek el!  http://www.gnm.de/museum/

Az impozáns épület előtt halad el a Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcája. Az oszlopokon különböző nyelveken kerültek bevésésre az ENSZ Emberi Jogok egyetemes nyilatkozatának főbb pontjai. Az utca végén, egy épület falán látható a márványtábla a nyelvekről. Ezen már évekkel ezelőtt kiakadtam, azóta is kiakadok, ahányszor csak arra megyek. Többek között a zulu és a hopi nyelv is képviselve van, de a magyar nem. 
A párom próbált vigasztalni, miszerint az osztrák nyelv se szerepel rajta. 
Ezen a múlt vasárnapon valahogy semmi nem stimmelt. Vagyis dehogynem! Az ebéd jó volt. 

Reiki - és egy találkozó Győrben

Sajnos nélkülem.  :-(

Május 17! Ez egy fontos dátum. Sokunkra egy nagyszerű találkozás vár. Nagyon nagy bánatomra, személyesen nem fogok tudni jelenlenni. Szivből sajnálom. Nekem a reiki és István rengetegett adott. Ès ad azóta is.

Híd a szabadság felé - az Andaui híd

Szeretettel és köszönettel Tihinek a személyes történetéért, aki 1956-ban, 18 évesen ezen a hídon keresztül hagyta el Magyarországot.
Drága Tihi, nélküled soha nem figyeltem volna fel erre a különleges hídra és a vele kapcsolatos torokszorító eseményekre. Történelem, amiből nélküled  kimaradtam volna.

Köszönöm.

Die Brücke von Andau
A szabadság és az önzetlen segítség szimbólumává vált egy icipici híd az osztrák-magyar határon, Andau hídja. Andau különben magyarul Mosontarcsa, de ez a különleges híd a német nevével vált híressé. (Apropó, Mosontarcsa csak 1921-ig tartozott Magyarországhoz, ezt követően Ausztria Burgenland tartományának része lett.)

A hídat már régóta szerettük volna látni, pár napja végre sor került rá. Az első dolog ami meglepett bennünket, az a településtől való távolsága. Andau onnan még elég messze van, legalább 10 km. A hídig vezető út mély benyomást kelt, a menekülő emberek irdatlan hosszú menetelésének mementóiként, különböző szobrok, meghökkentő alkotások figyelmeztetnek a múltra, arra ami ott történt. Az út nyílegyenesen vezet a Hanság-csatornáig, magáig a hídig.

 

Elérve a határt, hála az ismertető tábláknak ott sok minden kiderül. Az egyik legfontosabb információ James Michener amerikai író (vele kapcsolatban Szekér Endre írását ajánlom), "Az andaui híd" c. könyvéből származik. Megerősíti azt a tényt, amin morfondíroztunk, a híd egyáltalán nem "Andau" település hídja, csak ahhoz van legközelebb, így vele azonosítják. A hídat a helyi gazdák, földtulajdonosok használták a földjeik könnyebb eléréséhez, a terményeik áthozatalához. Ahogy Michener, az író fogalmaz: "Diese war vielleicht die unbedeutendste Brücke Europas. Allein die Laune des Schicksals wollte es, dass sie einige Wochen hindurch zu einer der wichtigsten Brücken der Welt wurde"  magyarul: Ez volt talán Európa legjelentéktelenebb hídja, ami aztán a sors szeszélyéből, heteken át a világ legfontosabb hídjává vált. 

A hídat 1956. november 21-én magyar katonák felrobbantották, de azért teljesen használhatatlanná nem tették. Kézikocsikkal és kisszekérrel már nem lehetett rajta átkelni, csak gyalogosan, maximum kézipoggyászokkal.
Mivel a csatorna nem túl mély, a környéke rendezett, nem igazán értettem, hogy miért volt akkora gond a híd felrobbantása, de jött a felismerés ... igen, a Hanság. Az anyuék is résztvettek a Hanság lecsapolásán. Ennek a csatornának a környéke is akkortájt mocsárvidék volt. Megközelíthetetlen, átkelhetetlen mocsár. A hídra szükség volt.

 

A hídat aztán a "hazánkat hősen védelmező" szovjetek végleg elintézték.. 

A jelenlegi híd a korábbi mintájára 1996-ban lett megépítve a 40.évfordulóra,szintén osztrák összefogással.

Képek a hídról Andau község internetes oldalán 

Érdekesség, hogy ezen a hídon menekültek 1944-ben és 1945-ben német katonák is "hazafelé".

De térjünk vissza 1956. novemberébe, amikor is fantasztikus dolog történtek ott Andauban. A magyar forradalom leverésének hírére, az érkező menekültek fogadására megmozdultak az emberek az osztrák oldalon.Tessék kérem elképzelni, ezeknek az osztrák embereknek, a magyar kortársaikhoz hasonlóan ugyanúgy szinte semmijük nem volt, szegénységben, szükségben éltek, MÉGIS megosztották mindenüket a menekülőkkel! Élelmet, takarót, sőt, pénzt adtak. Szinte hihetetlen ez a segítségnyújtás. Mi az ami a szívekből, lelkekből ezt a hihetetlen emberséget, előhozza? Mi történik ilyenkor? Egy arraszálló angyal szárnya simogatja meg az embereket, vagy ez tényleg csak a velünk született jóság, ami ha kell, határt nem ismerve, rosszindulatot, irígységet, közömbösséget elfelejtve, bátran és gondolkodás, mérlegelés nélkül előtör? 

Akárhogy is van, jó tudni, hogy ekkora tettekre képesek vagyunk mi emberek. Egyszerű emberszívvel is lehet csodákat művelni. Erre voltak az osztrákok kérés nélkül hajlandóak.

A hídon át kb. 70.000 magyar ember hagyta el a Magyarországot.

Egy szenzációs film, amit szívből ajánlok (sajnos úgy tudom, a film egyelőre csak németül létezik):  Der Bockerer III - Die Brücke von Andau

Bockerer bá' (akit az általam nagyon szeretett Karl Merkatz osztrák színész alakít) egy bécsi hentes. Neki nem dirigáltak a nácik, hát a kommunisták se fognak! A négyrészes film harmadik része érinti a magyar forradalmat (amire emlékszem, az iskolában még ellenforradalomnak tanultam ..)  

Ha valakit érdekel:  http://www.skip.at/film/36/

http://www.skip.at/film/36/

Az alábbi két perc valahány másodperces videót pedig nyelvtudástól függetlenül nézzétek meg! Eredeti felvételek láthatóak benne. Szivszorítóak.

 Szervusz Andau!

Isten hozott szabadság!

Pause ...

Ez a pause nem volt se szándékos, se tervezett, de nagyon muszáj.
Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek, ki tudja miért, de mégsem úgy mennek a dolgai, ahogy kellene. Amíg a problémáim lefoglalnak, nem találom a nyugalmam, a kellő lendület az íráshoz ilyenkor nyomtalanul eltűnik. 
Pedig annyira sajnálom, hiszen annyi, de annyi minden történik, tele van a jegyzetfüzetem, de este ideülni és vidáman, vagy a sztoritól függően esetleg csak energikusan írni ......., azt nem lehet. Legalábbis én, nem tudok.

De a rossz, úgy tűnik, elhúzott, fellélegezhetek. 
A normalitás visszatért.
Pár nap és jövök. 

Addig is, kivánok mindenkinek boldog  

(boldog =kirándulós, tojáskeresős, sonkaevős, mosolygós, szép idős, egymással beszélgetős, pihenésben, vagy éppen élményekben gazdag, természetfelfedezős) Húsvétot! 

Egyszóval, csodás napokat!

És erre a Kakas (update)

Megszületett az előző történet folytatása, aminek fő- és egyetlen szereplője  a maradék szárnyas, a kakas! Mit mondjak a cikk elolvasásakor felröhögtem.

forrás: Nürnberger Zeitung

Fürth városa egy újabb kihívással találta szembe magát. Miután a tyúkokat megcsíppentették és elvitték a nürnbergi állatmenhelyre, már csak a kakas maradt. Márpedig ez a tollas nem adja könnyen magát. 
Masíroz szegény a csajai nélkül, hasítja az utcákat keresztül-kasul és megállás nélkül panaszkodik, jár a szája, csak kukorékol, kukorékol ....
Az első lakossági panaszok már megérkeztek a városnál.
A város újabb befogóakcióra készül. Ismét a tűzoltós-metódust alkalmazva.
Látom magam előtt ezt a kis felfújt mellű, tollas paprikajancsit, ahogy a világnak szétkürtöli a bánatát, a csajai elvesztését. Édes pofa.

A banda három tagja rendőrkézen, a főnököt még keresik

Hátborzongató híreket olvastam a helyi újságban egy bandáról, aminek tagjai a Nürnberggel szomszédos (és a nürnbergiek által nagyon utált.... nem annyira kedvelt ) városban, Fürthben garázdálkodtak. Az éjszakai randalírozásukkal, hangoskodásukkal zavarták a lakók nyugalmát. A bandára kb. egy évvel ezelőtt figyeltek fel a Landmannstraße környékének lakói.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, a kemény napoknak vége, a múlt csütörtökön végre elkapták őket!

Az elfogásuknál a tévé is jelen volt. A banda cseles és raffinált húzásokkal tett be hónapokon keresztül az üldözőknek, a becserkészésük nehéz diónak bizonyult. Napközben keresztül-kasul sétáltak az utcákon, éreztetvén hatalmukat, erejüket. A déli városrészt soha nem hagyták el, mégis észrevétlenek maradtak. A rejtekhelyeiket mesteri érzékkel választották ki és váltogatták. Kicseleztek mindenkit, pedig komoly, felkészült szervezetek próbálkoztak a kézrekerítésükben. A sorozatos kudarcok után felismerték az emberek, hogy csak összefogással fogják tudni elkapni ezeket a veszélyes bűnözőket.

A korábban külön-külön csődött mondott próbálkozások résztvevői (állatvédők egyesülete, rendőrség, egy szárnyas-kisállattenyésztő egyesület delegáltja, egy vadász, a városi főerdész, a nürnbergi állatkert egy specialistája, egy csali kakas.. ) felismerve ezen akciók eredménytelenségét, összefogott. A tűzoltósággal kiegészülve, együtt indultak akcióba. 
Ezen a bizonyos csütörtöki napon, az esti homály érkezésével indult a félelmetes akció. A tűzoltók két autóval közelítették meg a négytagú banda lehetséges rejtekhelyét, az egyik ipartelep körtefáját. 
A bűnözők a fa lombjaiban bújtak el és hajtották álomra a fejüket.

A veszélyes akció sikerrel zárult, bár a főnököt, a kakast nem sikerült elcsípniük, ő még mindig szabadlábon van. A banda tagjait, mind a három pipit, sikerült ártalmatlanná tenni. Ők hárman már a nürnbergi állatmenhely lakói.
A rendőrség is csak találgat, mi lehet a főnökkel? Elképzelhető, hogy sikerült őt elűzni a territóriumjából? Esetleg csak elbújt és marad az általa nagyon megkedvelt déli városrészben? Már szervezi az új bandáját? Ki tudja?
Egy biztos, nagyon óvatos lettem.
Az éjszakában felhangzó kukorékulásra roppant módon figyelek.
A bestia még szabadlábon.

A teljes bandát ábrázoló kép megtekintését csak az erősebb idegzettel rendelkezőknek ajánlom! 

A rettegés, a félelem Fürth utcáin ...

 

Fotó: © Glaser / www.nordbayern.de

Itt pedig az eredeti cikk, ami mellett nem tudtam csak úgy elmenni, muszáj volt közreadnom. :-) Drei fürther Südstadthüner gefasst Hahn auf freiem Fuß

Bécsben jártam (ki gondolná? :) )

.... mégpedig tavaly augusztusban. A múzeumok, emlékhelyek közül sokat, már sokszor láttunk, ezért a kevésbé izgalmas Kaisergruftra került a sor.  Ez az a hely ahova tényleg csak akkor mész, ha már mindent láttál. Főleg egy gyerekkel. Egy Sisi lakosztállyal, Hofburggal, Schönbrunnal nem veszi fel a vesrsenyt. A Kaisergruft a császárok, a császári család temetkezési helye, magyarul a Császári kripta, ami Bécs belvárosában található, a Hofburg közelében.

A Kaisergruft
Anna császárnő alapította 1617-ben a Kapucínus kolostort és rendelte el benne a kripta építését. Ennek a kriptának aztán egy évvel később ő lett az első "lakója", majd szintén egy évvel később követte őt férje, Mátyas császár. A Habsburgok hivatalos temetkezési helyének számít a Kaisergruft 1633-tól.  A Habsburg, illetve a Habsburg-Lothringen család számos tagja mellett, 12 császár és 19 császárnő nyugszik a termekben. 

A legutolsó itt eltemetett Habsburg: Habsburg Otto. Mivel ő már se császári, se királyi címet nem viselt, ment is egy darabig a hercehurca, kaphat-e bebocsátást a kriptába. Azt hiszem sokan osztják a véleményemet, Otto bácsinak halála után ott volt a megérdemelt helye. Kiemelkedő ember volt. Istenem, hogy nem koronázták meg? És?  Egyrészt erről ő nem tehet, a történelem elsodorta a Monarchiát. Másrészt ezt a széles látókörű, tanult, olvasott, tájékozott, intelligens embert a tettei, a gondolatai és az élete tette uralkodóvá, nem a cím, a trallala és nem egy korona. Habsburg Otto, Európa népeinek, azok jogaiért küzdő császára volt.
(Habsburg Otto 2011-ben hunyt el, és akkor tényleg sokat cikkeztek arról, hogy folytatják-e a tradíciót, bekerülhet-e egy, igaz Habsburg, de cím nélküli az elődei, a királyok és császárok közé, vagy nem? Ehhez képest minden csinnadratta nélkül simán beengedték Ottó bácsi 2010-ben elhunyt feleségét. A koporsója ott áll Ottó bácsi koporsója mellett. Regina von Sachsen-Meiningen csak Habsburg Ottóval kötött házassága után lett von Habsburg. Halála után egy évvel később, férje halálával egyidőben helyezték el az ő maradványait is a Gruftban a férje mellett.)

A kriptába történő bebocsátás
Ez a beengedési szertartás érdekes. A temetési menet eléri a kripta bezárt ajtaját. Az egyik herold  megzörgeti az ajtót. A kopogtatásra kiszól bentről az egyik kapucinus szerzetes:
- "Ki kívánja bebocsátást?"  „Wer begehrt Einlass?“ 
A herold a válaszában felsorolja az elhunyt összes, életében kapott és hordott címét és cafrangját.
A kapucinus szerzetes válaszol:
- "Nem ismerjük!"
A herold másodszor is bekopogtat. A kérdés ismét felhangzik:
- "Ki kívánja a bebocsátást?"
A herold már csak a címek egy rövid összefoglalásával válaszol, de az ajtó mögött a szerzetesek kérlelhetetlenek.
- "Nem ismerjük!"
A herold harmadszor is bekopogtat. Az ismét felhanzó kérdésre ezúttal másképp válaszol. Csak a keresztnevét említi az elhunytnak, amihez hozzáteszi: ... egy halandó, vétkes ember.   („ein sterblicher und sündiger Mensch“)
.... és az ajtó feltárul, az érkező bebocsátást nyer.
Valahol roppant érdekesnek tartom ezt az egészet, hiszen annak ellenére, hogy ez a kiváltságosok "helye", pont ők azok, akik a kiváltságaikkal mégse nyernek bebocsátást. Ezek ideje a halállal végetért. Tökéletes értékelése az ember utolsó állomásának, a végnek, amikor a címekkel, vagyonokkal, fontossággal már nem érnek el semmit.. Itt már nem a címzetes nagyúr érkezik, hanem Mátyás a halandó és vétkező ember. Kizárólag ő nyer bebocsátást. Neki van ott helye, nem a címeknek. Érdekes szokás, igaz?

Egy részlet a "Kronprinz Rudolfs letzte Liebe", azaz Rudolf trónörökös utolsó szerelme c. filmből, amiből jobban érthető válik a ceremónia:

A kriptába történő bebocsátásról ír egy blogoló, méghozzá pontosan Otto von Habsburg temetése kapcsán. A blog németül íródott. Itt lehet elérni, klikk  
Otto von Habsburg temetése alkalmával a második kopogtatás után eltértek a hagyományoktól. Elvileg egy rövidebb összefoglalásnak kellett volna elhangoznia (ahogy az előbbi filmrészletből is kiderül), de itt más történt. A világi címek és kitüntetések kerültek felsorolásra, amiket Habsburg Otto élete munkájával szerzett. 

A Kaisergruftot érdemes megnézni. De előtte mindenképpen célszerű felkészülni a történelemből .... mert, hmmm, szégyellem, de bevallom, hogy azt a rengeteg császárt, császárnőt, királyt, királynőt, herceget és hercegkisasszonyt nem is bírtam követni. Nagyon jól kell(ene) ismerni a Habsburg ház történetét, ahogy az európai történelmet. Itt van például egy kisgyerek koporsója. Leopold Johann IV.Károly császár elsőszülött fia volt, láthatjuk, még az egyéves születésnapját se érhette meg. A halálával lépett életve a "pragmatika szankció", ami a Habsburg ház női ágán történő örökösödést jelentette. Így történt, hogy Leopold Johann halálával lánytestvére, Mária Terézia jutott a trónra. Apja, IV. Károly halála után a hölgyemény lett Ausztria császárnője. (Mária Terézia 1740-ben került a trónra.) 
Tegye fel a kezét, aki erre még emlékezett a tanulmányaiból! De őszintén!
Mert én nem.
Ha Mária Terézia, akkor nekem csak a rengeteg gyermek és a testőrei, na meg a nemi vágya jut az eszembe. Bocsánat, ha nem voltak helyénvalók a szavak, mégiscsak egy temetőben járunk.

 A rengeteg szarkofág, nyughely között sétálva engem főleg egyetlen koporsó fogott meg. (azóta utánakerestem a neten, összesen három ilyen van a kriptában, nekem csak egyet sikerült megtalálnom). Egy gyermek koporsója. Még arra se méltatták szegényt, hogy nevet adjanak neki. Jó, jó biztosan másképpen volt az akkori időkben, néha a pap nem lehetett elég gyors, mire odaért volna, hogy megkeresztelje az újszülöttet, késő volt, a pici meghalt. De akkor is. Azért ráírhattak volna valamit, lehetett volna egy neve a kicsinek. Egy kis angyal, vagy tündér, vagy drága, bármi. De nevetlenül eltávozni?! Nekünk a jelen korban, kulturánkkal, szokásainkkal, de legfőképpen a szívünkkel, ridegnek, embertelennek tűnik az ilyen. Kiváncsi lennék a valós történetre. Mi történt és miért nem lett neve a kicsinek.

Természetesen itt fekszik Franz'l és imádott Sissi -je is. (Sisi nevét eredetileg egy s-vel írták!)
Ferenc Józseftől jobbra Sissi, balra pedig a fiúk,Rudolf a trónörökös nyugszik. (aki öngyilkossággal vetett véget életének). Sissi koporsójánál mindig van magyar nemzeti színű szalaggal átkötött virág. 

Érdekes az is, hogy az uralkodók nem egyenrangú házastársai és leszármazottjaik nem kerülhettek haláluk után a Kaisergruftba. Ezért például Ferenc Ferdinánd köszönte szépen a bécsi lehetőséget és építtetett magának, a feleségének és három gyermeküknek egy saját kriptát az Artstetten-i kastélyban. (Az 1914-es szarajevói merénylet után ott helyezték őket örök nyugalomra.)


A Kaisergruftból jó végre kijönni. 
De mindenképpen érdemes bemenni!