2010. február 5., péntek

11 nem fogadott hívás ......

A múlt szombaton egy röpke félóra alatt átélhettük a világvégét, aminek hangulatáról természetesen a  mi kis JuniorChefünk gondoskodott. Kvázi testközelbe hozta a rettegést. Meccset nézni mentünk. A görög étterem elsősorban nem a konyhája (sajnos), hanem a Sky előfizetése és a nagy plazmatévéje miatt lett viszonylag a törzshelyünk. Az összes Glubb-meccset ott nézzük. Falattal indul a program, majd a kosztolás után gyerek a mobiltelefonjával felszerelkezve elindul hazafelé, ugyanis elmondása alapján nem bírja a meccsekkel járó izgalmakat, ez nem az ő gyenge idegeinek való. Jobban szeret meccsnézés helyett inkább a barátjával játszani, vagy internetezni. Megértem, engem se érdekelt soha a foci, kb. 2 éve kaptam csak rá.  Na, szóval ezen a szombaton is minden rendben volt, az elején minden olyan szépen indult. Végre valahára jól játszott a Glubbb is (1FCN) a kaja se volt annyira rossz, tuti paletti. Aztán gyerek indul hazafelé:
- Puszi-pápá!
- Puszi!
- Nálad van a mobil?
- Iiiigen!
- Be  is van kapcsolva?
- %/+?=!!!% (fränkischből fordítva: nem vagyok hülye)
- Amint hazaérsz egyből hívsz minket oké?
- Persze!
Aztán eltelik 10 perc .... 20 perc... Hol a gyerek???  Hivjuk fel. Jééézus, nem veszi fel! Hivd újra! Hívom, hívom, de egyszerűen nem veszi fel. Az nem lehet, képtelenség.  Az út maximum 8-10 percnyi hazáig, mi történhetett? A szentségit, a kulcsot is elfelejtettem neki odaadni, szóval a lakásban nem lehet. De ha nincs kulcsa, akkor hol lehet?? Vissza kellett volna már jönnie rég! És miért nem veszi fel a mobilt? ..... természetesen ebben a percekben lőtte be a Nürnberg azt a gyönyörőséges Bunjaku gólt, amiről hónapok óta csak álmodtunk. A csodagolt csak félszemmel fogom, agyilag máshol vagyok. Látom a gyerekemet az emberrablók karmában és juj, le se írom még hogy  (nem szabad rágondolni, leírni meg főleg nem,  mert azzal energiát kaphatna a negativ gondolat .......), egyszerűen nincs magyarázat az eltünésére. :((( Nem bírok várni, mire is végül? Rosszulléttel küzdve, falfehéren elindulok. Muszáj végigmenni az úton, hátha valami beugrik. Remegő kézzel hívom a mobilról újra és újra a számát. Aztán egy bevillanó gondolat. Mi van akkor, ha bement a barátjához, levette a kabátját, aztán nem hallja a hívást ..... á, felhívom őket. Nincsenek otthon. :(( Újabb próba, hívom a barátjának a nagyszüleit, akik ugyanabban a lépcsőházban laknak. Talált, süllyedt!
A nagypapa közli, hogy a felesége éppen útban van a Muccal, próbálják megkeresni az elvesztett mobiltelefont. :)

3 megjegyzés :

sofy la bionda írta...

Megèrtelek, magam is 2 gyerekes szùlò lèvèn...Ehhez hasonlòk màr velùnk is megestek..

és a diszkòba jàràs mèg ezutàn lesz..az egyik legnehesebb mestersèg: anyànak lenni, èn tudom!
Nàlam a kiscsaj kapcsolta ki direkt a telefont, mikor szùlinapi buliban volt, hogy ne ègessem..de mikor megfenyegettùk, ha ilyet tesz, tòbbet nem mehet sehovà..

Andrea írta...

Jaj ilyet ne is mondj! Diszkó .. bele se merek gondolni! :)))

sofy la bionda írta...

Hàt pedig..nem àrt, ha jò elòre felkèszùlùnk rà lèlekben!! :DD
Mikor jòn haza, hazajòn-e idòben, kikkel van, mit iszik..jajj, bizony!

De nekem lànyom is van, gondolj csak bele! Brrr..èn màr belegondoltam.A lànyoka azèrt jobban ki vannak tève veszèlyeknek..:((