2014. május 29., csütörtök

A sziklák birodalma

A "Frank Svájc", azaz a "Fränkische Schweiz" egy mesebeli vidék. Tele fákkal, sziklákkal, lélegzetelállító tájakkal, patakokkal, kis folyókkal, barlangokkal, várakkal, várromokkal, történetekkel. Pont ilyennek tudnám elképzelni a tündérek, koboldok és legendák országát. Ráadásul hihetetlen jókat lehet arrafelé enni, jóféle sörük van és nagy-nagy szerencsénkre Nürnbergtől nincs messze.



Sajnos ez a Fränkische Schweiz a motorosok mekkája is egyben. Érthető, ezeken a gyönyörű tájakon élvezet az utazás. De néhány elmebetegnek, önkéntes szervdonornak nem elég a sebesség, belehúz. A múlt vasárnap egy ilyen idióta került el bennünket olyan sebeséggel, hogy még a velünk utazó plüssállat is beleborzongott. Képzeljetek el egy bakonyos szerpentint, ahol egy motoros nyilvessző kilő mögöttetek és előzni kezd a beláthatlan kanyarban. A víz kivert. Megnéztem a rendszámtábláját, nem nürnbergi volt. Pár km arrébb egy szemből érkező autó vezetője az ablakon kinyújtott karjával jelezte nekünk, hogy tyíhó, lassabban. Köszi, gondoltuk biztosan trafipax lesz, erre figyelmeztetett. Aztán párszáz méterrel tovább 2-3 lovas nélküli motor állt az úton és az egyikük velünk, szóval az érkező forgalommal szembefordulva ugyanúgy intett a karjával, ahogyan a korábbi autós. Vigyázz, lassan! És már láttuk is miért. Uramisten, az előbbi nyilvessző feküdt baloldalt az úton, a motorja pár méterrel arrébb. Megismertem a rendszámáról. Körölütte 2-3 ember, egy nő gugolt mellette, beszélt hozzá és próbálta betakarni a balesetes fejét, védeni az erős naptól. Szörnyű volt. Nem álltunk meg, mert volt már segítsége, ráadásul nem is tudtunk volna megállni, nem volt hol. Autóztunk tovább és pár percen belül már meg is jelent a fák fölött a mentőhelikopter. Remélem időben érkeztek, nem lett nagy baj. A motorosnak gyors és százszázalékos felépülést kívánok. Ha ismét motorra fog szállni remélhetőleg ő már többet nem fogja a saját és mások testi épségét kockáztatni. Sajnos a motorosbalesetek száma a Fränkische Schweiz-ban magas. A hétvégén ott mindig történik valami.

Egy pár infó a tájegységről. Itt lehet ugrani, száraz lesz. :-) Kb. 160 millió évvel ezelőtt Délnémetország wasser alatt állt, egy azóta már eltűnt, visszahúzódott tenger víze alatt. A rendszeres földkéregmozgások következtében közetek rakódtak le a tenger aljára, majd ezek a közetrétegek egymásra rakódva, elmozdulva ..... áh, neee. Mivel ezt a mészkős, meg dolomitos dolgot már anno dominó földrajzból megtanultuk, így most kihagynám, jó? Ugorgyunk, a víz visszahúzódása utánra. Na, szóval állnak a hegyek és a baromi nagy, szépséges és monumentális sziklák. Isten hozott Fränkische Schweiz! 




Vasárnap lévén, naná nem mi vagyunk az egyetlen család azzal a wunderbare ötlettel, hogy gyerünk, menjünk a Fränkische Schweiz-ba ... sajnos. Emberhegyek autóznak velünk egyirányba, a cél azonos. Namost a tömeggel nekem nagy gondjaim vannak, az aurám nem bírja. Bár lehet, hogy ezt fóbiának hívják. A hétvégi látogatásaink alkalmával van amit kihagyunk, méghozzá mindenáron, ez pedig a kis település a Pottenstein. A nyári bobpályája a vizibiciklizős tavacskája és a félelmetes cseppkőbarlangja a borzongatós nevű Teufelshöle (Ördögbarlang) a medvecsontvázzal tényleg szenzációs, de ide nem akkor kell mennünk, amikor turistabuszokkal van tele a parkolója és az összes nürnberg környéki Jürgen, Stefan, Sven, Antje, Gretl' és a femilijük kutyástól is ott toporog.

Gyermeknek múlt vasárnap feladtuk a magas labdát, keressen valamit ezen a részen, ahova elutazhatnánk. Guglikája kiköpte egy kis település nevét: Tüchersfeld. Hmm, ez meg mi lehet. Mi van ott látnivaló? Hát egy múzeum, a Fränkisches Schweiz-Museum, felelte a muci. Páromnak ez már beugrott. Ja, arra már jártam, de biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egésznapos program. A múzeum is mellette levő szikla megtekintése nem fog túl sok időt elrabolni tőlünk ... próbálta kicsit lehűteni az optimizmusunkat. Mindegy, menjünk.
El is mentünk. Jól tettük.
Kicsit izgultunk, ahogy Pottenstein mellett vitt az útunk, az ott parkoló autók látványa sokkoló volt. Nem az autók, hanem a számuk. Hama-hama leszögeztem, ha ne'talántán ugyanez vár ránk Tüchersfeldben, akko' már most mondom, hogy nem megyek be!
És képzeljétek el, Tüchersfeldben rajtunk kivül nem volt senki a múzeumban! A kis településen először is átgurultunk, mert természetesen nem találtuk meg elsőre a múzeumhoz vezető utat. Érthető, azt hittük, hogy arra lesz, amerre sok autó, emberek, stb. A település egyetlen utcáján végiggurulva már jót vigyorogtunk. Két szomszédos ház előtt két konkurrens csapat lobogója. A bauerneké (Bayern München) és a nürnbergi 1.FCN-é. El tudjuk képzelni, milyen klassz lehet a szomszédok viszonya. Ha van egyáltalán. :-)


A településen szinte tapintható a csend, fantasztikus. Ilyet még nem ..., de legalábbis már régen nem tapasztaltam. A múzeum egy bazi nagy szikla tövében található, egy korábbi u.n. Judenhof, azaz zsidóudvar területén. Számomra a múzeum fő érdekesse a régi épületek, amiken keresztül masíroztunk. A régi viseleteket bemutató korabeli házat, sikerült olyan pofásra megcsinálni, hogy képzeletben már be is rendeztem, ottlakásra. 
Az alábbi képen látható épületről van szó.

 

foto: wikipedia / Fränkische Schweiz


Ez pedig a szemben levő épület, ami szintén a múzeum része



Van modern "tácsszkrín" izé is az épületben, amit a fiam addig nyomkodott, amíg véletlenül magyar vonatkozású hírekre nem talált. Szó van benne pusztításról, valami nyilakról .. khmm, inkább hagyjuk. 

A múzeumban a belépőjegyet árusító hölgy udvariasan érdeklődött affelől, hogy honnan értesültünk a múzeumról? Hát mi elmeséltük. 
Sajnos a múzeumnak túlontől kevés a látogatója, az emberek nem ismerik. Javasoltam valami helyi legenda felfedését, esetleg kitalálását. Találjanak már a környéken valami rejtélyes csontvázat, építsék fel köré az elrabolt királylány legendáját, de ha ez nem megy, akkor legyen legalább egy szellem, egy "Weiße Frau", vagy legalábbis egy Margitka (lásd:Zimmer Feri 2. ), ezek tuti tippek. Özönleni fognak a látogatók, mert borzongásra mindenki vágyik. 

A múzeum weboldala: Fränkisches Schweiz-Museum
Aki teheti, látogasson el Tüchersfeldbe és nézze meg ezt a múzeumot, szívből ajánlom!



2014. május 25., vasárnap

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum - de nem egy műértő szemével

Hát nem hittem volna, hogy egyszer pont én fogok teljesen értetlenül állni egy impozáns múzeum közepén és csak azon töprengeni, hogy most meg mi történt? Miért nem tetszik? Pedig így álltam a múlt vasárnap a Nürnberg-i Germanisches Nationalmuseumban, elveszve a rengeteg vallásos témájú festmény és szobor között. Döbbenten vettem észre, hogy nem érdekel. Hogy unom. Túl sok volt ugyanabból. A temérdek vallásos, istenes kép láttán felmerült a kérdés, "ezek régen mást nem tudtak festeni?"
Korai volt a kérdés, mert a múzeum egy másik részén ötmilló portré közt botorkálva ismét nem értettem a világot. Ki ez a rengeteg ember a képeken, mi közöm hozzájuk? A 602-es számú várkapitány és kedves neje, annak nagynénije, a megannyi ilyen-olyan pénzes ember és pereputtyának portréja idegesített.
Egy igazi műértő itt aztán kitombolhatná magát, de én attól tartok, nem.
Az ecsetkezelések, színek, vásznak, stílusok, iskolák és mesterek paradicsoma lehet ez a tárlat annak, aki igazi festészet-freak. Én még pálcikaembereket se tudok rajzolni. Festeni pedig ..... hogy is mondjam, még a teámmal is leöntöm magamat. Az ügyetlenség definiciója a nevemet viseli.
A kiállítással az a gondom, hogy nem hozzám szól. Lehet, hogy túlontúl megszoktam a valakikről szóló kiállításokat, a Habsburgokat Bécsben és az összes magyar vonatkozású múzeumot Magyarországon. Azokat az arcokat (hellyel-közzel) azért ismerem. Tudom ki volt Sisi és azt is, hogy ki volt Petőfi Sándor. A velük kapcsolatos tárgyak érdekelnek, hiszen van hozzájuk "közöm". A falumúzeumok is megérintenek, mert emberek életét tükrözik, a bútorok, a használati tárgyak mesélnek.
Ebben a nürnbergi múzeumban nem találkoztam "ismerőssel", számomra nem volt személyes, nem is fogott meg amit láttam. Az épület gyönyörű, meg is állapítottuk, hogy milyen kár így elcseszni, de klassz lakásokat lehetne benne kialakítani .... má' bocsánat a kultúrbarbárságért. 

A hangszerterem is elkedvetlenített. Számolatlan csemballó áll egymás után hosszú sorban. Mind egyforma, vagy legalábbis annak tűnnek. Legalább egyiken szerepelt volna egy név, hogy ezen a csemballón játszott Mozart, Bach, Wagner, Elvis Presley, James Hunter ... mindegy. Valaki. De nem. "A csemballó valószínüleg egy olaszországi operaházban állhatott" .. ilyenek szerepeltek a kis táblákon. Érdekelt? Nem. A másik, amit hiányoltam, a szinte minden múzeumban már régóta megtalálható, a kor igényeinek, a technika fejlődésének megfelelő interaktív segédeszközök. De jó lett volna mondjuk meghallgatni, hogy is szólnak ezek a csemballók! De semmi. Hegedák és fújós hangszerek regimentje (csemballóékkal sorsközösséget vállalva) szintén a kiállítás részét képezik. Lett volna 3 hegedű, 3 csemballó, még érdekelnének is. Elolvastam volna amit tudni kell(ene) róluk. De így, tömegesen nem érdekelnek. A képen is látható, milyen hosszú a csemballók sora. Mit lehetne mást csinálni, mint végigrohanni mellettük?

Szégyellem, de elegünk lett ebből a múzeumból. Pedig a honlapjukon ez szerepel:  "Das Germanische Nationalmuseum ist das größte kulturhistorische Museum des deutschen Sprachraums" szóval  Németország legnagyobb németnyelvű kultúrtörténeti múzeuma. Nekem meg nem tetszett. Talán túl sok a csemballójuk, nem tudom...


Azért láttunk néhány vigyorognivalót is. Például ezt a lovagi páncélt. Pontosabban a sisakját. Biztosan "Fürth"-ből jött a lovag, ott nézhettek ki így az emberek. Vagy a holdról. Nem édes? :-)
 

Kijött utánunk egy múzeumi dolgozó, (azt mondta, hogy ő a biztonsági főnök), akinek feltűnt, milyen gyorsan újra kijöttünk. Ritkán távoznak a látogatók ilyen rövid idő után. Kiváncsi volt az okra, bár némi tiszteletet véltem felfedezni a szemében. Mivel udvarias a párom, nem a valóságot válaszolta, csak azt, hogy ó, már sokszor voltunk ám bent. Beszélgettünk vele egy-két dologról, kérdeztem is a kiállított aranysüvegről és kezdtem magamnak beismerni, hogy talán jobb lett volna idegenvezetéssel végigmenni.... vagy kevésbé idegesnek lenni .... ah, gyarló az ember. 
Elárulta, hogy nagyon jól tesszük, ha megyünk, mert vasárnap délutánonként olyan fél 3-tól a múzeumban kitör a pokol. Jönnek a látogatók. Sokan. A termekben megfordulni szinte képtelenség. Sok közöttük a kifinomult, hozzáértő, műértő sznob. És ezek a finom emberek könyökkel vágnak utat maguknak, udvariatlanul, gorombán tolják félre a másikat, mindent a művészetért. Jól tesszük, ha megyünk.

Csalódtam a múzeumban, annak megismert részében. Az egész kiállítást természetesen nem láttam, lehet, hogy a csillagok állása, a bioritmusunk minden hibás volt abban, hogy nem tudtuk befogadni a látványt. Most már egyre inkább úgy érzem, hogy ez a szegény múzeum nem tehet semmiről. Nem szeretnék senkit se lebeszélni róla, be kell menni. Remélem más nálunk nagyobb szerencsével fog járni. Úgy érzem, a szemünk és a szívünk ezen a vasárnapon csukva volt. 
De ti menjetek el!  http://www.gnm.de/museum/

Az impozáns épület előtt halad el a Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcája. Az oszlopokon különböző nyelveken kerültek bevésésre az ENSZ Emberi Jogok egyetemes nyilatkozatának főbb pontjai. Az utca végén, egy épület falán látható a márványtábla a nyelvekről. Ezen már évekkel ezelőtt kiakadtam, azóta is kiakadok, ahányszor csak arra megyek. Többek között a zulu és a hopi nyelv is képviselve van, de a magyar nem. 
A párom próbált vigasztalni, miszerint az osztrák nyelv se szerepel rajta. 
Ezen a múlt vasárnapon valahogy semmi nem stimmelt. Vagyis dehogynem! Az ebéd jó volt. 


2014. május 6., kedd

Reiki - és egy találkozó Győrben

Sajnos nélkülem.  :-(

Május 17! Ez egy fontos dátum. Sokunkra egy nagyszerű találkozás vár. Nagyon nagy bánatomra, személyesen nem fogok tudni jelenlenni. Szivből sajnálom. Nekem a reiki és István rengetegett adott. Ès ad azóta is.