2010. november 29., hétfő

Szerencse a szerencsétlenségben

A pechszériát felsoroló "sorozatomban" meséltem ugye két férfiről, a két legfontosabb főszereplőről. Egyszer a jujj, de sokszor elszidott és a pokolba kívánt majdnem vevő "Wolfgangról" és szegény, egyre inkább velünk kooperáló "Seppről", aki a múlt héten az életét vesztette.
Namost van ám itt egy érdekes dolog! Wolfgang a vevőjelölt megjelenésével kicsit besűrűsödtek a dolgok, hirtelen vége lett a Pató Pálos ej, ráérünk arra még tempónak. Előtte pedig másként volt. Seppet a betegsége és a kezelések miatt kíméltük, heteket vártunk rá, amíg egy-egy kórházi tartózkodás után újra jelentkezett és megbeszélést hívott össze. Kicsit helybetopi volt az egész. Vártunk, vártunk, reménykedtünk az állapota jobbafordulásában. Aztán megjelent Wolfgang, aki venni akart mindent és gyorsan. Minden ingatlanos tudja, hogy a vevőkkel foglalkozni kell, főleg a komolyakkal :) és nem szabad sok időt elveszíteni. Ahogy a mondás is tartja, addig kell ütni a vasat amíg meleg, addig alakítható, képlékeny. A német ingatlanjog szigorúan közjegyzőhöz köti az ingatlanokkal kapcsolatos adásvételt. A szerződések elkészítését és ellenjegyzését csak közjegyző végezheti, aki aztán felel is a tartalmáért. (Magyarországon az adásvétel lebonyolitása végett ügyvédhez megyünk.) Mivel Wolfgang feltűnése után nem maradt idő kivárásra, cselekednünk kellett. Seppnek meghatalmazást kellett kiállítania, amelyben megbíz bennünket, pontosabban a páromat a teljes lebonyolítással. Viszont egy ilyen jellegű meghatalmazáshoz mindenképpen szükség van közjegyzőre, mivel ahogy írtam, az ingatlanos üzletekhez ez elengedhetetlen. Nézegettük hogyan tudna Sepp eljutni a közjegyzőnkhöz, akinek irodája a belváros egyik sétálóutcájában található. Autóval oda behajtani nem lehet, talán taxinak elnézik, de azt is csak a reggeli órákban. De Sepp kórházban, ki tudja mikor engedik ki. Mi legyen? A közjegyzőnk állt elő az ötlettel: egy közjegyző barátja abban a városban él, ahol szegény Sepp éppen fekszik, tehát megbízhatja a kollégát azzal, hogy menjen be személyesen a kórházba és ott készítsék el a meghatalmazást, amivel apus az aktuális adásvételi szerződést a nevében lebonyolíthatja. Ìgy is történt. Ès még valami! Előzőleg telefonon megállapodtak, hogy ha már meghatalmazás, akkor terjesszék ki azt az összes folyó közös üzletükre, valamint ....kellemetlen rész volt, de hála isten Sepp mondta ki legelőször, hogy bele kéne foglalni az érvényességbe, hogy az a megbízó halálával nem szűnik meg. :( 
Így került bele a mondat "über den Tod hinaus" ... "a halálon túl is" és ez megmentette az életünket. 
Èrtitek? Ha nincs Wolfgang, akkor nincs érvényes meghatalmazásunk azokra a munkákra, amikkel már évek óta foglalkozunk, amikbe már egy valag pénzt, időt és munkát beleöltünk, amik Sepp halálával megszüntek volna. Nem fura ez a Wolfgang? Nem tudjuk hogy néz ki, ahogy jött a semmiből, úgy tűnt el újra. Nélküle viszont nagy gondban lennénk.
Ki ez a Wolfgang? Ki küldte? Az őrangyalom? :) Lehet. Persze kárt is okozott, de emellett nagyon komoly segítséget nyújtott.  
Az őrangyalom

Thomas-Siepmann / pixelio.de


"Sepp" útja sajnos végéhez ért

Szegény. Pedig már kikerült az intenzívről is. Ùgy emlékszem júliusban tudta meg, hogy mi a baja. Azt is közölték vele, hogy a betegsége már sajnos elégé előrehaladott állapotban van .......

Közös üzleti terveink kapcsán, itt írtam róla korábban.  
Kedves, Michael E.  !  Nyugodj békében!

2010. november 24., szerda

A múltkori munkáról

Ezzel még tudom adós vagyok. Van egy cég, amelyik professzionális megoldásokat kíván más cégeknek a pénzügyi  adatfeldolgozás, meg outsourcing területén. Apropó, a német gazdaság területén egyre több az angolból átvett kifejezés, ahogy a köznyelv is amerikanizálódik. Szörnyű, sőt szerintem nevetséges, amikor egy "locationban" megrendezésre kerül az "event", ami nagyon "succes". Brrrrr. Kérdezem én, hát nincs ezekre megfelelő német kifejezés? 4 éve, a Futball VB alatt kezdődött a "public viewing" bevezetése, hát ezt is az angolból kellett átvenniük. Ehhez hozzátenném a public viewing egyik (vagy talán eredeti? ) jelentését, ami nem más, mint a felravatalozott halottól való utolsó búcsú. Morbid nem?
Egyre több a cégek weboldalán olvasható hasonló kifejezés: Security-Level,  Outsourcing, Inbound,   Datawarehousing, Dokumenten-Flow-Management, ERP-Handling .... némelyiknél tényleg csak egy nagy rejtély a mögöttes tartalom. 
egy kellemes kis munkahely (a képet a wikipédiából ollóztam)
Annyit már tudok, hogy az inbound-ot  és az outboundot (azaz az Outsourcingot) callcenterekben végzik. Az in bejövő hívás (azaz a Callcentert hívják fel), az out pedig kimenő. Az Outsourcingban a legrosszabb dolgozni, mert ott el kell adniuk valamit, vagy meghosszabbítatniuk egy előfizetést, vagy átrángatni az előfizetőt egy másik lóra, vagy időpontot kicsikarni az ügyfélből, amikor a tukmáló manager aztán otthonában meglátogathatja. Mindezt persze sz....ért és hu.....ért. Nők garmada gürcöl ezekben a lélekölő "Callcenterekben" és próbálja meg a hatszázadik hagyjon engem békében válasz elhangzása után is összeszorított foggal nem feladni. Kapnak valamilyen minimumot és a többi kérem provizió! Egy kimenő hívásért kap 85 centet. Ha sikerül időpontot egyeztetnie, már 1,40 EUR. Ha a találkozóból üzlet lesz, akár 4 eurót is megkereshet!! (a számok nem valósak, de valami hasonlóak)
Egyszer 1 hétig volt "szerencsém" egy ilyen Callcenterbe bepillantást nyerni, onnan származnak az információim. Egy német cég nemzetközi partnereivel történő kommunikációra volt szükség többek között magyarul tudó emberkére.  A feladat jó volt, tetszett, kár, hogy csak egy gyors, többet vissza nem térő akció volt. A német cég megbízott egy Callcentert a feladat lebonyolításával, ők meg engem. ;)

Hogy én miért nem tudom folytatni a megkezdett témát, miért keverek-kavarok mindenfelé, egy rejtély? Az előző munkahelyemről kezdtem írni és tessék, kilyukadtam egy Callcenternél! :)
Ismét nekifutok. Szóval egy helyi, professzionális adatfeldolgozással (is) foglalkozó cég megbízást kapott az egyik bank ügyfelétől egy kampányra. A bank startolt egy rövid ideig tartó befektetési akcióval. A nagyszámú megbízások feldolgozásához volt szükség népekre, erre a munkára feleltem meg. A munka nehézségét az elvárt piszok gyorsaság, a megbízások állati szigorú ellenőrzése és a hibákkal kapcsolatos teendők sokszínűsége adta. Amivel tele volt a hócipőm az az állandó összevisszaság, hogy voltak olyan napok, amikor szinte az összes megbízás amibe beletenyereltem problémás volt és mindig újabb és újabb helyzetekben találtam magam. Àllandóan kérdeznem kellett, de a teamvezető csaj sokszor nem ért rá, mivel saját magának is adatokat kellett feldolgoznia. Az 1 napos kiképzésünk annyi volt mint halottnak a csók, ugyanis annak alkalmával csak a szabályos, helyesen kitöltött megbízásokat tárgyaltuk. Azt a sokmillió eltérést, amivel aztán találkoztunk adatlapról-adatlapra el se tudtuk képzelni. Az összes bevitt adatnál a maximális pontosságra törekedtem, amiben nem voltam biztos, azt inkább kérdeztem. Vagy kérdeztem volna, de nem volt kit. :) Az egyik srác ezért mondott fel. Azt mondta, neki pont ebből volt elege. Az általános vélemény az volt, hogy túl későn kezdtek el a cégnél rákészülni erre az akcióra, legalább egy héttel korábban meg kellett volna kezdeni az emberek betanítását, illetve azt, hogy további napokat gyakorolhassunk a teszt üzemmódban. A legnehezebb különben a kézírás olvasása volt. Sajnos nem áll rá a szemem a németnyelvű szövegre, nekem minden egyes kézzel leírt nevet ki kellett silabizálnom. A beírt településneveket pedig szinte mindig gugliznom kellett, mert muszáj volt megbizonyosodnom a helyes írásmódjáról. Ne tudjátok meg, hogy mennyi lehetséges hibát rejt mondjuk egy Bad Oeynhausen, meg egy Grevenbroich főleg úgy, hogy egyáltalán nem ismerem!  Talán érthetően fogalmaztam, de ha nem akkor még egy példa. Próbáljátok meg leírni francia, afrika, hopi indián falvak, települések nevét úgy, hogy azt külföldiek kézzel írták fel nektek egy papírra! Nem nyomtatott nagybötűkkel, hanem régies, birodalmi szabadkezes ábrázolással! :)) Nem fog menni, garantálom. Szinte az összes betűnél, újra és újra rá fogtok nézni a szóra és azokat egyenként mormolva írjátok majd egymás után le. Nem a szó egészét fogjátok megjegyezni, mert nem lehet! Nem, mivel nem ismeritek a betűk rendszerét, ti is ahogy én, a magyar nyelvtan szerint gondolkodtok és megpróbáljátok annak szabályai közé besorolni és megjegyezni az idegen szavakat (most nem a nyelvtanra, a hangzásra gondolok), de ez nem működik. Egy Grevenbroichot nem lehet egy olvasás után megjegyezni. Szóval én a kézírásos részen már megcsüngtem, el is voltam keseredve. Számomra tovább tartott egy ilyen adatlap feldolgozása, mint a gyárilag németül bekötött kollégáimnak. Aztán voltak az egyéb nyalánkságok, amikor olyan adatlapokon érkeztek a megbízások, amiket még életemben se láttam. Hogy feldolgozható-e, elfogadható-e, fogalmam se volt, már megint kérdeznem kellett. 
Aztán megtörtént az amire csak apus számított: a pénzintézet csodááálatos, fantasztikus akcióját lefújták a mérsékelt érdeklődés miatt. Apus már a legelején szkeptikus volt, nevetett az ígért százalékon, azt mondta, hogy istenem miért nem küldöd ezeket az embereket inkább hozzám, olyan klasszul befektethetnék a pénzüket a közös vállalkozásunkba, garantáltan jól keresnének vele! Mi ez a nevetséges százalék amit ez a bank ígér, hát kabaré! Szóval ő már az elején azt mondta, hogy ez nem lesz nagy buli. Mit mondjak, igaza volt.
Akció lefújva, emberek hazaengedve, vége az akciónak, nincs több feldolgozandó megbízás, a viszonthallásra hölgyeim és uraim!
Ìgy lett vége ennek a megbízásnak, de ahogy írtam korábban, nem nagyon bánkódtam miatta.

2010. november 23., kedd

Sietek vissza, addig is egy jó kis zene!

A szám címe: Jerry Jackson: Tell Her Johnny Said Goodbye, amin azért jót vigyorogtam, mivel elképzeltem magyarul: Mommeg neki, hogy a Jani azt üzeni pá! :))

 

2010. november 19., péntek

A pechszériáról konkrétan 2. rész

Az előzőekből kiderült, hogy vállalkozásunk egyik sarkalatos pontja Herr Sepp, akiről az operáció hetében csak annyit tudtunk, hogy váratlanul többet nem ébredt fel. (Azóta már magához tért, de még mindig az intenzív osztályon fekszik, nem tudni hogyan tovább.) El lehet képzelni a helyzetünket Seppel kapcsolatosan. Ha ő nincs, nekünk befellegzett. A hozzá kapcsolódó munkáink nem frisskeletűek, mindegyik mögött hosszú hónapok előkészítő munkája fekszik, a részünkről is komoly anyagi befektetéssel. Ha Sepp nincs, akkor nincs tovább. Örültem a szerencsének ami végre hozzánk szegődött, de ez az öröm korai volt. :(

De folytassuk a pechszériát! Ez a történetem újkeletű, nincsenek a múltba nyúló szálai. 
Kb.1 hónappal ezelőtt megkeresett bennünket egy pali, akinek legyen a neve Wolfgang S. Wolfi az egyik ingatlanos hirdetésünkre lett figyelmes és arról további információkat kért. Telefonhívások, egyeztetések ide-oda, kezdte érdekelni a felajánlott telken kivül, az egész terület. Semmi gond! A szóban forgó telkek tulajdonosai egytől-egyig partnerek voltak, kis vacillálás (áron való rágódás, anyu, apu, rapiduval történő megbeszélés) után megegyezés született, készek az értékesítésre. Wolferlnek fel lett ajánlva egy személyes találkozó az irodában, ahol minden dokumentációba betekintést nyerhet, meg természetesen megbeszélhetik a további kérdéseket. Wolferlnek köszönte, erre nem volt szüksége, azt mondta neki elég, ha  a felmerült kérdéseit tisztázzuk az illetékes hatóságoknál és az ezekkel kapcsolatos határozatokat, információkat átküldjük neki emailban, mást nem kell tudnia. Apus kicsit gondterhelt volt, valami zavarta az ügyben. Legelőször is azt furcsállotta, hogy miért akar valaki 1,5 millióért üres telkeket felvásárolni, amik ráadásul még nem is építési telkek!? Ez nagyon sok pénz ahhoz, hogy egy bizonytalan kimenetelű üzletbe belefeccoljuk. Ez alatt azt értem, hogy a terület egyelőre nem áll területrendezési tervek alatt, nem is eleme az önkormányzat, az építési hatóság rövid-, ill. hosszútávú beépítési terveinek. Magyarul: nem lehet tudni, hogy lesz-e belőle valamikor építési terület, és ha mégis, akkor mikor? Bár szóbeli ígéretek elhangzottak az önkormányzat részéről, de konkrétum semmi. Ha realizálódna a business, úgy Wolferl több milliót keresne a befektetésén. Apus a zavaró gondolatait azzal próbálta elűzni, hogy talán Wolferlnek nagyon tuti, befutó tipp áll a rendelkezésére, erre alapoz. 
Telt az idő, az üzlet egyre komolyabbnak nézett ki, kezdtem újra elhinni, hogy vége a 7 éve tartó hajólékelésnek. Persze arra is gondoltam, hogy az ártó szellemem csak elfordult és Gott sei Dank nem vette észre ezt a lehetőséget, így van reményem arra, hogy ezt megússzuk! Ahogy Bächer Iván Algíriáról szóló írásában olvastam, a tiltott alkoholhoz hozzá lehet jutni a bárokban, sőt, elvitelre is adnak el. A tütüt újságpapírba csomagolják, úgy kerül a zacsiba. "Ùgy látszik, nagy Allah hatalma, de az újságpapíron az ő tekintete sem képes általhatolni." :))))
Erre gondoltam a gonosz szellemem kapcsán. Miért is ne? Miért kell neki mindent észrevennie? Kipróbáltam, ha nem beszélek a terveimről és főleg nem élem bele magam, akkor nem történik semmi rossz. De amint elkezdek róla gondolkodni, beszélni, amikor már csak egy hajszál választ el az eredménytől, akkor megjelenik. Közbelép. Ès vigyorog, vigyorog a képembe.
Wolferl megbízást adott nekünk az adásvételi szerződések elkészítésére, a közjegyzőnél történő lebonyolítás szervezésére. Ekkor már egy kicsit csúszott, mert az adótanácsadójával többször át kellett rágnia a teendőket. Kicsit később úgy döntött, hogy nem ő veszi meg a telkeket, hanem a gyerekei. Ezt adózási dolgokkal indokolta, van ilyen  boney-m, nincs gond. Aztán kezdődött a tilitoli. A közjegyzős termin előtti utolsó napon érkezett tőle egy telefonhívás, közölte, hogy baj van, mert a gyámhatóságnál a bírónő megbetegedett és csak ő tudja kiadni az engedélyt. Egy hét múlva már lesz, akkor megy hozzá.  De akárhogy is van, a telket mindenképpen meg szándékozzák venni! Ha problémás lenne az engedélyeztetés a gyerekei részére, akkor ő lesz a vevő a feleségével. Egy héttel később a bírónő nem volt a hivatalában, mert szabadságra ment. Eddig minden hihető végül is, mert az itteni hivatalnokok tényleg így működnek. Saját tapasztalatból tudom, hogy simán kiadják az információt, hogy kihez kell jönnünk mondjuk a jövő héten szerdán, de az már nem érdekli, hogy a kolléga a következő  héten szabadságon van. :))
Visszatérve Wolferle, kezdett mocorogni a vészharangom, de nem akartam elfogadni a pali szándékát kétségbevonó gondolataimat. Ilyen nem lehet! Miért csinálna valaki egy ilyen cirkuszt végig, mi az ami motiválja? Személyes bosszú? De kitől és miért? Meg mi abban a jó, ha nem látja a csalódott ábrázatunkat, nem tudja learatni a babérokat? À, ilyet nem csinál normális ember, ez nem lehetséges! 
Annyit javasoltam, hogy írjunk már egy rövid emailt neki, említsük meg a bonyolítások, változtások és az időveszteség miatt egyre bizonytalanabbá váló eladóinkat és kérjük meg Wolfit, a vételi szándékának visszaigazolására, amivel mindenki újra megnyugodna és tisztán látna. Azt meg se említettük, hogy mennyi munka, szaladgálás, utánajárás van már benne az ügyletben a részünkről is, hiszen ez természetes! Ezekhez az üzletkötésekhez még nagyon minden kapcsolódik, de ebbe nem akarok belemenni, mert nagyon szakmai, és másnak unalmas. Egy biztos, a meghiúsult üzletek ilyen volumenben már mindenképpen anyagi veszteséggel járnak.
Az emailt 2 hete pénteken küldtük el Wolfinak. Válasz soha többé nem érkezett. Telefonhívás se. Telefonját nem veszi fel, üzenetünkre nem válaszol. Csak egyszer próbáltuk meg felhívni és egy sms-t küldtünk, amiben udvarisan választ kértünk tőle. Az üzenetben már megelőlegeztük az "abból indulunk ki, hogy tárgytalan" lehetőségét, de nix.. Pedig én továbbra is szeretném megkérdezni, hogy miért? Apus szerint teljesen felesleges, ő ugyan nem hívja fel ezt a majmot. Ez van és kész.

A miértet a mai napig keresem, de nincs válasz. Ki ez az ember? Tud aludni? Nem bántja a lelkiismerete? Nem érzi, hogy kicsit túllőtt a célon? Esetleg pszichopata? Konkurrencia? Bosszú? De könyörgöm miért? Fogalmam nincs..... de, lassan tényleg olyan érzésem van, hogy az árral szemben úszom. Velem minden és mindenki csak szembejön. :) Ennek okaira pedig állati kiváncsi lennék!
Gerd Altmann / pixelio.de

2010. november 18., csütörtök

A pechszériáról konkrétan 1. rész

Vegyünk egy 50 feletti férfit, legyen a neve mondjuk Sepp (a magyar általános alany -ami nincs- hímnemű alakjának, a Józsinak itteni megfelelője), akinek földjei és telkei vannak. Ja, meg bérházai is, de nem egy ingatlanmogulról van szó. A földek már évszázadokkal ezelőtt a családjának birtokában voltak, Sepp ezeket egyenesági, vagy ferdeági :) rokonként simán csak megörökölte. A termőföldek jó része szintén az örökkévalóság óta művelésre bérbeadva, Seppinek gondja egy szál se. Sőt! Voltak egyéb jó ötletei is. A szülői házhoz tartozó telken (annak mérete miatt) nyugodtan meg lehetett volna rendezni az Octoberfestet, és Sepp a telekben rejlő lehetőséget felismerve úgy döntött, beépítteti azt egy lakóházzal.  Persze nem szenved megalomániában, ő egy rendkívűl egyszerű és szerény ember, aki praktikusan él. Tehát nem magának képzelt el egy palotát (amit én az ő helyében, a rendelkezésre álló lovettával nagyon nagy valószínüséggel ész nélkül felhúzatnék ..... :) ), hanem egy teljesen átlagos, többszintes társasházban gondolkodott, amiben a lakásokat bérbeadhatja. Semmi csicsa, semmi pisilő angyalkás télikert, nix, csak praktikum! :)  Az egyik lakásban él ő maga is, puritán, egyszerű módon.
Az ő életét a mezőgazdasági gépek töltik ki, a traktorok. Egy komoly üzem és szaküzlet résztulajdonosa és igazgatója. Fiatalkorától kezdve ezen a pályán mozgott, kiváló szakember a területen. Közeli hozzátartozója nincs, Sepp a klasszikus se kutyája, se macskája eset, egy magának való emberke. Külseje, ahogy minden mása is átlagos, talán csak a komoly súlyfeleslege átlagon felüli. Àllítólag van egy barátnője is, de a lelkes, szolgálatkész és tényleg nagyon kedves szomszédnéni információja szerint, az egy hülye tehén. Ráadásul még mufurc is.
Sepp ugyanúgy, ahogy az összes többi frank férfi, nem szószátyár. Hümmögés, passsd schoo és már le is zárt egy beszélgetést. A frankoknak nagyon sok időre van szükségük a bizalom elnyeréséig.  Seppnek és a páromnak évekkel ezelőtt kereszteződtek az útjaik. Az üzleti terveinkhez volt szükség Sepp együttműködésére, az érintett területeknek nagyrészt ő volt a tulajdonosa. A terv ismertetése után is csak hümmögés, majd beszélünk még róla, még majd meggondolom válaszokat adott, de ez teljesen normális, egy tisztességes franknak először el kell morfondíroznia a hallottakon, meg kell tudnia azt emészteni. Nincs semmi kapkodás, felesleges érzelem, és főleg semmi letyelótya! A "fränkische eufória" az itteni viccek közkedvelt témája, szóval, nehogy valaki azt képzelje, hogy egy komoly bevétellel kecsegtető üzlet hallatán bármely franknak esetleg megroggyan a térde, vagy örömében pezsgőt rendel! Nem.  Seppel is sokáig tartott az "összemelegedés".  Éveken keresztül megtartotta a 102 lépés távolságot, egy hangot nem árult el önmagáról, terveiről. Seppet egyáltalán nem lehetett megismerni, se hozzá közelebb kerülni, nem hagyta. A pénzhez viszont érdekesen állt, annak ellenére, hogy elég állt a rendelkezésére. Az összes közös üzlet alkalmával a papírok, a megbízások, vagy meghatalmazások aláírásakor mindig nyomatékosan kijelentette, hogy apusnak az üzlet lebonyolításáért egy fillért se fog ám fizetni, jutalékot se, semmit! 
Csakhogy érzékeltessem miről is van szó:  van Seppinek egy szántóföldje, aminek négyzetmétere mondjuk 25,-euro. Eladni nem lehet, nem kell senkinek. De csináljunk belőle építési területet, közvűvekkel. Máris 280,-euróra emelkedett a m² ára. (kb. 70 euró persze szükséges ráfordítás a közművekre, meg számolni kell az utakra leadandó területekkel ami max. 20% ) Aztán most számoljuk ki, mit is jelent ez egy 40.000 m²-es szántóföld esetén ....... micsoda bevételre tesz Sepp szert.  Ès had ne meséljek arról, hogy micsoda munka van mögötte a háttérben. De ugye Sepp úgy gondolja, hogy a szántóföldje eladásáról szóló határozattal már elég szívességet tett nekünk, pénz a munkáért nem jár. :) Nem baj, Herr Sepp, semmi gond, igaz, maga az életben nem tudná eladni ezeket a telkeket, mivel egyrészt nem áll rendelkezésére egy ingatlanfejlesztésre szakosodott profi tervező társaság, meg nem is tudná, hogy milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kukoricásból lakópark alakuljon, de semmi gond, érthető, maga ilyenért nem fizet. Mindegy, az üzlet nekünk még így is előnyös.
Aztán telt-múlt az idő, egyre többször jutott Seppnek eszébe, hogy itt is lenne egy eladó 8-lakásos bérháza, meg még arrafelé is lennének telkei (lassan az lett az érzésem, hogy az egyik, ha nem az egyetlen(!) frank földbirtokossal állunk szemben). Egyre szaporodtak a közös munkák, egyre előbbre jutottak a területfejleszéses projektek. A harcokat apusék megvívták az építésügyi hatóságokkal, a betartós és a terveket folyton-folyvást megvétózó "jószomszédokkal". A további érintett telek tulajdonosával megegyezve (ez se volt kispálya,  47 db!!!!) egyre komolyabb lépések történtek. Sepp örült a beszámolóknak, már egyre többet mesélt magáról. A kisfiamnak egyszer ott jártukkor egy traktorkatalógust ajándékozott és úgy, de úgy örültem annak, hogy a gyerekem egy tündér, aki viselkedni is tud, mivel egy szóval nem mondta, sőt nem is mutatta, hogy mennyire nem érdekli az egész. Illendően a kezébe vette a katalógust és átlapozta. :)
Egyre komolyabbá vált a közös munka Seppel, egyre többször volt szükség rá, az egyeztetésekre. Egyre többször jelentkezett ő is telefonon, a bizalom megérkezett. :) Òrákat mesélt magáról, az üzletéről a találkozások alkalmával egyre inkább érezhető volt az elfogadása. Sepp megnyílt. 

Egy kis kitérő vele kapcsolatosan:
Elmondta, hogy a házával szemben levő ház is az övé, meg kéne nézni, hogy mi lehetne belőle csinálni, mert az épület nagyon ramaty állapotban van. Az építész szakvéleményezte, elkészítette a terveket, amit az építési hatóság el is fogadott. Elvileg lehetne kezdeni az építkezést a meglévő épület helyén, mert azt sajnos le kell bontani, felújítása nem lehetséges. Jó lesz, hümmögött Sepp, de lenne egy kis gond, a bérlője. Milyen bérlő?? Hát nem igazán ismeri őket, egyszercsak beköltöztek hozzá a romos épületbe. Nem, nem kötöttek szerződést, nem is fizetnek neki bérleti díjat, csak laknak benne. Vagyis de, valamikor aláírt valamit a házaspárral, de már nem tudja hol a papír, meg különben is, bérleti díjat már évek óta nem fizetnek. Meg szerinte már elég sokan laknak a házban a páron kivül, legalábbis az ablakából több személyt szokott látni. :)))) El lehet képzelni a szituációt. A "bérlők" 6-an, 7-en teljesen nincstelenek, alkalmi munkákból élnek. A család 16 (!) éves nagylánya még iskolás és éppen 6. hónapos terhes. A jogászunk megszakértette ezt a hülye helyzetet és felmondta Sepp nevében a bérleti jogviszonyt. A bérlőknek ki kell költözniük. Aztán jött a meglepetés, mivel az önkényes házfoglalók ügyvédhez fordultak, aki elkezdte a megbízója képviseletében az egyezkedést. Mi lenne, ha fizetnének? Mennyit kéne utólagosan fizetniük, meg aztán szeretnének bentmaradni, szóval készek az ingatlan megvásárlására ... blablabla..... ez mind csak időhúzás. Nincs az a bank amelyik ezeknek az embereknek pénzt hitelezne egy romház megvásárlására, az egész csak egy kósza ötlet. Emlékszem milyen mérges voltam a hírek hallatán, fel voltam háborodva az emberi pofátlanságon. Ugye csak azzal voltam elfoglalva, hogy a terveken szereplő épületnek minnél hamarabb fel kell épülnie, mert a benne levő lakásokat nekünk el kell adnunk, ebből lesz a bevételünk. De ilyen szemtelenséget, hogy ezek az emberek beköltöznek valahova, amiért pénzt se fizetnek és amikor felszólítják őket a távozásra, még nekik áll feljebb!! Aztán nem is tudom mikor történt, talán még az angyalszárny suhogását is hallottam, de magamhoz tértem. Közöltem apussal, hogy ha mi ezeket az embereket most a jog fegyverével az akaratuk ellenére kitesszük ebből a házból, akkor nem érdemlünk mi se jobbat az élettől. A házat a bérlők akkor fogják elhagyni, amikor ezt ők a saját akaratukból teszik és punktum! :) Ahhoz meg aztán tényleg semmi közünk, hogy fizetnek-e Sepp bácsinak, vagy nem. A ház a mai napig lakott. A bérlők maradtak. Az üzletünknek nagy érvágás, de a lelkem rendben van. Ès ez nekem fontosabb. :)

Sepp a telkeivel és az épületeivel az aranytojást tojó tyúkunk, akire vigyázni is kell. Fontos nekünk, hiszen nélküle projektek hiúsulnának meg. Nagy szerencse, hogy összehozott vele minket az ég. Valami megváltozott nála is, ugyanis egy ideje szó nélkül aláírja azokat a megbízásainkat is, amikben saját magát kötelezi a fizetésre. Márhogy nekünk fizet a megbízás eredményes teljesítese estén, szóval a munka elvégzéséért. Magyarázat? Talán már látja, a mögöttes munkát, a belefeccolt időt, nem idegennek tekinti apust aki biztosan megpróbálja majd őt becsapni, hanem korrekt partnernak, aki állja a szavát és mindkettőjük érdekeit képviseli. Fair káposzta. Ehhez viszont hosszú hónapokra, évekre volt szüksége.

Aztán egy pénteki napon érkezett tőle egy fura hívás, másnap délelőtt mindenképpen találkozni kívánt a párommal. A találkozó után apus nem volt túl boldog, a hírek hallatán én is seggreültem. Sepp az állandó hasfájása miatt orvosnál járt. Hasnyálmirigyrák. 
Hónapok, hetek teltek el azóta. A betegség nagyon előrehaladott állapotban. Seppet kezelik erre is arra is. Mi izgulunk érte. Sok mindent nem mesél a bajáról, ő mégiscsak egy frank férfi. Múlt héten kedden műtötték egy speciális klinikán. Azt hogy milyen műtét lesz, arról nem beszélt, csak azt mondta, hogy valami kis beavatkozás. Aztán érkeztek a sokkoló hírek. A klinika információja szerint nagyon rosszul néz ki a dolog, pénteket már nem fogja megérni ...........
Azóta már tudjuk, hogy felébredt. Magához tért, de még mindig az intenzív osztályon van. 
Nem tudni mi lesz később, mi lesz vele, mi lesz velünk. 
De nálam már megint az angyalszárnyak suhognak ......... és azt mondom, hogy semmi nem fontos, csak az a lényeg, hogy Sepp bá meggyógyuljon! Ha az az ára, hogy tönkremenjen a közös munkánk, akkor menjen.
Még azt szeretném hozzátenni, hogy Seppet én még személyesen soha nem láttam, mégis a része a mindennapjaimnak. A zordsága, furasága ellenére megkedveltem így ismeretlenül is.
Jobbulást Sepp és siess haza! 

Pechszéria

Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. :) A szerencsétlenség, pechszéria  tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi "melléütések" nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. :)  Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már tudom előre mi fog történni: az addig jobbról, a mellettem  levő sávban haladó autós egyszercsak úgy dönt, hogy nem közösködik, az út az övé és senki másé, így már a kanyarban átzúdul a sávomba. Mindezt teszi persze úgy, hogy nem is veszi észre mit csinál. Félelmetes, olyan mintha láthatatlan lennék! Àtveszi a helyemet engem szabályosan letolva. Erre persze nehéz reagálni nagy forgalomban, amikor előttem, mögöttem, mellettem és talán még fölöttem is autók járnak.  3 lábbal fékezek, vagy balra húzódok a szembejövő forgalom sávjába arra a pár nanoszekundumra, amíg vissza tudok sorolni a helyemre. Hiába dudálok, látom, hogy nem is tudja a sofőr, hogy neki szól. Hihetetlen!
Előfordult az is, hogy megyek a védett útvonalon és látom, hogy egy autó várakozik a kereszteződésben. Ha a párom vezet nyugodt lehetek, az autó biztosan nem fog megmozdulni. De én autózom, tehát tuti: a kocsi ki fog hajtani, mégpedig úgy, hogy közel legyünk a karambolhoz. Nekem sokkal inkább deffenzíven kell vezetnem, mint másnak. Az összes lehetséges veszélyhelyzetet fel kell mérnem és sajnos egy az egyben számolnom is velük! :) Anno dominó, még Győrben, az autós iskolában megtanultuk, hogy a biciklis más, másként van bekötve! (na ja, az original verzió szerint a biciklis nem ember, de ezt nem merem leírni, nehogy valakit megsértsek!. :) Pista, az elméletet oktató szimpatikus ismerősünk elmagyarázta, hogy mindig figyeljük az előttünk haladó kerékpáros lábát, és ha az megállt a tekerésben vigyázzunk, valami történni fog! Vagy jobbra, vagy balra, de kanyarodni fog! :) Nálam ez úgy nézett ki, hogy a biciklis elöttem 2 méterre a pedálmozgás megszakítását követő x-dik másodpercben befékezett és nem kanyarodott el elöttem balra nagy ívben, ahogy jobbra se indult, hanem mit csinált? A lábait a pedálokról levéve,  páros lábbal leugrott a biciklijéről az aszfaltra, és állva maradt. Ott előttem az úton. 
Kisfiam már előre vigyorog amikor viszem edzésre, bármennyire is rövid az út az egyesületig, velem rengeteg kaland történhet útközben! :) 
Ez a pechszériára, ahogy írtam, rám az élet minden pontján érvényes, sőt már-már kezdik mások is komolyan venni. A héten voltam a doktornőmnél, aki a legújabb híreim hallatán csak rázta a fejét és már nem a jól bevált, mostantól már biztosan jobb lesz felelettel próbált nyugtatni, mostanra már ő is megtorpant. Èrtetlenkedve, kicsit mosolyogva, bár teljesen együttérezve szólt hozzá a legújabb fejleményekhez és tette fel a költői kérdést: "Ez hihetetlen, egyszerűen nem lehet igaz! Csak tudnám miért? Tényleg, miért mindig csak maguk?" Különben kabaré, mert a történések szinte már komikusak, de nem tudok rajtuk tiszta szívvel nevetni (csak kicsit vigyorogni), mivel a mi bőrünkröl van szó. ;) 
Elárulom mik azok, amik miatt fontolgatom :) az ördögűzést:
Jelenleg 2 nagyon komoly "projekten" dolgozunk, itt persze elsősorban a párom munkájáról van szó, aki az üzletet viszi, bonyolítja. Alapvetvően a vállalkozásunkon múlik az életünk, igazándiból nem lenne szabad nevetnem a történéseken, de másképp nem megy. 
Mindjárt mesélem tovább!
De új postban, mert ez már tele van. 
Ahogy a púpom is. 

2010. november 17., szerda

Rontás

Időközben rájöttem, hogy a vudu, vagy voodoo mégsem az én sportom, ugyanis nem másnak akarok rosszat, hanem magamnak jót! :) De másnak még jól jöhet egy kis feketemágia, ezért egy információt megosztok veletek. Az alábbi képeken szereplő praktikus kis vudu-babák darabja csak 6,95 dollár, a Baron Bob-nál kaphatóak. Csak nevet kell adni nekik és már mehet is a vudu! :)))) Szegény fehérke olyan szomorú a képen .....
kép innen: www.baronbob.com

2010. november 16., kedd

Gonosz szellem ingyenesen elvihető!

valódi boszorkányok lakta ház       / aboutpixel.de / © Gerd Gropp/
Nem tudom mi a helyes kifejezés: elátkozva, vagy megátkozva? Gondolom attól függ, hogy örökre szól, vagy csak egy bizonyos időre?  Már kezdem hinni, hogy az én büntetésem örökre szól, ugyanis nem múlik. 7-8 éve kísért egy szerencsétlenséget hozó ártó szellem akit már kezdek nagyon unni, így mielőtt túlzottan megszokna nálam, felajánlom inkább szíves elvitelre! A cucc ingyenes! Igaz használt, de garantáltan működik és rendkivűl rosszindulatú. Kimondottan ideális nagy gonoszságokhoz, de persze apróbb betartásokhoz, kellemetlenségek előidézésében is tökéletes, nagyon magas hatásfokkal dolgozik.
Kezdem fontolgatni az ördögűzést, címeket kérek, hol végeznek ilyet? Èrdekelnének vudu szertartások időpontjai, tanfolyamok, és információk a "Hogyan rázzuk le a gonoszt?" témájában! :)
Hogy már megint mi a fene történt? El fogom mesélni! :) Bővebben a témáról később!

2010. november 9., kedd

Kezdők a konyhában - kelesszünk az élesztővel!

Nem vagyok irígy, szívesen megosztom másokkal a konyhában való tartózkodásaim alatt összeszedegetett tapasztalataimat. Nem sok az igaz, de van köztük hasznos is. :) Az észosztásnál a hozzám hasonló kezdőknek szeretnék segíteni, mivel nekik még nem tűnik fel a bénaságom. :)
Először is tisztázzuk, ki a kezdő, illetve meddig az? A kezdő a saját definícióm szerint az a személy, aki korábban a Mama-Hotel szerencsés lakójaként élvezte anyu/apu/nagyi házikosztját és most hirtelen ott találja magát egyes-egyedül a lakása/albérlete konyhájában azzal az eltökélt szándékkal, hogy aztán mostantól ő főzni fog. A receptek, az akarat a helyén, a tanácstalanság is orvosolható, de nincs a közelben senki aki segíthetne és a gyakorlat nagyon hiányzik. Meddig kezdő egy kezdő? Ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy se az életkorral, se az elkészített ételek számával nem függ össze. :) Vannak született kétbalkezesek, akik a T-betűt a fakanálon még hosszú évtizedekig feltüntethetik! :))
Mára a sajtos pogácsával készültem. A falatot már legalább tízszer megsütöttem, de mégcsak most, a legutolsónál sikerült puhára. Nem gondoltam, hogy valaha is sikerülni fog. :) (bár nekem és a kisfiamnak az előző gumipogácsák is nagyon ízlettek, büszkék voltunk magunkra, legalább le nem égettük ...)  Rádöbbentem, a titok az élesztőben, pontosabban a kelesztésben van! Azt csesztem el eddig mindig, kivétel nélkül. Ugye a receptben lazán csak odavetik, hogy megfuttatjuk az élesztőt a langyos tejben .... stb. Ez kérem egy kezdőnek nehezen érthető utasítás. Hogy futtatjuk meg? Keverjük-kavarjuk, mi lesz vele? Most már tudom. A képen két csosza látható. A jobb oldaliban a "felfuttatott" élesztő, a bal oldaliban pedig a mozgásra képtelen (nem tejeskávé). Tanácsom, hogy mindig 2 csomag élesztőt vegyetek, mert előfordulhat, hogy valamiért az élesztő nem fut fel a tejben!
  Lehet látni, hogy dolgozik az egyik csomag és hogy alszik a másik:
Egy deci hideg tejbe teszek egy pici cukit és belemorzsolom a 4 dkg élesztőt. Beteszem a mikróba (mikrót különben nagyon nem szabad használni, lebeszélek róla mindenkit!) és csak picit melegítem, annyira, hogy langyossá váljon a tej. Aztán kiveszem és kevergetem a löttyöt, miközben várom a csodát. Ha szerencsém van elindul az erjedés, ha nem, a´viszontlátásra pogácsa! 

A tésztát pedig tessék addig letakarva pihentetni, ameddig a receptben írva vagyon! Meleg helyen, nem kaphat huzatot a massza, különben megfázik és nem lesz kedve megdagadni. Ha az áll a receptben, hogy 1 óra múlva át kell gyúrni és újra pihentetni kell, akkor nem kérdés, így kell tenni, különben gumi lesz a vége.

Kedvcsinálónak

Biztosak lehettek, ha nekem sikerült, akkor nektek is fog! :)
A tésztát kétfelé vettem, kétszerre sütöttem ki a pogikat. Szemmértékkel feleztem, ezért érthető, hogy mellélőttem. :) Az első etáp résztvevői laposka kis falatok, sok-sok szabad térrel a sütöpapíron. A második turnus résztvevői nagyok, dagadtak, szinte összenöttek, de nem gond! :))
A felső képen a második, a mindjárt következő képeken az első turnus részvevői:


Imádom a pogácsát! Azt is elárulom mi volt előtte: gulyásleves. És kivételesen ez is jól sikerült.


Egy újabb konyhai toporgásom eredménye (igaz ez most negatív előjellel) a marcipános csillag.
Róla a történet itt olvasható:
Kezdők a konyhában 2. - A marcipános süti


2010. november 8., hétfő

Muszáj lefogyni!

Nem mindenkinek adatik meg az a testi metamorfózis, amiben nekem az eddigi életem során már részem volt. Nem az öregedésre, dehogy! A kilókra gondolok! :)  A legutolsó, a jelenlegi állomást szívesen elfelejteném, kihagynám a sorból. Gyerekként még sovány gebécske, huszonvalahányig vékonyka, aztán egészen 33 éves koromig teljesen normális  volt az alakom. Istenem, 25 évesen 68 cm-es derékbőséggel, angyali nyugalommal gusztálhattam a rucikat a butikokban. Mini, passzentos, kivágott, bevágós :), tényleg jöhetett minden. Csak a magasságom miatt kellett 38-as méretet választanom, különben "szélességben" jó volt a 36-os méret, azt valahogy soha nem töltöttem ki. :) Persze soványkán, jó alakúan, kit érdekel mások jajongása a kilókról? Oda se figyeltem az ilyenekre, hogy vigyázz, jön még kutyára teherautó, te is meghízhatsz .......Áh! Èn? Soha! El se lehet képzelni, irreális.
Aztán hurok kerül a nyakra .... és elkezdődik.  Nálam nem kellett hozzá más, mint egy db mucika és 9 hónapig tartó terhesség. Plussz finom falatok. Minden nap estig, késő délutánig dolgoztunk és utána indultunk valahova, valami jót enni! Korábban ezt a fajta dőzsölést nem ismertem, őszinte leszek jobb is volt. Viszont nagyon rá lehet kapni. Elfogytak azok az esték, amiken csak egy pohár tejet ittam meg vajaskenyérrel, vagy éppen semmit se ettem, mert nem voltam éhes. Azzal, hogy minden nap mentünk valahova, gusztusom támadt a falatokra. Ki az a hülye aki egy étteremben ül és köszöni szépen nem kér semmit? Soha nem ettem sokat, maximum féladag hamikat tudok elpusztítani, de ahogy írtam a hangsúly a rendszerességen volt. Minden nap ettünk-ittunk-bodorodtunk. A sör pedig (a nagy-nagy kedvencem) rendszeres kísérője volt az esti vacsoráknak. A terhességem ideje alatt persze már nem, de Clausthallerből (alkoholmentes) jó néhányat elpusztítottam. A kilók a viselőjük számára elég alattomosan, szinte észrevehetetlenül rakódnak le, én se voltam tisztában a változásokkal. Pontosabban a változás nagyságrendjével. :) A kisfiam születése után csak lestem, ugyanis az összes korábbi kismama pocakja a szülés után eltünt, de az enyém nem! :))) A nyuszkó 8-9 hónapos lehetett, éppen egy Balaton környéki faluban éltünk, ahol még nem ismert a helyi védőnős csapat. Amikor legelőszőr lementem a rendelésre, azt hitték kismama vagyok és kértek, hogy várjak a másik ajtónál, mert ott folyik a terhesgondozás! :)) 
Azóta eltelt 10 év és ez alatt a hosszú idöszak alatt a korábban poénosra vett túlsúly megbosszulta magát. Először is "lett" vérnyomásom, fizikailag messze nem vagyok terhelhető és persze bekövetkezett az is, amitől minden nő retteg, már a kukásautókról se fügyülnek utánam. :)
Rosszul érzem magam a bőrömben és változtatni szeretnék. Komolyan. De nehéz. Soha nem sportoltam, nem vagyok egy fittnesguru, nem is szeretnék azzá válni, viszont mozgás nélkül a programomnak lűttek! :) Ezért kitaláltam a napi (na jó kétnaponta, de van, hogy csak háromnaponta) 1 órás gyaloglás mellett, hogy előveszem a durván 10 éve vásárolt (Àpdétes) Norbi duciknak szóló videókazettáját és újra elkezdem a tornát. Hát nagyon fura! Köszönhetően a 2000 óta eltelt történéseknek, a filmen szereplő Norbikát sajnos már más szemmel látom és juj, nem szimpatikus. Annyit letyetel és oly idegesítő! :) De a torna jó! Annak ellenére, hogy csak álldigálós az egész, egy fia csüccs nélkül. Pedig egész idő alatt azt vártam, mikor érünk már a földközeli gyakorlatokhoz. Hát ilyen nincs benne, marad a kitartás. :) De legalább csak 30 perc és tényleg ki lehet bírni.  Sorstársaimnak (plusszkilósék klubja) azt ajánlom, ne várjanak olyan sokáig mint én, nem szabad!! A cuccot le kell adni, nem szabad gyűjteni! Rajtam se 5 kg a felesleg, hanem legalább 20 kg. (Ha nem 30 .... de ezt le fogom tagadni. :) A falatokon is változtatni kell ez evidens, de ebben a témában nem mélyednék el, mivel a vele kapcsolatos információkban térdig járhatunk az interneten.
Különben tetszik, biztos nem is tudja mindegyikőtök, hogy ez a Norbi milyen okos! :))





Így néz ki a videjjó toktya:

2010. november 6., szombat

Az egyik kedvencem aus Wien: Wolfgang Ambros

I red und red, i versuch zu erklärn.
I bin schon ganz hasrig, mir fallt nix mehr ein
wos soll jetzt werdn?
Egal was i sag, es is alles ned woa,
du glaubst ma ka Wuat, du siehst es ned ein,
und mir is zum rean.
I bin offn und ehrlich, wie seltn zuvua,
i sog, was i denk, oba du bist so stur,
i bin boid so weit, dass i nimmermehr was, was i tua.

Du verstehst mi ned, du verstehst mi ned,
mir kummt sogoa vua, du huachst goa ned zua.
Du schaust nur bled, ja du schaust nur bled
und sagst immer, unsere Liebe vergeht,
des begreif i ned, des begreif i ned,
des kann doch ned sein, des geht ma ned ein,
des kann doch ned sein, dass es immer so weitergeht.

Unser tägliches Spiel, es fangt an in da Fruah,
gestern woas spät, wo woast denn so lang?
Do hab i scho gnua.
I huach goa ned hin, es ist sinnlos wozu?
Du gibst ned nach, du suachst nach an Grund,
geh gib doch a Ruah.
Wenn i ab und zu tua, wos i momentan wü,
dann wirfst ma glei vua, i verletz dein Gefühl,
i sag besser nix, i was nur sovü.

Du verstehst mi ned, du verstehst mi ned,
mir kummt sogoa vua, du huachst goa ned zua.
Du schaust nur bled, ja du schaust nur bled
und sagst immer, unsere Liebe vergeht,
des begreif i ned, des begreif i ned,
des kann doch ned sein, des geht ma ned ein,
des kann doch ned sein, dass es immer so weitergeht.

/Wolferl egy life felvételen ugyan ezzel a számmal: http://www.youtube.com/watch?v=NiQCGwbjx9E /

2010. november 5., péntek

Néha főzök én is

A magyar és a frank konyhát összekötő igencsak vékony pallón egyensúlyozva, újra és újra megpróbálkozom a lehetetlennel, olyat főzni, amit mind a ketten megeszünk. Megfigyeltem, azok a falatok sikerülnek a legjobban, amiknek az elkészítése előtt már nem érdekel semmi, tojok a kinek mi ízlikre, ezt én most megpróbálom megfőzni és slussz! :) Na így történt ez 2 napja is. Karfiolra támadt kedvem. Nem azért mert annyira szeretem, hanem azért, mert már régen nem ettem és néha elkap a lelkiismeret, túl kevés a zöldség, az egészséges falat amit megeszünk. Ilyenkor aztán nagyon hamar tenni kívánok az ügy érdekében. Most a karfiol volt soron. Halványan derengett a csőbensütés gondolata is, de természetesen nekem az ilyesmikhez részletes, szájbarágós, fényképekkel alátámasztott, kipróbált receptre van szükségem, amik forrása naná, hogy az internet. Nem olvasok gasztroblogokat, mivel nincs rá (sajnos) szükségem, ennyire nagyban nem űzöm az ipart, de a kereséseim eredményeit hozzáadom a kedvencekhez, és így a találat kapcsán előfordul, hogy az adott hamiblogban kicsit elmélyedek. A karfiolos keresésemet eredmény koronázta, A Zamat és illat  blogban találtam rá arra amit kerestem. A guszta kép már megragadta a fantáziámat a 13 mondatos egyszerű leírás, pedig teljesen megnyugtatott. Meg fogod csinálni! Lehet nem sikerül, de meg fogod próbálni!
Hát el kell, hogy mondjam: odavagyok magamtól, meg vissza! Sikerült! Sőt olyan jól, hogy majdnem megettük az egészet! A hangsúly a többesszámon van. Ugyanis apus, az echte frank konyhán felnőtt (ami ugyebár az ungarische konyhával nem teljesen kompatibilis :) )  rendkivül finnyás és válogatós Gurmet  3-szor is vett belőle. Próbálta persze viccesen elütni az érdeklődésemet, azt ismételgette, hogy egyszerűen csak nagyon éhes :), de engem nem tévesztett meg! Ìzlett neki! :)
Köszönet a blogos kiskezitcsókolomnak az ötletért, a receptért. 
Itt pedig álljon az én remekem:

2010. november 3., szerda

Nemzetek csatája ... máris itt a lestyán! :)

A csata nálunk is zajlik. Helyszíne a konyha és az étkező. A magyar gyomor és a frank konyha rengeteg ponton tér el egymástól, és ezt még megfejeljük mi ketten, a párom és én, két rendkivül finnyás ember. Ha valami nekem nem ízlik (és itt elég ám annyi is, hogy fura a színe, az állaga), akkor én köszönöm szépen nem kérek többet. A falatozást rögtön abba is hagyom, de tapasztalatból tudom, hogy ez rendszerint már akkor is késő. A gyomromat már elcsesztem. Elég 2 kanálnyi étel ahhoz, hogy további 1-2 napon keresztül csak arra gondoljak. :) Èrzem az illatát, az ízét, látom magam előtt és az egész így zusammen kicsit rossz. Ezek után érthető, hogy eredően óvatosan viseltetek az idegen ízekkel szemben. Vannak ételek amiket imádok, ezeket képes lennék nap, mint nap megenni, de sajnos ezek száma igencsak alacsony. A filesteak az egyetlen étel, amit akkor is meg tudnék enni, ha nem vagyok éhes. :) Különben csak akkor eszem, ha éhes vagyok. Vannak időszakok, amikor bereggelizek, aztán délutánig semmire se vágyom, egyáltalán nem vagyok éhes. Vallom én is, nem akkor kell enni, amikor delet kongatnak a templomban, hanem akkor amikor megéheztél! Viszont az én sajátságos étkezési ritmusom messze eltér a családométól. A fiúk nehezen torelálják a hosszú várakozási időket ami érthető, hiszen már gyárilag is másként vannak bekötve. Férfiből vannak. Az állandó éhségüket viszont én tolerálom nehezen, néha idegesítő is, amikor durván 10 perccel azután, hogy megérkeztünk a belváros egyik áruházában elhangzig valamelyikőjük szájából, a: "nem is tudom....azt hiszem ....éhes vagyok  (ich weiß es nicht .... ich glaube.... ich habe Hunger) mondat, amitől a hajam kiegyenesedik és a legszívesebben ordítani tudnék! :) Ordítani, mert nem akarom hallani a kontrázást, azt a választ, ami a másik hímneműtől érkezik rögvest, amelyben biztosítani szeretné az előzőleg szólót, hogy ő is! És, hogy már sokáig nem bírja! :))) Én pedig ott állok, előtte még tisztára feldobva, bugyigatyablúzkabát próbatervekkel a fejemben és élvezem, élvezem, élvezem, hogy végre ott vagyok az elemeim között, juhuuuuu .....aztán itt ez a két hapi, akik a folyamatos Hungeeeeeer-rel kicsavarják belőlem a jókedvet. Kedvem még lenne továbbshoppingolni, de az asszisztencia nélkül nem megy. Aztán bedobom dühösen a törölközőt, de ugye jön a kérdés, hova menjünk enni? Itt újabb ponton ütköznek az érdekek és a gyomrok. Olyan étterem, ahol csak helyi frank falat van, szóba se jöhet. El se tudjátok képzelni micsoda jó dolguk van azoknak, akik Magyarországon élnek és úgy döntenek, hogy bekapnak valahol valamit! Nem kell kerülgetniük az étlapot, mert valamit, bármit biztosan találnak! A legeslegrosszabb esetben is ott a fél rántottsajt rizzsel, vagy zöldkörettel. Vagy gulyásleves, vagy nem tudom, de inkább bele se gondolok, annyira hiányzik már minden. :( A frank konyhára most nem térnék ki, mert még jönni fog. 

foto: Wikipedia
Azért álljon itt legalább egy kép a nevezetes nürnbergi Bratwurstról, azaz sültkolbiról. A nürnbergi kolbászkák rövidek, a frank kolbászkák hosszúak. A méretét tekintve a nürnbergi Bratwurstból 3 db fér bele egy zsömibe, azaz ahogy itt hívják egy Weckla-ba. A kulináris remekmű a 3 in Weckla névre hallgat és nagyon kedvelt. Ez az a falat, amit én is megeszek, de különösebb lelkesedés nélkül. Információként megjegyezném, hogy a kisfiam a lakásunk elhagyásának pillanatától kezdve ismételgeti (mint egy papagáj) ama szándékát, hogy a nevezett falatot a belvárosban mindenképpppppen ennie kell, a nélkül nem jöhetünk haza! :)
A kolbászkákat mustárral szokás enni, de persze a ketchupos kíséret is megoldott, ha borzongva is (úristen, ketchupot kérnek hozzá!! ) tekintettel vannak a túristákra. :) Ahogy a lángoshoz is kínálnak nutellát ugyibár.... :)

a lestyánról jutott eszembe
Nem ragoznám tovább, a lényeg, hogy a párom és én, még véletlenül se szeretjük ugyan azt az ételt. Vannak igaz néha átfedések, de a konyháink fő vonala, a kedvenc ételeink, ízeink, merőben másak. Ezért felesleges nekem ilyeneket tanácsolni, hogy főzz például egy rakottkrumplit, vagy főzeléket, nem lehet, hogy az E. azt se eszi meg! De. Lehet. Nem kéri, nem ízlik neki. Az ételizesítő amivel a tányérkámban csillogó levest, paprikáskrumplit, gulyáslevest kicsit még ízesítem, az PistaBácsi, az erősebb fajtából. A sima húslevesembe is teszek olykor-olykor. Ezzel szemben a kisfiam apja szinte mindenbe azt a borzalmas ízű, szagú Maggit csurgatja, amit én ki nem állhatok. Egyszerűen nem értem, hogy mi a fenének kell egy fantasztikus, harmónikus ízű levest egy ilyen intenzív (ráadásul nekem büdös :) ) trutyival mint a Maggi elcseszni? A lestyán bizony az a növény, amit itt Maggipflanzennek, azaz Magginövénynek hívnak, bár azt nem tudom, milyen töménységben tartalmazza  ezt a szerencsétlen növényt az általam igencsak utált üveges Maggi. Jókat szoktam vigyorogni, amikor az éttermekben hallom, hogy a kedves vendég rendeli a Maggit. (na mivan Sepp, nem elég rossz a leves? - gondolom  és csak egy kicsit vagyok kekec ;) ) Sok helyen eleve a terített asztalok kelléke, úgymint nálunk otthon a piros-fehér kocka az abroszon. Anyóspajtitól tudom, hogy a párom apukája, vagy a nagypapája (már nem tudom) is Maggizott. Egy családi ebédnél finoman rászólt valaki, hogy vigyázz, sok lesz! Erre a bácsi berágott, és dühösen locsolta tovább az ételizesítőt a levesébe. Tajtékozott, hogy ne szóljon bele senki, márpedig ő ezt így szereti.....sajnos az üveg jelentős részét belelotyálta a falatba. Aztán megette a levest. Csakazértis! :)) Megjegyzem hasonló, de persze lényegesen lightosabb szitut már én is átéltem. :))
Az ellenfelek:

2010. november 2., kedd

Nesze nekem Halloween!

Michaela Rupprecht / pixelio.de
Èvek óta utálom ezt a napot. Nem mások örömét irigylem, a saját nyugalmunkat féltem, ugyanis nehéz előle elbújni. Résztvenni nem kívánok benne, mert nem érdekel, nem találom értelmét. Meghagynám a keltáknak és az amiknak, ott ezt értékelik. Nekem had ne kelljen. A happy halloweenes üdvözletektől, meg az ilyen hülye kérdésektől, hogy "hogy ünnepled idén a halloweent?" a falramászok. Miért ünnepelném? Ez egy ünnep talán? Nee. Tessékengembékénhagyni!
A gyerekem (ahogy a többi is a korosztályából) az elmúlt 2-3 évben lelkesen várta ezeket a napokat, nem értem el nála semmit se a folyamatos morgásommal, és a halloween ellen viselt bősz hadjáratommal. A gyerek kérem gyerekből van, neki ez az este a minél nagyobb mennyiségben begyűjthető édességet jelenti, így fontos! Csapatostól, szülői erősítéssel járják a beöltözött kölkecskék a környéket és tudják, hogy ezen az estén nyugodton be lehet csengetni mások ajtaján, a hülye Süßes sonst gibt´s saures! (édességet, különben lesz keserüség!) mondatokkal és a népek megajándékozzák őket cukival, csokival. 
 
2 éven át kísérgettem a fiamat ezen az elcseszett estén és nagyon hülén éreztem magam az összes ház előtt, ahova a gyerekek becsengettek. Miért kell vadidegenekhez menni tarhálni? Erre a kisfiam mindig azt mondta, hogy anyu, te ezt nem érted, ez tök jó!  
Fifikásabbak közölték, hogy ha nincs vers, akkor nincs ajándék, szóval egy-két idióta rigmust meg kellett tanulniuk a gyerekeknek. (Az első évben fogalmam se volt róla, hogy ilyen szövegek egyáltalán léteznek .... ) Hozzánk is jöttek gyerekek, több mázsa édességet "dobtunk" ki nekik, ami meg kell mondjam, nem egy fillérbe került. Külön bevásárlást rendeztünk e célra, szinte szeretettel válogattuk ki az édességeket a fiam szakértésével, mégis mi az amit a gyerekek annyira szeretnek! Aztán rájöttem, hogy elcsesztük, mert összekevertük ezt a "jeles ünnepet" ha-ha-ha :) a Mikulással. A Bounty, meg a többi szelet csoki a túlzás kategóriáját feszegette, nem kellett volna. Ugyibár azt hittem, hogy csak az ismerős gyerekek jönnek errefelé, nekik szántam az ajándékokat.  Arra a hatalmas népvándorlásra, ami volt, nem számítottam. A fiam és barátai által "zsákmányolt" cuccokat aztán át kellett néznem (ahogy az erdőben szedett gombát is megmutatjátok a gombaszakértőnek), mivel a több éve lejárt, illetve már élő lakóval (fujjj) rendelkező csemegéket kukázni kellett. Szégyellje magát az a felnőtt, aki ilyenre képes, a lejárt, romlott édességet adja a gyerekeknek, ahelyett, hogy maga enné meg! :)) Volt olyan évünk, amikor úton voltunk, csak késő este érkeztünk haza. Hát a lépcsőházunkban a bosszúból mindenfelé szétszórt rízsszemek nem igazán tetszettek. Okos kis gyerekek a még okosabb szüleikkel bosszút álltak! Azon, aki nem nyitja ki az ajtaját, bosszút kell állni! Èdes nem? 
Idén még messzebb mentek. (Mert pssszt, köztünk maradjon, de lehúzzuk a rolókat, azt játszuk, hogy nem vagyunk itthon. ;) ) A kapucsengőt benyomták és leragasztották celluxal, had szóljon! Had zengjen a ház, tanuljon belőle mindenki, a halloween egy csodálatos ünnep, tessék mindenkinek résztvenni benne!  Később magasról tettem a látszatra, felhúztam a rolót, nem érdekel. Aki akarja láthatja, hogy itthon vagyunk, de NEM nyitjuk ki az ajtót és slussz! 2 kislányördög a kedves szülők asszisztálása mellett nyomta tele lehullott falevelekkel a postaládánkat. Apuka a háttérben karbatett kézzel, jólesően köpködött és mosolyogva várt a kis rémségekre. Tudtam volna jól valagbarúgni. Csak úgy. Halloweenesen.  A környék füstszagban úszott a hülyegyerekek (már nem a fiam korosztálya, idősebbek) petárdáitól és hallottam dobogó, menekülő lábakat is több ízben. Egy pali a szomszéd házból eredt kétszer is menekülő sátánok, ördögök után, "pofátlanság, mégis mit képzeltek, mit műveltetek az ajtóval, azannnya ...!!" El tudom képzelni, hogy ha nálunk 10-évesek rízzsel és falevéllel állnak bosszút, mit művelhettek a petárdás kamaszok. 
Szóval ez a bajom a halloweennel. Ha ki akarok belőle maradni, nem hagyják. Ez pedig baj. Ezért utálom.
Halloweenről a jövőben se akarunk tudni csak a Hallo Wien!-ről  (a kifejezés nem saját kreáció, volt Bécsben egy ilyen nevű rendezvény) az, jó lenne! Ahogy jó lenne Bécsbe visszaköltözni, de addig is marad a sóhajtás: Hallo Wien.... 
A helyi újságban megjelent egy hozzám hasonlóan "lelkes" újságíró tollából egy cikk, a halloweennel kapcsolatosan. Véleménye szerint az amikon már bosszút álltunk, mivel napjainkra már majdnem minden kicsi luknak (falu) van saját Oktoberfestje és ez elég. Hogy ez miért bosszú? Az Oktoberfest azzá, amivé kinőtte magát az minden, de nem ünnep! Sokan kívánják hozzám hasonlóan a hátuk közepére. A témáról külön szót fogok ejteni. 

Marion / pixelio.de