2009. december 31., csütörtök

BUÉK

Kívánok Mindenkinek! Boldogabbat, sikeresebbet az előzőeknél. Persze aki meg volt elégedve az eddigiekkel, annak kívánom, hogy maradjon minden a régiben! :)



aboutpixel.de / Glücksschwein © Ronald Leine

2009. december 30., szerda

Mi legyen a kaja?

Nálunk a kaja egy rémálom. Már attól a kérdéstől is égnek áll a hajam, hogy "mit eszünk holnap?" Attól pedig, hogy  "mit eszünk ma ebédre??" egyenesen kiver a víz.  Egyrészt nagyon valószínű, hogy se gasztro blogot nem fogok vezetni, se szakácskönyvet kiadni. Finoman fogalmazva: nagyon nem szeretek főzni. Pontosabban, rendszeresen nem. Néha rámtör a kedv és akkor akár napokon keresztül is úszik a konyha, de én jobban szeretek enni valahol. A másik pedig a tökéletesen eltérő izlésünk a párommal. Hát igen, a magyar konyha és a német izlés már a kenyér kérdésnél jelentkezik. Fehérkenyér és barnakenyér csata. Apus utálja a fehéret, én pedig el nem tudnám képzelni, hogy reggelire vajat és lekvár kenjek egy szelet ragadós, keserű barnakenyérre. Ha tudná mit írok, máris reklamálna, hogy a barna kenyér nem ragad és egyáltalán nem keserű ..... :)) Hát igen ezeket a vitákat már többezerszer lefolytattuk. :) Sok mindenben lehet alkalmazkodni egy másik emberhez, de a gyomrunkat nem tudjuk megerőszakolni. Ami ízlik, ízlik, amitől meg fintorgunk, az pusztán emberbarátságból és a toleranciától nem lesz ehetőbb. :) Az alábbi ételek egyedüli fogyasztója vagyok itthon: rakottkrumpli, paprikáskrumpli, főzelékek. Karácsony előtt életemben először főztem töltöttkáposztát. Rengeteg lett, ahogy a receptben állt. Apus megkóstolta és közölte, hogy ő nem ilyennek ismeri és .... nagyon finom, de köszöni nem kéri. :)) Az itteni Krautwickerl-ben nincs rizs és először is megpirítják olajon és különben se főzik és főleg nem savanyúkáposztával... szóval most van egy valagnyi lefagyasztott töltöttkáposztám.  A főzéseimről még igyekszem beszámolni, ahogy az itteni ételekről is.
Tegnap kirándulni voltunk egy szomszédos kisvárosban ahol természetesen nem sok időt tölthettem el, ugyanis a kisfiam, aki állandóan éhes, elég hamar rákezdett a strófára, hogy ééééhes vagyok, menjünk enni! Gondoltam következik a szokásos: hova menjünk enni? játék, de nem! Apus meglepetést készített elő nekünk! Rendszeresen követi az újságban a gasztrohíreket, a kritikákat és ott olvasta, hogy egy helyi pizzéria kapta meg a Bajorország legjobb pizzája kitüntetést. Oda indultunk. A térnél láttunk egy pizzériát Mario névvel. Azt mondta, az nem lehet, az újságban Dario állt. Ha nem, nem, akkor keressünk tovább.
Hát megtaláltuk a Dario pizzériát is.
Nem a képen szereplő üzlet, de egy az egyben ilyen. :))))) Először kicsit ledöbbentünk, aztán versenyt vigyorogtunk. Dario csak egy pizzaszerviz, ahol a falatot megenni nem lehet, csak magaddal vinni. :)) A reklámjukon igaz szerepel, hogy Mitnehmen (elvitelre), de apus gondolta, hogy azt IS lehet! :))) A kevésbé dekoratív kirakatukban aztán ott álltak ám a kitüntetések, isten bizony mint az igazi Oszkár-szobrok. Csillogtak, villogtak, méltóságosak voltak. De ha nem tudunk leülni kérem? :)))
Aztán fogtuk magunkat és átballagtunk Mario-hoz pizzát enni.
Bezzeg az újságban erről mélyen hallgattak! :)

Jelenleg a kedvenc viccem

Az orrszarvú nyit egy italmérést az erdőben. Jönnek és állnak sorban az állatok. A sor végén ott áll a nyuszika is, egy két literes palackkal a kezében. Jön az oroszlán egy ötven literes hordóval és beáll a sorba legelőre. Megszólal a nyuszika a sor végén.
- Azért ott elöl sorba kellene állni!
- Ki mer pofázni? - kérdi az oroszlán.
Nem mer felelni senki. Mindenki hallgat. Sorra mindeki megvásárolja a boradagját. Sorra kerül a nyuszika is, megveszi a boradagját. Hazamegy, megissza a bort, felugrik, rácsap az asztalra és elkiáltja magát:
- Hát én, a nyúl!
forrás: www.gumicsizma.hu 
a képet pedig itt találtam: http://cserkutidavid.blogspot.com/

2009. december 29., kedd

A blogom külseje...


...avagy nekem is ugrál a szemem! Ugrál az állandó változtatástól, de sajnos megtörtént az amire nem igazán vágytam: sikerült eltüntetnem a blogom sablonját. Azóta pedig csak keresek, keresek, keresek, próbálok rátalálni egy újra ami tetszik. Tetszikes volt már pár, de sajnos azok nem igazán müködtek. Elnézést elöre is, de el tudom képzelni, hogy még párszor meg fog változni a sablon.

2009. december 27., vasárnap

Karácsony ... még egy bejegyzés és a téma be van fejezve! :)

A kisfiam tegnap óta felállította az internetezés világcsúcsát ........ Ebböl persze nem lesz rendszer, de egyelöre minden meg van engedve, hiszen karácsony van vagy mifene?!?! Meg tudom érteni az örömét, emlékszem milyen volt gyereknek lenni. :) Különben annyira boldog, tegnap se tudott 23-óra elött elaludni az izgatottságtól.


Ez pedig a "tettes". Ahogy a frankok mondják : "Däder" (ez a Täter akar lenni hochdeutschilag) 


Karácsony tovább ....


Megtaláltam a világ legegyszerübb sütireceptjét. Kakaós szíveknek hívják öket. A recept nagyon megfogott, ugyanis max. 3 sornyi volt. Ennél hosszabbak és bonyolultabbak nem érdekelnek, azokat az életbe se tudnám elkészíteni.  A kisfiam is segített ..... (pszt, igaz az elején megpróbáltam öt lebeszélni róla, mert uuuuutálom, ha minden úszik a lisztben, beleértve a konyha padlóját, a konyhaszekrények ajtaját, a gyerek ruháját, a haját és a szemüvegét, de annyira örült neki, nem volt szívem nemet mondani neki :) ) gyúrta a trutyit, bocsánat: a masszát és formázta a szíveket. Az elején. Aztán internetes jelek, winding-es karakterek, tornyok, házak alakultak a keze alatt. Kreatív a muci, tuti nem tölem örökölte. :)

A karácsonyfánk. Mi a Jézuskától kapjuk, semmi dolgunk vele. :) A kisfiam barátnöje (osztálytársa is egyben) idén az Ebay-on rendelte. :)


Ezek itt "mi" vagyunk. Muci és én. Egyébként utálom, ha fényképeznek és ennek oka van. Az ok a jelenlegi, már nem 38-as méretem. :)  Márpedig a kilócskák (akiket nem én hívtam)  maguktól jöttek.... és sajnos maradtak. Ezért köszönöm szépen, de nem kérek fotót. :)



Karácsony nálunk

Szavakhoz nincs eröm (és momentán hosssú ö-m se :))) ) ezért inkább jöjjenek csak a képek.
Az jobboldali kettön a kisfiam iróasztala. Láthatóan elrakodott ..... na ja, azért az elrakodni kifejezés a helyzetre mégiscsak túlzás, szóval maradjunk annyiban, hogy "helyet csinált" :) a számítógépének.
A gép érkezése sajnos 2 napig tartott, ugyanis az internet nagyon kibabrált velünk. Òrákon át próbálgattam az USB Fritz!-be életet lehelni, a lehetséges összes beállítást megpróbálva, de nem jött össze a WLAN kapcsolat. :((( Hát igen, egyrészt nem értünk mi ilyenekhez, másrészt pedig ott van a hajam színe, ami müszaki kérdésekben azért erösen determinál.  :) Szükség volt segítségre. Egyik barátunk megkönyörült rajtunk és átjött hozzánk. Összefogtunk és pitty-putty, röpke 4-5 óra alatt átkonfiguráltuk az összes ámítógépet a lakásban, a routert és talán a szomszédok WLAN hálózatát is. :)) Jelszavakat természetesen nem tudtunk, ezért mindent a legelejéröl kellett kezdenünk. Nagyon nagy örömünkre megtaláltam a telekom ösrégi installációs CD-jét is, amivel közvetlenül bele tudtunk nyúlni a routerbe. Apus internetes fórumokon kutakodott információk után, és talált is jó néhány jó ötletet. Az egyik nagyon hasznos, a fogpiszkálós reszetelés volt, amivel vissza tudtuk állítani a routerünket a születése pillanatába, a 0000-án kívül még nem ismert új jelszót, söt! Nekünk kellett egyet adni! :) Ìgy persze már piszok könnyü dolgunk volt. Ùjra volt internet 2 gépünkben (mert ugyibár nem kell mondanom, hogy netzwerkbuherálással mindent kinyírtunk elötte, azt is ami korábban azért müködött... ) de a 3. gép a Muci gépe nem akart engedelmeskedni. Pedig úgy tünt, hogy müködik benne a Fritz!USB biszbasz, minden zöld volt, olles leiwand, de internet az akkor se volt. :( Aztán megtalálta apus a megoldást! Ugyanis aztatat írták egy fórumon, hogy ez a Fritzi automatice ismeri fel az XP-t és a Vistat, de nem alkalmas a Windows7-hez. A kis butusnak szüksége van egy update-ra. Letööötöttük, és láss csodát, MÜKÖDÖTT!!! Lett internet a Muci gépében is!

Az alsó képen még csak a PC-hez szükséges helyfoglalási papírok láthatóak. Feliratoztam magyarul.

Jé! A végére mégiscsak megjött a kedvem az íráshoz! Igaz, roppantúl hiányoznak a hosszú magánhangzók, de apus gépét nem akarom állítgatni.

2009. december 26., szombat

2009. december 20., vasárnap

- 14° árnyékban :)


Tegnap óta ilyen szép nálunk minden! Ritkaság errefelé a hó, főleg a tartós. Pedig nagy kár, imádom a havat.  







Az erkélyünk is alkalmassá vált felirat készítésére. :)






2009. december 10., csütörtök

Gyerekszáj - a la kisfiam

A drága nyuszikám sajnos nem beszél olyan szinten magyarul, ahogy én azt szeretném. Apukája magyarul egyáltalán nem tetszik érteni mit tetszik mondani :) , így csak és kizárólag rám hárul a neheze. A nyelv érdekében bevetek mindent, legyen az szinvonal, mint Pöttyös Panni, Frakk, Vukk, vagy akármilyen baromság, "ne nevess, mert kifut a bableves", a lényeg, hogy gyakoroljon, hogy beszéljen, hogy hallja a szavakat és lássa is őket leírva. Viszont a magyar és a német nyelv keveredéséből isteni poénok születtek. Kár lenne őket elfelejteni. Vannak persze "sima" beszólásai is, ezekért is nagy kár lenne! :)

A legfrissebb sztori ( na ja, kevésbé szalonképes, de hát istenem, a magyar nyelv gazdag! :) )
A fiam valamiért aggódott, én pedig az elejét akartam venni a témának, a la elegánsan:
- Nem ám izgulsz ez miatt! - de persze nem így mondtam, hanem így: Ez miatt aztán nem kell fosni!
- Anyu, ich tue nicht fosni! - hangzott a harcias válasza, teljesen fel volt rajtam háborodva. :) 


Ez egy tavalyi történet:
A kisfiam telefonon beszél a nammmmamával. Az kb. annyit jelent, hogy ő majdnem sír, hogy nem tudom hogy mondják, én pedig súgom neki a magyar szavakat.
Egy illyen "párbeszéd"
én: - André meséld már el a nammmamának hol voltál!
ő:  -  Ja, wo war ich?
én: - Hát énekelni az iskolával 
ő: -  Ja singen mit der Schule, und?!?!
én: - mondd nammmamának, hogy itt a Deutsche Einheit placccon, ismeri, itt van nem messze. Ott ahol a szökőkút
ő:  - Nammama hier in der Nähe, weißt du, a szökött út .. 

2009. december 8., kedd

James Hunter, még mint Howlin' Wilf

Igérem jövök! :) Addig is egy kedvencem a Nagy, a Fantasztikus James Hunter-től,  :) aki ez időtájt (majd pontosan megírom mikor)  még egy trióval játszott, a Howlin' Wilf & The Vee-Jays -ban. Itt még nem gitározik, csak énekel és szájharmonikázik, de már magas szinten.


2009. december 4., péntek

Karácsony előtt (ettől viszont tényleg meg lehet ijedni, ez a valós történet :)

Na szuper,még ez is!’ – morogtunk, a szánkat húzva. A kezemben tartottam egy meghívót, ami a gyerek egyesületének karácsonyi bulijába szólt. Úristen, mi lesz még, szinte minden napra jut valami! Edzések, szülői értekezletek, projektnapok az iskolában, mást nem csinálunk mint ide-oda futkozunk és ezeket az állandó programokat egy idő után tényleg nagyon meg lehet unni. Október vége óta megy szünet nélkül az adventozás a rádióban, sőt már arra is vetemedtek, hogy karácsonyi dalokat játszanak. Annak a zenei szerkesztőnek pedig istenuccse szívesen behúznék egyet, amelyik a karácsonyi dalokon túl, képes még Udo Jürgenset és Modern Talkingot is lejásztani. Őrület! Ahányszor meghallom, hogy advent, újra és újra összeugrig a gyomrom, már-már fenyegető ereje van ennek a szónak. Egy gyomorba öklözés. Tudod hányadika van? Tudod, hogy mennyi mindent el kéne intézni? Tisztában vagy a helyzetettel? ....Brrrrr. Elkerülhetetlenek ilyenkor az iskolai, munkahelyi (már akinek van ugyebár) és az egyesületi bulik. Na ez történt itt is. A legnagyobb baj a vasárnap 14.00 óra. A fene vigye el, már megint nem fogunk tudni reggelizni, ráadásul a lágytojásom is elmarad! Már megint egy nap amikor fésülködni kell, felöltözni és a legszörnyűbb: időben elkészülni. A vasárnapjaim általában másképp zajlanak. Ilyenkor szoktam felforgatni a lakást és megy a vasalás ezerrel. Megy kérem, mert a hét többi napján egyrészt nincs rá időm és/vagy energiám, de vasárnap aztán igen! Kialudva, ráérősen, a feltöltött elemeimmel utolérhetetlen és legyőzhetetlen vagyok! Mindig is imádtam aludni, most sincs másképp, és a hétvégék pontosan erre valóak. Oké nem reggelizünk, majd ebédelünk időben .... na ja, jók ezek az elméletek. A reggeli hiányzik. Rosszkedv van és zviderség. Na jó, kezdjük. Hama-hama húspanírozás, hússütés. Nem élvezem, más se. Egyfolytában az órát lessük, mindjárt menni kell. Úristen az ajándék! Még be kell csomagolni. A gyerek bánatosan pislog a doboz után, úgy, de úgy szeretné megtartani a játékot, de erre persze nincs lehetőség. Kaja, nyammogás, a fene tudja, nem vagyunk éhesek. Érkezés a helyszínen. Smalk-talk az edzővel (Félreértés ne essék, az az ember aranyból van, szeretjük és végtelenül tiszteljük azért, amit a gyerekekért tesz, de ugyibár ez most más. Ez most olyan találkozó, amit nem nekünk találtak ki.) Bénán botorkálunk (jaj de mennék haza!), nem tudjuk hova tegyük az ajándékot és kinek kell átadni a magunkkal hozott morzsákat. Hát igen, ez külön téma. Vidáman duruzsoló kályha mellett, piros és arany színű ruhát viselő, talpig jókedv anyuka éppen sütikéket gyúr. Az ablak előtt táncoló hópelyhek, a rádióból vidám karácsonyi dalok szólnak, az egész lakás meleg, piros színben játszik, és az egész család egy nagy-nagy nevető, jókedvű bohó kis csapat...........nyisssz!!! Itt van vége a filmnek! Ez nem a mi tekercsünk! A mi filmünk más: jézusom, honnan veszünk aprósütit? Mondd már meg anyádnak, hogy legyen olyan kedves és süssön valamit, legalább idén! Én ilyet nem tudok, a boltban pékségben pedig olyan drágák! És máris belém mar a felismerés: szegény kis nyuszikám, milyen rossz lehet neki, hogy az ő anyukája nem tud süteményt sütni, sőt meg se próbálja! (Á, azért annyira nem vészes a helyzet, megértő ám ez a kis lény, tudja, hogy az emberi kreativitásnak vannak határai. Tisztában van azzal is, hogy az anyukája photoshoppal nagyon szép dolgokat tud összehozni, de egyenletes kört még életében nem bírt kivágni a papírból. Na most ugyanez vonatkozik a sütés-főzési tudományára, ahol mindjárt ott van a két bal keze és rögtön utánuk az utálok főzni hozzáállása, de ettől függetlenül imádjuk egymást. :)) Na idén találtam sütnivalót az interneten. Hókifliknek becézik őket, és egyszerűnek tűntek. Persze, csak azért mertem belevágni az egész projektbe, mert jó nagy fotókkal volt a recept illusztrálva, így nem is lehet azt elrontani. Másnak…. A kivágott tésztadarabkák dióskrémmel való töltigélése és minikiflikké történő feltekerése volt az a pont, amikor az egészet legszívesebben kivágtam volna a kukába .... ,de nem tettem! Amorf, külsejükben vitaminhiányos mini buktákra hasonlító bigyóim azonban kisültek és még ettünk is belőlük! De csak 2 gyerek és én. Apuka csak egy darabot, azt mondta túl édes .... legközelebb süssön ő nemdebár? Az egyesület bulijába nem mertem a buktákat mint önálló szencáziót magammal vinni, csak 4 szemet rejtettem el közülük a profi (anyós) vaniliás kiflijei közé, olyan kakukktojásképpen. Nem lövöm le a poént, ha már most elárulom, hogy 3 db meg is maradt. :) Azt is láttam mi történt a hiányzó 1 db-bal! Az egyik anyuka emelte ki a tálból és eszegette meg, miközben az edző előadását figyelte feszülten, szóval a hókifli kivétele nem igazán volt tudatos mozdulat. Mondhatnám, az anyuka alaposan melléje nyúlt. Szóval ott tartottam, hogy megérkeztünk és téblábolunk a párommal. Kínunkban csak mosolygunk mint pék kutyája a meleg kiflire...Aztán megtörik a jég, beszélgetünk, sőt tényleg jókat vigyorgunk azzal az anyukával, akivel már találkoztunk párszor, de nagyon sok az ismeretlen ember és ismeretlen gyerek. Izzad a tenyerem, úgy, de úgy elmennék. Kínosan érzem magam. Az édességet nem is szeretem, egy fincsi kis sört bezzeg szívesen meginnék, de az nincs. Itt sütik vannak és kávé. Még órám sincs, nincs lehetőségem lopva a mutatókra sandítani, csak remélem, hogy nagyon hamar eltelik majd a célbavett 2 óra. Jelen vannak szimpatikus és kevésbé szimpatikus szülőtársaink is. Szimpatikussá az válik, akivel amúgy is lehet beszélgetni. Erre lehetőség a heti két edzés előtti és utáni átöltözéses őrület. Értelemszerűen a többi, a nem mosolygós, a nem köszönős fajta, az nem szimpatikus. Pedig utóbbiból is van elég. Szerencsére nem domináns a számuk. Épp jön az egyik. Azt hinném lát, de nem. A szemei keresztülsiklanak rajtunk, elfordul. De utálom. A pillanatnyi dühtől és a „mellettem ülő anyukával végül is jóban vagyok” hangulattól vezérelve odasúgom Szimpatikus Beszélgetős Anyukának, hogy nem értem ezt a nőt (és persze mutatom kire is gondolok) soha nem ismer meg minket. „Minket se” - hangzik anyuka és apuka egybehangzó válasza. „Ez a nő már csak ilyen” - és innentől kezdve elengedem a gyeplőket, mert már a másik családnál az irányítás. Még a keresztvizet is leveszik Nem Szimpatikus Anyukáról, akiről végül is kiderül, hogy a híres X család istállójából való valaki, de senki nem tudja hányad fokon és különben is milyen ágon. Mesélnek az élettársáról is, de erre már nem igazán figyelek, mert az apró kis örömömmel vagyok elfoglalva: jól van, nemcsak nekünk nem köszön, másokon is átnéz! Hát igen, ezzel a sorsközösséggel már nem érzem magam kiközösítve ebből a társaságból. Mindjárt kezdődik a tombola. A kisfiam egyfolytában azt hajtogatja, hogy de szeretné megnyerni a saját ajándékát .... megnyugtatom, hogy erre az esélye szinte nulla. A gyerekek játszanak a tornateremben, de most újabb meccs kezdődik, apukák az apukák ellen. Aztán anyukák az apukák ellen. .... mi nem sajnos. Pedig szíves örömest játszanék, de csak a szimpatikusokkal. Mit csináljak, ilyen vagyok..... Az edző vicces nógatására, újra és újra elmesélem, hogy sajnos nincs tornatermi játékhoz alkalmas cipőnk, pedig aztán de szívesen..... újra izzad a tenyerem és mennék elfele, de nagyon .... Hála isten végetértek a meccsek. Jön a „fénypont”, a tombola. Mellettem ülő szimpatikus anyuka fia (11 éves gimnazista) „nyert” egy helyes kis műanyag teherautót, rajta forgatható kockákkal, gömbökkel és háromszögekkel. Ránézésre 3, max. 4 évesnek való. Mutasd, mit nyertél! Fiú átnyújta anyjának a még félig becsomagolt ajándékot, jobban nem kellett, hogy kibontsa, az élményhez elég volt ennyi is. Anyuka a kezébe veszi, és 5 mp-ben belül már a fiával véleményt is cserél. Szavak nélkül, pusztán pillantással. És ezt én is elcsíptem. Minden benne volt bizony! Még olyan szavak is!
Fiúnk a 20-as számot húzta. Boldog miközben átveszi az ajándékát. Természetesen a sajátját, amit mi vittünk. Ott ül fölötte és ki nem bontaná, bármennyit is piszkálom. Tőlünk kettőre jobbra egy apuka odaszól neki:
„Te is a sajátodat nyerted vissza? Mi is. Ha akarod, cserélhetünk!” – de csemete nem válaszol, mert nem is hallja, el van foglalva a gondolataival.
"Igen, a sajátját nyerte vissza, de erre is vágyott” – válaszolok apukának, hogy mentsem a szitut
„Ja, akkor jó, csak azt gondoltuk nem örül, mert valahogy olyan szomorúan ül”
"Dehogynem, örül ő, az arcán amit látnak az egyfajta helyi eufória!” – és már röhögünk is a környéken mindahányan. Figyelgetem az embereket, látom sokak szemében az érdeklődést, ahogy annak ellenkezőjét is. Már pakol a Nem Szimpatikus Anyuka, kiváncsi leszek mit fog csinálni. Megoldja a kérdést, mert az ajtóból még visszanéz és úgy mindenkinek küldve mond egy viszlátot. Mennyi az idő? Hála isten már majdnem fél 5, illendő hazamennünk. Végre. Holnap újra edzés, újra itt leszünk mindahányan, de már nem feszengve, hanem jókedvűen, visszatér a mindennapi normalitás. Otthon is, legközelebb 11-én lesz karácsonyi buli az iskolában........ addig majd csak kibírjuk valahogy.

Ui. Azóta eltelt 1 hét. A gyerekem a hőn áhított ajándékot a mai napig még ki sem bontotta!

Karácsony előtt (nem megijedni, ez nem az igazi verzió :)

Hurrá, legyen karácsonyi buli az egyesületnél! Bár az ötlet nem új, hiszen minden évben megrendezésre kerül, de nekünk ez lesz az első alkalom. Klassz lesz, hiszen együtt ünnepelhetünk mi mindannyian: szülők és gyerekek, a kézilabdás szakosztályból. Kedves kis találkozó vasárnap délután 2-től 4-ig a sportegyesület klubtermében. A program szerint lesz játékos meccs is az anyukák és az apukák részvételével „kedves szülők feltétlenül hozzanak magukkal tornacipőt!”, lesz a gyerekeknek izgalmas tombola és persze kávé, valamint aprósütemény. A jelentkezéseket már 1 héttel korábban le kellett adni, azt is megadva, ki mit hoz, azaz mit sütsz kis szücs. Minden résztvevő gyerek visz magával egy ajándékot, ami aztán a tombolán kisorsolásra kerül. Nagy izgalommal vártuk ezt a kedves, vasárnap délutáni találkozót. Az aprósüteményeket már szombaton elhoztuk a nagymamától, aki volt olyan kedves és sütött erre az alkalomra vaniliáskiflit és kókuszos karikát. Nagyon ízletesek, a süteményei. Természetesen én is iparkodtam, nem akartam lemaradni a többi anyuka mögött és nekiláttam az interneten talált dióval töltött „hókiflik” legyártásának. A vasárnap délelőtt már izgalmasan indult, hiszen egy kicsit borult a megszokott programunk. ugyanis a hétvégeken szeretünk egy kicsit tovább lustizni. Későn kelünk, így reggelizni is későn szoktunk és kiadósan. (most bizonyára jó néhányan rosszallóan összehúzzák a szemöldöküket, de kérem nézzék el nekünk ezt a kis „rendetlenségünket”). Szombaton, de főleg vasárnap kötelező a lágytojás a reggelihez! Viszont ezen a vasárnapon nem lehet ugyebár reggelizni, mert 14.00 órakor kezdődik az a remek kis buli; előtte mindenképpen ebédelnünk kell, különben megülik a sütikék a pocakunkat. Fél egykor már mosolyogtak a rántott husikák a tányéron, de valahogy nem volt nagy étványunk. Gondoltuk sebaj, a következő órák biztosan felejtetik ezt az apró kellemetlenséget. A találkozó remek lehetőséget biztosított az aprajának és nagyjának egy kis tereferére és vidám perceket okozott a tombola is, amit a gyerekek, az izgatott kis siserehad már nagyon várt. Kedves kis ajándékok cseréltek gazdát, a kipirult arcocskákról lesírt az öröm! Kellemesen eltelt az a közösen eltöltött néhány óra, ugye mondják is, hogy a jó társaságban csak úgy repül az idő!

Jézus, miket írtam! Aprósütemény .... :) Akarjátok tudni hogy szól az igazi történet? Szívesen! Mindjárt.

2009. december 3., csütörtök

2009. december 2., szerda

A mai nóta - Bobby Solo II.

Bobby bácsi 1965-ből. Még mindig nem születtem meg, de már úton voltam. Ezek a hangok 100%, hogy hívogattak! :)

2009. december 1., kedd

A családom és én :)

Izlésünkben vannak ugyan kedvező átfedések, de vannak olyan pontok is amitől a hajunk kiegyenesedik. Itt van mindjárt a zene. Apus nem ismerte Bobby Solot.
Erre lejátszottam  neki 1 számot. Már az elején elkezdte rázni a fejét, majd a végén közölte, hogy most már érti, miért maradt ez a Bobby szóló.  :) Ilyen zenével nem is csoda.

A mai nóta - Bobby Solo

Bobby Solo 1964-ben a Sanremoi fesztiválon. Ekkor mínusz 2 éves voltam, de nagy valószínűséggel hallhattam valahol ezt a zenét, mert idevonzott a földre és később megszülettem.  Bizony-bizony, léteznek olyan zenék, ahogy könyvek is, amikért érdemes megszületnünk ezen a planétán. :))
Itt van ez a dal például. 45 éve virágzik, túlél sok mindent. Mi lehet a titka?  Ez a dal is csak egy egymáshoz kapcsolódó hangok összessége, ami valamiért jól esik nekünk. De mi ez??
Lehet, hogy a rezgése kellemes, így harmóniában van a mi saját és a világunk rezgésével? Nem tudom, de egy biztos: hallgatni jó.


Nürnbergi Karácsonyi Vásár - Christkindlesmarkt újra

2004. A Christkindlesmartkt gyerekközelből: