2010. július 6., kedd

Gyerekmunka


A kisfiam 10 évesen megdolgozott az első fizetségéért, ami nem más volt, mint egy nagy tábla Milka csoki!

Az egyik osztálytársának az anyukája hívott fel és kérte a fiam segítségét. Már 1 órája szórakozott vele, de nem boldogult a fényképeinek a kamerájából való átjátszásával. Telefonon próbáltam neki segíteni, de nem sok mindent tudtam, hiszen csak azt tudtam javasolni, hogy próbálja meg újra a chipet ki- meg betenni, elvileg a gép fel kell, hogy ismerje az új hardwert és meg kellene, hogy kérdezze, mit akar vele a kezitcsókolom? A kisfiam átment hozzájuk, majd széles vigyorral érkezett vissza, kezében a csokoláj.
Mesélte, hogy pillanatok átlátta a gondokat, a chip nem volt rendesen bent a gépben. Erre a rendszer hangjaiból következtetett. A win7-esnek ismeri a "hangját" amikor egy új hardwert befogad. Ez fel is hangzott, de szinte egyből utána ugyan ez a hang, márpedig ez azt jelenti, hogy valami jött is meg egyből ment is. Már tudta is, hogy a chipet nem érzékeli rendesen a gép. Ilyen okos! Èn fiam! :))

Aztán sajnos a fizettség felének kmmm, lába kelt a konyhában. A kérdésre a kisfiam apukája azzal mentegetőzött, hogy a vád nem igaz, szereti ő nagyon a kisfiát, egészen egyszerűen csak gyorsabb volt! :))))))
Aztán a védőbeszédét kiegészítette azzal is, hogy csak szeretné megtanítani a gyereknek azt is, hogy az életben minden jövedelem után adót kell fizetni. Ha-ha! 

Nincsenek megjegyzések :