Elvarázsolva - A Faber-Castell story 2.

A kastélyt évek óta készültünk megtekinteni, de mindig elfelejtettük..... Korábban csak minden hónap 3. vasárnapján volt nyitva a nagyközönség számára, de idén a fenállásuk 250 éves jubileuma miatt már minden vasárnap nyitva.

Az előző hetek egyik vasárnapján azon ment a vita, hogy mit csináljunk még azon a napon? Mit nézzünk meg?  Ketten kastélyt akartunk a Fränkische Schweizben, a harmadik (a legkisebb) pedig földalatti járatokat Nürnbergben. (Historische Felsengänge)

Hát ment a vita.

De megoldottuk. Ráadásul én győztem! Ugyanis ismervén a két makacs bácsit (apuka és fia) tudtam, hogy se ez, se az, hanem egy harmadik, azaz a C-megoldás lesz a legjobb a nyugalmunk megőrzésének érdekében.

A C-variáns pedig, a "Há' mé' nem menük át a Stein-i kastélyba?" - egyszerű és ártatlan kérdés formájában került terítékre.

Hummogás, kummogás, de mivel határeset, elfogadták.

kép a Wikipediaból. Fotós Rolf Krahl (Rotkraut)

Hülye esős és kissé hűssss idő volt ezen a napon, alig vártuk, hogy az éppen elállt esőt kicselezve, a rohadt széllel szembeszállva bevágtázhassunk a kastély kapuján. Hála isten nem Schönbrunn, szóval a "kertajtótól' a bejárati ajtóig csak pár méter az út. Bent ért minket az első meglepetés, mivel elég sokan voltak az aulában. Erre nem számítottunk. Aztán kiderült, hogy csak tárlatvezetéssel lehet bemenni, így várnunk kellett 10 percet a következő csoport indulásáig. Persze utólag beláttuk, hogy csak így, idegenvezetővel van értelme az egésznek, különben csak ész nélkül végigkeccsűtünk volna a kastélyon, oszt szép volt, megnéztük. :)

A Führerinünk (nem rosszra gondolni, ez nem "az" a jelentés!) már az első teremben információk zuhatagát eresztette ránk a Faber család felmenőiről és itt lett az egész érdekes.

Faber Kaspar (1730 - 1784) bácsival indult a család története, aki asztalosként beállt az egyik helyi ceruzakészítő szolgálatába. (By the way: bizonyíthatóan 1660-ra datálódik az első nürnbergi cerkakészítők megjelenése. ) Kaspar a ceruzakészítéssel eltöltött boldog munkaórákat követően a szabadidejében is gyárt ceruzákat a saját költségén. A saját maga által létrehozott cerkák olyan sikeresek, hogy Kaspar egy kis műhelyt nyithat. Ebből a szerény kis műhelyből indul el a Faber-történet a világhír felé.

Kaspar halála után fia, Anton Wilhelm Faber (1758-1819) veszi át az addigra elég tisztességessé fejlődött üzem vezetését. 

Megszerzi az akkor még a Stein-i terület határán álló (ma már sokkal nagyobb a település) telket egy műhellyel, ami néhány év alatt egy remekül működő manufaktúrává növi ki magát. A terület a mai napig is az A.W. Faber-Castell cég központja. És ezzel meg is fejtettük, hogy mi az az A.W. a cég nevében: Anton Wilhelm nevének iniciáléi. (A Castell névről majd később. )

A korabeli dokumentumok alapján a céget ekkor már az "Bleistiftfabrik" azaz "Ceruzagyár" néven jegyezték.

Anton Faber még életében átadja fiának Georg Leonhard Fabernek (1788 - 1839) a cég vezetését. A fiú az akkori nehéz politikai és gazdasági időkben is próbálja becsülettel vinni az üzemet, de a gazdasági visszaesést nem tudja megakadályozni.

A Faber üzemben még mindig a hagyományos módon történik a ceruzák gyártása, pedig Franciaországban 1790-ben Nicolas Conté francia kutató már kifejlesztette az új, modern ceruzagyártást, amit le is védetett. A francia tudós megfigyelte, hogy ha a grafitot agyaggal keverik, akkor annak eredménye olyan ceruzák, amikkel sokkal jobban és szebben lehet írni. A grafitot (ami ha kémiailag nézzük egy szénszármazék), különben egy ismeretlen ember fedezte fel Angliában (a Seathwaite völ­gyben) 1564-ben. A tiszta grafitból készült cerkák egyrészt nagyon drágák voltak, másrészt a grafit kifogyóban volt.

Faberék nem tudtak az angol rendkivül tiszta és kiváló minőségű grafit ceruzákkal konkurálni, a másik probléma pedig ahogy írtam az volt, hogy még mindig a régi eljárással dolgoztak.

Egy érdekessék a névhez: a ceruza németül Bleistift, amiből a Blei= ólom, a Stift=ceruza. A Blei, azaz az ólom onnan jön, hogy az elején hibásan Bleierz-nek, azaz ólomércnek hívták a grafitot. Mára már tudjuk, hogy a grafit nem ólomérc, de a név maradt. :)

...Georg Leonhardról is van még mondanivalóm, a történetnek folytatása következik.