Cső

Igaz műsoron kívül, de muszáj leírnom mert különben elfelejtem. Khmm ...

Miért van az, hogy bizonyos férfi emberek a kezdeti "kezitcsókolom", meg "jó napot kívánok Andrea" kezdetű telefonhívásaik után, a munkakapcsolatunkból adódó (a részemről kollegális, kvázi kedves gesztusként javasolt), tegeződő formára való áttérés után valami orbitális bunkó módra váltanak. 

Hívom a csókát (a "csókával" most jólesően egyenlítek), aki így szól a telefonba:

- "Mondd"

Én pedig mondom a kedves nevemet és üdvözlöm a kedves értelmiségit a keresztnevén. Nem ingatja meg. Talán nem is érti, hiszen tudja, hogy én hívom, ismeri a számomat, minek ez a formaság?

A beszélgetés végén pedig elhangzik a válasza:

- "Cső".

- "Szervusz Sepp" (itt persze a csóka keresztnevéről van szó)  - zárom le a részemről ismét illedelmesen a beszélgetést, pedig forr az agyam.

Nem tudom, ez cool? Nekem semmiképpen. Szerintem igénytelenség. Esetleg keresztezve butasággal.

Hogy is hívtuk ezt régen?

Egyszerű mint egy marék lepke.

Lehet ezentúl lelepkézem.

A legközelebbi "Mondd" után egyszerűen így fogom folytatni a mondókámat, hogy:

- "Na, szóval a következőről van szó kedves Lepkém!"

aztán ha megkérdezi milyen lepke, akkor megmondom, hogy csak úgy. Mert tetszik. :-)

Van még valami amit leírva is utálok, de kimondva méginkább. Ez az "üdv". Idegesít. Legyen már annyi időnk leírni, hogy üdvözlettel, vagy üdvözöllek. De könyörgöm, csak ne üdv!

Ezzel a morgást befejeztem, mentem.

Na cső. 

Brrrr :-))