2012. december 23., vasárnap

Nehéz idők jöttek

Sok minden történt, sok szomorúság.
Betegség és amerre nézek, tragédiák.
A nagymamám mondaná, ennyi régen nem volt. És igaza lehet. Ennyi nem.
Elvesztettem egy régi, igaz barátot. Egyszerűen 47 évesen nincs többé. Egy darabot elvitt a szívemből.
Fáj.

Csalódtam néhány emberben, pontosabban az emberségükben. Pedig én úgy tudtam, jónak lenni érdemes.
Változni már nem fogok, maradok továbbra is hülye naiv, akit újra és újra pofonvág az élet, mások rosszakarata. (erről majd későb részletesebben)

Karácsony lesz.
A karácsony a boldog idők velejárója.
Próbálkozom, de nehéz megtalálnom a rá való kedvet. Sajnos elvesztettem. Ezzel büntetem magam, a családom, tudom, de nem tudom magam megerőszakolni.
Személyes tragédiám árnyéka vetődik a napokra, másra nem vágyom, csak az anyut és a Fürtikét szeretném már végre látni. De ez is csak egy pótlás. Attól, hogy 3 napig náluk leszek, és bedöntök három táskányi csokit és kekszet, sajnos nem fog megváltozni semmi se a világon. Az új puha plédtől se.
Az Anyukám az ágy foglya. Beteg. Ha ott lennék, segíthetnék neki. Nap mint nap. Beszélhetnék az orvossal, beszerezhetnék neki újabb csodaszert, vagy azt amire vágyik. Vihetnék neki tisztát, de nem.
Nem vagyok vele.
Csak odafutok. Mert karácsony van.
Aztán ismét el kell, hogy jöjjek tőlük, vissza a mókuskerekes őrületbe, ahonnan egyszerűen nem lehet kiszabadulni, egyre többet követelnek, hát könyörgöm: mit ér velem az Anyukám?? Cserben hagytam. Teljesen.
Mi vár ránk januárban, februárban?
Mi fog változni?
A szívem megszakad.
Minden csak látszat.
Karácsony lesz.
Boldogság.

Szívből kívánom a boldog karácsonyt nektek és magamnak is, de nekem tényleg felesleges, én már ezt nem lelem.
Elásta az idő.
Eltűnt a karácsony, hiányoznak a résztvevői.
Hol vannak a szüleim?
Hol vannak a nagyszüleim?
Hol vannak a többiek a családból?
Keresem, de nem lelem: a régi szobám, a lakásunk, az illat, az étel, a magyar szokások, a magyar nyelv, a rántott hal, istenem, az anyu rántott hala .... a szaloncukor, amit soha nem szerettem, de akkor is, szaloncukra mindenkinek van.
..és itt miért nem szól a himnusz szilveszterkor?
... és miért nem beszélünk magyarul?
... és miért magyaroznak le errefelé, miért van egyáltalán jelentősége a származásnak?

És hol van az anyukám egészsége?
Milyen karácsony az, amin nem veszünk mindnyájan részt?
Jaj, nagyon fáj.








3 megjegyzés :

Ábrahámné Éva írta...

Kedves Andi!
Próbálj meg a jóra gondolni legalább ezeken a napokon !
Tudom hogy nagyon nehéz !
Áldott Békés Ünnepeket kívánok szeretettel;Éva

4Gyerek írta...

Andikám, a fiadért kutya kötelességed megemberelni (még sem írhatom, hogy megasszonyolni, pedig hát.... ;-) ) magad. Hisz számodra ott van az emlékezés. A család, az ünnep, szüleid, Fürtikéd. A szaloncukor, a rántott hal.
Hát tessék szépen most (ha kell, akkor összeszorított fogakkal is) helyt állni, és a jelenből majd pozitív kisugárzású emléket kovácsolni a fiadnak. Ki tudhatja azt, hátha évek múltán neki akármilyen okból kifolyólag a mostani emlékeire lesz szüksége. Hát legyen szép az emlékezés.
Puszika!

Andrea írta...

Drága Èva, Kormi,

nagyon köszönöm a vigasztaló szavakat és a jókívánságokat!

Sajnos az összeszorított fogakhoz nekem újra kellene születnem ... nekem ehhez nincs eröm. A kisfiammal rengeteget beszélgetek, már sokszor elnézését kértem a szememben levö szomorúságért. Azt mondja, megérti. És tényleg. Okosabb mint én.

Szeretettel kivánom nektek is a legjobbakat! Vigyázzatok magatokra, a családotokra!
Boldog új évet nektek.