2010. január 12., kedd

Albrecht Dürer

Jut eszembe Loddár után: Albrecht Dürer. Mi közük van egymáshoz? Semmi csak a frank (azaz fränkisch) dialektus. Ugyanis a frankoknak nincs "hartes (kemény)  T-jük", csak "weiches (puha) D-jük. Így lesz az Autoból Audo, a Lottóból Loddo. Lotharból így lett Loddár. 
Türerből pedig így lett Dürer. 

Épp ma jártam ebben az utcában:
Na, dereng valami? Ugye-ugye! Ő az, Ajtósi Dürer junior! Először is volt a papa Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról, aki 1427-ben született. Az aranyműves (vagy ötvös? ebben most nem vagyok 100 %-ig biztos, utánanézek)  szakmát jött tanulni egy nürnbergi mesterhez. A szakma elsajátítása mellett pedig sikerült kisajátítania a mester lányát (Barbara Holper) akivel összeházasodtak. 18 gyerekük született (tudom, hogy az akkori időkben ez teljesen hétköznapi volt többek között a magas gyerekhalandóság és a védekezés hiánya  miatt, de akkor is, ha ebbe az irgalmatlan nagyszámú szülésbe csak belegondolok, kiráz a hideg. Erre nem lehet mást  mondani: Allmächt!!! A 18 gyerek egyike volt a junior Albrecht.

És akkor a név magyarázata: honnan jött a papa? Ajtósról. Mi az ajtó dojcsul? Tür. Szóval ő volt a Türer, a Türer Albrecht. De hol is vagyunk? Hát Nürnbergben! Szabad ott egy kemény T-ét kiejteni? Nem! Tehát?? Thürer ugrott és Dürer lett belőle. Érdekes, mert nagyon sokan nem ismerik ezt a történetet, nem kapcsolják össze Ajtosi Dürert Ajtóssal és a festő Dürerrel. (juj, kezdek ezekbe a nevekbe már én is belezavarodni .... )

Különben 2008-ban jelent meg egy kétnyelvű könyv Dürerről, volt rendes, hivatalos könyvbemutató Gyulán is, ahol a német diplomácia részéről is néhányan megjelentek. A könyvre emlékszem, a nürnbergi Dürer Haus-ban ki volt szépen pakolva egy díszes, hosszú asztalra. Sajnos nem rendelkezem a kötettel, de tudom hogy néz ki! Nagy előny igaz
Schäffer Erzsi is tulajdonosa egy példánynak, amit itt jártakor ajándékba kapott a Nürnbergi Magyar Kultúregyesülettől.

Úr Isten, Schäffer Erzsi! Még mindig nem írtam meg a vele való találkozás történetét ..... hát szégyellem magam. De jönni fog! Ígérni már nem ígérek semmit, csak úgy mondom

2 megjegyzés :

sofy la bionda írta...

:DD Nem àm! Schaer erzsivel azòta is tarozol!
Nyugi, szèp sorjàban.

Klapanciusz írta...

köszi, tanulságos