2010. január 13., szerda

Egy érettségi találkozó margójára

Ez volt a 35 éves és nem tudtam jelen lenni. Bántott egy kicsit. Részletek a találkozó alkalmából született levelemből:

Egyrészt állati szomorú vagyok, hogy ismét nem tudok köztetek lenni, de nem fogjátok elhinni, most hogy ezt a levelet írom, egyfolytában vigyorgok. Vigyorgok, mert emlékezem, és csak jó dolgok jutnak az eszembe. 
Látom Zsuzsa (S.) rosszalló, de mindezek ellenére már-már nevetõ arcát, ahogy a padban hozzám hátrafordulva egy újabb vonalzóját adja nekem kölcsönbe, és a hangjában egy hangyányi rosszallással de sokkal több együttérzéssel utal arra, hogy ez már a 32. vonalzó ebben a tanévben ....... 
Aztán lassan végigmegyek a padsorokon és látom  mindegyikõtök arcát, de soha nem szomorúan, mindig csak nevetve! Felvillanak képek a múltból, látlak benneteket a suliban  kék köppenyben, a „nasssszénási” építõtáborban, tornaórán Cooper-teszt futása elõtt (utána soha nem mosolyogtunk :)) de tényleg csak vidám, nevetõs képek. Most vagy gyagyulok, vagy elértem azt a kort, amikor az ember tényleg már csak a szépre emlékezik. :)
Tudjátok mi jutott az eszembe? Az, hogy talán már meg se ismernék egymást, annyira megváltoztunk. A 18 éves arcunkat még sokáig „viseltük”, de 35 fölött már veszítettünk a harmatból, 40 felett pedig felnõttekké váltunk, és ehhez egy másik arcot öltöttünk. Jelentem, én még mindig nem nõttem fel, nyugodtak lehettek, meg se komolyodtam, csak arcot váltottam. 
Mi van velem? A kismucim  2000-ben született (akkor, amikor Kati fogszabályozótt kapott :) még otthon, aztán onnan elkanyarodtunk........... (ez a rész itt nagyon személyes, kihagyom) ........ Ausztria után Németország következett.  De az én városom továbbra is ..... marad, oda én haza megyek, de a kisfiam sajnos már Németországban van otthon.  Ezt el kell fogadni, meg kell érteni, bármennyire is fájdalmas dolog...... (aztán itt megint egy rakás nagyon személyes dolog következik, ezért inkább azokat kihagyom és ugrok tovább) .........
Hiányoztok. Az életem egy szakaszához tartoztok Ti mindanyian és ezt az egész mindenséget itt Bajorországban már nem találom. Több ezernyi emlékkel kapaszkodom Magyarországhoz, ami nagyon hiányzik. Ne tudjátok meg mennyire tud hiányozni egy tökfõzelék és akkor a halászlét már meg se említem. Csak még az eceteshalat! :))) Hiányzik az anyanyelvem rettenetesen. Külföldön kell élned ahhoz, hogy a himnusz úgy igazán fájjon.... jóvannnna nem akarom elrontani a hangulatot, tessék törölni ezeket a szomorú gondolatokat olyan agykontrollos módon. :)...... "


1 megjegyzés :

sofy la bionda írta...

Tòkèletesen egyetèrtek.
Az èn gyerekeim is màr itt vannak "otthon", ennek gondolatàra meg mintha kèst forgatnànak meg a szìvemben..Dehàt èn akartam idejònni, le kell nyelnem..:((
De sok magyar dolgot szeretnek, ès jòl èrzik magukat az èn hazàmban is!
A nyelv, ès a mentalitàs nekem is nagyon hiànyzik nèha.
Magyar ètelt, amit tudok, ès vannak hozzàvalòk, gyakran fòzòk.