2010. szeptember 6., hétfő

A Meccs vége

Oda voltam, meg vissza az egésztől az elején, tényleg! Aztán hirtelen arra eszméltem, hogy elkezdődött a meccs én én ebből a kezdésből semmit, de semmit nem vettem észre! :)) Itt jön a képbe egyszer a "Spielfeld"-től, azaz a pályától levő távolság, illetve az, hogy korábban ezeket a meccseket szinte kizárólag kisebb-nagyobb kivetítőkön, tévéképernyőkön néztem, és a kezdés előtt az utolsó másodpercekben mindig ugyan azt a reklámot nyomták. Feltűnik egy sziget, és az előtérben egy pohár söci. Igaz már több százszor láttam, a haj akkor is szőke, most meg nem mondom melyik.... doch, megvan!  Krombacher!:)) A reklám zenéje pedig beleég az ember fejébe. A ZDF-en a krimik előtt dettó ugyan ezt a reklámot adják, néha tényleg el kell gondolkodnom, mi is következik most? Bundesliga, vagy krimi?? :)
Szóval a Max Morlock ;) stadionban hiányzott nekem egyrészt a reklám, hogy tudjam kezdődik az izgalom, másrészt a közeli kép, amikor a labda útjára indul. :) Azt hiszem szoknom kell az ilyen life stadionos meccseket, mert egyfolytában azon vettem magam észre, hogy egészen egyszerűen hiányzik a kamerával felvett közeli kép, meg az ismétlés. :) Ha éppen szürcsöltem a sörből, vagy tökörésztem a kabátommal, akkor állandóan lemaradtam valamiről. Csak a huuuuuut, meg a hiiiiiiiiit hallottam,  fütyülésre, vagy tapsviharra eszméltem. Nehéz volt koncentrációznom, ezt még gyakorolnom kell. :))  Bizonyára könnyebb dolgom lesz, ha kicsi lejjebb ülünk, bár ott meg hiányozni fog gondolom a rálátás az egész pályára. :)
Jó néhány játékost fel se ismertem (engedtessék meg nekem, van pár új fiú, még gyakorolnom kell) és valahogy onnan fentről olyan lassúnak, gyerekjátéknak tűnt az egész. Tényleg teljesen mást láttam, mint korábban a tévében. Nem tudom jobban körülírni. Amíg a tévében, a kivetítőn minden gyors, technikás, és pazar, addig a stadionban az egész olyan nyamvatag, a labda ide-oda ballag, a focisták közbe-közbe felemelik a lábukat, de a tempó lassú. 
Aztán jött egy szabadrúgás a Clubb javára. Valahogy éreztem, elő a kamerával, mert most .... !!!

És góóóóól!!!!  1:0 für den Clubbbbbb!!!!!
Himbilimbizett a csuklómon a kamera, jó hogy orrba nem vágott, mivel felugrottam ahogy az egész stadion felugrott, kezeket a fejek fölé emelve, jubeln, éljenzés, juhuuuuuu!!!! Èljen!!!! Micsoda fejesgól!
A meccs többi része nem annyira érdekes, 2:1-re kikaptunk. :)))))
Aztán ugye izgalom, kicsit hűvös ülőke, sör ..... mielőtt kitört a félidő tudtam, hogy hama!!!! A pályát már korábban becéloztam, két szintről kellett levágtáznom a női WC-ig. Apus persze már az elején közölte, hogy nem kell aggódnom, a férfi-WC az mindig tele van, de a nőknél semmi gond! Ha!!
Mire az első félidő lefújása után levágtáztam (mint egy táltos), már csak a 3. helyet sikerült megszereznem. Aztán pillanatok alatt kacskaringózott a sor (a képen kb. a harmadát látni). Nem tudom, ha csak a képen látható sor középtájára sikerült volna az érkezésem ......... azt hiszem szem nem maradt volna szárazon. Én bepipi, az tuti. De ugyibár női ösztönök, ezt én már a meccs kezdetén tudtam! A férfiaknak fogalmuk sincs a 6. érzékről, miattam mondhatnak azt amit akarnak! Ha én azt mondom, hogy sietni kell a vöcögére mert sokan lesznek, akkor én megyek is. Az, hogy a hapik mit mesélnek nyugtatásul, az nem érdekel. Èn (mi nők :) a megérzéseinkre hallgatunk és ez mindig biztosabb mint az Y-kromoszómások kósza ötletei. 
Különben el kell, hogy meséljem, apus teljesen értetlenül állt a kérdés felett. Azt mondta, hogy ő még ennyi "Weiber"-t :) , azaz nőt még soha nem látott Clubb-meccsen. Régen alig, de tényleg alig voltak női szurkolók, a stadion szinte férfikézben leledzett. Ugye-ugye, a világ változik? :)) Én is figyelgettem a résztvevőket (próbáltam erőt és ötleteket gyűjteni a jövőre nézve :) ) sál és egyéb cuccok viselése kapcsán és tényleg, nagyon sok az iszonyúan fiatal, a fiatal, és az én korosztályombeli csaj! Idősebb hölgyek is jelen vannak, valóban érdekes! A WC-ben persze kihallgattam a "profik" beszélgetését, miszerint: tjaaa, egy Clubberernek mindent el kell tudni viselni, de néha tényleg nagyon nehéz. Ahogy ma is. Egy ilyen gyönge csapattól kikapni?!?  :)
Aztán vége lett mindennek. Szomorú vége. A párom mesélte, hogy emlékszik, gyerekkorában ez pont így volt. Apukája Clubbmeccsre ment, aztán hazatért. Ha nyert a csapat jó volt a hétvége, ha vesztett, akkor apukája szótlanságba és kedvtelenségbe burkolózott egész hétvégére.
Most sincs másképp. Egy ilyen vereség el tudja b....ni cseszni az egész hétvégét. Tényleg. :(

Aztán lassan elballagtunk. Kifelé még lefényképeztem (belehűltem egy kis kraftot a már régen elbúcsúzott elembe)  egy plakátot. Az áll rajta, hogy a Club ápolja a tradiciókat és ez tényleg így van és ez tetszik. 
Ez a csapat az ÈN CSAPATOM is! :)  Csak azt nem értem, miért, miért kell mindig kikapniuk? :(

Einmal Clubberer, immer Clubberer!   
Aki egyszer Clubberré vált, az örökre az is marad!

1 megjegyzés :

4Gyerek írta...

le kéne őket szoktatni a tradicionális veszítésről.
sutba a tradícióval, inkább nyerni kő.

amúgy tecc az Y kromoszómás szösszeneted, de a kacskaringózó sor láttán csak azétt nem vágtam hátast, mett a karosszékben ilyent nem lehet.
ha píni köll, azt akkó helyben, nem akkor mikor a holnapi sör akar(na) kijönni.