Végre kiderül, mi is az a rántás!

Az alábbi képekkel be szeretném bizonyítani azt az állításomat, hogy nekem Horváth Ili szakácskönyve az etalon. :) Az első képen a jelenleg is "használt", agyonforgatott, szétlapozott könyvem, amit 1993-ban adtak ki. A könyv tényleg már szétesőben, a szárazbabfőzeléket és a perkeltet már csak a jóindulat tartja meg a lapok között. A második képen a gondoskodó előrelátásom, hiszen beszereztem a könyv újabb, 2008-as kiadását.

 

Ili néni szépen elmagyarázza a szakácskönyvében mi is az a rántás, a habarás, úgy egyáltalán a sűrítés, de a szöveg azért már felnötteknek íródott. A hasonlóan szakszerű, de mégiscsak nekünk fiataloknak :) szóló hangnemet a kedvencemben, az Első szakácskönyvemben találtam. Kedves 30 és 40 felettiek! Végre lehull a lepel a rántásról és a habarásról! 

Íme:  

.....az étel, egy kevés vízzel elvert lisztet mindig tehet utána. Ha pedig túl sűrű lett, akkor egy kis tiszta vízzel higithatja. Az ajánlom, hogy tejjel, tejföllel készült ételeket inkább habarj, mint ránts. Ez egyszerűbb és egészségesebb is. (lemaradt a fényképről ;) ) 

 Felhívom a figyelmet a félliteres aluminium lábaskára, ami nélkül meg se próbáljátok!

 

 Ezen is érdemes elgondolkodni: 

Aztán ha már a nehezén túl vagyunk, bele lehet vágni a bonyolultabb ételek (italok) elkészítésébe!

Ès még valami! Lányok! A konyha egy szentély, ahova csak rendesen felöltözve lehet betérni. Ha csak sörért mentek, oké, de különben be kell tartani a munkavédelmi előírásokat:

Èn és a gasztroblog! :)

Ha-ha-ha, én tényleg ahhoz az embercsoporthoz tartozom, amelyik a kedve és lelkesedése ellenére teljesen befuccsol a konyhában. Eleinte a lelkes, majd én megmutatom időszakomban fogtam a kottát (receptek) és szigorúan a leírás szerint haladtam pontról-pontra. Azt hittem, ha kellőképpen figyelmes vagyok és betartom az összes utasítást, sikerülni fog! A fenét! Valamin mindig elúsztam. Emlékszem, az elején még azon is dühöngtem, hogy micsoda szemtelenség olyan receptet megjelentetni, amelyikben ilyeneket írnak: ízlés szerint sózni, meg fűszerezni! Hát pont ez az! Ki a fene tudja az elején, hogy egyáltalán mi az a mennyiség ami ezekbők az ételízesítőkből szükséges? Gramm, vagy deka? :)) Na aztán a következő kifejezések sikerrel kiverték nálam biztosítékot: "világosszínű, fokhagymás rántást készítünk", "behabarjuk az ételt" ... ??? Persze sehol, egy receptben se volt leírva, hogy kedves Andika, a rántás alatt a következőt értjük ....... ! :) Kudarc, kudarc után. A hozzávalókkal is meg voltam lőve, mert nekem a "tegyünk hozzá annyi tejet/vizet/lisztet, amennyit a tésztája felvesz", hagyjuk annyi ideig állni/főni/erjedni/ amennyi ideig ezt a hús/tészta/málnaszörp megkívánja. Nem tudtam mit kívánnak, mert egyrészt nekem nem mondták, másrészt egyáltalán nem volt tapasztalatom, így tökéletesen hiányzott az összehasonlítási alap. Fiatalkorban nekem aztán hiába is mutatták otthon, egyáltalán nem érdekelt, biztos voltam benne, hogy nekem ilyenekkel soha az életben nem kell majd foglalkoznom. Gazdag leszek nagyon, vagy királylány, ők pedig csak éttermekben étkeznek. ;) 

Nem is tudtam túlzottan lelkesedni a falatokért, nem voltam soha, ahogy most se vagyok nagyevő. 34 éves koromig szinte egyáltalán nem jártam főzés céljából a konyhában. Aztán jött a pánik (szó szerint), mert rádöbbentem, hogy segítség nélkül még magamat se tudom ellátni, egyáltalán nem tudok főzni! Az is kikristályosodott, hogy mekkora marhaság volt ész nélkül hadakoznom a főzés ellen. Talán mások még időben tanulnak a példámból. 

 
Szerencsémre volt egy szenzációs könyvem, az:   

"Első szakácskönyvem". Gyerekeknek, fiataloknak íródott, pont erre volt szükségem! Rajzok még arról is, hogy néz ki egy lábos és hogyan egy fazék. Részletes leírások, rántás, habarás wunderszépen elmagyarázva, ki nem adtam a kezemből! A könyv még mindig megvan (még szép, a staubolást még csak gyakorlom ;) ) alkalomadtán be fogok mutatni egy-két oldalt belőle, tényleg bájos! 

Ezek után érthető azt hiszem, hogy is állok a gasztrocsodákkal! :) Lenyűgözőnek találom természetesen az egész konyhaművészetet, rettenetesen tetszik, de ahogy írtam: ez művészet. Mindenki nem érthet hozzá. Èlvezettel nézegetem a főzőcskés műsorokat amikben profi szakácsok főzőcskélnek és csacsognak, semmi stressz, semmi a szentségit, kifutott, hogy az az ... leégett! De nem ám, sőt! Lazák,  nem izzadnak, nem kapkodnak, minden a helyén és minden tökéletesen néz ki a tányérokokon, illetve azt megelőzően a pitlikben. A hőfok is tudja, hogy kell viselkedie, a szeletek is összerántják magukat a serpenyő méretére, nem lóg ki belőlük egyetlen kóbor centiméter se. A serpenyők természetesen nem a Gut und günstig, azaz az otthoni tescotakarékos kategóriához hasonló minőségűek, hanem csúcsmodellek. Èppen csak nem dúdolnak a sülő hús alatt. :) Ezeket az adásokat nézve újra lendületbe szoktam jönni, hiszen még a legbonyolultabb falat készítése közben is az az érzésem, hogy jé, milyen pofonegyszerű! De már tudom, illúziókat kergetek!

Hogy miket szeretek? Elsősorban a magyar ételeket, amik itt nincsenek. Odaadnám a fél királyságomat egy fasírtos tökfőzelékért, egy halászléért és egy kisadag eceteshalért. A szatmári (aszaltszilvával töltött) csirkemell, a kijevi pulykamell, és az őszibarackkal töltött rokonuk errefelé ismeretlen fogalom. (nem, nem, hiába is mondjátok, én nem tudom ezeket elkészíteni. ;) ) 

A helyi konyhát még ennyi év eltelte után se szeretem, nem is eszem. Bár az itteni ponty (nem panírozott, de valami hasonló bundába pakolják), az a neve, hogy:

fränkischer Karpfen és nagy-nagy kedvencem.  Pontyot különben csak az R-betűs hónapokban lehet kapni, szóval májustól-augusztusig nyista pontyika. Magyarországon nem ismert ez a fajta elkészítési mód, otthon jellemzően U-formára levágott rántott pontyfiléket eszünk. Errefelé (és úgy tudom ez áll egész Németországra) nem ismert a mi kis rántottpontyunk, U-formára csak lazacot vágnak. A karácsonyi ponty utáni hajszának már évek óta pontot tettem a végére, mivel maximum pontyfiléket lehet kapni, a klasszikus patkókákat el lehet felejteni, sehol nem lehet kapni. A halas csak egy fél, ill. egész pontyot ajánl, azt mondja, ha  nekem levágna egy pár szeletet a döglött állatból, akkor gondja lenne a maradékkal, mert azt senki nem venné meg. (pszzt, annyira nem is szeretem ám a rántott pontyot, de csönd!)

foto: www.winzerhof-weinstuben.de

 Vannak liebling hamijaim, például az egyik étteremben, ami különben a kedvenc helyem. Talán átjön a képről az is, hogy miért. Ennek a helynek valami fantasztikus pozitív kisugárzása van, itt megállt az idő. Itt nincs rohanás, idegesgedés, itt jó lenni. És jó is enni. ) Itt mindig ugyanazt eszem, a chef által készített filésteaket fóliás krumplival és salátával. Egyiket se tudnám otthon elkészíteni, mert ott kezdődik, hogy a saláta dresszingjének receptje - amitől olyan mennyei íze lesz a salátának, és amit diszkréten elfordulva, hogy a többi vendég és a személyzet ne  vegye észre, az utolsó cseppig kiiszok :)  -  titok! A krumplihoz órák kellenének, a filésteakkal pedig meg se próbálkozom, kár lenne annyi pénzt kidobni a kukába. :) A dresszing miatt már többen érdeklődtünk a főnökasszonynál, akinek különben a saját fia a konyhafőnök, de nincs válasz. Csak az, hogy ő se tudja, és a chef azt válaszolta, hogy ha ennyire ízlik, akkor jöjjünk gyakrabban! :)

Hogy mit is akartam a gasztrobloggal? Ja, már megint eltértem a témától, soha nem tudom rövidre fogni! Kormi barátnőm (még soha az életben nem találkoztunk személyesen, de virtuálisan közel 10 éve ismerjük egymást) szuper kis gasztroblogját nézegettem és ott futottam bele egy krumplilevesbe (bocsánat, folyamatosan krumplit írok a burgonya helyett :) ) , ami lestyánnal készült. A növényen elgondolkodtam, majd jött a felismerés. Szóval a gasztroblog kapcsán a lestyánról akartam eredetileg írni, de látom már megint eltévelyegtem. Mindegy, pótolom! Gyerünk lestyán! :)

Megoldódott

A sajátoméval együtt, 15 ember sorsa dőlt el a múlt csütörtökön: a munka végetért. A megbízónál a kampányt idő előtt lefújták, nem volt többé szükség a rendes létszám feletti dolgozókra. Dilettánsan hangzik, minekután elvesztettem a munkahelyemet, de rúgjatok seggbe, én akkor is megkönnyebbültem és örültem! A többi 14 gondolom nem volt túl lelkes, de nem mutatták. Tudomásul vették és nem sírtak, nem kiabáltak. A németek sokat tűrnek, edzettek. Én voltam az egyedüli, aki egy kicsit morgolódott, hogy azért a mai világban, a jelenlegi technika mellett, talán lehetett volna minket értesíteni is, mégpedig időben, már olyan időben, hogy ne jöjjünk ide feleslegesen, ne csesszük el a délelőttünket .... (bár ezt nem mertem mondani, hogy akkor alszunk még egy kicsit. Hogy jött volna ki? :) ) és az előző órákat arra és abban a hitben, hogy jövünk dolgozni! Kartárogatás, sajnálják, de a megbízójuk lefújta az akció folytatását, ezt ők is elég későn tudták meg, de aztán egyből értesítették a mi "gazdáinkat", szóval a Zeitarbeit cégeket, akik valószínüleg már nem tudtak minket időben elérni. (mint kiderült stimmel, az ötödik Mailboxos -üzenetrögzítős- páciens után, már meg se próbálták  utolérni az egész stábot ...) A felmondási idő 1 hét, szóval jövő hét szerdáig fizetve vagyunk. 

Lassan kezdek visszatérni a rendes időszámításba, már nem jön hozzá új, feldolgozandó élmény. A megélt közel 3 hét érzései, elkeseredettsége, igzalma, az újra és újra visszatérő lelkesedés, a felemás helyzetek, a párbeszédek, az elutasítás, az elfogadás mind-mind kezdenek formát ölteni, mégpedig letisztultat. Ha visszanézek már nincs "talán", már olyanak maradnak a szereplők amilyenekké ez alatt a rövid idő alatt váltak, pontosabban, amikkel én azonosítottam őket. Aki jó volt és barátságos, annak szerencséje van, hiszen az emlékeim és a benyomásaim által az is marad, de a gúnyos tekintetű, fura figurák már nem kapnak kegyelmet, nem tudnak semmit se jóvá tenni.... minden elmúlt. Ez a fura, közel három hét, nem múlt el nálam nyomtalanul, tegnap is még vele álmodtam. Izzadtam, izgultam nem volt kellemes. Nem értem, mire van még szüksége a tudatalattimnak, miért nem tud már végre pontot rakni a fejezet végére?! Az élményekről mesélni fogok, ahogy már 3 hete egyfolytában ígérem! :)))

Thorben Wengert / pixelio.de

Még mindig nem ...

....nem megy az írás, még nem. Ez a 3. hét amit még mindig tökéletes izgalomban és össze-visszaságban töltök. A munka NEHÈZ, mert sokrétű, szinte minden nap újabb esetekkel találkozom, állandóan kérdezek, jegyzetelek, próbálom megjegyezni a kódszámokat, a tennivalókat, miközben az izgalomtól, nehogy elcsesszek valamit és a koncentrációtól teljesen kimerültek a telepeim. A legnagyobb "Scheiße" (bocsánat) az a műszakozás. Az egész nap a halaké. Reggel wake up 3/4 7-kor, mert a Kismucit látnom kell!!!!! Együtt reggelizek vele, aztán ő elballag az iskolába. Kismuci ez alatt a reggeli 1 óra alatt sikeresen feltornázza a vérnyomásom kb. 320-ra, mert amit a ráérőségével művel, az hihetetlen! A Juniorchef távozása után megpróbálom magamat ismét vizszintes helyzetbe hozni és tovább aludni. Ez 50 % -ban szokott sikerülni. Ha szerencsém van elalszom, és 10-ig sikerül még további 2 órát pihentető alvással tölteni. Aztán gyerünk. Mosás még belefér, de a fennmaradó idő további részét a saját munkáink töltik ki, magyarul: csinálom a vállalkozásunk rám eső részét. Valamikor dél körül kristályosodik ki a gondolat, ma mit eszünk?? Semmit. Immárom 3. hete nincs itthon főzikélés. Tojás van, vagy virsli, vagy szendvics, vagy ahogy ma (a legrosszabb brrrrr) burgerkirályból hamburger és saláta. (mentségemre legyen szólva, ilyeneket nem szoktunk enni, maximum 3-4-szer fordul elő évente. Fontolgatjuk a javaslatot, miszerint: az összes eladott hamburgerhez kötelezően járni kell 5 ml snapsznak, a gyomorrontás/hányinger/rossz közérzet mérséklésére! :) ) 

Oké, megvolt a nap highlightja, elfogyasztottuk a fennséges rántottát ..... és máris közelít az időpont. Indulni kell. A kezdés időpontja is összevissza. Egyik nap 13.30. A másikon 15.30. A műszak vége a feldolgozandó cucctól függ és ez a méreg. Volt, hogy 22.00 óra után szédelegtem ki az ajtón, volt, hogy 19.00-kor agyö! Ha a napi átlagot nézem, akkor sajnos azt mondhatom, hogy nem éri meg. 6  óra körüli az átlag. Ezért pedig nem éri meg a feje tetejére állítani a bioritmusomat, kiesni a normál életritmusból és a legrosszabb: egyszerűen nem látni a kisfiamat!!! Szörnyű!!! A közlekedés is pénzbe kerül, akár buszozom, akár autózom, napi 3,60 euró alatt nem megy. Ùgy tűnik kicsit megeredt a nyelvem, de még közel se vagyok ahhoz, hogy úgy igazándiból mesélni tudjak! :) Egy biztos. Nem érzem magam jól ezen a helyen és ezzel nem vagyok egyedül. Az egyik kolléga (együtt kezdtünk) már felmondott, ma volt az utolsó napja. Az indokaival maximálisan egyetértek,  (meg fogom írni), de vele ellentétben én, eddig még nem mertem felmondani. Talán majd holnap.

Csúszás

Önálló gondolatokra jelenleg nem futja, az agyam sporolós, energiakímélő üzemmódra kapcsolt. Szükség is van rá az esti munka miatt. Viszont a Copy+Paste paranccsal még így lelassulva is remekül boldogulok, szóval rövid helyzetjelentésként álljon itt az előző bejegyzésem kapcsán írt  válaszom Kormi megjegyzésére: 

 Sajnos hétvégénél előbb nem hiszem, hogy sikerül beszámolót írnom, nagyon ki vagyok purcanva. Egyrészt nehéz a munka, mert rengeteg az új, idegen információ, amit fel kell tudni dolgozni, és nem szabad tévedni, másrészt délutános műszakban vagyok (inkább, mint a reggel 4-es kelés ;) ) iccaka 22-ig, és ekkortájt a koncentrációs képességem hagy némi kivánnivalót maga után. Alvás kevés, mert izgulok! :))

 Ìgérem sietek, amint tudok már írok is! Eddig nagyon vegyesek voltak a benyomásaim. A megszöksz-től kezdve a megszoksz-ig minden megvolt. Be kell valjam, nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz ez az "egyszerű" adatrögzítéses tevékenység.

Az első (fél) munkanap

Izgulok! Nagyon. 13.00 órára kell menni, ma lesz a betanítás. Ha rágnám a körmeimet, akkor az elközvetkező 3 óra alatt tuti lerágnám őket tövig. De én nem rágok körmöt, én hajat pödrök. Ez is jó, ezzel is lehet ártani, mivel egy-két erőteljesebb csavarintás után apad a számuk. :)

Pozitívan kell hozzáállnom a mai naphoz. Tele van a gatyó elől is hátul is, ezért most agykontroll a köbön. :) Elképzelem, hogy ott vagyok az irodában. A feladatok ismertetése és a magyarázatok után megkönnyebülök, és egy nagy sóhaj tör fel, juhuuuu, ez tök könnyű!! Èrtem!! Nem lesz gond! 

Ezt most háromszor elképzeltem és átéltem és kezdem elhinni. De mit nekem pozitív gondolkodás, elmetükör technika,  Pánik Andi temészetesen erősebb ;), izgul továbbra is.

Jaj, szorítsatok! :)