2010. november 9., kedd

Kezdők a konyhában - kelesszünk az élesztővel!

Nem vagyok irígy, szívesen megosztom másokkal a konyhában való tartózkodásaim alatt összeszedegetett tapasztalataimat. Nem sok az igaz, de van köztük hasznos is. :) Az észosztásnál a hozzám hasonló kezdőknek szeretnék segíteni, mivel nekik még nem tűnik fel a bénaságom. :)
Először is tisztázzuk, ki a kezdő, illetve meddig az? A kezdő a saját definícióm szerint az a személy, aki korábban a Mama-Hotel szerencsés lakójaként élvezte anyu/apu/nagyi házikosztját és most hirtelen ott találja magát egyes-egyedül a lakása/albérlete konyhájában azzal az eltökélt szándékkal, hogy aztán mostantól ő főzni fog. A receptek, az akarat a helyén, a tanácstalanság is orvosolható, de nincs a közelben senki aki segíthetne és a gyakorlat nagyon hiányzik. Meddig kezdő egy kezdő? Ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy se az életkorral, se az elkészített ételek számával nem függ össze. :) Vannak született kétbalkezesek, akik a T-betűt a fakanálon még hosszú évtizedekig feltüntethetik! :))
Mára a sajtos pogácsával készültem. A falatot már legalább tízszer megsütöttem, de mégcsak most, a legutolsónál sikerült puhára. Nem gondoltam, hogy valaha is sikerülni fog. :) (bár nekem és a kisfiamnak az előző gumipogácsák is nagyon ízlettek, büszkék voltunk magunkra, legalább le nem égettük ...)  Rádöbbentem, a titok az élesztőben, pontosabban a kelesztésben van! Azt csesztem el eddig mindig, kivétel nélkül. Ugye a receptben lazán csak odavetik, hogy megfuttatjuk az élesztőt a langyos tejben .... stb. Ez kérem egy kezdőnek nehezen érthető utasítás. Hogy futtatjuk meg? Keverjük-kavarjuk, mi lesz vele? Most már tudom. A képen két csosza látható. A jobb oldaliban a "felfuttatott" élesztő, a bal oldaliban pedig a mozgásra képtelen (nem tejeskávé). Tanácsom, hogy mindig 2 csomag élesztőt vegyetek, mert előfordulhat, hogy valamiért az élesztő nem fut fel a tejben!
  Lehet látni, hogy dolgozik az egyik csomag és hogy alszik a másik:
Egy deci hideg tejbe teszek egy pici cukit és belemorzsolom a 4 dkg élesztőt. Beteszem a mikróba (mikrót különben nagyon nem szabad használni, lebeszélek róla mindenkit!) és csak picit melegítem, annyira, hogy langyossá váljon a tej. Aztán kiveszem és kevergetem a löttyöt, miközben várom a csodát. Ha szerencsém van elindul az erjedés, ha nem, a´viszontlátásra pogácsa! 

A tésztát pedig tessék addig letakarva pihentetni, ameddig a receptben írva vagyon! Meleg helyen, nem kaphat huzatot a massza, különben megfázik és nem lesz kedve megdagadni. Ha az áll a receptben, hogy 1 óra múlva át kell gyúrni és újra pihentetni kell, akkor nem kérdés, így kell tenni, különben gumi lesz a vége.

Kedvcsinálónak

Biztosak lehettek, ha nekem sikerült, akkor nektek is fog! :)
A tésztát kétfelé vettem, kétszerre sütöttem ki a pogikat. Szemmértékkel feleztem, ezért érthető, hogy mellélőttem. :) Az első etáp résztvevői laposka kis falatok, sok-sok szabad térrel a sütöpapíron. A második turnus résztvevői nagyok, dagadtak, szinte összenöttek, de nem gond! :))
A felső képen a második, a mindjárt következő képeken az első turnus részvevői:


Imádom a pogácsát! Azt is elárulom mi volt előtte: gulyásleves. És kivételesen ez is jól sikerült.


Egy újabb konyhai toporgásom eredménye (igaz ez most negatív előjellel) a marcipános csillag.
Róla a történet itt olvasható:
Kezdők a konyhában 2. - A marcipános süti



7 megjegyzés :

4Gyerek írta...

fenomenális írás, mint mindig. s mett vizuális vok, ezétt megjelent előttem pár T betűs feliratú fakanál. hát aptyuk csak nézett, hogy én meg mit nyerítek.
nem tom dajcséknál divat-e, de itt meg magyarisztánban is lehet kapni friss élesztőt. klasszisokkal nagyobb az élvezet azzal dolgozni. oszt még egy kuliszatitok a friss élesztővel: zsugorfóliában egységnyi felhasználásra valót le is lehet fagyasztani. mikor köll, akkó kikapom a fagyóból, oszt azon esetben nem langy, hanem melegebb tejben kevergetem. nekem jelentem ez tökéletesen müx.
pogácsáid meg kívánatosak.

Andrea írta...

Köszönöm Kormi! :)

Az élesztöböl én is a frisset veszem (4,2 dkg-os kis kockák*), de a poginál pont ezt történt amit írtam, hogy az egyik csomag altatót vett be. Akkor jött az ötletem, hogy lefényképezzem és írjak róla. :)

Azt nem is tudtam, hogy le szabad fagyasztani az élesztöt! Na, megint tanultam valamit egy profitól! :)

* 0,09 cent egy csomag.

Edit írta...

Jajj, de csùnya vagy, most olyan èhes lettem, hogy na!
Elòszòr èn is hadilàbaon àlltam az èlesztòvel, soha nem èrtettem, hogy kell keleszteni, futtatni, stb. Az elsò sikertelen kìsèrletek utàn bemèrgelòdtem, ès hagytam a csudàba.
Nemrèg ùjra pròbàltam a pizzàval (azelòtt csak sùtikkel), ès làss csodàt, sikerùlt.Talàn mert idòsebb vagyok?? :D
Lekvàros buktàt is sikerùlt csinàlnom màr, èn is friss èlesztòvel "dolgozom", a poralakù valahogy nem szimpi.

De viszont pogit mèg nem pròbàltam, ènmagyar lètemre..:((
El szabad kèrnem a kèpen làthatò pogireceptet, vagy linket ròla?
Tudom, hogy talàlok a neten is kismilliòt, de a bevàltakban jobban bìzom..:))

Andrea írta...

Edit utána kellett keresgélnem a neten, mert a receptet korábban kinyomtattam, de sajnos arra már nem emlékeztem, hogy eredetileg hol találtam.
De megvan!!!
A no-salty oldalán.
http://www.nosalty.hu/sajtos_pogacsa_4._%28kurucz_toni_modra_recept_2949

Katalin írta...

Kedves Andrea!
Nagyon étvágygerjesztően néznek ki a pogik! Ne zavarjon, hogy az egyik ilyen, a másik olyan. A lényeg, hogy finom! Nekem sohasem volt türelmem kiszaggatni, ezért is lettek négyzet alakúak. De így is mindig elfogy :). Örülök, hogy másokkal is, többek között Veled is, megoszthatom azt a jól bevált receptet, amit a "falusi nagy öregek" hagytak rám. Ja, a magyaros lebbencsleves is a "nagy öregektől" van. Érdemes azt is kipróbálni, ha szereted. :) További jó sütögetést! üdv Cathy

Edit írta...

Kòszònòm szèpen, Andi!
Tènyleg, az elòttem hozzàszòlò emlìtette a lebbencset, az is egy igen elfelejtèsbe merùlò magyar ètel lesz sajnos!
A kemèny lebbencs formàtumot szeressùk mi itt az Alfòldòn, jobb, ha bogràcsban. Nyàron èppen kemèny lebbencs partit tartottunk anyuèk hàzànàl, de jò is volt.
Pedig olyan kevès kell hozzà, a lebbencstèszta, hagyma,pirospaprika,zòldpaprika,paradicsom..ès milyen finom!

Andrea írta...

Cathy köszönöm mégegyszer a receptedet!
A lebbencskét néztem már én is, de a lebbencstészta hiányában nem fogom tudni megfözni.
Amíg volt itthon 2-3 zacskónyi tészta, addig persze eszembe se jutott, aztán lejárt a szavatosságuk. Kidobásuk után egyböl megéheztem egy jó kis lebbencslevesre .... , de errefelé nem lehet kapni.