Néha főzök én is

A magyar és a frank konyhát összekötő igencsak vékony pallón egyensúlyozva, újra és újra megpróbálkozom a lehetetlennel, olyat főzni, amit mind a ketten megeszünk. Megfigyeltem, azok a falatok sikerülnek a legjobban, amiknek az elkészítése előtt már nem érdekel semmi, tojok a kinek mi ízlikre, ezt én most megpróbálom megfőzni és slussz! :) Na így történt ez 2 napja is. Karfiolra támadt kedvem. Nem azért mert annyira szeretem, hanem azért, mert már régen nem ettem és néha elkap a lelkiismeret, túl kevés a zöldség, az egészséges falat amit megeszünk. Ilyenkor aztán nagyon hamar tenni kívánok az ügy érdekében. Most a karfiol volt soron. Halványan derengett a csőbensütés gondolata is, de természetesen nekem az ilyesmikhez részletes, szájbarágós, fényképekkel alátámasztott, kipróbált receptre van szükségem, amik forrása naná, hogy az internet. Nem olvasok gasztroblogokat, mivel nincs rá (sajnos) szükségem, ennyire nagyban nem űzöm az ipart, de a kereséseim eredményeit hozzáadom a kedvencekhez, és így a találat kapcsán előfordul, hogy az adott hamiblogban kicsit elmélyedek. A karfiolos keresésemet eredmény koronázta, A Zamat és illat  blogban találtam rá arra amit kerestem. A guszta kép már megragadta a fantáziámat a 13 mondatos egyszerű leírás, pedig teljesen megnyugtatott. Meg fogod csinálni! Lehet nem sikerül, de meg fogod próbálni!

Hát el kell, hogy mondjam: odavagyok magamtól, meg vissza! Sikerült! Sőt olyan jól, hogy majdnem megettük az egészet! A hangsúly a többesszámon van. Ugyanis apus, az echte frank konyhán felnőtt (ami ugyebár az ungarische konyhával nem teljesen kompatibilis :) )  rendkivül finnyás és válogatós Gurmet  3-szor is vett belőle. Próbálta persze viccesen elütni az érdeklődésemet, azt ismételgette, hogy egyszerűen csak nagyon éhes :), de engem nem tévesztett meg! Ìzlett neki! :)

Köszönet a blogos kiskezitcsókolomnak az ötletért, a receptért. 

Itt pedig álljon az én remekem: