2010. december 11., szombat

A csöcsös ajtó

Emlékszem, amikor legelőszőr hallottam a kifejezést folyt a könnyem a röhögéstől. Mi az a csöcsös üveg, vagy ajtó?  Mindjárt elmondom!

10 évvel ezelőtt egy rövid 1-2 éves balatoni tartozkodással büntetett az ég. Büntetett, mert állati rossz volt ezen a településen lakni. Meglepett az ottani rosszindulat és az emberi butaság. Azt hittem mielőtt odaköltöztünk, hogy majd falun másabb lesz, mint városban. De jó lesz nekem egy kisebb, de bizonyára összetartó és jobban egymásra utalt közösség részeseként. Ez a tézis bizonyára Magyarországon az összes falura igaz lehet, de nem erre a településre. Itt kérem a harc  a "Zimmer Feri" és a "turizmus" nevében véresen komolyan folyt. Megfigyelés alá került mindenki. Hol, milyen autó áll, mi a rendszáma, hány fő lehet a Giziéknél, mennyi ideig maradnak? Forrt az irigység a márkáról és holland guldenröl lemaradt jószomszédoknál, akik állandóan azt számolták, mennyi lehet a bevétele a konkurrenciának? Ha a zimmerferiseknél nem járt éppen az önkormányzattól az idegenforgalmi adót számonkérő ellenőr, akkor Kellemesék tettek róla és megtették a névtelen bejelentést. Ez persze igaz volt évekkel később is, amikor egy telkünk közvetlen szomszédja az elmaradt gyomírtás, parlagfűmentesítés miatt nem minket hívott fel telefonon, hanem feljelentést tett az önkormányzatnál. :) Korábban a  férje végezte el a részünkre ezeket a munkákat pénzért, természetesen számla nélkül. Aztán szétváltak az útjaik és anyu ettől kezdve sajnos nem látta megoldottnak a kérdést. Azt, hogy az ex pénz keressen nem tolerálhatta. 
Korábban persze voltak fontos kérdések, amik miatt telefonon még külföldön is megtalált minket. Ilyen volt a hozzájárulásunk hama-hama megküldése az építési hatóságnak, amelyben lemondunk a fellebezési jogunkról és minden feltétel nélkül hozzájárulunk a használatbavételi engedélyükhöz. Ebben az esetben természetesen fel lehet minket hívni, érthető. Késlekedés nélkül írtuk alá és küldtük vissza a kért nyilatkozatot, nehogy szegények időt veszítsenek! Aztán évekkel később ugye ez az emlék megfakul, a jó szomszédból ellenség lesz. Méghozzá olyan gonosz ellenség, amelyikkel a gaz miatt meg se próbáljuk a kommunikációt, nem! Feljelentjük, mert ha minden sikerült, büntetést is kiszabnak rájuk!
Na és a hab a tortán:  Sasék. A nevet tőlem kapták. Sasék a helyi kétszemélyes megfigyelő állomás. Apu és anyu, akik mindent láttak, mindent tudtak, mindenről rendelkeztek információval. A házunk építése alatt folyamatosan bejártak, az összes belső munkálatot szemmel követték, fejből tudták hol mennek a padlófűtésünk csövei és elmondták ezerszer, hogy ők ennek hibáiból tanulva a saját házukban már nem így, meg úgy fogják lerakatni. Sőt! Saját maguk fogják ezt is megcsinálni, mert ők ellentétben velünk, ilyenre pénzt nem fognak kiadni, a házunk építése alatt ellesték a technológiát. :) Majd még mesélnem kell róluk, van egy pár sztori abból az időkből! 
 
Egy nap, megérkezett Sasék bejárati ajtaja. Berakták. Fa volt üveg bizbaszokkal, nekem inkább csicsásnak tűnt, mint szépnek, de különösebben nem érdekelt.
Sas dícshimnuszokat zengett az ajtóról, a modern dizájnról, az 5 ponton záró-fogó ?? biztonsági zárszerkezetéről, az áráról (már hogy micsoda lóvét ki tudak csengetni), elnézegették a nyílászárót kintről-bentről, a szemük szinte könnyben úszott. 
Nyár volt, eljött hozzám a barátnőm a férjével. Amikor megérkeztek, kiszálltak az autóból, megmutattam nekik a házunkat és persze Sasékra is kitértem, akkor még jó volt a viszonyunk. Sasék házára pillantva a barátnőm férje szélesen vigyorgott és megjegyezte:
- Jé, Saséknak van csöcsös ajtajuk!
Értetlenkedtem, az meg mi?
Hát elmagyarázta, hogy ez a borzalom jelenleg nagy divat bizonyos emberek között (nem merem leírni hogy nevezte őket igazán :) ), tombol az osztottáblás ablak, ajtó és a domború üveg őrület. Pedig egyrészt marha rondák, másrészt kabaré, mert az üveg nagyít, így amikor a tulajdonos Józsik a házban az ajtó felé közelítenek, az ajtó előtt állóknak úgy tűnik, mintha Józsinak csöcsei nőttek volna! 
Folyt a könnyem a röhögéstől, láttam Sast csöcsösen az ajtóhoz közelíteni. Ettől kezdve nem bírtam ki másként tekinteni rá, elég volt az ajtajukat meglátnom már rázott a röhögés.
Hogy képekkel is szemléltessem a vizuális típusok számára:
Batman Józsi alapesetben:
 Batmanék ajtaja:
 Batman Józsi a csöcsös üveg mögött:
Jó vigyorgást! :))

1 megjegyzés :

4Gyerek írta...

hogy miket nem bírsz képekkel illusztrálni... :D