2011. január 12., szerda

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! :)
A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő...
A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A "hässliches Entlein"-t választotta. 
- Tudod ez melyik mese magyarul? - kérdeztem lelkendezve
- Nem - válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában
- A rút kiskacsa, tudod? - próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 
- Ja, und? - fokozta ....
Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 
- Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 
- Ja, schon .....de magyarul biztosan nem érteném - mondta persze ezt is németül. 
 - De miért nem?
- Csak, mert nem ..... - válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából

Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 
- Ez a srác a "Hojnol Tomosz". 
- Nem. Van olyan, hogy "a" és van olyan, hogy "á". De semmiképpen se "o". Másként ejtjük! Próbáld meg!
Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg "Hájnál-lal" egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a "Hajnal-t" ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???
 
 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:
- auf Deutsch!  (németül)
Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 
Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 
- Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 
- Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.
- Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 
- Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.
Már unom. 
Tényleg. 
Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 
Mi több! Ha jól tudna magyarul. 
Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 
A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.

4 megjegyzés :

Edit írta...

Ez a tèma nàlam is òròk aktuàlis, nagyon nehèz egy egyfolytàban kùlfòldòn èlò gyereket megtanìtani az anyanyelvre.Az engem fikàzò, itt èlò magyar csajok èrdekes mòdon èvi àtlagban 6 hònapot tòltenek otthon, na az ilyenket tudom mèg melegebb èghajlatra elkùldeni.
Merugye a nyelvet igazàn csak a kòrnyezeteben lehet megtanulni, ès sajnos nem mindenkinek adatik meg a lehetòsèg, ilyen-olyan okok miatt, hogy ott hagyhassa a gyereket az anyaorszàgban.

Nàlam a helyzet: èrtenek magyarul, beszèlni is valamicskèt, persze a "nehèz" szavak itt is kerùlendòk, mint a te esetedben.
A lànyom bùszke a magyar identitàsàra, de ò karakteriàlisan is ilyen, nem akar a szùrke csordàba tartozni soha..:)
A fiam magyar kiejtèse nagyon szèp, de viszont nem akar vàlaszolni, mikor magyarulszòlok hozzà..Most lesz 14 èves, lehet a kamaszkor is beleszàmìt...Règebben sokat beszèltùnk pedig, anyunàl meg csaik magyarul.

Andrea írta...

Rátapintottál a lényegre, a szövegkörnyezetre! Bizony nagyon fontos.
Jaj de sokan javasolták nekem is, hogy menjünk gyakrabban haza, söt azt is, hogy milyen jó lenne, ha a gyerköc otthon is járna iskolába, ök is igy csinálták és remekül bevált.... most mit mondjak? Persze jóindulatúan gondolták mind egytöl-egyik, csak valahogy megfeledkeztek az anyagi helyzeteink különbözöségeiröl ....
Azt, hogy otthon lényegesen több ragadna a gyerekre a magyar nyelvböl azt mindenki tudja, ezzel nem mondtak nekem ujdonságot. De hogy hogy oldjak meg egy állandó utazgatást és ott tartózkodást ..... arra nem volt senkinek se megoldása. Fizetni kell mint a katonatiszt.
Ezért voltam kénytelen csak és kizárólag "hozott anyaggal" dolgozni, azaz nekem kellett felvennem a fegyvert Frakkal, Vukkal, Pöttyös Pannival és a Republiccal. :)
Egyelöre még csak itt tartunk, hogy passzív nyelvtudás. Erteni ért, de beszélni nem tud/akar.
Abba bele se merek gondolni, mi lesz majd, ha a Te kisfiad életkorába lép és úgy igazán belehúz a kamaszkorba! :)))

Névtelen írta...

Nekem sokkal kisebbek a gyerekeim, viszont én is így nőttem fel: otthon magyarul beszélő anyával, más országban.
Nekem sokat segített az alábbi cikk:
http://felicitasz.blog.hu/2010/10/04/kulfoldon_elunk_magyarul_beszelunk

Andrea írta...

Kedves Névtelen, köszi a hozzászólásod!

A témát folytatni szeretném,még van vele kapcsolatosan mondanivalóm.

Egy újabb bejegyzésben próbálom majd jobban bemutatni a helyzetemet, ami nem tipikus, nem illik az általában elfogadott kategóriába. Nem minden fehér vagy fekete, de ezt leginkább a hozzám hasonló cipöben járók tudják mind megérteni, mind egyáltalán elképzelni.