2011. március 21., hétfő

Születésnapi ajándék

Hiába minden, állati feledékeny vagyok. Elfelejtettem elmesélni, micsoda ajándékot kaptam khmmm a februári születésnapomra. A kavarodást az okozza, hogy a blog és a fészbúk néha nekem több ponton összemosódik, így előfordul, hogy oda beírok valamit, amiről itt aztán megfeledkezem.
Ìgérem, ezentúl majd jobban figyelek! :)

Időnként benézek a kedvencem, James Hunter weboldalára, nézegetem, merre is fog fellépni, hátha! Àltalában nulla találat, mivel koncertek New Yorkban, Bostonban, Melbourneben, Londonban, meg Finnországban, Franciaországban, Spanyolországban ... eh, nekem nem fog összejönni, no chance. 
Erre mit fedeztem fel februárban? Az amerikai turné és egy holland koncert között elbújva mosolygott rám a maga kb. 450 km-es, mondjuk úgy, innen Nürnbergből még talán elérhető távolságával egy St.Pölten-i koncertje.
Istenem! James újra Ausztriában! 2 éve nem jártam koncertjén, de jó lenne ... áh, túl messze van, és egy ilyet út túl sok pénzbe kerül, ó hogy a fene vigye el ! :((
Eleve lemondóan biztosítottam E.-t a páromat arról, hogy nem őrültem meg, dehogy akarok oda elmenni, de nézze meg, hát van nekem szerencsém?!? Miért nem tud idejönni Nürnbergbe, miért ilyen messze? 
Na, ja ... E. dünnyögött valamit, de a témát nem is űztük-fűztük tovább. 

Aztán egy szép napon érkezett a részemre egy email, E. irodai emailcíméről. Egy pár szó az elején, amellyel sok boldogságot kíván, aztán a mellékletben végigolvashattam apus komplett jegyvásárlási akcióját arra a bizonyos ausztriai koncertre. 3 métereset ugrottam! Nem, asszem 4 méterest! 
A boldogságom akkor határtalan volt, bár mára már határokat öltött, mivel egy kicsit zavar az út anyagi vonzata .... hogy is mondjam? Nem lenne feltétlenül muszáj, a jelenlegi körülmények nem igazán kedveznek a kiadásoknak, de ha őszinte vagyok, akkor is, marhára örülök neki! 
Bevallom, nem veszítettem el azt a képességemet, amivel határtalanul tudok örülni minden, esetleg másnak kevésbé érdekesnek tetsző dolognak. Zene, az 1.FCN, színház, könyvek, mind-mind olyan fontos elemeim, amiket kellő intenzitással, lelkesedéssel élek meg, túlbugyogva, szinte már káros. :)
Ezek az élmények nekem fontos dolgok, egy az egyben ilyen voltam fiatalabb koromban is. Első a mosoly, menjünk!!! 
Kit érdekel, hogy amit teszünk az okos-e, vagy van-e értelme, hogy éppen megtiltották a szüleink, irreleváns! Menjünk! Utazzunk! Akár autóstoppal, ha muszáj akkor majd alszunk az állomáson (ugye T.Andika ? :)) ), azt meg, hogy mi lesz otthon, ha szülők előtt mégis lebukunk, hát .... azzal most nem foglalkozunk! Buli van! :)) Dehogy akartunk mi állomáson aludni, csak úgy adódott, mivel az összes előre kalkulált vonatot sikeresen lekéstük. Nem a saját hibánkból, ez az akkori MÀV-menetrend ajándéka volt, az egymást be nem váró vonatokkal.  Ekkor tanultuk meg mi a különbség az teória és a gyakorlat között. :) Ott, ahol elvileg nem történhet semmi, mert van 8 perc az átszállásra .... :))
Jó volt a barátság, jó volt a barátokkal együtt lenni. A cél az élmény volt maga, a közös élmény. Együtt átélt kalandok, amik aztán évekre feltöltötték az örömaksijainkat. Sőt, még mai is azokból merítünk. 
Egy cseppet se változtam, és ennek én örülök! Bár az anyu úgy fogalmazna: Èdes lányom, Te maradtál ugyanolyan hülye, amilyen voltál! - de persze elröhögné ő is a végét. :) Sajnos nincs mit tenni, léteznek emberek, akik soha nem nőnek fel. Az egyik vagyok én.
Persze ez nem hülyeség, ez más. Talán maga a szabadság, a kötetlenség, az öröm szüntelen keresése, ki tudja. Kár lenne, ha már semmi se érdekelne és hozna tűzbe. Ezért van az, hogy képes vagyok elutazni egy 90 perces koncert kedvéért a 450 km-re fekvő "világ végére" is, mert egyszerűen imádom azt a zenét, nekem hallanom kell élőben és közvetlen közelről azt a gitárt, azt a szaxofont, azt a fantasztikus hangot! Ezek alatt a koncertek alatt részemre megáll az idő. :) Feltöltődöm James Hunter zenéjéből, ahogy az 1.FCN berúgott góljaitól.  Ez az én kis örömforrásom. 

Ès mindehhez van egy ilyen fantasztikusan megértő, tündéri apusom!! Bizony, ő nem annyira kedveli Mr. Hunter zenéjét mint én, mégis. Ugye, hogy még vannak csodák? :)

Még 3 nap és SEAWAS Österreich!! Meg persze: 
Hi, James! Nice to see you again! :)) 


5 megjegyzés :

4Gyerek írta...

Hű, amindenségit. Ez aztán úriemberhez méltó meglepi.
Mi a túró van St.Pölten-ben, hogy épp oda megy a vadász bácsi? Mehetne Bécsbe, Linzbe vagy máshova. Végülis azért Graz még messzébb lett volna nektek.

Jó utat, jó szórakozást. És kellemes kikapcsolódást.

Andrea írta...

Köszi! :)

St.Pöltenben van egy gyönyörü, új épület, a Festspielhaus. Hogy miért pont oda hívták a Janit? Valaki ott talán ugyanúgy szereti mint én. :)
Azon különben én is meglepödtem, hogy Bécsbe a 2 évvel ezelötti koncertje óta nem hívták vissza .... pedig nagy sikere volt.

Ez a St.Pölteni épület:
http://www.st-poelten.gv.at/Content.Node/presse/Festspielhaus-St-Poelten.JPG
szerintem szép.

4Gyerek írta...

kívülről impozáns. belülről meg majd elmeséled, feltéve ha lesz időd az építészetre is Janikán kívül.

Unknown írta...

Andikám! Hát ahogy olvastam a szülinapi mesét és benne a régi dolgokat, bizony kicsit összeszorult a szívecském, hogy mi minden minden múlt el, de a barátság megmaradt, ami a lényeg. Nyugi az én anyukám szerint is ilyen hülye maradt az édes lánya. De azért tavaly jó volt egy kicsit visszamenni az akkori stoppos vonatozás helyszínére.
Nagyon örülök, hogy apusod ilyen jó fej. Érezd jól magad a bulin. T.Andi

Andrea írta...

T.Andika!! Olyan jó, hogy vagy! :)
Köszi!