Hétfő

Ezek a legsz@rabb napok, de komolyan! Utálom a hétfőket  Megfigyeltem, hogy nálam, nálunk mindig akkor történik valami. A pénteken megírt és postára adott rendkívül kellemetlen tartalmú levél hétfőn már a postaládánkban csücsül. (itt szombaton is van posta, levélkézbesítés). A már korábban elküldött boríték is legkésőbb hétfőn megérkezik nálunk. A kritikus telefaxokat és emailokat hétfőre időzíti nálunk a sors. 

Bár egy korábbi amerikai ügyfelünk, a mindent felülmúló emailjaivel általában a hétvégénket cseszte el, kivétel nélkül péntek éjjel tombolt, a leveleit szombat reggelente olvastuk, nem volt kispálya! :) Az ürge privátemberként volt az ügyfelünk, de ettől függetlenül az emailjeit mindig cégesen írta alá, szóval soha nem ügyelt arra, hogy az automatikus aláírás ne kerüljön az elküldött levél aljára. Hagyta a majom, mivel egy hatalmas konszern egyik amerikai gyárának volt az igazgatója, szerintem még erekciója is támadt az elküldött dörgedelmes levelek kapcsán. :)))

Viselkedni nem bírt, nem tudott, de valószínüleg az ekkora pozicióban ülő emberek már nem is tudnak. Kabarészámba mentek az építkezéssel kapcsolatos egyeztetések, mert a faszi egyszerűen nem bírta magát fékezni, néha pusztán csak hisztizett, néha szó nélkül elrohant, de olyan is volt, amikor csak ordított. :) Azóta is szeretjük ezt a fajta bizniszmikulást. :)

A felesége megpróbálta az idegölő felelőséggel és elvárásokkal mentegetni b. férjeurát, de sajnos nem tudta megmenteni. A pali egy "Depp" (egy hülye) lett, aki pontosan úgy viselkedett mint egy Depp, egy Trottl (trottli). 

Senki nem volt tekintettel a szegény ember rettentően magas poziciójára, az érintett felek egymás között őt egyszerűen leelmebetegezték. :) 

Na, vissza a hétfőig. Ma is hétfő van. 

Mondjam? 

:))

Az egyes számú munkahelyemnek lőttek. Bár nem ért meglepetésként, mert magam is láttam, hogy a magyarországi piacon kifejtett tevékenységünk nem igazán éri el a kívánt eredményt. A hirdetésünkre érkező pályázatok messze alulmúlták a vártat mind számban, mind minőségben. Össze tudtam hasonlítani más országok adataival, hát ............ :(

Valaki azért elmagyarázhatná nekem, hogy akkor, amikor egy hirdetésben az szerepel, hogy németül beszélő embereket keresnek és várják a németnyelvű pályázatokat, akkor mi a fészkes fenének küldik el rá Jóskapisták az angolnyelvű jelentkezésüket egy kanyi német hang nélkül???? Németországban németül beszélnek az emberek és nem angolul. 

Na, szóval végetért a munka 1. Már csak a munka 2. maradt, de már az se túl sokáig. 

Kicsit .............. nagyon úgy érzem magam, mint a kislány a képen. 

Szomorú vagyok, és nem tudom hogyan tovább.....

aboutpixel.de / doof hier! © Joana Virck-Alevra

Másnyelvűek között

Hiába, lehet csak én vagyok kivétel, de igenis másként érzem magam egész nap német emberkék között, mintha magyarokkal lennék. Ennek oka persze a nyelv, mivel nem megy az amit szeretnék. Márpedig úgy szeretnék velük kommunikálni, olyan pergőn és  tökéletesen mint magyarul. Pont olyan szeretnék lenni mint a többiek, semmiképpen nem szeretnék kilógni a sorból. Márpedig ez nem működik, én nem vagyok német. 
Ez a megfelelni vágyás nem más, mint okozat. Miből következik? Attól tartok, tudom. Az ok, az állandó bizonytalanságom, félénkségem ami karonfogva jár a talán másnak érthetetlen, nekem viszont jól ismert, sajnos már nagyon régóta meglévő és kínzó, megfelelni vágyásommal. Mindent maximálisan akarok csinálni, szörnyű! :)  Rettentően irigylem a nyugalommal és kellő önbizalommal megáldott embereket. Emlékszem, én már gyerekként is izgultam, ha boltba kellett mennem, ha rámkerült a sor a közértben, ahol a pult mögött álló hölgyektől a vajtól kezdve a 10 dkg parízerig, mindent rendelni kellett. Remegett a bevásárlócetli a kezemben, húúú rettentően izgultam. Persze az izgalomtól mindig elrontottam a rendelést, a feltett kérdéseket pedig szinte nem is értettem, csak gépiesen válaszoltam az igen-igent, elfogadtam én mindent amit a boltosnénik adtak, ajánlottak, dehogy akartam én ott bárkit is zavarni, főleg nem a sort feltartani.

Stressznadrágban vagyok a legelső pillanattól kezdve egészen a Tschüß-ig meg a bis Morgenig, nehogy valamit félreértsek, rosszul halljak, rosszul mondjak. Szörnyű, hogy az ember (izé ... csak én) állandóan a maximumra törekszik és a legkisebb hibát is csúfos felsülésnek érzi. Ezt persze nemcsak a nyelvtudásra értem, hanem mindenre. Az új, a munkához feltétlenül szükséges számítógépes szoftverre se mondanám sohase, hogy nem ismerem oszt kész, hanem azt, hogy még nem találkoztam vele, de garantálom, hogy meg fogom tanulni. És természetesen nekiugranék, beszerezném a hozzávaló szakirodalmat és átküzdeném magam rajta. Olyan nincs, nem lehet, amit valamilyen szinten nem ismerek. Amit nem ismerek, az nyugtalanít, meg kell ismernem feltétlenül.

Ez valahol jó, mert minden érdekel, mindenre nyitott vagyok, sok-sok dolgot megjegyzek, tanulok. Viszont valahol rossz, mert tényleg, mi a fenének kell mindent tudnunk és ismernünk?!  Ráadásul kimerítő is tud lenni, mert ha nekiugrok valaminek, akkor belemélyedek, és  képes vagyok csak azzal foglalkozni napokon keresztül. 

aboutpixel.de © Sophie Hensen

Évekkel ezelőtt (már Dojcslandban) jártam hetente egy pszichológus hölgyhöz, ő állapította meg, hogy ez egy nagy-nagy problémám. 
Elmesélte, hogy ő például magasról tojik arra, ha valamiben esetleg hibát vétett, illetve arra is, ha valamit a legjobb tudása szerint elvégez, de másoknak nem tetszik. Nem magában keresi a hibát. Főleg nem érzi magát leértékeltnek, nem csökken az önbecsülése. Továbbra is értékes embernek érzi magát. A mások véleménye pedig főleg nem érdekli, pontosabban csak annyira nem, hogy elrontsa vele a napját, a hangulatát.

Megfogott egy zöld golyót és felemelte a karját, hogy szemléltesse vele a problémámat. Azt mondta, hogy dolgokat lehet így csinálni, nagyon magas szinten és a kezét a magasba emelte. Viszont lehet tévedni is, dolgokat elrontani, vagy éppen nem túl nagy szinvonalon ügyködni és a kezét leengedte a mélybe.

Ezután rám nézett és megkérdezte, hogy hova helyezném magam? A slendriánságtól, a butaságtól, a nemtörődömségtől írtózom, az igénytelen emberektől (ez alatt most nem a külsőt értem, hanem hozzáállást a másik emberhez, modort, tiszteletet, figyelmet és persze hozzáállást a feladathoz, a megfelelő munkavégzést) herótom van, tehát mindjárt válaszoltam is, hogy az ott lent brrrr számomra szóba se jöhet, el se tudom képzelni, hogy valaha az ilyet tolerálnám.

A pszichológus megkérdezte, hogy akkor a válaszom a fent? 

Persze, csakis! Mindenhez csak maximális odafigyeléssel lehet hozzáálni .....blablabla.

Erre ő nagy levegőt véve hirtelen mozdulatot tett. Megmutatta, hogy micsoda széles sáv húzódik meg a maximalitás és a slendriánság között, hogy vegyem észre mennyi, de mennyi köztes állomás van, mennyire sokféleképpen el lehet még végezni egy munkát, és higyjem el, nem kell minden helyzetben maximálisan teljesítenünk. Nem is lehet. Egyetlen ember se képes erre.

Na ja, az már jó, ha tudjuk mi a bajunk. A baj csak az, hogy ezzel a pszichológus nélkül is tisztában voltam.....

Őszintén megmondom, ez ellen tenni nagyon nehéz. Nem is igen akarok. Szeretnék továbbra is mindent tisztességesen, a maximális odafigyeléssel elvégezni. :) Viszont az árát is megfizetem. Nem vagyok olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint a régi pszichológusom. 

Apropó, vele kapcsolatosan volt egy kis vidámság, mivel elmesélte, hogy én vagyok a legutolsó "hosszabbtávú" páciense, a terápia lejárta után befejezi az pályafutását, nyugdíjba megy. Persze nem kis röhögés fogadta otthon a bejelentést, mivel a párom egyből aggodalmát fejezte szegény Doktor S. miatt:

Szegény asszony! Rövid idő alatt tönkretetted, belerokkant a veled való munkába, kénytelen nyugdíjaztatni magát. :))

A maximalitásra törekvésem természetesen visszaköszön az új munkahelyemen (mind a kettőn) is. A füleim folyamatosan hegyezve, nehogy valamit ne halljak meg, az idegrendszerem a maxiális koncetrációra kapcsolva, hogy amit hallottam azt jól is értsem :), stressznadrág tényleg. Az első napok után annyira kész voltam a munka után, mintha 5 órát operáltam volna.

A jelenlegi "másnyelvűim" különben aranyosak, kedvesek, de persze voltak, illetve lesznek továbbra is nekem célzott komoly és vicces beszólásaik, amikkel egyáltalán nem akarnak bántani, csak a tényeket közlik. Ez pedig néha kemény. :)) A németek nem udvariaskodnak, nem futnak felesleges köröket, a mi megszokott tapintatos magyar stílusunkhoz képest, meglehetősen direktek. 

Az egyik ilyen megjegyzés volt az egyik tényleg nagyon aranyos kolléganőmtől, hogy:

"Tudod, az elején nem értettelek, de aztán csekkoltam az akcentusod és azóta mindent értek". - Pufff. :)) Mit mondjak, amikor egyfolytában azon küzdöm, hogy ne maradjon akcentusom, egy ilyen mondat kemény. Főleg azok után, hogy az első perctől kezdve jókat beszélgettem az említett kolléginával, nekem úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. :))) 

Aztán volt egy másik megjegyzés:

"Andrea, hogy tudsz a fiadnak segíteni a gimis anyagban, érted egyáltalán? "  :)))

Aztán egy kellemesebb:

"Úgy tetszik ahogy beszélsz! Megvan a saját kis akcentusod, de néha-néha átjön úgy igazán a fränkisch, tök jó!'

Meg volt egy teljesen kellemes:

"Folyékonyan beszélsz németül, teljesen jól. A szórend az olyan téma, hogy ahhoz születni kell. Egy külfölditől nem is lehet elvárni, hogy 100 %-osan tudja."

Szóval nehéz nekem örök maximalistának, hogy megfeleljek és 100 %-ot nyújtsak olyan területen, ahol ez a százalék eleve kizárt. :) Az órákon át tartó feszült figyelem és a néééééémet fárasztó, higyjétek el.

Barca-ManU

Úgy terveztem ma megírom az egészet. Mármint az egész új történetemet. El is készült a fele, de folytatni képtelenség, mivel foci van! :)

Végetért a Bundesliga, lefutottak a lekerülésért-felkerülésért vívott gyilkos meccsek, ma van az utolsó meccses nap, a hosszú-hosszú szünet előtt.

A nemzetközi élvonalbeli labdarúgásban egyáltalán nem ismerem ki magam, de ezt a Barca-Manchester United meccset egyszerűen muszáj megnéznem, mert nincs más. :))

Gyüvök!!

Nyár a Biergartenban

Egy kis kitérő a fincsi, meleg időjárás miatt: Biergartenben jártunk. Magyarul sörkert, de nem tudom, nekem a kifejezés nem tetszik. Akkor már legyen söröző kerthelyisége. 

De végül is mindegy. :) A lényeg a nedű.

Egészségetekre!

Hétfőtől 30 fokot jósolnak a meteorológusok, úgyhogy akinek nincs otthon medencéje, annak sörrel kell beérnie. :)

Délutános műszak

Ez az oka mindennek! Hát mikor írjak? :)

Az első két, a betanításunkról szóló két napot már bemutattam.

Igazándiból a második nap után csaptak össze a fejem felett a hullámok, mivel naaagy fekete foltok  töltötték ki a logikus és érthető részek közötti űrt az adatfeldolgozás folyamatában. Ezek a foltok képviselték a "nem értem" részeket. Az éjszakám is rosszul telt, mivel rajtuk golyóztam, továbbá a harmadik  napomra is rányomta bélyegét az aggodalom. Próbáltam felidézni a látott példákat is végigkövetni a folyamatot. Rettegve állapítottam meg, hogy nem tudom az egészet magam elé képzelni, te úr isten, mi lesz ebből?

Mindennek tetejébe, pont a harmadik nap délelőttjére esett a másik fél munkám is, ahol az elképzelt viszonylagos nyugalom helyett a stressznadrág fogadott. Az ügyvezető asszony belehomorított, rengeteg munkát adott, amit még akkor, azon a napon el kellett, hogy intézzek. 

Megmondjam mi történt? :) Éreztem, hogy kifut a fejemből a vér, egy pillanat alatt kihűltem. Az ujjaim hideg, jégcsapszerű virgácsokká változtak, a szívem kalapált. Aztán visszatért a vér a fejembe. De már forrón, a megtett útján felmelegedett.  Ráadásul  lüktetett.

Düdümm-düdümmm ... szörnyű volt.

Egyik szememmel az órát lestem, kétségbeesetten figyeltem ahogy telik az idő, másikkal a monitort és a többieket.

Hogy fogok felkészülni a délutáni műszakra, mikor fogok enni (bár egyáltalán nem voltam éhes, az idegrendszerem egyszerre ennyi feladattal nem bírt :) ) , hogy fogom ezt a mai napot este 8-ig kibírni???

Ezzel a nappal kapcsolatban tisztán, csak egyvalamire emlékszem, és ez a pánik. 

A nap délutánján persze volt minden. A sima, egyszerű munkák kezdtek kikristályosodni, de ugyibár mindig a normálistól való eltérések a fincsik és izgalmasak. És ezekből lett aztán hirtelen elég. :)

A beérkező emailokat (amikkel dolgunk van) emberek írják, akik nemcsak a feltett kérdésre válaszolnak (persze arra is millió különböző módon és stílusban), hanem egyéb óhajukat, sóhajukat is beleírják a levélbe, ha egyszer már tasztatúrát ragadtak.  Ezeknek a kéréseknek a megoldásához persze mi még eléggé zölfűlűek voltunk, ahogy még azt se tudtuk meddig ér a jogosultságunk. Mit javíthatunk a rögzített adatokban, mit módosíthatunk, ha egyáltalán adatokat módosíthatuk .....

Azóta viszont eltelt két hét, ez a harmadik hetem. Megszoktam. Sőt! Rettentően jól érzem magam ezen a munkahelyen. A munkatársak tüneményesek, a főnök dettó. Egy Schatzilein sincs a fedélzeten. Apropó Schatzi! Amióta megváltunk egymástól, azóta a harmadik hirdetését olvastam, amelyben munkatársat keres. Olyat mint én. :) Úgy tűnik nincs szerencséje ennek a szegény asszonynak a kínálattal,:) vagy ami még valószínűbb, hogy nagyon nem jön ki az alkalmazottakkal. Előttem is volt jó pár csaj, akik egymást elég sűrűn váltották. A nő tényleg egy kígyó, remélem egyszer valaki már a farkára lép. 

Vissza a mostani helyemre. A beérkező emailok feldolgozásához az első napok 27-30 perces :) átlagával szemben 1 perc 10, ill. 1 perc 40 másodpercre van szükségünk. A munka hogy is mondjam .... azért annyira nem "hochgeistig", a megfelelő gyakorlattal még a kisfiam is el bírná látni. Ami nehéz benne, az az idődrukk. Nincs arra lehetőség, hogy a leveleket szépen lassan végigolvassuk és emésztgessük, nagyon gyorsnak kell lennünk. Pitty-putty koncentráltan végig kell futnunk a levelet és máris cselekednünk kell. A levélíró kérésének megfelelően kell a saját területünkön az adatokat feldolgoznunk, és írásban válaszolnunk. Ha az ügyfél egyéb kéréssel is fordul a céghez, akkor a saját adatfeldolgozásunk és válaszlevelünk után, a megfelelő osztálynak továbbítanunk, transferálnunk kell az eredeti levelet. Ehhez persze újabb megjegyzést kell írnunk a kollégák részére. Na, minderre van max. 2,5 perc. :) Valóban, csak ez jelenti a munka nehezét, és semmi más.

Mint a güzük verjük a billentyűket aztán amint megválaszoltuk az emailt máris jön a következő. Modern rabszolgaságnak hívtam és lélekölőnek a munkát, mert tényleg az. Az a piszok gyorsaság és a pontosság megkíván egy olyan szintű koncentrációt, ami mellett saját, különbejáratú gondolatok még véletlenül se keveredhetnek be a rendszerbe. :) Amint kicsit másra gondoltunk gebasz van, elfelejtettük hol is tartunk, mit is csináltunk eddig. És ez időveszteség. 

Amit viszont nagyon élvezünk, az az ingyenes ásványvíz és kávé minden mennyiségben. Több hektoliter latte machiatót engedtem már le a torkomon, ahogy vizet is. Tornyokban áll a közös konyhában a letyek, finoman hűtve a hatalmas üvegajtós hűtőkben. A kávékat 2 hiperszuper autómata ontja, csak a csészét kell alájuk állítani és nyomkodni a gomjait.

A többiek véleménye szerint, a kávé már sok helyen ingyen van, de ásványvíz nem. És ez nagyon szuper!

Amivel gondom volt, az a késői kezdés. Délután 14.00 órára azért én már rendszerint nem rendelkezem az összes szükséges energiával. Végigzongorázni a dilutánt este 20.00 óráig, az előbb vázolt tempóban, azért nem leányálom. Bár érdekes, a többiek szerint egyáltalán nem rossz a munka (itt térünk el mi keleti és nyugati blokkosok :) ), de az tény, abban igazam van, hogy eléggé lélekölő.

A lányok véleménye (megjegyzem osztom), hogy örülnek, hogy egyáltalán van munkájuk.

A mai naptól hála isten annyi a változás, hogy már 10.00 órától kezdeni tudok és ahogy ezt ma kipróbáltam, mennyei! Délelőtt (ami szinte még reggel), teljesen friss vagyok, mosolyog a nap is feljövőben és nem lefelé elbúcsúzóban.

A "biznisz" parkban ahol dolgozom, mindig gond a parkolás. Eddig kicsit mindig féltem a területfelügyelők látogatása miatt, akik kíméletlenül kiakasztják a 15,- eurós büntetéseket a szabálytalanul parkolóknak. Márpedig többnyire szabálytalanul parkoltam én is, beálltam a maximum 2 órás parkolási időre létrehozott gyorsparkolókba. 2 óra elteltével lerohantam a kocsihoz és  továbbtekertem az autóm ablakába belülről kitett parkolóizét. De mondom, féltem. :)

A cég recepciósa 3 nappal ezelőtt megigérte nekem, hogy amint lesz hely a parkolóházban, küld nekem emailt. Megmondom őszintén kissé szkeptikus voltam, biztos voltam benne, hogy elfelejt.

Aztán ma érkezett tőle egy email, Kedves Andrea megszólítással. Aranyosan fogalmazott, semmi hivatalos trallala, "látod,  milyen gyorsan sikerült? Megvan a parkolókártyád! Csak annyit kell tenned, hogy átjössz ..."

Mindezt ingyenesen. Az egyik barátom szintén ebben a bizniszparkban dolgozik egy másik cégnél. Náluk is van lehetőség a parkolásra, de nem ingyen. 40 euró havonta és ezt köszöni szépen nem kéri. Inkább parkol a nem messze fekvő lakóövezetben, ahogy a többi kollégája is. Erről pedig olvastam az újságban, mégpedig az ottani lakosok felháborodásáról. Szegények nem találnak parkolót a házuk környékén, mert a bizniszpark dolgozói mindent elfoglalnak.

Szóval rendben van minden, végre egy olyan munkahely, ahol minden klappol. 

Vagyis, majdnem minden. A gond az, hogy "befristet", azaz meghatározott időre szól. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy legkésőbb június végén elbúcsúzhatunk egymástól.

Ez van, ha az embert leteperik a munkák

Ismét csak tolom a történeteimet magam előtt tovább. 

Bocsánat, de tényleg ellopták tőlem az időt. Otthon, a hasonló elhavazásokkal kapcsolatosan az "örülök, hogy lyuk van a seggemen" példamondattal szemléltettük (és milyen jól!!) a helyzetet. 

A jelenlegi két munkahelyem közül az egyik óraszámát a napi 3-ról 6-ra feltornászták (hála isten), mert rengeteg a munka. Viszont a munkaidő igencsak beschissen (az emésztés szilárd produktumához köthető kifejezéssel tudnám magyarul kifejezni),  mivel 14-től este 20-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a délelőttöm a saját munkáinkkal és a háztartással kapásból kilőve, a délután pedig a halaké. Németül: "für den Hugo" :)

Este a munka után annyira fáradt vagyok, hogy már éhséget se érzek. Szomjúságot persze igen ... khmmmm..... de ezt most hagyjuk. :)

Most is már 21:15. A legjobb akarattal se tudnék a billentyűk közé csapni, mert egyszerűen nem megy. A szememet az előző 6 óra alatt a kettes számú munkahelyemen kinéztem. 

De igyekszem! Mesélnivalóm van dögivel! :)

Hoppsz, most, ebben a szent pillantásban találtam egy olyan nótát Dzsémszitől, amit még never ever hallottam. :)
Tetszik!!

Az izgalom jogos volt.

Még jó, hogy nem írtam le túl korán, azaz a betanítás első napját követően, hogy jól van, minden rendben, nem nehéz a munka! Pedig terveztem a bejegyzés megszületését, de valami azt súgta, ne hamarkodjam el a kijelentést, valami csont biztosan lesz benne. 

Lett is .:)

Az első napi diavetítős magyarázós rész, amit az egyik marketinges főnökféle tartott, egyáltalán nem volt megterhelő. Követni és érteni is lehetett, ráadásul volt bent egy jó csomó információ ami nem is érdekelt. Ezek a társaság forgalmi adatai voltak, a termékeik, a fejlődésük, az üzletnyerésük a világon. Kit érdekel ......
Ez egy multicég. És tegeződünk. Bár én tuti, hogy nem merném a főnökünket letegezni, főleg nem így az elején. Maradok a jól bevált Herrezésnél. A többiekkel persze teljesen más, tegezés van keresztnévvel. 11-en kezdtük együtt a munkát, mindannyian nők. Vicces, hogy van köztünk például egy régész is, aki jelenleg jobb híján, adatot rögzít. További 2 egyetemista erősíti a csapatot, a maradék pedig mind olyan mint én. A kaufmännischer Bereichből, azaz a kereskedelmi, közgazdasági szakmákból

Kaptunk egy vastagabb és egy vékonyabb füzetet, amikben a cégnél használt szoftver kerül bemutatásra. Ahogy írtam, az első napi okosítás után nem voltam nagyon megijedve, mert felfoghatónak tűnt az egész.  Olyasmi mint a SAP rendszer. Logikus, egymásra épülő moduluk, amikkel a különböző részlegek dolgoznak. A beszerzés, az értékesítés is ugyanazzal a rendszerrel dolgozik, csak más-más moduljával. Amit a mi munkánkhoz tudni kell, az csak egy része a nagy egésznek. Nem vagyunk jogosultak erre, meg arra, de ettől függetlenűl, az összes adatot látjuk, hozzájuk férhetünk.
Na, szóval az az első nap csak egy részét érintettük a témának, otthon még legalább egy órát utánaolvastam, fellapoztam a kapott füzeteket és a jegyzeteimet, de nyugodt voltam. Kellő gyakorlással nem lesz gond.
Aztán a második napon már kerekedett a szemem, nyúlt az arcom, és érkezett a nyugtalanság. Úr isten! Ezt mindent tudni kell?!?!
Külön továbbképző teremben kaptuk a kiképzést. Egy hölgyike űlt a kivetítővel összekapcsolt ámítógépnél és lépésről-lépésre levezényelt nekünk egy adatrögzítős folyamatot. Teljesen mást, mint egy nappal korábban a Struki (Strukturmenedzser :) ) Hogy néz ki az email, hol kell bejelentkeznünk, hova kell klikkelnünk, mik közül lehet választani, mit kell választani, hol kell még feltétlenül pipát tenni, aktiválni, beírni, felülírni. Továbbá hol találjuk a kiegészítő adatokat, merre kell járnunk a program végtelen rengetegében .... hát sokkoló volt a mennyiség. Ijesztő volt a hölgyike gyorsasága is, néha azt se tudtam merre jár, hova bökött?
Az emailok megválaszolásához léteznek úgynevezett "Textbausteinek", azaz kész, beszúrható szövegminták. Viszont ezekből létezik több száz, mivel ahogy írtam, az összes részleg ezzel a progival dolgozik. A szövegminták megtalálása tűnt nekem a leglehetetlenebb vállalkozásnak. Rájönni, hogy melyik nagy mappában lehetnek és milyen mélyen.... és a rövidítések borzalmáról nem is írok. 
Izgultam az miatt is, hogy valóban fejben tudom-e majd tartani az összes fontos mezőt, amit ki kell tölteni, meg azt, hogy mi a fenét kell beírni?
Mindegyikünknek oda kellett ülni a géphez és egymás-után egy-egy példát végigcsinálnunk. Én mindenkit magam elé engedtem. Egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, sőt! Egyre inkább úgy éreztem, hogy még a végén szégyenszemre becsődölök, és nem fogom tudni ellátni a munkát.
Amikor sorra kerültem, úgy gondoltam nem fog menni.
Odahuppantam a géphez és szemügyre vettem a beérkezett emailt. Átolvastam és hangosan megfogalmaztam, mi vele a teendő. 
- Richtig! - hangzott a biztató válasz.
Aztán éreztem a hidegkirázós bizonytalanságot. Most mi van? Hogyan tovább? Mi a következő lépés, mire, hova kell kattintanom? Rettenetes volt az a pár másodperc, amíg össze kellett, hogy szedjem magamat, a gondolataimat és elűznöm a pánikot. 
Aztán valahogy gatyába ráztam a dolgokat, de volt jó pár állomás, ahol a:
- Neeeeem, azt nem oda ..... - mondatok elhangzása után egyszerűen csak követtem a javasolt megoldást a kiképző csajtól és saját meggyőződés nélkül, értelmezés híján azt húztam/írtam be amit mondott és javasolt. Persze közben éreztem, hogy elönt a forróság, mivel tudtam, hogy később nem fogom tudni magamnak felidézni a példát, így nem fogom megérteni a miértet, hogy mit gondoltam rosszul és miért. Az egész összefolyt. 
Bizonyos részei a programnak, a monitoron látott képnek még mindig sötétek maradtak, komolyan izgultam. Nagyjából a felét értettem teljes biztonsággal, a maradékhoz úgy éreztem további magyarázat kell és idő. Na meg persze gyakorlás. 

...... még folytatom!!

Izgulok újra

Annyi mindent szerettem volna ma írni, tele vagyok megosztani való információkkal. Amúgy A4-es lapokra firkantom rendszeresen a gondolataimat és gyűjtöm egy genotermben (vagy hogy is hívtuk Magyarországon annakidején? műanyag bugyiban :)) ) az újságcikkeket, képeket, amik célja, hogy figyelmeztessenek, emlékeztessenek engem a megírandó anyagra. 

De ezen a hétvégén nem sikerült átadnom magam a csöndes alkotásnak. Először is:  2:0-ra kikapott a Nürnberg, másrészt kicsit ....nagyon izgulok a holnapi nap miatt.

Ez lesz az első nap az új "fél" munkahelyemen. És nem csak dilután 5-től 8-ig, hanem egész nap. Betanításos, oktatásos reggel 8-tól délután 4-ig tartó koncentráció. Nem tudom milyen lesz, mi vár rám.

Izgulok.