2011. szeptember 11., vasárnap

Mesélnivaló

Van. Persze, hogy van. Pontosabban csak lenne, mivel az időmet hozzá rövidre szabták.

Az Anyuról csak nagyon röviden: a múlt hétfő óta egy gondozóház lakója, ahol tegnap egy kisebb csoda történt. Képes volt egy rövidebb sétát tenni az egyik gondozóhölggyel a folyosón. Ez egy fantasztikus hír, miután az elmúlt hetekben egyre rosszabb lett az állapota, már egy percig se bírt ülni az ágyban. Ehhez képest a tegnapi teljesítménye valóban egy csoda, ahogy az is, amit egy kedves régi barátnőmtől hallottam. Bent volt az anyunál és megírta nekem, hogy képes volt pár kanállal önállóan enni! 
Nekem ez a menyország. Bár ha belegondolok, pár hónappal ezelőtt az Anyukám, ha a fél kezét bedugta volna a sejhajába, akkor is ledolgozott volna mindenkit. Most pedig örülök annak, ha 3 kanálnyi falatot önállóan magához tudott venni, meg segítséggel felállt...... 

Úgy folytatnám ezt a történetet, de nem megy, késő van, holnap hajnalban újra wake up, irány a jelenlegi mókahely. Azért jelenlegi, mert felmondtam. Nem azért mert öngyilkos hajlamom van, hanem azért mert találtam egy újat és ezen az új helyen sokkal nagyobb szükség van rám, mint a mostanin. Fel kellett mondanom, különben nem várt volna rám az új Herr Főnök.

Többek között erről is, meg a kabarészámba menő magyarországi okmányirodai ügyintézésről is kívánok mesélni, remélem hamarosan sikerül is!

Egyelőre nehéz az idővel a versenyt tartanom.


Nincsenek megjegyzések :