2012. június 24., vasárnap

Sikerült!! (Bár keserű szájízzel. )

A lényeg, hogy az Anyukám már pár napja tévét néz! Ahogy ma az egyik gondozó lánytól (gondozó, hmm, igaz ők ennél sokkal többek, csupa lélek, fantasztikus emberek) hallottam például, hogy ma reggel 6-kor bekapcsolták a tévét. találtak valami dáridószerűt benne, így nótaszóra történt a mosakodás és az átöltözés. Bulinak nevezték, nevettek. A buli még az egyik új szobatárs arcára is mosolyt csalt, holott a néni az egyik felére lebénult. Mégis nevetett. Az ilyen hírek egyszerűen felvillanyoznak. Apró örömök, de legalább léteznek ezek a percek, és nemcsak a szenvedés.
El se hiszem, az anyukám már nem fekszik órákon keresztül a semmit bámulva, végre van neki "társasága". 
Pedig eleinte féltem, annyi ponton megbukhatott volna a dolog. Számolnom kellett azzal, hogy a kábeltévé a szobába nem vezethető be, ahogy azzal is, hogy az a bizonyos "sárga" fal az ágya lábánál nem alkalmas arra, hogy felszereljék rá a tévét. 

Köszönettel tartozom M.-nek a villámsebességgel reagáló ismerősnek, a gondozóház vezetőjének, a dolgozóknak, a karbantartóknak akik bevezették a szobába a kábeltévét, felszerelték a tévét és beüzemelték, mindenkinek aki segített! 

Az Ayukám még nem tudja, nem is fogja megtudni, mivel meglepetésnek szánom, július 8-án a születésnapján ott leszek nála! (Fürtikének is nagy meglepetés lesz, a drágám július 7-én lesz 90 éves!!) Majd akkor látni fogom én is a tévéjüket. Megjegyezném, hogy ilyen modern, lapos izénk még nekünk sincs itthon. Lehet nevetni, de egy 100 éves, 51 cm-es képátmérőjű monstrum a lakótársunk. Éveken keresztül a lélekrohasztó anyagi csőccség mellett, még gondolni se gondolhattunk tévévásárlásra. Hiányzott mindenre a pénz, főleg olyan luxusdolgokra, mint plazmatévé nem is gondoltunk (nem is hiányzott)
Most esetleg már mehetne, de ahogy a párom fogalmazott: 
-"Éveken keresztül el voltunk ezzel a régi, kicsi szar tévével, pár hónapot, akár újabb éveket is kibirnánk, nekünk ez nem olyan fontos. Az Anyukádnak viszont nagy szüksége van jelenleg egy tévére. Inkább ezt finanszírozzuk. Mi még ráérünk. " - és ez mind a páromtól jött. Ő találta ki a tévét, én nem is gondoltam rá, eszembe se jutott, hiszen nagyon sok pénz, még nekünk sincs.
A legutolsó győri látogatásunk alkalmával aztán belendült. Az otthon folyosóján, illetve az anyu szobájában megvizslatta az állmennyezetet, megkérdezte merre van kábeltévé doboza az épületben, aztán készen állt a tervvel. Itt elosztót beszerelni, arra felvezetni, ott mehet a cső mellett, itt be ....... az ötletét, a stációkat lefényképeztük. A képeket photoshoppal megbuhertam, nyilakat pakoltam rá, kicsinyitettem, nagyítottam .... ahogy hallottam, a műszakiak a mi terveink alapján dolgoztak. :-)
Visszatérve a páromra. Hát ő ilyen ember. Nem is adnám semmiért. Azt hiszem érthető.

A keserű szájízt a fészbúkkal szereztem. Az elején naivan azt hittem, hogy a kérésemmel nyitott fülekre találok, de már tudom, hogy a mai virtuális baráti társaság nem alkalmas a valós összetartásra, a segítségnyújtásra. Nem, nem rosszak az emberek, csak olyan szinten, amilyen szinten szeretnénk már nem kívánnak/tudnak résztvenni a másik életében. Sokan biztosan nem olvasták,  néhányan meg biztosan úgy tartották, ahogy az egyik ismerős, aki szerint egy ekkora városban mint Győr, manapság már nem lehet gond egy tévé megvétele. A lényeget nem értették. 
Ugyanis 650 km-nyi távolságból még egy sószóró és egy pár zokni megvétele is kurva nagy kihívás. 
Már nem kívánom ragozni, de csalódtam a nagy virtuális/baráti/ismerősi plattformban. Bár lehet, hogy csak én vagyon túlontúl érzékeny. Szociálisan biztosan. Emlékszem, egyszer egy ismerős arról számolt be, hogy az anyukájának ellopták a rotációs kapáját, ő pedig segítséget kér, mert muszáj lesz felkapálnia a kertet. 
Engem ez a hír is megérintett. Úgy emlékszem írtam is neki valamit. Valami együttérzőt. Mert úgy vagyok vele, hogy nem mehetünk el a mások problémája mellett. Nekem nem az, de a másiknak igen. 
Ha más írta volna, hogy a súlyosan beteg anyukájának szeretne Nürnbergben akármit beszerezni, de nem tudja hol lehet kapni, ahogy ismerem magamat, már másnap a nyakamba vettem volna a várost.
Kicsit rosszul esett, hogy még arra se kaptam ötleteket, egyáltalán milyen üzletek vannak Győrben, hol érdeklődjek az ilyen tévék után. 
Saját erőből megtaláltam az egyik ilyen műszaki diszkontot (persze, hogy meg lehet mindent találni a neten, hogyne, de basszus, gondoltam az ismerősök jobban kiismerik magukat abban a városban, ahol én már több mint 10 éve nem élek, és írnak, figyu, próbáld meg őket, meg őket felhívni, ezek új üzletek  ..., de nix ..) A tévé felszereléséről is azt gondoltam, hogy valakire szükségem lesz okvetlenül, aki ezt fel tudja szerelni, illetve az adókat be tudja állítani. Hála isten megoldódott.
De tanultam az esetből. Ezentúl én is kizárólag maradok a vicces képek megosztásánál. 
Mások kérését figyelemre se fogom méltatni, nem érdekel.
Sajnálom, én se érek rá, ahogy mások se.
Most mit csodálkozom? 
Azért, mert tényleg nem gondoltam, hogy nem működik. Naivitás? 
Azt hiszem nem az. Én másképp vagyok bekötve. Figyelek másokra. 

4 megjegyzés :

4Gyerek írta...

basszus, Andi! asszem egyformán vagyunk bekötve.
meg az iga amit húzunk is qrva hasonló.
Brassótól Győr még több mint Nürnbergtől. Ezért is maradtam kizárólag olvasó üzemmódba a fészen.

Ellenben nagyon örültem már akkor, mikor arról számoltál be, hogy sínen az ügy. A pasid pedig talpig emberből, azaz EMBERből van. Üzenem neki, hogy a számítóbékes izé ezennel "megbocsájtva".
Kívánom, hogy a születésnapokon érezzétek olyan jól magatokat amennyire a helyzet engedi.
Torta lesz?

Andrea írta...

Kormi, hát láttad, sajnos ez a helyzet. A fészbukos nagy össze(nem)tartó családot meg csókuttatom. ;-)

Apus tényleg emberböl van. A számítógéppel kapcsolatosan se ö a hibás, nekem nem kell laptop. Sok szoftverem nem is futna az uj operációs rendszeren, akkor meg minek? Lényeg, hogy a pécénket meggyógyíttatta.
Ha kéne nekem pc/laptop/guminyúl, akkor már lenne.

Torta? Szeretnék, de még ennyire nem vagyok elöre, egyeztetnem kell a Katival (az anyu huga).

A többit meg köszi! :-)

Bemutatkozás írta...

Hát igen, nagy öröm ez. Ezt igazán tudom mert sajna tizenhét évesen, fél év alatt vesztettem el szüleimet. Örül ilyenkor az ember minden apróságnak, ami pozitív irányba hat.
Tuta

Andrea írta...

Köszi Tuta!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen korán fel kellett nőnöd! :-(