Fociiiii!

Ìgy igaz! :-)

És a ma délutáni (remélhetőleg) örömöm:

A taktikát már kidolgoztam. A stuttgartnál játszó Hajnal Tamást kívánom befolyásolni a "Tamás, a Glubbnak légy szíves ne rúgj gólt!!' mondatommal. Remélem hallani fogja a Nürnberg-i szurkolók köréből érkező szívhezszóló magyar kérést és teljesíti. A 4.sor jól elöl van, asszem menni fog.
Más reményem nem nagyon van, ki más segíthetne, ha nem Hajnal Tamás? A jelenlegi "englische Woche" (angol hét) alkalmával a csapatok a szokásos egy alkalom helyett kétszer is játszanak. Szerdán történt, hogy valami eszméletlen szarul játszott az 1.FCN a Hannover ellen. Minden csapatnál előfordulhat, hogy valaki nagyot bakizik. De az, hogy egy bundesligás profi játékos egyazon meccsen 2 orrszarvú hibát is elkövessen (és persze mindkettőből gól szülessen, az egyik Huszti Szabolcsnak "köszönhetően"), az ritka. Márpedig Per Nilssonunk ..... megtette. :-( Az meg felettébb ritka, hogy további két nürnbergi játékos amatőröket is megszégyenítő botlásaiból, további két gólt rúgjanak a csapatunknak.
A Hannoveránoknak 4 gólhelyzetük volt. És 4 gólt be is rúgtak.
Kicsit félek a mai, 3 nappal a leégés utáni meccstől, de bízok Hajnalban!
Ja, meg a Glubbban is! :-)

My Secret Life

Egész nap járták a várost. Estére jól elfáradtak. Mielőtt felmentek volna a szobájukba, benéztek a szálloda bárjába. Senki se lézengett arra a vendégek közül. Ez megnyugtatta őket, mivel utálják a sokaságot. 
Maradtak.
A bárban hangulatvilágítás, nyugalom, igazi hátradőlős ejtőzés. 
Végtelenül élvezték a puha létezést, a pihenést.
A bár, a színek, a félhomály, bódítóan kellemes volt.
Aztán hirtelen áttörte a csendet egy dal. Egy varázsos hang, egy fantasztikus zene.
A zene boldogan simult a bár színei és a süppedő párnái közé.
Sírnivalóan odvaló volt. 
Pont oda, pont akkor.

A párom így mesélte el a találkozását ezzel a zenével.
Alig bírtam kivárni, hogy megismerhessem.
Elképzeltem lehunyt szemmel a bárt, a fényeket, a csendet, a nyugalmat, a bódulatot, a merengést, a szerelmet, a bánatot és vártam. 
Vártam a zenét.
Nem csalódtam.

Hogyan lesz valakiből focidrukker? 2.

Az előbb ott tartottam, hogy utáltam a focit. 
Bizony. Sőt, fel is tudtam magam húzni rajta, hiszen akkora baromság! Férfiak rohangálnak egy rohadt labda után, könyörgöm mi ami ebben érdekes? Mit találnak benne az emberek, mitől jó, mit lehet rajta nézni, árulja már el valaki? Kimondottam primitív dolognak tartottam és roppant módon idegesített a jelenléte a mindennapokban. Na, aztán a szurkolók látványa.... pffff, iszonyat. Sok dilinyós. Csak kiröhögtetik magukat ezekkel a zászlókkal, meg mezekkel, az ordításukkal, tisztára elmeosztály. Buta, primitív sport, buta primitív emberekkel. 
.... igen, ennyire voltam.

Aztán évekkel később megérkeztem Nürnbergben, a párom szülővárosában. Neki ez a visszatérést is jelentette a német focihoz, és főleg az imádott klubbjához, az 1.FCN-hez. 8 éves volt, amikor az apukája legelőszőr kivitte magával a stadionba. Első látásra szerelem volt, ő így meséli. Azóta eltelt jó néhány év, ez a szerelem a szívéből nem kopott ki. 
Az összes hülye focimeccs és összefoglaló a tévében olyan mértékben idegesített, hogy sokszor nem bírtam magam lehűteni, veszekedés lett a focinézésből. Komolyan nem tudtam megérteni, hogy miért ekkora parasztok a tévénél, miért nem gondolnak a családokra, micsoda pofátlanság hétfőn, vagy vasárnap este főidőben ilyeneket adni, miből gondolják, hogy mindenki annyira hülye, hogy focit kiván nézni?!?! Állandóan reklamáltam, csapkodtam, füstölögtem, juj de utáltam az egészet!

Az áttörés
Egy alkalommal a Nürnberg meccset játszott, a tévé közvetítette. Már a gondolatától ideges lettem, de beláttam, hogy ez így rendszeresen nem fog menni. El kell fogadnom, hogy apust ezt a hülye foci érdekli, hát had nézze meg szegény legalább ezt a meccset anélkül, hogy azon veszekednénk!
Fogtam magam és leültem én is a nappaliban. Rá, rápillantottam a tévére. Egyszercsak azon vettem észre magam, hogy szorítok az 1.FCN-nek, nem szeretném, ha veszítenének. Fogalmam se volt a játékról, a szabályokról, a nevekről, egyszerűen csak fontos volt, hogy a "csapatunk" győzzön. A végén azt mondtam, hogy jó volt ez a kis izgalom. De a focitól még mindig messze jártam.
Aztán ettől a naptól kezdve, tolerálni kezdtem a nürnbergi csapat szeretetét. Okos enged, szamár szenved .... gondoltam. Hétvégenként eljártunk egy jó kis helyre, ahol kivetítőn nézhettük a meccseket. Engem ekkor még az nem igazán érdekelt, a kajára koncentráltam, és a NőkLapjákat olvasgattam. Hooooo, ha beindult a mocorgás a teremben, fokozódott az izgalom, akkor mindig letettem az újságot, feltettem a szemüvegemet és követtem az eseményeket a kivetítőn. Ha mégsem lett gól, akkor szemüveg vissza, ismét beletemetkeztem az újságba. Isten bizony nem tudom mikor történt az amit történt.
Apus szerint egy fél éven belül. Én már nem emlékszem.
De megtörtént az, amit soha nem hittem volna. Magáért a meccsért kezdtem el én is a lokálba járni, már nem vittem magammal NőkLapját. Igyekeztem végezni a falattal a meccs előtt, hogy ne zavarjon semmi se a játék élvezetében. Szurkolóvá váltam. Nürnbergi Clubbereré. 
Nem normális dolog igaz? 
De állítom, hogy jóóóóó! Imádom a focit, sőt már értem is. Tudom, hogy mi a les (a nőknek való értelmezés szerint a les az, amikor a bíró fütyül), mikor van bedobás, mikor ítélhet a bíró 11-est és ismerem az összes nürnbergi játékos nevét, jó néhánnyal közös fényképen is szerepelek.
A német Bundesligában is elég jól kiismerem magam, de igazi szerelem csak egy csapathoz köt és ez örök. Ahogy a helyi mondás tartja: "einmal Glubberer - immer Glubberer", aki egyszer a csapat szurkolójává vált, az az is marad örökre.

Fogok mutatni fényképeket magamról és a játékosokról, aztán lehet:
1. nevetni rajtam (annak, aki úgy mint én régen, szintén utálja a focit)
2.  irigykedni (annak, aki úgy mint én, szereti a focit)
3. nagyon irigykedni (annak, aki úgy mint én, pont ezeket a sportolókat szereti, teszem azt Nürnbergből)

Hogyan lesz valakiből focidrukker? 1.

Pedig, becsületszavamra mondom, a focit mindig is utáltam! Annak ellenére, hogy az alapjai ott vannak a családomban. A nagypapám, az apu, mindkettő kiváló futbalista volt, majd edző. Akkor is, vagy mindezek ellenére, ez a fajta labdajáték se fogott meg. 

 Gyerekként még elbiciklizgettem, labdázgattam az apu edzésein, pörögtem a (nekem) gyönyörűszép kék-fehér macimban, ugrabugráltam, el voltam. Néha megcsodáltam milyen bődületes kitartás és erő van a játékosokban, akik a napi munkájuk után még legyúrták a kemény edzéseket, meg figyelgettem ahogy a  gyúró és mindenes a kimosott kék-fehér mezeket, gatyákat, zoknikat aggatja fel a pálya menti bokrokra száradni. Emlékszem az öltözők, a folyosó erőteljes szagára (nem tudom mi lehetett az), a kopogó stoplikra. Néhányan a fiúk közül valóban említésre méltó lábszaggal rendelkeztek, ekkortájt többször is felhanzott a röhögésbe fulladó kérdés:
- "Gyurikám, ez a természetes lábszagod, vagy kened valamivel?"
  Néha láttam a támadósorról, a védelemről készített taktikai rajzokat és próbáltam rájönni a pálcikaemberkék és a nyilak jelentésére, de nem ment. Nem láttam át a foci, a játék lényegét, de nem is érdekelt. Nem lányoknak való, kész.
  
Emlékszem továbbá az idegenben játszott meccsekre. Naná, hogy nem magára a játékra, hanem az ebédekre, a gőzölgő húslevesekre és a párizsi szeletek illatára. Az apu ezeket a közös ebédeket azzal kezdte, hogy az összes sószórót kézbevette, és leellenőrízte, ugyanis már nagyon elege volt a fiúk idétlen tréfáiból. Valamelyik mindig próbálkozott suttyomban és gané módon meglazítani a sószóró tetejét. Az áldozat sózásos  mozdulatától aztán a sószóró teteje egyszerűen levált, és a kis üveg teljes tartalmával zsutty beleesett a levesbe. Néha majdnem sírás volt a vége, hiszen ezek a fiúk a meccsek után főleg éhesek voltak. Arra is emlékszem, hogy csapatot kísérő intézőnél, Dankli bácsinál levő pénz sokszor csak az egy adag falatra volt elég, de istenem, fiatal sportoló emberek, egészséges étvággyal .... az apu sokszor fizette a saját pénzéből a repetát.

http://integral-dac.hu

A hazai meccsek alatt mint kivételezett gyerek bemászkálhattam az egyesület kis földszintes épületébe, sőt meccsek alkalmával fel is mászhattam a megfigyelős ketrecbe, ami pontosan a játékoskijáró fölött pompázott. A ketrecben asszem volt egy fapad, és az ott ülők feladata volt a góloknak megfelelően kilógatni az eredményt jelző táblákat. Ezek böhöm nagy (már nekem annak tűntek valahány, 8-10-11 éves gyerekként) táblák voltak, amiket ki kellett lógatni a ketrecen kivülre, és a megfelelő egyensúlyozással (ami persze erőt és egészséget igényelt, nekem ezekből egyik sem volt),  bele kellett csúsztatni egy keretbe, ami aztán a táblicskut tartotta.
Egyszer állati büszkén, irigy tekintetek kereszttüzében (legalábbis így szerettem volna, tehát így is éreztem) kapaszkodtam felfelé a vaslétrán, engedélyt kaptam az ott tartózkodásra. Fantasztikus érzés volt ám, hiszen oda aztán senki más fel nem mehetett. A meccs tulajdonképpen nem érdekelt, föntről bámészkodtam. A bácsinak, akivel fent voltam valamiért el kellett mennie, egyedül maradtam. Izgultam, ne legyen gól.
Lett. 
Kétségbeesetten kerestem a megfelelő táblát, huuuu, megvan. Miközben folyt a víz a homlokomról és próbáltam tuszkolni azt az izét a helyére, kishíján bőgtem. Megfogadtam, hogy soha, de soha a büdös életben ide fel nem jövök, meccs alatt legalábbis biztosan nem. Ezt a blamázst.
Egész testemben remegtem, de túl voltam rajta. Kitettem az 0:1-t. Aztán mocorgásra lettem figyelmes, az emberek tekingettek fel hozzám és csóválták a fejüket is, de nem értettem mi a bajuk. Az egyik felkiáltott:
- "Kislány, az eredmény!"
- "..igen, lett egy gól..."
- "Bizony, csak nem az ellenfélnek! Mi rúgtuk a gólt!"
... még mindig nem értettem ..
- "Fordítva tetted fel a táblákat! 
... a francba, a francba, a francba ...
utálom a focit ..
Később megszégyenülve másztam le és bújtam el jó messzire, de beláttam. A táblák sorrendje valóban nem mindegy. A ketrecbe visszamászó bácsi se volt velem túl kedves, hát ezen a vasárnapon nekem minden nagyon összejött. Hülye foci ... , kit érdekel ....:-(

Aztán később jöttek a fiúk. Volt közöttük focista is. Akkor ez volt a menő a lányok között. Egyszer két barátnőmmel együtt, a kapott ingyenjegyeinkkel kiballagtunk egy meccsre. A csapatokban a srácok játszottak, de a foci minket különösebben nem érdekelt, az első félidőt simán végig pofáztunk. Emlékszem, az egyik barátnőm akkori fiúja már egy másik egyesülethez igazolt, és a csapata történetesen éppen "ellenünk" játszott. Mi rendes barátnőhöz méltóan a fiú akcióit is megtapsoltuk. Egy idő után aztán ránk szóltak a szektor vérmes (igazi) szurkolói:
- "Lányok, ilyet azért itt nem nagyon illik csinálni, itt nem tapsikolunk az ellenfélnek!"
- "De miért, hát ők is olyan ügyesek, klasszul játszanak, csak elismerjük a teljesítményüket!" - poénkodtunk
- "Természetesen azt lehet lányok, de nem itt, a Bé-középben!!" :-)
Hozzáteszem, még ekkor se értettem a focit, de nem is szerettem volna érteni, nem érdekelt.
A további időkben ez csak roszabbá vált.
A foci iránti közömbösségem utálatba csapott át.

Innen folytatom ...

Mjuzik

Ez is már régi. Bár régen még nem ismertem a Toten Hosenéket, tehát nekem majdnem minden régi számuk új.

Ezt ma hallottam munkába menet, mit mondjak, kimondottan veszélyes volt a közlekedésre nézve, mivel a jobb kezem egyből a hangerőgombot taperászta, feltekerte és juhuuuuu, nyomjuk a pedált, utazuuuunk! :-)

Sozialschmarotzer

A Feriékről ugrott be a kifejezés, Sozialschmarotzer.  A köznyelv az állam, a szociális rendszer vérét szívó élősködőket hívja így. Ide tartoznak a munkanélküliséget kihasználó, a szociális juttatásokkal visszaélő emberek.

Sajnos jó néhány hazánkfia is ezek közé tartozik. Nekem ők a fifikás magyarék, az ügyeskedők. Idegesítő módon pont azt próbálják meg az új hazájukra is átmenteni, ami otthon is szar volt, ami törvénytelen, ami valójában őket is zavarta.
De mert ügyes ez a fajta és persze hihetetlenül okos, az elsö dolga, hogy a Kindergeldet (családi pótlékot) elintézi, mert az ugyibár jár neki, van itteni címe! Ketyeg a pénz, örül Józsi piszkosul, mennyire simán ment minden.

Persze a fizetnivalókkal ennyire nem siet. Az egészségbiztosításra asszongya, hogy azért ezzel egy kicsit várna, hiszen itt drága. Szinte saját magát is képes meggyőzni arról, hogy ő most nem csalni kíván, dehogy!, csak megpróbálja értelmezni a jogszabályokat, hátha nem kell külön biztosítás, mi van, ha a magyarországi elég lenne? Jó, jó, a törvény szerint minden németországi lakosnak (vállalkozónak is) rendelkeznie kell itteni betegbiztosítással, de szociálhiénánk erre azt mondja, hogy álljon meg a menet, hát az EU-ban vagyunk, vagy nem? És két EU országban tilos a biztosítottság! Meg különben is már hallott/látott/olvasott olyanról, hogy itt élnek emberek magyarországi biztosítottsággal és minden a legnagyobb rendben! :-)
Trükkös magyarunk rettenetesen rafinált. Magyarországon valahol, valamilyen retyerutyájánál pár órára papíron bejelentették, vagy valamilyen Józsi and Józsi Bt.-ben részesedése van, ezzel a nyögvenyelős biztosítottságát megteremtette a látszatfoglalkoztatottsága, vagy látszatvállalkozása után és aszongya, hogy ez elég kell, hogy legyen, na ne ám, hogy "németbe" is fizessen. (apropó az újmagyarék 90 %-a magyarba, meg németbe utazik, sőt él! A ragok használatát nem ismerik, talán azt se tudják, hogy léteznek.)
Kérdezném, hogy az, aki papíron otthon húzza az ekét akár csak napi 1 órában, meg vállalkozik (ittenem ...), az hogy a francban élhet Dojcslandban?? 
Nem szeretnék a helyében lenni akkor, amikor majd a német királyi biztosító megneszeli az okosságot és rájön arra, hogy Józsiék már 1 éve német címen élve, sajnos csak 2 hete rendelkeznek egészségbiztosítással ......
Ha naaagy szerencséje van, akkor meguszhatja. Ha kevésbé szerencsés, akkor esetleg a lakcímbejelentés napjáig visszamenőleg kell majd megfizetniük a hiányzó tagdíjat, persze a kamatokkal és a büntivel együtt. (kvázi amióta kaszálja a német családi pótlékot)
Rosszabb esetben páros lábbal rúgja ki a királyi biztosító, ami azt jelenti, hogy onnantól már csak magánbiztosított lehet... az pedig húzós. Oltári húzós.
Aztán újmagyarunk persze tököl az autón is. 3 hónap után már nem túrista a zember, főleg nem akkor, ha bejelentett címen lakozik, szóval a tütüt át kell jelenteni dojcsra. Érthető, hiszen ott ahol használjuk a gípjárművet, ott koptatjuk az aszfaltot, ott durrogjuk a büdit és a mérgező anyagokat az ájerbe, ott kell fizetnünk és nem a Hortobágyon.  De ezt is meggondolja persze, mert ez ismét pénzbe kerülne. Érdeklődik mindenfelé, hogy lehetne ezt cselesen kikerülni. Dörzsöli a kezecskéit, mert olllyan okos volt, nem a saját autójával jött ki, de nem ám, az unokaöcsi nevén levőt használja, meg a szomszédét, hahaha, ők meg aztán nem itt laknak, juhhhuu, így kell ezt csinálni gyerekek ...... 
Amíg meg nem fogják, el nem kapja a rend őre. Mert ugye baromira kilóg a lóláb akkor, ha egy dojcslandi lakos nap mint nap ugyanazt a magyar rendszámú autót használja.
Józsi örül, mert nem fizet biztosítást, és továbbra is magyar rendszámú autóval jár. A következményekkel nem számol. Ahhoz túl buta.
Egy a lényeg, kapja a családi pótlékot az összes gyerek után!
Mert ez jár neki, van német lakcíme! :-)

Érkeznek persze a hullámmal a vállalkozók gyöngyei is, akik megpróbálják a lehetetlent. Furmányosan adót megtakarítani. Azt hiszik, hogy még mindig Magyarországon vannak. Nem akarom őket elkeseríteni, de a munkámból kifolyólag látom, hogy milyen szinten működnek együtt hatóságok, és ami számomra is a seggreülés erejével hatott, magyar és német hatóságok! Kár, hogy Józsiéknak minderről a tervek szövögetése mellett fogalmuk sincs. 

Családi pótlék ügy harmadszor, DE!

Azért az egyén felelősségére is kitérnék.

Ahogy írtam, Feriéktől megvonta a magyar állam az összes cuciális plusszt, pontosabban csak az anyukától. A német családi pénztár (amik a területi Munkaügyi Hivatalok, azaz Bundesagentur für Arbeit-ekhez tartoznak) értesítése alapján, Feri kérvényét elutasították.
A hivatal a 2012.március 15-én kelt kérvényt (jól gondoltam, Fecóék 2011.júniusáig visszamenőleg szerették volna az összes lóvét) a családi pótlék folyósításáról elutasítja.
Az indoklásban szerepel többek között egy hiányzó aláírása Ferinének, meg a gyerekek születési anyakönyvi kivonata, de lássuk be, ezek könnyűszerrel pótolhatóak lettek volna. Nem így a "Nachweis über Ihren Wohnsitz im Inland", a németországi lakhelyről szóló igazolás. Feri ha 100 évig él akkor se fogja megérteni, hogy márpedig e nélkül nem fog menni. Haragszik az egész világra, és tényleg nem érti, hogy miért nem lehet őt valahol valakinek pro forma bejelentenie ..... Nem érti azt se, ha valaki valahol be van jelentve, azt először is ellenőrzik, másrészt annak, aki neki a lakást a rendelkezésre bocsátotta, annak ebből bevétele kell, hogy származzon, ami után adóznia kell....  Feri csalódott a világban.

Apropó lakcím. Személyes történetem a lakcímbejelentéssel kapcsolatosan: aláírtam a bérleti szerződést, kivettem egy lakást Nürnbergben. A népességnyilvántartónál bejelentkeztünk a lakcímre mind a hárman. Mivel az összes bútort újonnan vásároltuk, azokat természetesen nem tudták a kereskedők azonnal szállítani, volt néhány hét csúszás. A konyha volt a legproblémásabb, 4 hétig tartott. Az Einwohneramtól egy szép napon megérkezett egy ellenőr, aki megállapította, hogy a lakás nagy és tágas, de a konyha üres. Márpedig konyha nélkül egyetlen család se élhet, ezért egyszerűen lehúzta a lakók közül a páromat és a kisfiamat. Erről persze mi nem tudtunk semmit, a bútorok, a konyha megérkezéséig Anyóspajtinál laktunk. Az egészről csak később értesültünk, mehettünk rendezni az ügyet a hatósághoz. Vittük a bútorok, a konyha megrendeléséről szóló iratokat, a visszaigazolásokat és a számlákat. Ennyire komolyan veheti egy hatóság az ellenőrzést, óva intek mindenkit a próbálkozástól.

Ferinek felajánlottam a jobbomat.Segítek neki kérvényt kiállítani a német egészségügyi biztosítójának, amiben kéri a biztosításának kiterjesztését saját részére az otthoni tartózkodása alatt, illetve a magyarországon élő családjára. 
Az AOK válasza alul látható, amiben kvázi továbbpasszolják a labdát a magyar TB-nek.  (tudom másképp hívják, de ez most wurst)

"Wer von Ihren Familienangehörigen .." mondat azt mondja, hogy "azt, hogy a hozzátartozói közül kire terjedhet ki a biztosítottság, azt a lakhelyének (azaz Magyarország) érvényes előírásai szabályozzák"
 A következő mondat számunkra magyar embereknek újabb burkolt figyelmeztetés arra, hogy gond lesz. :-)  
Asszongyák, hogy a magyar biztosítótól fognak kapni egy hivatalos listát
amelyben azokat az egészségügyi teljesítések sorolják fel, amikre kiterjed a biztosítottság. Ezeken kivül, felül, nem tud a német biztosító számlákat átvállalni. Azokat a teljesítéseket, amiket a magyarországi biztosító nem áll, azokat ők se fogják fizetni tudni.
Megmondjam, hogy ez nekem mit sugall? Hogy számtalan betegségmegelőzéses vizsgálat, illetve a szakorvosi pontos diagnózisok felállításának érdekében elrendelt speciális gépekkel és költséges laborokban történő vizsgálatokat (amik Németországban olyan magától értetődőek mint az, hogy a vajaskenyérre vajat kenünk), Magyarországon nem fogja tudni a páciens érvényesítetni. Nem, mert nem léteznek.
Sajnos ez egy olyan pont, amire valóban azt kell, hogy mondjam Dojcslandban jobb. A megelőzésre komoly figyelmet fordítanak. Életkortól függően megvannak azok a szűrővizsgálatok, amiket a egészségbiztosításunk kvázi szponzorál. 45 felett vagy? Célszerű lenne megnézetned az agyadat, menj el szakorvoshoz, mi fizetjük. Fiúból vagy és elmúltál ennyi, meg ennyi? Van még prosztatád? Menj el urológushoz, ez a kor veszélyes lehet, zárjuk ki a gondokat. Te dokihoz mész, mi pedig fizetjük. És ez nem szerelemből csinálja a biztosító, hanem gazdasági megfontolásokból. Egy időben észrevett betegséget, hülyén fogalmazva kisebb "gondot" még alacsonyabb ráfordítással, kevesebb költséggel lehet gyógyítani mint egy előrehaladottat.

Visszakanyarodnék Ferihez, aki felháborodottan mesélte, hogy asszonykája már ötödik hónapja nem kap semmit! Micsoda dolog ....
Megpróbáltam halkan ugyan, de szemfelnyitós szándékkal hatni Ferire: 
- "Attól tartok, ez nem fog menni ...... el kéne mennie a feleségednek dolgozni. Legalább egy 6 órás munka kellene ahhoz, hogy visszanyerje a biztosítottságát, ráadásul pénzt is keresne.... tudod mások is dolgoznak ....."
aztán érkezett Feri válasza, amire megmondom őszintén nem készültem:
- "Ki? Az én asszonykám nem fog dolgozni menni, neki erre nincs ideje. A kisebbik gyerek most megy óvodába, a nagyobbik pedig iskolába! Hát hogy menne a feleségem dolgozni??"
Pfff. Bizony. Így már érthető.
Csúnya világ.
Mindenki más hibás, csak szegény Feriék nem.
Asszonykának nincs ideje dolgoznia menni.
Nekem meg nincs időm tovább ezzel a témával foglalkozni, ideges lettem Nosztyéktól.
Azt hiszem érthető.

Ops, jut eszembe, újabb iratpótlásról szóló felhívás érkezett, de most már nem a Feri, hanem egy ismerőse ügyében. :-) Még egy fenomén. A pali megpróbálkozott vele, gondolván hátha neki nagyobb szerencséje lesz és majd ő átcsúszik a hivatal rostáján. Dettó. Ő se érti.
Tőle is kérik a lakcímbejelentést. Már nem fordítom és nem magyarázom. Csak továbbküldöm neki a postát. 
És csókúttatom. 



Ha valakit érdekelnének az előzmények:
Előzmény Feriékről - a történet eleje
Előzmény Feriékről - A "megoldás"  

Goldenblog 2012

Most pedig tarhálni fogok.
Ciki, mert rühellem, utálom azt is, ha más csinálja ..... de ugyibár mi mindannyian többre vágyunk. Hát arról van szó, hogy szeretném, ha még több emberhez is eljuthatnának az irományaim.
Viszont a reklámhoz, nyomuláshoz én nem értek, nem is szeretnék hozzá érteni, a nagy számmal ellentétben (ki gondolná, igaz?) roppant szerény és önkritikus emberke vagyok. Szóval én nem ajánlgatom magamat máshol, a blogomat, maximum ismerősöknek megemlítem, de már ez is ciki, mert annyira önfényezésnek tűnik a szememben, és brrrr, kényelmetlen, na!

Nem űzöm-fűzöm tovább, rátérek a lényegre. A HVG-nek köszönhetően idén is lehetőség nyílt blogok tömkelegének a bemutatkozásra. Különböző kategóriákban egy, ill. több szerzővel rendelkező blogok indulnak. Amatőrök, profik, már rég felfedezettek és ismeretlenek. A célom a részvétellel ugyanaz, mint az összes világmegváltós (vagy legalábbis jobbátevős) terveket dédelgető, másoknak mindent elmesélni kívánó grafománnak, hogy eljuthassunk másokhoz is. :-) Ugye nem baj?

Ha kedveled az írásaim, akkor szívesen venném, ha támogatnál egy szavazat erejével!
Köszönöm.

Hű, túl vagyok rajta....

Ha már Bécs

A többiek a lakásunkból (értsd: a fijúk) szabira utaztak. Hova mennének máshova, persze, hogy Bécsbe! 
A naptárban már hónapok óta bejelölve az augusztus 20-a, a mellékelt fotón látható módon.

Annak ellenére, hogy nem vagyok velük, nekem is jut az élményekből. Visszaképzelem magam ebbe a városba, ahol annyira szerettünk élni. Ahova visszavágyunk. 
És máris látom a kedvenc helyeinket, a bécsi ismerősöket és hallom a számomra annyira kedves "wienerischt".
Aztán már jön is a zene. Egy nagy-nagy kedvencem Wolfgang Ambros, aki Bécsben simán csak a Wolferl. 

Wolferl egy eléggé ismert száma a "Du verstehst mi ned" (dojcsul: Du verstehts mich nicht, magyarul: Te engem nem értesz). Véletlenül az előbb (... na ja, nem véletlen, hogy pont ma kicsit osztrákozom) találtam rá egy olyan változatára, amit még korábban én se láttam. 
Van benn egy kicsi-pici wienerisch élőbeszéd is, nem sok, csak egy kis kóstoló. 
A film aranyos, Ambros zenéjét imádom, ez a száma sowieso egy régi kedvencem.
Talán másnak is tetszik!

Wienerisch - "Marie"

A "Piefke", a "Blitzgneißer" szavakról már írtam. Most jöjjön a kedvencem, a lágyan, és a szó végét hosszan megnyújtva kiejtendő:

Marie

(kiejtve: Máriiii) 

Ezt a kifejezést még az osztrákokat ki nem állható főnököm és kolléganőm is napirenden használja. Előtte nem ismerték, de tőlem átvették. Beloptam az életükbe egy újat az "ellenségtől". :-)
Marie egy női név. De Bécsben ez a pénzt jelenti. Hast a' Marie? (Hast du Marie?) azaz "Van pénzed?" -kérdezik a bécsiek.
De miért pont Marie?

A magyarázathoz vissza kell menni 1897-be. A bécsi práterben járunk, ami kivétel nélkül minden nap tele volt szórakozó emberekkel. A Práterben már ekkor is léteztek vendéglátóhelyek, de mozgóárusok is, akik Fleisch und Käse = húst és sajtot (ahol a hús értelemszerűen nem nyers pacal)  kínáltak a népnek. Ekkortájt volt nagyon menő a Strauss dinasztia, a zenéjük. A valcer aratott minden társadalmi rétegnél. Maga a tánc, a valcer különben egy felsőausztriai néptáncból a "Landler"-ből fejlődött ki. 
A práterben a párok élőzenére táncolhatták az imádott valcerüket, de ez nem volt ingyenmulatság. 5 krajcárt kellett a táncért cserébe fizetniük. Ezért a köznyelvben a valcert "5 krajcáros táncnak" hívták.
A táncért járó díjat gyakran a hölgyek fizették a szegény katona udvarlójuk helyett. A fiúknak nem igazán volt rá pénzük. A lányok jobban álltak anyagilag, ők többnyire szobalányok, illetve cseh származású szakácsnők voltak az úri házaknál. És nagyon gyakori név volt közöttük a Marie. Így vált ez a kedves hangzású név, a pénz szinonímájává Bécsben.

Forrás és egyben könyvajánlatom:  Edith Kneifl - Der Tod fährt Riesenrad (Ein historischer Wien-Krimi)  a Haymont Verlagtól

A családi pótlék esete a Noszty Ferivel - a megoldás

Kiváncsi voltam, mi lett a vége az előző történetnek. Az előzmény

Feri felkereste az önkormányzatnál az illetékes ügyintézőt, aki aztán az összes lehetséges reményfelhőt elhessegette a család korábban békés, kék egéről. Az érvényes paragrafusok értelmében a hivatal jogosan járt el.

Mivel Feri gyerekei még kicsik, ráadásul az egyik beteg, a felesége otthon van velük GYES-en. A beteg kicsi után még valami juttatásban is részesültek. Addig a napig. Aztán Feriék, azzal az irománnyal, amelyikkel megigényelték a német családi pótlékot, egyben a saját ítéletüket írták alá, kizárták magukat a Nagy Magyar Szociális Rendszerből. Erre tessék gombot varrni!
Attól függetlenül, hogy a másik EU országban a családi pótlék még nem adatott meg nekik, sőt, meg se fogják kapni, a magyar hatóság máris szagot kapva intézkedett.
Hama-gyorsan megvonták a GYES-t, a családi pótlékot, megvonták a beteg gyermek után járó segélyt és megszüntették az egészségbiztosítását a család nőnemű és gyermeknemű egyedeinek, mivel az egész, az aktív kereső apuka után járt korábban. A feleségnek legalább egy részmunkaidős állást kéne ahhoz vállalnia, hogy a fenti szociális juttatásokra való jogosultságát megszerezhesse. Nem vissza, mivel az elszállt, hanem meg.

Két oldalról tudom nézni ezt az ügyet. 
A magyar érdekeket tekintve: miért a magyar rendszert pumpolja az a valaki, aki más országban keresi a pénzét, fizeti a szociális hozzájárulásokat, adókat? Tessék azt (annak az országnak) a gazdaságot terhelni a családra kiterjesztett szociális ellátásokkal! 

és német Empfindlichkeit-tel (érzékenységgel): Egy nálunk dolgozó apuka miatt kéne nekünk eltartani komplett egy olyan családot, amelyik nem is itt él? Még ha csak az egészségügyi biztosításról is van szó, miért mi? Mi közünk van a többiekhez? Támogatják legalább az iparunkat? Járnak itt fodrászhoz, múzeumba, vásárolnak a pékünknél??

Akárhogy is van. Emberi méltóságot sértőnek, miattam akár alkotmányellenesnek is, de legfőképpen pofátlanságnak tartom azt, hogy két EU ország székként viselkedve hagyja a polgárát kettejük közé pofára esni. Magyarországnak elég a beteg döntéséhez egy egyszerű kérvény. Huuu, hála isten újabb embereket húzhatunk ki az eltartandók, támogatandók listájáról ...
Németország pedig nem is tud a magyarországi eseményekről. A német hivatal csak nem hagy jóvá egy kérvényt. 
Magyarország és Németország a törvényeknek és a szabályoknak megfelőlen jár el.
Az egész csak a Feriéknek szar.

Félrefordítások, avagy miért blamálja magát a győri rendőrség?

Holnaptól szárnyalunk. Győr, Balaton, anyukám, nagyikám, és végre egy pár nap rám is jut. Muszáj feltöltenem az akkut.
Addig is itthagynám szeretettel azt a prospektust, amit a győri Önkormányzat adott ki a policájjal együtt,  bűnmegelőzés céljából. Ha azt mondom, majd hanyatt estem a szövegtől nem túloztam.
A családom, majd később az irodában a főnököm is a könnyeivel küzdve (a röhögéstől és nem a meghatottságtól) olvasta fennhangon a német fordítást. El szeretné küldeni a bajor tévének. Nem fogom megakadályozni benne.
Iszonyat. Egyszerűen nem értem. Egyrészt sokan beszélnek magas szinvonalon németül, másrészt könyörgöm, Győr lassan eltűnik, és csak egy része lesz az Audi Werk-nek, hát ha ott nincs elég német aki beszéli a nyelvét, akkor sehol!
Miért röhögtetjük ki magunkat egy ilyen szarral? Ki volt az, vagy kik voltak azok, akik ezt az izét elkövették? Ki volt az, aki a megbízást ennek a német leckéinek éppen az elején járó személynek kiadta? Miből gondolták, hogy menni fog? :-) Amikor készen (készen, ez?? ) lett, miért nem mutatták meg egy, a nyelvet beszélő személynek?
Győr, a folyók városa.
Az ingolstadti Audi testvérkéje. Németek hegyén-hátán. Nekik szól elsősorban ez a németnyelvű fordítás. 
Pont ez a baj! :-)) Ők ugyanis értik és vigyorognak nagyokat a győri önkormányzat és főleg a rendőrség bénaságán. Mert nem kell mindenkinek jól beszélnie németül, ez oké. De ha nem megy, akkor legalább ne nyomtassák ki flyerként százasával, mert fennáll a veszélye, hogy olyan kézbe kerül, ahova nem kéne.
Egy németül beszélő ember kezébe. :-)

Most mennem kell, majd visszatérek erre a részre.
Jó szórakozást!

Félrefordítások - OFFI

Bár az is aki fizet, néha ráfizet. Az alábbi fordításnál mindenképpen. A múlt héten kaptam egy jelentkezőtől.
Tessék megnézni a művet. El tudom képzelni, hogy az OFFI német-angol nyelvre specializálódott fordítója (bár ahogy elnézem jobb lenne, ha más szakmát választana) elővette a számítógépéből a "bizonyítány mintát" és azt átdolgozta. De csak részben. Itt-ott maradtak az angol kifejezések. 

A szakmánál a német Zentralheizung und Rohrindustrie mindent visz. Magyarra fordítva kb. ez: Központifűtés és csőipar. :-)) Ekkora hülyeséget! Csőipar, mint foglalkozás.
Gondolom központifűtés és csőhálózat szerelő lehetett a páciens, én ezt Zentralheizungs*- und Rohrnetzbauernek, vagy Rohrleitungsbauernek fordítom, de ugyebár én akár még hibázhatok is, mivel nem vagyok fordító, főleg nem az OFFI-nál. :-)

Szép, az általam kettős aláhúzással díszített "füllen" kifejezés is, ami maximális elírás. A bizonyítvány értelmében a páciens jogosult a szakma gyakorlására, a munka kivitelezésére. És ez lehetne akár (aus)führen is, de füllen? Tölteni? :-)
Bár ez a mondat (auf der Grundlage der Zahl .....) egy akkora baromság, hogy ihajj!

Az aláírás feletti szöveghez azt hiszem nagyon sokat kellett innia az illetőnek, vagy valamilyen cuccot fogyasztott. :-)  Az a mondat nem fordítás, hanem egy baromság. (köszönet Amának, hogy felhívta rá a figyelmemet! Én csak a bizonyítvány fordítására fókuszáltam.)

Szégyen, hogy

1. valaki fordítóként ilyen munkát végez és ad ki a kezéből
2. egy fordítóirodában nincs még egy ember, aki ezt átolvasná, lektorálná,
3. pénzt kérnek érte

Hajrá Magyarország!
De ne így, mert ilyen munkával nem érsz célba sohasem!

Klikk a képre, mindjárt olvashatóbb lesz!

Félrefordítások

Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?
Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! :-) )

A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!
A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük megírását.
Elnézést, de néha ténylen nagyon hülyének kell lenni ehhez.
A jelenség nem egyedi, naponta érkeznek hozzám a hasonló anyagok.
Jó lenne, ha jövő szakemberei, vagy megtanulnának rendesen németül, vagy kerülnék az amatőrmunkát! Ha a Józsi kilfeldre készül, akkor szánjon már pár ezer forintot a pofásra rendezett és aktuális önéletrajza fordíttatására. Ha nem megy, akkor küldje el magyarul.
Hozni fogom a pályázatokból összeállított Best of összeállításomat, ami szinte naponta bővül (sajnos), de addig is egy aranyos történet.

Egy kolléga hívott telefonon és panaszkodott a szállásadó nénire, aki nem engedi bekapcsolni a nappaliban álló televíziót. Sőt, egy cédulát is ráakasztott, hogy még nyomatékosabb legyen az utasítás. 
- "Márpedig, ha valaki bérel egy lakást, akkor valószínüleg nemcsak a WC használatára jogosult, hanem akár még tévét is nézhet, nem?" - dohogott a kolléga.
Mivel el nem tudtam azt képzelni, hogy a néni megtiltsa a tévézést, ezért próbálkoztam. 
- "Biztos vagy benne, hogy tiltja? Nem azt mondta, illetve nem az áll a papíron, hogy "kaputt"?
- "Nem-nem, a papíron valami olyan áll, hogy nem szabad, meg az, hogy "maschinen". Vagy valami hasonló, de ugye a Maschine a gép, szóval egyértelmű, hogy a tévét nem szabad bekapcsolni. - méltatlankodott a kolléga.
- "Hmm. Nem tudom, felhívom a nénit! 
Azt tudtam, hogy olyan kifejezés, hogy "maschinen" nem létezik, de ez nem jelent semmit, a kolléga nem tud németül, valamilyen cetli meg akkor is lóg a tévén.
Utánajártam.
Aranyos, idősebb frank nénikének szereztem egy pár vidám percet a hívásommal.
- "Ő ilyet, soha nem mondott, hogy nem lehet a tévét nézni. Biztosan nem. Hát azért van a szobában a készülék, hogy nézzék. Micsoda schmarri! " - értetlenkedett a néni
- "De a kollégák szerint, még egy cetlire is fel tetszett írni a tiltást." - kezdtem én se érteni ki kivel van.
- "Cetli?!?! A tévén?!? Ja! Azon az van, hogy nem szabad dohányozni! Bitte nicht rauchen!"
Egy pillanat alatt megvilágosodott. A nénike kézírását nézhették el a fiúk. A rauchen-ből lett a maschinen. Azóta már ők is vigyorogtak rajta. Ráadásul tanultak egy új kifejezést.

Macus

Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor.  A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig.  A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le. 
Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet? 
Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek.
Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! :-)
Így a macira is.

Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte.
 A rajongótábora alakul.  Maga a lakás különben egy rejtély, mivel nem lakott. A macus mégis, nap mint nap megjelenik, mindig másként öltözve.


Annak aki ismer, illetve megismert, asszem érthető, hogy én is a plüssi kedvelői közé tartozom,  elvarázsolt a kis dög. Szegényke magányosan álldogál a nyitott ablaknál és látszik a kis gombszemeiben a vágy a társaságra, a barátságra. A Fensterbär (Ablakmaci) Bécsből magányos. 
Szeressük őt! :-) 

 Az osztrák Kurier ezt írja a magányos szőrmókról:  http://kurier.at/kult/4505343-der-einsame-fensterbaer-am-wiener-guertel.php

 A'sszem, mégis inkább elmegyek aludni ....00 óra 12 perc van, hát BUÉK mindenkinek!