2011. január 25., kedd

Lehülés a nagyszobában

Hajlamos vagyok nagyszobának hívni a nappalit, mert régen így szoktam meg. A régi 2 szobás panellakásunkban se volt más, csak egy kisszoba és egy nagyszoba, de mindegyik multifunkciós. Játékra, ülésre, alvásra, sőt, a nagyobbik vendégfogadásra is alkalmas volt. Most, hogy megnőtt mi lehet a neve? Nappali? 
Vissza a saját itteni nagyszobámba, a nappaliba. Tény, ez a helyiség a méreteit és fekvését tekintve már felnőtt a feladataihoz. Itt folyik a tévézés, internetezés, gyülünk benne össze, de alvás az nincs. Lehet, ettől nem szoba, csak nappali. Végülis teljesen mindegy, de ha már ennyit írtam a semmiről nem törlöm ki. 

18.15 perckor kezdődött tegnap az a gyilkos kézimeccs, ami miatt erőteljesen lehült a levegő a nappaliban. Jaj borzasztó ám amikor Magyarország és Németország válogatottja játszik egymás ellen, mi pedig szurkolnánk nekik. A szurkolók egyike a magyar csapatnak, a másik az ellenfélnek. A harmadik jelenlevő személy (gyerek) oly mértékben idegesítő a kommentárjaival, hogy nálam majdnem kihúzta a gyufát. Ha vernénk a gyereket (jéeezusom még a gondolata is borzalmas) akkor a tegnapi meccs alatt nyugodtan kioszthattam volna neki 2-3 pofontot. :))  A vitát egy jól irányzott megrovó pillantással és a hozzá tartozó verbális kiegészítéssel oldottam meg, mégpedig ilyenekkel:
"Igen, a Perez nem echte kisalföldi magyar, de magyar állampolgár, ezért játszik a nemzeti válogatottban.  Olyan ez mint Ilkay Gündogán, de főleg a  Cacau (ejtsd: Kakaó :) )  német futballválogatottsága. Náluk ez nem tűnt fel? Egy kicsit gondolkodj el azon amit mondasz és azon meg főleg, hogy mennyire megbántasz vele mást!" 
Apajdagógiának lett ereménye, mert elült a vihar, igaz szájgörbüléssel és sírásra váltó tekintettel, de hála isten ez azt jelzi, hogy megértette és belátta. Sajnálta is biztos, mert csak vicces akart lenni. Márpedig ebben nem ismerek tréfát! Foci, vagy magyar kézi az kérem komoly dolog! Ott nincs kecmec, se vicces beszólogatás, főleg nem teljes identitásvesztett, tiszteletlen átpártolás 100%-osan a német csapat oldalára. :) Egy 50-50 %-os magyar-német gyerektől a megosztottság elvárható kéne, hogy legyen, nem? :) Szegény biztosan nem érti, hogy miért lett az anyukája ennyire "überempfindlich", de tényleg az ilyen sportesemények alkalmával, a feltett kérdések végén levő kérdőjelek akár csak egy hangyányival való eltérése a normálistól már dühít. :) Valószínüleg ezt kéne kezelni, nem a gyereket. :))
Nagyon szeretem a német csapat játékát, állati jók. De mit csináljak, ha már a magyar himnusz hallatán nyelem a könnyeket és magamnak se merem bevallani, de már akkor szívből utálom az ellenfelet. :) Titkon remélem, hogy győőőőőzünk biztosan, de ilyet nem lehet mondani, pontosabban lehet, de csak finoman és jólnevelten, nehogy a másikat megbántsuk. Azt hiszem én se örülnék annak, ha a párom az összes német gól feletti örömében üvöltve táncolna és üvöltené, hogy Toooooooor! :)) Ezért inkább egymást buzdítjuk, vigasztaljuk. De főleg én, mert én szinte egyfolytában beszélek. Sajnálom a szegény kapusukat, akit olyan csúnyán eltalált a labda, együttérzéssel a hangomban ciccegek a kihagyott hétméteres miatt, de jelzem azt is, hogy ejnye, mit csinált ez a Kaufmann? Ez a belemenés azért nagyon nem volt szép tőle ... és semmi buzizás, meg fujjjjogatás. :) Úrinősen viselkedünk.
kép: Bild.de

Normális esetben kritizálni is szoktam a németek edzőjének Heiner Brandt  külsejét is, mivel a lelógó bajszával nekem egyre inkább egy rozmárra hasonlít, de Németország-Magyarország rangadó alkalmával ilyenről szó se lehet! 

A végeredmény: 27:25. Győőőőőőztünk! Jaj, a fene egye meg csak kicsit tudtam neki örülni, csak egy röpke tánc, hujjjuju és iiiiigen!! Nem túl hangos ordításokkal megspékelve, mert ott ült egy másik emberke kérem a közelben, szomorúsággal a szemében. Hát szabad ilyet csinálnom? :)
Örömködés közben persze nyugtatgattam az "ellenfelet", hogy ez így fair, ne akarjon mindig csak Németország győzni, nekik úgyis ott van a foci, és különben is a magyarok már nagyon hosszú évek óta klasszissá fejlődtek és hogy is volt ott Bernben 1954-ben? A biztos befutó magyarok ellen győzött az akkortájt még nem túl erős német válogatott, hát itt most fordítva van .... és lotyogtam még sokáig. Egészen pontosan addig, amíg örömködtem. Hogy a páromnak ne fájjon annyira. :))))

A Nürnberger Zeitung mai számában a meccsről szóló szomorú (nekem jupiiiii!! :) ) beszámoló így kezdődik:
Bundestrainer Heiner Brand war ratlos /tanácstalan/
Kapitän Pascal Hens sprachlos, /nem jutott szóhoz/ und
Regisseur Michael Kraus fassungslos /zavarodott / 
Tetszettek a rímelő sorok.

Izgulnunk továbbra is kell, még nem biztos az olimpiai részvétel, tehát győzni kell a következő meccsen is! Le se merem írni, hogy a németeknek pedig veszíteniük ... :)

4 megjegyzés :

Edit írta...

Az a pasi tènyleg egy rozmàrra hasonlìt.:D
Nàlunk is voltak màr ilyen nemzetisègi-sport vitàk hahh..mikor a 2 orszàg focicsapata jàtszott egymàs ellen.:(
A cìmbòl ìtèlve, elòszòr arra gondoltam, megfàztàl vagyis nàthàs lettèl..:))

4Gyerek írta...

rozmár :D

Andrea írta...

Edit, a címet szándékosan választottam, tudod én másként vagyok bekötve. :))

Andrea írta...

De ez a Heiner Brandt egy szenzációs edzö, csípem!